Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

4, KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. június 6., kedd Egy hét. . . A KÉPERNYŐ ELŐTT Sápatag krimik Vasárnap Dar­vas Iván be­szélt sorsának, pályájának ál­lomásairól Irodalmi kötődéseim ellenére ifjúkorom óta kedvelem a krimi­ket, azt vallva, hogy egy alkotás minősítését műfaji szempontok nem befolyásolhatják, mert ki­zárólag az értékszint a mérvadó. A bűnügyi hangoltságű írások ráadásul fejlesztik logikai adott­ságainkat, megmozgatják fantá­ziánkat, azaz nemcsak szórakoz­tatnak, hanem gazdagítanak is bennünket. Persze csak akkor, ha a szer­zők nem iparosok, vagyis nem engednek a könnyű, a gyorsan elérhető látszatsiker csábításá­nak, nem elégszenek meg a meg­tanulható sablonkészlet precíz felvonultatásával, az elkopott fordulatok lagymatag, hevenyé­szett átfestésével. Sajnos, a szombat esti kínálat a kommersz — szemlélettel járó kliséözönnel keserített meg min­ket. Az „Öreg” című NSZK-soro- zat legújabb blokkja, a Séta a tej- úton forgatókönyvírói hibákkal riasztotta a nézőket. Bruno Hampel következete­sen mellőzött minden eredetisé­get. Sztorija bágyatag, cselek­ményvezetése csigatempójú, párbeszédei vérszegények. Ez a magyarázata annak, hogy a rejté­lyesnek hirdetett kifejletre rög­vest rájövünk, s már csak amiatt bosszankodunk, hogy az idős, a tapasztalt nyomozótiszt tovább­ra is tanácstalan. A történet' mondandója is didaktikus, isko­lás jellegű. Méghozzá olyannyi­ra, hogy szenvedünk ettől a jó­szándéktól. Ausztrál produkcióval ritkán találkozunk. Épp ezért fokozott érdeklődéssel vártuk a Rablás vetítését. Brian Dale ugyan nem büszkélkedhet átlagon felüli szellemi babérokkal, előbb emlí­tett alkalmi riválisát azonban egyértelműen lekörözte. Főhőse Taylor őrnagy, vala­mint Vietnamban „edződött” kommandója precízen tervezett akciót hajt végre a tisztessége­seknek aligha nevezhető bukmé­kerek ellen. A csoport megszerzi hatmillió dollárjukat. Ezt a ha­talmas summát kívánják a helyi banditák is, akikkel szemben a rendőrség tehetetlen. Nem úgy ez a csapat, hiszen — némiképp Thália szerepkörében tetszeleg­ve — igazságot is szolgáltat, ami­kor leszámol velük. Érdekes gondolati mag, külö­nösképp, ha az ötletszülő nem vonakodna mélyebbre szállni, a vázoltaknál is lényegesebb össze­függéseket felvillantani. O azoiíban — ki tudja miért — ódzkodik ettől, bízva zömében hatásvadászó eszköztárának ru­tinosságra valló bevetésében. Baj, mert nemcsak ő a káro­sult, hanem mi is... Pécsi István Kék búcsú Elbúcsúzott a Kék fény mű­sorvezetője, Szabó László a leg­utóbbi adásban. Nem volt köny- nyű dolga, mert nem olyan idő­szakban tette meg ezt a lépést, amikor mindenfajta magyarázat nélkül mondhatott istenhozzá- dot a kamerának. Magyaráznia és magyaráztatnia kellett az ed­digi módszereket. Sok minden kiderült ugyanis az eddigi rendőri munkáról, amit a megelőző időszakban mély hallgatás övezett. Nem hozták nyilvánosságra azokat a jogtalan bántalmazásokat, fegyelemsér­téseket, amelyeket éppen a rend . őrei követtek el. S mint kiderült: nem is kis számban. Erről a leg­felsőbb katonai ügyész nem Irí- vánt számadatokat közzétenni hatályos jogszabályra hivatkoz­va. Közlékenyebb volt a belügy­miniszter-helyettes, az ország új rendőrfőnöke, aki túltette magát a nem demokratikus szellemben született törvényerejű rendele­tén, mivel rájött: nem a titkoló­zás védi a mundér becsületét, ha­nem éppen a nyílt beszéd. Nem fogalmazott Szabó Lász­ló túlzottan derűsen. Nem is volt rá semmi oka. Két évtizeden át ez a műsor is követte a helytelen elvet, s az arra épülő gyakorlatot, amely szerint a hatalom birtoko­sai tévedhetetlenek. Igaz, ők is a fennálló rendeletek alapján ké­szítették műsoraikat, de mitaga­dás, az Íratlan törvényekből is sok minden tükröződött a hang­vételben. Különösen sok kérdő­jel maradt a közvéleményben az­zal a rendőrgyilkossággal kap­csolatban, amely ügy során szó volt a társadalom felelősségéről, a fiatalok magatartásáról, de ar­ról bizony nem, hogy az áldozat mennyire ittas volt. Igaz, meg­próbálták a felelősséget megosz­tani azzal a felkiáltással, hogy er­ről mindenki tudott, a fiatalkorú vádlottak is, de mindenki megfe­ledkezni látszott erről a nem el­hanyagolható körülményről. Ez is csak arra utal, hogy egy rossz struktúra teremtette helyzetben mindenki torzan viselkedik, le­gyen bármilyen szerepben. A szituációt kell megváltoztatni ahhoz, hogy mindenki reátalál­hasson a valódi helyére. A rend­őr nyomozzon, a védő védjen, a bíró pártatlanul ítélkezzen, és így tovább. Egy többszörösen tagolt társadalomban, amely biztosítja az állampolgárjogait, az önkény lelepleződik. A régi búcszúzott, s új műsor­vezetőjött. A fiatalember rokon­szenvesen fogalmazta meg néze­teit jogról és erkölcsről, az új szemléletmódról. Ezzel véle­ményt fejezett ki a Kék fény ed­digi tevékenységéről is, bár fejte­tőre állított logikával. Tudniillik csak azt mondta el, milyen friss szempontjai vannak, azt nem tisztázta, hogy mit tagad meg az eddigiek közül. Persze, az ilyen váltás mindig nehéz, mert az elődtől szépen kell búcsúzni. Vi­szont mi lesz a cenzúrával, az iga­zi váltással, hogyha mindig ilyen finoman kell megfogalmazni a kritikát? Gábor László Ártatlanul megalázott harmincnégy hatvani vasutascsalád balladája A félelem éjszakája (X/2.) Az újhatvani tüntetés elleni tá­madást az államvédelmisták nem siették el. Első csoportjaik Budapestről már délelőtt tíz óra tájban megérkeztek. Egyelőre nem csináltak semmit, csak el­zárták az utat Pest felől. Később érkeztek meg a miskolciak, akik a belváros irányából közelítették meg a tüntetőket. Aztán fokoza­tosan felvonultak a mellékutcá­kon is. A fegyveresek a teherau­tókon várakoztak. Egyes vissza- emlékezők szerint szeszesitallal a parancsnokság látta el őket, mások szerint a közeli vendéglő­ben (is) iszogattak várakozás közben. Az este beállta után a gyere­kek közül sokan hazatértek, de elhagyták a templom környékét azok is, akik csak kíváncsi szem­lélői voltak az eseményeknek. A meggyőződésesek a helyszínen maradtak. Beszélgettek, Máriás magyar énekeket énekeltek és hangosan imádkozták a rózsafű­zért. Késő este, tíz óra tájban a te­herautók lámpáival megvilágí­tották a színhelyt, az államvédel- mista tisztek felszólították a tö­meget, hogy oszoljanak szét és menjenek haza. Amikor ennek nem volt foganatja, vízi fecsken­dőkből vizet zúdítottak rájuk, de Huszonnégy órás „együttgon­dolkodást” ígért az országos ol­vasótábori találkozóra invitáló levél. Szombat déltől vasárnap délig — akár megfeledkezve az éjszakai alvásról is — közös töp­rengésre hívott lelkes, nosztalgi­kus hangon a nagykökényesi is­kola „összes termeibe” és hatal­mas, gyepes udvarára. Hangula­ta volt ennek a levélnek, nem le­hetett neki ellenállni. Felpakol­tam hát a hálózsákot és némi en­nivalót „(Hozz krumplit, hagy­mát, kolbászt)”, és békésen rá- zattam magam a busszal Nagy- kökényes felé. Érkeztek autóval is — huszonévesek, ötvenesek, családdal vagy szólóban — a kö­vér cseppekben érkező eső elle­nére összegyűltünk jó hatvanam „Fogadóbizottságként” Dinnyés ydz.se/daltulajdonos szolgált, aki mezítláb, gőzölgő ebédjével ke­zében már sejteni engedte a kö­vetkező órák fesztelenségét, no és puritánságát. Hamarosan „szekciók” ala­kultak, bár egyelőre még nem szellemi indíttatásból, inkább a krumplihámózás, jurtaállítás, és agyagozás céljából. A rögtönzött kemencében másnapra kiégtek az itt készített érmek, s a tál is, amire mázzal írták, milyen váro­sokból, falvakból jöttek a tizen­hét éves mozgalom vezetői, szer­vezői, életben tartói. A cserép közös emléknek készült. Mikor besötétedett, kezdő­dött az igazi munka: megfogal­mazni, mit is jelent ez a szó, hogy olvasótábor. Mert nem csak azt, hogy két hetet együtt töltenek okos felnőttek, érdeklődő gyere­kek, és könyvekkel bástyázzák körül magukat. Öt éve már, hogy kiválasztanak egy-egy történel­mi korszakot, és szinte abban él­nek — legyen az Bethlen Gábor fejedelem világa, vagy a száza­dunk negyvenes évei — zenével, históriával, képzőművészettel, irodalommal elevenítve fel az akkori hangulatot. A vezérmotí­vum mindig a magyarság, az eu­rópaiság: több lehet ez a szellemi kirándulás, mint olvasmányél­mények gyűjtése. — Hogyan tágíthatnánk ki ezt a 10-14 napot- kérdezte Zombo- ri OHd(Budapest) — hogy a gye­rek szépen, emberi módon nőj- jön fel? Egy emberi életformát közvetítünk, és ennek hatását szeretnénk időben és térben ki­terjeszteni. Olyan pillanatban vagyunk, amikor nem késleked­hetünk, nem szalaszthatjuk el a politikai változások kínálta lehe­tőségeket. ”Tervezzünk és csele­zz is hatástalan maradt. Végül jelző vagy riasztó lövéseket ad­tak le, majd a teherautókról le­ugráltak a katonák, drótkötélből kordont húztak és puskatussal kezdték verni az embereket. Jajgatás, sikoltozás kezdődött, a tüntetőkön pánik félelem lett úrrá. Aki tehette menekült: meglapultak az árokban, fel­másztak a fákra, átugráltak a ke­rítésen, elbújtak a kukoricásban, bemenekültek a templomba, a kolostorba, elrejtőztek a közeli iskola pincéjében. A megvadult ávósok, miután szétrobbantot­ták a tüntetés magvát, kezdték lefogni az embereket, akiket be­hurcoltak a közeli katolikus kör épületébe és udvarába, majd ül­dözőbe vették a menekülőket. Berontottak a templomba és a kolostorba is. Balázs Ilona: „...bejöttek az ávósok a temp­lomba és az ott lévő papokat el akarták vinni. A zűrzavarban egy arany kehely leesett a földre, amit én felvettem. Édesanyám hazavitte, majd egy párnában el­rejtve sikerült magunkkal vinni a Hortobágyra. A szabadulásunk után visszaadtuk a templomba.” A rendházban mindenkit véresre vertek. Az egyik szerzetes meg­számolta, tizenhatszor verték ar­cul. Az elájult szerzeteseket és apácákat addig locsolták, amíg kedjünk együtt!”- ahogy Bajza József fogalmazott egy hasonló reform hangulatban. Most lezár­hatunk egy időszakot és új indu­lókört keresünk. Kocsis István, a hatvani városi könyvtár igazgatója, a találkozó házigazdája szerint: — Elvesztet­tük a biztonságérzetünket a jö­vőben, hát rajzoljuk át a képet: a szervezetit és a tartalmit is. Szer­te az országban egyesületek, alulról építkező demokratikus struktúrák épülnek, ilyet kell ne­künk is produkálnunk. Sok olva­sótábori vezetőben nincs ugyan válság, mégis sántikálva áll össze a nagyobb egész. Javaslom, hogy alakítsunk országos szövetséget, ami szabadabb kezet adna ne­künk. Dinnyés Józsefekkor vette elő gitárját, és Ady Éötvösnek aján­lott versébe kezdett. Aztán letá­masztotta a hangszert, és prózá­ban folytatta, imigyen: — A tervezés rendszerint úgy történik ma Magyarországon, hogy megvárjuk, mit mondanak a hatalmasok. Legyen másképp — mi szóljunk előbb! Vajon az új pártok hogyan szállhatnának be a mozgalmunkba? Az a megol­dás, ha újra olvasókörök, egyle­tek jönnek létre, ha mindenhol lesz egy szoba, ahol nyolcan-tí- zen összejöhetnek beszélgetni, olvasgatni, ahol egy gitáros elé­nekelhetne három verset, és az emberek akár azt is megtárgyal­hatnák, mért nincs járda. — A lé­nyeg: az ország minden pontján, ahol tábor van, csináljuk meg a helyi egyesületeket, és még az idén a szövetséget is, olyan el­nökséggel, mely egész évben in­tézné a pályázatokat, ápolná kapcsolatainkat, döntene ne­vünkben — tette hozzá a kiskun- halasi Lukács László. — Ki csi­nálja ezt, mikor és hogyan, elég erősek vagyunk-e hozzá?-Ne váiják meg a kis külön egyletek szerveződését, — aján­lotta dr. Arató Antal(Budapest). — Olvasótábori szervezet le­gyen, ezt itt most is kimondhat­ják, ahányan összegyűltek. Néhány vélemény, kétely csak a vitából, ami lassan estébe, éj­szakába nyúlt, de nyugvópontot nemigen talált. Sőt, akadt, aki in­kább másról meditált volna, — például Vass György Hatvanból. Igaza volt. — A formát már jól körülrág­tuk, a valódi tartalomról viszont alig esett szó. Sok minden, ami a mi programjaink sajátossága volt, politikai jelszóvá vált, jobb, ha más „vadászterületek” után magukhoz nem tértek. Az egyik apáca haldokolni kezdett, ezért kihívták a körzeti orvost, aki el­sősegélyben részesítette a többi sérültet is. A fürdőszobában csu­rom vér volt a mosdókagyló, a fürdőkád. Az ávósok összetör­ték a szentképeket, beverték az ablakokat, leszaggatták a vi­llanyórát és a lámpákat, össze­törték a bútorokat. B.M. vasutas szolgálatból jött haza, a templom melletti házban lakott. A lakása előtt összetalálkozott egy ávós- sal. Az szó nélkül arcul verte jobbról, balról, csak aztán en­gedte meg, hogy tisztázza magát. Letartóztatták a katolikus kör­ben kártyázókat, a Zöldfa ven­déglőben lévőket kiverték a he­lyiségből. Berontottak a vasutas laktanyába és az éjszakai szállá­son pihenő vasutasokat is meg­verték. Átkutatták a környék há­zait is. Erre B. V. a következő­képpen emlékszik vissza: „Ak­kor nem féltem, egészen addig, amíg egyszercsak fel nem tűntek a Rákóczi utca mindkét végén a teherautók, amelyeknek lámpái megvilágították a tüntetőket. Az autókról leugráltak a katonák, és elindultak az emberek felé... Még volt annyi időnk, hogy be­szaladtunk az egyik mellékutcá­ba, de láttuk, hogy már annak végén is felsorakoztak a teherau­nézünk. Törődjünk végre azzal, mit tegyünk, és ne csak azzal, ho­gyan! A beszélgetés mégsem vett új irányt. Mindenesetre megálla­podtak abban, hogy egyelőre nem bújnak ki a Népfront védő­szárnyai alól, hiszen kölcsönösen szükségük van egymásra. Ahogy a forintokra terelődött a figye­lem, Romháb Mária kért szót (Kecskemét), és röpke számítást végzett. Idén 90 olvasó- és 160 közművelődési tábor pályázott, köztük négymilliót oszthatnak szét. A Művelődési Minisztéri­um másfél milliót ad, a Hazafias Népfront kettőt. Csakhogy nem valószínű, hogy jövőre is ilyen adakozó kedvűek lesznek, és ha majd harcolni kell a pénzért, csak egy szervezet állhat csatasorba a győzelem reményével. Lassan éjfél lett, gyertyák gyulladtak. Néhányan nyugovó­ra tértek, hogy másnap tiszta fej­jel gyürkőzzenek neki a problé­mának, mások a jurtát választot­ták, vagy — ahogy magam is — vad barkocbába kezdtek, és megfeszített agymunkával talál­ták ki Ratkó József, á költő fel­adványait. A ’’keresztanyád tér- dekalácsát” és Szent Dávid he­gedűjét a Holdon. Vasárnap újra kezdtük. To­vábbra is az egyesület, bizottság, szövetség szavak fordultak elő a legtöbbször, de ahogy teltek az órák, csak nem akart kikristályo­sodni, mi a teendő. A mérsékel­tebbek nem-aggódtak, szerintük csak jó, ha izzadva születik a megoldás. A radikálisok egyet­értettek Zombori Ottó kifakadá- sával: Innen nyugodtan távozha­tunk, mert nem csináltunk sem­mit. Ott tartunk, ahonnan teg­nap este indultunk, nem ütőké­pes a dolog. Végül szavaztak: született egy (lélekmegtartó) intézőbizottság, s ennek tagjai június elején ösz- szejönnek. Szeptemberre pedig elfogadták Ratkó József meghí­vását Nagykállóba, újabb talál­kozóra, újabb fejtörésre. Senki sem dobódott fel, széket hordtunk, szedelőzködtünk, az autósok kikanyarodtak az iskola udvaráról, mi buszosok hervata- gon vártuk a járművet. Még vé- gigsiklott pillantásom a koron­golt tálon, ami „emlékünkre” készült. Senki sem törődött vele, fehérmázas felirataival, városok, falvak nevével. Az eső pedig, ke­retbe zárva a két napot, újra el­eredt. Palágyi Edit tók. Beszaladtunk az utca torko­latának közelében lévő házba. A barátnőm anyja tisztában volt a helyzettel.'Gyorsan levétette ve­lünk a felső ruhánkat, és kettesé­vel ágyba fektetett bennünket. Nem sokára zörgettek az aj­tón, verték az ablakokat, és be­jöttek az ávósok. A háziasszony odalépett a ruhásszekrényhez, a ruhaneműk közül elővette vas­utas félje párttagsági igazolvá­nyát, és ezzel bizonygatta, hogy nem vettünk részt a tüntetésben. Az ávósok nagynehezen elfo­gadták a magyarázatát és elmen­tek. Egy idő után azonban újab­bak jöttek. Ezeket még nehe­zebb volt meggyőzni, pedig az asszony most is lobogtatta a párt­tagsági könyvet. Az ávósok le­rángatták rólunk a takarót. Meg­látták a nyakunkon a keresztet, a Mária láncot. Ezeket durva ki­abálás közben letépték a nya­kunkról és a földhöz vágták. Vé­gül azonban mégis elmentek anélkül, hogy egyéb bántódá- sunk esett volna.” Az utcákon még folyt a hajsza a tüntetők után, miközben meg­kezdődött a katolikus körben le- fogottak kihallgatása, és megin­dultak az első teherautók a letar­tóztatottakkal Budapest felé. (Folytatjuk) Németi Gábor A Bajza Egyesület szervezi Nemzetiségi fiataloknak A gyöngyösi Bajza József Kul­turális és Hagyományőrző Egye­sület a kárpátaljai, felvidéki, észtországi és erdélyi magyar nemzetiségű fiatalok számára tá­borozást szervez június 19-től jú­lius 1-ig. A programmal az a cél­juk, hogy erősítsék a határain­kon túl élők kapcsolatát hazánk­kal, és segítsék szellemi kincse­ink megőrzését. A tábor költsé­geit részben közadakozásból kí­vánják fedezni, így kérik mind­azokat, akik hozzá kívánnak já­rulni a nemes kezdeményezés­hez, adományaikat a Magyarság tábor elnevezésű, az OTP gyön­gyösi fiókjánál vezetett 1860- 359 számú számlára fizessék. Az idén, 17 éves szovjet muzsikus Erzsébet királynő »hege­dűse A 17 éves szovjet Vagyim Rje- pin nyerte az idén tizedik alka­lommal megrendezett Erzsébet királynő hegedűsversenyt. A május 2-ikán kezdődött brüssze­li vetélkedőn, amely a világ egyik legrangosabb zenei versenyének számít, az 52 induló közül az ugyancsak 17 éves japán lány, Akiko Szuvanai nyerte el a má­sodik, s a 21 éves szovjet Jevge- nyij Buskov a harmadik dijat. A döntőbe összesen 12 ver­senyző jutott be, az ő nyilvános koncertjeiket hétfőtől szombatig rendezték meg, s a hangverse­nyeket — óriási sikerrel — a fran­cia nyelvű belga televízió máso­dik csatornája is közvetítette. Az Erzsébet királynő zenei versenyt különböző témákban (hegedű, zongora, zeneszerzés, legutóbb ének) 1951 óta rende­zik meg Belgiumban. Korábbi győztesei között olyan művészek szerepelnek, mint például Le- onyid Kogan, Vlagyimir Aske- nazi, Ricardo Odnoposoff. Két eső között Nagykökényesen Az olvasótáborról — éjfél tájban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom