Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. június 3., szombat GAZDASÁG j— TÁRSADALOM__________ ________________3. P edagógusnapi gondolatok a felsőoktatásról A pedagógusnapi írásokban viszonylag kevés szó esik a felső- oktatásról, pedig a nemzet, az egyetemes kultúra és a tudomány szempontjából fontossága nem vitatható. Ezt már évszázadokkal ezelőtt Apáczai Csere János örökérvényű szavaival oly szépen megfogalmazta: „...amilyen szerepe van a testben a szemnek, olyan szerepe van egy országban az akadémiáknak vagy főiskoláknak.” E szavak súlya ma talán még parancsolóbban cseng, hisz sors- választó és sorsdöntő időket élünk a felsőoktatás falai között is. A tisztázás, az útkeresés ideje ez az egész magyar értelmiségi társadalomban is, ahogy ez a politikában, a gazdaságban és a művelődésben egyaránt. Hisz a megújulás vágya és szüksége az élet minden területén megmutatkozik. A magyar felsőoktatásnak ezzel kell szembenézni az elmúlt esztendő második felében is, amikor korábban szokatlan hallgatói demonstrációk sürgették a felsőoktatás megújulását és az oktatás nagyobb anyagi támogatását. Úgy érzem sok minden tisztázásra vár itt, hogy a múlt értékeit megőrizhessük, a kor kihívásaira válaszolhassunk és a nemzet méltóságának megfelelő egyetemi — főiskolai eszmény megvalósulhasson. S a pedagógusnap talán ma már nem is ünnepi légkörében mindehhez én csupán néhány gondolat felvetésével szeretnék hozzájárulni. A felsőoktatás, a társadalom, a politika és az állam viszony át az elmúlt évtizedekben egy osztatlan hatalom determinálta. Valóban igaz, hogy e korszakban társadalmilag igazságosabbá vált az oktatók és hallgatók összetétele, jelentősen bővült a felsőoktatás kapacitása, nőtt a tudomány presztízse és eredményessége. Az elmúlt hét végén az Egri Öregdiákok Baráti Társasága az egri középiskolai oktatás megindításának 300 éves évfordulója alkalmából háromnapos ünnepségsorozatot rendezett. Erre az eseménysorozatra a Társaság tagjai, „az alapító atyák” — többen háromszáznál — érkeztek a határokon belülről, de külföldről is szép számmal. Bécsből Palla- vicini Károly, aki a bécsi televíziónak adott nyilatkozatában tisztelettel emlékezett egri diákéveire és ciszterci tanáraira. De jött Stuttgartból Mezey Zoltán, Hamburgból Tömösváry Gusztáv, a kanadai lakos Turner-Tu- rányi György, az Államokból dr. Pusztai András. Grazból dr. Tarján Tamás, aki énekesi minőségében fellépést is vállalt. Asztalos János, az egykori pócspetri-i plébános és Zagyva Gábor az NSZK-ból. A meghívott vendégek mindenüttjelen voltak. Elsősorban a Rend képviselői. Dr. Zakar Poli- kárp, a Ciszterci Rend generális apátja (Róma), dr. Kerekes Károly jelenlegi zirci apát, dr. Hegyi Kapisztrán, a Szent Bemát Gimnázium sorrendben utolsó igazgatója, dr. Palos Bernardin, aki tanára és igazgatója is volt a gimnáziumnak, Vajk Atanáz tanár, aki jelenleg Jászberényben él. És fiatalos humorával, elevenségével a mindenki által nagyrabe- csült dr. Rajeczky Benjamin, akadémikus, a magyar gregorián — és népzene tudós kutatója. Szokolay Sándor Kossuth-dijas zeneszerő kórusművet írt az alkalomra, Gestler György zongora- művész saját maga adta elő ünnepi gondolatokat ébresztő, az öregdiákok számára fogalmazott kompozícióját. Ugyancsak kórusművel tisztelgett dr. Kiss Kálmán a háromszáz év egri tanárai és diákjai előtt. Molnár József festőművész életművének törzsanyagát mutatta itt be, hitet tevén azok mellett az eszmények mellett, amiket az egri gimnáziumban ismert meg a harmincas években. A volt tanár, Ócsvár Géza hagyatékából értékes festmények, grafikák és fotók álltak össze egy sorozat erejéig, mert a művészet, az alkotás mindig is hatni akar. Ugyanakkor károkat okozott az ideológiai kötöttség és a szinte mindenre kiterjedő központi utasításos rendszer. Évtizedekig érezhető volt, hogy az országos vezetés mindenekelőtt az ipar és a mezőgazdaság felsőfokú szakemberszükségletét kívánta tömegesen a felsőoktatással kielé- gítetni, miközben az igazi értelmiségnevelési funkció, a minőség háttérbe szorult és évtizedekkel elhalasztódott például a pedagógusképzés korszerű feltételeinek kiépítése. A változások jogossága miatt ma sokat hangoztatott követelés az egyetemi-főiskolai autonómia és alapvető működési elve a demokrácia, ami nyilvánosságot, felkészültséget és jó informáltságot igényel, mert enélkül csak látszatdemokráciáról lehet szó. Persze ez azt is igényli, hogy a felsőoktatási életben ne mindig csak az egyik érdekcsoportnak lehessen igaza, jó döntése és kiváló javaslata, mert ha nem így történik, akkor ez szerintük nem demokratikus. Tehát ne csak egy mindig támadók és mindig csak védekezők táborára hasadjon szét az egyetemi vagy főiskolai élet, mert ez is a látszatdemokrácia felé visz, amiből viszont már volt bőven részünk. Ugyanakkor azt hiszem, hogy a tudományos igazság kiderítésére nincs demokratikus megoldás, hisz itt a demokratizmus az előítélet — mentességet, a tekintélyelv elvetését, a szabad vita lehetőségét jelenti. A változó felsőoktatás egyre ismerősebb jelszava a „tanszabadság is, mely főleg egy-egy hallgatói csoport számára a vélt „ígéret földje”. Az viszont igaz, hogy a merev és felesleges kötöttségeket feltétlenül oldani kell, mert néhány tárgy korábban eltúlzott preferálása és a köA társaság szándéka szerint ezzel a nagyobb méretű rendezvénnyel indította be azt a munkát, amit elvégezni tervez: munkálkodni Eger szellemi javainak gyarapításáért, annak az értékes európai hagyatéknak az ápolásáért, amely hagyatékot megismert az iskolában, megszeretett, és azért is, mert életének tartalmát látja benne. A két tanács, a megyei és a városi támogatta ezt az ünnepi szándékot. Még inkább azok, akik hittek és hisznek is abban, hogy nagy gondjaink, bajaink között ma az a legfontosabb feladat, hogy erkölcsökben, szellemiekben talpra álljunk. Innen nézve — főként hatásában, lélektani hullámverésében — tartjuk igen jelentősnek az eseményt és mindazt, amit ez a jubileum felszínre hozott. A történelmi felelősség tudata hatotta át mindazokat, akik az elmúlt hét végén Egerben megnyilatkoztak. Május 26-án, a gimnáziumi díszünnepségen Kiss Sándor, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára megnyitójában nem tért ki a mondanivaló elől. Többek között ezt mondotta: „Közös felelősségünk, hogy hazánk ügye, sorsa jó irányba forduljon, felelősségünk, hogy a lehető jó felé egy új társadalmi megegyezés által kijelölt, kikövezett úton haladhasson a sok vihart, történelmi kataklizmát megélt és túlélt társadalmunk. Hogy jól dönthessünk, szembe kell néznünk múltunkkal, mert a jelennek és a jövőnknek csak akkor lehetünk urai, ha okulunk történelmünkből, s vállaljuk időt álló értékeit. Teret kell adni az évtizedeken át elnémított, háttérbe szorított gondolatoknak, át kell menteni, éleszteni, ápolni kultúrtörténeti hagyományainkat. ” Majd kis kitérő után így folytatta: "Az ideológia csapdájába szorult kultúrpolitika homályba burkolta az egri középfokú oktatás három évszázados történetét, az egyházi rendek nemes szándékú kultúrmisszióját.. Feladatomnak érzem, hogy a felelősök helyett megkövessem a hallgatásra, a mozdulatlanságra kényszerítette két.” telező óraszámok gyakran indokolatlan mértékű megnövelése valóban káros és azonnal megváltoztatandó. De a tanítás és a tanulás rendjének „teljes szabadságától” azt hiszem nagyon óvnunk kell egymást. Csupán emlékeztetni szeretnék arra, hogy,a magyar kultuszkormányzat történetében másfél száz évvel ezelőtt volt már erre példa, de a gyorsan kialakuló anarchia szinte azonnal más belátásra és szabályozásra kényszerítette a bevezetőket. És az sem véletlen, hogy a háború előtti múltban külön tanárképző intézetet hoztak létre, amely a tanári pályára való felkészülés rendjét nagyon is pontosan szabályozta. A felsőoktatás életében mindig elengedhetetlen a nevelő funkció hiánytalan betöltése is. Mely tágabb értelemben az értelmiségi életre való nevelést és a hivatás gyakorlásához kapcsolódó — tanári példaadással kialakított — sajátos magatartási modellre való felkészítést is jelenti. Olyan légkör kialakítását, melyben az oktatók és hallgatók egyaránt előítéletek nélküli nyíltsággal fordulhassanak más szervezeti és politikai kultúrák felé, s mely talpra állítja az egyre elbizonytalanodó iskolai nevelést is. Az egyetemek, főiskolák színvonalának, tekintélyének fő meghatározói a tanárok. Szerepük alapvető jelentőségű. Sajnos itt is érezhető az a kontraszelekció, amit elsősorban a rossz — és alig felzárkóztatható — anyagi viszonyok hoztak létre. Hisz közismerten az egyik legrosszabbul fizetett értelmiségi réteg a magyar felsőoktatás (főiskolai) oktató kara. Tisztelet és becsület azoknak, akik ennek ellenére évtizedek óta kitartanak és szinte mindentől függetlenül elkötelezték magukat a főiskolai oktatóEgy héttel az események után, kiemeljük ezt a nyilatkozatot. A gimnázium tornatermét zsúfolásig megtöltő közönség, a díszvendégek, dr. Seregély István egri érsek, dr. Zakar Polikárp, dr. Kerekes Károly apátok és a „megkövetett nemzedék” jól hallotta: a hatalom képviselője felelősen szólt a múlt évtizedek számlájára. Be kell vallani a mulasztásokat, a hibánál is nagyobb cselekedeteket és folyamatokat. Azt a kényszerpolitikát, aminek követekeztében az értelmiséget nem engedték a helyén maradni így sem, állampolgári méltóságában, de úgy sem, hogy hivatását, a tudására, diplomájára esküt téve, teljes lelkiismereti szabadsággal végezhesse. Ez volt az első fókusza annak, amit a jövő építése érdekében a társaság az ünnepi megnyilvánulásnak eredményeként szeretett volna kapni. Azt ui., hogy a mai társadalom minden rétegében, hiteles hangsúllyal értesüljenek arról, hogy ennek az értelmiségnek, ennek a társaságnak is, nem lehet más feladata, sohasem is volt más, sohasem is lesz más, mint hiténél, tudásánál, esküjénél fogva, de legelsősorban magyarságánál, nemzeti tudatánál fogva vállalni kell ezt a közép-európaiságot, a keresztény fogalmi rendszer által körülhatárolt erkölcsiséget, az életnek azt a lelki tartalmát, ami nélkül sem az egyéni élet, sem a közösségi, társadalmi együttlét nem kaphatja meg méltó keretét. S mintha csak folytatni akarta volna a toleranciának, a türelemnek és az erkölcs fontosságának primátusát a mai korban, Kulcsár Kálmán,a volt ciszterci diák, professzor, igazságügyminiszter így fogalmazott: „A ma legfontosabb feladata lebontani a tekintélyuralmi, bürokratikus politikai rendszert, s átalakítani azt egy pluráris politikai rendszerré. Meg tudunk-e felelni ennek?” A kérdés nem indokolatlan, választ kell rá adnunk — tettekkel. Meg aztán elhangzott ez is: ’’Jogi kultúránk azonosul az európaival, hiszen az utolsó keleti állam vagyunk, ahol a római jog a meghatározó a jogrendben.” Majd egy cicerói idézet, akszióma vilánevelő munka mellett. Pontosan ezért nagyon fontos lenne, hogy a felsőoktatás tanára is anyagi gondoktól mentesen, minden erejét hivatásának szentelhesse és ne kényszerüljön megalázó — de ma még megélhetéséhez sajnos szükséges — mellékkeresetekre. Ez persze nem csupán a felsőoktatás pedagógusainak gondja. Ha mindezekbe belegondolunk, akkor szinte önkéntelenül azt érezzük, hogy lejárt a türelmes belenyugvás ideje. Aligha tanúsíthatunk a jövőben megértést a félig átgondolt, a kapkodó és a kárt okozó intézkedésekkel szemben, amelyek az oktatást, az iskolát, a pedagógust és nem utolsó sorban a gyermekeket sújtják és végső hitevesztettségé- ben belehajszolhatják a tanárt az iskolától, a neveléstől oly idegen sztrájkhangulatba is. Tehát a változó politikának mielőbb rendezni kell viszonyát az értelmiséggel! Mindezért gyorsabb ütemű és olyan hathatós intézkedéseket sürget és követel ma a pedagógustársadalom, amelyek végre visszaadják a művelődésnek, az oktatásnak, a kultúrának valódi tartását és mindnyájunk által áhított méltóságát. S megszüntetik benne a pedagógusok évtizedek óta tartó és sok szempontból megalázó helyzetét. Hisz az oktatásügy dolgozói semmi rendkívülit nem igényelnek; csak az átlagos értelmiségi lét feltételeit várják el a társadalomtól. S megoldását annak a mintegy negyven százalékos bérelmaradásnak, amellyel az átlagos szellemi foglalkozású dolgozók bérétől ma a pedagógus lemarad. De mindezt további Ígérgetések nélkül és halaszthatatlanul. A pedagógusnap előestéjén az értelmiségről írtam. Elsősorban gított rá a dolgok és az alapállás lényegére. ’’Hogy szabadok lehessünk, a jog szolgáivá kell lennünk! ”De kár, hogy ezt a mértéket sokáig nem ismerték és nem tudták megszeretni! Kulcsár Kálmán szinte drámai hatást váltott ki, amikor beszéde végén — amit a társaság díszközgyűlésére vállalt fel — W. Churchillt idézte: Úgy dolgozzon és harcoljon mindenki, hogy elmondhassa az utódoknak: ez volta legszebb órája. És ha így elidőztünk az igazságügyminiszter jogi és erkölcsi vallomástételénél, nem hagyhatjuk említés nélkül: az ünnep óráiban leplezte le Rin- gelhann Béla professzor, az intézet volt diákja a második világháború hősi halottainak emlékére állított márványtáblát, a hősi halált halt egri ciszterci diákok emlékét megörökítő jelzetet. A lelkileg temetetlen halottak nem tudnak nyugodni. Mi sem, amíg a kegyeletet meg nem adtuk, ha késve is. Szophoklész drámája és hősnője, Antigoné forgott lelki szemeink előtt a jeles tett idején; az a hős lány, a zsarnok Kreon fiának szerelme, aki testvérét a parancs ellenére eltemeti. Inkább engedett az isteni törvénynek, mint a lesújtani kész uralkodónak. Mert a lelkiismeretére hallgatott és őseitől öröklött érzékével, hite-lelke belső rendjével ítélte meg, mit kell tennie. S hogy egy ilyen emléktáblaavatás mennyire próbaköve a szellemnek és a jellemnek, példa rá dr. Hegyi Kapisztrán is, aki nyolcvanötévesen, látása miatt vezettetve odalépett a márványhoz és mintha csak egykori diákjaihoz szólna, fiatalos, érces hangon rögtönzött buzdítást arra, hogy a testi küzdelem, az életben, az életért folyó harc azokról a tanárokról, akik őket képezték, nevelték, vagyis a felsőoktatásról. Nem azért vetettem papírra e sorokat, hogy esetleg hamisnak vélhető pátosszal valakik fölé emeljem őket. Annál is inkább nem, mert hiszem és vallom, hogy az értelmiséget nem szeretni kell, hanem felelősen kezébe adni a rátartozó dolgok irányítását, s ha megérdemlik, el kell ismerni munkájukat, s ezt minden téren honorálni kell. Mert európai összefüggésekben is gondolkodni tudó, nyelveket beszélő, versenyképes értelmiségiek nékül nem élhetünk. Különösen illik,ez a mai napon azokra, akik igazán az oktatással foglalkoznak, hisz aki ehhez nyúl, ezt műveli, az nemzeti létünk, felemelkedésünk gyökerét érinti. Ezért is kívánkoznak ide még az alábbi sorok. Az ország vezetői évtizedek óta hirdetik, hogy az oktatás az iskola ügye: nemzeti ügy! Félek, hogy ez mind a mai napig csupán fennköllt fogalmazás maradt. Mert mi, akik e nekünk nehéz, de szép hivatásban lassan az életünket éljük le, soha nem így éreztük. S ha tényleg igaz, hogy a gazdaságtól a kultúráig mindennek a kulcsa, a gyökere egy ország oktatásának színvonala és benne pedagógusaink megbecsültsége — márpedig ez alig vitatható — számunkra érthetetlen és egyben megbocsáthatatlan ennek 40 éves elmulasztása. A mai nap hangulatában úgy érzem, még ezek után is sokan szeretnénk remélni, hogy az a szép mondás, miszerint: Termékeny az iskola, a nevelés, a tudás földje és őszinte tisztelet, becsület mindenkor kiváló művelőinek egyszer talán és nem is olyan sokára a mi hazánkban is igaz és nem csupán ígéret lesz. Dr. Szűcs László közben soha ne feledkezzenek el arról, hogy be kell fejezni ezt a pályát. Nem itthagyni, hanem méltón befejezni. És az emelkedett pillanatok — percek sora ezzel még nem ért véget. Dr. Seregély István egri érsek a Te Deum miséjét megelőzve nemes lélekkel köszöntött mindenkit, mintegy megerősítve azt a hitet, elhatározást, amely a társaság tagjait az egyesület létrehívására ösztönözte. Dr. Zakar Polikárp, mint generális apát a világon található száz ciszterci kongregáció képviseletében, de mint volt ciszterci diák is utat jelölt a holnapi feladatokra. Célt, mert nagy bajaink közt a szellem, az erkölcs sebeit gyógyítandó működnie kell itt, az országban és Egerben is annak a szerzetesi szellemnek, amelyet „a tarka ruhás ciccerek” hosszú-hosszú évtizedeken keresztül, a jezsuiták nyomába lépve erjesztettek-ter- jesztettek ebben a városban. A három nap eseményeit, szellemi, etikai értékeit, hangulatát, az együvé tartozásnak, a ki- engesztelődésnek, a közös utak keresésének a szándékát azoknak nem kell magyaráznunk, akik végigkövették ezt a jubileumot. Ezt a gyors-leltárt viszont el kellett készítenünk városunknak, a szerteszéledő barátainknak, főképpen azoknak, akik után posta viszi el a lapot Bécsbe, Hamburgba, a tengerentúlra: szeretnénk hinni, hogy halaszthatatlan tennivalóinkat elkezdhettük. A közösség, a város is visszaköszön a szándékra. Mert mi csak csepp vagyunk a tengerben! De ha sok ilyen csepp zúgni kezd, mások is észreveszik, nem véletlenül és nem hiába hallottak valamit. Dr. Farkas András Kié legyen a pártvagyon? Az MSZMP Eger Városi Bizottságának állásfoglalása Az MSZMP Eger Városi Bizottsága május 31-én időszerű politikai kérdésekről tárgyalt. A vitában megfogalmazták a testület tagjai, hogy az április 20-i állásfoglalásuk szellemében további erőteljes lépéseket kell tenni, hogy korszerű politikai pártként működhessen az MSZMP. A testület fontosnak érzi, hogy néhány olyan problémában állást foglaljon, amely a város és a megye párttagságát, illetve közvéleményét foglalkoztatja. 1. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága etikátlannak tartja a közpénzen épült nagy pártlétesítmények bérbeadását. Ezeket a társadalomtól kapta a párt feladatai ellátására, ha az új helyzetben ezek egy része feleslegessé válik, ellenszolgáltatás nélkül közcélokra kell felajánlani azokat, vagyis visszaadni a közösségnek. 2. Ennek szellemében megerősítjük azt az álláspontunkat, hogy az MSZMP Heves Megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságát minél hamarabb adják át az állami oktatás céljaira. Egyben kifejezzük nyugtalanságunkat azzal kapcsolatban, hogy minden eddigi ígéret ellenére egyes szinteket már bérbe adtak, már ki is került az épületre a Duett Hotel tábla. Ez a városban és a megyében élők között jogos felháborodást keltett. Nyilvános és egyértelmű döntést és tájékoztatást kérünk a nagy értékű épület további sorsát illetően, el- odázhatatlannak tartjuk, hogy teljes egészében és ellenszolgáltatás nélkül lemondjon erről az MSZMP a társadalom javára. 3. Hasonlóan ítéljük meg a noszvaji pártüdülő sorsát is, amely állami költségvetési összegekből épült. Ennek bérbeadása a pártnyilvánosság és a közvélemény megkerülésével történt. Ezért nyilvánosságra kell hozni a bérbeadás feltételeit, megvizsgálva azt, hogy valóban közérdeket szolgál-e ez az épület. A bérbeadásból befolyt összegek ne az MSZMP kasszájába kerüljenek, hanem közcélokat szolgáljanak. Javasoljuk, hogy ezekkel a legszegényebb rétegek gondjain enyhítsenek. Ezen kívül az MSZMP ennek az épületnek a kezelői jogáról ugyancsak mondjon le a társadalom javára. 4. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága lehetőséget lát arra, hogy a megváltozott politikai helyzetben megfogyatkozott, s tovább csökkenő városi és megyei apparátus egy későbbi időpontban összeköltözzön. Az így felszabadult egyik székház ugyancsak átadható közcélokra, az eddig megfogalmazottakhoz hasonlóan térítés nélkül. 5. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága elfogadja és támogatja a többpártrendszer kiépítését. Ezzel kapcsolatban viszont konkrét tennivalók is vannak, mivel biztosítani kell az új szerveződések működésének feltételeit. Gazdasági helyzetünkben fényűzés volna újabb helyiségeket, épületeket igénybe venni a politika céljaira. Ezért a testület már a párttörvény megszületéséig is igyekszik hozzájárulni az alapvető körülmények megteremtéséhez. Ezért felajánlja a Széchenyi út 23. alatti párthelyiségeit a független szervezetek számára, s az ott dolgozó két körzeti pártalapszervezetnek a városi pártbizottság épületében ad helyet. Ezen kívül a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt helyi szervezetével közösen azt is javasolja, hogy a független csoportok a HNF Városi Bizottságán is otthonra találjanak. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága Jubileum után — bizakodva
