Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-25 / 253. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. október 25., szerda GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3. Kápolna­szentelés Kohányás­pusztán Egyidős az állam kialakulásával Népszámlálás-történet Hamarosan ismét népszámlálás elé nézünk. Jövőre újra bekopog­tatnak az otthonokba a kérdezősködők. Hogy bizonyos időnként (tízévenként) miért van erre szükség, többnyire köztudott. Azonkí­vül, hogy megtudjuk, mennyien vagyunk, az illetékesek képet kap­nak például arról, hogy a lakosság hány százaléka rendelkezik {el­sőfokú végzettséggel, hány értelmiségi, szakmunkás, segédmunkás stb. van országunkban, milyen korú a lakosság, és még számos érté­kes információt. Mindez tehát többé-kevésbé tudott dolog. Az viszont már ke­vésbé, hogyan is zajlott régen a népszámlálás, akkor mire voltak kíváncsiak az ország vezetői. Nos, elevenítsük fel röviden a népszámlálás történetének né­hány szakaszát. Ebben Mészáros Árpád, a KSH Népszámlálás fő­osztályvezető-helyettese volt se­gítségünkre. Elmondta, hogy egy ország népességének szám­bavétele egyidős az állam kiala­kulásával, hiszen az adott közös­ség anyagi és katonai teljesítőké­pességének felméréséhez elen­gedhetetlen volt a lakosság szá­mának megállapítása. Magyarországon is az adózó háztartások számának megálla­pítását célozták az úgynevezett dicalis összeírások, a terményből fizetett egyházi tized és a földes­urat illető járadék mennyiségét tüntették fel a dézsmajegyzékek, az úrbéres jobbágyok kötelessé­geit foglalták össze az urbáriu­mok. A 17. század végétől a me­gyei összeírások az adókivetés alapjául szolgáló vagyoni helyzet felmérését szolgálták, az egyház pedig részben a hívők számának megismerése, részben a plébáni­ák jövedelmének megállapítása érdekében tartotta nyilván az egyházlátogatási jegyzőköny­vekben a helység népének szá­mát. Az összeírások célkitűzései a 18. században egész Európában megváltoztak. Figyelemmel kí­sértek olyan területeket is, mint a közoktatás, a közegészségügy megszervezése, gazdaságpoliti­ka kialakítása. A katonai és adó­zási szempontok még nem szo­rultak háttérbe, de ezeken túl számos egyéb szükséglet jelent­kezett, és így a 18. században tör­téntek az első kísérletek a nép- számlálás bevezetésére, rendsze­resítésére, elsőként Svédország­ban, 1701-ben. Magyarországon az összeírá­sok sorában új fejezetet nyitnak az 1770-ben Mária Terézia.által elrendelt lélekszám-összeírások (Conscriptiones Animarum). Mária Terézia az adatok pontosí­tása és a nemesség adatainak megismerése céljából 1777-ben népszámlálást (Populations­beschreibung) rendelt el az örö­kös tartományokban, amely mindenkire kiterjedt felekezet- hez, osztályhoz, rendhez tarto­zásra való tekintet nélkül. A nép- számlálást végre is hajtották, csupán Magyarországon gátolta meg ezt a nemesség ellenállása, hiszen a népszámlálást előjogaik megsértésének érezték. II. József 1780-tól átfogó re­formok megvalósítását kísérelte meg, amelyhez szüksége volt a katonaköteles korú férfiak és a különféle társadalmi állású né­pesség, így a nemesség, az iparo­sok, a földművelők magyaror­szági számának ismeretére is. II. József nagyszabású reformkísér­lete kudarcot vallott, így teljes körű, a nemességet is magába foglaló népszámlálásra 1850-ig nem került sor. A szabadságharc leverését követő népszámlálások nem tekinthetők teljesen meg­bízható forrásnak, részben a la­kosság passzív ellenállása, rész­ben szervezési nehézségek és a végrehajtással kapcsolatos egyéb bonyodalmak miatt. A rendszeres időközönként ismétlődő, alapjaiban egységes mérési módszereket alkalmazó népszámlálások a hivatalos ma­gyar statisztikai szervezet létre­jötte után indultak meg, és álta­lában tízévenként került rájuk sor. 1867 után az újonnan kiala­kított politikai keretek, a nagy lendülettel beinduló gazdasági fejlődés, a polgári állam kialaku­lása szükségessé tette az ország népességi viszonyainak alapo­sabb ismeretét. Már akkor a földművelés-, az ipar- és keres­kedelemügyi minisztérium kere­tében statisztikai szakosztályt szerveztek, melynek szinte legel­ső nagy feladata a népszámlálás lebonyolítása volt. A népszámlá­lás eszmei időpontjául 1869. de­cember harmincegyedikének éj­félét tűzték ki, a szervezőmunka irányítója Keleti Károly, a sta­tisztikai szakosztály vezetője, a magyar statisztika kiemelkedő alakja volt. A statisztikai szak­osztály 1871-ben Országos m. kir. Statisztikai Hivatal néven önállósult, majd az 1897-es újjá­szervezés után a Magyar kir. Központi Statisztikai Hivatal ne­vet vette fel. Az 1890-es, az 1900-as és 1910-es népszámlálások lénye­ges változást nem mutattak az előzőekhez képest. Az első vi­lágháború után nagy várakozás előzte meg az 1920-as népszám­lálást, amely számot adott a vi­lágháborús emberveszteségről. Az 1930-ban végzett népszám­lálás nagy újdonsága a gépi fel­dolgozásra való áttérés volt. A második világháború után új társadalmi, gazdasági helyzet­ben, a háborús pusztítások és a háború utáni lakosságcserék mértékének megállapítása érde­kében kénytelenek voltak — a hagyományos időponthoz ké­pest két évvel — előrehozni a népszámlálást 1949-re. A terv- gazdálkodás igényei szükségessé tették a rendkívül gyors adatfel­dolgozást. Az 1960-as,70-es és'80-as népszámlálások legfontosabb jellemzője, hogy az adatfeldol­gozást tovább korszerűsítették, az adatokat megnövekedett ter­jedelemben közölték és elemez­ték. H. J. Lagzi Lägjzi lesz.! j A hét közepétől nagy a sürgés-forgás. Állatokat ölnek, előke- rülnek régen érlelt kisüsti pálinkák. Kisebbfajta ünnepség az is, amikor kész lesz a sátor, megtartják á tágzis esfetőpróbáját. kamrában. Nagy nap lesz: férjhez megy a lány. __ &_ S zombat van, kora délután. Ä tanácsi esküvő már reggel megvolt, a fiatal pár éppen a fényképésztőrfut be aranyos ház­hoz egy felszalagozott autóval. A vőlegény nem sokáig marad, neki most még itt nincs helye, el is szállítják haza, ahol ugyan­csak áll a sátor, s készülődik a dínom-dánom. Mert bizony mind 9 Két Háznál laKodaiomnak kcii lennie, ez íratlan szanaiy» És hát praktikus is. Hiszen mit kezdene egy család a saját kis udvarán két rokonsággal? Összekapja magát a zenekar, indul a menet a templom tűk szigorú rend szerint a szülők, nagyszülők és a többiek. Há- tul á bandát1 kísérve nótázó férfiak, kezükben borosüveg. Kí-~ az ital rendesen, minden porta előtt bámészkodik valaki: ki az új asszony? ő pedig rendíthetetlenül mosolyog, s ballag a nász- nép élén, amíg el nem nyeli valaniennylüket a templom. ^77-------1 -agzi van.