Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-25 / 226. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 25„ hétfő POSTAFIÓK 23. 5. Kisebb-nagyobb bosszúságok Az ügy lezárult, de. Szüreti mulatság Gyöngyös- sólymosán Immár hagyomány, hogy így szeptember táján, amikor beérik a híres mátraaljai szőlő, a borvidékeken látványos ünnepséggel köszöntik az új termést. Az idén szeptember 16-án és 17-én Gyöngyössolymo- son tartották a mulatságot, amelyre sokan a környező településekről is ellátogattak. A kétnapos program keretében színpompás felvonuláson mutatkoztak be a borlovagrendek képviselői, s mellettük népi együttesek szórakoztatták az egybegyűlteket. A fellépők — emlékeztetve a tradíciókra — a tájegységet reprezentáló népviseletben jelentek meg, ezzel patinás hangulatot adva az eseménynek. Vasárnap tartották az ilyenkor szokásos nagyszabású bált, amelyen a fiatalok és idősek egyaránt annak a reményében perdültek táncra, hogy jövőre Abasáron üdvöz- lik ugyanilyen külsőségek között a szüretet. (Fotó: Molnár Zsolt) Miért mindent a bruttóból számolnak? A magánkereskedők gondjai üzen a szerkesztő Sz. K.: A városlakó ingerültségével • írja le az utcájabéli állapotot, ahová új lakók kerültek. Hosz- szan panaszolja, mennyire nem akarnak vagy nem tudnak beilleszkedni oda, ahova beköltöztek. Többek között kifogásolja: „azt is megcsinálják, hogy az utcára kivezetik a villanyt, és éjjel 1-2 óráig összeverődve kártyáznak pénzre, nagy kiabálás közepette. Hiába szólnak nekik, fal- rahányt borsó. Az egyik fiatalember figyelmeztette őket, de vasvillával akarták kiszűrni a i szemét.” Az állampolgárok nyugalmát szabályok biztosítják. Ha a figyelmeztető szóra az önérzetükben és szórakozásukban megzavartak a vasvillát emlegetik, bizony ideje a rendőrséget értesíteni. Már este 10 után is, éjfél után pedig igencsak kellő nyomatékkai! Sz. J.: Idézünk leveléből: „Azzal számoltam, hogy írásomat nem publikálják, mivel abban a vezetést elmarasztaltam, amely, ha középszintű is, de része a kialakult bürokratikus szervezetnek, amelynek szócsöve gyakorlatilag lapjuk, s a „mundér” becsületét akkor is védik önök, ha az már teljesen elrongyolódott és elkoszolódott.” A kritikát tudomásul vesszük, megállapításaival nem szállunk vitába, hiszen a mostani levél előzője egy másik hosszú levél, amelyben több, „rangos” személyre szóló elmarasztalás is ol-. vasható, azon a fő panaszon kívül, amelyet idéztünk a szerkesztői üzenetekben. Tettük ezt azért, hogy a jelenséget, a sérelmet, a hatósági magatartást beI mutassuk. Az a megállapítása is igaz, hogy az ember nem lépheti át a saját árnyékát, ki-ki hordozza a maga megélt múltját, cipeli sebeit, elfogultságait. Olykor ítélkezik is. Most, ezekben a he- tekben-hónapokban annyi minden a nyilvánosság elé kívánkozik, annyi ember szeretné elmondani a maga vélt vagy jogos panaszát, hogy a helyi nyilvánosság fórumának sokszor kell a több oldalon megírt panaszokból azokat a lényegeseket, a köznek is fontosakat kiválogatni, amelyekkel előbbre vihetjük a megújuló társadalom ügyét. Úgy gondoljuk, hogy a mundér is, a I mundér hordói is átalakulóban vannak; ma még, személy szerint senki nem tudná megmondani, hogy ”a holnapi hatalmi egyenruhát— ha erre gondol — ki fogja hordani. ” De így visszafelé fordulásból nehezen fog kibontakozni az a szemlélet, amely a helyes irányt akarja megtalálni. Hibák és bűnök is tarkítják a közelmúltat, de csak azért, és csak erről beszélni a jövő helyett, mert most a zsilipeket felhúzták, nem juttat közelebb a haladáshoz. Meg aztán arányosítani is kell a fórum használatát: a nagyobb horderejű dolgokra többször, sokszor is vissza kell térni, a kisebb, egyéni sérelmek jelentősége kevesebb. Gyenes Jánosnéegn olvasónk hosszú levélben írta le régóta húzódó kálváriáját az IKV-val. Ügye lezárult,- az OTP kifizette költségeit —, de tanulságképpen közreadjuk írását. „Felháborodásomnak szeretnék hangot adni — egy többszörösen kitüntetett élüzem munkájáról —, okulásul, hogy ebben a tragikus gazdasági helyzetben hogyan gazdálkodik. 1989. április 27-én levélben közölte fiam az Ingatlankezelő és Lakásberuházó Vállalattal, hogy a Mecset út 7. szám alatti tanácsi bérlakást szeretnénk leadni. Kértük, jöjjenek ki, és az általunk kifizetett és bevezetett gázvezetéket, valamint a készülékeket átvizsgálva döntsék el, kifize- tik-e a költségeket vagy szereltessem le. Két műszaki dolgozó kijött a helyszínre, s megállapították, hogy a ráfordítást elszámolják. Ugyanakkor elmondták, hogy a pénzt csak a lakás átvétele után fizetik ki, előbb a lakás festését és egyéb munkálatokat el kell végeztetnem. Mindezeket rendbe is tetettem, s az IKLV július 28-án kijött, négy személyből álló bizottsága — tüzetes vizsgálat után megállapította, hogy lakásunk mégsem vehető át. Az általuk felfedezett hiányosságokat pótolnunk kellett, s ezt azonnal meg is tettük. így összesen 33 ezer forintot költöttem leadott otthonunkra. Újra jelentettük a vállalatnak, s kértük, hogy most már-jöjjenek, és vegyék át a lakást. Végre auguszA Népújság 1989. szeptember 4-i számában megjelent Nagyobb türelemmel című írásra válaszunk a következő: Sajnálatos, hogy édesanyja vizsgálata során kórházunkban tapasztalatokat szerzett. A kifogásolható magatartást tanúsító dolgozóinkat figyelmeztetésben részesítettem. Felelősségüket ugyan nem menti, de talán enyhíti az a tény, hogy rendelőintézetünkben évente 900 ezer vizsgálat történik, erre igen sok beteg vár egyszerre, ezért a karto- nozóban is igen gyorsan kell dolgozniuk munkatársainknak. Valószínűleg így fordulhatott elő ez az adminisztratív hiba. dr. Kocsis István főigazgató főorvos * Lapjuk 1989. szeptember 5-i számának 5. oldalán megjelent Meddig tart ez az állapot?”című cikkben a bátori ABC sorsáról érdeklődött a lakosság. 1986-ban kistelepülési rekonstrukciós program keretén belül adtuk át a lakosság részére a felújított kisboltot Bátorban. Célunk az volt, hogy a vidéken élők korszerűbb körülmények között városi színvonalon törtétus 14-én sor került erre. Az igazi meglepetés azonban ezután ért bennünket. Az IKLV dolgozói munkába vették a leadott tiszta, újrafestett lakást. A falakat, csempéket leverték, kb. 2-3 méter magasságban, s ez az újonnan felcsiszoltatott parkettát tönkretette. A lefestett ajtót keretestől kivették, egyszóval „elkezdték helyrehozni” a lakást, amit én — a 4600 forintos nyugdijamból — előzőleg utasításukra megcsináltattam. Felteszem a kérdést: hol van itt a körültekintő, gazdaságos, átgondolt munka? Hol nézik itt a fiatal házasok és kisnyugdíjasok segítését? Az lett volna célszerű, ha előzőleg tisztázzák velünk, hogy ők végzik el a szükséges munkálatokat a benyújtott számla ellenében. Még azzal is tetőzték a problémát, hogy augusztus 30-ig a gázbevezetésért elfogadott 66 ezer 385 forintot nem utalták át az OTP-nek, hogy legalább azt felvehessük. Ide kívánkozik még, hogy a Makiári út 9.szám alatti tanácsi bérlakásunkat több éves vita és kilóra mérhető levelezés után az ingatlankezelő vállalat 1986. november elsejével kiüríttette, hogy a régen esedékes felújítást elvégezze. Erre az időre átmeneti helyre költöztünk, hogy nyugodtan dolgozhassanak. A felújítást — nem tudni milyen okból — a mai napig nem kezdték el, a lakás ott áll üresen, piszkosan teljesen tönkre menve. A mai lakásviszonyok az ilyen gazdálkodást nem teszik elfogadhatóvá. nő ellátását biztosítsuk. Sajnos, ismert problémák miatt augusztus 9-én hatósági leltárt voltunk kénytelenek elrendelni az ABC- nél. Az ellenőrző összegzés elszámolásakor (júliusban) azonnal intézkedtünk új vezető beállításának ügyében. A fennálló rendelkezések értelmében pályázatot hirdettünk egységvezetői és helyettesi állás betöltésére. Több személy érdeklődött, de konkrét pályázó mind a mai napig nem jelentkezett. Azok a bátori, illetve környező községbeli kereskedők, akik Egerben dolgoznak, semmilyen körülmények között nem vállalják a helyi üzlet vezetését. Néhány falubeli tisztségviselő több alkalommal időt, fáradtságot nem kímélve megkereste a számításba vehető személyeket, de mindenhol elutasító választ kaptak. Az alapvető élelmiszerek — tejtermék, kenyér — ellátását a leltár óta és jelenleg is folyamatosan biztosítottuk. Az ügy végleges rendezése érdekében kérjük a bátori lakosság segítőkészségét, hogy a probléma helyből, és mielőbb megoldást nyerjen. Harmati László Az Egri ÁFÉSZ elnöke Érdeklődéssel fogadtam a Népújság augusztus 28-án megjelent "Mit ér az ember, ha magánkereskedő? című cikkét, amely feltárja a kisvállalkozások, kiskereskedők gondjait. Ehhez kapcsolódóan van egy további kérdésem: a Kisosz, ha eljár, mint érdekvédelmi szervezet, miért nem kérdezi meg az illetékes szervektől? Ugyanakkor tudjuk meg közösen tőlük, hogy miért mindent a bruttóból számolnak, (SZTK, TB, nyereségadó, személyi jövedelemadó, forgalmiadó) szinte számon sem lehet tartani a bruttósított adóztatást. Miért nem lehet a különböző elvonásokat állami kötelezettségnek nevezni, ez lehet óriási mércén mozgó elvonás, de tudnánk, hogy tisztán megtermelt ezer forintból mennyi marad Kis Péternek és Nagy Pálnak egyaránt. Például a kisiparos foglalkoztathat „X-főt” jogszabály szerint, választhat: személyi jövedelemadót fizet vagy nyereségadót (20 százalék forrásadóval). A gmk pedig mindkettőt fizet; személyi jövedelemadót és nyugdijjárulékot is (alkalmazotti létszám kitétele nélkül). Ma mindenki siránkozik, de nem akad egy józaneszű ember, aki átlátna a szitán! Ha összehasonlítjuk az 1988- as és 89-es helyzetet: 48 ezerről 55 ezerre növekedett az adómentes sáv. Nem olyan felhőtlen az égbolt, mint amilyennek látszik, a változás ugyanis nem volt tökéletes. Például a TB 40 százalékról 43-ra, a nyugdijjárulék 10-re, a társasági adó pedig 25- ről 44 százalék nyereségadóra emelkedett. Száz szónak is egy a vége: a kisvállalkozások garanciát szeretnének, amely nem olyan, mint az előbbi. Balázs István GMK közös képviselő Gyöngyös A jelzett gondok vizsgálata már nem a lap feladata, viszont az illetékesek szíves figyelmébe ajánljuk. (Szerk.) Segítséget várnak Felhívás egy gyermekért A Hevesi Városi Tanács művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sportosztálya és a hevesi 5.Számú Általános Iskola kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz. Elmondták, hogy munkatársuk ötéves kislánya — Balogh Zsuzsa — súlyos szívrendellenességgel született. További életéhez elengedhetetlen egy igen összetett műtét, amelynek elvégzésére a nyugatnémetországi Hannoverben nyílt lehetőség. Maga a műtét várhatóan 30 ezer nyugatnémet márkába; a kinnlét nyolcezer márkába, az utazás pedig 23 ezer forintba kerül. A kétgyermekes fiatal házaspár — az egyik szülő pedagógus, a másik meós — anyagi lehetőségei igen korlátozottak, mindezért arra kérik megyénk lakosságát, hogy adományaikkal segítsék elő a kislány gyógyulását. Az OTP Heves Megyei Fiókjánál vezetett 729-527 számú csekkszámlára bármelyik OTP fióknál befizethetők az egyének és a kollektívák adományai. ét A CSAK KÉT NAPIG! Nemesfém-felvásárlási akció fővárosi becsüs jelenlétében az Eger, Alkotmány u. 9. sz. alatt. Aranyát, ezüstjét, drágakővel díszített ékszerét napi áron megvásároljuk készpénzért, vagy bizományba. NE FELEDJE! 1989. szeptember 26-án és 27-én az Óra-Ékszer boltban! T ermelőszövetkezetek, gazdaságok, magánval lalkozók, kistermelők részére a palotáshalmi Május 1. Mgtsz megv ételre kínál Elit szaporítótelepéről származó MOLLING EXPLOIT fajtájú málnasarjat. Érdeklődni lehet a termelőszövetkezet központjában: Cím: Május h Mgtsz Palotáshalom 3042 í Versenytárgyalási felhívás ] Az Épületkarbantartó Szövetkezet kőfaragó tevékenység végzésére, szociális létesítmények használatának engedélyezésével, 3 évre bérbe adja, hasznosításra felajánlja az Eger, Vöröstiizér u. 34. sz. alatt található, különbejáratú, 19 m2 iroda + 96 m2 műhelyépületét az ezekhez csatlakozó 415 m2-es szabad területtel. A versenytárgyalásra 1989. október 15-én 10 órakor kerül sor a szövetkezet központjában. A helyiségek és terület előzetesen megtekinthetők. Érdeklődni lehet: dr. Bárdos Sándor jogtanácsos, telefon: 36/11-522/45. % .........—.......... ............/ L apunk cikkeire Válaszol az illetékes