Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-02 / 128. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. június 2., péntek Risto Koski- nen, a Sata- kunta Múzeum igazgatója A Filharmónia záróhangversenyéről Modern művek - modern életérzés Mik azok a ryijyk? Elmondja a Poriból jött múzeumigazgató A finnországi Poriból érkezett az egri gótikus püspöki palotában nemrégiben megnyílt kiállítás. A megyeszékhely testvérvárosának múzeumi gyűjteményéből 18 — 19. századi népi szőtteseket, úgynevezett ryijyket, és a len feldolgozásának eszközeit mutatják be. Utóbbiak közül elsősorban a díszesen faragott, áttört díszítésű — csillagos, rozet- tás — rokkalapok vonzzák magukra a látogatók pillantását. A szomszédos teremben a századfordulós Porival ismerkedhetünk, a svéd születésű fotóművész, John Englund üvegnegatívra készült részletgazdag, dokumentum értékű képeinek sé- gítségével. A finn múzeum igazgatójával a megnyitó előtt beszélgettem. Először a skandináv textilmű- vesség örökségeként született szőttesekről. — Ágytakaróként, szántakaróként, faliszőnyegként használták ezeket — mondta Risto Kos- kinen. — Ma is vannak idős asz- szonyok, akik nem sajnálják a kézi munkát ezektől a szép daraboktól, de már csak szórakozásból csinálják. Folklórkincsünk ősi motívumai fedezhetők fel a szőnyegeken, ilyen például a tulipán. Az igazán régiekbe beleszőtték a tulajdonos nevét és a készítés évszámát is — később ez a- szokás kiment a divatból. Gyűjteményünknek körülbelül kétszáz darabja van. — Jellemezné néhány szóval múzeumukat és az ottani munkát? — Városunkban van egy modern művészeti galéria is, nekünk a régészet és a néprajz a profilunk. Helyet kapnak nálunk a földművelés hagyományos eszközei, a paraszti életforma tárgyai, bútorai. A magyarországival összehasonlítva úgy látom, Finnországban sokkal kevesebb a muzeológus, a technikai felszereltségünk azonban jobb. Évente átlag 40 ezer látogatót fogadunk, ami viszonylag kevés, de sajnos, nem vagyunk turistaközpont. — Önnek mi a szakterülete? — Régi, népi épületekkel foglalkozom, de mostanában igen kevés időm jut a kutatásra. Sajnos, a parasztházak nálunk majdnem kivétel nélkül fából készültek, ezért a természeti katasztrófák, tűzvészek igen könnyen elpusztítják ezeket. Nagyon sok értékes építmény le- rombolódott már, főleg abban az időszakban, amikor nem is fordítottak különösebb gondot helyrehozatalukra. — Finnországban napjainkban hatalmas gazdasági fejlődés megy végbe. Vajon profitál-e ebből a kultúra ügye is? — Az ilyen jellegű intézményeket a városok dotálják, az államtól meglehetősen kevés pénzt kapnak. Jövőre azonban várható, hogy a támogatás emelkedni fog, a kultúrát úgysem lehet eléggé felkarolni. — Már harmadszor jár Magyarországon. Milyen benyomások érték Egerben? — Tetszik a régi város, nagyon szép a környéke, kár, hogy a vidéket még nem sikerült bejárnom, csupán a gyöngyösi Mátra Múzeumig jutottam. Mindenhol barátságosan fogadtak, így igen pozitív és kedves tapasztalatokkal térek haza. (palágyi) JL Az orosz helyett Másik idegen nyelv is oktatható Szeptembertől minden olyan általános iskolában megindulhat az orosz nyelv helyett egy másik idegen nyelv kötelező oktatása, ahol ennek feltételeiről — így a felmenő rendszerű képzésről és az orosznyelv-tanárok foglalkoztatásáról — az iskola gondoskodni tud. Egyebek között erről volt szó azon a szerdai értekezleten, amelyre a Művelődési Minisztérium az általános iskolai oktatással foglalkozó megyei és fővárosi tanácsi szakembereket hívta meg. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Politikai Propaganda- és Művelődési Központjában megtartott hagyományos tanévértékelő, -előkészítő tanácskozáson Kelemen Elemér művelődési minisztériumi főosztályvezető elmondta: bár a szabad nyelvválasztást a közeljövőben már jogszabály is rögzíti, általános és széles körű bevezetésére várhatóan csak négy-öt év múlva lesz reális lehetőség. Jelenleg ugyanis az általános iskolák alig több mint 15 százalékában oktatnak valamilyen szinten más idegen nyelvet, és egyelőre hiányzik a megfelelő számú és képzettségű nyelvszakos tanár. A helyi nyelvoktatási bázisokra építve az országban egyébként már sok helyütt megkezdődött az orosznyelv-tanárok átképzése, s megállapodás született arról, hogy a kétlépcsős átképzési program költségeihez az ÁBMH is hozzájárul. Az idegennyelv-oktatás bővítése, fejlesztése része annak a fejlesztési koncepciónak, amelynek célja az általános iskolai képzés tartalmának és módszereinek megújítása, különösen a nyelvikommunikációs, a testi, az esztétikai, illetve a társadalomtudományi nevelés területén. E fejlesztési program lényegi vonása — miként a tanácskozáson elhangzott — az általános iskola alapozó szerepének erősítése, a képesség- és személyiségfejlesztést a gyermek adottságaihoz jobban igazító, szakmailag önállóbb iskolarendszer kialakítása. Szakítani kell a hazai közoktatás-irányítás erősen centralizált eddigi modelljével, s a pedagógiai gyakorlatra, az iskolákban folyó eredményes kísérletekre, alternatív programokra a korábbinál jobban szükséges építeni. Ezzel összefüggésben ősztől több mint 100 hazai iskola — részben az MM és az Országos Pedagógiai Intézet által kimunkált, részben saját programja alapján — szabadon kialakított, úgynevezett rugalmas óratervekkel dolgozik majd, illetve különböző tantervi és tantárgyközi oktatási modelleket alkalmaz. A Filharmónia az idei évad utolsó hangversenyén, a bazilikában, hétfőn a Miskolci Szimfonikus Zenekart léptette fel, a Magyar Állami Énekkarral együtt. A műsoron Doráti Antal Jézus és Barrabás című kompozíciója és Andrew Lloy Webber Requiemje szerepelt. Ritka pillanat koncertező gyakorlatunkban, amikor két, ilyen ízig-vérig modern zenei anyagot kaphat a közönség, ilyen előadásban, ilyen körülmények között. Nemcsak a két mű témájára gondolok, azokra a lelki és szellemi keretekre, amelyek ezt a két művet átfogják, eszmeileg mindenképpen rokonítják. Jézus kereszthalálának egyik legdrámaibb része az, amikor a bizonytalanul feltett bírói kérdésre: — kinek kegyelmezzek, Jézusnak vagy Barrabásnak? — a tömeg kérlelhetetlen haragja a tanító Mester felé fordul, akit nem értett meg. Doráti ismeri Karinthy nagy hatású írását, azt a remeklést, amikor a Jézust kívánók hangja egybeolvadva Barrabást harsogja. Ézt a zseniális lélektani és írói cseréptörést, olvasatot a nagy magyar karmester a Kodálytól szerzett-ellesett mesteri technikával, hangkezeléssel oldja meg, mindenütt érzékeltetve azt a lélektani különösséget, amely a történelem ritka eseteiben, a lélek nem vártforradalmában, az egy ütésre, egy ütemben végbement tragikumot és szükségességet is jelzi. Barrabás neve itt suttogva botladozik a zene felszínén. A tömegnek, a sorsot és a történelmet rendszerint öntudatlanul alakító népnek, a vezényelt, vagy inkább vezérelt tettnek az iszonyatát itt nem érezzük annyira, mint amit a történelmi hiba környezetként is megkövetelne. Mert Doráti Jézust siratja, akinek a végzetét, hivatását az atyai akarat mérte ki. Meg kell halnia, eltűrve még azt az erkölcsi megaláztatást is, hogy egy bűnössel méretik össze, és köny- nyebbnek találtatik a senkinél. Elmélkedésre indít, ahogyan Doráti ezt a zenei prédikációt befejezi. Modern mű, mai életérzés! Webber más egyéniség. A Jézus Krisztus szupersztár, a Macskák zenei álmodója apja halálát siratja el a Requiemben. Vagy inkább kiválasztja a témát, hogy szembenézhessen magával. A Requiem érzelmileg kétpólusú mű. Az örök nyugodalmat kívánó rész még fokozódik a könyörgés alázatával: Domine, exaudi orationem meam (Uram, hallgasd meg könyörgésemet), de a köztes hangzatok, a jámbor óhajtás fölé két ágban kibontakozik az emberi vita, a kétely és a lázadás elemeit is söpörve maga előtt, amit a Dies irae vezet be. Míg Webber felfogja a lelkiismeretnek azt az életünkön átvonuló izgalmát, hogy egyszer mindent számon kérnek rajtunk, lázad is ellene. Hiszen az emberi fajta alapvető tulajdonsága, jószerivel mártíriuma is, hogy csak akkor figyel oda végső dolgaira, mikor már nincs ideje rendbe tenni magát. Ezért is harsog a mai ember szélsőségeivel, öntudatával, olykor túltéve a romantikus Berlioz fortissimóin is. Nagy örömünkre szolgál, hogy Kovács László és együttese elmélyülten fogalmazta meg azt a zenét, amely mögött a transzcendencia látomása is érezhető. Webber drámai szituációkban gondolkodik; nyugtalan és nyugtalanító. Ezt a tulajdonságát a karmester kitűnően hangsúlyozta. A bazilika akusztikai problémái ellenére, a kupola alatt elhelyezett zenészek és énekesek a profán zene hangkészletével is bátorították a hallgatóságot azoknak az érzelmeknek, gondolatoknak a követésére, amiket az őszinte Webber kilök magából. Még akkor is, ha a modem öntudat kitárulkozásában annyi bizonytalansági mozzanat bukik is felszínre. A szólókat Fekete Veronika, Molnár András, Dómján Gergely és Tóth Péter énekelték. A csillogó, nagy hatású drámai szoprán és a tenor kitüntető lehetőséget kaptak az érzelmek felkeltésére. A Doráti-mű szövegét Mécs Károly mondotta el. A zeneileg is komolyan orientált művész jól érezte, hogyan kell a zenei szövet finom fodrai és váratlan kitörései között a drámai felhangot kitartani. A zenetörténeti ismertetőt Pándi Marianne mondotta el, és vele együtt nyugtázhatjuk: magas szintű sorozatot, tartalmas zenei évadot zárt a Filharmónia Egerben. Farkas András Igen szépek a díszesen faragott eszközeik (Fotó: Koncz János) Emberkovács M utatónak is alig találunk már régi kovácsműhelyt, ahol a lábbal taposott fekete bőrfújtató parázsló tüzében a szivárvány valamennyi színét kipróbálva, fehérre izzana a vas. Csukott szemmel is látom, hogy a harapófogó szorításában miként alázkodik meg az üllőn a kalapács pörölyütéseitől a tüzes acél, és születik belőle lópatkó. — Veij rá, fiam! Csendes a falu, dallamosan hangos a kovácsműhely. Egy ütés a vasra, egy az üllőre, majd fordítva, amint az ütem, a lélegzet diktálja. Ebből a verejtékfacsaró, faszénillatú, kormos műhelyből került ki az élesített ekevas, a fát hasító balta, a szekérvasalás. Itt húzták meg a meglazult kerékráfot, forrasztották össze a kettétört szerszámokat. — A vas nem könnyen adja meg magát! Tapasztalta ezt a saját bőrén a tizenkét esztendős fiú, akit édesapja már zsengéjében munkára fogott. Emlékszik — hogyne emlékezne — a regulára, amely aztán, mint vasabroncs szorult az élete köré: „Egy kovács nem kovács, Két kovács fél kovács, Három kovács egy kovács.” Jót nevethetett a versikén az ekevas, a gömbölyödő hasú lópatkó, mert a három kovács — a mester, a felesége, meg a fia — a maguk erőtlen gyengeségében bizony aligha tettek ki egyet. — Fújtass fiam! A fúj tatót már ismerte a templomból, mert a balatoni kovács — mestersége mellett — egyben a falu harangozója is volt. És az ütem, a dallam, amely elsőként a szurtos kovácsműhelyben az üllőről és a kalapácsról mászott a fülébe, a