Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
4, GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 5., szombat Egy leértékelődött bérezés Alig öt hónapja létezik és működik (működik?) a korábbihoz képest liberálisabb bérszabályozás és máris elhangzottak az első figyelmeztetések: vigyázat, az év első hónapjaiban a bérek, úgymond „elszaladtak’’! Mi több: a Gazdasági Reformbizottság három évre szóló programtervezete szerint „a bérszabályozás jogi liberalizálása” is „yiszonylagosan előreszaladt az ehhez szükséges feltételek... kialakulásához képest... A még fennmaradt korlátozó szabályozás további liberalizálásával várni indokolt.” Jogosak a követelések A követelések persze jogosak! Ha a majd húsz éve dolgozó és szakmailag elismert pedagógus havi fizetése a hétezer forintot sem éri el, akkor aligha vitatható a fizetésemelések jogossága. És ugyanezt követelhetné az a sebész, aki naponta féltucat műtétet végez, immáron ugyancsak majdnem húsz éve, s ugyancsak alig hétezerért. Meg az építészmérnök, aki történetesen a kivitelező iparban dolgozik, sok százmilliós beruházások mérnöki irányítójaként majdnem forintra annyiért, amennyiért a/Se- bész operál. A legfrissebb statisztikai adatok szerint hazánkban a nettó átlagbér 6661 forint, az átlagkereset pedig 7015 forint. Ha a kétkeresős és kétgyermekes családot vesszük alapul, akkor az egy személyre jutó átlagkereset 3507 forint és 50 fillér. Szó se róla, valamivel több mint 1000 forinttal meghaladja a létminimumot, s úgy félezer forinttal még a társadalmi minimumnál is magasabb ez az összeg. S az iménti számok egyúttal az is jelentik, hogy a magyar nemzeti munka leértékelődése magába foglalja az egész bérezési rendszer leértékelődését is. Ráadásul az elmúlt másfél évtizedben végzetesen — és úgy látszik visszavonhatatlanul — megbomlott a munkahelyi keresetek és a különböző juttatások közötti — korábban is csak viszonylagos — összhang. A pénzbeni társadalmi juttatások reálértéke drasztikusan csökkent és a természetbeni juttatások reálszínvonala is romlott. Mindent egybevéve tehát jó évtizede már, hogy nemcsak a reálbérek, de a reáljövedelmek folyamatos csökkenéséről van szó, méghozzá olyan mértékű csökkenéséről, amely már nagyon sokak számára nem kompenzálható a különmunkák vállalásával, a mellékkeresetek hajszolásával. S ha netán mégis, akkor ez a testet- lelket nyomorító családi törekvés is hiábavalóság, mert a többletet kíméletlenül elviszi az adó. Egyharmad létfenntartási küszöb alatt A helyzet egyébként hosszú évek óta folyamatosan és — minden érdemleges ellenintézkedés híján — feltartóztathatatlanul romlik. Például: a társadalmilag elfogadható létfenntartási küszöb — a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének megállapítása szerint (és vegyük most végre komolyan ezt az intézményt!) — 1982-ben havi 2800 forint volt, 1983-ban 3000 és 1985-ben 3500 forint volt. Hét éve, az imént jelzett 2800 forintos egy főre jutó havi jövedelemnél (most csakis a munkahelyi jövedelmekről van szó) kevesebbje volt a népesség majdnem 30 százalékának. Ezen belül is majdnem 20 százalék a 2500 forint alatti sávban helyezkedett el. Már akkor is és persze azóta, a kemény bérrestrikció és a mindinkább felgyorsult infláció következtében semmit nem javultak az anyagi életfeltételek. Napjainkban eljutottunk oda, hogy több mint négymillió embernek nincs elég munkahelyi keresménye ahhoz, hogy a mai fogalmak szerint egészségesen táplálkozzék, hogy kultúrált életfeltételekhez nélkülözhetetlen lakáskörülmények között éljen, hogy elegendőszabadideje legyen az általános regenerálódáshoz, hogy különösebb anyagi megfontolások nélkül kulturálódhasson és szórakozhasson, egyszóval, hogy itt és most ama társadalmilag elfogadhatónak ítélt életnívón éljen. Nos hát ezért sem halogatható a bérreform és legfőképpen nem halogatható — e reform megalapozásaként — a régóta elmesze- sedett bérpolitika gyökeres átforgatása. Ám jobb megbékülni azzal a roppant kínos és lehangoló gondolattal, hogy a közvélemény reményeiben élő bérreformra éppúgy nincs lehetőség manapság, mint ahogy nem volt mód rá az adóreform elhatározásakor sem. Magyarán és egyszerűen: belátható időn belül Magyarországon nem lehet érdemleges bérreformra, a megélhetési gondokat valamennyire is könnyítő béremelésre számítani. A számtalan ok közül most csak két tényezőt érdemes említeni: változatlanul tartja magát az a végtelenségig leegyszerűsített elmélet, miszerint elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Következésképpen senki és sehol nem figyel a fordított irányú összefüggésre, hogy tudniillik a bérezés és általában a meglévő anyagiak elosztásának mindenkori rendje miként befolyásolja a gazdaság teljesítőképességét. A bérezés a maradékelv alapján történik, vagyis szó sem lehet annak megfontolásáról, hogy mi az a minimális bérnövekmény, amelynek ellenében kíméletlenül megkövetelhető a gazdasági teljesítmény. Persze nemcsak úgy, általában, hanem minden munkahelyen, minden munkavállalótól. S mert a bérrendszer esetleges reformjától tökéletesen független a juttatási — közkeletűbb néven: a szociálpolitikai — rendszer esetleges reformja is, ezért változatlanul csakis a ködös elképzelésekben, majdhogynem a vágyálmok között él a feleslegesen és értelmetlenül foglalkoztatott munkavállalók számának radikális csökkentése és bérük szétosztása azok között, akik valóban értelmes, hasznos és főleg nyereséggel kecsegtető munkát végeznek. A belső piac vészesen összeszűkült A bérreform előkészítő munkálatai során voltak „korai” elképzelések, amelyek szerint a meglévő bértömeget — teljesítményarányosan — újra el kell osztani. Vagyis a gyengébb teljesítményektől el kell venni ahhoz, hogy a jobbaknak és a legkiválóbbaknak többet adhassanak. Aztán villámgyorsan kiderült, hogy ez járhatatlan út. Az ilyesfajta átcsoportosítás — a jelenlegi gazdaság — és főleg termékszerkezetben — társadalompolitikaiig egyszerűen elfogadhatatlan és a munkavállalók felbecsülhetetlenül nagy hányadát állítaná a jelenleginél is súlyosabb megélhetési gondok elé. Pénzre persze mégiscsak szükség lenne, legfőképpen az agyontorzult kereseti arányok viszonylag gyors helyreállítása miatt. Ám ez is csak olyan ütemben mehet, ahogy — és éppen a bérreform hatására — növekszik a népgazdaság teljesítőképessége, egyszersmind emelkedik a bérekre is szétosztható jövedelme. Mindennek a végigondolásával a figyelmeztetés máris elhangzott, hogy tudniillik vigyázat, mert az éppen hogy csak liberalizált bérszabályozás első öt hónapjában a bérek „elfutottak”, sőt: a liberalizáció mértéke is mintha túlzott lenne. Az efféle további törekvések mindenesetre leállítandók, de legalábbis nagyon komolyan megfontolan- dók. Vagyis ismétlendő: ne számítson itt senki érdemleges bérreformra, legalábbis egyelőre. Legfeljebb arra lehet — és főleg kell! — figyelni, hogy vajon miként alakul majd a bérek további visszafogása esetén a hazai fizetőképes kereslet? És vajon mi lesz azzal a gazdasággal, amely a külpiacokon már hosszabb ideje csak nagyon nehezen boldogul, egyre inkább csak kínlódik, amely most legújabban — sajátságos okok miatt — a szocialista országokba irányuló exportját is kénytelen visszafogni, és közben már komolyan kell számolnia azzal is, hogy számára a belső piac úgyszintén reménytelenül és veszélyesen összeszűkül? Lehetséges, hogy ez a gyengécske és egyre inkább piacképtelen gazdaság végül is a túltermelési válság miatt fog összeomlani? Vértes Csaba Az iskolák megújulására Az Országos Családszövetség állásfoglalása Az államosított oktatási rendszer központosított irányítása, rugalmatlansága, a nemzeti jövedelemből oktatásra fordított ösz- szeg alacsony volta, a társadalom erkölcsi talajvesztése, a szülői ház semmibe vétele az iskolai nevelés, oktatás kudarcához vezetett. Ez az évtizedek óta húzódó válság egyaránt sújtja a gyermekeket, szülőket, a családokat, a társadalmat. A nemzet egészének és az egyénnek egyaránt érdeke, minél hamarabb érdemi változást elérni ezen a téren. Ez csak akkor lehetséges, ha a szülő azon jogának érvényre jutását, hogy gyermekét ő nevelje, biztosítja a társadalom. Minden érintett érdeke, hogy aktívan működjön közre e jog érvényesülésében, a társadalmasított iskola megvalósításában. 1./ Javasoljuk a szülők önálló jogi személyiséggel rendelkező szerveződését, gyermekeik érdekvédelmére; az Iskolaszékek felállítását. 2. / Alapvető szülői jognak tartjuk az iskolafenntartás jogát. Ezt a szülő kétféleképpen gyakorolhassa: a. / Saját önszerveződő közösségei, az Iskolaszékek kapják meg a jelenlegi állami óvodákkal, alap- és középfokú iskolákkal kapcsolatos valamennyi, a fenntartáshoz szükséges jogot és eszközt. b. / A jelenlegi iskolákon túl alakuló magán (egyházi, vállalati, társasági, egyesületi, stb.) iskolába szabadon járathassa mindenki a gyermekét, tudomásul véve annak speciális voltát és ezen intézmények ennek alapján kapjanak eszközt a költségvetésből. Elvárjuk, hogy a fenti módon oktatásra fordított költségvetési összegek mindinkább közelítsenek az optimumhoz. 3. / A szülők, szakemberek bevonásával alakítsák ki az iskolában a gyermekek lelki és testi fejlődését legoptimálisabban biztosító működési módot (az, erkölcsi-, szellemi- és fizikai képzés arányai, szabadidő, stb.). 4. / A szülők szabadon döntsenek az iskolában működő ifjúsági szervezetekről a világnézeti nyíltság és pluralizmus figyelembe vételével. 5. / Az Iskolaszék legyen biztosítéka a családi ház és az iskola erkölcsi nevelési összhangjának. Az országban fellendülő demokratizálódási folyamatok alapja kell legyen, hogy a jog gyakorlásának lehetőségét annak biztosítsuk, akié a jog. Minden ember elidegeníthetetlen joga utódainak nevelése. A szakemberek azzal fejezik ki leginkább demokratikus elkötelezettségüket, ha elismerik a szülők jogkörét és illetékességét a nevelési folyamat egészében, és szakértelmükkel támogatják annak megvalósulását. (OS) Kastélyfelújításon vesznek részt az egyetemisták Hatvanban A 250 éves hatvani Grassalkovich barokk kastély megóvás! munkálataiban a KÉV METRO és a Műemlékvédelmi Felügyelőség szakemberei mellett a Budapesti Műszaki Egyetem tizenöt építészmérnök hallgatója is segédkezik. Az egyetemisták nyári gyakorlati idejük keretében a műemlékmegóvással, építészeti lehetőségekkel ismerkednek meg, s több mint 1 millió forint értékű munkájukkal járulnak hozzá a megóváshoz. (Szabó Sándor felvételei — MTI) Amikor a nyitott ivóvízcsap hörög... Gyöngyös és környéke ivóvízellátásáról A mátraalji városban, Gyöngyösön sem problémamentes a nyári meleg, száraz napok ivóvízellátása — avagy ellátatlansága. Különösen az északi városrész lakói háborodnak fel, amikor a nyitott ivóvízcsap „hörög” egyet. Sajnos előfordul ez alkalmanként a város más pontjain is, sőt mi több, a környező községekben. A terület — Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Atkár, Gyön- gyössolymos, Gyöngyösoroszi — ivóvizet a gyöngyösi vízműtől kap. Bázist a gyöngyöshalász-at- kári vízmező és a visontai bányavíz-behozatal biztosít. A települések múlt évi csúcsigénye 21 ezer 560 köbméter/nap volt. E mennyiség csak úgy szolgáltatható, ha nem azonosak a községek csúcsfogyasztási napjai. Tavaly a Detk-Halmajugra-Visonta kistérségi vízmüvet is bekötötték a rendszerbe, ez csekély mértékben növelte a rendelkezésre álló kapacitást. Arról, hogy végül is mire számíthatnak a városban és környékén élők, hol, mikor várható vízhiány, Tóth Zoltán a Heves Megyei Vízmű Vállalat gyöngyösi üzemének vezetője tájékoztatott: — Sajnos azt kell hogy mondjam, hét közben a napi csúcsban, tehát 17 és 21 óra között Gyöngyös magasabb részein, valamint Gyöngyössolymos és Gyöngyösoroszi térségében vízhiánynyal járó nyomáscsökkenés várható — különösen a nyári időszakban. Nyomásszabályozás miatt Gyöngyöshalász és Atkár is kevesebb éltető folyadékot kap. Ludas, Nagy fügéd, Abasár, Gyöngyöspata, Szűcsi és Visznek községekben esetenkénti vízkorlátozás előfordulhat. Az időszakos nyomáscsökkenés, vízhiány még nagyobb fogyasztást eredményez, ezért kérünk mindenkit, csak a szükséges mennyiségű vizet szíveskedjenek tárolni. Kapacitásunk teljes kihasználása mellett üzemelünk. A nyomásingadozás növeli a csőtörések számát, a készenléti szolgálat egész nap „ugrásra” kész. A bejelentéseket előre is köszönjük. Ameny- nyiben lehetséges, nem tervezzük korlátozni az amúgy is nehéz helyzetben lévő vállalatok fogyasztását, de kérjük, hogy napközben ne locsoljanak a drága ivóvízzel. Van azért jó hír is Gyöngyös ivóvízellátásával kapcsolatban. Még a nyár végén hozzáfognak az új fővezeték kiépítéséhez, amely összeköti az abasári elágazó melletti víztárolót a felső zónával. A munkákat a jövő év végére szeretnék befejezni, s így valószínűleg megoldódik az északi városrész problémája. Mindez a városi tanács közérzetjavító csomagtervének egyik sarkalatos pontja. A vízműrendszer hidraulikus bővítésén túl a következő tervciklusban az érintett szakembereknek foglalkozniuk kell a vízbázis-fejlesztés kérdésével is. Azért, hogy ne úgy álljanak a dolgok: van mivel, de nincs mit... Korcsog Béla Piaci kívánság „... Az előzetes termésbecslések szerint néhány bogyós és csonthéjas gyümölcsből a várható termésmennyiség összesen mintegy 70 ezer tonnával több, mint az előző évben...” — adta hírül a Kereskedelmi Minisztérium hivatalos közleménye. De hivatalos közlemények nélkül is látjuk, tudjuk: dúskálni lehet a bogyós és csonthéjas gyümölcsökben. Ládákba szortírozottan, sőt ömlesztve állnak, magukat kínálgatják az édes gyümölcshalmok és -hegyek a boltokban, a piacok és alkalmi árusítóhelyek standjain. Az ember szájaíze mégis keserű. Mert a bőséges termés ellenére a gyümölcsök ára (érthetetlenül) eléggé drága. Persze, a gyümölcsök nagyon penyék, kényesek: az eper, a málna, a barack (stb.) gyorsan romlanak. Az eladók, az árusok, kofák inkább kiválogatják a ládákból, a halmokból a rosszat. De az Istennek se adnák olcsóbban! A kereslet és kínálat törvénye őket nem érdekli, ilyesmi náluk nem érvényesül(het). Az árusok, kereskedők, kofák összetartó egységben, diktá- tori keménységgel ellenállnak a piac törvényeinek. Merthogy — gondolhat)ják — a piac törvényeit csakis ők diktálják, sőt: diktálhatják... ... Júliusnak vége, a nyár közepében járunk. Gyönyörű napsütéses reggel, mozgalmas piaci nap a szép stílusú egri vásárcsarnok épületében. Gyümölcshegyekkel és szánalmas jelenettel. Idős, 70 fölötti, reszketeg nyugdíjas mamika kérleli a huszonéves, kimázolt ábrázatú, festett nagykörmű-karmú kofát: „Adja olcsóbban, lelkem...!” A kimázolt kofa-pofa valósággal eltorzul, hangja taszítóan recsegő: „Méghogy olcsóbban?! Mit képzel?! Inkább itt rohadjon meg a nyakamon az egész...!” Igaza van. Én is ezt kívánom. Rohadjon a nyakára az egész... Pataky Dezső
