Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 23., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 délelőtt 10 órakor, amikor is a magyar és az olasz kereskedelmi kamara tart közös tanácskozást az együttműködés lehetőségei­ről. A zászlós folklórcsoport ezen a napon 11 órakor Gyön­gyösön, fél 4-kor pedig Hatvan­ban mutatja be produkcióját. Egerben, az Ifjúsági Ház aulájá­ban 5 órakor divatbemutatót rendeznek, 6 órakor pedig az egri városi televízió egyenes adásban stúdióbeszélgetést közvetít ma­gyar és olasz résztvevőkkel. Pénteken is folytatódnak a már említett programok: váija az érdeklődőket az utazási iroda, árusítják az olasz termékeket az említett üzletek, főznek a Duett Hotelben az olasz szakácsok. Még egyszer, délután 4 órakor a folklór együttes is fellép a Dobó téren, ezúttal az Egri Néptánce­gyüttessel közös műsorban. Ez­zel a nagyközönség számára szervezett programok véget ér­nek, az olasz delegációt vacsora- esten búcsúztatják a magyar ven­déglátók, alighanem ilyenkép­pen: viszontlátásra Arezzóban, s aztán újra Egerben! Színes programok szeptember 27-től 29-ig Arezzo ismét Egerbe látogat Ha az arezzói kapcsolat szóba kerül az érdekeltek elsősorban a gazdasági és a kereskedelmi együttműködés terén elért ered­ményeket sorolják. Érthetően ezekre a legbüszkébbek, hiszen az olasz várossal sikerült túllépni a testvérvárosi kapcsolatok for­malitásain, és fokozatosan mind sokrétűbbé és anyagi haszonnal is mérhetővé válik ez az újszerű kísérlet. A nyáron ismét rendez­tek egri napokat a toscanai vá­rosban, mint arról lapunk is be­számolt, és az ott kötött üzletek eredményeként jelentős meny- nyiségű papíráru érkezett az egri üzletekbe, finom magyar mézért cserébe. Megnyílt a Széchenyi utcában az Eurobizsu-butik is, ahol divatékszereket árulnak — igaz, egyelőre még nem nemes­fémből. Számos újabb üzletről folynak a tárgyalások, remélhe­tőleg mindkét fél számára elő­nyös végeredménnyel. A magyar látogatás viszonzá­saként ismét arezzói küldöttség érkezik megyénkbe, hogy sok­színű programkínálattal mutat­kozzon be a nagyközönségnek, és hogy szakmai megbeszélése­ket folytasson. Az a szeptember 21-29 közötti három napos ese­ménysorozatról Bakondi Endre, a városi tanács osztályvezetője tájékoztatta lapunkat. Már ked­den megkezdik az olasz áruk (ékszerek, ruházati- és más ipar­cikkek árusítását Egerben, az Eurobizsu, az Aranypók és a Pa- noger üzleteiben. A hivatalos megnyitót szerdán fél 11-kor tartják a kispréposti palotában, melyen részt vesz Aldo Ducci, Arezzo polgármestere is. Itt rö­vid megbeszélésre is sort keríte­nek, áttekintve az eddigi ered­ményeket, és a jövőbeli terveket. Színpompás meglepetés várja délben a Dobó téren a nagykö­zönséget. Egy középkori ruhák­ba öltözött zászlós csoport akro­batikus programot mutat be, szinte ördögi ügyességükről e so­rok írója személyesen is meggyő­ződött. Délután 4 órakor két ki­állítás is nyílik. A Gárdonyi Géza Színházban a kortárs olasz kép­zőművészetből adnak ízelítőt grafikák, festmények és plaszti­kák segítségével, az Ifjúsági Ház átriumában pedig munkatár­sunk, Koncz János színes felvé­telei segítenek megismerkedni Toscana gyöngyszemének ide­genforgalmi értékeivel, a város hangulatával, és a középkori jel­mezes ünnepség, a Giostra del Saracino érdekes pillanataival. Délután négy órától mini sör­fesztiválkezdődik a Dobó téren, ahol öt órakor megismételik a zászlós bemutatót is. Hat órakor olasz filmnapok kezdődnek a Bródy filmszínházban, ahol ok­tóber 4-ig láthatunk válogatást a legjobb alkotásokból. Ezúttal a Duett Hotel étterme ad otthont az arezzói vacsoraesteknek, ahol eredeti toscanai ízekkel ismer­Arezzóban rendezik Olaszország legnagyobb ré­giségvásárát kedhetnek a gasztronómia sze­relmesei. Erről csak annyit, so­kak szerint az olasz konyha a leg­jobb a világon a kínai mellett... Csütörtökön reggel 9 órától az Egertourist főirodájában bemu­tatkozik az Apogeo arezzói uta­zási iroda, melynek munkatársai utazási ajánlatokkal és informá­ciókkal várják az érdeklődőket. Jelentős eseményre kerül sor Középkori hagyomány a szaracén ünnep (Fotó: Koncz János) Köznapi töprengéseink Ez meg nem Rio de Janeiro ... — Hát ez még nem Rio de Janeiro — szontyolodott el Osz- tap Bender, a nagy kombinátor, a „szovjet milliomos”, a Tizenkét szék és az Aranyborjú című re­gény világhírű hőse, amikor pénzzel a zsebében ebédelni akart az üzemi étkezdében, de kiderült, hogy ott csupán szak- szervezeti tagoknak szolgálnak fel. Más étkezési lehetőség pedig nem volt a kisvárosban. A nagy kombinátor pedig elcsodálkozva a szocializmus eme furcsaságain a messzi, napfényes, gazdag vá­rosba vágyott, ahol pénzért min­dent — még ebédet is — lehet vá­sárolni, de hát ez a poros, tunya orosz kisváros bizony nem volt még Rio de Janeiro. Hányszor eszembe jutott már ez a mondás, elgondolkozva ha­zai viszonyaink furcsaságain. Eseteket említve például azon, hogy a rádióban az illetékes szakember a maga számára bizo­nyára meggyőző erővel érvelt ar­ról, hogy mennyire esedékes már a sertéshús árának, illetve felvá­sárlási árának emelése a jövő év januárjától. Természetesen ez az ár visszahat majd a fogyasztói árakra is, magyarán jóval drá­gábban juthatunk a húshoz és a húskészítményekhez. A szakem­bér azt is kifejtette, hogy ameny- nyiben a felvásárlási ár nem iga­zodik a világpiaci árakhoz, akkor könnyen olyan helyzetbe jutha­tunk gazdaságilag, mint Len­gyelország, s akkor aztán meg­nézhetjük magunkat. Tévedés ne essék, nem vita­tom eme okfejtés közgazdasági igazságát, csupán csak egy kér­dőjel merült fel bennem: ha min­den árat hozzáigazítunk a világ­piaci színvonalhoz, akkor miből vásárol majd a magyar a koránt­sem világpiaci szintű béréből. Mert nem ok nélkül mondogat­ják az emberek, hogy sikerült megvalósítanunk — vagy lega­lábbis jó úton vagyunk — a svéd szintű adórendszert, árrendszert, ugyanakkor sikerült albán szin­ten tartani a bérrendszert. Vagy: meglepődtem azon az apróságon, hogy a szomszé­dunkban lévő húsboltban csakis akkor lehet zsömlét vásárolni, ha azt a helyszínen elfogyasztja a vásárló, természetesen grillcsir­kével vagy sült kolbásszal. Nem nagy ügy — vásároljon az élelmi­szerboltban — mondhatja bárki — s ez így is van. Csupán azért töprengtem el a dolgon, hogy én a vásárló, miért vagyok ilyen ki­szolgáltatott helyzetben, amikor fizetésem egyre jelentősebb ré­szét hagyom a hús, az élelmiszer vagy ilyen-olyan boltban. S azt kapom lassanként, amit adnak. És lassan örülnöm kell, hogy egyáltalán a forintomért adnak még.valamit, s nem kémek érte keményvalutát. Bár ahogy hal­lom, egy-egy jobb kőműves, ács és sorolhatnám a mesterségeket, szóba sem áll, ha valaki forintért próbál rendelni nála. ... — Szóval ez még nem Rio de Janeiro — mondhatná Osztap Bender. Sőt, úgy tűnik, egyre ke­vésbé az. Legalábbis az átlag ál­lampolgár számára. Annak, aki­nek lassan mindent a nyakába varrnak. Áremeléssel, amit las­san követni sem lehet; adóval, amit lassan elviselni sem lehet, bürokratikus szabályokkal, amik megkeserítik az életét. Ahogy mondani szokták keserűen: ez már nem „birkanyírás”, hanem „nyúzás”. S az a szomorú, hogy mindenki mindent az állampol­gár terhére akar megoldani, s nem veszik észre, hogy a tartalé­kok ma már vészesen kimerül­tek. Nagyon elgondolkoztató az a híradás, ami a Magyar Hírlap szeptember 15-i számában jelent meg. A Petrenko János által ve­zetett Peko-cég — magánvállal­kozás — megveszi az Ózdi Kohá­szati Üzemek durvahengermű­vét. Az eddig ráfizetéses egység­től nagy hasznot remél. Bérmun­kát vállal a kohászati üzemektől, másrészt olyan termékeket gyárt, amelyeket nyugaton jól el lehet adni. „Azt tartom — mond­ta —, hogy elavult gyár nincs, csak elavult elme: olyan ötletek­kel kell előállni, amely a régi gé­peken is világviszonylatban elad­ható termékeket produkál.” — Milyen igaza van! — mond­hatjuk nyugodt szívvel. Csak hát elgondolkoztató, hogy eddig, akik arra voltak hivatottak, miért nem így gondolkodtak? S há­nyán, hány helyen vannak még mindig „elavult elmék”, akik mi­att nekünk kell sok mindenért fi­zetni. Ezért mondhatjuk — sajnos — együtt Os’ztap Benderrel, hogy kérem ez még nem Rio de Janei­ro... — De mennyire nem az. Párbeszéd a választókkal (2.) A RÉV fusson végre révbe ••• Avagy: tallózás a képviselőnő dossziéjában „...A párbeszéd a lakossággal igen széleskörűvé vált: egészen onnan, hogy milyen utat jártunk be, milyen lehetőségekkel kell számolni... Végül is a lakosság egyetértett a beruházás megvalósításával, részt kíván venni a folyamatokban, bár vannak figyelemre méltó fenntartásai...” — Zsidei Istvánná országgyűlési képviselő. Volt, ahol 150-en, volt ahol félszáznál kevesebben vettek részt a lakossági fórumon. Nem volt hát olyan település az öt — Recsk, Párád, Mátraderecske, Sírok, Mátraballa — közül, ahol ne érdekelte volna az embereket a bánya és a környezetének sor­sa: kérdések, felvetések zöme igazolja ezt. S egyben azt is, hogy őszintén megnyilatkoznak, ha érzik: adnak a véleményükre. A képviselő számára viszont ahhoz ad erőt, hogy véleményük isme­retében tegye meg a további lé­péseket mind Recsk, mind pedig — általában — körzete ügyében. „Bűnös az a vezetés...” A recskieket mindenekelőtt az foglalkoztatta, hogy milyen lesz a környezetvédelmi szűrőháló­zat, várható-e porszennyeződés. De rákérdeztek arra is, hogy ja- vul-e az ellátás, a hírközlés, a közlekedés, a víz- és gázhálózat. Érdekes módon a leginkább azt firtatták, hogy: mi lesz Mátrade­recske, Parádfürdő és Bükkszék vízellátásának sorsa? Dr. Gagyi Pálffy András válaszának lénye­ge: „ Ebbőla bányából századany- nyi vizet kell kiemelni, mint a hé­vízi tavat veszélyeztető bauxitbá­nyából. A vizsgálatok szerint en­nek a bányának nincs különö­sebb hatása a felszíni forrásokra. Bükkszékre mélyebb fúrású ku­tat biztosít a bánya, Mátraderecs- kén viszont a bánya nélkül apad el előbb-utóbb a víz, ezen a bá­nyafúrás segíthet. Parádfürdő vízellátása biztosított marad. ” Választ kaptak az érdeklődők arra is, hogy nyitás esetén a bá­nyaművelő társakkal együtt vár­hatóan négy év múlva kezdőd­hetne az erdemi termelés. Tár­sak, gazdasági partnerek akad­nának, hiszen érdeklődés — igaz, ez még nem üzlet — van Ausztri­ából, Svédországból, USA-ból, Lengyelországból, Belgiumból, NSZK-ból, Japánból, Kanadá­ból... Párádon úgy vélték: jó elkép­zelés a társadalmi ellenőrző bi­zottság létrehozása a lakosság köréből. Ennek a közösségnek azonban pénzre lesz szüksége a működéséhez, hogy független maradhasson, s véleménye ér­demben döntő lehessen. Olyan jogosítvánnyal kell rendelkeznie, amely biztosítja, hogy komolyan is vegyék, amit jeleznek, felvet­nek... Mátraderecskén szóba került többek között, hogy Magyaror­szágon miért nincs olyan szerve­zet, amelyik „árprognosztizálás- sal” foglalkozik. Érdekes volt a következő kérdés is: milyen le­hetőség van társasággá alakulás esetén részvények szerzésére? A szakember válasza: „A dolgozók 20 százalék erejéig tulajdonosok lehetnek, ez hozzávetőlegesen 1,5 milliárd forintos részvény- jegyzést tesz lehetővé." A. sirokiak aggodalma volt: mennnyire biztos a feltételezett vagyon, s vajon hátrány-e a nagy mélység? Dr. Gagyi Pálffy And­rás válasza: „A bánya mélysége egyáltalán nem hátrány, a világ­ban nem ritka az ilyen mélységű bányászkodás, ráadásul itt jó az érc koncentrátuma... A becsült vagyont illetően: tiszta a lap, sem csoda, sem melepetés nem várha­tó. A 13 milliárdos becsült érték reális, sőt: a mai árakban már 20 milliárd dollárban is lehet szá­molni...” Ezzel az értékkel kap­csolatban hangzott el egy állam- polgári vélemény, miszerint: „...borzasztóan bűnös az a veze­tés, amely ilyen vagyont nem föl­dicsér, hanem inkább alábecsül. Nem azt kiabálja a zsidó, hogy mi v olt eladó, hanem hogy mi van... Bután, bűnösen politizál­tunk és így leértékelődtünk...” Mátraballán főként azt fejte­gették az emberek, hogy annyi fölösleges kiadása volt a hazai költségvetésnek, amely szinte „elporladozott” az évek során, kár volt hát „nem észrevenni”: Recsktől nem lett volna szabad sajnálni a pénzt sem a kutatásra, sem az állagmegóvásra, sem pe­dig a bánya megnyitására. Az it­teni lakossági fórumon is elhang­zott egy magvas megállapítás, amely szó szerint bekerült a kép­viselőnő jegyzetfüzetébe: „...Sokszor eszünk nincs, nem pénzünk... Ha, segíteni nem tud­nak, legalább ne ugrasszanakösz- sze bennünket... ’’Majd így fogal­maztak: „ Ütőkártya lehet-e a bá­nyanyitás ügyében a község ösz- szefogása...?” Mondván: a tö­meg nyomásának hatására hátha jobban „kitágulnak” odafönn a fejek, vagy „jobban zörög­jünk...?” A falubeliek végül így summázták az álláspontjukat: „Az MSZMP-kongresszusra ké­szülő küldötteket megbízzuk az­zal, hogy érveljenek a recski érc­bánya mellett...!” Kilátástalan a jövő...? Úgy tűnik, ebben a környezet­ben is tisztán kicseng, hogy elkel még a támogatás, az érvelés a há­nyatott sorsú bányáért. „Átéltek már néhány gazdasági változást, ismereteik alapján állítható, hogy ilyen — februárig tartó - túlélés a lehetetlennél is nehezebb vállalkozás, amely kilátástalan jövőt sejtet. Ez a döntés sem igazi döntés, mert a következménye a még nagyobb tanácstalanság: amit egy ország vezetése 22 évig nem tudott helyretenni, azt most ebben a tudathasadásos helyzetben csaknem ötszáz embertől várják el. Egyszerre keressenek tőkés társakat, partnereket fél év alatt a beruházás indításához, ugyanakkor fel kell készülniük az esetleges tartós szüneteltetésre, illetve bezárásra, s egy termelésszerkezeti váltásra, amely a bányában jelenleg dolgozó 475fő további foglalkoztatására ad biztosítékot...” — Zsidei Istvánné képviselőnő summázta a lakossági párbeszéd kapcsán. Szilvás István A gazdag ércvagyont rejtő bánya... (Fotó: Szántó György).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom