Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-20 / 143. szám

2

NEMZETKÖZI ÉLET

NÉPÚJSÁG, 1989. június 20., kedd

Éjfélkor a külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet

Román

tiltakozás

A román sajtó hétfői jelentései szerint a bukaresti külügyminisztérium kommünikében tudatta, hogy szombaton éjfélkor a külügyminisztériumba kérették Szűts Pál bukaresti magyar nagykövetet. A közlemény szerint tiltakozást nyújtottak át a diplomatának. Valójában szóban jelentettek be neki hivatalos kormánytiltakozást. Ez azok ellen az állítólagos „szocialista-ellenes, románellenes, nacionalista- soviniszta és revizionista megnyilvánulások” ellen emeli fel szavát, amelyekre — írják a szóbeli jegyzékben — június 16-án Budapesten sor került „egyes magyar állampolgárok újratemetésén” azaz Nagy Imrének és küzdőtársainak végtisztességekor. A magyar nagykövet a tiltakozást továbbította Budapestre.

A külügyminisztérumban fogadták más országok diplomáciai képviseleteinek vezetőit is, akiket tájékoztattak Románia álláspontjáról és az említett tiltakozásról. A közlemény nem szól arról, hogy mely országok misz- szióvezetőit kérettek be oda.

A hétfői román sajtó egyébként átvette azokat az Agerpres- írásokat, amelyekben a román hírszolgálati iroda az „egyes magyar állampolgárok újratemetésére” reagáló, a tömegtájékoztatási eszközök szerkesztőségeihez intézett háborgó levelekről és telefonhívásokról vél tudni. Az idézett spontán vélemények ösz- szecsengenek a külügyi kommüniké és a note verbale állításaival.

Verekedés a pilótafülkében

Afgán

géprablás

Öten életüket vesztették és 33-an megsebesültek vasárnap, amikor az afgán légitársaság AN-26-os repülőgépe iráni területen lezuhant, miután több, eddig nem azonosított, gépeltérítő hatalmába kerítette. A teheráni rádió hétfői jelentése szerint a repülőgép Irán délkeleti részén, Zábol város közelében járt szerencsétlenül.

Az ÍRNA hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint a repülőgép Kabulban szállt fel, belföldi járatot teljesített, s azért zuhant le, mert a pilóta és a géprablók között verekedés tört ki. Az iráni hírszolgálati iroda hétfői jelentése ugyanakkor nem tett említést sem géprablókról, sem közelharcról, csak annyit közölt, hogy az AN-26-os kényszerleszállást hajtott végre, miután „iráni légtérbe térítették”.

Szovjet szülők Pakisztánban

Foglyok

kiszabadítására

Négy olyan szovjet szülő érkezett — egy nyolctagú küldöttség részeként — vasárnap Pakisztánba, akinek a fia az afganisztáni harcokban tűnt el. A küldöttség — amelynek célja az afganisztáni háború során feltehetően fogságba esett szovjeí katonák szabadon engedésének kieszközlése — találkozik majd a kabuli kormány ellen harcoló afgán fegyveres szervezetek képviselőivel. Moszkvai adatok szerint 311 szovjet katona tűnt el a harcokban. Az afgán ellenállók ennél lényegesen kevesebb hadifogolyról, mintegy 50-70 emberről beszélnek. Azt is leszögezik azonban: mielőtt visszaadják foglyaikat, tájékoztatást akarnak kapni saját, eltűnt bajtársaik sorsáról.

Inteijú Horn Gyula külügyminiszterrel

(Folytatás az 1. oldalról) matikus vagy politikus ebben a helyzetben? Mert ez így beismerésnek látszik.

— Miért lenne beismerés? Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, az tudja, hogy mi történt. Tehát külön reagálni egyelőre nincs szándékunkban, s ezt különben sem a Külügyminisztérium, hanem a kormány dönti el.

— Milyen eredményt várhat Románia ettől a demonstrációtól?

— Megint csak feltételezésekre vagyok utalva. Megítélésem szerint ez beleillik abba a politikába vagy abba a magatartásba, ami most már hónapok óta jellemzi az ottani politikai életet, s ennek lényege az, hogy folyamatosan bírálják, elmarasztalják a mi belső változásaink folyamatát.

— Mit kell érteni azon, hogy a román Külügyminisztériumban fogadták egyes országok diplomáciai képviseletének vezetőit és tájékoztatták őket a Budapesten lezajlott ellenséges megnyilvánulásokkal kapcsolatban kialakított román álláspontról?

— Erről nekünk nincs pontos információnk, mi is csak különböző hírügynökségi jelentések alapján értesültünk róla. Azt se tudjuk pontosan, hogy kiket fogadtak vagy kiket tájékoztattak, a konkrétumokat nem ismetjük.

— Figyelemre méltó, hogy Jan Főj tik, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára néhány héttel Ceausescu prágai látogatása után a román reagáláshoz hasonlóan nagyon élesen szólt arról, ami ma Magyarországon történik. Úgy fogalmazott, hogy a szocializmus megújításának zászlaja alá nem egy esetben ellenforradalmi erők állnak Magyarországon. Időben ez a csehszlovák megnyilatkozás szembetűnően egybeesett a romániai reagálásokkal. Ehhez még hozzátenném azt, hogy a legújabb információk szerint Csehszlovákia és Románia szinte egyszerre mondta le az erre a hétre tervezett közös határvízi tárgyalásokat.

— Ami Fojtik nézeteit illeti, mi azokat jól ismerjük, hiszen ő nagyon gyakran fogalmazott meg kemény állásfoglalásokat — nemcsak most, hanem a múltban is —, s ezek jelentősen eltértek a legtöbb szocialista ország álláspontjától. Ugyanakkor az ő véleményét mi nem azonosítjuk sem Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, sem pedig a prágai kormánynak az álláspontjával. Én úgy fogom fel, mint' valami egyéni véleményt, amelyet ugyanakkor nem

tudunk elfogadni, hiszen ez meglehetősen durva beavatkozás a magyar belügyekbe, másfelől minősíti az itteni folyamatokat, méghozzá rendkívül negatívan, harmadsorban pedig egyfajta felhívást is tartalmaz. Ezt én az ő személyes véleményének tekintem. Másfelől viszont nem tudok olyan komoly eseményről, amely károsan befolyásolná a magyar-csehszlovák kapcsolatokat, hiszen mind a politikai érintkezések folyamatában, mind a gazdasági együttműködésben folyamatos az előrelépés a két ország között. Harmadsorban pedig, amikor Nicolae Ceausescu a közelmúltban Prágában járt, gondosan tanulmányoztuk a megjelent dokumentumokat, s azokban egyetlen olyasfajta utalás sincs, amely valamiféle közös nézetet fejezne ki a magyarországi fejleményekkel, eseményekkel kapcsolatban. Ezeknek a konkrét eseteknek, hogy mit mondtak le most valamiféle gazdasági vagy egyéb alsó szintű találkozó kapcsán, feltehetően technikai, vagy egyéb okai vannak.

— Csütörtökre ki volt tűzve egy közös magyar-csehszlovák rádióműsor. „Rádióhíd a Dunán ”, hogy a közeledés jegyében beszéljünk az erőművel kapcsolatos magyar-csehszlovák ügyekről. Ezt is lemondták, és nagyon érdekes módon a Nagy Imre temetés után. Nem tudom, hogy egy ilyen ténnyel kezd-e valamit a Külügyminisztérium. Minket mindenesetre zavar.

— Nem ismerem az okát, ezzel együtt, hogyha szükségesnek látják itt a rádióban, akkor mindenképpen eljárunk annak érdekében, hogy sor kerüljön erre a találkozóra, hiszen az ilyen események nagyon fontosak a két ország kapcsolatai szempontjából.

— Reagált-e hivatalosan a Szovjetunió arra, hogy a temetés előtti estén a FIDESZ aktivistái tüntetést rendeztek a Szovjetunió budapesti nagykövetsége előtt, sőt a temetés egyes szónokai a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok azonnali kivonását követelték?

— Hivatalos reagálás nem történt, csak a szovjet sajtóban megjelent írásokat ismerem, mint azt már említettem is, a tüntetés azonban nem használt a két ország kapcsolatának. Véleményem szerint ezek a megnyilvánulások nem éppen felelősségteljes gondolkodásról árulkodnak. Ugyanis nekünk alapvető szükségünk van arra, hogy ne csak jóban legyünk a mai szovjet vezetéssel, hanem folyamatosan erősítsük a kapcsolatokat, a bizalmat. Az ilyen szélsőséges megnyilatkozások ennek a jó szándéknak a gyengítését jelentik. A magyar kormánynak nincs szándékában, és nem is akar olyan helyzetbe kerülni, hogy ilyesfajta tüntetéseket adminisztratív eszközökkel tiltson be. Rendkívül fontos lenne az, hogy a közvélemény határolódjék el az ilyen jelenségektől. Annál is inkább, mert meggyőződésem, hogy akár a tüntetés, akár a Hősök terén elhangzott már említett egyik beszéd csak egy nagyon kis csoportnak a véleményét fejezi ki. Hozzáteszem, hogy abban nemcsak szovjetellenes kitételek voltak, hanem nagyon éles, mondhatni útszéli hangnemben fogalmazott, gyűlölettől átitatott kommunistaellenes kijelentések is, amelyek végül is hasonló érzést válthatnak ki mások részéről. Tehát ez éppen nem a nemzeti megbékélést és a közös cselekvés ügyét szolgálja.

