Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 30., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Felújításának befejezése alkalmából szeptember 10-én felavatták a nagy hírű szegedi zsinagógát. Az avatóünnepségen Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbitanács elnöke mondott beszédet. Az 1900-tól 1903-ig Ba- umhorn Lipót budapesti építész tervei alapján épült zsinagóga ma régi szépségében pompázik. Az állapi, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Szegedi Hitközség által biztosított ösz- szegek mellett adományok is segítették a felújítást. Képünkön: Az istentisztelet. (MTI Fotó: Németh György) Felavatták a szegedi zsinagógát Nagy foci, nagy pénz Elmúlt az ünnep, lássuk a számlát — fogalmazta meg a La Repubb- lica a barcelonai EK-döntő után. A Steaua tétele elhanyagolható, minthogy Bukarest mindössze 200 jegyet kért. A Milan 70 ezer elővételben megvásárolt jegye a buzdításon és a látványon kívül egyéb érdekességet is takar. Nevezetesen 10 ezer személyautó és mintegy ezer autóbusz indult útnak a katalán fővárosba, s ez természetesen együtt járt a hozzávetőlegesen 40 millió lírát kitevő biztosítással, melyet a Mediolanummal kötöttek. Az útközben történt baleseteket, ütközéseket a „Five viaggi” ügynökség rendezte. A felvonulásról, a nagy-nagy lelkesedésről a Canale-5 nevű tv-adó számolt be. Ide tartozik az is, hogy a Milan-klubok 444 autóbuszt és 22 charter repülőgépet indítottak, köztük egyet Máltáról, egyet pedig Zürichből. (A legtehetősebb szurkolók magángépen utaztak.) A mérkőzés előtt 180 ezer tagja volt a Milan klubnak, amelynek a szponzora signor Berlusconi, akinek érdekkörébe tartozik a Mediolanum biztosító, övé a „Five viaggi” és természetesen a Canale-5 is. Egyébként a játék is nagy volt, mint tudjuk. Bölcsőtől a koporsóig A felnőttkor küszöbén Konfirmandus leányok Bogártelken (Kalotaszeg) (Mogyorósi Tibor felvétele, 1975) Az ember ősidőktől fogva arra törekszik, hogy az életút nagy eseményeit emlékezetessé tegye. Az úgynevezett „átmeneti rítusok” a születés, a felnőttkorba lépés, a házasságkötés, végezetül a halál tényét hozzák nyilvánosságra. Kialakult szokásai vannak ezeknek, melyben nem kis rész jut az egyházi, újabban a polgári szertartásoknak is. A hagyományos magyar paraszti életben minden korosztálynak, sőt korcsoportnak meghatározott szerepe és joga volt a közösség életében. A felnőttkor kezdetét a bérmáláshoz, konfirmációhoz, az iskola befejezéséhez valamint a helyi hagyományok szerint kialakított avató szokásokhoz kötötték. A bérmálás, konfirmálás, az ismétlőiskola befejezése a felnőttkorba lépést jelentette ugyan, de csak az első lépést. Például Kalotasze- gen a II. világháború idején a már konfirmált 13-14 éves lány még csak növendéklánynak számított, akinek a viselete már a nagylányokéhoz hasonlított, de jogai, szórakozási lehetőségei korlátozottak voltak. Somogy megyében a „saijú pulykák” külön tanyáztak, a nagyobb lányok még nem engedték őket maguk közé. Gombosán a fiatal lány még nem mehetett a kocsmába mulatni, csak a házaknál rendezett kisebb táncmulatságokon táncolhatott citerára. Vankóné Dudás Juli, a híres galgamácsai naív festő életrajzi indíttatású könyvében így fogalmazta meg a lány korcsoportok közti viszonyt: „Leghatalmasabbak voltak a 16 (17-18) évesek. Már a 19 éveseknek is törött a szarvuk, ha nem volt udvarlójuk. Legveszedelmesebbek voltak a 16 évesek, azok nyargaltak a 13 éveseken és a vénülőkön is. őket rajongták körül a legények, ők voltak az ezer hetesek, nem bírt velük senki.” A korcsoportokat a templomi elhelyezkedés rendje is tükrözte. A 16-20 évesek az első sorba, a 14-15 évesek a másodikba, az éppen nagylánysorba kerülők a harmadik sorba állhatták. A teljes jogú nagylánynak, legénynek már számos kötelessége és joga volt. Országszerte bandákba tömörültek a lányok és a legények, külön-külön. Szigorúan őrködtek egymásra, az illem, a jó erkölcs betartására. Az eladósorú nagylányt már az öltözetéről meg lehetett ismerni. Ka- lotaszegen a konfirmált lány pártát, a legény bokrétát viselhetett. A virágos ablak, vagy piros kukoricacső jelezte a hagyományos paraszti világban, hogy a házban eladósorú lány lakik. A legényeknek is több korcsoportja volt. Az igazi legénysorba lépést a legényavatás előzte meg. Erre többnyire 16-18 éves korban került sor. Általában úgy történt, hogy az avatandó legény az idősebbek közül „keresztapát” választott magának, és a kocsmában áldomást fizetett a többi legénynek. A helyi hagyomány alakította a legényavatás időpontját,, mely gyakran farsangkor volt. Az avatási szertartás is többféle lehetett. Volt, ahol borral „keresztelték be” a legényt, volt ahol pálca- vagy vesz- szőütéssel tették emlékezetessé számára a napot. Ettől kezdve teljes jogú tagja volt a legénybandának. Ez ideig nem udvarolhatott, este az utcára nem mehetett ki, mert az idősebbek elverték vagy elzavarták. A legényavatásnál egy Vas megyei faluban így figyelmeztették az ifjakat: „Elmehetsz a lányokhoz, a kert alul az utcárul, Fölfekhetsz az ágyukra, ha fölengednek.” A legényavatásnak fontos része volt a lányosházak felkeresése. Például Kapuvárott az avató keresztapa vitte el először a legényt a kiszemelt lányhoz. A lányoknál nem volt szokás a legényekéhez hasonló avatás, de a legényavatás egyúttal a nagylánnyá avatást is jelentette a legényeknek megfelelő korcsoportú lányok számára. Tiszahá- ton, de másutt is az volt a szokás, hogy a fiatal lányt nénje vitte el a fonóba, de az ottmaradása attól fügött, hogy a legények érdeklődnek-e már iránta. A felnőttkorba lépést gyakran a munkabírás szabta meg. Az a legény, aki már aratott, felnőttnek az a lány, aki már elsajátította az asszonyi munkákat, eladósorúnak számított. Ma egyre népszerűsödő szokás az iskolát befejező ballagás utáni családi ünnepség. Szinte kis lakodalmat rendeznek, számos meghívott vendéggel, bőséges ajándékozással teszik emlékezetessé a napot. Ennek a szokásnak a kedveltsége is bizonyítja, hogy változó világunkban is szükségét érezzük annak, hogy megünnepeljük a felnőttkor küszöbére lépő fiatalt, és ezt a fordulatot a velünk együtt élő ki- sebb-nagyobb közösség tudomására is hozzuk. T. Zs. Tudományos klshírek Hangyák háziállatai Számos hangyafaj levéltetűt, pajzstetűt stb. tart magának „háziállatként”, rendszersen lefeji annak édes váladékát. Cserében a hangyák megvédik „háziállataikat”, sőt „istállókat” is építenek számukra, esetleg együtt laknak velük. Olyan hangyákat is felfedeztek, amelyek annyira ragaszkodnak védenceikhez, hogy alapítandó új telepükre repülve őket is magukkal viszik. Egy dél-görögországi fenyőerdőben megfigyelték a Plagio- lepis nevű hangyafaj rajainak a sziklák fölött röpködő és nászra készülő hímjeit és nőstényeit. Repülés közben minden nőstény egy-egy bíborlevéltetű lárvát tartott a rágói között. Párzás utána nőstények a lárvával együtt a talajba fúrták magukat, s új bolyt alapítottak. így amikor az új hangyanemzedék egyedei kikelnek, rögtön ott vannak az őket édes váladékkal ellátó „háziállatok”. Guruló nyugágy Érdekes járműre kapott szabadalmat egy angol feltaláló (csak éppen az nem derül ki a szabadalmi igénybejelentésből, hogy mire akaija használni járművét). A jármű váza műanyagból vagy fémből készül, és olyan formájú, mint egy nyugágy, a két végén nagy gömb alakú kerekekkel. A vezető fekszik a nyugágyban, és a lábával — vagy a kezével — irányítja a járművet a forgó keréktengelyekre ható rudakkal. Éles kanyarokban a megfelelő irányba dőlve lehet segíteni a fordulást. A gömbök fölfújható műanyagból vagy gumiból készülnek, s lágyan rugózik rajtuk a guruló nyugágy. „Boldogon élni, Boldogon boldogulni”... ...címmel ma 15 órakor a Boldogi Falunapok keretében a helyi MSZMP székházban nyílik meg lapunk volt munkatársának, a Magyar Távirati Iroda fotóriporterének, Szabó Sándornak kiállítása. A tárlatot Kunkovács László neves fotóművész, az MTI Belföldi Képszerkesztőségének művészeti szerkesztője nyitja meg. A gazdag képanyagból egy csokorra valót nyújtunk át kedvcsinálóul, melyek a falusi élet jellegzetes mindennapjait örökítették meg.
