Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
2, NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 7, hétfő Nyugdíjasok országos találkozója (Folytatás az 1. oldalról) — Most érkeztem haza Olaszországból, Riminiben, Velencében is jártam. Jutalomüt volt ez, hiszen az országos prózamondó verseny második helyezettje lettem. Örülök, hogy itt Egerben is szívesen fogad a közönség. A Szépasszony-völgyben dr. Dugár Árpád, a SZOT nyugdíjasbizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket, majd ezt követően az Évgyűrűk Szövetkezetek műsorát láthatták a jelenlévők. Fellépett az Egri Néptáncegyüttes, a közönség tapsolt az Évgyűrűk Alkotó Köre műsorának, és nagy tetszést aratott az egri Duett Aruház divatbemutatója is. özvegy Godó PálnéTiszaná- náról érkezett: — A termelőszövetkezet buszával jöttünk harmincketten. Tavaly is voltunk már a nyugdíjasklubbal az egri találkozón, s nagyon jól éreztük magunkat. A pincében már magasra csapott a hangulat, ügy énekeltünk, hogy a fiatalok is megirigyelhették. Fodor András Tófaluból utazott reggel: — Nagyon tetszett a füvósze- nekar műsora, tudja, az „öreg katonák” örülnek, ha megfújják a marsot. Szétnéztünk a városban is, sok ismerőssel találkoztunk. Különb ez, mint a bűesű, ebben a korban az évek már ráadásnak számítanak, s örülhetünk, ha jó erőben vagyunk. A nyugdíjas-találkozó egy másik színhelyén, a Lenkey kollégiumban a HM nyugállomá- nyű dolgozói részére szerveztek programot, amelyben technikai bemutató is szerepelt. A végcél azonban mégiscsak a Szépasz- szony-völgy volt, ahol tombolát is rendeztek. S mi más lehetett volna a fődíj, mint egy hordó finom egri bor. A találkozó a késő esti órákban ért véget, mindvégig jó hangulatban, kellemesen, s annak reményében, hogy jövőre űjfent eljönnek a nyugdíjasok Egerbe. Pillanatképeka találkozóról (Fotó: Szántó György) Egymillió márkás anyagi kár Hajóbaleset a Kieli-csatorna zsiliprendszerében Közel egymillió márkás anyagi kárt okozó baleset történt szombaton az NSZK-beli Kieli- csatoma zsiliprendszerében, amikor összeütközött az Outo- kompu nevű finn és a Verfna nevet viselő ciprusi teherhajó. Személyi sérülés nem történt. A 3702 tonnás Outokompu vezérlőművében keletkezett hiba folytán a zsilipkamrához közeledve fékezés helyett gyorsulni kezdett és teljes sebességgel belerohant a 9702 tonnás Verma tatjába. Az ütközés ereje a ciprusi hajót nekilökte a zsilipkamra záró- falának. A személyzet szerencsésen megüszta a katasztrófát, a ciprusi hajó legénysége ugyanis, látva a gyorsan közeledő finn hajót, az orr-részbe menekült, így senki sem sérült meg. Az ütközés erejére jellemző, hogy a ciprusi hájó tatjába négy méter mélyen hatolt be a finn hajó. Mivel a járművek merülési vonal felett sérültek meg, így nem süllyedtek el, és a környezet- szennyezés veszélye sem áll fenn. (MTI) Csehszlovákia „Félszívvel meghirdetett reformok99 Az 1968-as „prágai tavasz” egyik vezető politikusa, Zdenek Mlynár szerint a Csehszlovákiában tervbe vett gazdasági reformlépéseket csak a társadalmi légkör megváltoztatásával, és olyan demokratizálási folyamat mellett lehet megvalósítani, amilyen a Szovjetunióban, Lengyel- országban és Magyarországon tapasztalható. Mlynár a napokban Budapesten járt abból az alkalomból, hogy a Vita kiadónál megjelent "A prágai tavasz... is ász” című könyve. Rövid magyarországi tartózkodása alatt interjút adott a TV-2 Napzárta című műsorának és a Magyar Rádiónak, s beszélgetést folytatott az MTI munkatársával. Zdenek Mlynár, aki 1946- ban, alig 16 évesen lépett be a Csehszlovák Kommunista Pártba, majd az ötvenes évek elején Moszkvában végzett jogi tanulmányokat, 1968-ban a Dubcek- file vezetés egyik kulcsembere, a CSKP Központi Bizottságának titkára volt. 1970-ben kizárták a pártból, 1977-ben emigrált. Azóta Ausztriában él: a lajten- burgi Külpolitikai Intézet tudományos munkatársa, az innsbrucki egyetem politológia-professzora. Visszaemlékezéseinek eredeti címe: "A Kreml felől jő a fagy". A könyv — Bába/«ráfordításában, űj címmel — a napokban került a magyar könyvesboltokba. Mlynár rendkívül kedvezőtlenül vélekedett a csehszlovák vezetés — szerinte „félsz/wel” — meghirdetett gazdasági reformterveiről. Utalt arra, hogy az el- műlt hüsz évben a csehszlovák gazdaság lemaradása növekedett a Nyugathoz képest. A reformok nem lehetnek sikeresele, ha nem kapcsolódnak össze a társadalom demokratizálásával — jelentette ki. Mlynár — Kelet-Közép-Eu- rópa szempontjából — továbbra is nagyon fontos tényezőnek tartja a „Moszkvából fújó szelet” , amely — ismerte el — ma már nem fagyos, hiszen Gorbacsov nem akar az ügynevezett Brezs- nyev-doktrína szellemében cselekedni. Hangsúlyozta azonban, hogy csak a gyakorlatban, például egy esetleges lengyelországi hatalmi válsághelyzet esetén lehet majd megítélni, mit hajlandóak elfogadni Moszkvában. Mlynár — a csehszlovákiai helyzetről szólva — úgy vélekedett, hogy a társadalom többsége akarja a politikai rendszer megváltoztatását, a pluralizmus és a parlamenti demokrácia bevezetését — ez utóbbira a két világháború közötti Csehszlovákia szerinte működő példát mutatott —, ám jelenleg inkább az óvatos kivárás a jellemző a lakosság részéről. Ennek indokát abban látja, hogy az átlagpolgár alapvetően nem él rosszul, ugyanakkor még mindig munkál benne az 1968- as kudarc emléke. Ez a polgár azt is látja, hogy a Szovjetunióban sztrájkok vannak, s hogy Lengyelországban kibontakozott ugyan a politikai reform, de nincs mit enni — tette hozzá. Mlynár megfogalmazása szerint a húsz éve hatalmon levő csehszlovák vezetést és a lakosságot jelenleg egyetlen közös jellemző, a pesszimizmus köti össze. Hangsúlyozta: a „Néhány mondat” amű ellenzéki felhívás — amely elérkezettnek nevezi a rendszerváltás idejét, és demokratikus vitát szorgalmaz — alapvető követeléseknek ad hangot. Mlynár szerint Csehszlovákiában is a parlamenti demokrácia lehet a jövő útja. A megvalósítás nehézségeit úgy fogalmazta meg hogy alulról ugyan megvan erre az igény, felülről azonban nincs meg a lehetőség: a CSKP- n belül ma nincs jelen a szükséges demokratikus potenciál. Zdenek Mlynár szerint helyes volna, ha a szovjet, a lengyel és a magyar reformerők kimondanák: 1968-ban Csehszlovákiában nem volt ellenforradalmi veszély, sa katonaibeavatkozás egy reformkísérlet elnyomását jelentette Huszonegy év elteltével, saját felelősségére is visszatekintve, Mlynár úgy vélekedett: „A sikeres átalakítás belpolitikai feltételei adottak voltak, a külpolitikában viszont alábecsültük Hruscsov leváltásának a jelentőségét”. Mlynár ma már pjolitikai naivitásnak tekinti azt, hogy eltitkolták a Dubcek-vezetésen belüli szakadást, és a reformfolyamatot fenyegető veszélyeket. A „’68-asok” már valószínűleg nem játszhatnak érdemleges politikai szerepet — állapította meg. Hozzátette azonban: Dub- cekék jogosan várják el a politikai rehabilitációt, ő személy szerint pjedig azt szeretné, ha hazájában — mint elméleti politológus — szabadon kifejthetné nézeted. Rakowski a hadsereg támogatását kéri Mieczyslaw Rakowski, a LEMP KB egy hete megválasztott első titkára, aki mindenekelőtt igyekszik lelket verni a parlamenti választási vereség miatt meghasonlott partjába, szombaton a hadsereg kételyeit próbálta eloszlatni. Részt vett a hadsereg p>ártaktívájának értekezletén, ami első titkárrá történt megválasztása óta az első nyilvános szereplése. Rakowski kifejezte reményét, hogy a hadsereg támogatni fogja a piártvezetőség reformtörekvéseit. Arra apellált, hogy a hadsereg a múltban is támasza volt a pártnak. Figyelemre méltó, hogy Rakowski a p>árt legnagyobb erői közül (mint amilyenek a nagy iparvidékek, a nagyvállalatok, a fegyveres testületek) éppen a hadsereggel kezdte: kardinális kérdés, hogy mennyire fogja támogatni a hadsereg a politikai reformokat, a párt hatalmi monopóliumának feladását, amikhez a KB hozzájárulását fél évvel ezelőtt Wojciech Jaruzelski, akkori első titkár és Rakowski csak a saját lemondásával fenyegetőzve tudta végtére is kicsikarni. A pjárttagság egy része meg van zavarodva a választási vereségtől, és a kudarc okát az ellenzéknek tett engedményben látja. A tagság hangulatát jól jellemzi, hogy Rakowski a katonák előtt kijelentette: „Ideje felhagynunk azzal, hogy a sarokba bújjunk, amikor az elmúlt 45 év vívmányait érik demagóg támadások”. Rakowski a kétmilliós LEMP aktív tagjainak számát százezrekre becsülte Beszédében szólt arról, hogy a szocializmusnak vannak értékei, ezeket szükséges „visszaállítani és megerősíteni”, de nem pjontosította, mely értékekre gondol. Végül utalást tett egyfajta fejlődési távlatra: „a korszerű, teljesen racionalizált szocializmus szilárd alapjainak megvetéséről” beszélt, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. Ez a kijelentés rímelt arra a nyilatkozatára, amelyet néhány nappal első titkárrá való megválasztása előtt adott, és amelyben azt mondta — ugyancsak kifejtés nélkül — hogy a LEMP-nek XXI. századi pragmatikus baloldali párttá kell válnia. A Brezsnyev-doktrína ellen Dubcek és Cernik levele Alexander Dubcek és Oldrich Cernik — az 1968-as „prágai tavasz” pjártfőtitkára, illetve kormányfője — levelet intézett annak az öt szocialista országnak a kommunista pjártjához, illetve kormányához, amely annak idején részt vett a Csehszlovákia elleni katonai beavatkozásban. Dubcek és Cernik felszólítja ezen országok jelenlegi vezetőit: ítéljék el az 1968. augusztus 21-i in- tenvnciót és annak elméleti alapját, a szocialista országok „korlátozott szuverenitásáról" szóló Brezsnyev-doktrínát. A levélből — amelyet a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK, Bulgária és Magyarország vezetői mellett Csehszlovákia jelenlegi irányítóinak is megküldték — a L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt közpjonti lapja közölt részleteket. A „prágai tavasz” két egykori vezéralakja szerint eljött az ideje a történelem bátor átértékelésének. Dubcek és Cernik emlékeztet arra: 1968-ban egy demokratikus szocializmus megteremtését tűzték ki célul, s az idő azóta igazolta, hogy ez megfelelő út, olyan, amelyen ma a Szovjetunió, Lengyelország és Magyarország halad. A kelet-európai országokban nem lehet hitelt érdemlő reform, hanem gyógyítják be a Csehszlovákiának okozott sebeket, s nem ítélik el a Varsói Szerződés beavatkozását— fűzi tovább a gondolatot Dubcek és Cernik. Még ha a mai vezetők nem is felelősek a tegnapiak magatartásáért, ez a gesztus fontos lenne a nemzetközi közvélemény számára, azon kétségek cáfolataként, hogy ilyen katonai beavatkozások még mindigvégetvethetneka reformoknak — állapítják meg. Ezzel a levéllel Oldrich Cernik hosszú évek óta most először szólalt meg a nyilvánosság előtt. A „prágai tavasz” miniszterelnöke, Dubcek egykori közeli munkatársa — majd a CSKP-ból 1970-ben történt kizáratásával sorstársa — mindeddig hallgatásba burkolózott, és nem csatlakozott az ellenzékiek felhívásaihoz. Ezen az ellenzéken belül — amelynek fő áramlata továbbra is a pjolgári-demokratikus túlsúlyú Charta ’77 — a közelmúltban új színfolt jelent meg: a szocialista megújulást hirdető, némelyek által „eurokommunistának” minősített „Obroda” (Üjjászületés) nevű mozgalom. A mozgalom alapító okmányát 118-an írták alá, köztük Oldrich Cernik. Genscher és az NDK- menekültek Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter is bekapcsolódott azon NDK-állam- pjolgárok ügyének rendezésébe, akik Magyarországról szeretnének az NSZK-ba távozni. Ezt a bonni külügyminisztérium közölte szombaton, megerősítve a "Bild am Sonntag" erről szóló értesülését. A lapjelentés szerint a szívinfarktusa után Berchtesgadenben pihenő külügyminiszter arra utasította az NSZK budapjesti nagykövetét, folytasson megbeszéléseket a magyar kül- és belügyminiszterrel és szorgalmazza, hogy a magyar határ őrszervek ne üssenek pecsétet a határátlépés közben tetten ért NDK-állampolgá- rok útiokmányába A lap úgy tudja, hogy eddig több mint ezer NDK-lakos határ- átlépjési kísérlete járt kudarccal, és ezeket az INTERFLUG járatával visszaszállították Berlinbe. Az NDK-ban jogellenes külföldre távozás kísérletéért vádat emeltek ellenük — úja a DPA hú- ügynökség. A Bild am Sonntag szerint mintegy 160 menedéket kérő NDK-állampjolgár tartózkodik az NSZK budapjesti nagykövetségén. (Az NSZK berlini állandó képviseletén számuk több mint negyven, a prágain pjedig 15.) A DPA jelentése szerint kormánykörökben reálisnak tartják a budapjesti nagykövetségen tartózkodó NDK-állampjolgárok- nak a Bild am Sonntag által közölt számát és lehetségesnek tartják az átadottak visszaszállításáról szóló beszámolót is. Valószínűleg olyan személyekről van szó, akiket ismételt határát- lépjési kísérletnélfogtak el — idézi a hírügynökség bonni kor- mányforrásait. Vállalkozókat keresünk Heves, Pest és Nógrád megye területén palackozott italok árusítására. Kereset forgalomtól függően. Érdeklődni lehet telefonon Jobbágyi 15 és 21 számon.