Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 9., szombat 4. A SONY boszorkánykonyhájából Kevés az olcsóbb Mindenevő CD-játszó A készüléket infravörös távvezérlővel forgalmazzák Pioneer után a SONY, a digitális hangrögzítés egyik úttörője is megalkotta a maga kombinált készülékét. Az MDP — 212 jelű masina, mely a cég idei modellpalettájának egyik éke, képes az összes forgalomban lévő lézerlemezfajta lejátszására. Egyaránt fogadja a hang- és képinformációt tartalmazó korongokat: a csak hangrögzítésre szolgáló 8 centiméteres CD single-t, a 12 cm-es normál CD-t, az ugyancsak 12 centiméteres CDV-t, mely 20 perc zenét és 6 perc képet tartalmaz, valamint a 20 és 30 centiméteres videolemezeket. így a jövőben egyik „lelke” lehet az otthoni stúdiónak, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az egyszerűen kezelhető, kiváló minőséget adó digitális műsorhordozók népszerűsége egyre nő. A „Multi Disc Player”-t számos szolgáltatással látták el: programozható, gyorskereső és memóriafunkciói éppúgy a kényelmes használatot szolgálják, mint az infravörös távvezérlő, mellyel a készülék minden funkcióját kényelmes fotelünkből irányíthatjuk. Az MDP 212- vel az összes CD-fajta lejátszható háztartási vegyi áru Növekszik az igény az olcsóbb vegyi áruk és kozmetikai cikkek iránt, ám a kínálat egyre inkább elszakad az átalakuló kereslettől — állapítja meg az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség jelentése annak a vizsgálatnak az alapján, amelyet a fővárosi és megyei felügyelőségek 26 vállalatnál, 38 szövetkezetnél, 37 magánvállalkozónál, összesen 244 kiskereskedelmi egységnél végeztek. A vizsgálatból kitűnt, hogy a gyártó vállalatok nem érdekeltek a viszonylag olcsóbb termékek előállításában, emiatt választék- és esetenként mennyiségi hiányok vannak a hazai olcsóbb öblítőkből, pipereszappanokból, hajsamponokból, fogkrémekből, csecsemőápolási cikkekből és kozmetikai termékekből. Továbbra is nehezen ellenőrizhető, hogy mikor jár le egy-egy cikk minőségmegőrzési ideje. Mivel a lejárat után ezeket csak leértékelve hozhatnák forgalomba, így a vevők károsodnak. Külön probléma az import kozmetikai és vegyi áruk forgalmazásánál a minőségtanúsítás és a használati útmutató. Az első gond, hogy sokszor hiányoznak az áruk mellől. Több esetben azonban azt is tapasztalták az ellenőrök, hogy a forgalmazó nagykereskedelmi vállalat gondoskodott ugyan az előírt magyar nyelvű tájékoztatóról, a kiskereskedelmi hálózatba azonban már enélkül került az áru. A magánkereskedelemben pedig az utasforgalomból származó különböző kozmetikai cikkek szinte kivétel nélkül magyar nyelvű tájékoztató nélkül kerülnek forgalomba. A kereskedelmi felügyelőségek a feltárt hiányosságok, szabálytalanságok miatt 2,2 millió forint értékű import háztartási vegyi áru és kozmetikai cikk árusítását feltételhez kötötték. Elsősorban a vásárlói tájékoztatókat kellett pótolni. Intézkedtek, hogy a kereskedelem 110 millió forint értékű lejárt minőségmegőrzési idejű árut kivonjon a forgalomból. A fogyasztók érdekeinek megsértése miatt 81 kereskedőt vontak felelősségre, 64 esetben, összesen 120 millió forint értékben pénzbírságot róttak ki. Adynak még nem kellett útlevél Párizsba... A határok, amelyek (ma még) elválasztanak... A század elején — az I. világháborúig — a Párizsba többször utazó Ady Endrének és kortársainak még nem kellett útlevél. Ritka kivételtől eltekintve külön állami engedély sem — tudhatjuk meg Ómolnár Miklós „A megszökött nemzedék” című, ez évben megjelent könyvéből. Ma az úgynevezett baráti országok