Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-29 / 230. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 29., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3, Levél és válasz Miért maradt el a felhívás? Kedves Kaposi Elvtárs! Az 1989. évi szeptember 22-én megtartott küldöttválasztó taggyűlésünkön Németh Lászlót, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkárát kérdeztük, hogy „ 1989. szeptember 22-én a Népújságban miért nem jelent meg az a felhívás, amelyben értesítjük a tagságot, hogy ugyanezen a napon 16 órai kezdettel az oktatási igazgatóságon taggyűlés lesz. ”A kérdésre Németh elvtárs azt válaszolta, hogy ő erről nem tud, egyébként sem lenne módjában, hogy ezt megakadályozza. Sajnáljuk, hogy Kaposi elvtárs nem adott módot arra, hogy a körzeti alapszervezeteket mozgósítsuk. Kérjük, szíveskedjen tagságunknak választ adni arra, hogy ténylegesen ki akadályozta meg felhívásunk közlését. Eger, 1989. szeptember 25. Tajcs Ferenc a választási bizottság tagja Kedves Tajcs Elvtársi 1989. szeptember 21 -én Németh László elvtárs, az egri városi párt- bizottság első titkára telefonon azt kérte tőlem, hogy tekintsünk el a felhívás közlésétől. Szerkesztőségünk e kérésnek tett eleget. Kaposi levente főszerkesztő Vállalkozói fórum Kétnapos vállalkozói kiállítást és fórumot tartanak a keszthelyi Festetics-kastélyban, mégpedig kisvállalkozók, kisszövetkezetek, különféle vállalatok — közöttük szűkebb hazánkbeli cégek — részvételével. A szakmai-találmányi kiállítás mellett előadásokat, konzultációkat is rendeznek. így megvitatják a műszaki és szellemi alkotások hazai és külföldi hasznosítását, a kft.-k, vegyes vállalkozások és egyéb társaságok szervezésének jogi, pénzügyi kérdéseit, az átalakulási törvényt, a cégbíróságokkal kapcsolatos tudnivalókat, a külföldi munkavállalási, képviseleti lehetőségeket, a vállalkozásokra vonatkozó pénzügyi, gazdasági lehetőségeket és garanciákat, továbbá a kisvállalkozók külkereskedelmi tevékenységét. Az eseményen nemcsak hazai vendégek vesznek részt, hanem NSZK-beli és ausztriai cégek képviselői is. Az előadók között találhatjuk a Kereskedelmi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, valamint az Országos Találmányi Hivatal illetékeseit is. A programok keretében egyébiránt Morvái Ferenc mecénás vállalkozó tegnap beszámolót tartott a szibériai Petőfi-expedíció útjáról, annak eredményeiről. Azonos feltételeket kérnek, és hasonló elbírálást követelnek a külföldi piacokon Érdekvédelmi szervezetüket alakítják a szövetkezeti és az állami gazdasági húsüzemek Szakmai érdekvédelmi szervezetük megalakítására készülnek a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok és az áfészek húsipari üzemei — erről tájékoztatta az MTI munkatársát Zádori László, a Regionális Húsipari Üzemek Egyesülése szervező bizottságának vezetője, a balmazújvárosi Lenin Tsz elnöke. Elmondotta: az egyesülés célja, hogy megteremtsék a falvak, valamint a vidéki városok egy részének lakosságát hússal, húskészítményekkel ellátó mintegy 400 húsüzem érdekképviseletét. Eredményes gazdálkodásuk érdekében az állami húsiparéval azonos feltételeket kérnek, és hasonló elbírálást követelnek a külföldi piacokon. Az egyesülés képviselni kívánja tagjait a húsipari szakma ágazati szintű szabályozásának minden fontos kérdésében. A gazdálkodás elősegítésére információs rendszert alakítanak ki. Az egyesülés tagjait folyamatosan tájékoztatják a vágóhídi alapanyagellátás helyzetéről, a hústermelőket és a feldolgozókat érintő ár- és támogatási rendszer kialakításáról, a piaci mozgásokról. Az egyesülés szorgalmazza a kis- és közepes méretű húsüzemek, vágóhidak háttériparának kialakítását, illetve a húsfeldolgozó gépek, berendezések importját. Eddig több mint félszáz szövetkezet és állami gazdaság húsüzeme jelezte, hogy