------:----,----j----;---------1----í----j---------j---,—m—J , A templomkertben pityeregve fogadja a gratulációkat a feleség, az örönianya is sír, egyedül az apa kemény, de rnmtlia átnézne a fejek fölött, a felhők föle. Rengeteg puszi csattan, csoda lenne, ha tudnák, ki mindenki áll a sorban. Mindenki if>- dul a fiatal férj szülőháza felé, a ceremónia után egy ideig ott vendégeskedik a sereg. Persze ez mindössze egy pohár italt; rázik. Amíg kihozzák a levest, hölgyjár körbe-körbe, s tölt. Van, aki hárítaná, de ő bájosan mosolyog: „Csak egy kortyot a,, KGOVdiidiy de dőltem• /VKaa csuio^ 3Ki uisr jo eioie paiäcu > vízzel telíti poharát, s azzal koccint. Ő tudja, hogy hosszú még az éjszaka, s mesterkedés ide vagy oda, józanon ezt képtelenre ség megúszni. w a zenekar, s szokatlan módon a Bugyi-féle lakodalmas rock hé- ' lyett örökzöld slágereket, nótákat játszanak elektromos hang- ^zereikeirriVlámagy'a hangulat, a legtöbben talpon, s táncol­nak. A kicsik nagyon élvezik a lagzit, ott ugrálnak a hangfalak , mellett. Lesz majd min nevetni másnap, ugyanis a videokame­rában végig forog a film.-------Megjön az ifjú pár, nagy a tolongás, mindenki fel akarja kérni a menyasszonyt. A volt osztálytársak sugdolóznak. s wi- kor az ifjú férj és feleség egymás mellé kerül, kórusban üvöltik: „Csókot, csókot!” Szelíd kis puszit ünnepelnek ezufán, a fá-' radtság s a zavar gátat szab a forró szenvedélynek. Indulnak vissza, mert rövidesen követni kell őket. A vendégek gyertyát kapnak a kezükbe, tenyerükkel óvják a lángot. Útközben nincs ^rrenagy szükség, ám a legény házánál annál inkább. A szokás szerint ugyanis égő gyertyával tilos oda belépni, s az ottaniak mindent meg is tesznek ezért. A nagy fújkálás meghozza az eredmény t, faggyús kezek markotásszák a fekete kanócos vi- aszcsonkokat. 1 ! ____________" j— ^iri jadJ l 1 j ; I j ■ I i j , b Lagzi volt. ki a saját szobájában a másnaposságtól, vagy csak éppen attól, mert keveset aludt. Nem kíván senki bőséges reggelit, inkább nyújtózkodnia még az ágyban. Aki nem helybéli, autóba ül és ereje kitérőt tenni. Nézi a hazafelé vezető út tájait a kocsi abla­kából. Délutánra mindenki hazaér. Anyák, apák, férjek, fe- teségek, hajadon lányok és nőtlen fiúk bambidnak a televízjó ejött,______!___;_________,___;___j___i___|___|----!----j---|— L agzi lesz... ’ Kovács Attilái A 1 Marosán György: OKB99 \Fel kellett állítom 3. rész Nagy és Maiéter Nos, vegyünk a lehetséges pél­dákból két magyar vezetőt. He­lyezzük őket egy kritikus, bo­nyolult világpolitikai szituáció­ba. Nézzük meg, hogyan dönte­nek, cselekszenek, és miért? Ne­vezzük e két vezetőt Nagy Imré­nek és Maiéter Pálnak. Miért ez a kettő? Mert mindketten egy vi­lágdráma áldozatai. Mondom a dátumokat: 1956. október 20., 21., 22. Beáll a teljes csőd. Októ­ber 23.: a döntő nap. Mit tesz, hogyan viselkedik ez a két tragi­kus figura? Vegyük a vezért, Nagy Imrét, mert ő a tényleges becsvágytól hajtott vezér, akár akaija, akár nem. Nagy Imrét ba­rátai, fegyvertársai mint győztes lobogót, este 9 órakor behívták a pártközpontba. A revizionista­ként kiátkozott moszkovita, köz­ponti bizottsági, politikai bizott­sági tag és miniszterelnök lesz még ezen az éjjelen. Ugyanazok támogatásával kerül hatalomra, akik megalázták, megbélyegez­ték. Nagy tapasztalaté, Moszk­vából hazajött, életben maradt kommunista, aki elindul a bitó felé. Barát és ellenség hajszolta előre ezen az úton. Hogy mi van az országban, a világban, azt neki épp olyan jól kellett tudnia, mint nekem: teljes gazdasági csőd, ideológiai zűrzavar, anarchia, szétvert politikai élet, tehetetlen vezetés. De ez nemcsak nálunk van így. A Szovjetunióban erje­dés, Lengyelországban Poznan után félelmetes szituáció, és sen­ki nem méri fel az eseményeket. Tegye még ide, hogy él egyfajta bosszúálló, gyilkos gyűlölet. Csak egy szikra kell, és ez a szikra ki is pattan: Rajk temetése. Módja lett volna Még nem lőnek. Nagy Imré­nek módja van számba venni a helyzetet, gondolkodik, elemez vagy nem. A lényeg: engedi ma­gát besoroltatni a pártközpont­ba. Tegyük fel, hogy Nagy okos­ságból vagy bosszúból nem hall­gat senkire, annál is inkább, mert ő az egyedül lehetséges ember. Nem megy be, s nem vállal sem­mit. Akkor sem, ha a szovjetek akarják, mint annak idején 1953-ban. Van tapasztalata. Otthon marad azzal a tagadha­tatlan népszerűséggel, amit ak­kor élvezett ország-világ előtt. Nem kellett volna sokáig várnia, csak három-négy hétig, amíg le­fut minden, és ő marad a platzon egyedül. Érti, egyedül. Elmen­nek érte, a szovjetek is, térden állva kérik, segítsen. Megvolt a döntési lehetősége. De ő nem hallgat senkire, kinyúl a hatalo­mért, mint minden frakciós. Ez az igazság. Ha nem esik bele eb­be a csapdába, akkor talán még ma is él, és kapaszkodjon meg, nemcsak a hatalom birtokosa, de lehet, hogy a párt első titkára. — Izgalmas, amit mond, de fel kell tenni a kérdést — mondja Almási Miklós —, azt, hogy Nagy, aki okos, művelt, a Szovjetunióban nevelkedett em­ber, miért választja ezt az utat, és maga miért egy másikat? — Először is, nekem, mint munkásnak nincs más választá­som. így igaz, ahogy mondom. Látom, hogy Miklós közbe akart szólni, de folytattam. — Munkás vagyok, szervezett munkás, marxista és kommunis­ta. Nem tehetek mást, még akkor sem, ha belebukunk vagy felkon­colnak. De hangsúlyozom, Nagynak van nem is egy, hanem több választása. A legrosszabbat választotta. Az 1953-as tapasz­talatok alapján meg kellett volna várnia a teljes, visszavonhatatlan csődöt, bukást, összeomlást, és akkor jönni. Nagyban és barátai­ban azonban valami szörnyű do­log munkált. A hatalom vágya, amelyet a frakciós törvények hajtanak. Az a félelem: ha nem én, ha nem mi jövünk, akkor más jön. És tegye hozzá a felelősség elhárítását, a bajok, a bűnök má­sokra való hántását. Még pikánsabb — De hogyan jön ide a másik példa, Maiéter Pál? — Ez az ügy még pikánsabb, és valójában szörnyűbb is. Ismeri maga Maiéter katonai és politi­kai pályafutását? — Nem nagyon. — Maiéter Pál horthysta lu- dovikás tiszt. Tehetséges katona. Fogságba esik, partizán lesz, méghozzá igazi. Sőt partizánpa­rancsnokká választják. Az új magyar hadsereg egyik legjobb, legképzettebb tisztje. Őt nem tisztogatják ki, Farkasnál jól fe­küdt. Maiéter is részese annak, hogy egymás után nyílják ki a legkiválóbb kommunista tiszte­ket. Mindent végigcsinált. Ne­kem ez a horthysta tiszt soha nem tetszett. Lehet, hogy azért, mert mindegyikkel szemben elfogult voltam és maradtam. De most kísérjük végig Maiétert is a bitó­hoz vezető úton. 1956. október 23-án Maiéter a HM egyik vezető tisztje és a Ki- lián-laktanya parancsnoka. Far­kas kedvence. Parancsot kap másoktól, hogy harcoljon a láza­dás ellen, védje a laktanyát, és ezt sikeresen meg is oldja. A fel­kelők itt semmit nem értek el. Maiéter és társai végig urai a helyzetnek, akkor is, amikor sok más katonatiszt már a párttagsá­gi iratait égette el. Hogy Maiéter­ben mi szólalt meg a parancs vég­rehajtásánál, azt lehet vitatni. Esküje a Magyar Népköztársa­ságra, a katonai fegyelem, vagy maga is felismerte, hová vezethet az út? Október 28-án döbbenten veszi tudomásul, amit a Szabad Nép, a párt hivatalos lapja világ­gá kürtöl: hogy mindaz, ami tör­ténik, nem ellenforradalom, ha­nem demokratikus, nemzeti for­radalom. Mit kell most tennie? Eddig tette a kötelességét, s most fogja magát, hazamegy, nem vál­lal semmit. Ezt kellett volna ten­nie, és ha ezt teszi, ma is él. Sőt akkor talán KB-tag, politikai bi­zottsági tag, vezérezredes, mi­niszter. Három hónap múlva elő­veszik, mert szükség lesz rá. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom