Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 14., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Aki bátran magyarnak vallotta magát Az 1848—49-es szabadság- harcnak kiváló, hős tábornoka volt Knézich Károly, akit az aradi 13 hős vértanú tábornokkal együtt kivégeztek. Knézich Eger város történelmi hősei között szerepel. Knézich 1808-ban született Varasd megyében, Veleki-Ger- gyevácon. Édesapja határőrtiszt volt a 6. számú határőrezredben. Az apja, Knézich Fülöp magyar leányt, Benkő Borbáláivátte feleségül. A kis Károly elemi iskoláinak elvégzése után a bécsújhelyi hadapródiskolába került. A katonai pályán tehetsége révén gyorsan haladt előre. Hadnagy, főhadnagy, majd az 1840-es évek elejen pedig százados lett. Knézich szabadságszerető lelke a szörnyű elnyomatás idején egy jobb kor után vágyakozott, amely a magyar népnek jólétet, függetlenséget és szabadságot hozott volna. Ő — bár horvát származású volt — a magyar nép szabadságáért harcolt, ízig-vérig magyarrá vált, s mint vértanú halt hősi halált a magyar szabadság szent ügyéért. Knézich Egerbe kerülésére vonatkozólag pontos adataink nincsenek. De az bizonyos, hogy 1842. július 14-én már Egerben volt. Tudniillik ekkor volt az eljegyzése Kapitány Katalinnal, egy egri polgár leányával. Az eljegyzési gyűrű ma is megvan a Knézich-leszármazású Gröber család tulajdonában, s ebben a gyűrűben az előbb említett eljegyzési dátum is benne van. Házasságából két leánygyermek született, akiket a Gröber testvérek vettek feleségül. Knézich családi háza a róla elnevezett Knézich utcában volt. Knézichet később Egerből Galíciába vezényelték egész zászlóaljával együtt, . ahonnan pedig saját kérelmére helyezték vissza Egerbe, ahol ezredének, a 34. gyalogezrednek a 3. zászlóalja tartózkodott. Ekkor, 1846- ban a 3. zászlóaljnak volt a parancsnoka. Egerben tartózkodott egészen 1848 júniusáig, amikor is Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsára — a rácok megfékezésére — a déli frontra küldték. Ettől kezdve úgyszólván a szabadságharc minden nagyobb ütközetében részt vett, és igen sok dicsőséget szerzett bátorságával a magyar honvédsereg és a maga számára is. Az ő ezrede, a 34. gyalogezred régi császári osztrák ezred volt, amelyet Felső-Itáliába vezényeltek, de Knézich nem ment velük, hanem átállt a magyar hon védse- reghez. Régi parancsnokai és felettesei hívták vissza a kiváló tisztet, teljes bűnbocsánatot és magas előléptetést ígértek neki. ó azonban nem tért vissza, s lázadónak tekintette azokat a hivatásos tiszteket, akik a magyar nép ügye ellen harcoltak. Az egyik alkalommal — amint hadsegéde, Bóbik Gusztáv feljegyezte (aki egészen Knézich elfogatásáig mellette szolgált), — a következőket mondotta: ”A lázadók sorait ritkítani igen, de szaporítani sohasem fogom. ” Csaknem 7 hónapig volt délen, zászlóaljával. Több, kisebb- nagyobb csatában részt vett, s sok dicsőséget szerzett a Szent- Tamás körüli harcokban. Kemény, fegyelmezett katona volt. Katonáiról a legmesszebbmenőkig igyekezett gondoskodni. Határozott magatartásával, de ugyanakkor szerény modorával igen nagy hatással volt nemcsak a legénységre, de a tisztjeire is. Midőn a bécsi udvarhoz húzó, áruló, magas rangú katonatisztek elpártoltak a magyar nép ügyétől, s az egész délvidéki hadsereget a felbomlás veszélye fenyegette, sok zászlóaljnál a fegyelem megbomlott, elhagyták csapatukat, ugyanakkor Knézich seregéből egyetlen tiszti vagy legénységi állományú honvéd sem távozott el. Ez azt mutatja, hogy Knézichet szerették katonái, mert emberségesen és igazságosan bánt velük. A délvidéki hadsereg később a Duna — Tisza vidékén vonult észak felé, majd pedig a Tisza középső szakaszához vonultak: Törökszentmiklósra. Ide ment Knézich is, ahol ekkor már mint dandárparancsnok szerepelt. A hosszú csaták után itt pihentették ki fáradalmaikat katonái, s itt szereltette fel lerongyolódott csapatait. Törökszentmiklóson bakancsokat kért, azonban többszöri sürgetésre sem kapta meg. Ekkor kérelmével Kos- suthhoz fordult, aki 6 nap alatt eljuttatta a kívánt mennyiséget Knézich alakulatához. Ekkor mondta Knézich örömében: ”A kormánybiztosok serege mindössze nem ér föl Kossuthnak a kisujjával. Pedig aki háborúzik, annak esze, keze, lába kell, hogy a helyén legyen. ” Knézich mint katona, kiváló és példamutató volt, nemhiába, hiszen ifjú korától kezdve erre a pályára készült. A rend és a pontosság megtestesítője volt. Minden tisztjét, de a legénységének csaknem minden egyes tagját név szerint ismerte, nemcsak mint zászlóaljparancsnok, hanem később, mint tábornok is. Katonáinak kényelméről mindig a legmesszebbmenőkig igyekezett gondoskodni. Többször mondotta: „Csakis a rongyos és éhes katona a gyáva.” O maga minden fáradalmat, nélkülözést könnyen viselt el. Táborozás közben nem a kényelmes, puha ágyat kereste, hanem igen gyakran a földön feküdt, takarójába burkolózva, sátrában. Az 1849. április 4-i tápióbics- kei csatában — a dicsőséges tavaszi hadjárat során — már mint ezredes vett részt. A 8. és a 9. zászlóalj parancsnoka volt. A tábió- bicskei hidat óriási ellenséges tűz- és golyózápor között foglalták el katonái. A rohamot maga Knézich vezette, s a magyar zászlót is ő tűzte ki a hídra. Knézich bátorságát még az ellenség is megcsodálta és megbecsülte. Az egyik osztrák tiszt — aki részletesen leírta a tápióbicskei csatát — „hősnek” nevezte naplójában Knézich Károlyt, mint e csata legkiemelkedőbb alakját. Részt vett az április 6-i isaszegi csatában is, ahol Damjanich balszárnyát alkotta dandárjával. Ugyancsak Damjanich balszárnyim viaskodott az április 10-i váci csatában is, ahol az óriási túlerőben lévő Götz tábornok 17 ezer osztrák katonával, jól beépített tüzérséggel védte a „váci kő- hídnál” a várost. Bár Klapka északról támadó seregével (Verőce felől) elkésett, s így Damjanich egyedül maradt a III. hadtestével, de a honvédek halálmegvető bátorsága itt is meghozta a diadalt. Délelőtt kezdődött a roham, de kora délután Vác már a magyar honvédek kezén volt. Ott van Knézich az április 19-i nagysarlói csatában is, ahol ismét vereséget mértek az osztrák seregre. Április 26-án Komáromnál kellett a legnehezebbfeladatát megoldania. A vár 3 fo sáncát kellett elfoglalnia. Az előző hideg, szeles, nyirkos időben, a Nyitra és Zsitva vizén átgázolva, a szabadban háltak katonái. Élelem kévés volt, ennek ellenére a legnagyobb fegyelem uralkodott Knézich seregében. Április 26- án, hajnali 2 órakor indította meg a támadást Komárom ellen. Kemény, nehéz próba volt a magyar honvédek számára, de hősies önfeláldozásuk és hazaszeretetük itt is megfutamította az ellenséget. Napvirradatkor már mind a három sánc a honvédeké volt. Rengeteg zsákmányt és foglyot ejtettek. Ez a nagy és dicső haditett a hazáját szerető és az ellenség kiűzését célul kitűző magyar honvédsereg hősiességének köszönhető elsősorban. Gyűlölték a hazánkba betolakodott és szabadságunkat, függetlenségünket lábbal tipró ellenséget. De a bátor honvédsereg mellett ki kell emelni a hős vezért is biztos, lelkiismeretes, bölcs vezetéséért. Knézich e fényes haditettéért a haza hálás elismeréséül II. osztályú hadi éremmel lett kitüntetve. Rá három napra — Damjanich szerencsétlen lábtörése után — tábornokká és a III. hadtest parancsnokává nevezték ki. A komáromi győzelem után Buda alá már Knézich vezette a III. hadtestet. A vár elfoglalásában is döntő szerepe volt hadtestének. Buda felmentése után Knézich hadtestét a Vág folyó mellé vezényelték. Az egyik hadosztályát a Vág mentén helyezte el, a másikkal pedig Érsekújváron maradt. A magyar fő- vezérség ekkor már szinte teljes tétlenségben várta a cári orosz csapatok mind beljebb való hatolását. Az 1849. június 21-i peredi csatában a fővezérség tehetetlensége, rossz szervezése, késői üzenete miatt nem vett részt Knézich III. hadtestével az ütközetben. Ugyanis olyan későn kapta meg a parancsot, hogy mire odaért, már vége is volt az ütközetnek. Görgey ezért leválttatta a III. hadtest parancsnoki tisztéből. Knézichet bántotta ez a meg nem érdemelt bánásmód, és Pestre ment, ahol Kossuth — aki jól ismerte, s nagyra értékelte a bátor és hős tábornokot — a Bihar megyében újólag toborzott hadtest parancsnokságával bízta meg. A zsolcai ütközet után Görgey is dél felé vonult, és Knézich hadtestével Görgey seregéhez csatlakozott, és vele is maradt a világosi fegyverletételig. Knézich is orosz fogságba esett. Sarkadon többször ra akarták beszélni, hogy szökjön meg, hiszen az orosz táborból könnyű volt megszökni, s mint ahogy hadsegéde följegyezte, azt mondotta: „Nem hagyhatom el jó honvédeimet, ők mindig hűek voltak hozzám, én, mint vezérük, hű leszek hozzájuk a halálig.” S valóban, Knézich hű maradt katonáihoz és a hazához mindaddig, míg szíve utolsót nem dobbant az aradi hóhérok véres keze által. így halt meg Knézich Károly, a hős honvédtábornok, aki valóban mintaképe lehet szabadságszereteté- vel, vitézségével, igazi humanizmusával, vértanú hősi halálával minden magyar ifjúnak. Knézich Károly a magyar és szláv népek együttműködésének igazán méltó és kö vetendőpéldáját mutatta nekünk, késői utódoknak. Dr. Molnár József nyugalmazott főiskolai tanár Főváros is volt Lublin utcáin Ma jelentős iparváros és területi központ, ám a középkorban főváros is volt a kelet-lengyelországi Lublin. Ebből az időből maradt fönn gyönyörű óvárosa, amelyre azonban már ráférne egy alapos restaurálás, ami a lengyel gazdaság mai helyzetében nem ígérkezik egyszerű feladatnak. Bár ki tudja, így talán még inkább tetten érhető a régmúlt idők hangulata. S hogy mi adja képeink aktualitását? Nem más, minthogy ebből a városból érkeztek a Julias Ostewa Színház tagjai, akik az elmúlt napokban léptek föl Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban. (Fotó: Koncz János)
