Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-21 / 196. szám

6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 21., hétfő Labdarúgó NB II. A bíró szava Úszó és vízilabda EB A magyar csapat tovább foly­tatta remek szereplését a bonni úszó és vízilabda Európa-baj- nokságon. Igaz, ez a megállapí­tás csak az úszókra érvényes, de ők legalább némi vigaszt nyújtot­tak híveiknek, a pólósok kiáb­rándító EB-fellépése után. Mint ismeretes, vízilabdázóink min­den idők leggyengébb produkci­óját nyújtva csupán a kilencedik helyen végeztek. Ezzel szemben úszóink két nap alatt, szombaton és vasárnap két arannyal és egy ezüsttel egé­szítették tó a már eddig is szépen csillogó éremgyűjteményüket. Sikeres volt extraklasszisunk, Darnyi Tamás „kirándulása” a 200 m pillangóra, és igazolva so­koldalúságát, ebben a számban is úgy nyert, ahogy akart. Időered­ményénél, az l:58.87-nél eddig csupán a világcsúcstartó Michael Gross és a szovjet Vagyim Jaros- csuk ért el jobbat. Darnyi teljesít­ményének értékét csak növeli, hogy első magyarként úszta le a távot a kétperces időhatáron be­lül. Tegnap Darnyi Tamás az egyik fő számában, a 200 m ve­gyesen is esélyeshez méltóan sze­repelt, és nagy-nagy fölénnyel verte a mezőnyt. Időeredménye ugyan (2:01.03) elmarad az álta­la korábban tartott világcsúcstól, ám úgy hisszük, hogy számára ezúttal a győzelem mindennél fontosabb volt. Tegnap este Egerszegi Kriszti­na is rajthoz állt 200 m háton, és ő számított a fő esélyesnek. En­nek ellenére óriási csatában az NDK-beli Dagmar Hase óriási csatában megelőzte olimpiai baj­nokunkat. A korábban Egersze­gi fő ellenfelének tartott Kristin Otto csupán a harmadik helyet szerezte meg. A magyar úszónő időeredménye: 2:12.61. Ezüstérmesek női vízilabdázóink Tulajdonképpen a női vízilab- datoma összes eddigi mérkőzése a bonni Európa-bajnokságon Darnyi újabb két aranya Bonnban * * V ^-ami Darnyi Tamás három aranyérmet nyert az Európa-bajnokságon (TVépújság-telefotó — MTI) csak előjátéknak számított a teg­napi Hollandia — Magyarország döntőhöz képest, ugyanis ez a két csapat messze kiemelkedik a mezőnyből. A holland különös­képpen, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a döntőhöz vezető útjukon öt mérkőzésen összesen száz gólt lőttek, ami hú­szas átlagnak felel meg. A hollandok szemlátomást idegesen készülődtek, feszélyez­te őket, hogy idén nyáron Sop­ronban a magyarok 10-6-ra le­győzték őket. Nem is rejtették különösképpen véka alá, hogy a nemzetközi mezőnyben egyedül döntőbeli ellenfelüktől tartanak. A találkozó történései igazolták a holland félelmeket, mert soká­ig a magyar válogatott vezetett, s csak izgalmas hajrában tudták megvédeni címüket a tulipáno­sok. 1985 óta így tehát harmadik EB-aranyérmüket szerezték, míg a magyarok a harmadik ezüstöt. Hollandia — Magyarország 14-11 (4-3, 3-4, 5-2, 2-2) Magyarország: Szalkay — Eke 4, Vincze 1, Rafael 2, Emst, Ker­tész, Kókai 3. Edző: dr. Konrád János és Goór István. Futószalagon potyogtak a gó­lok az első negyedben, eleinte a magyarok — Eke és Kókai vezér­letével —, majd a hollandok je­leskedtek. Mindkét csapat a szo­ros emberfogást választotta, az erőfölényben lévő hollandok sokszor úgy kiszorították a ma­gyarokat, hogy nem is sikerült felállniuk a kapu körül. Ennek ellenére emberfeletti erőfeszítés­sel tartották a lépést Rafaelék, méghozzá úgy, hogy a második negyedben 3-6-ról 7-6-ra sike­rült fordítani. Tulajdonképpen a harmadik játékrészben dőlt el az aranyérem sorsa. Ezt a hét percet 5-2-re nyerték a hollandusok. Sajnos, a sűrűn cserélt két kapus, Szalkay és Huff rendre beszedte a közeli és távoli ejtéseket, s hiá­ba nyújtottak erejükön felülit a többiek, nem tudták megakadá­lyozni a hollandok győzelmét. Sem az eredményért, sem a mutatott játékért nem kell szé­gyenkeznie a magyar válogatott­nak, biztosan tartják helyüket Európában, sőt úgy tűnik, meg is közelítették a korábban elérhe­tetlennek tűnő hollandokat. A magyar csapatból Eke, Kókai és Rö/ae/játéka emelkedett az átlag fölé. Egy biztos: szép búcsúaján­dék ez a teljesítmény és az ezüs­térem a búcsúzó edzőkettősnek, dr. Konrád Jánosnak és Goór Istvánnak, akik öt éve, vagyis kezdettől fogva irányítják a válo­gatottat. Egyébként a góllövőlistán Lindhout mögött Eke Andrea lett a második, húsz góllal. Világcsúcseső Tokióban A hét végén a japán fővárosban rendezték meg a csendes-óceáni úszó­bajnokságot, amely valóságos világcsúcsesőt hozott. Az amerikai Mike Barrowman csattanós és villámgyors választ adott az angol Nick Gilling- hamnek. A szigetországi versenyző két napja a bonni Európa-bajnokságon világcsúcs-beállítással nyerte a férfi 200 m-es mellúszás döntőjét. Az ameri­kai úszó azonban úgy gondolta, mihelyst lehet, véget vet a „társbérletnek”, s újból visszaragadja magának a rekordot, amit egyébként néhány napja ért el Lös Angelesben, az Egyesült Államok bajnokságán 2:12.90-el. Időered­ménye 44 század másodperccel volt jobb, mint a kanadai Victor Davisnek, a szintén az „Angyalok városában” az 1984-es olimpián felállított világcsú­csa. A minapi szuperteljesítményre tett rá most Barrowman még egy lapát­tal. Egészen pontosan egy újabb század másodpercet, merthogy vasárnap az előfutamok egyikében 2:12.89 alatt ért célba. A húszesztendős úszókiválóság újabb csúcsa után így nyilatkozott: — Most első dolgom az lesz, hogy odamegyek a telefonhoz, és felhívom az edzőmet, Nagy Józsefet, hogy megosszam vele az örömömet... A világklasszis úszót már az amerikai bajnokságra is az a Nagy készí­tette fel, aki a múlt év óta Washingtonban dolgozik, azelőtt pedig idehaza a szöuli olimpián 200-on döntős DVSC-s mellúszó, Szabó Péter edzője volt. A hírügynökségek arról is tájékoztatást kaptak, hogy a rövidebb ve- gyesúszó-szám magyar világcsúcstartójából hirtelen exrekorder lett. A cím- fosztást az Európa-bajnokság színhelyétől távol, a japán fővárosban „kö­vette el” az a „Dave Wharton, akit hosszú ideje Darnyi legnagyobb riválisa­ként tartanak nyilván. Az amerikai úszó a csendes-óceáni bajnokság 200 m-es vegyesúszó-döntőjében mutatott be káprázatos víziszámyalást, s ami­kor célba csapott, 2:00.11-nél állt meg az óra. Vagyis 6 század másodperc­cel, mint Darnyi világcsúcsánál, amivel Széchy Tamás tanítványa a szöuli olimpián aranyérmet nyert. Rajtuk kívül a férfiak klasszikus vágtaszámá­ban, az 50 méter gyorson Tom Jager 22,12 másodperccel, a női 800 m-en pedig Janet Evans 8:16.22-vel állított fel új világrekordot. NB Mátra-csoport «Jól kezdtek csapataink Szegedi Dózsa — Eger SE 2-1 (1-0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Szeged, 600 néző. V.: dr. Szőke. Sz. Dózsa: Csehó — Batik, Po- pol, Kántor — Fábián, Katona, Kurucz, Kórász, Gerecz — Fórizs, Apró. Edző: Kurucz István. ESE: Bodolai — Rácz, Csen­des, Lengyel, Jávorszki — Mundi, Fegyverneki, Oláh, Horváth — Fodor, Nagy. Edző: Bánkúd László. Csere: Kórász helyett Gulácsi a 66., Lengyel helyett Smuczer a 72., Fodor helyett Deli a 74., Fó­rizs helyett Őze a 83. percben. Góllövők: Apró a 8., Nagy a 46., Apró a 70. percben. Sárga lap: Oláh az 57. percben. Kiállítva: Batik a 61. percben. Élvezetes, jó iramban kezdő­dött a labdarúgó NB II. első fordu­lója. A 7. percben Oláh a jobb szélről középre kanyarított, a vé­dők kifejelték ugyan a labdát, de pontosan Fodorhoz, aki kapásból fölélőtt. A 8. percben elképesztő egyéni hibából szerzett gólt a Sze­ged. Batik beívelésére Rácz még le is hajolt, de így sem tudta kifejelni a labdát, ami Apróhoz került, aki az ajándékba kapott átadást leke­zelte, majd egy cselt követően 12 méterről a kapuba lőtt, 1-0. A 16. percben Horváth jobb oldali szög­letét kifejelték a védők, Jávorszki 25 m-es lövését pedig Csehó a bal felső saroknál ütötte ki. Az újabb szögletet követően Fodor gyömö­szölte kapura a labdát, de Csehó ezt is tótenyerelte. A 24. percben Jávorszki egyéni akció végén 20 méterről lőtt alig fölé. Nem sokkal később ismét Jávorszki iramodott meg a szélen, Fodorhoz továbbí­tott, aki két ember között tört a 16- oson belülre, de lövését Csehó ki­ütötte. A 32. percben Mundi, Horváth, majd Fodor vette tűz alá a hazaiak kapuját. Három perccel később, egy újabb szögletet köve­tően a kapu torkában Lengyel lába előtt csúszott el a labda. A félidő befejezése előtt Apró 14 méteres lövésénél Bodolai jól zárta a szö­get. Szünet után a középkezdést kö­vetően Mundi már ki tudja há­nyadszor iramodott meg a szélen, két védőt maga mögött hagyott, még az alapvonal előtt középre ka­Az NB III. Mátra-csoportjá- ban is elkezdődtek a bajnoki csa­tározások a hét végén. Megyénk csapatai jól szerepeltek a nyitá­nyon, hiszen még csak pontot sem veszítettek. A forduló mér­kőzéseiről a következő jelenté­seket kaptuk tudósítóinktól: Apc—H. Gáspár SE 3-1 (1-0) Apc, 700 néző. V.: Ágoston (Marcsok, Sütő). Apc: Németh — Turcsányi, Szőke, Kovács J., Farkas, Sza­bad, Csorba, Varga, Szakolczai, Fekete, Kovács L. Edző: Kiss Já­nos. H. Gáspár SE: László — Fü- lep, Kovács, Jacsó, Szabó L., Ka- nyok, Hegedűs, Sűrű, Csóka, Sütő, Sipos. Edző: Stupek Ist­ván. Csere: Sütő helyett Szabó Z. a 36., Sipos helyett Rácz a 45., Ko­vácsi. helyett Kiss a 70. percben. Gólszerzők: Fekete a 30., Ko­vács 11-esből a 62., Fekete 11- esből a 70., Farkas a 76. percben. Sárga lap: Kovács az 55., Tur­csányi a 66. percben. Az első említésre méltó ese­mény a 4. percben történt, ami- kor-Sűrű és Szakolczai összecsa­pása után mindkét játékos rövid ápolásra szorult. Néhány perc múlva Szabad remek indításával Szakolczai futott el a bal oldalon, de Fülep résen volt, és az utolsó pillanatban jó érzékkel szerelte. A 13. percben Jacsó a büntetőte­rületen belül ígéretes helyzetben „elgázolta” Vargát, ám a játék­vezető sípja néma maradt. Kis­vártatva Szakolczai beadásából Fekete kecsegtető helyzetben fö- léfejelt. Á kapuk felváltva forogtak veszélyben, és az egyre erősödő hazai rohamok a 30. percben ér­tek góllá. Szabad labdájával Sza­kolczai vágtázott el a bal oldalon, nyarított, Nagy pedig nyolc méter­ről a rosszul mozduló Csehó fölött a jobb sarokba emelt, 1-1. A 61. percben Mundi fergeteges sprintet vágott ki a labdával, a faképnél ha­gyott Batik utánarúgott, s ezért a játékvezető kiállította. A 70. perc­ben dőlt el a találkozó sorsa. Kato­na szlalomozott végig a 16-os vo­nalánál, majd a büntetőterület jobb sarkánál Csendes mellett fel­dobta magát, s repült egy látvá­nyosat. A szegedi szurkolók leg­nagyobb derültségére dr. Szőke a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Apró félmagasan lőtte a jobb sa­rokba, 2-1. A vendéglátók hét évet vártak arra, hogy ismét NB II-esek le­hessenek. Mégsem látszott meg rajtuk, a játékukon, hogy kiéhez­tek volna a másodosztályú sze­replésre. Körülményesen adogat­tak, az első félidőben mindössze háromszor jutottak el az egriek kapujáig. Az ESE viszont tetsze­tős keresztlabdákra, gyors, kény- szerítős játékra építve rendre za­vart keltett Csehó kapujánál. Tény, ha a Dózsa kapusa nincs ilyen remek formában, az Eger két-három gólos előnnyel térhe­tett volna pihenőre. A második félidőben az egyenlítő gólt köve­tően alábbhagyott az iram. Pedig ha ugyanazt a tempót diktálta volna az ESE, mint az első játék­részben, biztos, hogy nyertesen hagyják el a pályát, ráadásul majd 30 percet emberelőnyben futballozhattak. A szegediek má­sodik találata érthetően feldobta az újoncot, s ekkor már veszett fejsze nyele volt az egrieknek ez a meccs. Pedig — s ez nemcsak a tudósító egyéni véleménye — az NB II. nyitómérkőzésén az egri­ek voltak a jobbak. Jók: Csehó, Kántor, Apró, ill. Mundi, Jávorszki, Oláh. Bánkúd László: A második fél­idei gyenge játékunknak és két óriási védelmi hibának az eredmé­nye a vereség. Budai Ferenc További eredmények: Salgótarjáni Síküveg — Szolno­ki MÁV 2-2, Kazincbarcika — Kecskemét 1-0, BVSC - DVTK 1-1, Mezőtúr — Debreceni Kinizsi 0-0, Metripond — Szeged SC 1-1, Debreceni MTE — Szarvas 0-0. és beadását Fekete elegáns moz­dulattal fejelte a léc alá, 1-0. A vezető gól tovább fokozta az apciak támadó kedvét, ám gólszerzési próbálkozásaik ered­ménytelenek maradtak. Meg­jegyzendő, hogy Farkas 28 méte­res kapáslövése egy ízben a ka­pufán csattant. SZÜNET UTÁN élénk iramban folytatódott a já­ték, továbbra is a házigazdák ro­hamoztak, és próbálkozásaikat a 62. percben siker koronázta. Még korábban a kedélyeket ala­posan felajzotta, hogy a vendé­gek középcsatára túlságosan is keményen választotta el a labdá­tól Feketét, s ezért sárga lap lett a „jutalma”. A felpaprikázódott hangulatban Szőke rossz ütemű szerelése nyomán Ágoston já­tékvezető a 11-es pontra muta­tott. A megítélt büntetőt Kovács a jobbra mozduló Németh mellett a bal sarokba küldte, 1-1. A 70. percben újabb gól esett, ugyancsak 11-esből. A vendégek 16-osán Csorba játszott Vargá­hoz, akit -- miközben lefordult védőjéről — elbuktattak. A meg­ítélt büntetőből Fekete higgadtan a jobb felső sarokba lőtte a lab­dát, 2-1. Hét perccel később eldőlt a ta­lálkozó sorsa. A házigazdák ju­tottak szabadrúgáshoz, a kapu­tól mintegy 17 méterre. A végig remekül futballozó Farkas „ki­lőtte” a hosszú sarkot, 3-1. Élénk iramú, de helyenként igen kemény mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. A Quali- tál gárdája gyors kontrákra épí­tette taktikáját, zavarba hozva a mezőnyben jól adogató honvéd- csapatot. Az első negyedóra ta­pogatózójátéka után a vendéglá­tók fokozatosan átvették a játék irányítását, s szervezettebb játé­kukkal akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna. Jók: Farkas (a mezőny leg­jobbja), Csorba, Fekete, Sza­kolczai, ill. Fülep, Sűrű, Hege­dűs, Szabó L. Kiss János: A küzdelem, az akarat és a szív mérkőzése volt ez a 90 perc. Stupek István: Remélem, hogy nem kiesési rangadót veszí­tettünk el... Ifik: ESE II. -Apc 3-1. Rezsnyák László HKVSC-Deko—Nagybátony 5-2 (2-1) Hatvan, 800 néző. V.: Sulyok. Hatvan: Vincze — Ecker (Má- di), Füzér, Jambrik, Hartman, Hegedűs, Juhász J., Sima (Sáf- rán), Kovács, Gömöri, Zombori. Edző: Csufor Sándor. A gólok története: a 4. perc­ben Kovács végigvezette a labdát a pálya középső részén, majd a keresztbe mozgó Gömöri elé tá­lalt, aki 10 méterről a kapus mel­lett a bal alsó sarokba helyezett, 1-0. A 25. percben a fellazult ha­zai védelem mellett Radics a fél­pálya tájékán kiugrott, kicselezte a kifutó Vinczét, és 7 méterről a kapu közepébe gurított, 1-1. A 40. percben Hegedűs Kovácshoz passzolt, a csatár elfutott a jobb oldalon, és belőtt labdáját Sima nyolc méterről élesen a jobb sa­rokba fejelte, 2-1. A 60. percben Zombori kiugratta a bal oldalon előrelopakodó Simát, akinek be­adását Gömöri mintegy nyolc méterről a hálóba lőtte, 3-1. A 78. percben Mádi a bal oldalon helyezkedő Kovácshoz passzolt, aki a kifutó Rédei mellett a háló­ba továbbított, 4-1. A 83. perc­ben Zombori bal oldali beadását Kovács fejelte kapura, a kapus a labdát Mádi elé ütötte, s a hát­védnek 3 méterről nem volt ne­héz dolga, 5-1. Hatalmas iramban kezdett a hazai csapat, s ez rögtön gólokat is eredményezett. Ezután apróbb megtorpanás követke­zett, de később újra átvették a já­ték irányítását. A második félidő közepétől a házigazdák fokoza­tosan felőrölték ellenfelük elle­nállását, tetszés szerint teremtet­ték helyzeteiket, és lőtték góljai­kat. Végeredményben a Zagyva­partiak ilyen arányban is rászol­gáltak a győzelemre. Jók: Ko­vács (a mezőny legjobbja), Hart­man, Zombori, Gömöri. Ifik: HKVSC-Deko — Nagybátony 3-1. Szénái László Gyöngyösi SE—Török- szentmiklós 2-0 (1-0) Törökszentmiklós, 800 néző. V.: Benkő. GYSE: Labancz — Borsányi, Kun, Patócs (Gábor), Vona, Orosz, Fehér, Nagy, Vajda (An­tal), Kovács, Török. Edző: Trei­ber Rudolf. A gólok története: a 36. perc­ben Fehér lesgyanús helyzetben kapott labdát, jobbról élesen ka­pu elé lőtt, Patócs ott termett, és öt méterről a jobb felső sarokba bombázott, 1-0. A 73. percben egy előrevágott labdával Fehér futott el, és tíz méterről a kapuba talált, 2-0. A hazaiak szinte végigtámad­ták a 90 percet, ám legnagyobb helyzeteiket is rendre kihagyták. A vendégek kevés lehetőségei kö­zül kettőt értékesítettek, és ezzel megérdemelten szerezték meg a három pontot ezen a közepes ira­mú és színvonalú találkozón. Jók: Kun, Orosz, Antal. Ifik: GYSE — Törökszentmiklós 4-1. Nagy Kálmán További eredmények: St. Ko- hász-Rákóczifalva 2-0, Rom- hány-Bag 2-5, Szolnoki VSE- SBTC 0-3, Gödöllő-Balassa- gyarmat 1-0, Nézsa-Jászberény 0-5. Labdarúgó NB I. Honvéd-verés Kispesten Labdarúgásunk I. osztályában a második forduló nem szűköl­ködött meglepetésekben. Ezek közül is élre kívánkozik a ferenc­városiak sima veresége Pécsett, és a Bp. Honvéd hazai fiaskója a Békéscsabával szemben. Az új­pestiek győri győzelme sem tar­tozik a papírforma-eredmények közé. Az eredmények: Pécs-Ferencváros 3-1, Bp. Honvéd-Békéscsaba 1-2, Tata- bánya-Csepel 1-0, Haladás-Vác 1-1, Rába ETO-U. Dózsa 0-1, Veszprém-Siófok 0-0, MTK- VM-Debrecen 2-0, Vasas-Video­ton 0-0. TOTÓ A totó 33. heti nyertes tipposzlopa: 1> 2, X, 2,2,2,1,1,2, X, X, X, X, X, 1,2 Atlétikai rekordok Az atlétikai Mobil Grand Prix ver­senysorozatának nyugat-berlini viada­lán a mexikói Arturo Barrios szenzációs idővel nyerte a tízezer métert. A világ jelenlegi legjobb eredménye: 27:08.28, s ezzel az eredményével átadta a múlt­nak a portugál Mamede ötéves 27:13.81-es csúcsát. * Kölnben az atlétikai GT-találkozón a marokkói SaidAo«/m7:29.46-talúj vi­lágcsúcsot állított fel a 3 ezer méteres síkfutásban. A régi rekordot Henry Ro- no 7:32.1-el tartotta, 1978 óta. A centrumban vagyunk! Az innsbrucki Auto Meisinger augusztus 22-ig az egri Centrum Áruház parkolójában várja Önt! Tekintse meg kínálatunkból a japán Suzuki Autógyár családi kocsijait és terepjáróit, illetve használt autó listánkat. Keresse Paul Fülöpöt, aki készséggel tájékoztatja a technikai adatokról és a vásárlás módjáról. 10 százalék előleggel Ön már üzletet köthet! AUTO MEISINGER 6176 Innsbruck-Völs Telefon 05222/303132 • Telefax/DW 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom