Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-03 / 233. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. október 3., kedd Egy hét.. A KÉPERNYŐ ELŐTT Csak szavak Részlet a Szindbád nyolcadik utazásából A hangzatos szólamok s a bombasztikus, ám többnyire aligha teljesíthető ígéretek korát éljük. Ilyesféle töltésű sokak ti­szavirág-tündöklése. Az effajta alapállás tükröző­dik az utóbbi időszak tévés törek­véseiben is. Mindezen vajmi ke­veset változtat a kétségkívül tisz­tes szándék, hiszen a legjobb in­dulaté vállalkozást is kizárólag az eredmény minősíti. E téren viszont semmi ok a büszkélkedésre. Deklarálták azt, hogy változik a két csatorna pro­filja. A nyilatkozatok el is hang­zottak. Túljutottak a csinnadrat­tán, ám voltaképpen minden maradt a régiben. Ha keményeb­ben fogalmaznánk, akkor azt is mondhatnánk, hogy minden fronton visszaléptek, azaz sová- nyodott az egyes adók kínálata. Változatlanul szerény siker A korona ékköve című angol soro­zat, amelynek legfeljebb keddi blokkja hozott némi szintemel­kedést. Felesleges volt viszont cellulo­idszalagra vinni Lengyel Meny­hért darabját, a Tihamért. A szerző ugyanis a szerelmi három­szög témakör legsablonosabb variációját dolgozta fel. Igaz, ott­honosan mozog a színpad világá­ban, de makacsul ragaszkodik az untató felszínhez, riadozik mély­re szállni, s a vergődő lélek titkait fürkészni. Csoda-e, ha ásítoz- tunk, s alig vártuk, hogy záruljon ez a sápatag, ez az íróasztalnál konstruált bugyuta játék. Sze­rencsére Málnay Levente tömö­rített, s csupán hatvan percet ra­bolt el tőlünk. Vegetál a Te lejere is. Erről pén­tek este győződhettünk meg. Mintha az egyébként rendkívül tehetséges Vitray Tamás annyira depolitizálta volna magát, hogy az örökérvényű erkölcsi intelmek harcos szolgálatáról is megfeled­kezne. Amit csinál ügyes, fogásai beváltak, de meg sem közelítik azt a nívót, amit valaha produ­kált. Méghozzá rendszeresen. Nem remekelt Antal Imre szó­rakoztató magazinja, a Szeszé­lyes évszakok sem. A műsorve­zető fanyar humora, egyéni iró­niája, csipkelődő szellemessége, markáns társadalmi jelenléte azonban megint megnyerte tet­szésünket, s azt garantálta, hogy ez a visszaesés csupán pillanatnyi hullámvölgy. A program blokk­jai ugyanis felfrissíthetők, azaz a Csipkerózsika-álom nem végle­ges Arkus József Parabolája is je­lezte: vannak még tartalékok, s ezeket kellene kiaknázni. Rá­adásul nemcsak az ismert zóná­ban! Szózuhatag, álfogadalmak helyett errefelé illene portyázni. Megéri, érdemes, mivel a képes­ségkutatáshoz feltétlenül társul a felfedezés mással aligha pótol­ható öröme is. Számunkra is kamatozva... Pécsi István Vissza a magánéletbe Nem sok sikert jósoltam a Ti­hamér című tévéfilmnek, lega­lábbis ami engem, mint nézőt il­let. Ahogy mást is, úgy engem is mostanában a politika érdekel jobban. Igaz, gyakran mondoga­tom itt-ott, hogy már unom ezt a sok locsogást, jó lenne már tiszta vizet önteni a pohárba, meg ha­sonlókat. De igazából mégiscsak azok a közösségi problémák iz­gatnak, mint legtöbbünket. Ezért aztán azzal a szent elha­tározással ültem a fotelba, hogy nemsokára kikapcsolom a ké­szüléket, s néhány újabb leleple­zést olvasok el az elmúlt negyven évről, vagyis böngészem a napi sajtót. De aztán valahogy mégis ottragadtam. Közel kerültek hozzám azok a jellemek, amelye­ket Lengyel Menyhért szelleme­sen bemutat írásában. Ráadásul Málnay Levente rendezésében jó színészek formálják meg a hősö­ket, Szombathy Gyula és Udva­ros Dorottya valósággal lubickol szerepében. Szóval, először mosolyogtam, majd nevetni kezdtem: magával ragadott a történet, amely való­ban mentes mindenfajta politi­kától. Egyszerű magánéleti kala­majka, melyben szerelemről és házasságról esik szó. Képzeljék (ezt annak mesélem, aki nem lát­ta), az volt benne, hogy egy férfi meg egy nő szereti egymást! Az különösen érdekes volt, hogy nem nagyon jött össze a dolog, a férfi ódzkodott a házasságtól. És itt jött a váratlan fordulat (azt biztos nem találják ki, hogy mi), egy másik férfi. Hát én nem tud­tam hova lenni a csodálkozástól, hogy ilyenek is vannak! Már ab­ban éltem, hogy termékszerke­zet-váltás, demokratizálódás, pluralizmus, népfenség stb. Mi az, hogy ilyen furcsaságok is elő­fordulnak az életben, mint barát­ság, szerelem, féltékenység stb.? Úgyhogy már teljesen megha­tódtam, hogy milyen újszerű dol­gok is előfordulhatnak ezen a vi­lágon. Valósággal feldobódtam, hogy így, meg úgy, a fiatalok nem lehetnek egymáséi, meg aztán a végén minden jóra fordulhat. Kérem szépen, még mindig ta­nulhatunk valamit! De aztán valami mégis szöget ütött a fejembe. Itt a szereplőknek lakásuk volt. Ráadásul csak úgy, ukmukfukk, kitalálták, hogy le­utaznak a Riviérára. Sőt, az egyik hősnő panaszkodott, hogy ő vala­hogy Monte Carlóba készült, de most itt kell dekkolnia, ezen az unalmas francia tengerparton. Ebből arra következtettem, hogy nem a bérből és fizetésből élők világába csöppentünk. Leg­alábbis nem a magyar bérből és fizetésekből lehet ilyen magáné­leti zűrzavart lebonyolítani. így aztán nem marad más hátra, mint a politika, amivel ugyan jól el lehet szórakozni, de a többség szívesen töltené a magánélettel hátralévő öreg napjait. Úgyhogy elhatároztam, hogy egyelőre maradok a Panorámá­nál, a Hírháttémél, a Flíradónál, míg nem telik arra, hogy hálóko­csiban rendezzek szerelmi légy­ottot, útban a Riviéra felé. Gábor László A színház gyár vagy alkotóműhely ? Egri beszélgetés Andrzej Rozhin lublini rendezővel Két színház kapcsolata, különösen, ha különböző kultúrákból sar­jadnak, nagyon gyümölcsöző lehet. Ez a művészeti ág nem nélkü­lözheti azokat a szakmai és emberi tapasztalatokat, amelyeket a más és más országban élő rendezők és színészek egymásnak nyújt­hatnak. Különösen akkor lehet sikeres az együttműködés, ha köl­csönösségen alapul. A lublini Julius Ostenva Színház s az egri Gár­donyi Géza Színház között egyenrangú szövetség alakult ki. Andr­zej Rozhin, a lubliniak főrendezője Egerben állította színre a Fehér házasságot, amely a hazai színházi élet jelentős eseménye volt. Az­után ez év tavaszán Lublinba látogatott az egri társulat, ahol nagy sikerrel mutatta be a Fehér házasságot, illetve Arthur Miller Két hétfő emléke című darabját. Most ismét Egerben rendez Andrzej Rozhin, illetve a lublini együttest várják vendégszereplésre. Ebből az alkalomból beszélgettünk a lengyel művésszel. Siker, ki/ittgyttlí lehetőségekkel — Az egri Gárdonyi Géza Színház tavasszal a nagy színházi múlttal rendelkező Lublinban vendégszerepeit. Milyen vissz­hangja volt ennek a fellépésnek? — A nézők nagyon nagy ér­deklődést tanúsítottak mind a két előadás iránt. Nálunk nem is­mert a bérlet, minden jegyet a pénztárból vesznek meg. így is táblás házunk volt mind a négy előadáson. Hozzá kell tenni, hogy Rozewich Fehér házasságát most is játsszuk Lubjinban, sok néző azért jött el, hogy összeha­sonlítsa a két rendezést és a játé­kot. Nehéz beszélnem erről, mert mind a két előadást én állí­tottam színre, de általános volt a vélekedés: magas művészi szín­vonalú a produkció. A lengyel színészek szerint — akik termé­szetesen megnézték kollégáikat — nagyon jó az egri együttes. So­kat beszélgettünk azóta is erről. Ami pedig a nézőket, illetve a kritikusokat illeti, rendkívül po­zitív volt a visszhang. Úgy