között sem természetes a szabad közlekedés. Pedig az embereknek joguk a szabad helyváltoztatás. József Attila ismert versében a következőket írja: „s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. A szegénység, a munkanélküliség elől menekültek el, de biztos volt akkor is kalandvágy, meggondolatlanság is. Ma is tanítjuk, tanuljuk ezt az időszakot — helyesen. Tankönyveink viszont egyetlen szót sem szólnak az elmúlt évtizedekről. Azokról, akik a közelmúltban és napjainkban kerekedtek föl új hazát vagy csak jobb megélhetést keresni. Az országot illegálisan elhagyókról, a „disszidálókról” egy-két éve beszélünk nyíltan. Korábban éppen úgy hallgatni illett, mint például a narkotikumok terjedéséről. Társadalmunk, amely a folytonos fejlődést, az életszínvonal-növekedést tűzte ki célul, nehezen viselte el ezeket a „szégyenfoltokat”. Pedig sok magyar családnál van közeli vagy távoli rokon, aki az elmúlt évtizedekben elhagyta az országot. így akaratlanul is szorongást, kettős viselkedési módot alakítottunk ki. A bevezetőben említett könyv adatai szerint a Ratkó-korszak- ban születettek közül — az utóbbi évtizedek legnagyobb korosztálya — elhagyta az országot het- ven-nyolcvanezer ember. Egy átlagos magyar városnál nagyobb létszám. Ez felmérhetetlen veszteség egy ilyen kis nép esetében, mint mi vagyunk. A könyvben megrajzolt körkép bizonyos kórképet is rajzol az elmúlt évtizedekről és a mai társadalmi valóságunkról. A könyv olvasása közben egy két évvel ezelőtti beszélgetés is felelevenedett előttem. Az egyik kelet-berlini, elektronikus készülékeket gyártó cég mérnökével folytatott diskurzusunkhoz sajátos hátteret adott a történelmi helyszín: Potsdam, a Cecilion- hof-kastély parkja. Az itt született egyezmény jelentős hatással volt a II. világháborút követő évtizedek Európájára, a népek közötti kapcsolatokra. Partnerem — aki közel ötven évet tud maga mögött — hitetlenkedéseim közepette elmondta, hogy röviddel azelőtt járt „Nyugaton”. Akkor is azért, mert a nagyapját temették Ausztriában. Arról is említést tett, hogy egyik barátjuk tizenegy kérvényt fogalmazott meg — az évek során —, leírva áttelepülési szándékát közeli rokonaihoz, Nyugat-Berlinbe. A hatóságok egyetlen alkalommal sem válaszoltak beadványára. Tizen- kettedszerre az illető végül átszökött. Ez lenne hát a megoldás? Nem hiszem. Egy nemzet, egy- egy térségben lakók valamennyien nem szökhetnek meg. A XX. század vége felé azonban szomorú jelkép a még Európát kettéosztó fal. Feszültség forrása a Romániában élő, zömében magyar nemzetiségiekkel való bánásmód, sokezres tömegeket vesz rá a menekülésre. A kisebb nemzetiség háttérbe szorítása, a görcsös állami reakció vezetett a bulgáriai törökök tömeges meneküléséhez is. Mi most kezdtük felszámolni a nyugati határon azt a mesterséges zárat, ami jelképes is. A mai magyar változásokat talán az is jól mutatja, ahogy az elnevezés is változott „disszidensről” külföldre szakadt hazánkfiára vagy emigránsra. Igaz, újabb ellentmondások is születnek. Nehéz elfogadni azt, hogy aki az országot évtizedekkel ezelőtt elhagyta, és hazajön amerikai útlevéllel, és dollárral fizet, szívesebben látott vendég néhány vendéglátóhelyen, mint az itthon élő honfitársa, aki ott forintért még levegőt is alig vehet. Vitathatatlan az is, hogy az ő tapasztalataikra, valutáikra is szükség van a gazdasági élet, a vállalkozások fellendítése érdekében. A mai politikai folyamatok, a nemzeti megbékélés, az összma- gyarságban való gondolkodás nem ismer határokat. Segíthet abban, hogy a hazájukért, népükért tenni akaró és cselekvő magyarok egy és oszthatatlan közösséget aíkothassanak. A szabadabb közlekedés a fejlődésen, az anyagi gyarapodáson, a jobb emberi közérzeten túl hozzájárul ahhoz is, hogy reálisabban lássuk a világot, és jobban boldoguljunk itt, a Duna — Tisza táján. Egyre többen gondolnak legális külföldi munka- vállalásra, kevesebben próbálkoznak, és még kevesebbnek sikerül. A cél: összeszedni, összehozni egy kis pénzt, és ebből otthon lakást, egy nyugati kocsit, vagy legalább egy Lada Samarát venni, elindítani a gyereket az életbe. Ott kint megkeresni, itthon pedig elkölteni, felélni a pénzt. Az elmúlt években a külföldi munkavállalásnál erős hullámzások voltak. A szocialista országok között államközi szerződések keretében vállaltak, vállalnak munkát. Az NDK volt ebből a legjelentősebb. Sokan dolgoztak Uszty-Ilimben, vagy a most épülő, vitatott Tengizben. Egy- egy cég nyugati országban vállal munkát, de ez létszámában kisebb. Egyéni munkavállalásra főleg akkor van lehetőség, ha van külföldön ismeretsége az illetőnek. A külföldi munkavállalás, a vakolás nem idegen a történelmünkben. A vakolás a német walzen (vándorolni) szóból ered. A fiatal iparossegédek számára hagyományos szakmai ismereteik bővítése érdekében tett, többnyire külföldi vándorutat jelentett. Ez a középkorban a céheknél is már szokás volt. A céhszabályok kötelezően írták elő. A XIX. század második felében is egészen általános volt a magyar- országi munkásságnál a vakolás. A vándorút bővítette a munkások látókörét, szakismereteit. A magyar munkásmozgalom olyan úttörője, mint Frankel Leó és sokan mások is vakoló munkásokként a fejlettebb nyugat-európai országokban ismerkedtek meg a szocialista eszmékkel és honosították meg azokat Magyarországon. Valószínű, távol van még az az idő, amikor hasonlóképp szabadon közlekedhetnek utódaink a világban, mint tette azt a század elején Ady. De az sem mellékes, hogy addig is otthonosabban, természetesebben éljünk a világban. A Közös Piac országai az elmúlt évek során azt ismerték fel, ha országaik működését — nem feladva önállóságukat — jobban összehangolják, akkor a fejlődésnek beláthatatlan lehetőségeit nyitják meg, mint az várható 1992-től. Ezért is fontosak és figyelemre méltóak azok a lépések, amelyek ma Magyarországon történnek a felzárkózásért — Európához. Sós M. Tamás „Hol vannak a katonák...?” „Hol porladnak a háborúból hazájukba soha vissza nem tért magyar katonák csontjai? Ott, ahol elestek, ahol lekaszálta őket a halál. A frontvonal földjében, a fogolytáborok árkaiban, a kórházak meszesgödreiben. Néhány kivételtől eltekintve, ma már jeltelenül. Ha bajtársaik ácsoltak is számukra fejfát, az hamar elenyészett. Pedig, amint az első világháború frontköltője, Gyóni Géza énekelte: ’’Csak az búsít, ha itt halok meg, kedves. Nem járhatsz majd ki virágos síromhoz... De itt, jaj, itt oly szomorú lesz, édes, dérlepte tarlón elhagyva feküdni...” És a volt ellenfelek, akik hazánkban sóhajtottak utoljára az anya, a kedves után? A Sopronhoz csatolt Sopronbánfalva köztemetője mögött fekszik a katonai — vagy ahogyan inkább nevezik —, a hősi temető. Senki sem tudja pontosan, hány ezer katona porlad a kőből faragott fejfák alatt, mindegyikük külön sírhelyen. Álmukat hatalmas fákon kívül iskolák, intézmények, vállalatok vigyázzák, sírhalmaikat példás rendben tartják. Pedig nemcsak magyarok vagy a hajdani monarchia vitézei nyugosznak itt, hanem hadifoglyok is, ugyanolyan gondosan faragott sírkövek alatt, mintha sohasem lettek volna ellenségek. A magyar baka mellett szerb, olasz, orosz, török, osztrák, német, horvát, bosnyák közlegények, altisztek és tisztek feküsznek, s kőkeresztjeiken jól olvasható mindenkinek a neve, rendfokozata, születési és halálozási éve. Mert, ahogyan ott egy kőtábla mondja: ’’Ellenfél voltál, idegen, majd rabja magyarnak, Kik most testvérként őrzik álmaidat!” A hősi temető története röviden: a mai Erdészeti Kutatóintézet az első világháborúig helyőrségi kórház volt, ahol a hadifoglyokat is ápolták. Nem mindenki épült fel, de a halottakat a temetőkon- ventek nem engedték elföldelni saját sírkertjeikben. Ezért a m. kir. Honvédelmi Minisztérium megvásárolta azt a területet, amelyből kialakították a hősi temetőt. 1916-ban kezdtek ide temetni — a korábban elhunytakat kihantolásuk után helyezték el itt —, s azóta, a második világháborúban elesettek is ide értve, ezt lett a katonák végső nyughelye. Csőt. Falucska a lankássá szelídülő Bakony alján. Jó kőhajításra a községtől nagy hadifogolytábor állt az első világháborúban. Életét ma emlékszoba mutatja be sok fényképpel, a foglyok fabrikálta emléktárgyakkal, levelekkel, iratokkal. A munkaképes katonák a faluban is dolgoztak, barátságok szövődtek. A betegséget azonban nem lehetett kirekeszteni a táborból. És a hadifoglyok közül sokan örökre itt maradtak a magyar sírhantok alatt. Katonás rendben, ahogy illik, sorakoznak a csóti fogolytábor hősi temetőjében a sírkövek, névvel, dátummal, rendfokozattal. Közöttük néhány ápolónőé. A járvány nem válogatott. Néhanapján külföldi autó bizonytalankodik Csőt főutcáján. Aztán kiderül: a hajdani katona-apa emlékét keresik. Mert a hadi-’ fogoly-apa szép történeteket vitt haza a derék csótiakról. Vagy az apa sírhalmát kutatja az idegen. S ilyenkor, rábukkanva a sírkőre, friss virág kerül a tövébe. Vajon a magyar unokák — a Piáve és Isonzó sírkertjeit kivéve — hol találják meg az apáik, nagyapáik porhüvelyét rejtő-őrző hősi temetőket külföldön? dr. Cs. K. Aldebrő szakembereket vár Valamivel egy esztendővel ezelőtt adták át Aldebrőn az új egészségházat, amelyben két körzeti, valamint egy fogorvos kapott korszerű gyógyítási feltételeket. A helyi tanács — mint Szalai László elnöktől megtudtuk — már akkor lehetőséget kért a megyei tanács illetékes osztályától egy orvosi körzet létrehozására, illetve egy állás betöltésére. A státuszt a tanács most, szeptember 1-jével megkapta, s meghirdethette a pályázat útján betölthető körzeti orvosi helyet. Egyben egy védőnői állás betöltésére is lehetőség nyílt: szükség lenne az anya- és csecsemővédelmi szakemberre a településen, ahol lakást is biztosítanak a pályázóknak. Az egy esztendeje működő egészségházban már a nyitás előtt berendeztek egy gyógyszerszobát, most úgy tervezik a helybeliek, hogy a körzeti orvos rendelési ideje alatt megkezdhetné egy gyógyszerész vagy egy asszisztens a részmunkaidős ügyeletet. Ennek a feladatnak a megoldásához az al- debrőiek a megyei gyógyszertári központ támogatását szeretnék megnyerni. Épül a Dunamont Rt. polísztírolgyártó üzeme Megkezdődött Százhalombattán az olasz Montedison és a Dunai Kőolajipari Vállalat által alapított Dunamont Rt. vegyes vállalat polisztirolgyártó üzemének építése. A korszerű üzem 1991-ben kezd termelni, és az évi tervezett mennyiség ütésálló polisztirolbő! 45 ezer tonna, a habosított polisztirolból pedig 20 ezer tonna. Az 55 ezer négyzetméteres létesítményben zárt technológiával készülnek majd a szilárd halmazállapotú alapanyagok, melyeket eddig Nyugat-Európából és a Szovjetunióból exportáltak. Képünkön: épül az új üzemcsarnok (MTI-fotó: Krista Gábor)
