Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

10. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. július 15., szombat Gazdátlan egyes mez Ö sem lett próféta-... — Hogyan telt a mai napod? — Számlákat, leveleket gé­peltem, telexeket,telefonokat bonyolítottam, üzeneteket vet­tem át — sorolta teendőit Gyón­ná Liktor Zsuzsa, az Eger SE NB I-es röplabdacsapatának volt já­tékosa, csapatkapitánya. — Szokatlan ez a munka? — Hogyne, hiszen a szó szo­ros értelmébe véve nagyon régen dolgoztam. Legalább két hónap kell, míg belerázódom. — A Tszker egri irodájában kaptál egy asztalt. „Betanított munkásnak ” számítasz ? — Adminisztrátor vagyok a mezőgazdasági osztályon, és ha arra érted a betanított munkást, hogy most kell ellesnem az ügy­vitelt, tévedsz. A közgazdasági­ban igazgatás-ügyvitelen végez­tem, így egy adminisztrátori ál­lást bárhol megpályázhatnék. — A röplabdázást és ezt nem lehet egy lapon említeni. — A pályán is felelősséggel tartoztam a mozdulataimért, és itt sem adhatok ki hanyag mun­kát a kezemből. Mindössze any- nyi változott, hogy a nyitás, sán­colás, feladás helyett a számlák­ra, a forintokra, a tonnákra kell odafigyelnem. — Tudom, hogy az ember egész életében nem sportolhat versenyszerűen, no de te, huszon­ötéves vagy. A gyakorlatai, hogy az élsportolók nem akkor fordí­tanak hátat a pályának, amikor a csúcson, erejük teljében vannak. — Igen, de tizennégy évi játék után belefáradtam, s nem is ki­csit. Edzésről-edzésre járni, ál­landóan utazni, alig volt szabad hétvége, gyakorlatilag nem ma­radt időm a családomra, a fiam­ra. — Nálad ez az állapot fáradt­ság vagy fásultság? — Mindkettő. Nagyon jól em­lékszem, hogy egy évvel ezelőtt azt mondták, profi feltételek, profi csapat, profi színvonal. És mi lett belőle? Egy második és egy harmadik helyezés, egy töb- bé-kevésbé profinak nevezhető csapat. Ám a háttér messze el­maradt a várakozástól. Hogy mást ne említsek, több mint egy éve egy mezben játszom. Az Eger kupán este kimostam a sze­relést, s egész éjjel drukkoltam, hogy vajon megszárad-e reggel­re. Ez nevetséges. Egyetlenegy olyan mezünk volt, ami úgy ahogy kinézett. Aztán volt olyan is, hogy kilyukadt a edzőcipőm, s vagy két hónapig ebben játszot­tam, majd kaptam egyet kölcsön. — Ha lett volna elegendő pénz a társaság menedzseléséhez, le­het, hogy a te esetedben is más­képp alakulnak a dolgok? — Lehet, bár egy évvel ezelőtt is erősen gondolkoztam azon, hogy abbahagyom. Ilyen szinten már szerintem összeegyeztethe­tetlen a sport és a család. Olyan nőnek való, akinek nincs férje, nincs gyereke, egyedül van, a maga ura, s maximálisan az edzé­sekre, mérkőzésekre koncentrál­hat. — Ezt az indokot elfogadom, de biztos, más is közrejátszott ab­ban, hogy eleged lett. — Persze, hogy ez csak az egyik összetevő, amiért inkább elmentem dolgozni. Se a Torma Ági, se a Bemáth Bea, sem pedig a Bukina ellen nem beszélek, de én okosabbnak láttam volna, ha ennyi pénzért fiatal, tehetsége­ket hozunk Egerbe, akik három­négy év múlva képesek lettek volna egy hasonló siker elérésé­Az MNK-dönto után, a második helyezést tanúsító oklevéllel re. Nekem már tavaly ősszel is ez volt a véleményem, de nem akar­tam hangoskodni, mert még rám sütötték volna a bélyeget. Fölös­leges volt ezt a tiszavirág életű csapatot összetrombitálni, kifi­zetni egy halom pénzt néhány já­tékosért. — Anyagilag ti éreztétek-e en­nek hátrányát? — Senkitől sem sajnáltam a pénzt, de végül is amennyiért én elugráltam, és ezt összehasonlí­tom a többiek fizetésével, bizony nem voltam elégedett. — Mondanál két végletet? — Jó. Én 5400 forintot keres­tem, és amikor az ESE ki tudta fizetni, még 2000 forint kalória­pénzt kaptam. Ehhez jött még a meccsprémium, no de ennek egy részével még mindig adós a klub. Ellenpéldaként csak annyit mondanék, hogy volt aki 25 ezer forintos bruttó fizetést élvezett az egyesületnél. — Milyen volt a legbensőbb viszony a csapaton belül? Nem arra gondolok, amit a kívülállók láttak. A valódi kapcsolatrend­szerre szeretnék rátapintani. — Ahol tíz nő van összezárva, ott bizony összecsörren a po­hár... — Ezek a problémák termé­szetes méretet öltöttek csupán vagy túlnőnek azon? — Szerintem természeteset. Bárhol előfordulhat, hogy össze­kapnak, az egyik nem szól a má­sikhoz, ez azzal barátkozik, amaz meg mással.Ez elkerülhetetlen. (Fotó: Szántó György) — Két pártra szakadt a csa­pat? — Nem. Ha beszélhetünk is két részről, -de nem hiszem,- én egyikhez sem tartoztam. — Tormával hogy jöttél ki? — Az Ágival? Hm, érdekes viszony alakult ki közöttünk. Én jó kapcsolatnak mondom. Soha nem voltunk ellenségek, soha nem veszekedtünk, de pusziba­rátnők sem voltunk. Ha volt va­lami probléma, az Ági odaült és megmondta a szemembe, hogy mi a gondja. S vele meg lehetett beszélni a nézeteltéréseket. Aki ebben nem volt partnere, az sért­ve érezhette magát. — Volt, hogy sértve érezted magad? — Nem. Velem nem sok kel­lemetlen beszélni valója volt. Az Ágiról tudni kell, hogy ő egy haj- tós típus, nem tűri az edzésen a locsi-fecsit. Ha valakit azért te­remtett le, mert nem dolgozott teljes intenzitással, akkor neki volt igaza. Ó maximalista. — Ha jól tudom, egy évvel ez­előtt már foglalkoztatott az a gondolat, hogy befejezed. Akkor mégis maradtál. Miért? — Abban reménykedtem, hogy több figyelmet és megbe­csülést kapok. Nem akartam ügyeletes sztár lenni, de buta fe­jemmel azt gondoltam, hogy az Egerben eltöltött tizennégy év mégiscsak ér valamit. Tévedtem. Félreértés ne essék, nem vagyok öntelt, tisztában vagyok azzal is, hogy hói a helyem a hazai NB I-es mezőnyben. Valahogy ve­lem mindig azt éreztették, amit egyszer az egyik vezető nyíltan hangoztatott is, hogy saját játé­kosért egy lépést sem teszünk. — Ez alatt a tizennégy év alatt mit kaptál a klubtól. S itt nem­csak kézzel fogható dolgokra gondolok? — Nézd, az utolsó három év­ben volt egy sportállásom, ám előtte Sikénévelbejártünk a Cse­pel Autóba dolgozni. Akkor, amikor mindenki más lógatta a lábát. Mi kint tényleg megfogtuk a munka végét, s azt hiszem nyu­godt szívvel kijelenthetem, hogy szerettek ott bennünket. A baráti körtől lakásvásárlási támogatás címen 30 ezer forintot kaptam, amiért két évet írtam alá. Az idén, június 30-án letelt a két év, tehát ezt a pénzt is megszolgál­tam. Szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor ifiválo­gatott voltam. Bár, ezt végsőso­ron önmagámnak köszönhetem. Az viszont mindigis fájó pont marad, hogy az édesanyámnak, aki gyakorlatilag ezidáig nevelte a fiamat, egy huncut garast sem ajánlott fel a klub, pedig aki csak idejött, fizették neki a dadát. Persze, ez így nagyon kényelmes volt az ESE-nek, elintézte azzal, hogy a nagymama vigyáz a gye­rekre amikor én edzem, mérkő­zésen vagyok, vagy épp napokra edzőtáborba utazom. Bár az imént tévedtem, mert egyszer két hónapra kapott anyu 2 ezer forintot, mint dadus. — Biztos, ismered a mondást, hogysenkisem lehet próféta a sa­ját hazájában. — Igen, azt hiszem, én is ott szúrtam el, hogy Egerben ma­radtam. Pedig hidd el, két évvel ezelőtt egy nagyon kecsegtető ajánlatot kaptam, 12 ezer forin­tos fizetéssel, lakással, benzin­pénzzel, stb. De nemet mond­tam, mert engem ide köt minden. És tudod, annak idején idehoz­ták a lengyel Jozwikot, aki úgy­szintén egy vagyonba került az ESE-nek. Ez egy csúnya ballé­pés volt. Ugyanakkor nem be­csültük meg Kovács né Pálos Ri­tát, aki biztos kevesebbe került volna, és nagyobb hasznára vált volna a csapatnak. Szóval, hogy visszatérjek egy korábbi gondo­lathoz, egy évvel ezelőtt is emiatt akartam abbahagyni. — Azt nem hiszem el, hogy nem fáj a szíved. — Nagyon jól érzem magam. Isten bizony! — Az első hetekben a hon­vágy sem jelentkezik... — Lehet, de majd megpróbá­lom elterelni a figyelmemet. — Végérvényesen döntöttél? — Igen. Nem táncolok vissza. De nemcsak az Eger SE-ben nincs folytatás, hanem másutt sem. — A búcsúmérkőzésre gon­doltál? — Már megvolt. — Na ne viccelj! — Tényleg. Áz Eger-kupa utolsó mérkőzése előtt bejelen­tettem a szakosztályvezetésnek, és az elnöknek is, hogy ez lesz az utolsó mérkőzésem. Az volt a válasz, hogy jó. Szerintem senki sem vette komolyan, csak én. — No, de tizennégy év után nem lehet így befejezni. — Most is csak azt tudom mondani, elég volt. Ha a klub el akar búcsúztatni, természetesen állok elébe, de amiért lemegyek a körcsarnokba, azt elsősorban a lányok és a közönség miatt te­szem. Budai Ferenc Sportműsor Szombat Labdarúgás: Likőr-kupa négy csapat tornája, Átány, 9. Lovassport: Koráik Zoltán emlékverseny, fogathajtás, I. forduló, zaránki sportpálya, IX Teke: Egri Zöldért-Hevesi SC barátságos mérkőzés, heve­si szabadidőközpont, 9., amatőr női verseny 14. Tömegsport: Asztalitenisz verseny, hevesi szabadidőköz­pont, 9-12. Vasárnap Lovassport: Koráik Zoltán emlékverseny, fogathajtás, II. forduló, díjugratás, zaránki sportpálya, 9. Teke: Egyéni verseny, hevesi szabadidőközpont, 10-18. Úszó OB Csépe a leggyorsabb Tegnap a Komjádi uszodában színvonalas versenyekkel folyta­tódott az országos úszóbajnok­ság. A pénteki csúcstermés sze­rényebb volt az előző napinál, ezúttal egyedül Ágh Norbert 100 m gyorson faragott le saját re­kordjából csaknem egy másod­percet. Az 52.46-ot 51.60-ra „ír­ta át.” A gyöngyösi Csépe Gabriella esélyeshez méltóan végig vezet­ve nyerte meg az 50 m-es mellú­szást Nagy Tündéés Balajcza Tí­mea előtt, ideje 33.85. Az ugyancsak gyöngyösi Kiss Tí­mea az első napon 50 m háton 32.19-cel ötödikként csapott célba. Tegnap száz m háton állt rajthoz, és 6. helyet könyvelhe­tett el magának. Időeredménye: 1:08.51. Az aranyak ára? Kezdetben volt a dopping és a bundabotrány, ezek az ügyek ve­títették rá árnyékukat a magyar sportéletre, tompították a szöuli aranyak fényét. Újabban már önmagunk is mind nagyobb előszeretettel vájká- lunk a gennyedő sebben, egyre gyakrabban találkozhatunk a sportsajtóban malíciózus megjegyzésekkel. Úgymond, túlontúl is drága az olimpiai és nemzetközi versenyeken szerzett aranyak ára, emberéletekkel és egészségileg teljesen lerobbant lakosság­gal kell érte fizetnünk. Már maga a kérdésfelvetés is hamis, hiszen azt sugallja, hogy amennyiben az élsportra kevesebbet áldoznánk, az anyagi erőfor­rásokat átcsoportosítva, egycsapásra megoldható lenne a diák- és szabadidősport minden gondja-baja. A derék magyarok ez­után már néma sportlapok böngészését tekintenék elsődlegesfel­adatuknak, nem az lenne számukra az imponáló, a hozzáértés ne­továbbja, ha kívülről fújják kedvenc'csapatuk összeállítását. Egyszóval: sportemberi mivoltuk nem ilyen, akárhogy is nézzük, pótcselekvésekben csúcsosodna ki. Ezzel szemben tréningruhá­ba bújnának, és napi egy-kétperc testmozgás helyett egy-két órát áldoznának kondíciójuk fenútartására. Csak hát — ne legyünk szemellenzősek — manapság Magyar- országon ennek megvalósításához vagy vastag pénztárca, vagy kőkemény konokság, már-már megszállottság szükségeltetik. Es még valami. Mindent elsöprő tudatosság, amely pontosan diktál­ja, hogy mit miért tegyünk. A kínzó időhiány ugyanis óhatatlanul szelektálásra kényszerít, s a rangsor elejére az kerül, amit mi ma­gunk lényegesnek tartunk. Ahhoz, hogy a mozgás legyen a gondo­latbeli lista élén, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez olyan be­fektetés, ami előbb-utóbb egészségben, életkedvben, tettrekész- ségben busásan kamatozik. Ha úgy tetszik, szemléletváltozásra van szükség, amely világosan megérti az idők szavát, azt, hogy önmaga ellen vét, akinek szájából cigaretta lóg, az italospoharak emelgetésében jeleskedik, s tunyán kényelmes életmódot folytat. A dolog másik oldalát szemlélve: mit nyernénk azzal, ha a Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez elvét feladva kevesebbet fordítanánk klasszis versenyzőink menedzselésére? Egyrészt ke­vesebb dicsőség jutna az országnak, egy sikerélményt nyújtó terü­letről önként kivonulnánk. Nyilvánvaló, dőreség lenne ez ré­szünkről, hiszen ilyenekben amúgy sem bővelkedünk. Mennyiveljárnajobban a diák- és a szabadidősport? Példaké­pek hiányában nem biztos, hogy könnyebb lenne az olyannyira sürgetett szemléletváltás elérése. Valójában nem az élsporttól el­vont forintok, hanem a gazdaságban és az életkörülményekben lezajló pozitív változások adhatják a mindenki számára meg­nyugtató megoldást. Mi hát az aranyak ára? Kétségkívül, sok-sok millió forint, ami mérhető. S még több az, ami mérhetetlen... (buttinger) Nyűt levél Kiss Ferencnek, a kiskörei labdarúgócsapat volt edzőjének Tisztelt Kiss Ferenc! A tarnaleleszi labdarúgó szur­kolók, valamint a magam nevé­ben, bár egy kicsit megkésve, de gratulálok a társadalmi munká­jáért kapott kitüntetéséhez. Őszintén és nagyon sajnálom, hogy az a lelkes csapat, amely az Ön keze alatt dolgozott és szóra­koztatta az Önök sportszerű kö­zönségét, búcsút kellett, hogy vegyen a megyei osztálytól. Min­den bizonnyal Ön mindent meg­tett annak érdekében, hogy ez így is történjen. Emlékeztetőül: volt 1989 márciusában egy Tar- nalelesz-Kisköre bajnoki labda­rúgó-mérkőzés, ahol Sajnos Tol­nai Imre az Önök játékosa meg­sérült. A Népújság hasábjain keresz­tül azt nyilatkozta, hogy közel két évtizede járja a labdarúgó pá­lyákat, de ilyen alattomos bele- menést és sportszerűtlen játékot nem látott. Közlöm Önnel, hogy én ma­gam is húsz éve járom a labdarú­gó pályákat, először mint játé­kos, később, mint sportvezető, de ilyen sportszerűtlen edzővel nem találkoztam, aki a saját kö­zönségét és játékosait járatja le azzal, hogy hamis igazolással küld pályára labdarúgót. Azt hiszem, és meggyőződé­sem, hogy amennyiben három hónappal később terjesztik Önt fel a kitüntetésre, akkor teljesen más a végeredmény. Az Ön által tett nyilatkozat, amely mint már említettem, er­kölcsileg is nagyon megviselte a mi csapatunkat, sajnos az ered­ményességben, illetve ered­ménytelenségben mutatkozott meg. Nagyon sok helyen megje­gyezték nekünk, hogy ezek a „csontzenészek”. Végezetül annyit, hogy ameny- nyiben az eltiltása lejár és a sport területén erkölcsileg is rendbe jön, sportszerűen és keményen dolgozzon annak érdekében, hogy a saját és más csapatok szurkolóit is fondorlat nélkül szórakoztassa. Tisztelettel: Pál Tibor a Tarnaleleszi SE elnöke Drága vdlt a feketekávé A Brazíliában rendezett a lab­darúgó Dél-Amerika Kupán doppingvizsgálat „áldozatául esett” Pablo Bengoechea, az uru­guayi válogatott és a spanyol Se­villa játékosa. A nemzetközileg jól ismert futballista vizeletében a megengedettnél nagyobb kof­feinmennyiséget mutattak ki, ezért a Dél-Amerikai Labdarú­gó-szövetség (CSF) két évre minden, a FIFA által rendezett mérkőzéstől eltiltotta! Osvaldo Ramirez, a CSF perui tagja a szenzációra összesereglett újságíróknak elmondta, .hogy a döntés végleges, tehát a fellebbe­zésre nincs lehetőség. Az eltiltás­ra vonatkozó javaslatot a szövet­ség tagjainak döntő többsége szavazatával támogatta. Bangoechea sem a döntésről, sem a vizsgálat eredményéről nem volt hajlandó nyilatkozni. Az uruguayi válogatott egyik tagja szerint — aki nevét nem ad­ta kijelentéséhez — csapattársa csupán feketekávét fogyasztott, de balszerencséjére pont az ellen­őrzés előtt. Ha valóban így tör­tént, ez a kávé bizony drága volt, de aligha ez az egy csészényi ser­kentő okozta Bangoechea vesz­tét. '

Next

/
Oldalképek
Tartalom