Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-20 / 169. szám
6 NÉPÚJSÁG, 1989. július 20., csütörtök Bizonytalanság itt is, ott is A Heves megyei NB III-as labdarúgócsapatok bizonyára igyekeznek kitörölni emlékezetükből az elmúlt bajnoki esztendőt. A kudarcok okait kutatva a szakemberek és vezetők levonhatták a tanulságokat, s ennek szellemében vághatnak a nyári felkészülésnek. Körképünkben arról érdeklődtünk, vajon milyen feltételek és célkitűzések mellett kezdték az erőgyűjtést. Hatvanban a kiesést követően tanácstalanság uralkodott, hiszen — mint arról már korábban beszámoltunk — a DEKO megvonta anyagi támogatását. Bár az egyesület többször tárgyalt a hosszabbításról, a volt szponzor hajthatatlan maradt. így júliustól ismét dolgoznak a játékosok, s munka után tréningeznek. Nem tisztázódott még a szakosztályon belüli zűrzavar sem, Rácz Sándor lemondása óta nincs, aki betöltse a vezetői tisztet. Tovább tetézte a gondokat, hogy Árvái István technikai vezető, aki pályaedző is volt egyszemélyben, eltávozott. A játékosok között is nagy a jövés-menés. Kiss Tibort, a kitűnő kapuvédőt „rablással” már elvitte a Szolnok. Szilágyi András egyszerűen nem jelent meg, csupán hallomásból értesültek felőle. Állítólag Ózdon tréningezik. Fegyelmit indítanak ellene, mivel megszegte munkaköri kötelességét. Oláhtól és Hu- száktól is magatartásbeli problémák miatt megváltak. A 36 éves Gohér érthető módon már nem- vállal még egy esztendőt, illendő búcsúztatását egy nevesebb gárda ellen tervezik. Új szerzeménynek számít Varga László kapus és Papp Sándor. Augusztustól váiják a leszerelő Jobbikot és Szabót, viszont bevonult Simon és Augusztin is. Két ifjúsági korú, Labáth és Hatvani a felnőttekkel edz. Csufor Sándor edzőt óvatos bizakodással tölti el a csoport beosztása. Csalódást keltenének, ha az első három hely valamelyikét nem szereznék meg. Foghíjas kerettel kezdett az Apc csapata, mindössze nyolc-kilenc focista húzott szerelést az első edzésen. Egyelőre teljes a bizonytalanság a két kölcsönjáté- kos, Turcsányi és Orosz jövőjét illetően. Ők a Zagyva-partjáról érkeztek, s nem tisztázódott még, számít-e rájuk a HKVSC. Fodor és Szőke I. szögreakasz- totta a csukát, s a „nagy öreg” Fekete sem határozta el még magát. Kiss János edző mindenféle híreszteléssel ellentétben két évet aláírt. Vezényletével a ráhangolást követően két héten keresztül napi két alkalommal is verejtékeznek majd az apci sporttelepen labdarúgói. Ezt követően kilenc edzőmérkőzéssel fűszerezik a felkészülést, s nem titkolják, továbbra is szeretnének megkapaszkodni a Mátra-csoportban. Gyöngyösön sem lesz edzőváltozás, továbbra a Treiber-Ács duó irányítja a szakmai munkát. Bizonytalanná teszi a vezetést, hogy hat-hét fiatal augusztusban valószínűleg angyalbőrbe bújik. Hárman, Jakab, Ferencz és Vágó befejezik pályafutásukat. A távozók helyére érkezők személye még kérdéses. Mindenesetre legalább három-négy „kész” labdarúgóra lenne most szükség, hogy a régi álom a második vonalba jutás valós reményekkel kecsegtessen. Július 24-től napközis rendszerben fokozzák erőnlétüket, majd szerdánként és szombatonként előkészületi mérkőzésen kovácsolják a csapatot. Az újonc//. Gáspár SE háza- táján sincs még minden rendben. A leszerelések ezúttal sem kímélik őket, Csanády, Vona, Kun és Kovács L. augusztustól ismét civil lesz. Hogy kik kapják kézhez nyáron behívójukat, egyelőre még a jövő titka. Mindenesetre harmadik vonalbeli tagságukhoz illően szeretnének erősíteni. Stupe k István edző bízik az eredményes szereplésben, vagyis a bent- maradásban. Molnár Zsolt Csapó nem nagyapó... Triatlonhírek Augusztus 19-én triatlon versenyt szerveznek Kiskörén. A hármaspróbázók mini (600m úszás; 20km kerékpározás; 5km futás ) illetve rövid (1500m úszás; 40km kerékpározás; 10km futás) távokon mérhetik le felkészültségüket. Nevezni jövő hónap 11-ig lehet az alábbi címen: Kovács Márton Kisköre, Dobó út 2/a * Megyeszékhelyünkön a közelmúltban megalakult az Egri Testedző Kör triatlon szakosztálya. Szívesen látják mindazokat — fiatalabbakat, idősebbeket egyaránt — akik versenyszerűen, avagy pusztán kedvtelésből szeretnék ezt a sportágat űzni. Jelentkezni lapunk sportrovatánál lehet, hétköznap 9-től 12 óráig személyesen, vagy telefonon! 13- 644). Az érdeklődők Molnár Zsoltot keressék. Labdarúgókörökben szinte minden összejövetelen, tanácskozáson elhangzik a panasz, hogy valamit tenni kell az utánpótlásért, mivel a mai mezőnyben meglehetősen kevés az igazán tehetséges, nagy reményekre jogosító fiatal. Ez valóban így van, hiszen máskülönben aligha lenne elképzelhető, hogy egy, a nyugat-európai profiktól évekkel ezelőtt visszavonult játékos még közel a negyvenhez is húzóembere legyen a csapatának. Csapó Károly, az 1978-as argentin világbajnoki döntő magyar „hőse” — emlékezetes gólt szerzett a későbbi aranyérmes hazaiak ellen — most újra bizonyította a kétkedőknek: akár-15 éves NB I-es szereplés után is képes helytállni a hazai bajnokságban. A tatabányaiak 14-szeres válogatott középpályása az idény végén újra tárgyalt klubvezetőivel, s úgy döntött, még egy évre vállalja a játékot. — Ez most már tényleg az utolsó szezon lesz? — kérdezte a 38 esztendős játékostól Papp István, az MTI munkatársa. — Igen, bár tudom, már két évvel ezelőtt is ugyanígy gondoltam — válaszolta a népszerű futballista. — Aztán jól ment a játék, sőt, időközben egyszer még a válogatottba is meghívtak. Szinte észrevétlenül eltelt az idő. Ne vegyék sértésnek a fiatalok, de fizikailag ma is felveszem velük a versenyt. — Ez azért nem a leghízelgőbb vélemény a hazai utánpótlásról... — Félreértés ne essék, én nagyon szeretem a tizen- és huszonéveseket, sőt, a jövőben is szívesen segítek nekik. De tény, hogy a mai fiatalok gyengébbek, és részben emiatt vagyok képes helytállni a pályán. — Nem tesznek megjegyzéseket korára? — Ha idegenben játszunk, akkor egyáltalán nem zavarnak a bekiabálások. Az viszont rosszul esik, amikor egyesek Tatabányán is velem szórakoznak, és gúnyosan „nagyapónak”szólítanak. Tudom, vannak akik szívesebben látnának fiatalokat a csapatban, de ők még sajnos nem mind értek meg az NB I-es szereplésre. — A jövő? — Tatabányán, a labdarúgószakosztályban szeretnék dolgozni a visszavonulás után — mondta befejezésül Csapó Károly. Tornagyoztes: a Tiszalök Felvételünk a Tiszalök-Átány mérkőzésen készült. (Fotó: Gál Gábor) A hét végén Átányban négy csapat részvételével nagypályás labdarúgótornát rendeztek. A Likőr-kupán a házigazdák mellett a visznekiek, a gyöngyösi öregfiúk és a tiszalökiek tették próbára tudásukat. A remek labdarúgó időben lebonyolított viadalon a következő eredmények születtek: Visznek — Gyöngyös öregfiúk 2-1, Tiszalök — Atány 3-0 , Gyöngyös öregfiúk — Á- tány 4-3, Tiszalök — Visznek 3-2. A végeredmény: 1. Tiszalök 2. Visznek 3. Gyöngyös öregfiúk 4. Atány. A gólkirály négy találatával Soltész Sándor lett. A legjobb kapusnak járó különdíjat Kovács Ferencnek ítélték oda. A legjobb mezőnyjátékos címét Tóth Antal érdemelte ki. A legsportszerűbb csapatnak az átánviak bizonyultak. Nemzetközi sakktorna „Elrajtolt” az Agria ’89 Az első lépések a dohánygyári játékteremben (Fotó: Szántó György) Már évek óta megszokott és üdítő színfoltja megyénk sportéletének az Agria nemzetközi sakktoma. Az idén mintegy száz sakkozó érkezett megyeszékhelyünkre, hogy vizsgázzon a bábumozgatás mesterségéből. A mezőny rendkívül erős, csaknem a fele a Szovjetunióból érkezett, ami — ismerve a sportág ottani nívóját — nem árt a viadal színvonalának. Az indulók között két nemzetközi nagymester van: a tavalyi győztes Raskovszkij és honfitársa, Cseszkovszkij. A magyarokon kívül 11 ország — a Szovjetunió, Csehszlovákia, Ausztria, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, az NSZK, Hollandia, Svédország, Dánia és Kuba — küldte el sportolóit, akiknek sorában tizenegy nemzetközi mester neve található. A rangos eseményt tegnap a kora délutáni órákban Kovács János, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának vezetője nyitotta meg, köszöntve a versenyzőket és eredményes szereplést kívánva nekik. Ezután már végképp a sakkozóké volt a szó. Az egri Kolacs- kovszky SE-ből Seres a szovjet nemzetközi mesterrel, Veingold- dal, Mészáros az osztrák Schrei- nerrel, Hevesi a lengyel nemzetközi mester Kiendrowiczcal, Kiss Pál a bélapátfalvi Éberthtel, Bördős a jugoszláv Juraczkával, Forgó Z. az NDK-beli Baum- mal, Sándor T. pedig Simó Judittal méri össze tudását az első fordulóban. Az eredeti kiíráshoz képest any- nyi változás történt, hogy négy helyett 6 órát játszanak, vagyis naponta 14-től 20 óráig járnak a sakkórák, másnap 9-től pedig a függőjátszmákra kerül sor. Ma a „B”- csoportban ötven sakkozó ül asztalhoz és kezdi meg szereplését. A mérkőzések lapzártunkkor még tartottak, az eredményeket pénteki számunkban közöljük. Lázár Perugiában Már régen nem hallatott magáról Lázár Rita egri hosszútávúszónő, kétszeres Európa bajnoki bronzérmes. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a versenyzéshez szükséges pénz előteremtése mind nagyobb gondot jelent számára. Támogatója nem lévén ugyanis minden egyes alkalommal mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ennél fogva egyre kevesebb lehetősége nyílt arra, hogy felkészültségét lemérhesse, ezért az utóbbi időben bizonyos mértékű fásultság is úrrá lett rajta. A mostoha edzéslehetőségek és nagy munkahelyi elfoglaltsága- a Gárdonyi Géza Színháznál segédrendező- miatt már az is megfordult a fejében, hogy felhagy a versenyzéssel. Ebben az esztendőben azonban még semmiképp sem akasztja szegre az úszódresszét. Olyannyira nem, hogy a hétvégén az olaszországi Perugiába utazik, ahol húsz kilométeres tavi távúszáson áll rajthoz. Sax bravúrja Sax Gyula megerősítette vezető pozícióját a clermont-fer- rand-i nemzetközi sakkverseny 7. fordulójában. Nem akármilyen bravúrt vitt véghez a Bp. Honvéd játékosa: 30 lépésben sötét figurákkal feladásra késztette az exvilágbajnok francia Borisz Szpasszkijt. így előnye már egy teljes pont üldözőivel szemben. f Egészségügyi \ Szakközépiskola Eger, Árva köz 1. alkalmaz 4 és 8 órás munkaidőben takarítónőket. Barátság a teke jegyében A hét végén kétnapos sportprogram várta a mozogni vágyókat a hevesi Rákóczi Mgtsz szabadidőközpontjában. Szombaton délelőtt a nemrégiben átadott automata tekepályán mérte össze erejét az újjáalakult Hevesi SC és az NB III-as egri Zöldért gárdája. Délután ugyanitt a hölgyek guríthattak, majd vasárnap egyéni versenyt rendeztek. // Festésre, vakolásra kiválóan alkalmas oltott mész (fél éves) eladó. Érdeklődni lehet: Verseg Podmanitzky Kastély építkezése. Ugyanitt külső kőburkoló munkára vállalkozókat keresünk. Jelentkezés: hétköznap 7-17 óráig Cseh Ferenc építésvezetőnél (Fotó: Gál Gábor) J V, Az EGZOTA Faipari Kisszövetkezet világítótest faalkatrészek értékesítését és kiegészítő kisbútorok értékesítését kezdi meg. A felkínált áruk termelői áron kaphatók. Árusítással egybekötött bemutató a szövetkezet telephelyén Hatvan, Delelő út 60. Telefon: (38) 11-328 \ r