— Engedjen meg még néhány kérdést a magyar külpolitikát illetően. Carter elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója azt javasolta a Magyarországra készülő Bush amerikai elnöknek, hogy kovácsoljon ki egy amerikai-nyugateurópai-japán együttműködést Magyarország és Lengyelország megsegítésére. Tud-e már a magyar minisztérium konkrétumokat mondani arról, hogy mit várhatunk Bush elnök látogatásától?

— Elkezdődött a Bush-láto- gatás előkészítésének intenzív szakasza. Van egy közösen kialakított csomagterv elképzelés, amely egyezményeket, tervezeteket, megállapodásokat ölel fel, szándéknyilatkozatokat és konkrét, mindenekelőtt gazdasági vállalkozásokat. Természetesen aligha valósul meg mindez a látogatás alatt vagy közvetlenül előtte, hiszen egy hónap sincs addig. Viszont Bush elnök látogatása nagyon sok olyan új vállalkozás elindításához adhat nagy ösztönzést, amely új fejezetet nyithat a magyar-amerikai kapcsolatokban.

— Gorbacsov NSZK-beli látogatásának volt-e üzenete Magyarország számára?

— Mindenképpen. Az egyik

üzenet az volt, hogy megfogalmaztak, illetve aláírtak egy megállapodást, amelynek a lényege azt fejezi ki, hogy új Európát kell teremteni, amely mentes a hegemon törekvésektől. Ez különösen a kis és közepes országok — így hazánk — számára is rendkívül fontos, hiszen jelentősen kiszélesíti az említett országok, köztük Magyarország mozgásterét, lehetőségeit, szolgálja törekvéseit. (MTI)

A világos beszéd ideje

Nagy Imre és társai temetésének napján Magyarország volt a világ témája: „nemzeti katarzis, a sztálini modell eltemetése, mérföldkő, fordulópont, a keserű múlt sírba tétele” — ezek voltak a világsaj- , tó visszafogottabb minősítései Magyarország június 16-ájáról. Az amerikai külügyminisztérium érdemesnek tartotta nyilatkozatban rögzíteni, hogy ami ezen a napon Budapesten történt, az egy nagyobb folyamat része, s Magyarország megbirkózik múltjának igazságával. Szöultól Jeruzsálemen keresztül a szomszédos Ausztriáig nagyra értékelték, hogy Budapesten eljött a világos beszéd ideje, és immár nevükön nevezik a dolgokat. A nyugati tömegtájékoztatás legfeljebb azt szemrevételezte, hogy Magyarországon egyedül az MSZMP-nek nem sikerült eldöntenie: mi a világos véleménye mindarról, ami Nagy Imre temetésével kapcsolatban s annak mélyebb összefüggéseiben Magyarországon történik.

Ezúttal nem idézzük a nyugati sajtó méltató megjegyzéseit — az önértékelést a határokon belül kell elvégezni. Az mégis figyelemre méltó, ahogyan a Varsói Szerződésben szövetséges szocialista országaink reagáltak önértékelésünk folyamatára.

Az Agerpres román hírügynökség szerint Budapesten pénteken „revizionista, irredenta és antikommunista” tüntetéseket tartottak — amelyek „egyértelműen fasiszta, szocialistaellenes jelleget öltöttek, s nemcsak az MSZMP, hanem a szocializmus, a kommunizmus és a Varsói Szerződés ellen irányultak”. Az esemény természetesen románellenes volt... — ez derül ki a jelentésből.

Világos beszéd, mondhatná az ember, ha az Agerpres nem arra hivatkozna, hogy mindezt levelek, telefonok tömegében juttatták kifejezésre a nyugtalankodó román állampolgárok, közöttük „magyar származású romániaiak is”. Ami pedig Magyarországon történt, „veszélyes megnyilvánulás, ellenkezik a Helsinki folyamat szellemével, Európa békéjének, biztonságának érdekeivel — sőt, a magyar nép békéjével, nyugalmával is, hiszen a történtek komolysága túllépi a Horthy-rezsim idején lezajlott megnyilvánulásokét”.

Jan íjpjtík, a CSKP KB titkára viszont nem olvasói levelekre hivatkozott, hanem — örvendetes módon — nem burkolta a szokásos szóvirágokba véleményét: „A szocializmus megújításának zászlaja alá nem egy esetben annak ellenzői, az ellenforradalmi erők állnak. Jelenleg ez zajlik le a Magyar Népköztársaságban is”. Fojtik szerint az ellenforradalom nacionalista köntösbe öltözik — nem csoda hát, „ha népünket nyugtalanítja ez a fejlődés”.

Fojtik szerint a Nyugat azokat a szocialista országokat dicséri, amelyek a legmesszebb jutottak a szocializmus felbomlasztásában... A csehszlovák nép pedig aggódik azért, ami neki a legdrágább, „a szocializmus internacionalista érvényű értékeiért, szocialista közösségünkért, a testvéri kapcsolatokért...”

Berlinben a lapok a hétvégén a nemzeti hírügynökség nyolcsoros jelentését közölték: az olvasó megtudhatta, hogy pénteken Budapesten „heves támadások érték a Szovjetuniót és az MSZMP-1”. Az ADN szerint Budapesten „nagygyűlés” volt a hazaárulással vádolt, majd kivégzett Nagy Imre és munkatársai emlékére. A Junge Welt című ifjúsági lap hátteret is adott, amelynek lényege: Magyarország „befolyásos erői” a szocialista modelltől való elfordulásban és a nyugat-európai szociáldemokrácia felé fordulásban látják a magyarok jövőjét.

A'friágyarországi történésekről szóló szovjet jelentések valószínűleg történelmet csináltak: a glasznoszty rövid történetében aligha volt még példa arra, hogy ilyen világosan tudósítottak volna egy másik szövetséges országban zajló eseményekről. A szokásos óvatosságot mellőzve a TASZSZ a temetés előestéjén a budapesti szovjet nagykövetség előtt tartott tüntetésről villámgyorsan hírt adott — még azokat a jelszavakat is felsorolta, amelyek a magyar jelentésekben nem szerepeltek. Egy szövetséges országról szóló jelentésben a TASZSZ eddig aligha írta le, hogy a tüntetők „oroszok haza!” jelszavakat kiabáltak, „moszkvai intervenciós fenyegetéseket” emlegettek és „segítséget kértek a Nyugattól”. Nemcsak a szovjet elektronikus sajtó, hanem a lapok is példátlanul nagy teljedelemben írtak mindarról, ami ma a Nagy Imre-ügyhöz kapcsolódik.

A szovjet tájékoztatást ugyanakkor az jellemezte, hogy Nagy Imre habozó-hezitáló, ellentmondásos politikus mivoltát feszegették, felemlegették a szovjetellenes megnyilvánulásokat — de egyáltalán nem mentek bele abba, hogy 1956 októberében és az utána következő eseményekben mi volt a szovjet politika és a szovjet személyiségek szerepe. Ha erről egyáltalán szó esett, azt a „sztálinizmus bűneibe” burkolták.

Bulgária, a hatodik VSZ-szövetséges, a szűkszavú és tárgyszerű tájékoztatás mellett döntött. *

Akárhogy is legyen, 1989 június 16-ája a világos beszédnek kedvezett — így vagy úgy.

Fodor György

A szovjet Watergate-ügy

Egy politikai botrány anatómiája

„Gdljan — Ivanov-ügy” az „üzbég maffia ügye és a „szovjet Watergate-ügy” — három látszólag különböző ügy, amely a szovjet közvéleményt élénken foglalkoztatja, hiszen nem kevesebbről van bennük szó, mint az ország jelenéről és jövőjéről, még akkor is, ha ezek az ügyek látszólag a múltban játszódnak.

Az ügyet eleinte az üzbég maffia ügyének nevezték, és feltárásának kezdete még Jurij Andropov idejére nyúlik vissza. Andro- povnak, a KGB korábbi vezetőjének SZKP-főtitkárrá történt kinevezésével ugyanis az a szervezet került az ország élére, amely vezetőjének köszönhetően — szinte egyedülállóként a hatalmas országban — nem volt korrumpált, viszont az országot jól ismerte, az eseményekről pontos és átfogó képe volt.

Az üzbég ügyben lényegében a gyapotmaffia ellen indult vizsgálat, amelyet egyesek nem is gyapotmaffiának, hanem kábítószer-maffiának neveztek. A 'gyapotföldeken termelt kábítószer ugyanis sokkal jövedelmezőbbnek bizonyult, mint a gyapot, és nemcsak a tervteljesítéshez szükséges gyapotot lehetett érte — akár külföldön is — megvásárolni, hanem a haszon sem maradt el. A főtitkár halálát követően azonban a nyomozás megtorpant, az ügy szereplői rövid nyugalomra leltek egészen addig, amíg a jelenlegi szovjet kormány 1985-ben a társadalom gyökeres átalakítását hirdette meg.

Az új vezetés, (moszkvai elemzők Andropov politikájának folytatóiként tartják nyilván őket) olyan lépésekre szánta el magát, amelyekre senki sem mert vállalkozni korábban. Különbékét kötött az értelmiséggel, bevezette a nyilvánosságot, és a maffia elleni harc végigvitelét ígérte. A főügyészség különleges ügyekkel megbízott nyomozói munkához láttak — s első eredményeiket a világ elé tárták: tavaly a „nagy leleplezés” részben egyes üzbég vezetők elítélésével megtörtént, majd amikor Brezs- nyev veje, Csurbanov ügyében hoztak elmarasztaló ítéletet, már akadozott a gépezet. A védő váratlanul enyhítést kért és kitartóan bizonygatta, hogy kirakatperről van szó, nem a főszereplők ülnek a vádlottak padján.

A maffia elleni vizsgálat azonban Csurbanov és néhány üzbég vezető elítélésével nem ért véget: a szálak egészen Moszkváig, sőt a Kremlbe is elvezettek, olyan emberekhez, akik magas párt- és állami hivatalokat töltöttek be, akiknek a leleplezése alapjaiban rázta volna meg az országot, és a következmények beláthatatlan- ná váltak.

Amikor Gorbacsov meghirdette a maffia elleni harcot, ez az ügy szereplői körében zavart okozott, ám e zavar csak átmenetinek bizonyult. Mire Csurbanov a rács mögé került, az országban egyre aggasztóbb gazdasági problémák jelentkeztek: nőtt az áruhiány, nőttek a sorok. Kevesen hitték, hogy a kettő között lehet összefüggés, de ma már hallani: rajtaütöttek a fogyasztási és közszükségleti cikkek piacán.

Moszkvai nem hivatalos vélemények szerint az ügy hátterében az árnyékgazdaság és a vele szorosan összefonódott adminisztratív utasításos rendszer, vagyis a teljhatalommal rendelkező bürokrácia áll. Ők azok, akiknek a tulajdonában nem kevesebb van, mint maga az állam — s persze az állami tulajdon. Az állami termelőeszközökön megtermelt értékek felett ők rendelkeznek, s nekik köszönhető, hogy a nyereség nem az újratermelésbe, hanem egyéni zsebekbe vándorol — s konzerválja az elmaradottságot.

A bürokrácia „piaci erődemonstrációja” nem volt hiábavaló: az üzenetet mindenki, érintett és kevésbé érintett is megértette, és az üzbég maffia ügyéből ebben a pillanatban megszületett a „Gdljan — Ivanov-ügy”. Ma sokkal fontosabb annak bizonyítása, hogy a két nyomozó hogyan „erőszakolta ki a terhelő vallomásokat egyes vezetők ellen”, és lényegtelen, igazak-e a botrányos állítások. Látszólag senki sem érdekelt ma már ennek az ügynek a megvilágításában: sem a KGB, sem a Belügyminisztérium, sem a Főügyészség, de még az értelmiség jelentős része és a sajtó sem. Elteijedt az a nézet, hogy a demokratizálás elérte a jelenlegi lehetséges szint felső határát, és egyre többen hangoztatják: a Gdljan — Ivanov ügy a stabüizáció ellen hat, egyesek líltrakonzervatív jobboldali provokációnak tartják.

Felmerül, kik is az árnyékgazdaság, a maffia, a bürokrácia tagjai? Ez szinte lényegtelen, hiszen évtizedek alatt mindenki valahogyan kapcsolatba került vele: a termelőüzemek és politikai intézmények vezetői is kevesen vannak tudatában annak, hogy valójában ők is oda tartoznak. Annyit tudnak csupán, hogy mindenhez nehéz hozzájutni — legyen szó a termelésről vagy az egyéni szükségletekről —, és semmit sem adnak ingyen.

Az ügy akkor vált „Waterga- te-üggyé” amikor bizottságra bízták a felderítését. A bizottság esetében — mint egyes népi küldöttek elmondták — elhúzódó vizsgálatra és kevés eredményre lehet számítani. Hiszen a feltárásban már senki sem érdekelt azon a két nyomozón kívül, aki a „bőrét vitte a vásárra”. S persze azokon kívül, akik szégyennek tartják, hogy a huszadik század végén ilyen gazdag ország így nyomorogjon.

Kaszab Zsuzsa