fogal­maztak, hogy jó ötlet volt, hogy mind a két helyen színpadra ke­rült ez a darab. Különösen azt emelték ki, hogy az egyik leghí­resebb lengyel drámaíró és a mi színházi stílusunk együtt mutat­kozhatott be Magyarországon. Egy problémát azért említenék: nem használhattuk ki a kapcso­lat összes lehetőségét. Jó lett vol­na vitát rendezni a művészek kö­zött. Lényeges volna mind a két társulat számára, hogy ne csak programokat cseréljünk, hanem gondolatokat is. Nem elegendő, ha csak a közönség számára adunk előadásokat, egy tisztázó vita sok mindent megőrizne az értékekből. Nyilvánvalóan en­nek nyelvi akadályai is vannak, de remélem, most ősszel össze le­het hozni. — Egyelőre azért elég egyol­dalúnak látszik ez a kapcsolat, mivel a magyar együttes nem sok mindent adhatott, hiszen a saját felfogása szerint rendezett, s azt vitték ki. Ön szerint létezik-e olyasmi, amelyet mi tudunk adni a világszerte magasra értékelt lengyel színházi életnek? — Természetesen igen, mivel a magyar színház be tudja mutat­ni hazájuk sajátosságait. Elisme­rem, hogy ez a példa valóban né­mileg egyoldalú, mert én rende­zés közben a lengyel gondolko­dásmódot igyekeztem átadni. Viszont a másik mű, amelyet Lublinban bemutattak, az egy amerikai darab volt, s az újat ad­hatott. A jövőben magyar dara­bot is szeretnénk nálunk színre vinni, amely helyrebillentené a mérleget. Egyébként már két­szer dolgoztam magyar színé­szekkel, s ami a technikai adott­ságokat illeti, nem különböznek lengyel kollégáiktól. Ha tehetsé­ges valaki, akkor formálható, mert megérti, hogy mit akar kife­jezni a rendező. Ami érzékelhe­tően más, az a munkaszervezés és a tempó. Itt nagyon gyorsan kell dolgozni, ideges a légkör, s ez fő­leg a rendező számára nehéz. Nagyon rövid a próbafolyamat, maximum hat hét. Ha nem tud­nék dolgozni este is a kiválasztott színészekkel, nem is készülne el az előadás. Mindez nagyon nagy összpontosítást, koncentrálást, készséget igényel: pontosan tud­ni kell, mit akarok. Próbák köz­ben már nincs lehetőség az új ke­resésére. Lublinban három és fél hónapon keresztül próbáltuk a Fehér házasságot, míg tökéletes­sé csiszolódott. Ha ez nem előzi meg az egri premiert, nem lettem volna képes így irányítani itt az együttest. „A mi fűzőnk lazább...” — Lehetséges-e, hogy épp ez okozza a minőségi különbséget, azaz a gyors tempó megakadá­lyozza a kísérletezést, az igazán átütő erejű előadások megterem­tését? — Nem szeretnék most erről nyilatkozni, kerüljük az osztá­lyozást. Inkább arról beszélnék még, hogy milyen különbséget látok. A magyar színész fegyel­mezett, mindig munkára kész. Próbaidőben maximálisan ki le­het használni, ha az ember tudja, mit vár tőle. A premier előtti utolsó héten az egész színház az új produkció rendelkezésére áll, mást nem játszanak. így hát van idő tökéletesíteni a darabot. Ez professzionista megoldás, bár én úgy érzékelem, hogy „gyársze­rű”. A nagy koncentráció ellené­re is előfordult, hogy valaki hi­ányzott a színpadról, mert más­hol volt dolga, ugyanis a „szín­házgyárnak” működnie kellett. Nálunk az ilyesmi elképzelhetet­len. Összefoglalva: mindkét he­lyen születhet hasonlóan jó ered­mény, mert a művészek képesek a koncentrálásra, s így az előadás A magyar előadásokat i nem veszít színvonalából a ne­hézségek miatt sem. — Egy nagyon találó, képes kifejezést mondott. Eszerint ná­lunk némileg futószalagszerűen működik a színház. Nem áll-e ez szemben a lengyel modellel, ahol inkább alkotóműhely egy együt­tes? — így egyértelműen nem le­het kijelenteni, de az biztos, hogy a mi fűzőnk lazább. A magyar színészek egy-egy társulatban — azt veszem észre — nagyon kü­lönböző szerepeket játszanak. Ezt jónak tartom. Egyik este sze­repelnek egy mai magyar vagy amerikai darabban, majd egy ze­nés játékban, ezután pedig egy görög tragédiában. Különösen akkor volna ez értékes, ha min­dig az adott stílusban lépnének fel. Sajnos, előfordul leegyszerű­sítés, pedig minden szerepet kü­lön kellene megalkotni a színész­nek. Ehhez viszont időre lenne szükség. Nagyon kemény munka folyik itt, mert egy művész reggel próbál, délután meg este játszik, utána pedig a klubban borozik. Éjfél után megy haza a színház­ból, s aztán reggel megint kezdő­dik minden elölről. A próba baráti találkozó? — Ezek szerint önben elége­detlenség él a színészekkel kap­csolatban. Milyennek képzeli az igazán alkotó légkört, s hogyan lehetne azt megvalósítani? — Valóban, úgy látom, hogy a színészeknek nincs ideje gondol­kodni arról, hogy mit játszanak és kikkel. Ráadásul nálunk, Len­gyelországban sem fizetik meg tisztességesen a társulat tagjait, így mindent vállalnak, amit csak lehet, sokat dolgoznak a megél­hetésért. Ezért sincs idő saját al­kotómunkára. Pedig egy-egy szerep megformálásához sokat kellene tudni az emberekről, a világról, szét kellene nézni. Eh­hez utazni kell, szokásokkal, kul­túrákkal, hagyományokkal is­merkedni, és sokat olvasni. Ez mindkét országban hiányzik. Ritkán fordul az elő, hogy a szí­nész úgy jön próbára, hogy vala­mivel többet tud a szerzőrőls da­rabjáról. Ezért inkább baráti ta­; várja a lublini színház (Fotó: Koncz) lálkozókká válnak eleinte ezek az alkalmak. Többnyire „fehér lap”-ként jelennek a munka kez­detén, s a hat hét alatt mindent meg kell velük ismertetni. Most például Erdmann Mandátum cí­mű darabját próbáljuk itt, Eger­ben. Nagy létszámú együttest igényel az előadás. Nem könnyű a feladat, mert érdekes szovjet közeget kellene bemutatni. — A kapcsolat tehát erősödik, s az új rendezéssel s a lublini együttes vendégeskedésével újabb állomásához érkezik. Ho­gyan lehetne ön szerint még gaz­dagabbá, értékesebbé tenni ezt a viszonyt? — Jó módszer a kölcsönös lá­togatás. Ám nagyobb gondot kellene fordítani a tájékoztatás­ra, a bemutatkozásra. Amikor itt voltam a Fehér házasság rende­zésekor, csupán a színházban él­tem, semmilyen más kapcsola­tom nem volt. Pedig lett volna le­hetőség találkozásra, mondjuk a főiskolásokkal, esetleg más ér­telmiségiekkel vagy a közönség különböző rétegeivel. Még min­dig keveset tudunk egymásról. De elképzelhetőnek tartok kiál­lításokat, videobemutatókat. Szerintem mind a két fél érdekelt abban, hogy a két város minél többet hasznosítson az együtt­működésből. — S hogyan képzeli a jövőt? — Ebben az évadban rendez­ni fog nálunk Gáli László, az eg­riek igazgató-főrendezője, még­pedig egy magyar darabot: Háy Gyula A ló című művét. Len­gyelországban ez ősbemutató lesz. Különösen érdekes, hogy egy olyan író művét állítja szín­padra, akit különböző okok mi­att elfelejtettek. Izgalmasnak tartom, hogy lengyel színészek­kel valósítja meg. — De bizonyára nem dolgozik velük három és fél hónapon ke­resztül? — Viszont hat hét alatt sem vi­szi színpadra! A két módszer kö­zött valami kompromisszumot kell kötni. S még valamit: az, amit elmondtam, nem kritikus jellegű, a mi kapcsolatunk baráti, s nem holmi írott szerződéseken alapul. Szükségünk van egymás­ra, ezért szövetkeztünk. Gábor László Elfogultság nélkül — ésszerűen a gyerekekért Válasz az úttörőházi vitára Ésszerűsítési javaslatról van szó, amely valójában földrajzi változás, ugyanakkor az érintett rétegek — gyermekek - számára kitelj esíthető minőségjavulást eredményez. Heves megye elsőként és mo­dellértékű példaként valósította meg a gyermek- és felnőttköz­művelődés