Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-08 / 212. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XL. évfolyam, 212. szám ÁRA: 1989. szeptember 8., péntek 4,30 FORINT KORAI SZÜRET - AGGODALMAKKAL „A termés feldolgozásának korszerűsítésére ebben az évben 20 millió forintot költöttek." (3. oldal) KALIFORNIÁBÓL JÖTTEM Költői est Hatvanban és Gyöngyösön. <4. oldal) NYITOTT FÜLLEL „Egerben nincs fedél az úszók és pólósok feje fölött." (6. oldal) RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS „...ellopott egymillió százezer forint készpénzt." (8. oldal) A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 28, 75, 76, 81, 82 Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén a külügy- és a belügyminiszter tájékoztatása alapján áttekintette a Magyarországon tartózkodó, és az NSZK-ba át­települni szándékozó NDK-állampolgárok ügyét. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács tárgyalt az állami vagyonalap­ról szóló jogszabályokról és a privatizációval kap­csolatos feladatokról. Egyúttal megbízta az illeté­kes kormánybiztosokat a koncepciók és a szüksé­ges jogszabályok gyorsított ütemű kidolgozásával. A kormány előterjesztést hallgatott meg a vágó­sertés-termelésben, -feldolgozásban kialakult fe­szültségek feloldásáról. A Minisztertanács csökkentette a borok fogyasz­tási adóját. Hazánkba érkezett az angolai elnök Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke hivatalában megbeszé­lést folytatott Jósé Eduardo dos Santoszal, az Angolai Népi Köz­társaság elnökével, az MPLA-Munkapárt elnökével Munkatársunk telefonjelenté­se: Szokatlanul hangzott, amikor Bajnok Zsolt kormányszóvivő bejelentette, hogy a sajtótájékoz­tató délután 4 órai kezdetére a Minisztertanács befejezte a szo­kásos ülését. Ez annak tudható be, hogy ezúttal kevesebb téma került a kormány elé, amelynek tanácskozását — Németh Miklós influenzás megbetegedése miatt — Medgyessy Péter miniszterel­nök-helyettes irányította. A szó­vivői ismertető nagy érdeklődés­sel várt része lett volna az az in­formáció, amelyre az NDK-sok távozását illetően számítottak a külföldi és a hazai tudósítók. Bajnok Zsolt azonban egyetlen mondattal tolmácsolta a kor­mány álláspontját: „A helyzetről Horn Gyula kül- és Horváth Ist­ván belügyminiszter adott tájé­koztatást, a kormány tudomásul vette, hogy a kellő lépések végre­hajtásához még néhány nap szükséges.” Sokkal „húsbavágóbb” témá­ról adott helyzetismertetést a kor­mánynak az ülésen a mezőgaz­dasági tárca. Mint a szóvivő hangsúlyozta: a vágósertés-ter­melésben és -feldolgozásban fe­szültségek alakultak ki, ezek megoldási lehetőségeit keresték a MÉM-vezetéssel együtt. Meg­állapították, hogy mindkét olda­lon figyelemre méltó, negatív tendenciák hatnak, s ha ezek folytatódnak, akkor komoly bel­ső ellátási nehézségeket okoz­hatnak, ugyanis a hazai fogyasz­tás több mint a fele sertéshúsból tevődik ki. Tudni kell továbbá azt is, hogy a megtermelt hús 25 Nyers Rezső, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt elnöke és Barabás János, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára csütörtökön a Parlament Gobelin-termében kötetlen eszmecserét folytatott a magyarországi egyházak vezető szem élyiségei vei. Az MSZMP kezdeményezte találkozón a jelenlévő egyházi vezetők és a párt tisztségviselői érdemben cseréltek véleményt a párt és a vallás, a párt és az egy­házak viszonyának ma már telje­sen új módon felmerülő kérdése­iről. Ennek lényege, hogy a dia­lógust tovább kell folytatni, s el­A mielőbbi megújulását zász­lajára tűző MSZMP új választási politikájának első állomásaként az MSZMP KB székházában, sajtótájékoztatón mutatták be csütörtökön a Zala megyei 2. számú választókerület MSZMP- képviselőjelöltjét, Győrffy Ist­vánt. A képviselő aspiráns 16 éve tevékenykedik a tömegkomrrtu­százalékát — mivel magasra, 900 dollár fölé emelkedett a világpia­ci