Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám

8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 23., szombat

Szovjet prostituáltak

Szexlázadás egy munkatáborban

A közelmúltban fellázadtak az egyik szovjet javító-nevelő munkatábor lakói. Ez magában még nem is rendkívüli dolog, a lázadás oka viszont annál inkább. Nos, az elítéltek követelték, hogy haladéktalanul helyezzék vissza munkakörébe a tábor egyik női alkalmazottját, akit azért bocsátottak el, mert túlontúlfeltűnően és gyakran adta oda magát testestül-telkestül a raboknak. Nem ingyen persze, hanem alkalmankénti 25-50 rubelért. A „tábori prostitúció” eme formája mellett elterjedt az a változat is, hogy könnyűvérű hölgyek tekintélyes summa fejében elutaznak a táborokhoz, s ott kínálják szolgáltatásaikat, azt állítva magukról, hogy az elítéltek „hitvestársai”, és férjeiket jöttek látogatni.

Három nagy csoport

Mindezekről a szovjet külügyi minisztérium egyik intézetének jogásza beszélt a minap a moszkvai Trud című lap hasábjain, s a fentieken kívül átfogó elemzést is adott — vizsgálatokra támaszkodva — a szovjetunióbeli prostitúció jellemzőiről, alakulásáról. Ugyanis ma már a Szovjetunióban is nyíltan beszélnek, írnak eme ősi mesterség modem kori követőiről. Akik különben nem a peresztrojka sugallatára kezdték űzni az ipart; az efféle szórakozásra vágyó urak korábban is találhattak kedvükre való partnert, ám a Szovjetunióban az a nézet uralkodott, hogy elhallgatjuk, s ezzel úgy teszünk, mintha a jelenség nem is létezne...

Pedig nagyon is létezik. Az említett újságcikk szerint három nagy csoportba tartoznak az utcalányok. Az első ilyen — létszámban a legkisebb, de talán a legismertebb — csoport nem is az utcán dolgozik: fő munkaterületük az Inturiszt nemzetközi szállodái. A kizárólag valutáért tevékenykedő hölgyek jövedelme természetesen nem kevés, a felmerülő kiadásokat leszámítva rubelben évi 20-30 ezer rubel. (Az átlagkereset havi 200 rubel körül van a Szovjetunióban.) S hogy mennyi lehet a bruttó jövedelmük, talán érzékelteti a kiadások egy szűk listája. Ahhoz, hogy egy ilyen éjszakai pillangót beengedjenek egy nemzetközi szállodába, 5-50 rubel a kenőpénz; a ruhatárosnak 1-5 rubelt, a valutásbárban egy üres asztalért 10-20 rubelt, a bárman vagy a pincér közvetítői szolgálataiért akár 400 rabéit is le kell szurkolni. Orvosi vizsgálatért egy tízest, sürgős AIDS-teszt elvégzéséért 120 rubelt kémek. A város központjában egy lakás bérleti dija havi 500 rubel. Sápot kér természetesen a futtató fiú, a strici is. A legdrágább kiadás, hogyha sikerül névleges házasságot kötni egy

Jelenet a leningrádi Kis Színház nagy visszhangot kiváltott előadásból, amely a prostituáltak életével

foglalkozott (Fotó: U. S. Newa anda WWR—MTI)

külföldivel. Ennek ára minimum 4 ezer dollár, de az igazoló papír birtokában a nagymenő prostituált gyakorlatilag korlátlan lehetőséghez jut a valutakereskedelemben. A maffiózók testőri szolgálatait szintén meg kell fizetni, havi 250-350 rubelért, ám ez nélkülözhetetlen, enélkül ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a szállodából kilépve leütik, és kirabolják a hölgyet. Egy-egy kimagaslóan nagy fogás esetén azonban így is előfordulnak „balesetek”. Legutóbb Odesszában történt, hogy egy 69 éves francia öreg űr, azt tartva magáról, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel, megismerkedett egy helyi rossz-széplány- nyal, aki bebizonyította, hogy a dolog nem így áll. A fellelkesült üzletember igazán fejedelmien jutalmazta az exkluzív szolgáltatást, de az utcalány öröme nem tarthatott soká — korábbi barátai kirabolták és brutálisan meggyilkolták.

Egy kupica vodkáért

A prostituáltak talán legnagyobb, ám legkevésbé tanulmányozott csoportját alkotják azok a lányok és asszonyok, akik 10- 20-30 rubelért szereznek alkalmi örömöket az arra rászoruló férfiaknak. Igen nehéz őket nyilvántartani, hiszen javarészt dolgozó nők; laboránsok, titkárnők, óvónők. Tevékenységük folytatásához nélkülözhetetlenek a találkahelyek, ahol is egy ágyra nemritkán több tucat „prosti” jut. Meghatározó szerepe van ezen

üzelmekben a találkahely tulajdonosának, aki a lányok jövedelmének egy jelentős részét, sokszor a felét is zsebre vágja. Kö- zép-Ázsiában nem kivételes az olyan eset sem, amikor a lányok szinte rabszolgaként, csak az ennivalóért és a ruhákért dolgoznak. Érdemes még néhány részlettel szolgálni, hogyan is működnek ezek az illegális bordélyházak. Sok klienst taxisok szállítanak egy-egy helyre éttermekből és máshonnan, de a lányok maguk is igyekeznek partnereket találni — különösen előszeretettel látogatják például a kolhozpiacokat záróra előtt pár perccel, mert tudják: a kereskedők tele vannak pénzzel. De az adott körben ismeretesek bizonyos telefonszámok is, amelyet tárcsázva házhoz is lehet hívni ezeket a call-girlöket.

Nem kevesen tartoznak a harmadik réteghez, a tényleges utcai vagy pályaudvari prostituáltakhoz. Ők a lecsúszottak, azok, akik felett már eljárt az idő, megjelentek a ráncok, s az alkohol vagy a kábítószer is megteszi a maga hatását. Általában munka- és lakásnélküliek, egyúttal a különböző betegségek legfőbb hordozói, terjesztői. Igényeik igazán a legminimálisabbak: már egy szendvicsért vagy egy kupica vodkáért hajlandóak elmenni bárkivel.

Rejtett ágazat

Az ismertetett három fő típus mellett létezik még egy rejtett ágazat is, az úgynevezett „kiállítási” vagy „házi” prostituáltak. Ők azok, akik szolgálataikat a Szovjetunióban tartós kiküldetésben dolgozó nyugati üzletembereknek ajánlják fel. Pontosabban nem is ők választanak, hanem kézről kézre adják őket, mintegy örökségként. Azokról az egyetemekről sem feledkezhetünk meg, ahol pénzes külföldi diákok tanulnak. Itt bizony gyakran egyenlő a diáklány és tanárnője; mindketten testi örömök nyújtásával pótolják a mindennapi betevőre valót... S hogy végül is hányán űzik foglalkozásszerűen az ipart? Erre a kérdésre pontos számot a szakértő sem tud mondani, de bizonyos becslések szerint számuk csak Moszkvában 22-25 ezer.

Az üzletszerű kéjelgés visszaszorítása természetesen kiemelt feladatán szovjet hatóságoknak. Különösen fontosnak tartják a megelőző-felvilágosító munkát, annál is inkább, mivel a jelenlegi törvények adta felelősségre vonás lehetőségei nem igazán riasztják sem a hölgyeket, sem az őket futtató striciket. Tavaly például az egész országban mindösz- sze 34 esetben indítottak eljárást bordélyházak fenntartói ellen, ám az „alkalmazottak”, azaz az éjszakai pillangók többnyire csak tanúként jelentek meg a bíróságon.

D.L.

Bush elnök baseballozik: A sportrajongó George Bush elnök szabadságának minden percében igyekszik valamit sportolni. A baseball-meccsre 1989. augusztus 27-én került sor a Fehér Ház csapata és az újságírók válogatottja között. Az ütés ugyan nem sikerült ezúttal az államfőnek, de nem baj, hiszen a részvétel a fontos.

(Népújság-telefotó - MTI Képszerkesztősége)

„Ki ez az ember?”

Oscar’díjas szöveg

Amikor a világ talán legnagyobb, de mindenesetre leghangosabb filmünnepén, az Oscar- dij kiosztásakor Gabriel Axel dán rendezőt szólították a legjobb külföldi filmnek járó elismerésért, a sajtó döbbenten vette tudomásul, hogy semmit sem tud róla. Sem az országa, sem filmjének gyártói nem tartották szükségesnek, hogy előre kinyomtassák az életrajzát, részleteket közöljenek a vele készített interjúkból. „Ki ez az ember?” — tudakolták. Nos, a kérdést a La

Repubblica is feltette, utólag. Ennélfogva azt is megkérdezte a művésztől, hogy most min dolgozik. A válaszból kiderült, hogy Marokkóban forgat: „Dánia szomorúságáról csinálok filmet, ahol majd’ mindenkinek van villája, Porsche kocsija, és Marokkó mosolyáról és vidámságáról, ahol szinte mindenki szegény. „Ezek után logikus volt a kíváncsiság, hogy vajon marxistának tartja-e magát, s egyáltalán hisz- -e a történelmi haladásban? Gabriel Axel így felelt: "A marxizmus szép filozófia, reménység. A gyakorlati alkalmazása azonban azt bizonyítja, hogy nem működik. Én egyébként előbb a bal-, majd a közép, sőt a jobboldalra is szavaztam. De a szélsőjobbra soha, mert mindig az emberre voksoltam, és nem a pártra... Hetvenkét éves vagyok, és nálunk azt tartják, hogy amikor az ember még fiatal, örül, ha nem szavaz a kommunistákra, ha viszont megöregszik, őrült, ha a kommunistákra szavaz. ”

Nosztalgia

A kanadai légitársaság, minden utaskísérő légikisasszonyának kezébe adta a harmincas évek szolgálati szabályzatát — írta a Sunday Telegraph, nem kis érdeklődést keltve a hírrel olvasói körében. A híradásból kiderül, hogy mi volt a kötelessége a ma már nagymamakorú stewardesseknek abban az időben, amikor a repülés nemcsak a kényelmet, hanem a hősies vállalkozást is magában foglalta, ennélfogva elszánttá is tette az utazóközönséget.

Eszerint: „Meg kellett akadályozni az utasokat abban, hogy cigarettájukat, szivarjukat az ablakon kidobálják; A beszállás után fel kellett húzniuk a lépcsőt; Állandóan maguknál kellett tartani a vasúti menetrendet; Ügyelni a WC-re menő utasokra, nehogy tévedésből a gép ajtaját nyissák ki.”

Tagadhatatlan, nosztalgiahullám söpör át a világon.

Rázós ágy

„A különválás immár annyira honos nálunk, hogy nem egy házban minden éjszaka ott hál a hitvestársak között” — mondotta jó kétszáz esztendeje egy francia gondolkodó. Bizonyára alapos oka volt, hogy általánosnak tekintse azt, ami egyéni: a hitvestársi kapcsolat szétszakadását. Azóta többen lakjuk a Földet, s ha a nagy számok törvénye nem erősítené a fent idézett bölcselkedést, megtenné a jog, amely „ágy- tól-asztaltól” is elválaszt örökké tartónak indult szerelmeket. Ám van, amikor a paragrafus is gyengének bizonyul. Bruehlváros bírósága például nem választotta el azt a házaspárt, amely szabadulni akart kötelékeitől. Az NSZK törvénye ugyanis előírja, hogy csak azt a házasságot szabad felbontani, amelyet legalább egyesztendős különélés előz meg. Ha azonban a felek ugyanabban a lakásban élnek, nem bizonyítható az elhidegülés. A szóban forgó házaspár pedig tűzzel- vassal szabadulni kívánt egymástól. Szó szerint is: két ágyuk közé dróthálót feszítettek, amelybe elektromos áramot vezettek.

A bizonyíték nemcsak rázós, de perdöntő is volt. A bíróság ezek után nem vonta kétségbe, hogy itt sem a kísértésnek, sem pedig a békítgetés- nek nincs esélye.

Magányos moszkvai művész: Saját festményeit árulja az Arbaton egy művész a századelő hangulatát idéző kozmetikai kirakat előtt, 1989. augusztus 29-én.

Starsky családja AIDS-es: Gondterhelten néz a kamerába Paul Michael Glaser, a „Starsky és Hutch” című televíziós bűnügyi sorozat népszerű Starsky nyomozója, minthogy őt és családját közvetlenül fenyegeti a szörnyű bétegség, az AIDS. Elizabeth Glaser asszony ugyanis első terhessége idején csaknem négyliternyi vért kapott, ezután mutatták ki nála a fertűzöttséget. A terhességből született kislány, Ariel, négy évet élt. A házaspár ötéves kisfia szintén pozitívan reagált a tesztre, de a színész szervezetében nem mutatták ki AIDS-et okozó vírus jelenlétét.