az egyesülés tagja kíván lenni, és részt vesz a TOT-ban október 3-án tartandó alakuló ülésen. Az MTI munkatársának hír- magyarázata. A termelőszövetkezeti, az állami gazdasági, illetve az áfész húsüzemek az országban évente levágott mintegy 8.5-9 millió sertésből csaknem 2-2.5 milliót dolgoznak fel. A belföldön értékesített húsnak 30 százaléka ezekből az üzemekből jut el a kereskedelem közvetítésével a fogyasztókhoz (a többit az állami húsipar vállalatai szállítják). Az ország számos térségében szinte kizárólag a szövetkezeti húsüzemekre számíthat a lakosság, mert az állami húsiparnak kevésbé gazdaságos a kis forgalmú, a nagy vágóhidaktól távol eső üzletek kiszolgálása. A szakmai egyesülésük megalakítására azért készülnek az üzemek, mert az elmúlt években meglehetősen nagy hátrányba kerültek az állami húsipari vállalatokkal szemben. A kis üzemek közül soknak a termelése gazdaságtalanná vált, mivel kizárólag a viszonylag kevesebb haszonnal járó belföldi ellátást szolgálták. Gépeik elhasználódtak, pótlásuk körülményes, mert a tőkés piacon kapható berendezések drágák, a hazai ipar viszont csak igen kevés gépet gyárt számukra. Ezek az üzemek az elmúlt években elestek a húsexport támogatásától, és az exportfelárból sem részesültek. Az egyesülés létrehozásával versenyképes pozíciót kívánnak maguknak teremteni, és azt, hogy a kialakuló piacgazdaságban egyenlő esélyekkel folytathassák munkájukat. Harcolni akarnak a szövetkezeti húsüzemek külkereskedelmi jogáért. Szándékuk szerint összefogást akarnak az állami húsipar üzemeivel is, hiszen a későbbiekben érdekük lehet a közös fellépés. (MTI) Lakásszövetkezet az idegenforgalomban Gyöngyösiek új szállodája — Mátrafüreden A vállalkozási kedv a lakász- szövetkezeteket is elérte. Legalábbis a gyöngyösi Április 4. Egyesült Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetei, amely — mint Bálint Benedek elnöktől megtudtuk — történetesen felújítási alapjának éppen feleslegesnek talált forintjait próbálja okosabban, ügyesebben élvezni. No, de a mai szűkös világban, hogyan lehet „nélkülözhető” pénzről beszélni? S egyáltalán: miként gyűlhet össze belőle any- nyi, hogy több legyen a kelleténél? — Természetesen nálunk sem arról van szó, hogy bővelkedünk az anyagi javakban — részletezi találkozásunk alkalmával a szövetkezeti elnök. — Ami képződött, korántsem valamiféle túlzott követelőzés, hanem csakis a takarékosság eredménye. Építkezéseink alkalmával kerülünk minden könnyelműséget, megnézzük, hogy mire költünk. Egy- egy műszaki átadás-átvétel előtt maguk a leendő lakók, tulajdonosok is alaposan átvizsgálják készülő otthonaikat, hogy biztosabb legyen a tökéletes munka. Még menet közben elvégeztetjük a kivitelezőkkel a szükséges javításokat, amire pedig ne talán már képtelenek, azért csakis az értékcsökkenés figyelembevételével fizetünk. Ez utóbbi azonban — a szigorú, igényes ellenőrzés következtében — a ritkább, sokkal jellemzőbb a jó minőség. Ha pedig nincs baj, nyilvánvalóan később szükséges egy-egy felújítás amire különben szövetkezeti tagjaink időről időre befizetik a megállapított díjakat. Alapunkból csakis a tényleg nélkülözhető összegeket hasznosítjuk más formában. Eddig többnyire az OTP-nél kamatoztattuk, legújabban pedig történetesen már az idegenforgalomban is. — Lakásszövetkezet és idegenforgalom? — Úgy véljük, hogy ez a kettő is jól megfér együtt. Még csupán formálódó új tevékenységünkhöz az adta az ötletet, hogy a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat annak idején áruba bo- csájtotta Mátrafüreden évekig ki nem használt, bezárt turistaihá- zát. Mi kaptunk az ajánlaton, három millió forintért megvettük az épületet arra gondolván, hogy belőle némi ráfordítással amolyan üdülőf élét is kialakíthatunk, használati jog értékesítésével. Elképzeléseinkhez élveztük az üdülőszövetkezetek szervezésében jártasabb Coophotels biztatását, sőt bizonyos támogatását is: harminc tagunkból huszonegyet neki köszönhetünk. Ám végül is többnyire a mi erőfeszítéseinkkel sikerült megvalósítani az együttesen mintegy 21 millió forintos kedves kis szállót, amelyből ma már véletlenül sem lehetne ráismerni az elődjére. A kétemeletes — beépített tetőterű — épületben 12 praktikus, vizesblokkos, kellemesen berendezett lakóegységetúkenúx kialakítanunk szintenként közös konyhával-étkezővel, társalgóval, a pincében pedig szaunával. Egyelőre, persze. Mert természetesen szeretnénk tovább is fejleszteni. Azon vagyunk, hogy még néhány elengedhetetlen létesítménnyel mielőbb kiegészítsük. — Milyen a vendégjárás? — Mint említettem: harminc tagunk vásárolt évi két-kéthetes üdülőhasználati jogot, s augusztus 7. illetve szeptember 17. között már el is töltötték itt a szabadságaikat. Méghozzá — hadd fűzzem hozzá mindjárt — általános megelégedésre. A továbbiakban — az idei esztendő még hátralévő hónapjaiban — részint fizetővendég-szolgálattal, másrészt csoportok fogadásával iparkodunk értékesíteni férőhelyeinket. Szállodai dolgozóinkat arra ösztönzi szövetkezetünk, hogy munkájukkal visszatérő látogatókat szerezzenek. Még e hónap végén a Szövosz NSZK- beli szakemberek nagyobb társaságát küldi hozzánk tájékozódásra, hogy később szélesebb körben is propagálhassák tevékenységünket. Megállapodásunk szerint már októbertől váltják egymást az IBUSZ turnusai, amelyeket eddig — jobb híján — gyakran csak Egerben tudtak elhelyezni. December végétől január elejéig pedig mások foglalták le az egész épületet... Tagjaink közül a jövő esztendőtől „forgó rendszerben” ki-ki negyedéves beosztásban folytathatja majd két-két vagy kétszer egy-egyhetes üdülését, szabad kapacitásunk kihasználására pedig igyekszünk vegyes vállalatot is létrehozni, talán külföldi céggel. — A gyöngyösi szövetkezet már jelenleg is 1600 lakás fenntartásáról gondoskodik s további 130 építését, 90-nek még az idei átadását szorgalmazza. Ekkora nagy lakásállománynál nem lehetséges, hogy időközben esetleg a felújítási alap minden fillérje kell? — Évente 12-13 millió forintos alapunk képződik, s mint utaltam már rá: az OTP-nél is kamatozik nagyobb összegű tartalékunk. Tapasztalataink szerint futja belőlük a szükséges munkákra. Ugyanakkor — számításaink szerint — szállodai befektetésünk megtérülése sem várat magára sokáig. Ha sikerül egy korlátolt felelősségű társaságot alapítanunk — a forgalmon való egyenlő osztozáshoz — a partner a hotel jelenlegi értékének a felét fizeti rögtön készpénzben, s így a beruházott összeg túlnyomó hányada a legrövidebb időn belül visszakerül alapunkba. Ameny- nyiben pedig az üzlet netalán nem jön létre, szintén a napi áron tovább folytatjuk az üdülőhasználati jog értékesítését, hogy a pénzre semmiképpen sem kelljen nagyon várnunk. Egyszóval semmi okunk az aggodalomra. Meggyőződésünk, hogy így vagy úgy, de feltétlenül ráfizetés nélküli lesz a vállakózásunk. Sőt, biztos, hogy nyerünk is rajta, s a hasznából a jövőben nemcsak felújításainkra futja. Gyóni Gyula Kéményt fel, kéményt le... A kristályt elviszik, az ólom Párádon marad? — Az ördög tudja, kinek higy- gyek kedves... évszázadok óta működik a Parádi Üveggyár, büszkesége a szép kristály a környéknek. De most meg pont maguk, újságírók állandóan csak azt írják, hogy ólommérgezést fogunk kapni, aztán meg a gyár is amolyan beteg ember féle, igazgatók jönnek-mennek. Ki tudja már itt az igazat... — ekképp summáz a parádi utca embere, ha e téma szóba kerül. A valóság pedig a következő: valóban nincs a spiccen az egyik legrégibb — 1708-ban Rákóczi Ferenc létesítette, és legpatinásabb terméket gyártó Parádi Üveggyár. Az elmúlt években, a jó közepes minőségű ólomkristály termékeik iránt csökkent a kereslet, újabb