komplexitását (létjo­gosultságát bizonyítja a már évek óta a megyében működő 23 álta­lános művelődési központ) és ezekben folyó eredményes mun­kát. Nem tapasztaltuk annak hát­rányát, hogy — a gyermekkortól a felnőttkorig — egy szervezet­ben tervezik a közművelődési fo­lyamatot. Más a felnőtt és más a gyermek időbeosztása. A kor­szerűsített Megyei Művelődési Központban jól felszerelt klub- helyiségek, magasabb fokú tech­nikai ellátottság, együttműködé­si — programalkotási lehetősé­gek biztosítottak a gyermekek számára is. Éves munkaprogram szerint, havi egyeztetés mellett, állandó közösségek, tanfolya­mok, műsoros rendezvények, szakági minősítők, versenyek, bemutatók megtartására van le­hetőség. Épületen belül az alábbi cso­portok helyezhetők el: kerámia, fazekas, komplex népművész, néptánc, társastánc, fotó, grafi­ka, számítástechnika, eszperan­tó, önismeret, művészi torna, szabás-varrás lábtoma, színját­szókor. Ajánlott új érdeklődési körök: amatőr film-video, képzőművé­szet (linómetszés), népzene, kó­rus, pantomim, videofilm. Á gyermekműsorok rendezé­sére a 250 fő befogadására alkal­mas díszterem áll rendelkezésre. A tartalmi feladatok megoldásá­ra 15 helyiség biztosított (jelen­leg az úttörőházban nyolc helyi­ség van). Úgy érezzük, hogy sem tartal­mában, sem térbeli elhelyezésé­ben nem szenved csorbát a gyer­mekközművelődés, sőt az aján­lott új szakkörök, művészeti cso­portok indításával gazdagodni fog: javulnak a tárgyi feltételek mind a városi, mind a területi munkában. A programkínálat tovább bővíthető szabadtéren szervezett rendezvényekkel: kulturális bemutatók, természet- védelmi és egészségügyi túrák, nyári alkotó táborok, országjárás stb. Ugyanakkor közel egy évti­zede részt vállal Eger város gyer­mekközművelődésében az Ifjú­sági Ház is. Kiscsoportjaikban lehetőséget biztosítanak nyelv- tanulásra, a számítógépek, az egészséges életmód megismeré­sére. A „Szöszmöte” az általános iskolai korosztály számára bizto­sítja a maximális készség fejlesz­tését, képzőművészeti és népraj­zi ismeretek bővítését. A Hámán Kató Megyei Úttö­rőház jelenlegi szerkezetében nem nyújt szélesebb körű műve­lődési lehetőséget az érintett korosztálynak, mint a javasolt új struktúrában nyújthat. Elsősor­ban — a mozgalmi képzésen túl — az általános iskolákban is mű­ködtetett és működtethető szak­körök száma magas. Nincs az út­törőháznak országosan vagy me­gyei szinten jegyzett művészeti csoportja. Programajánlataik zömében Eger város és környéke gyermekeinek szólnak (az Ifjúsá­gi Ház és az MMK gyermekprog­ramjai szintén). A gyermekkönyvtár a jelenle­gi helyén az úttörőházban műkö­dik tovább, eredeti funkciójának megfelelően. Végleges elhelye­zéséről felszabaduló épületben gondoskodunk. A Bábszínház megalakulásá­tól kezdve az épületen belül tevé­kenykedik. 1986-tól folyamatos fejlesztéssel befejezéséhez köze­ledik a megfelelő színpad-, fény-, hangtechnika kialakítása. Történik ez a város és a megye gyermekeinek érdekében, hiszen a Harlekin Bábszínház bemuta­tóival és repertoárja megtartásá­val több, mint 100 előadást tart egy évadban. A gyermekszínhá­zi, valamint stúdiószínházi jelleg kialakításához tervezzük az úttö­rőház épületében a teljes színhá­zi funkció megvalósítását, mely­nek működési feltételeit kis rá­fordítással oldhatja meg a Gár­donyi Géza Színház. Javaslatunk kialakításában a nagyobb nyitottság, a közműve­lődési lehetőségek színesítése és a művészeti tevékenység határo­zottabb körvonalazása volt a cél: a gyermekek érdekében. Dr. Kovács János I Nálunk alcsóbbS Ajánlatunk kiiziileteknek és lakassá&xakz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom