Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. július t, szombat Új szálloda Finta József tervei alapján, az osztrák STUÁG generálkivitelezésében készül a Dózsa György űt és a Szondi utca sarkán a hétszintes Hotel Liget. Jelenleg a vasbetonszerelési munkálatok folynak, melyet a 31. sz. ÁÉV végez, s ezzel a tervek szerint július végéig el kell készülnie. A szálloda várhatóan jövő év májusában fogadhatja első vendégeit. A játékos ember Nagy Sándortól a gyufacímkéig A gyűjtés szenvedélye egyidős az emberiséggel, hiszen őseink életmódját is így jellemzik a tankönyvek: vadászó, halászó, gyűjtögető. Persze, akkortájt a gyűjtés bölcs előrelátásból volt kötelező, kedvteléssé csak akkor válhatott, amikor az anyagi javak már nemcsak a közvetlen megélhetést szolgálták. A műalkotások első neves gyűjtőjeként általában Makedónja egykori királyát, Nagy Sándort (i.e. 356-323) nevezik meg a források, aki összehasonlíthatatlanul könnyebb helyzetben volt, mint a mai műgyűjtők: világhódító hadvezér lévén elvihetett bárhonnan bármit, ami megnyerte a'tetszését. Közgyűjteményeket, közönségnek szánt tárlatokat az ókori Rómában nyitottak először. A magyar gyűjtemények első példái a honfoglalást követő évekből idézhetők, s találóan jegyzi meg Berkó Pál és Fehér Béla Ki mit gyűjt?című munkájában (Gondolat, 1980), hogy első gyűjtőink egyike maga I. István lehetett, aki — hatalmas anyagi áldozatoktól sem riadva vissza — több szent ereklyéit is megszerezte. Megfigyelhető, hogy a gyűjtőszenvedély hosszú ideig összekapcsolódott az értékek felhalmozásának nem egyértelműen vonzó emberi törekvésével. Ám az évszázadok során kiszélesedett a gyűjtés témaköre, s már nemcsak a közvetlenül vagyont jelentő értékek, hanem a mások szemében hóbortosnak tűnő ötletek is motiválhatták egy-egy gyűjtemény kialakítását. Mi mással magyarázhatnánk a 18.. század második felében élt pesti polgár, Reicher Jakab csat- és fésűkészítő mester zsemlyegyűjteményét? A mester 1775-től esztendőnként egy-egy péksüteményt eltett — viasszal bevonva — mellé feljegyezte a termék súlyát, az aktuális gabonaárat, és hogy milyen termés volt a jelzett esztendőben. Drágakövek, ékszerek, régiségek, festmények és szobrok, bútorok gyűjtése mindig is egy kiváltságos körre — a műtárgyakat megfizetni tudókéra — korlátozódott. A polgárosodó társadalmakban azonban a gyűjtőszenvedély nem maradt e korlátok között. Az aprógyűjtésnek elnevezett gyűjtési szokás képes levelezőlapok, ex librisek, jelvények, s még ezernyi egyszerű használati tárgy összehalmozá- sát kívánta a tulajdonostól. Divatba jött a hanglemezek, bélyegek, pénzérmék, bankjegyek gyűjtése — ma önálló szövetségekbe tömörülnek már a bélyegy- gyűjtők, a numizmaták. Ugyanakkor Világszerte — nálunk is — se szeri, se száma a gyufacímkék, miniüvegek, poharak, emblémák, sportegyesületi zászlók, poszterek, aláírások, és még ki tudja, hányféle furcsa érték gyűjtőinek. Ők rendszerint keresik és meg is találják egymással a kapcsolatot, s így mód nyílik cserére, egyúttal gyűjtőmunkájuk eredményének lemérésére is. Hogyan válik valaki gyűjtővé? Az út sokirányú lehet, a kiindulásban azonban egy pont közös: a figyelem. Felfigyelni rá, észrevenni azt, ami egy gyufacímke- sorozatot széppé tesz, s fogékonyan állni azok előtt az információk előtt, amelyeket a holt tárgyak közvetítenek felénk. Aki képes erre, az máris potenciális gyűjtő, csak a megfelelő alkalomra vár, anélkül, hogy sejtené a sorsát. Mert gyűjtővé válni, az bizony sors! Akit egyszer „megfogott”, az nem szabadul tőle többé — az már egy kavicsra, vagy egy faágra is másként tekint, mint a közönséges halandó. Sajnáljuk, vagy irigyeljük ezért? Mielőtt válaszolnánk, gondoljuk csak el, mit ad a szenvedélye a gyűjtőnek, s mit követel az érzésért cserébe. Adja a fölfedezés örömét, a gyarapodás kellemes érzetét, s közben új ismereteket, mind a gyűjtemény tárgykörében, mind ahhoz kapcsolódva, s új emberi kapcsolatokat is. Amit követel: szívós, kitartó, következetes kutatást, rendszerező tudást, a gyűjteményről való gondoskodást, sok más időtöltésről való lemondást. De hát ilyet az ember minden, számára fontos dologért szívesen és önként vállal, az adok-kapok mérlegnek pedig ezúttal egy különös sajátossága van: mindkét serpenyőbe csak poztitív dolgok kerülnek. S ha igaz, amit sok bölcs ember álh't, hogy szenvedély nélkül ugyan lehet élni, csak nemigen érdemes, akkor a gyűjtők megtalálják létük értelmét, bármilyen is a világ körülöttük. Schöffer Jenő Párbeszédek — Már megint Szegedről indult az új gondolat. — ízetlen az összehasonh'tásod. — Miért jói mutatna Vastagh Pál fehér lovon, amint bevonul Budapestre a „Fehér Házba”. A lovas párttitkár... — Csak ne adjál lovat alája! «»* — Ez az új kormány reményteljes. Szécsényi van benne. — Széchenyi István? — Nem, Hütter Csaba, szécsényi tsz-elnök. *** — Mi szeretnél lenni kisfiam? — Műbútorasztalos. — És milyen bútort készítenél? — Ellenzéki kerekasztalt. Nagy keletje lesz a közeljövőben. Á magyar és a lengyel kerekasztal jól exportálható majd Prágába, Berlinbe, és egyéb fővárosokba is. *** — Pistike, hová mentek nyaralni? — Apukámmal Aligára, anyukámmal Kenesére, nagymamámmal Tihanyba, nagypapámmal Dobogókőre. — Értem, apu pártfunkcionárius, anyu HM-es, nagymama kül- ügyes, nagypapa belügyes. — A megfejtés helyes. *** — Beiratkoztam egy tenisztanfolyamra. — Miért? — Ki akarom hívni egy partyra Németh Mikit és Mark Palmert. — Azelőtt sakkozni tanultál? Vagy vadászni? *** — Telefonos callgirl-hálózatot szervezek, de van egy kis baj. — Mi légyen az? — Lányok vannak,de nincs telefon. — Csináld meg szocialista változatban: K-telefonos callgirl- szolgálat. *»* — A Mester, az Aczél, a Baló, a Sugár, az Ipper, meg a többi, mind elbújhat mellettem. — Hogyhogy? — Én már 56 decemberében leírtam, hogy ’’ruszkik haza”. — Melyik lapban? > — A sufniajtóra, belülről. Krétával és nagy betűkkel. Akkor voltam elsős. *** — Tanár úr, olyan kopott, fényes a nadrágja. Olyan franclis az inge galléija. Olyan letaposott a cipősarka. — Bökd ki, fiam, mit akarsz? — Tessék már egy kicsit sztrájkolni béremelésért. Mondjuk a jövő csütörtökön. — Szeretnéd? — Igen. A Julinak elutaztak a szülei. Egész nap ágyban lehetnék vele. — Rendben van. Bár erre a lehetőségre nem is gondoltak a honatyák, amikor megszavazták a szolidaritási sztrájkot. Majláth László Az asszony ingatag La donna e mobile. Az olasz dalszöveg ismerős. Nos, csakugyan ingatag? Erre volt kíváncsi Itáliában az egyik közvéleménykutató intézet (Aied), s megállapította a prózai tényt: három esztendő alatt 79-ről 71 százalékra esett vissza azoknak a hölgyeknek a száma — 15 és a halál között —, akik hűségesnek mondják magukat. A tendencia kedvezőtlen irányba tart, legalábbis statisztikailag. A férfiak esetében nincs ilyen látványos hűtlenkedés. Az ok feltételezett: vagy az AIDS-től félnek, vagy hazudnak, vagy a feleségük jelenlétében válaszoltak a kérdésekre — szűrték le a tanulságot a kérdezők. Akik, mi tagadás, a részleteket sem hanyagolták el. Például azt, hogy miért lépnek félre a hölgyek? A La Repubbli- ca tömören fogalmaz: „Alomvilágban élnek. Ki akarnak törni a házastársi kapcsolat unalmából. Mert nem találták meg az igazit, és azt állítják, hogy még mindig keresik”. A lehetséges válaszok közül azonban van egy vallomásértékű is, ez mindkét nem esetében állja az idők viharát: „Kíváncsiságból, hogy milyen az új kapcsolat?!” S ha már kíváncsiságról esett szó, a hivatásos kérdezők a hűtlenség helyszínét is tudakolták. A válaszokból kitűnt, hogy a szerelmi találkák 26 százaléka a férfi, 21,5 százaléka pedig a nő lakásán zajlott. A neorealista filmek klasszikus búvóhelyét, az autót, az esetek 23 százalékában jelölték meg a légyott helyszíneként. Minthogy az adatokból az is kitűnik, hogy az olasz nők a hűtlenség útján való magabiztos menetelesükben is sokkal féltékenyebbek, mint a férfiak, a már említett újság felveti a kérdést: vajon nem kellene-e megírni az Othello női változatát? Mi lett volna? Románia a világ csúcsán Nincs történelmietlenebb kérdés, mint idő és események múltán feltenni: „Mi lett volna, ha...?” így aztán a történészek szótárában hiába is keresnénk. Egészen mostanáig. A Bukarestben szerkesztett Magazin Istoric ugyanis megírta: a 2060 éves Románia a világ civilizációjának a csúcsán lenne, ha nem lettek volna háborúk, és nem kellett volna fizetniök a derék dákoknak és leszármazottaiknak. A háborúkról utólag kétségkívül többet tudunk, mint a hőseik, vagy éppen az áldozataik. Ami pedig az adósságot illeti, erről megoszlanak a vélemények. Kiváltképpen akkor, ha szegény az adós. így aztán érdeklődéssel olvashatjuk, hogy Románia az ot- tomán birodalomnak 340 ezer, a cári Oroszországnak 65 ezer, a Habsburg Birodalomnak 850 ezer kilogramm aranyat fizetett adó gyanánt. Ez összesen ezer- kettőszázötvenöt kilogramm. Egy dekával sem kevesebb. Mivel a gondos számla deklaráltan is azzal összefüggésben látott napvilágot, hogy Románia, a történelme során először mondhatja magát politikailag és gazdaságilag is szabadnak, minthogy visszafizette külföldi adósságát. Már csak egy dologgal adós a Magazin Istoric: mit tekintenek ők a civilizáció csúcsának? Szigorú diétára fogták a börtönben Szigorú diétára fogták a börtönben a kábítószer-kereskedőt. A 37 hónapos börtönbüntetésre ítélt kokainüzér, Edvin Roberts az eddig letöltött négy hónap alatt 93,5 kg-ot fogyott le a rabkórházban, ahol 1600 kalóriás diétára fogták. A 40 éves férfi letartóztatásakor 362,8 kg súlyú volt, büntetése alatt legalább 160 kg-ra szeretne lefogyni. Irina Korcsagina: Férjhez menni... Némely asszony arról panaszkodik, hogy nincs kihez férjhez menni. Nincs vőlegény. Tévednek, drága barátnőim! Annyi nálunk a vőlegény, hogy akár fogyhatnának is! Itt vagyok például én — majdnem hatszor mentem férjhez. Először egy taxishoz. Bátor egy fickó! Hajszálra olyan, mint egy merész huszár a vakmerő lován. Csak ló helyett taxija van. így hát azon bravúroskodik. Úgy nyomja a gázpedált, hogy a rada- rozó őrszemet szinte elsöpri a szél. És hogy lecsapja a taxiórát! Kezével megcsavarja, és rögtön kiugrik két rubel! Megkérte a kezemet, és azt mondta: — Drágám, az esküvőhöz pénzt kell keresnem, hogy a lakodalom hét országra szólhasson. — És a gázpedált taposva elvágtatott pénzt keresni. Épp csak kihűlt a nyoma... Aztán egy pilóta kért feleségül. Romantikus és álmodozó. Ilyenek nincsenek is már a földön — csak a fellegekben lebegnek. Egy nap múlva virágot hozott nekem, és egyre mentegetőzött: — Én — mondja — naponta hoznék, de... Ellenben megígérte, hogy az esküvőre csillagot hoz nekem az égből. És repül. A csillag után... Harmadszor egy mérnök jött. Ó nem akart csillagot az égből, és azt sem tudta, micsoda a Volga önindítója. Fizetése jó ha bébi- kerékpárra futotta volna. Ellenben csendes és reményteli volt. Külsője igénytelen, ami nekem tökéletesen megfelelt: táncolni nem készültem vele, inkább otthon tévét nézni, és erre jó volt. Amikor megkérte a kezemet, hirtelen izgalomba jött: — Hogyan házasodjunk össze, amikor még menyasszonyi ruhát sem tudok venni? — Nyugodj meg kedvesem — mondom -, majd kölcsönözzük- azt a menyasszonyi ruhát. — Nem akarok kölcsönbe — feleli -, igazit akarok. Megvédem a disszertációmat, akkor talán... Erre kezet adtunk, és mondtam, védje meg. Szóval nekiállt védeni. Disszertációt... Negyedik pályázóm egy színész volt. Jó ég, és méghozzá milyen szép! Szinte már az illetlenségig. Varrtam neki olyan fá- tyolt, amit a hindu nők hordanak, hogy a lányok ne nézzék meg túlságosan. Filmezett. Tömegjelenetekben. Szöveg nélkül. Vagy efféle kiáltásokkal: Hurrá! Egyszer kapott egy szerepet, ahol meg kellett szólalnia. Olyan ideges volt, hogy egész éjjel próbált. Még én is megjegyeztem: Hé, ugoij ide! A film pompásan sikerült, és az én színészem nekiállt angolt tanulni. — Hamarosan nemzetközi fesztiválra küldenek — mondta. A filmet el is küldték, de nem fogadták el. Mire ő: — Meglesz az esküvőnk, de csak azután, hogy főszerepet játszom. És elment keresni. Főszerepet... Ötödször majdnem egy docens felesége lettem. A Harmincon Túliak Klubjában ismerkedtünk meg. Hetvenöt éves volt. Hogy fiatalabbnak érezze magát, elhatározta, hogy beáll a jégfürdőkhöz. Hipnotizátorhoz is eljárt, hogy meggyógyuljon. Megígérte, az első hideg vízbe való merülés után meglesz az esküvő. És elindult felkészülni. A merülésre... Utoljára egy sportolóval találkoztam. Futóval. Ám a kezemet megkérnie nem sikerült. Elfutott. Felállítani a világrekordot. A házassághoz. És én várok. A várakozás ideje alatt összespóroltam egy autóra valót, feketén csillagokat szereztem az égből, megvédtem a disz- szertációmat, kieszközöltem egy filmfőszerepet, rendszeresen látogatom a jégfürdőzők összejöveteleit, és rekordot állítottam fel futásban rövid távon — bolttól boltig... Nem is tudom, milyen férfi kellene a legközelebb? Horváth Lilla fordítása
