Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-15 / 139. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. június 15., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Vizsga- útón — északi tájunkról Az új idegen- vezetőkben biztosak lehetnek az idelátogatók Pillanatok a vizsgaútről (Fotó: Perl Márton) A gyakorlat teszi a mestert. A közmondás különösen igaz volt június 3-án, amikor a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Vállalat szervezte egyéves tanfolyam hallgatói végre „élesben” adhattak ízelítőt megszerzett tudásukból. Ők harminchármán Borsodból és Hevesből jártak — hétvégéjüket feláldozva — rendszeresen képezni magukat. Tanulmányaik színhelye pedig az egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola volt. Erőfeszítésük már csak azért is dicséretes, mivel valamennyien dolgoznak vagy tanulnak. Igaz, az sem titok, a majdani csoportkísérésből származó kis mellékes nem jön rosszul... A fent említett napon érkezett el a vizsga ideje. Azé a beszámolóé, amely legtöbbjüket bizony kissé lámpalázassá tette, de ugyanakkor a legérdekesebb feladatokat is hozta. Gyakorlati szakvizsga. Nem áll másból, mint hogy — akárcsak a profi idegenvezetők — autóbuszba szállnak, és egymást kedves utasoknak tekintve, mesélnek a látottakról. Illetve olykor séta közben teszik mindezt. Nagyon egyszerűnek tűnő dolog, ám ez csak a kívülálló számára az. Legalábbis mindaddig, amíg az előadások nyomán rá nem kell döbbennie, mennyi ismeretre, finomságra, apróságra *van szüksége a buszban elöl, a mikrofon mellett helyet foglalónak. Mindjárt az, hogy bemutassa a gépkocsi vezetőjét, ezúttal Cseh Andrást, majd természetesen saját magát. Még ha izgul is, ne remegjen a hangja, egész magatartásával sugározzon magabiztosságot. S nyilvánvalóan ugyancsak hasznos ilyenkor a tárgyi tudás. Indulás a Hotel Egertől, s nem maradhat ki a megyeszékhely egyetlen közismert — és talán nem annyira ismert — nevezetessége sem. A Gárdonyi-ház, a Vár, s gyalogosan a Dobó utcától a Dobó térig tartó szakasz. Szintén fontos látnivaló a bazilika, a főiskola, a Rác-templom. Már elmúlt dél, amikor a vizsgabusz elhagyja a várost, hogy Tardo- son, Bélapátfalván át Szilvásváradra vigye a leendő utaskísérőkét. Eljutnak valamennyien a Bélkőre, megnézhetik és agyukba véshetik mindazt, amit az apátsági templomról tudni illik. A végső állomás pedig Mikófal- va, a Göböly-házzal és a hagyományos lakodalmasával. Ne feledkezzünk meg az egyik legfontosabb szakmai fogásról sem. Útközben az idegenvezető kezében nem sírhat a mikrofon! Jobban mondva: pillanatnyi megállás nélkül beszélni, beszélni kell, mert különben elkalandozik a tisztelt turista figyelme. Ha történetesen nincs mire kipillantani az ablakokon, akkor nem árt ecsetelni 4 vidék egyéb jellegzetességeit, mondjuk a szőlő- és borkultúrát, vagy a Bélkőn az egykori csendes hegyvidék mai pusztításának szükséges vagy szükségtelen voltát. No és persze, Mikófalvához közeledve a nagy lagzit megelőző szertartásos cselekedeteket — akár versikék formájában is. Estébe nyúló, kemény gyakorlati számadás ez. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy másnap a szóbeli, elméleti feleletekre kell összpontosítaniuk. A laikus szerint többségük idegenvezetése kiválóan sikeredett. Bárkit is kiemelni e sorból igazságtalanság lenne a többivel szemben. Épp ezért érdemesebb a szakértők véleményét kérni. A két vizsgabiztos: dr. Sahin Tóth Gyula, a Kereskedelmi Minisztérium oktatási osztályának helyettes vezetője és dr. Forgács Endre, a Kereskedelmi^ és Idegenforgalmi Továbbképző Vállalat igazgató- helyettese. — Ebben a szakmában ez a vizsga a legnehezebb — mondják Kelemen Istvánék mikófalvi házában. — A tudás mellett óriási tapasztalatra, rutinra van szükségük még a profiknak, azoknak is, akik már régóta dolgoznak. A mai csoportjava része igen jól teljesítette feladatát! Sokukat kifejezetten öröm volt hallgatni. Az országban számos helyen vizsgáztattunk már, s ennek alapján mondhatjuk, magas színvonalú munkát végeztek Egerben. S ha már ekkora a dicséret, ne feledkezzünk el az oktatókról sem: az egri iskola igazgatóhelyetteséről, Kisgergely Jánosról, az osztályfőnök Zay Zoltánról és a neki legtöbbet segítő Hundt Istvánról. Sz. Z. Nehrura emlékezik a világ Inteijú az indiai nagykövettel Nehru születésének 100. évfordulója alkalmából az egész világon tartottak megemlékezéseket. Hazánk Delhiben lévő nagy- követsége a nemzetközi hírű politikus születésének 100. évfordulóján, egy héttel a hivatalos magyar megjelenés előtt, ünnepélyes keretek között mutatta be Gáthy Vera Nehruról írt életrajzi könyvét. Az Akadémiai Kiadó jóvoltából a könyvecske bemutatja a nagy léptékű államférfid személyiségét, formálódó nézeteit, és a jövő Indiájáról lassanként kialakított elképzeléseit. Rendszerező elvei voltak: a szekuláris állam, a demokratikus politikai berendezkedés, a tervszerű gazdaság- és társadalomfejlesztés. A kibontakozást egyszerre valamennyi területen meg kell valósítani, hisz egyik ágazat sem lehet sikeres a másik nélkül. A könyv bemutatóján készítettünk interjút Satinder Kumar Lambah úrral, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével. — Excellenciás uram, kérem foglalja össze lapunk számára, melyek Nehru morális tanításainak a ma emberére vonatkozó és érvényes részei? — Először is megtiszteltetés országom és magam számára, hogy nemcsak az Országos Sajtószolgálat, hanem Heves megye napilapja is érdeklődik az általunk nagyra becsült államférfi élete és tettei iránt. Meg kell mondanom, Nehru ma is tekintélyes politikusnak számít, és az indiai lélek soha nem feledkezik meg az ő erőfeszítéseiről, éppúgy örökre a szívünkbe zártuk, mint társát, a „nagy lelket”, „Gandhit. Mind a mai napig hatnak az ő külpolitikai elvei. Itt emlékeztetnék arra, hogy Nehru, Gamal Abdel Nasszer egyiptomi államférfi, valamint Tito jugoszláviai elnök közösen hívták életre az el nem kötelezettek mozgalmát. Belpolitikájában nagyszerű tett volt a fejedelemségek megnyerése az új állam számára, és az alkotmány kidolgozása. Mérföldkő a vegyes gazdaság kialakítása, a falufejlesztési programok, és nem utolsósorban a baráti viszony kiépítése az akkor újonnan függetlenné vált országokkal és minden olyan állammal, amely erre hajlandó volt. A tekintélyes politikus nagy súlyt helyezett a megfelelő eszközök megválogatására is, tetteit, döntéseit morális megfontolások vezették. Széles körű publicisztikai tevékenysége bepillantást enged egy elhivatott ember vívódásaiba, életét a nagy ügy szolgálatába állító személyiség küzdelmébe. Életműve az a nagy örökség, amelyen a mai India pillérei szilárdan állnak, és amelyre utódai építhettek, megvalósítva a mezőgazdasági önellátás és az iparosítás programját. — A múltban is számos nagy tudós dolgozott együtt az indiaiakkal. Köztük hazánk képviselői is megtalálhatóak. A távoli magyarság által kiadott kis emlékkötet, amely gazdag mondaniva- lójú ugyan, ám vajon kiváltja-e az indiaiak nagyobb érdeklődését Közép-Európában található hazánk iránt? — Föltétien, hiszen mi, ázsiai emberek nagyon odafigyelünk a gesztusokra. És — mint hazánk hivatalos képviselője mondhatom — máris napról napra szorosabb gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok szövődnek a nagy távolságok ellenére országaink között. Soós Tamás Kibúvók Nem kétséges, eddig is tudtuk: életünk tele van időzített bombákkal. Ám, hogy konkrétan is, és ennyire! Itt van például ez az elsüllyedt uszály! Az talán nem is olyan meglepő, hogy a Duna fenekén ott vesztegel több mint negyven esztendeje egy állítólag(?) lőszerekkel megrakott második világháborús hajó. Hovatovább azon sem ütközünk meg, hogy e tény mindeddig rejtve maradt a szélesebb közvélemény számára. Annál is inkább, mivel a televízió híradásából kiderült, az illetékesek is csak nemrég szereztek róla tudomást. Tehát nyíltság ide vagy oda, jószerivel eleddig a tájékoztatásnak objektív akadályai voltak. Azon viszont már érdemes eltöprengeni, miféle reakciókat váltott ki, pontosabban nem váltott ki az eset az ügyben közvetlenül érintett(?) illetékesekből. Kérem szépen, a televízió riportja azért volt tanulságos, mert ékes tárházát nyújtotta a napjainkban létező elhárítási mechanizmusoknak. Ezek a reakciók, viselkedési modellek pedig csaknem olyan régen érlelődnek kisebb és nagyobb emberi közösségeinkben, mint amilyen régen az algákból, moszatokból és különféle folyami növényekből építkező telepek fedik be, „óvják” az említett veszélyes roncsot a főváros kellős közepén, ötven méter távolságban egy közúti hídtól. Mellesleg megjegyezve, az is példaértékű, hogy manapság egy amatőr hajóépítőnek van műszere, ideje és szaktudása hozzá, hogy pontosan meghatározza az „időzített bomba” hol- és mibenlétét. Visszatérve most már az ügy tanulságaira: a megszólaló búvárok, vízügyi, sőt haditechnikai szakemberek (ne várják tőlem, hogy a pontos titulusokat felidézzem!) mindannyian csak amúgy kívülállóként nyilvánítottak véleményt a dologról. Amiben egyetértettek: valamennyien igen pontosan tudták, meddig tart illetékességi körük, s hogy, hogy nem, az ominózus uszály mindegyikén kívül maradt! Nyugodt emberek ezek, indulatot még állampolgárként sem fedezhettünk fel egyikük arcán sem, csak akkor, akikor a szpíker a sürgős intézkedést firtatta. A kibúvók tehát azonnal ott voltak készenlétben. A készen tárolt frázispatronok csak úgy puffogtak, a gyanútlan néző nem győzött álmélkodni. A lőszerszakértő bizonykodott: azok a fegyverek nem robbanhatnak, meg is mondta, miért. Aztán felmerült az is: esetleg németeket kéne megkérdezni, hiszen ők hagyták ott a hajót. (Már most kérdés az is: a győzteseket-é, vagy a veszteseket?) Ennyiben maradtunk. Felelős nincs. Robbanótöltet meg van. A Duna fenekén is, meg máshol is. Most már csak az a kérdés, melyik pusztít el bennünket előbb... Jámbor Ildikó *