vetélytársak is felbukkantak, veszélyeztette a pa- rádiak „ázsióját” a világpiacon, akik őszintén szólva el is feledkeztek a reklámról, pedig néha a „jó bornak is kell a cégér”. Ott- jártamkor ekképp vázolták az illetékesek— László Anna gazdasági igazgató, Csortos Béla megbízott műszaki igazgató, valamint Farkas László műszaki osztályvezető — a pillanatnyi helyzetet. Mi korántsem gazdasági helyzetképért jöttünk, ám a környezetvédelem ügye elválaszthatatlan ettől. Ugyanis az elmúlt hónapok „Mátraalji Ólomcsatája” során az érdeklődés és a figyelem fókuszába került minden mátrai ólomkibocsátó. Bodó Mihály megyei környezetvédelmi titkár felhívására és kezdeményezésére rendszeres toxicológiai (az egészségre károsan ható, mérgező anyagok) mérése folyik. A környezetvédelmi titkár legutóbb úgy fogalmazott, Párád esetében sincs további mód liberalizációra, s ha a gyár nem lép radikálisan, a hatóság megkockáztathatja a leállítást is! A nyár folyamán, amint lapunk is közölte, előfordult, a megengedettnél magasabb ólomtartalom a kibocsátott füstben. Az értéket közvetlenül a füst forrásánál, a kéményben mérték. A KVM és a megyei környezetvédelem illetékeseinek javallata: referenciaüzemet kell kialakítani a Mátra szívében. Vagyis egy olyan magasan szervezett technológiájú üzemet kellene létrehozni, amelyik alkalmas magas színvonalú termék előállítására, amellett környezetkímélő. — Akkoriban nekünk a működésfenntartásra alig maradt pénzünk. így nem indulhattunk a pályázaton — hallom Farkas Lászlótól, aki a környezetvédelem felelőse is. Majd így folytatja: — Nem vitatjuk: tennünk kell az ólomkibocsátás csökkentéséért. S mi lehetőségeinkhez képest — s itt a bevételeinkre kell gondolnunk — meg is tettük, ami tőlünk tellett. Az állandóan szigorodó határértékek mellett az 1989-re, a három évvel korábbi kibocsátást, majd felére csökkentettük. Elsősorban belső lehetőségeinket használtuk ki. Az 1-es és 3-as számú kidolgozótéri kemencék kéményét nem működtetjük. 1985-ben a porólom- oxidról áttértünk a kevésbé szeny- nyező granulátum alkalmazására. Igenám, csak az utóbbit valutáért tudjuk beszerezni. — Most, ha jól értem, három kémény helyett csak egy: a 45 méter magas működik. Kétségkívül a magasság kedvezőbb, ám csak létezik ülepedő ólomtartalmú por, s így az egész dolog olyan, mint az a bizonyos mondás: „nem halt meg, csupán a torka vérzik”. — Nézze, mi is itt élünk, s nem kívánjuk, hogy ólombehatásra degenerálódás, intelligenciacsökkenés, stb. következzen be. De jelenleg nem nyújthattunk be környezetvédelmi pályázatot, mert vállalatunk saját tőkeerőt nem tudott biztosítani. — Hogyan állnak a vízszeny- nyezéssel? — Technológiai érdekünk is azt diktálná, hogy minél kevesebb karcos anyag kerüljön a vízbe. Saját erőből az elmúlt hét esztendőben 60 százalékkal csökkentettük is. Belső technológiát használunk, gyakrabban tisztítjuk az ülepítőt, cseréljük az ülepedést szolgáló anyagot. Tudunk arról, hogy magas, előkelő világszínvonalú ólomkristály terméket gyártó üzemek sajátos zárt rendszert dolgoztak ki azért, hogy az ipari víz is karcolóanyagmentes legyen. — Ön járt-e már valaha ilyen üzemben? — Sajnos, nem. A környező országok „technológiáját” ismerem, de arról jobb nem beszélni... Azokhoz képest mi szanatórium vagyunk. A gyár vezetősége elmondotta: idén augusztusban saját költségre légszennyezést mértek, a kéményfilterek kiválasztása céljából. Tárgyalásokat kezdtek nyugati tőke bevonására is. A kilátásokról még korai volna beszélnünk, de a tét az életben maradás, s az utóbbi csak korszerű módon lehetséges. Nem elég a csak régi patinás név, s a korszerű gyártósorokhoz XX. századi környezetvédelem is hozzátartozik. A parádiak nem a kéményt fel, kéményt le módszerben bíznak, ám kérdés, hogy sikerül-e mindezt még időben elvégezniük? Soós Tamás
