Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-16 / 245. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1989. október 16., hétfő

KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS

Az egri múzeumügy élharcosa volt:

Bartalos Gyula élete és munkássága

Országos bemutató Gyöngyösön

Csurkánál

pálinkában az igazság

A múlt század második felében, s e század elején Egerben több tudós helytörténész élt és dolgozott, akikről a ma élő nemzedék már alig tud valamit. Közülük való volt, Bartalos Gyula, akiről most megemlékezünk.

1839. június 15-én született, az abaúj megyei Szepsifaluban. Középiskolai tanulmányait magántanulóként kezdte, majd Rozsnyón folytatta. Érettségi után 1854-ben az egri papnevel- , 4ébe került, ahol mindig jeleskedett a tanulásban. Tanulmányai befejezése után az érseki irodába került szolgálattételre. Megismerkedett Mindszenthy Gedeon költővel, aki látva tehetsegét irodalmi tanulmányok folytatására buzdította.

Érseki irodai szolgálatát követően rövid ideig segédlelkész lett. 1861-ben szentelték áldozó pappá. Ettől kezdve sokat betegeskedett. 1871 őszén érseke támogatásával Olaszország enyhe ege alá ment gyógyulást keresni. 1872 telét, amikor a Vezúv kitört, Nápolyban töltötte. 1879-ig Rómában lakott, ahol az Apoli- náriusz Egyetemen tanult. Tanulmányai végén megszerezte a kánonjogi doktori fokozatot.

Miután 1879-ben Olaszországból haza jött, több helyen szolgált. Először rövid ideig Markazon lelkészkedett, majd az egri papi szemináriumba rendelték vissza. Itt többek között volt lelkiigazgató, hitoktató. Miután betegsége újból kiújult, kénytelen volt nyugdíjba vonulni. 1909-ben elnyerte a tiszteletbeli kanonok címet, 1912-ben főszékesegyházi gyóntató és sekres- tyeógazgatólett.

Évtizedeken keresztül jó barátságban volt a kor másik két neves történetírójával, Kandra Kabossal és Turk Frigyessel. A város társadalma úgy tekintett rájuk, mint az egri triászra.

Ennyi életének rövid summá- zata a száraz életrajzi adatok tükrében. A következőkben munkásságáról szólok, a teljesség minden igénye nélkül. Rendkívül sokoldalú tevékenységet fejtett ki. Munkásságának legjelentősebb része a régészettel, a történelem kutatásával kapcsolatos, ezért először erről szólok.

Régészeti, történelmi munkáit az 1880-as évek első felében induló „Adatok az egri egyházmegye történelméhez” című, Kandra Kabos által szerkesztett gyűjteményes kötetben, az Archeológiái Értesítőben, az Egri Egyházmegyei Közlönyben, az Eger illetve az Egri Híradó című napilapokban tette közzé.

Első régészeti tárgyú közleményét 1885-ben az Adatok az egri egyházimegye történetéhez című gyűjteményes kötetben jelentette meg „Eger és vidéke történetírás előtti emlékei” címmel. Közleményében írt a Bükk- hegység barlangjairól, amelyek az ősembernek menedéket adtak. Szólt az Eger környéki úgy- nevezetUkaptárkövekről, amelyek szerint sírkövek.

Ehhez a témához kapcsolódik az „Eger vidéki kaptárkövek és barlangok” című írása, amely 1891-ben az Archeológiái Értesítőben jelent meg. Bartalos az Egeden is őstörténeti maradványokat figyelt meg. Erről számolt be 1891-ben, az Eger című lapban „Sétáljunk ki az Egedre” című tárcájában. Szerinte az Egeden lévő úgynevezett kőgátak: Csengőkő, Muránykő, Cakókő, Nyergeskő emberi kéz alkotásai. Ezeket a nagy köveket valószínűleg összehengergették, vagy lefaragott szikla oldalfalakból állnak.

1898 decemberében hallott először arról, hogy a város nyugati peremén nyíló Szépasszony- völgy szélén a szőlőföldek forgatásakor régiségeket találtak Tur- csányi Gyula, Éliássy Ferenc szőlőjében. A tulajdonosok Bartalos kérésére figyelemmel kísérték a munkák során előkerülő tárgyakat. A december 23-án talált sírok egy részét már ő tárta fel, s a leletekről rövidesen hírt adott az Archeológiái Értesítőben is.

Mivel a szomszéd szőlőkben ugyancsak találtak csontokat, el- határoztaf~hogy rendszeres ásatást indít. Barna István szőlőjében nagyjából bolygatatlan temetőrészt tárt fel. Ezt a szőlőt alaposan átkutatta, két katona mérnökkel felmérette, s elkészítette a temetőrész térképét.

A leleteket az érdeklődés felkeltésére egy belvárosi üzlet kirakatában állíttatta ki, majd saját gyűjteményébe,a Líceumba helyezte el. A leleteket ezt követően elküldte Hampel Józsefnek, a Nemzeti Múzeumba, aki lerajzoltatta azokat. A sírokban talált csontok egy részét az Embertani Intézetbe juttatták, hol elvégezték azok antropológiai vizsgálatát. A többi csontokat az egri vár kazamatáinak bejáratánál temették el, s ezt a helyet emléktáblával jelölték meg.

A Szépasszony-völgyben feltárt temető a X. századból való volt. Bartalos ezt a temetőt honfoglaló őseink „első nemzedéke” temetőjének tartotta. Feltevése a legújabb kutatások fényében is megállja a helyét. A leteltekről az Archeológiái Értesítőben 1899- ben másodszor is írt. Ebben a levelénél részletesebben szólt a Szépasszony-völgyi temető leleteiről, s ezen kívül újabb ostoro- si, novaji és makiári maradványokról is szót ejtett.

Az Eger szomszédságában fekvő, történetében sok régi ha- gyománmnyal bíró Felsótárkány- nyal külön közleményben foglalkozott. 1887-ben tette közzé Felsőtárkány című dolgozatát. Ez komplex jellegű munka. A közlemény első részében áttekintést adott a település határában lévő különböző emlékekről, különös tekintettel a karthausi barátok kolostorára. Ezt követően a Fuor contrasti (búfelejtő) kastély és Estei Hypolit egri püspök történetével ismertet meg. Majd a falu hatámeveiről szólt, amelyekhez nyelvészeti és régészeti észrevételeket fűzött. Mondanivalóját a múlt század végén még élő néphagyományok ismertetésével zárta.

Felkeltette érdeklődését a fel- sótárkányi Várhegy is. „Erről 1891-ben” Régészeti kirándulás a felsőtárkányi Várhegyre címmel tárcát tett közzé. Véleménye szerint „... e vár föld alatti barlangvár, és így bevehetetlen őserőd lehetett.” Bartalos megfigyeléseit e századi régészeti kutatások is igazolták. A Várhegyen a korai vaskör első századában kisebb méretű földvár állott. A sánc tövében leégett házak romjait tárták fel egészen vagy félig. Bartalos’figyelme kiteijedt a megye egészére. Foglalkozott a Mátra vidék történelmi emlékeivel is. A Magyarországi Kárpát- Egyesület Mátra Osztálya 1809- ben augusztus 15-i közgyűlésén „A hun-avar rendszer — tekiné- tettel a Mátrára címmel” tartott előadást. A gyöngyösi Kalendárium 1910-es évfolyamában cikket tett közzé „Történeti kincsek a Mátrában” címmel. Ebben többek között Benevárról, Ágasvárról, Óvárról, Gólyavárról és Hajnácskőről szólt.

Régészeti munkássága eredményeiről tömör összefoglalást készített Heves vármegye oskora címmel, amely a Borovszky Samu által szerkesztett, 1909-ben kiadott Heves vármegye című kötetben látott napvilágot.

Az általa felkutatott, talált réf

’észeti leleteket a Líceum épkü- etében lévő lakásán gyűjtött ösz- sze. Lakása valóságos múzeum volt, amelyet büszkén és boldogon őrzött és mutogatott azoknak, akik érdeklődtek a Heves vármegyei ásatások eredményei iránt. Á leletek egy része már életében az 1871-ben alapított Líceumi Múzeum és Képtár gyűjteményébe került. A múzeum gyűjteményében a múlt század végén a régészetet valójában az ő gyűjteménye képviselte. Halála után a líceumi múzeum lett az örököse egész gyűjteményének.

A történetírás fontos forrásának tartotta a helyneveket és a nyelvészetet. Tudatában volt azonban annak, hogy ezeket kritikával kell használni.

Bartalost gyenge egészsége közel hozta a természethez. Gyakran barangolt Eger környékén, valamint a Bükk szép tájain. így lett egyik úttörője a helybeli turizmusnak. Még az 1880-as évek végén néhány társával, Zalár József költo-alis- pánnal, Kandra Kabos levéltárossal, Maczki Valér cisztercita tanárral kezdeményezte a turizmus fejlesztésének érdekében a Bükk-szakosztály megalakítását.

1899-ben a szakosztály életének jelentős eseménye zajlott le. Felavatták az Eged-hegyen emelt menedékházát. Ebből az alkalomból Bartalos előadása „Eger látóhatára turista szempontból” címmel nyomtatásban is-megjelent.

A kis munkában igen érdekes és értékes gondolatokat vetett fel. Miután leírta az Eged körüli látnivalókat, a geológiai viszonyokat kifejtette gondolatait Eger közgazdaságáról,történelméről és társadalmáról. Javasolta, hogy „...kössük össze kirándulásainknál a szépet a hasznossal, és midőn magunknak megszereztük testedzéssel az egészséget, vessünk ügyet egyszersmind a közjóiét előmozdítására.” Szerinte a turisták jól teszik, ha javasolják, a filoxéra előtti híres egri szőlőművelés felújítását, a kertészkedést, a gyümölcstermelés fejlesztését. Javasolta, a kézműipar és a gyáripar fejlesztését is. Felvetette, fafeldolgozó üzem, posztógyár létesítésének ondolatát. Szólt az Egert észak- al összekötő vasútvonal megépítéséről.

Eger és környékének történelméről elmélkedve rámutatott annak monumentális gazdagságára. őskori, népvándorláskori es honfoglaláskori leletekben egyaránt gazdag ez a vidék. Ezeket szerinte gondosan össze kell gyűjteni. „A régségtáraknak Eger lehetne a leghivatottabb helye” — állapította meg. Felhívta a figyelmet a templom és kolostorromok, az elpusztított falvak kutatásának fontosságára, a jeles személyiségek életrajzi adatainak összegyűjtésére.

Bartalos társadalmi jellegű javaslatai is meghökkentőek. Felvetette, Eger csatornázása, egészséges ivóvízzel és lakásokkal való ellátásának kérdéseit. Sőt, szóba hozta helybeli egyetem megvalósítását is.

Hosszú olaszországi tartózkodása alatt beléivódott az olasz műveltség és irodalom szeretete. Erről a témáról több dolgozatot írt. 1901-ben adta közzé „A keresztény műveltség újjászületésének és az olasz irodalom keletkezésének és fejlődésének átné- zete,” valamint „A klasszikus műveltség hanyatlása és a renais- sence” című dolgozatait. 1913- ban jelent meg Egerben „Az olasz irodalom és művészet aranykora” című könyve. Ebben a XVI. századi olasz reneszánsz és humanista kultúrát vizsgálta rendkívüli alapossággal.

Szólnunk kell Bartalosról, mint költőről is. Élete folyamán néhány önálló kötetet is kiadott. Ezek közül figyelmet érdemel „A magyar és paripája” című elbeszélő költeménye. Ebben a magyar nép történetét dolgozta fel, az eredettől egészen a kora- középkorig.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy néhány színmű is kikerült keze alól. írt egyházpolitikai,egyházjogi, szertartastani,

nevelestani munkákat is. Olasz- országi éveiben több útleírást készített.

A rendkívül nagy szorgalmú és fáradhatatlan tudós élete utolsó időszakában sokat betegeskedett. Azonban utolsó percéig dolgozott, ágyba fekve tollba mondta gondolatait. 1923. december 24-én hunyt el. Földi maradványait december 26-án a Hatvani temetőben hántolták el, ahol síremléke ma is látható. Később kedves városában utcát neveztek el róla.

Szecskó Károly

Jelentős színháztörténeti esemény helye volt a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ. A Népszínház itt rendezte meg Csurka István a Házmestersirató című tragikomédiájának országos bemutatóját.

Ezek után pedig azt vagyok kénytelen kijelenteni, hogy ez rafinált darab, persze, hogy nem a házmesterekről szól. Hanem miről? Nem kevesebbről, mint az emberi szabadságról, még pontosabban, a mi szabadságunkról. Csupa-csupa jelkép minden. Áttétel, amit szó szerint nem szabad venni.

Csurka arra vállalkozott a Házmestersiratóban, hogy „kimond” mindent. De kimondani a kimondhatatlant csak akkor érdemes, amikor még nem szabad. Ha már minden hangszóróból ez a „leleplezősdi” folyik ki, csurog le, ettől már senkinek sem lúdbőrözik a háta.

Ahhoz, hogy mindenki „kimondjon” mindent, kellett az ősrégi körülmény: le kellett itatni mindenkit a szereplők közül. Csurkában a régi bölcsesség most úgy fogalmazódott meg, hogy pálinkában az igazság. Folyt is a pálinka literszámra órákon át a színpadon. Ez sem volt csekély színészi produkció, Ennyi vizet lenyelni...!

Talán az eddigiekből is kiderül, hogy én nem voltam túlságosan elragadtatva a műtől sem, de az előadás egészétől sem. Borzasztó nehéz dolog lehet például az is, hogy minden színész ott van az egész előadás alatt a színpadon úgy, hogy java időben nem tesz és nem szól semmit. Az sem lehet valami gyönyörűség, hogy állandóan részegnek kell látszania.

Ennek következtében folyton imbolyog, folyton hangosan ordít és fékezhetetlenül gesztikulál. Igaz, időnként mintha józan villanásai is lennének. Amiből következik: eléggé egyhangú a

Az MTA — Soros-alapítvány támogatásával a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ országos gyermekszínjátszó-találkozót rendez 1990. május 31. és június 3. között.

Az országos találkozót megyei selejtezők előzik meg. Ezek szer-, vezését a megyei művelődési központok intézik.

Műfaji, tematikus és műsoridőbeli megkötés nincs. Egy csoport több előadással is jelentkezhet. Az iskolai színjátszó együtteseken kívül jelentkezhetnek más intézmények, szervezetek által támogatott közösségek is, de elengedhetetlen feltétel, hogy a játszók legalább háromnegyelégkör, mégha ezt igyekszik a szerző bizonyos teátrális epizódokkal időnként megtörni.

Ez a dráma nem igazi dráma. Inkább tetszik kispublicisztikák folyamatának, és ezért a hitvitázó művekre emlékeztet. Pedig látszólag nagyon a társadalom alsó rétegeinek „mélyéből” merít a szerző, valamiféle második Rozsdatemető témáját melegítve fel.

A szereplők közül Jónásné alakjában Szlonka Márta kapta a leghálásabb lehetőséget. Az alkoholista Polgár bőrében Molnár Miklós esetenként kiváló képességeket árult el. Rudi, a börtöntöltelék Faragó József vagánykodása néha harsányabbra sikerült a kelletnénél. A könnyű kis Katit Illyés Mária alakította általában szimpatikus módon. A korrupt hivatalnok, Szász megtestesítője, Holl János volt nekem a legszimpatikusabb teljesítmény. Herceg Pista, az író Gorái Róbert játékában elevenedett meg nem minden esetben reális eszközökkel. A fontoskodó Lip- pai Géza alakját Zalavári Béla öltötte magára, ezzel több jó percet szerezve a nézőknek is.

A rendező, Beke Sándor láthatóan küszködött a „részeg társulat" irányításával. Még annyit, a záró jelenetként a Kossuth-nó- tázás hajánál fogva előrángatott megoldás volt, ami ugyan kissé „szittya magyaroskodásnak ” tetszett, de hatása alól a nézőtér sem tudta és nem is akarta magát kivonni. Ez kell a magyarnak! Hogy ne legyen — milyen gyarmat?

Az előadáson jelen volt a szerző is, akit a meghajláskor magukhoz kérték a színészek, és akit hosszan tartó tapssal üdvözölt Gyöngyös jól nevelt közönsége.

Végül: azt hiszem, a Házmestersirató egy kicsit megkésett darabnak számít a mai „mindent szabad” időkben.

de általános iskolai tanuló legyen.

A jelentkezéseket — az erre a célra nyomtatott nevezési lapon — ez év december 15-ig kell eljuttatni a Megyei Művelődési Központba. A válogató bemutatókra előreláthatóan a következő esztendő tavaszán kerül sor. Valamennyi csoportot egy úgynevezett központi előzsűri tagjai választják ki. Azokból a megyékből, amelyekből az előzsűri nem talál továbbjuttatható előadást, három csoportvezetőt hívnak meg vendégként. További információkat Snekszer Károlynétól, az MMK művészeti előadójától kaphatnak az érdeklődők.

G. Molnár Ferenc

Gyermekszúijátszó-I találkozó - 1990 j

Igor Lisin:

Garancia

A

lakásszentelőre barátaink egy új tévét ajándékoztak. Ä legújabb modellt, a mikroprocesszoros, távirányítós készüléket.

— Új életet kezdtek — mondták —, azt pedig másképp kell nézni. Úgymond a tudományostechnikai fejlődés szemüvegén keresztül, a színvilág teljes spektrumán át, minden árnyalatban.

Egész héten gyönyörködtünk. A hetedik nap este tévénk színes kaleidoszkóppá változott, aztán eltűnt róla minden.

— Nem baj — mondta a feleségem —, van rá garancia. Kihívod a szerelőt és megjavítja. Kihívtam. A szerelő beásta

magát a tévé belsejébe, majd kitöltött egy űrlapot, és elment. Mire véget ért a nap, a varázsdoboz újra kialudt.

— I-igen — sóhajtotta az újra kihívott szerelő — úgy látszik selejtes a képcső. De ezt helyben nem tudom pontosan megállapítani. Be kell vinni a készüléket a műhelybe. Majd telefonálok. — ezzel felrakta a tévét az autóra és elment.

Egy hónap eredménytelen várakozás után én hívtam fel a műhelyt.

— A képcsővel nincs semmi baj — jelentette örömmel a szerelő —, ám valószínű, maguknál ferde a padló. Ilyen körülmények között a készülék nem tud normálisan működni.

Padlónk valóban nem volt egészen egyenes.

— Semmi baj — nyugtatott meg a feleségem —, a lakás még garanciális. Hívd ki a parkettá- zókat, majd megjavítják. Még meg tudod nézni a hoki világbajnokságot.

Azalatt a két hét alatt, amíg a mesterek a parkettán dolgoztak, ismerőseinknél laktunk. És pénteken, amikor hazamentünk, szemünk elé tárult Ajvazovszkij- nak A kilencedik hullám című képe.

— Minden rendben — nyugtattak meg bennünket a parket- tázók —, néhány nap múlva kiszárad a fa, és sima lesz a padló.

Vártunk becsülettel. De a kilencedik hullámból hatalmas óceáni hullám lett. Újra ki kellett hívni a mestereket.

— Látszik, a parkett deszka

selejtes — határozták meg —, elküldjük az üzembe, ott majd megvizsgálják. Amikor a negyedév végén felhívtam az üzemet, elmagyarázták nekem, hogy a deszkával nincs semmi baj. Ellenben a ház falai görbék, így hiába fektetik le egyenesen a deszkát, nem marad úgy.

— Ne keseredj el — nyugtatott ezúttal feleségem —, a ház garanciális. Kihívjuk az építőket. Majd ők megjavítják a sarkokat, párkányokat. És nyugodtan nézheted a focit.

Három hónapig hadakoztak falainkkal a vakolómunkások és a kőművesek. Kapartak, mázoltak, egyengettek. Aztán mégis feladták, termelési selejtre hivatkozva. Udvariasan kérték, hogy váljunk, szétszedik a lakást panelekre, és elküldik oda, ahol a vasbeton konstrukciókat gyártják. Ott majd megvizsgálják.

...Jelenleg feleségemmel a régi turista sátrunkban lakunk, s mivel garanciája rég lejárt, még mindig erős. Az építészektől semmi hír. Bizonyára fel kellene hívni az üzemet, de itt a bökkenő, telefonunk is garanciális javításon van.

Horváth Lilla fordítása