templomban aztán muzsikává terebélyesedett. Hiába! Mindenkinek a saját faluharangja szól a legszebben... — Még kántor lesz ebből a gyerekből! — szólt a tanító úr, mire akkor — a korabeli gazdasá-. gi válság viszonyai között — a vékony kenyéren élő kovácsmester csupán a fejét rázta, noha tudta, hogy Zoli tehetséges, zenéhez, muzsikához jó fülű, taktusra veri a vasat is az üllőn: egy kovács nem kovács... Ki tudná kiszámítani az élet kacskaringós útjait, mert ugye, ezúttal is a kántornak lett igaza. Polgári iskolába került a Búzás fiú. A háború után pedig az egri tanítóképzőbe, ahol a tudós tanárok hamar felismerték kitűnő képességeit, a muzsika iránti érdeklődését, és nagy reményekkel biztatták: jó kántortanítói állás, szép javadalom vár rád... Bukfencet vetett azonban itt is a remény! Feje tetejére fordult a világ, és a kitűnő kántori oklevél is csak millpengőkbe számolható gazdagságot húzott meg sokunk orra alatt mézesmadzagként. így a bükkzsérci, meg a cserépváraljai helyettesítés is csupán pünkösdi királyságnak számított... — Más pennával írtak, kiment a divatból a kántorság! Ferde szemmel lesték a templomba járó tam'tókat, és ha nem ment szép szóval, hát „megagitálták” az új ember kovácsait: — Két kovács fél kovács... Az ötvenes évek elején iratkozott be az egri főiskolára, ahol — idézve egy picit a múltat — magyar — ének-zene szakon tanári oklevelet szerzett. — Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel! Tanulnia kellett tehát tovább,- hogy teljesülhessen — ha más formában is — az édesapja álma. Az akkor kibontakozó új élet nem volt a leikétől idegen, mert a sanyarú múlt, a keserves gyermekkor után egy emberibb, egy jobb sorsot ígérő jövő boldogságnak számított. Belépett a pártba. Fiatal tanárként került Sarudra, Szihalomra, majd az egri járáshoz, később feljebb a ranglétrán, a megyéhez. — Búzás Zoltán tanulmányi felügyelő. Ez állt a névtáblán. Tanulni? Az is valami. Tanítani, az még több! Ám azokat tanítani, akik a közoktatás profesz- szorai, ez mindezeknél merészebb, de szép vállalkozásnak bizonyult. Kézírásában olvasom erről a vallomását: a tanulmányi felügyelet rendkívül bonyolult tevékenység. Egy jó felügyelő kiváló szakember, jó diplomata, érzékeny moralista, kitűnő pszichológus kell, hogy legyen. És még egy! Humora is legyen... Beszélgetünk a most nyugdíjba készülő, múltjának minden lépését a szürkeállományában hordozó baráttal, aki azt tartja, hogy semmivel Születünk. Pedig a hajlamot nem lehet megtagadni! — Veij rá fiam, ne fáradj! A szőlődomb mostanság sokunknak tanyája. Képviseljük a társadalom minden rétegét, mégis egyet akarunk: jó termést, nemzeti és saját boldogulást. Hűs szőlőlugas enyhében közösen fejezzük be a történetet: ötvenegy esztendős volt, amikor úgy érezte, hogy megint „rá kell vernie” még egy kicsit! Elkezdte az ELTE pedagógiai szakát, és kitűnő eredménnyel végzett 1980-ban. Négy évvel a nyugdíjazása előtt a bölcsésztudományi karon megvédte a doktori disz- szertációját: „A közoktatási és közművelődési intézmények együttműködése Heves megyében, az általános iskolai tanulók tanórai és tanórán kívüli nevelésében.” Dr. Búzás Zoltán megyei tanácsos. Számos kitüntetés — nyugállományba vonulása alkalmából —, a Munka Érdemrend ezüst fokozatának tulajdonosa — a balatoni kovácsmester és harangozó fia — tűnődve homlokára tolja a még mindig szolgálatos, permetes filckalapját. A múltat böngészi, és mégis a jövőben keresgél, amely — amíg élünk — fogva tartja minden gondolatunkat. Vaskovácsnak indult, és emberkovács lett belőle! Pedig ebből a szakmából valójában sohasem lehet nyugdíjba menni... Szalay István
