Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. július 15., szombat PANORÁMA 5. Bükkszentmárton Falu az ötvenhármas kilométerkőnél Perzsel a nap, a száraz hőségben felforrósodik az ember bőre, mégis, amikor Bükkszentmártonba érünk, jőleső őzont lehelnek a kertek. Csupa-csupa zöld itt minden, a házak előtt őriás bokrok és millió virág... A környék egyik legszebb falva. Körülöleli a Sóvéhegy, Csigabéree, Pallagbérc, s a távolban mindenütt erdő. Azt gondolnánk, igazi üdülőhely — de erről sző sincs. Az itteni emberek csak akkor látnak idegent, ha azok Szilvásváradra tartanak. Igaz. nem mindennapi látvány lehet, amikor a külföldiek lóháton végighaladnak a főutcán. Az aprócska települést ötszázan, ha lakják, egyetlen boltja, kocsmája van. Az iskolaépületben Ls csak harmadik osztályig tanulnak a gyerekek, a nagyobbak a közeli Bélapátfalvára járnak. Közi­gazgatásilag ide tartozik a falu, s a legtöbben a tsz-be járnak dolgozni. Munkahelyet itt aztán való­ban nem találni, de ahogy az emberek mesélik, szívesen laknak itt: nemcsak a gyönyörű táj vonzó, a csend is. Kicsit úgy érezzük, kívül esik a világtól e zárt közösség, jóllehet, csak munkaidő után jönnek össze. Mégis, valamiféle megtartó erő árad szavaikból, mikor beszédbe elegyedünk ve­lük... Mikes Márta Perl Márton Hiába, ha egyszer a nyugdíjból nem lehet megélni... Sipos Ferenc: A'féleségem itthon van, ő főz, én meg még bírom az el­járást, miért ne dolgoznék Sipos Ferenc jövőre tölti be a hetvenet, de tizenkét órai szolgá­lat után ma reggel jött meg a mun­kából: — Egerben, az AHT-nál va­gyok portás, tizenkét óra munka, utána huszonnégy szabad. Le se feküdtem, hogy hazaértem, majd pihenek még később. — Nyugdíj mellett is kell dol­gozni, mindenképp? — Számoljon utána, hetven­ben jöttem el a nádasdi bányából, 4055 forintot kapok. Hát lehet ebből megélni? Most már kilen­cedik éve, hogy portáskodom, meg is szoktam, és elégedett va­gyok a vállalatommal. Ha bírom, miért ne csinálnám. Nem mon­dom, fárasztó, délutánra már „el- pottyanok”, de a pénz az kell. Most itt van ez a fű, az út szélit le­kaszálom, hadd legyen rendben. Hanem azt megírhatnák, hogy a falu közepéről már elvihetnék a vasat, itt éktelenkedik már mióta, még a gyerekek gyűjtötték. Hát nem kell ez senkinek? Sipos Ferencnek — a falu nevé­ben — más gondja is van. Még­hozzá a vasárnapi „beteglátoga­tó” busz miatt. Bükkszentmár­tonból Csehi felé tesz egy kört a járat, így aztán nemcsak időt veszí­tenek, de az útiköltség is többe ke­rült. Hát íme, most közreadjuk... Meg se tudnám mondani, mikor tettem ki a lábam a faluból Harminc éve a lemezgyárban kább megvárom, míg tojók lesz­nek, legyen mindig friss tojás. A fiammal meg a menyemmel la­kom, az egyik Egerbe, a másik Bélapátra jár dolgozni, úgyhogy napközben egyedül vagyok. — Tennivaló azért akad bő­ven, gondolom... — De még mennyire, aranyo­som! Fél ötkor kelek én is a gye­rekekkel, mert ők korán indul­nak munkába. Főzni nemigen kell, azt elvégzi a menyem, de itt a nagy kert meg a jószágok. Igaz, ebben a nagy melegben már ne­hezebben mozgok, még a temp­lomba se igen tudok elmenni, messzire van. — Tősgyökeres bükkszent- mártoni? — Itt éltek a szüleim, én is itt születtem. Az apám cseléd volt, magam a hatvantól a tsz-be jár­tam dolgozni. Hiába, eltelt az idő felettem, a szőlőbe se megyek ki, csak a tizenöt éves unokám. Jó itt nekem, idejét se tudom, mikor tettem ki a lábam a faluból... A hetvenhét éves fejkendős — A testvéremhez viszem a asszony, özvegy Szabó Károlyné, kukoricát, neki van darálója, erőteljesen húzza a kiskocsit ma- Negyven csirkém van, akár rán- ga után: tani is lehetne már őket. De in­Özvegy Szabó Károlyné: Ebben a nagy melegben még a meggyet se tudom leszedni Lengyel Sándort csak azért ta­láltuk otthon, mert táppénzen van, egyébként a borsodnádasdi lemezgyárban dolgozik: — Zakatolt a szívem, sok volt az idegesség, ezért a kényszerpi­henő — mondja. — Különben már harminc évet lehúztam egy helyen, de hát a gyárban se vala­mi jó a helyzet. Abban az üzem­részben, ahol azelőtt háromszá­zan dolgoztak, most negyvenen ha vagyunk. — Elégedetlenek? — Nézze, én nem politizálok, nem kedvező az nekem. Azt szokták mondani: ha délelőtt nem érvényesül az ember, dél­után már nem érdemes ilyen dol­gokba fogni. Ennyi idő után a tí­zezret nemigen éri el, amit haza­viszek. A harminc év alatt egy­szer kaptam szakszervezeti be­utalót, meg most félárú kedvez­ményt, mikor a fiamat megláto­gattam. Nemrég vonult be kato­nának, jó messzire, Körmendre. A másik gyerek, Bea épp a tévét nézi. Most végezte a nyolcadikat a 212-esbe vették fel, szakmun­kástanulónak. Igaz, ő mezőgaz­dasági iskolába szeretett volna menni, de hát nem sikerült. Pilla­natnyilag úgy néz ki, köszörűs lesz, ha végez. Hát, nem épp egy gyenge kislánynak való munka, az igaz... — A vidékieket csak másképp kezelik — mondja az édesapja, — mi messzebb esünk a tűztől. Jut az a munka, ami jut. Dolgozni pedig kell. A jövő hónapban lagzi lesz nálunk Liktor B. Györgyöt már a nagy esemény előkészítése fog­lalkoztatja: a jövő hónapban lesz a fia esküvője. — Egerben lesz a házasságkö­tés, a családi tanács úgy döntött, hogy nálunk, a fiús háznál meg a lagzi. Hatalmas sátor lesz, kell annak a háromszáz embernek. — És mi minden? — Három hízót vágunk, száz­ötven kilósokat, nem marad hoppon senki, még a lagzilesők sem. Merthogy ez se ment ki a di­vatból errefelé. Csak a cigányze­A pénz nem hullik az égből, akkor mindenki az úton állna... Gyakran van itt lagzi, a múlt héten is volt egy ne. Helyette a tánczenekar lesz ilyen villanygitárokkal. Hát ha ez kell a fiataloknak? Na meg ugye bor, sör, italból annyi, hogy ne fogyjon el. — A gyerekek hol laknak majd? — Egy darabig nálunk, elfér­nek. Innen járnak majd be dol­gozni, a menyemnek való Eger-, be. Nagyon helyes, gyakran ki­jön hozzánk... No de megyek is dolgozni, van egy beltelek föl­dem, krumpli van benne. Meg a veteményt is meg kell gyepálnom a kertben... A két fiúcska élvezi a vakációt, de azért besegítenek apjuknak is Baktatunk a falu főutcáján, nézelődünk: egy kiszáradt fán a hangosbemondó. Amott egy ze- tor, rádiót szereltek bele, az ontja a zenét. — A barátom jött segíteni, ta­karmányt vágtunk az állatoknak — mondja Szabó Sándor. — A munka mellett szarvasmarhát is tartok, három tehenet, két bikát. — Sok a gond velük? Megéri? — Hát ha azt nézem, hogy reggel, este hat kilométerre kell vinni a tejet...?! Literjét 10.90- ért veszik át, most tizenöt litert adnak naponta a jószágok. De hát a pénz nem hullik az égből. Mi még aránylag olcsón kaptuk az építőanyagot, akkor egy ablak nyolcezer volt... — Hogy élnek errefelé az em­berek? — Mondják, hogy jó a nyuga­lom, a csend a falun. Magam se mennék városba, de dolgozni azt kell. Hogy élnek? Van vagy húsz személykocsi, divat lett a videó is. Nekünk még színes tévére nem futotta. — Mi a kikapcsolódás? — Összejövünk a szomszé­dokkal, barátokkal. Elbeszélge­tünk, nyársalunk, bográcsolunk. Nyaralás akkor van, ha kime­gyek a „birtokra”, kapálni — ne­veti. — Még nászúton se voltunk a feleségemmel... Pillanatképek '89 nyarán

Next

/
Oldalképek
Tartalom