Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-18 / 194. szám
6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 18., péntek Az Eger SE elnökségének állásfoglalása Az Eger Sportegyesület Elnöksége legutóbbi ülésén megállapította, hogy az egyesület fenntartása, további működtetése válságos helyzetbe került. Külső vizsgálat és belső tényfeltárás alapján az egyesületnek jelenleg 8 millió forintos adóssága van. Az elnökség a kialakult helyzet értékelésekor megállapítja, hogy a gazdasági hiányok nagyrészt objektív okok miatt keletkeztek. A növekvő pénzügyi terheket a támogatók legtöbbje nem finanszírozta. Több gazdasági szervezet és a tanácsok támogatása csökkent. A kialakult gazdasági helyzetben olyan kötelezettségvállalásokra is sor került, amelyekről az elnökség nem volt megfelelően informálva. Több olyan gazdasági és együttműködési szerződés megkötésére került sor, amelyből az egyesület pénzügyi hátrányokat szenvedett, illetve ezek behajtása jogi intézkedéseket követel, és jelenleg is bizonytalan. Az egyesület elnökségének eltökélt szándéka, hogy megalapozott programmal a működő szakosztályokat életben tartja, és 1989. december 31-ig áttekinti, hogy milyen szervezeti keretek között tartható fenn a továbbiakban a város versenysportja. Az elnökség olyan álláspontot alakított ki, hogy 1989. szeptember 1-jétől a tovább működő szakosztályok önálló gazdálkodásának a feltételeit meg kell teremteni. Az elnökség elfogadja az ügyvezetés indítványát, mely szerint szigorodó gazdálkodás és csökkentett sportszakmai program mellett fékezni lehessen a kiadásokat. Az év végéig az egyesületnek mintegy 3,5 millió forint költségvetési hiánya lehet. Az összetett feladat eredményes megvalósításához kéri a megyei és a városi tanácsok sportosztályait, hogy 1989. november 30-ig dolgozzák ki az egyesületnél lévő szakosztályok 1990. évre vonatkozó pénzügyi támogatásának mértékét. Egyben felkéri Eger város gazdasági szervezeteit, intézményeit, és elsősorban a sportot szerető és azért tenni akaró lakosságát, hogy erkölcsi és anyagi eszközökkel támogassa a nehéz helyzetben lévő szakosztályok működését. Az Eger Sportegyesület Elnöksége Teniszsikerek Alaposan kitettek magukért az Eger SE teniszszakosztályának utánpótlás-versenyzői. Különösen a lányok jeleskedtek a nemrégiben Diósgyőrben megrendezett országos versenyen, ahol minden elsőséget megszereztek. Közülük is tíóta Renáta teljesítménye dicsérhető leginkább, hiszen két aranyéremmel tért haza. A III. osztályú női egyesben, illetve az újonc leány egyesben nem talált legyőzőre. Domboróczky Tímea és Domán Éva sem szégyenkezhet, hiszen a serdülő, illetve gyermekkategóriában ők is a dobogó legfelső fokára állhatták. Emellett egy-egy bronzéremmel is büszkélkedhetnek. Barta Nóra és Dér Henriett sem restelkedett, egy-egy harmadik helyet mindketten kiharcoltak. Focitoborzó Az Eger SE labdarúgó-szakosztálya szeptember elsejétől heti három foglalkozásból álló tanfolyamot indít. Várják mindazon fiúknak a jelentkezését, akik 1977. augusztus elseje és 1980. július 31-e között születtek. Az érdeklődők Forgó János után- pótlás-szakágvezetőt keressék a városi stadionban, mindennap 15 órától. Kik jöttek, kik mentek? Csatárínség az Építőknél A Bélapátfalvi Építők labdarúgócsapatának kényszerű búcsúja az NB III-ból vaskos meglepetésnek számított. A szakosztályvezetés elemezte az ide vezető okokat, s a tanulságok levonásával egyértelműen a visszajutást tűzte ki célul. A bajnokság befejezését követően megindult a játékosvándorlás. Ágó és Fenyves Ózdra, a leszerelő Vona Gyöngyösre távozott. Jacsmanik átigazolásáról is folynak a tárgyalások, míg Szabó munkahelyváltoztatás miatt fejezte be pályafutását. Az Eger SE-ből Szűcs a továbbiakban az Építőket erősíti, és számítanak a katonai szolgálatát befejező Csanádira is. Mivel nem sikerült teljes mértékben pótolni a távozók helyét, így több ifjúsági játékos is felkerült az első csapathoz, és nem mondtak még le a siroki Szabó megszerzéséről sem. A csapat edzéseit Várallyay Miklós irányítja, aki néhány évi távoliét után Hevesről tért vissza a Bélkő aljára. Kicsinosított pályán A megyei bajnokságban legutóbb bronzérmet szerzett Gyöngyöshalász július 11-től heti négy edzéssel készült a hétvégi rajtra. Ahogy közeledett az „első felvonás”, úgy játszották sorozatban az előkészületi mérkőzéseket. A csapat szakmai munkáját dr. Ördögh István fogja össze, őt Szabó Gyula pályaedző és Jakab István kapusedző segíti. Az elképzelt erősítések nem a tervek szerint sikerültek, hiszem Je- rem Róbert átigazolásához a Gyöngyösi SE és a Nagyréde nem járult hozzá. Mint korábban megírtuk, Huszár Károlyt a Nagyréde kiadta a halásziaknak Bándiért cserébe. A gyöngyöshalászi Antals jövőben a GYSE- ben futballozik. A vezető edző úgy kalkulál, hogy a megerősödött mezőnyben csapata a 6 — 8. hely valamelyikét képes megszerezni. A községben tart a futball- láz, amit az is bizonyít, hogy kicsinosított pálya és csodálatos gyepszőnyeg várja az ellenfeleket és a szurkolókat. (Sírokból és Poroszlóról nem kaptunk tájékoztatást.) Labdarugó NB III. Most még mindenki reménykedik... Ezen a hétvégén a labdarúgó NB Ill-ban is megkezdődnek az 1989 — 90. évi bajnoki küzdelmek. Az egri székhelyű Mátra- csoportban, mint már köztudott, jelentős változás történt azzal, hogy a borsodiak helyett Szolnok megyei csapatok nyertek besorolást. A négy megyét érintő területen a nógrádiakat hat, a Szolnok és Heves megyei labdarúgást négy-négy, Pest megyét pedig két helység csapata képviseli. Az együttesek korábbi eredményeiből következően várható, hogy a Hatvani K VSC, a Jászberény, az SB TCés a Tisza-csoport élmezőnyéhez tartozott Volán Rákóczi (Rákóczifalva) lehet majd a legjobbak egyike. Reméljük, hogy a GYSE feltétlen előbb végez, mint tavaly. Egyébként a középmezőnyben feltehetőleg olyan csapatok foglalnak majd helyet, mint a Romhány, a BaAsztalitenisz lassagyarmat, a Törökszentmik- /05 és a Gödöllő. Kíváncsian várjuk, hogy a legutóbb megkapaszkodó három újonc, az Apci Vasas, az St. Kohász, és a Bag számára milyen eredményt tartogat az általában kritikusnak mondott második esztendő. Minden bizonnyal a bentmaradás reményével indulnak harcba a mostani újoncok, a megyei bajnokként feljutó H. Gáspár SE, a Nézsaés a Szolnoki Vegyiművek. Úgy hírlik, a gazdasággal összefüggésben nincs irigylésre méltó helyzetben a Nagybátony. A bajnokság kiírása szerint az első helyezett kerül majd fel az NB II-be. A 14., 15., 16., valamint a hat NB III-as csoport két leggyengébb 13. helyezett csapata jut a kiesés sorsára. A győztes csapat három pontot szerez, a vesztes egyet sem. Döntetlen esetén mindkét fél egy-egy pontot könyvelhet el. A jövőben a döntetlen mérkőzést nem követik 11-esek, megmarad viszont a sárga lapos figyelmeztetés. Lapunkban a tervek szerint az eddigitől részletesebb tájékoztatást adunk majd az NB III-ról, amelyben számítunk tudósítóink aktív közreműködésére. Minden fordulóban lesz kiemelt mérkőzés, amikor eseményszerűen számolunk be a történtekről. A hagyományos foci-visszapillantó rovatunkkal is a jogos érdeklődési igényeket kívánjuk kielégíteni. Az első forduló párosítása: Törökszentmiklós-Gyöngyös, Hatvani KVSC-Nagybátony, St. Kohász-Rákóczifalva, Rom- hány-Bag, Szolnoki VSE-SBTC, Apc-H.Gáspár SE, Gödöllő- Balassagyarmat, Nézsa-Jászbe- rény. (fesztbaum ) Indul az egri városi bajnokság A jövő hónap 21-től indul a városi asztalitenisz férfi és női csapatbajnokság. Az erősebb nem képviselői csütörtökönként 17 órától, míg a hölgyek hétfőnként ugyancsak 17 órától lépnek asztalhoz. A pontvadászatra minden üzem, hivatal és intézmény együttese nevezhet. Szerepeltethető minden olyan játékos, aki 1989. június 30-a után a megyei szövetség által rendezett versenyeken nem vett részt. A bajnoki esztendőben minden asztaliteniszező csak egy csapatban szerepelhet, kivéve, ha munkahelyet változtat. Az „A” csoport gárdáiban egy, míg a „B” és „C” csoportokban két vendégjátékos szerepelhet. Kikötés még, hogy csak egriek, illetve egri munkahellyel rendelkezők pingpongozhatnak. A férfi csapatmérkőzés kilenc egyéni és egy páros összecsapásból áll. Minden találkozót két nyert játszmáig folytatnak. A nevezéseket szeptember 10-ig az ifjúsági és sportosztály címére (Eger, Dobó tér 2.) kell eljuttatni. Európa-bajnokság, Bonn — Csépe Gabriella ma áll rajtkőre Eger szegi ismét ezüstérmes Tegnap délelőtt újabb öt versenyszám résztvevőit szólították rajtkőre a bonni úszó Európa- bajnokságon. A magyarok közül a 100 m női háton a már EB- ezüstérmes Egerszegi Krisztina, 200 m férfi háton Deutsch Tamás (Darnyi Tamás betegsége miatt kihagyta ezt a számot), a férfi 100 m gyorsúszásban Horváth Zoltán és Ágh Norbert szerepelt. Közülük csak az olimpiai bajnok Egerszegi és Deutsch tudta beverekedni magát a délutáni fináléba. Egerszegi a második legjobb idővel jutott a döntőbe. Deutsch Tamás futamában 2:04.55 perccel második lett. Csütörtökön a magyar vízilabda válogatott a spanyolokat kapta ellenfélül, akik előző nap a torna eddigi legnagyobb meglepetését produkálták azzal, hogy kikaptak a szerény tudású görögöktől. A magyarok igen halvány négy közé jutási reményeit csak egy győzelem tarthatta életben, s ezt a kötelező sikert hozta is a csapat. Magyarország — Spanyolország 10:6 (1:2, 4:1, 2:1, 3:2) Befejeződtek a 3 méter magas deszkáról végrehajtott női műugrás selejtezői. Mindkét magyar bekerült a fináléba, Haász Katalin a hatodik, Gerlach Ágnes pedig a kilencedik helyen. A 100 méteres női hátúszás döntőjében Egerszegi Krisztina a második helyen végzett az NDK-beli Kristin Otto mögött. Deutsch Tamás a 200 m férfi hátúszás fináléjában végül nyolcadikként csapott a célba. Ma rajtkőre áll a női 100 méteres mellúszásban a Gyöngyösi SE válogatott úszónője Csépe Gabriella is. Hétfőn ismét a kispályán, Egerben Az Agrovill meg Hétfőn ismét benépesülnek a kispályás labdarúgó-játékterek Egerben. A megyeszékhelyen hét osztályban mintegy 80 együttes folytatja az 1989-es bajnokságot. A népszerű sorozat őszi idénye valójában már megkezdődött, hiszen voltak előrehozott fordulók. A csapatok zöme a 16. játékhét meccseire készül, s ezenkívül még hat alkalommal nyílik lehetőség a pontszerzésre. Több osztályban még rendkívül szoros, kiélezett a bajnoki címért folyó küzdelem. A teljes mezőny egyetlen, még pontot sem vesztett együttese a IV. osztály éllovasa, a 13 alkalommal győztes Agrovill. Az augusztus 21-i játéknap előtt az egyes osztályok dobogósainak sorrendje. /. osztály: 1. Borkombinát 2. Lendület 3. HTÉVI. 15 10 2 3 50-39 22 15 9 3 3 46-24 21 15 7 5 3 49-35 19 II. osztály: 1. HTÉV KISZ 2. Vilati I. 3. E. Csili.Tsz. 15 11 2 2 36-18 24 15 8 3 4 43-31 19 15 8 3 4 35-23 19 III. osztály: 1. Vendéglátó 15 12 1 2 36-9 25 2. Eger SE 15 11 2 2 57-27 24 3. Közúti lg. 15 10 — 5 43-23 20 IV. osztály: 1. Agrovill 13 13 — — 51-17 26 2. Prizma SC 13 12 — 1 38-13 24 3. KAEV 13 9 1 3 45-23 19 V osztály: 1. MHSZ 15 11 1 3 50-22 23 2. Népújság 15 10 2 3 60-23 22 3. Vízmű SC 15 8 5 2 47-31 21 VI. osztály: 1. Olajb. II. 15 11 3 1 56-16 25 2. H. Taxi 15 10 2 3 53-26 22 3. Tanép III. 15 9 2 4 41-22 20 VII. osztály: 1. Torpedó 12 10 — 2 49-19 20 2. Kolacsk. II. 13 8 — 4 30-25 18 3. P. Panzió 13 8 1 4 36-24 17 A városi labdarúgó-szövetség elnöke, Bóta Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy október közepén — a tervezett időpont 14 — 15-e — Szüreti-kupa elnevezéssel tornát szeretnének rendezni. A versenykiírás hamarosan megszületik. Még fontolgatják, hogy vándorkupa helyett — nevezési összeg esetén — pénzdíjas tornát bocsássanak útjára. Szomolyainé kapta a legjobb játékosnak járó díjat Prága után hazai torna Az Egri Lendület női labdarúgócsapata harmadik lett egy prágai nemzetközi hatostornán. A kórházi együttes előbb 6-1-re verte a szlovák bajnok Kassát, de a döntőbejutásért 1-0 arányban alulmaradt a rendező TJ Mladi Prahával szemben. A harmadik helyért viszont 2-1-re győztek a Brno ellenében. A torna legjobb játékosának járó különdijat Szomolyainé érdemelte ki, kitűnő teljesítményével. A Lendület a közelgő őszi bajnoki idénynyitó előtt a hét végén Egerben lesz házigazdája nemzetközi tornának. Szombaton és vasárnap a városi stadionban a lengyel Gliwice, a csehszlovák TJ Praha, az osztrák DFC Leoben lesz Nagy Dóráék ellenfele. A körmérkőzés-sorozat bajnoki főpróba is. A programot kiegészítendő, a férfiak kispályán mérkőznek. A mezőny: Bélapátfalva, Gliwickiego, Egri Lendület. Nemzetközi kerekessí-verseny a Mátrában A gyöngyösi Honvéd Zalka SE rendezésében nemzetközi kerekessí-versenyre kerül sor e hét végén szombaton, a Mátrában. Az immár hagyományos Alkotmány-kupa országos viadala nemzetközivé nőtte ki magát. Amint azt Csontos Józseftől, a versengés egyik fő szervezőjétől megtudtuk, rekordnevezésre számítanak. A hazai élgárdán kívül török, lengyel és csehszlovák sportolók is indulnak. Érdeklődésüket az is indokolja, hogy a közeljövőben a Hungaroringen kerekes sí Európa-bajnokságra kerül sor. Igaz, a Mátrához képest igencsak sík terepen. Az Alkotmány-kupa rajtja Gyöngyösön, a főiskola előtt lesz. A mezőnyt tíz órától folyamatosan indítják. A serdülőknek a gyöngyössolymosi elágazóig három kilométert kell megtenniük. Az ifjúságiak Mátrafüredre kerekeznek fel, amíg a felnőtteknek Gyöngyös-Sástó útirányon át Mátraházán lesz a célállomás, amely 13 kilométeres távot jelent. A nemzetközi kerekessí-via- dal ideje alatt a gépjárművezetőktől fokozott óvatosságot kérnek a Gyöngyös — Mátraháza közötti 24-es számú főúton. Tríatlon Kiskörén A hazánkban is mind népszerűbb sportág képviselői szombaton Kiskörén mérhetik össze erejüket. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló hármaspróbában ezúttal mini és rövid távú versenyt rendeznek a szabad vizű strand területén. Mindkét versenyszám első három helyezettjei értékes jutalmakban részesülnek. A rövid táv 8.30-kor, a mini 9 órakor rajtol. A versenyzők rajtszámaikat 6.40-től 7.40-ig vehetik át. A viadalon a Magyar Triatlon Egyesület által kiadott szabálykönyv paragrafusai érvényesek. Az ennek szellemében működő versenybírók megkülönböztető jelzést viselnek, s kizárják a küzdelemből mindazokat, akik az előírások ellen vétenek. Mivel a kerékpározás forgalmas közlekedési útvonalon zajlik, s útlezárás nem történik, ezért a versenybizottság tagjai kérik a résztvevőket a KRESZ szabályainak betartására. Zárás — díjkiosztóval Lakótelepi sportnap A nyári lakóterületi sportjátékok zárórendezvényére augusztus 24-én, délután 16 órakor kerül sor Egerben, a Hámán Kató Megyei Űttörőházban. Ez alkalommal megrendezik a korábban elmaradt leány és fiú kosárlabda-találkozót is. A programot színesítik kosárradobó-verse- nyek, valamint lesz pókfoci, tollaslabda és asztalitenisz is. A sportdélután zárásaként kiosztják a nyári rendezvények legjobbjainak dijait. A rendezők ezért kérik a labdarúgásban és pingpongban helyezéseket elért csapatokat, játékosokat, hogy a dijak átvételére jelenjenek meg. J ' \ A bélapátfalvi Cementgyárnál könyvszakértőt alkalmazunk (nem főállásban). Német nyelvtudású jelentkezők előnyben. Jelentkezés augusztus 21 -tői a gazdasági igazgatónál. S ____ r