Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

8. NÉPÚJSÁG — HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. június 3., szombat Sztálinváros Mottó: „Aki a korszel­lemmel köt házasságot, másnapra özvegy marad.” (Willy Brandt) Szívesen forgatok régi köny­veket. Különösen olyanokat, amelyek alapjainkban oly sok­szor emlegetett ’50-es években születtek. így hát talán nem vé­letlen, hogy néhány napja ke­zembe akadt a Sztálinváros című munka is. Érdeklődésemet csak felfokozta, hogy szerzője, Sán­dor András (továbbiakban: Szerző) egri lakos. Emellett pe­dig József Attila-dijas. Ezt a nem kis elismerést — a lexikon szerint — 1951-ben, huszonnyolc esz­tendősen érdemelte ki a Huszon­négyen kezdték és a Híradás a munkáról című köteteivel. S ugyancsak ebben az esztendő­ben született a Sztálinváros. Utóbbi igencsak tanulságos dol­gozat. Főként azoknak — így ne­kem is —, akik nem élhették át a Rákosi-érát. Tanultam ebből a műből — sokat tanultam —, s ezért külön köszönet a Szerző­nek. Lássuk hát, hogyan is született az Acél város! „A Párt hatalmas terveket ké­szített a magyarföld újjáformálá- sára, olyan új világ teremtésére, mely nagyobbat fordít a magya­rok sorsán, mint István király műve volt. Rákosi Mátyás így szólt: Magyarországot fejlett ipa­ri termeléssel rendelkező mező- gazdasági országból fej lett mező- gazdasággal rendelkező ipari or­szággá kell tenni. ” S a munka elindult. Sőt, a se­gítség sem maradt el. "Gipromez. Ez a szó rövidítés, teljes hosszúságában így hang­zik: Goszudarsztvennij insztyitut po projektirovaniju metallurgi- cseszkih zavodov. Magyarul: Ál­lami Intézet Kohászati Üzemek Tervezésére. Ha ez a Gipromez nem volna, ha az az ország nem volna, amely létrehozta többek között a Gipromezt is, ha az a nép nem volna, amely megteremtette ezt az országot, ha az a párt nem volna, amely győzelemre vitte a szocialista forradalmat, ha a Bolsevik Pártnak és Szovjetor­szág népeinek nem lettek volna olyan vezérei, mint Lenin, olya­nok, mint Sztálin — most íme, ez a sáros pusztaság éppen olyan sá­ros pusztaság maradna, mint évezredek óta mostanáig.” A Szerző jól tudja, a tét nem kicsi: új város születik. "Az első város Magyarorszá­gon, amelyben nem lesznek sze­gények, nem lesznek koldusok, amelynek nem lesz perifériája. Ügy emelkedik majd ez a város a fennsík tetején, mint egy felleg­vár. Esténként, éjszakánként a széles környéket beragyogja vil­lany- és neonfényeinek, tűzpiros csillagainak fénye, különösen azé a csillagé, amely a Városi Ta­nács tornyán fog szikrázni. ” Csakhogy nem mindenkinek volt érdeke az építés. "Megalakultak az első párt- szervezetek. Sokszor sötétben alakultak, mert az ellenség el­vágta az elektromos vezetékeket, elrontotta a hősi munkával ké­szült áramfejlesztőket és transz­formátorokat.” S a kérlelhetetlen küzdelem kezdetét vette. "Dunapentelén számtalan arcvonal alakult, az osztályharc frontjai. A kultúrteremben a jam- pecek ellen, a munkahelyeken a jobboldali szociáldemokraták és az alattomosan befurakodott ké­mek ellen, a szállásokon megbú­vó lecsúszott urak és kulákok el­len, az irodákon meghúzódó horthysta és korrupt elemek el­len, a műszaki vezetésben táma­dó ellenség ellen.” A Szerző nem is titkolja meg­vetését az effajta aknamunkát végzők