ára — exportálják a húsipari vállalatok, s csak 75 százaléka kerül a belső piacokra. A kor­mány olyan javaslatot tett, hogy mindenképpen elsőrendű fel­adata a lakosság ellátása, ezért jövőre a termelésnek csupán 17 százaléka kerül külföldi értékesí­tésre. A színvonalas és a jó belső ellátás érdekében intézkedése­ket tervez a kormány — erről a napokban a MÉM részletes saj­tótájékoztatót ad —, ezek közül vázlatosan néhány: A támogatá­sokra rendelkezésre álló anyagi erőforrások átcsoportosításával javítják a hústermelés pénzügyi „kombinációit”, és nagyobb ösz­tönzést nyújtanak a kistermelők­nek. Várhatóan január elsejével a bejelentési kötelezettség fenn­tartása mellett felszabadítják a felvásárlási és a fogyasztói ára­kat, végül a termelés biztonsá­gossá tétele érdekében már most elhatározta a kormány, hogy 1990-ben nem emelik a kister­melők adóját. Egy kérdésre adott szóvivői válaszból kide­rült: ezeknek az intézkedések­nek hozzávetőlegesen 11 hónap múlva lesznek meg a konkrét eredményei, e lépésekkel a kor­mány tehát nincs hátrányban. Cáfolták egyben azt a hírt, hogy a pillanatnyi ellátási zavarok miatt Magyarországon húsjegyek be­vezetésére kerülne sor. Ugyan­csak a mezőgazdaságot érintő bejelentés: a borok 15 százalékos fogyasztási adókulcsát 4 száza­lékkal mérséklik, az idén egyéb­ként jó közepes bortermés vár­ható. mélyíteni olyan témákban, mint az erkölcs és a társadalom, a vi­lágnézet és a társadalmi béke- kapcsolata. Nyers Rezső részletesen szólt az MSZMP Központi Bizottsá­gának július 28-i határozatáról, amely immár nem korlátozza a párttagság lelkiismereti szabad­ságát. Ezt a résztvevők elismerő­en nyugtázták. A találkozón szó esett az egyházak és a politika vi­szonyáról a többpártrendszer most formálódó keretei között. Az egyházak vezetői kifejezték azt a készségüket, hogy más pártok képviselőivel is készek hasonló megbeszélésre. nikáció területén, jelenleg a Za­lai Hírlap főszerkesztő-helyette­se, 16 éve újságíró. A képviselőjelölt elmondotta, hogy programjának kidolgozá­sában segítette a Zala megyei A Népért, Nemzetért Választási Koalíció fiatal értelmiségiekből, jogászokból, közgazdászokból, mérnökökből álló szakértői gár­dája. A reformgondolkodásra A Minisztertanácsot a továb­biakban dr. Martoni János és Tömpe István kormánybiztos tá­jékoztatta az állami vagyonalap­ról szóló törvényről, valamint a privatizációs program kidolgo­zásával és beindításával kapcso­latos előteijesztésről. A kor­mány azt az álláspontot foglalta el, hogy mind az állami vagyon­kezelői szervezet, mind pedig a privatizációs program kiemelten fontos feladat: október 31-ig a tervjavaslatot a Parlament elé kell terjeszteni, s előbbre kell lép­ni a tulajdonváltási folyamat te­rén is. A cél mindkét esetben az állami tulajdon hatékonyságá­nak növelése, a fogyasztói igé­nyek jobb kielégítése, a piaci me­chanizmus érvényesítése, a fog­lalkoztatási gondok csökkentése és nem utolsósorban a külföldi tőke mind szélesebb bevonása. A szóvivői tájékoztatón érin­tőlegesen hangzott el — kérdé­sekre válaszolva —, hogy Bős — Nagymaros esetében a Csehszlo­vákiából érkező hírek megerősí­teni látszanak a korábbi gátépí­tési feltevéseket, amelyek a két­oldalú egyezmények csehszlová­kiai, egyoldalú megsértésével járnak. Ébben az ügyben a kö­zeljövőben magyar — csehszlo­vák miniszterelnök-helyettesi tárgyalásokra kerül sor. A Szov­jetunióban meghozott energia­szolgáltatási korlátozásokról szólva Bajnok Zsolt említést tett arról, hogy a 10 — 12 százalékos csökkenés már csak ebben a hó­napban lesz érezhető, hasonló korlátozások várhatóan nem fordulnak elő a téli energiaellá­tásban. Szilvás István A beszélgetésen a jövőért ér­zett felelősségtől áthatva, tisztá- zóan hozták szóba a múlt vitás kérdéseit és a jelen gondjait. Mint elhangzott: az utóbbiak megoldásának legnagyobb kér­dése és egyben feladata az, hogy az átalakítással természetszerű­en együttjáró konfliktusokat a társadalmi béke keretei között tartsák. A találkozón az újságírók nem vehettek részt, arra azonban le­hetőség nyílt, hogy a résztvevők első benyomásairól érdeklődje­nek. épülő program meghatározó ele­mei között szerepelnek a balol­dali mozgalmak tartós értékei, a progresszív nemzeti hagyomá­nyok éppúgy, mint a tulajdon-, a bér- és az adóreform kérdései. Megkülönböztetett figyelmet kí­ván fordítani a nők, a fiatalok és a nyugdíjasok szerinte többsé­gükben mostoha helyzetére. Jósé Eduardo dos Santos, az Angolai Népi Köztársaság és az MPLA-Munkapárt elnöke — Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének, valamint Nyers Rezsőnek, az MSZMP el­nökének meghívására — csütör­tökön hivatalos baráti látogatás­ra Magyarországra érkezett. A magas rangú vendég — a hagyományos ünnepélyes fo­gadtatást követően — megkezd­te tárgyalásait a magyar vezetők­kel. Elsőként Straub F. Brúnó­val, majd Horváth Lajossal, az Országgyűlés alelnökével folyta­tott megbeszéléseket. Az MTI értesülése szerint ezek a tárgyalások túlléptek az általános tájékoztató jellegen. A megbeszélések során az is kitűnt: Angola először a gazda­sági életét szeretné megrefor­málni, továbblépve azon az úton, amelyen hazánk most indult el. Jósé Eduardo dos Santos ta­A Szakszervezetek Országos Tanácsa szeptember 6-án ülést tartott. A testület Nagy Sándor főtitkár előterjesztésében aktuá­lis szakszervezet-politikai kérdé­seket vitatott meg és állásfogla­lást alakított ki. Megállapította, hogy a szakszervezetek és a kor­mány között kibontakozott vita tartalma és hangneme nem szol­gálja a hasznos együttműködést. A SZOT úgy értékelte a figyel­meztető sztrájkot, mint ami min­den korábbinál nyomatékosab­ban irányította a figyelmet a bér­ből és fizetésből élők jogos elége­detlenségére. Az országos tanács megerősí­tette: a szakszervezetek a jövő­ben is a tárgyalásos megoldás hí­vei, ám nem mondhatnak le a nyomásgyakorlás rendelkezésre álló eszközeiről. A Szaktanács a következő tár­gyalási javaslatot körvonalazta: Azoknál a vállalatoknál, ahol ez évben a minimális, 3 százalé­kos béremelésre sem volt lehető­ség, a szakszervezetek kezdemé­nyezik ennek adómentes megva­lósítását. A tervezettnél magasabb inf­láció miatt a minimális bérekre, a családi pótlékokra és az alacsony nyugdijakra vonatkozó megálla­podásokat célszerű újratárgyal­ni. Át kell tekinteni a közszolgál­tatás és a költségvetési intézmé­nyek területén kialakult bérará­nyokat. A kormány minden rendelke­zésre álló eszközzel segítse elő, hogy az év hátralevő részében az infláció ne növekedjék tovább. Mindezek mellett a szakszer­vezetek szükségesnek tartják, hogy néhány régóta vitatott kér­désben — mint a jogsegélyszol­lálkozott Nyers Rezsővel, az MSZMP elnökével. A szívélyes légkörű találkozón a két politi­kus a társadalmi modernizáció lehetőségeiről folytatott eszme­cserét. Az MPLA-Munkapárt elnöke arról tájékoztatta ven­déglátóját, hogy pártja jövőre tartja kongresszusát, amelynek előkészítésén munkacsoportok dolgoznak. A gazdaságpolitikai irányvonal kidolgozásában ma­gyar szakértők egy csoportja nyújtott segítséget, tevékenysé­güket a vendég rendkívül pozití­van értékelte. Jósé Eduardo dos Santos szólt arról is, hogy hazájá­ban a politikai feltételek még nem teremtődtek meg a több­pártrendszer bevezetésére. Egyelőre nem akarnak lemon­dani az egypártrendszerről, de kezdeményezik, hogy az Orszá­gos Népi Gyűlésben képviseltet­hessék magukat a társadalmi, a szakmai és a tömegszervezetek. gálát, a tisztségviselők jogvédel­me, a szakszervezeti tagdíjak adómentessége — a kormány se­gítse a szakszervezetek állás­pontjának érvényesítését. A SZOT plénuma — értékel­ve a 3 oldalú tanácskozáson ki­alakult helyzetet — megerősítet­te, hogy a szakszervezetek tár­gyalóküldöttsége nem vehet részt csupán megállapodások terheit viselő, azonban valós jo­gokkal nem rendelkező szerve­zetként a tárgyalásokon. A testület az átmenet idősza­kában továbbra is fontosnak tartja, hogy gazdasági és szociális feszültségek feloldására az érin­tett felek közreműködésével tár­gyalások folyjanak. Minden olyan fórumon részt kíván venni a jö­vőben is, ahol egyenrangú felek egyenrangú nézeteket és vélemé­nyeket vitatnak meg, és biztosíté­kot kapnak arra, hogy a megálla­podások megszületéséhez is al­kotó módon járulhatnak hozzá. A SZOT plénuma nagyra ér­tékeli a Jószolgálati Bizottság deklarációját, ugyanakkor hang­súlyozza, hogy a konfliktus felol­dása csak a Politikai Egyeztető Bizottság ülésén történhet, a ko­rábban kifejtett álláspontok új­raértékelésével. A SZOT-plénum — többek között — leszögezi, hogy az álta­la képviselt szakszervezeti szö­vetség mindeddig nem tett és a jövőben sem kíván különbséget tenni állampolgárok, valamint szervezeteik között az általuk képviselt érdekek és álláspontok megítélése alapján. Ezt a maga­tartást a békés átmenetért elkö­telezett valamennyi politikai erőtől elválja és további lépéseit ennek egyértelmű bizonyításától teszi függővé. Közömbösök Ülök szerkesztőségi szo- j bámban, s olvasom a telexen érkezett anyagokat. Közülük igen sok az Országos Sajtó- szolgálat közleménye. Né­hány óra után a csömör gyö­tör, az érdektelenség fojto­gat. Mindenki — ismert és is­meretlen szervezetek, pár­tok, egyesületek — tiltakozik, követel, feltételeket szab, el­határolja magát. Belelapozok a bulváijelle- I gű újságokba, harsány címek 1 riasztanak, a személyiség jo- j gait semmibevevő írások i ■ hemzsegnek. Nézem a tévét, hallgatom a rádiót. Megdöbbenek a nyers nyilatkozatoktól, az egymást becsmérlő, a másik értékeit tagadó megállapítá­soktól, a kulturáltság teljes hiányától. Aztán jönnek a rendsze­ressé vált, meglehetősen tö­mören publikált áremelési bejelentések... Minek folytassam? Meg­értem azokat a milliókat, akik szkeptikussá, közömbö­sekké válnak, akik egyálta­lán nem kíváncsiak arra, hogy mi történik a politikai küzdőtéren, hogyan üti ki iksz ipszilont, miként cseré­lődnek azok a karrieristák, akik a divatos szólamok mö­gé rejtőzködve azt hiszik, hogy jól fésült frázisaik leple­zik izzadtságszagú érvénye- j sülési vágyukat. Azonosulunk a kiábrán- ; dultakkal, s aggódom is, [ mert számuk egyre gyarap- j szik. Ők azok, akik sohasem i feltűnősködnek, akik az el- j múlt évtizedek során foly- : vást a tőlük telhető legtöbbet i adták. Méghozzá szakmai j hozzáértéssel ötvözött szór- - galmukkal. Zömük nem számított kü- * lönösebb méltatásra. A ki­tüntetéseket se nekik oszto- j gatták, mégis nap mint nap becsülettel helytálltak. Igaz, morgolódtak, ha kevesebb j jutott a borítékba. Az is tény, j hogy nekikeseredtek, ami- j kor látták, hogy a kontrasze­lekció révén olyanok irányít- f ! ják őket, akik könnyelműen eltékozolják mindazt, amit ; : produkáltak. Nem csaptak patáliát. Nem, csak magukban zsör- . tölődtek. Talán azt is sejtet­ték, hogy egyszer eljön az az időszk, amikor őszintén . megnyilatkozhatnak, amikor figyelembe veszik ötleteiket, szerényen tolmácsolt javas­lataikat, amikor kizárólag a tudás számít, amikor a hami­sítatlan demokrácia regulái érvényesülnek. A kibontakozásban is hit­tek, aztán egyre sűrűbben meglepődtek, mert az álta­luk megálmodott fellendülés csak nem bontakozott ki. Most is ők húzzák a rövi- debbet. Még mindig némán. Félő, hogy ez a csönd vészjel­zés. Olyan SOS, amelyet nem lehet, nem szabad mel- , lőzni. Már csak azért sem, mert í — akár tetszik, akár nem — a történelem értük formáló­dik, s akik erre nem gondol­nak, azok lesznek az igazi vesztesek. Megérdemelten... Pécsi István Érdemi eszmecsere Nyers Rezső megbeszélése az egyhazak vezető személyiségeivel (Folytatás a 2. oldalon) Bemutatkozott az MSZMP Zala megyei képviselőjelöltje Első az érdekképviselet

Next

/
Oldalképek
Tartalom