iránt. ” Volt két lábon járó ellenség is, amely (még azt sem érdemli meg, hogy aki) rejtve túr, mint a va­kondok, csak túrását látni, de az sokszor igen csúnya túrás. Né­hány ilyen múlti uras ágát szánó kártékony féreg visszatartotta az ...a „vezér” társaságában Könyve címlapja anyagot. Azt akarta, hogy meg­kössön valahol a lábakon az a beton, és elkéssenek a tervteljesí­téssel. ” Nagy baj azonban nincs. "Nem sikerült a túrás, a párt rálépett a féreg nyakára. ” Az ellenség nem válogat az eszközökben, de a nép sem adja fel. ’’Harcolnia kell, ha az ellenség úgy rakja le a vízvezetéket, hogy szétnyomja a víz, és újra le kell fektetni. Harcolnia kell, ha az el­lenség zűrzavart kelt a bérelszá­molásnál, és a munkások százai­nak rabolja el az idejét bosszantó utánajárással. Résen kell lennie, ha az ellenség kísérletet tesz, hogy mérget szórjon az építők táplálékába, és le kell csapnia, ha valahol bűnös pazarlás folyik.” S persze akadnak olyanok is, akik nem szántszándékkal aka­dályozzák az acél városának megszületését, csupán kevésbé öntudatosak. így az az ember, aki sztrájkba lépett, miután elvit­ték brigádjától a gépet. A fiatal párttitkár azonban helyére tette a dolgot. Tudja maga, mit csinál?... A Truman szekerét tolja. Az örül neki, hogy ilyen öntudatlan ma­gyar munkások is vannak, mint az elvtárs..." A nehézségek ellenére a beru­házás halad. A magyar kőműve­sek szovjet szaktársaiktól sajátít­hatják el a korszerűbb eljáráso­kat. "Makszimenko, Romanov és Kotov. Ők jöttek elfalazni Pente- lére. Fél nap alatt felhúztak egy emeletet. A Ládonyi-brigád majd megszakadt, mégsem tudta utolérni őket. Bűvészek voltak? Vasból van a szívük, a tüdejük? Nem. Csupán annyi, hogy leráz­ták az évszázadok és évtizedek ezernyi megszokásának bilincse­it, és szabadon, merészen, új dol­gokat alkotnak. ...így dolgozott Makszimenko Dunapentelén egy hónapig, és megtanította a kö­rn ű vés brigád- vezetők legjobbjait új módon, szocialista emberhez méltón falat rakni. ” Vannak, akiket nem kell no­szogatni. ’’Jónás Ica legszívesebben még éjszaka is a gép mellett hálna. Nem volt az a jószág, amelyet jobban szeretett volna, mint ezt a kis betonkeverőt. Ha csak öt per­cig áll a gép, máris tisztogatja, olajozza, gondozza, valóságos anyai vagy kedvesi szeretettel. ” Rövidesen elérkezik az a nap is, amikor először folyik majd a vas­mű első vasa és első acélja. ’’November 7. ez a nap. Har­mincnegyedik születésnapja a vi­lágszabadságnak, az új korszak hajnalának. ... Erre a nagy no­vember hetedikére készülve egyre többször jutott az építők eszébe az Acélember. Orosz nyelven: Sztá­lin. A magyar történelemnek is legnagyobb alakja Ő. A szakadék széléről rántotta vissza a gúzsba kötött népet. Elvágta a köteléke­ket, összetörte a láncokat. Elűzte az ősi ellenséget, diadalra juttatta Dózsa, Rákóczi, Kossuth, Petőfi és a szabadságért halt kommunis­ták ügyét. Tanította, nevelte, ne­künk adta a ma legnagyobb ma­gyarját, Rákosi Mátyást.” A nagy nap tényleg eljött, im­már Sztálinvárosban. ”S a nézőkből önfeledten tör fel az éljen, és rögtön utána annak a neve, akinek ezt az első vasat és az egész Vasművet és az egész életet és jövőt köszöni itt mindenki: Sztáliné. Akinek arcát azon az éj­jelen, harmincnégy évvel ezelőtt Lenin mellett az ágyúk torkolatt- üzének fénye világította meg, az ágyúké, amelyek az új világ indu­lóját harsogták. Az ágyúké, ame­lyek az első rést ütötték az impe­rializmus korhadt falán, seza rés azóta is egyre jobban szélesedve önti magából a proletárforrada­lom izzó acélját, az emberszeretet tüzét, s elhamvasztja a háború, a gyilkolás világuralomra törő sa­lakját. ... Zúgva ömlik a vas és az acél és zúg a diadalmi ének, a Béke hadseregének csatakiáltása: Éljen Sztálin!” Nos, így épült fel Sztálinváros. Hogy ezt jómagam is megtud­hattam, azért köszönet jár a Szerzőnek. Annak, aki — noha már a hatvanas éveiben jár — ma sem pihen. Aktívan részt vesz napjaink politikai történéseiben az egyik alternatív szervezet he­lyi vezetőségének tagjaként. És — természetesen — továbbra is ír... Sárhegyi István Emlékek a múltból Harc az AIDS ellen Bulgáriában „A megtett intézkedéseknek köszönhetően Bulgáriában adottak a feltételek az AIDS ter­jedésének megakadályozására”- állapította meg Anders Björk- mann doktor, a stockholmi Ka- rolinska Kórház epidemiológu- sa. Ez azonban nem jelentheti az eddigi erőfeszítések csökkené­sét. Bulgária 9 millió lakosából eddig több mint másfél millió személyt vizsgáltak meg, és a vi­lágon az elsők között vezették be a terhesek, a házasulandók, a kórházakban kezeltek, a 30 nap­nál hosszabb idő után külföldről visszatért bolgárok, illetve a 30 napnál hosszabb ideig Bulgáriá­ban tartózkodó külföldiek köte­lező tesztelését. A vizsgálatok 72 bolgár állampolgár esetében vol­tak pozitívak, közülük hárman már meghaltak, és egy további személy betegedett meg AIDS- ben. A fertőzést mindnyájan külföldön kapták meg. A külföl­diek közül 70 vírushordozót ta­láltak, szinte valamennyien Bul­gáriában tanuló afrikai diákok. Ok időközben elhagyták az or­szágot. Ma az AIDS elleni küzdelem elsősorban a pszichológiai és szociális problémák megoldásá­ra összpontosul. A széles körű tájékoztatás — ismeretterjesztő kiadványok, filmek és előadások- ellenére nehezen változik meg az emberek magatartása. Ezért az AIDS elleni küzdelem részt­vevői arra törekednek, hogy megismerjék és befolyásolják azokat a pszichológiai és társa­dalmi tényezőket, amelyek fon­tosak lehetnek az egészséges életmód kialakításában. A sze- ropozitívnak bizonyult szemé­lyeket rendszeresen ellenőrzik. Nem zárhatják ki őket olyan munkahelyekről, ahol nem áll fenn annak a veszélye, hogy a fertőzést továbbterjesztik. Nem dolgozhatnak azonban az egész­ségügyi és gyermekintézmé­nyekben, az élelmiszer-feldolgo­zó iparban és a vendéglátásban. A szófiai orvosi egyetemen működő tanácsadó testület mel­lett most alakul meg egy, az AIDS okozta problémákkal fog­lalkozó szakértői csoport. Ez a csoport olyan pszichoszociális és neuropszichiátriai kérdéseket vizsgál, amelyek a lakosság ma­gatartásával, egészségügyi felvi­lágosításával és informálásával, továbbá a betegség esetén fellé­pőjogi és más problémákkal, va­lamint magával az AIDS-beteg- séggel kapcsolatosak. Bulgáriá­ban a középiskolások számára tanfolyamokat is szerveznek az AIDS megelőzése és a szexuális kultúra témakörében. Az elvégzendő feladatok közé tartozik a gyógyítás jogi vonat­kozásainak és a betegek szociális problémáinak a rendezése, vala­mint a diagnózis megállapításá­ban és a betegek kezelésében részt vevő egészségügyi dolgo­zók jogainak és kötelességeinek megállapítása. Meg kell teremte­ni az orvosi titoktartás jogi ga­ranciáit és ki kell dolgozni az AIDS-betegekkel foglalkozó in­tézmények szabályzatát. Bush Borggal teniszezett Elnöki vacsora A hír nem volt fontos, inkább érdekes: Georges Bush amerikai elnök Björn Borggal teniszezett a minap. Ez még az új szokást is felülmúlta, miszerint az elnök szakított elődéi házirendjével, rendszeresen hív látogatókat. El­nöksége első három hónapjában kivívta azt a címet, melyet Rea­gan nyolc év során nem ért el: ’’barátságos elnök. ” A Washing­ton Post meg is kérdezte az olva­sókat arról, hogy miként ítélik meg az elnök eddigi tevékenysé­gét. Nos, a válaszadók 71 száza­léka helyesli Bush elnöki életstí­lusát. (.A lap hozzáteszi: Reagan tetszési indexe nem emelkedett a 62 százalék fölé.) Igaz — jegyzi meg a cikkíró —, nem kevés azoknak a száma, akik nem tud­ják elképzelni, hogy milyen útra viszi az országot, egyesek szerint azt maga az elnök sem tudja, de a közvetlensége rokonszenves. Például az, hogy egyik este fel­eségével és szűkebb baráti köré­vel váratlan vacsorára indult Washington egyik olasz éttermé­be. S amikor fizetett, személye­sen köszönte mejj a tulajnak, aki éppen a konyhában tartózko­dott. Lehengerlő volt ez a rögtönzés — írta az újság. Az elnökről alakuló képen mit sem változtat, hogy a titkosszol­gálat 12 ügynöke is spontán mó­don a Ricchi éttermet kereste fel, s éppen az elnök asztala mellett kapott helyet. Továbbá, hogy a felszolgálás előtt és alatt a kony­hában tartózkodott a „kóstoló”, és elmélyülten ízlelgette az elnök által rendelt fogásokat, valamint a bort. Egy kínai származású amerikai pedig addig erőskö- dött, míg megengedték neki, hogy még a tálalás előtt elmos­son minden tányért és poharat, melyet Bush asztalára tesznek. És még csak pazarlással sem le­het vádolni a spontánul vacsorá­zó elnöki különítményt, hiszen az ásványvizet például egyene­sen a Fehér Házból szállították. Magyarok a repülés történetében Évmilliókat idéző ősi meséink tele vannak repülő sárkányok­kal, hősöket alvilágból felvilágba hordozó griffmadarakkal, szár­nyas farkasokkal és táltos pari­pákkal, akik nemcsak beszélnek, de ha kell, fölemelkednek a fel­hők fölé. Daedalosz görög tudós is át­szárnyalta Ikarosz fiával a ten­gerszorost fantasztikus szárnya­kon, de megátkozta művét, mely egyetlen gyermeke vesztét okoz­ta. Mindezek a próbálkozások még híjával voltak a tudomány ismeretének, amely ugyancsak törekedett a magasság meghódí­tására, hiszen Leonardo csodála­tos repülőszerkezetének tervei ránk öröklődtek. Korunk — századunk — már meghódította a levegőt, sok-sok munka, kockázat, találékonyság és áldozat árán. Énnek az útnak néhány állomását jelentő repülő- eszközt gyűjtött össze a Közleke­dési Múzeum a budapesti Város­liget Petőfi-csarnokában. Egész­séges nemzeti tudatunk megerő­sítésére is alkalmas ez a hely, hi­szen kevés nemzetnek vannak gazdagabb hagyományai a tudo­mány-technika és műszaki hala­dás területén éppen a repülés hőskorából, mint nekünk, ma­gyaroknak. Érdemes a mesébe illő résszel kezdeni, ezért jegyezzük fel ma­gunknak egy magyar tudós ne­vét: Martin Lajos egyetemi taná­rét. Csaknem 400 oldalas dolgo­zatot hagyott az utókorra, mely­ben a repülés tárgykörével fog­lalkozik. Őt örökítette meg Jókai Mór a Jövő század regényében a repülőgép feltalálójaként. A tu­dós professzor úgynevezett „le­begőkerék” konstrukciója föl is emelkedett Kolozsvár csodálatá­ra, de a nyakas, szabadságharc­párti professzor nem kapott tá­mogatást Bécstől, hiszen még a császári látogatás alkalmával is szemére merte vetni őfelségének a császárság magyarellenes bű­neit. A lebegőkerékkel való kí­sérlet 1896-ban nagy feltűnést keltett, igazi hatása azonban csak az említett műben teljesedett ki, a tényt akkor még nem jegyezték be a tudomány aranykönyvébe. Nem sokkal Martin Lajos kí­sérlete után új nevet jegyezhe­tünk föl magunknak a repülés­történet előfutáraként, a keszt­helyi származású Schwarz Dávi­dét, aki 1897-ben, a léggömbök­kel történt kísérlete sorában az alumíniumvázas szerkezet meg­tervezésében fejtett ki úttörő munkát. Sajnos, halála után öz­vegye eladta félje örökségét a Zeppelin családnak, így a légha­jó neve máig is az ő nevükhöz fű­ződik. Még az első világháború előtt föllendültek hazánkban is a mo­toros repülőgép gyártására irá­nyuló kísérletek. 1913-ban, júli­us 13-án Szatmáron mutatták be tudásukat az első magyar moto­ros repülők a pesti, illetve a Rá­kos-mezei kísérletek után. Bléri­ot, a világhírnevet szerzett pilóta is eljött Budapestre bemutatót tartani, és a történelmi örökséget hordozó Rákos-mező térsége egyik gyakorló és felszállóhelye lett hazánknak. Zsényi Aladár, Kvasz András kísérletei lázba hozták Magyarországot, és mindehhez járult már 1916-ban, hogy az úgynevezett Lloyd — CV típusú gépeket Aszódon gyártották. Külön fejezet a helikopterek, majd vitorlázó gépek története e kiállításon, s ebben a részben is olyan neveket kell megtanul­nunk, mint Kármán Tódorét, aki a tudományos munka mellett 1918-ban a forradalom szervezé­sében is szerepet vállalt. A ké­sőbbi zaklatások a nagy tudóst külföldre kényszerítették. Rotter Lajos a vitorlázó gépek építésével írta be nevét a levegő birtokbavételének a történetébe. 1925-ben figyeltek fel munkás­ságára első ízben, majd 1936- ban, amikor magassági világre­kordot állított fel vitorlázó repü­lőgépével. Kihagyhatnánk-e As­bóth Oszkárte rövidre fogott ösz- szefoglalásból, a magyar heli­kopter atyját, aki ismét csak sze­gény maradt ahhoz, hogy talál­mánya tökéletesítésével a hazai repülésügyet szolgálhassa. Vala­mennyien csaknem regénybe illő életpályát futottak be. Műveik félbetörten, munkáik töredék­ben maradtak, hiszen kísérlete­ikhez, terveikhez tudatlanok, szegények és felelőtlenek voltak az ország vezetői. Életük értéké­nek megismertetésével pedig — sajnos — még máig is adósak va­gyunk. Tűnődésre, gondolatokra gaz­dag alkalmat nyújt e gyűjtemény­nyel történő ismerkedés, mely programja lehet iskoláknak, szakköröknek egyaránt. Igaz, hogy semmi írott emléket nem tudnak a látogatók hazavinni — elfogyott a szűkszavú kiállítási ismertető is! Pedig a Farkas Ber­talant hordozó, kicsit megper- zselődött űrkabin megcsodálása' mellett jó lenne, ha az űrkutatás magyar tudósainak munkássá­gáról olvashatnánk is. (É Gy.) A repülőgépek között Farkas Bertalan űrkabinja (MTI—fotó: Fehér József felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom