Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-16 / 113. szám

, , _____ NÉPÚJSÁG, 1989. május 16., kedd SPORT 5. Mi újság a teniszháló körül Gyöngyösön? Az utóbbi időben keveset le­hetett hallani róluk. Igaz, a téli és a kora tavaszi hónapok holtsze­zonnak számítanak. Úgy hírlik, műanyag pályákkal gyarapod­tak, és a 3. helyre tornázták fel magukat az egyesületi ranglis­tán. Végül is mi történt az elmúlt évi bajnokság óta a háló körül? Ennek néztünk utána a GYSE teniszszakosztályánál. Elsőként Tassy Tibor vezetőségi taggal, a szakosztály mindenesével be­szélgettünk: — Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, nagyon sokat javult szakosztályunk munkája, amit valóban bizonyít az egyesü­leti rangsorban elért harmadik hely! Köszönhető ez az edzők — Szekrényes Zsolt, Urbán László, Pál Károly — áldozatos munká­jának. Ők az utóbbi időben sokat foglalkoztak az utánpótlás-ne­veléssel, a tehetséges fiatalok rendszeres versenyeztetésével. Az eredményeket nem a felnőtt­csapat hozta, mert az OB I-es szereplésünk tiszavirág-életű volt. idei célkitűzésünk az OB II. 1—3. helyének megszerzése, amely nem zárja ki az esetleges újbóli feljutást az első osztályba. — Úgy tudom, jelentős létesít­ményekkel gazdagodtatok, és változás történt a teniszszakosz­tály vezetésében is. — A Gagarin Hőerőmű Vál­lalatnak köszönhetően elkészült 3 új műanyag teniszpálya, az edzéslehetőségek kiszélesedtek. Ez remélhetőleg már a közeljö­vőben kamatozik. Szakosztá­lyunkban személyi változások is történtek, Garay Tóth János szakosztályvezető Budapestre költözött, így lemondott tiszté­ről. Személyében agilis, a sportá­gért tenni akaró sportvezetőtől kellett megválnunk. Helyette Bacsa László, a GHV karban­tartási főosztályvezetője lett az új szakosztályvezető. Az öttagú ve­zetőségben tevékenykedik még Ambrus Sándor, dr. Benedik La­jos, Bálint István. Lassan kezdődik a bajnokság, így a csapat összeállításáról és a sorsolásról Szekrényes Zsolt já­tékosedzőt kérdeztük: — A tavalyi keret áll rendel­kezésünkre, nem igazoltunk új játékost. Saját fiataljainkra épí­tünk. A felnőttcsapatban helyet kap Punyi Gábor, Kincses Attila, Szignárovits Richárd. Mindössze ennyi a változás. Ők már több országos, korosztályos verse­nyen jól szerepeltek. Tehetsége­sek, „bontogatják szárnyaikat”. Reményteljes az is, hogy vannak női játékosaink. Közülük Amb­rus Andreát és Bengyel Edinát érdemes kiemelni. A sorsolásról annyit, hogy május 20-21-én itt­hon játszunk a TFSE és a BMTE ellen. Ugyané hónap 27-28-án Debrecenben és Berettyóújfalu­ban lépünk pályára. Június 10- én szintén hazai közönség előtt játszunk, a Viszkóza csápata el­len. Amennyiben Kosztolányi Norbi is rendelkezésünkre áll, teljes lesz a csapat, és van esé­lyünk a visszakerülésre. Mit lehet erre mondani? Lás­suk a medvét! (korcsog) Csak röviden... A GYSE teniszszakosztálya a közelmúltban szervezte meg a Gagarin-kupa országos felnőtt­versenyét. A mátraaljai város te­niszezői közül Pál Károly a II. osztály férfi egyesben 3., Revicz- ki Ervin a III. osztályban szintén harmadik helyezést ért el. * Az elmúlt napokban bonyolí­totta le a Csányi Állami Gazda­ság Almavirág elnevezésű, ha­gyományos, kispályás labdarú­gó-kupáját. A végeredmény: 1. Selyp, 2. Hatvani Homokgödör, 3. Csány. * A hét végén került sor Hatvan és körzete munkahelyi olimpiá­jának döntőjére. A sportágak el­ső helyezettjei. Labdarúgás. Fér­fiak: Selyp, nők: hatvani Lenin Mgtsz. Kézilabda. Nők: Kórház. Lövészet. Férfiak: Berkes László (Kórház), nők: Berényi Istvánná (Orion). Atlétika, 100 m férfiak: Kertesi László (Orion), nők: Molnár Istvánná (Selyp). 400 m férfiak: Kertesi László, nők: Molnár Ilona (Selyp). Távolug­rás. Férfiak: Berkes László, nők: Borbás Szilvia (Orion). Súlylö­kés. Férfiak: Vörös József (Le­nin Mgtsz), nők: Molnár István­ná. Gránátdobás. Férfiak: Ber­kes László. A téli és nyári ver­seny pontösszesítése után 1. Kórház, 2. Orion, 3. Selyp. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 19. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13+1 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 239 902 Ft; 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 619 951 Ft; 12 találatos szelvény 182 darab, nyereményük egyenként 35 603 Ft; 11 találatos szelvény 2231 darab, nyereményük egyenként 2904 Ft; 10 találatos szelvény 15 648 darab, nyereményük egyenként 621 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Közel 600 résztvevő Vasas-verseny, ifikkel Heves és Nógrádmegyék kép­viselőinek részvételével a na­pokban Gyöngyösön került sor a Vasas Ifjúsági Kupa területi sportversenyekre. Az egri 212., a hatvani 213., a gyöngyösi214., a bátonyterenyei 209. és a salgó­tarjáni 211. számú szakmunkás- képző intézetek, illetve a Hevesi Középfokú Oktatási Központ áprilisban alakult tanulói alap­szervezetének diákjait, valamint a kísérő tanárokat a helyi iskola igazgatója, Orosz László kö­szöntötte. Ezután Dienes Sán- dorné, a Vas-, Fém- és Villamos- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezetének Heves megyei szervezője méltatta a tömegsport jelentőségét, a már hagyomá­nyos versenyek eddigi eredmé­nyeit, s megnyitójában egyben hasonló folytatásra is biztatta a közel 600fiatalt. A több sportágban tartott ve­télkedőn a 100 méteres síkfutást a gyöngyösi Papp Ferenc nyerte, míg 800 méteren a hatvani Ju­hász Tímea lett az első. Gyön­gyösiek győztek a négyszer szá­zas fiú váltóban, Soós Hajnalka és Virág Csaba révén a távolug­rásban, a hatvani Kovács Viktó­ria, Luda István pedig magasug­rásban szereztek első helyeket. Az összesített atlétikai eredmé­nyek alapján a hatvani lányok és a gyöngyösi fiúk a dobogó máso­dikfokára kerültek, a gyöngyösi lányok, a hatvani fiúk pedig har­madikok lettek. A kézilabdában mindkét nemben a hatvaniak bi­zonyultak a legjobbaknak, a gyöngyösi lányoknak a második, s az egri fiúknak harmadik hely jutott. A kispályás labdarúgás első helyezettjei az egri fiúk let­tek, utánuk a gyöngyösiek, hat­vaniak következtek. Asztalite­niszben a gyöngyösi Lányi Vik­tória és az egri Pálosi Balázsvitte el a pálmát, csapatban a gyön­gyösi leány- és az egri fiúgárda. Ugyanekkor a gyöngyösi fiúk második helyezéssel, a hatvani lányok és fiúk harmadik hellyel örvendeztették meg szurkolói­kat. Lövészetben az egri fiúk má­sodikok, a gyöngyösi lányok, il­letve fiúk harmadikok lettek. Sakkban a hatvaniak a második, a gyöngyösiek a harmadik he­lyen végeztek. Az iskolák közötti összesített pontversenyt a lányoknál a gyön - gyösiek nyerték, s a hatvaniak a 2 — 3. helyen osztoztak a salgótar­jániakkal. A fiúknál a salgótar­jániak kerültek a lista élére, Egert és Hatvant megelőzve. Pólós­barátság Tegnap sportküldöttség ér­kezett megyeszékhelyünkre az NSZK-beli Pfullendorfból. A nyugatnémet vízilabdacsapat az Egri Vízmű OB II-es pólósa­inak vendégeként csaknem egy hétig tartózkodik Egerben. Hosszan tartónak ígérkezik a köztük szövődött pólósbarát­ság, hiszen már több esztendeje minden évben néhány napot együtt töltenek, hol a Bodeni- tótól egy ugrásnyira lévő kisvá­rosban, hol pedig Egerben. Tegnap a délutáni órákban Békési József, a városi tanács általános elnökhelyettese fo­gadta a delegációt, amelyet Willi Schirmeister, Pfullendorf főépítésze vezet. A baráti be­szélgetés során a vendégek megismerkedhettek a város történetével és sportéletével. A héten felkeresik a főbb neveze­tességeket, és kirándulásokat tesznek a környékre, Miskol­con pedig edzőmérkőzést ját­szanak a MEAFC csapatával. Megyei labdarúgó-bajnokság Dobogóra „ugrott” a Sirok A megyei labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának mérkőzéseiről a követke­ző jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Gyöngyöshalász — Nagyréde 2-2 (2­1) Gyöngyöshalász, 800 néző. V: Po- lonkai. Gyöngyöshalász: Horváth — Veres, Bársony, Győri, Szabó B., Szabó Gy., Antal, Szabó L., Mészáros, Asztalos, Bándi. Edző: Bársony József. Nagyréde: Berta — Bekecs, Nádud­vari, Jerem, Csáki, Molnár, Kovics, Set- hei, Bárdos, Nagy. Labanc. Edző: Szén József Nagy iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két éremesélyes csapat. A halá­sziak kétszeri vezetése is kevésnek bizo­nyult a győzelemhez, a szünet után erő­sen feljavult vendégekkel szemben. G: Antal, Mészáros, ill. Labanc, Jerem. Jók: Szabó B., Szabó Gy., ill. Jerem, Csáki, Labanc. Ifik: 1-0. Tóth József Kompolt — H. Gáspár SE 0-1 (0-1) Kompolt, 300 néző. V: Safranka. Kompolt: Ancsán — Klein Z., Parádi, Gál, Báder F., Schmidt, Báder J., Antal (Klein F.), Bari, Váczy, Rajnai J. Edző: Klein Ferenc. H. Gáspár SE: Szászi — Fülep, Kun, Vona, Komjáti, Kovács S., Szabó L., Kovács L., Sütő, Szabó Z. (Mikó). Edző: Stupek István. Az első játékrészben a vendégek irá­nyították a mérkőzést, és egygólos veze­tést szereztek. Fordulás után a házigaz­dák mindent elkövettek az egyenlíté­sért, de ez nem sikerült nekik, jóllehet, helyzeteik alapján erre rászolgáltak vol­na. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. G: Sütő. Jók: Klein Z., Gál, Báder F., Báder J., ill. Kun, Vona, Kovács S., Kovács L. Kiál­lítva: Kovács S. Ifik: HKVSC II. - Kompolt 5-2. Klein Ferenc Gyöngyösoroszi — Sirok 0-3 (0-1) Gyöngyösoroszi, 150 néző. V: Nagy S. Gyöngyösoroszi: Demény — Méhes, Marosvári, Landor, Molnár, Ludányi, Hepp (Lakatos), Bezzegh, Rácz (Bara- nyi Z.), Sőregi, Baranyi J. Edző: Nagy István: Sirok: Hajdú — Szalai, Szántai, Hos- só(Jánosik), Erdélyi B., Hangonyi, Sza­bó Z. (Sajbán), Bujáki, Doktorcsik, Er­délyi F., Szabó I. Edző: Abuczki Béla. A hazai csapat 75 percig egyenlő el­lenfélnek bizonyult. A hajrában a sze­rencsésebb és taktikusabb sirokiak be­biztosították győzelmüket. G: Erdélyi F. 2, Doktorcsik. Jók: Marosvári, Mol­nár, Ludányi, Baranyi J., ill. Hajdú, Szántai, Hossó, Doktorcsik. Ifik: 0-1. Tóth Lajos Tarnalelesz — Selyp 1-0 (1-0) Tarnalelesz, 300 néző. V: Bognár. Tarnalelesz: Józsa — Mogyorós, Orosz Z., Suha, Tumpek, Ivády (Ra­dies), Orosz G., Danó, Berki, Ferencz, Sike. Edző: Kovács K. Béla. Selyp: Pálinkás — Baranyi, Tóth, Szabalics, Juhász Cs., Molnár, Juhász L. (Buda), Farkas, Kurucz, Hepp, Kerepe­si (György). Edző: Nagy László. Már a találkozó második percében el­dőlt a két pont sorsa. A leiesziek min­den csapatrészükben felülmúlták a gör­csös akarással futballozó ellenfelüket. G: Berki. Jók: Mogyorós, Suha, Sike, Orosz G., ill. Pálinkás, Baranyi. Ifik: 2-1. Pál Tibor Poroszló — Atkár 2-1 (1-1) Poroszló, 150 néző. V: Dávid. Poroszló: Veres — Vasas, Varga A. (Sándor), Kiss, Varga J., Rajna, Nagy S., Hegedűs, Tóth, Habóczki (Kökény), Nagy L. Edző: Varga István. Atkár: Nagy L. — Bella, Kalafut, Be- nei Cs., Gáspár, Hasznosi, Kiss J., Sza­bó (Ördögh), Kiss Á., Nagy J., Benei J. Edző: Bagi Miklós. A játék első szakaszában nem tudta fölényét gólokra váltani a hazai csapat. A 44. percben hátulról gáncsolásért Varga J.-t a játékvezető kiállította. A tíz főre olvadt poroszlóiak még így is rá­szolgáltak a győzelemre a végig zuhogó esőben folyó találkozón. G: Benei Cs. (öngól). Kökény, ill. Bella (11-esből). Jók: Tóth, Rajna, Vasas, ill. Nagy J., Gáspár, Benei J. Szigetváry László Füzesabony — Kisköre 2-0 (0-0) Kisköre, 200 néző. V: Sándor. Kisköre: Varga — Nagy, Kovács, Simka, Tóth (Sípos), Csemai (Mezei), Bordács, Bagi, Csomós, Lóié, Simon. Edző: Kiss Ferenc. Füzesabony: Kiss — Polgár, Mud- riczki, Vinczepap, Szakái, Győri, Tamá­si, Csóka, Jónás, Székely (Antal), Bo­csi. Edző: Káló Mihály. Az első negyvenöt percben jó iramú, küzdelmes összecsapást láthatott a kö­zönség, enyhe hazai fölénnyel. A máso­dik játékrészben azonban az átgondol­tabban futballozó, rutinosabb vendégek felülkerekedtek és megérdemelten nyertek. G: Vinczepap, Csomós (ön­gól). Jók: Simka, Bagi, Lóié, ill. Jónás, Mudriczki, Csóka, Győri. Ifik: Füzesa­bony — Kisköre 4-3. Oláh János Tarnaörs — Pétervására 1-0 (1-0) Tamaörs, 300 néző. V: Moconi. Tarnaörs: Sütő — Tari, Király, Csö­mör, Esvégh, Lőcsei, Mága J., Fodor, Bodonyi, Agócs, Mága L. (Bangó). Edző: Meleghegyi Béla. Pétervására: Kovács M. — Papp, Ivády P., Árvái, Nagy P. (Gál), Eged, Kovács J., Kása, Pusomi, Ivády A., Utassy (Kifusz). Edző: Bocsi Attila. Az alsóházi rangadón végig kiélezett küzdelem folyt a játéktéren. A hazai szurkolók ellentétes félidők szemtanúi voltak, s fontos bajnoki pontoknak örülhettek. G: Mága L. Jók: Sütő, Csö­mör, Lőcsei, ill. Kovács M., Ivády P., Kása. Ifik: 4-3 Kovács István Petőfibánya — Egercsehi 3-2 (2-2) Petőfibánya, 200 néző. V: Molnár L. Petőfibánya: Rozmaring — Berki, Molnár A., Dévai, Kotrócz G., Papp, Szabó L., Nagy G. (Jakab), Huszár, Móczár, Jancsi. Edző: Imre Domokos. Egercsehi: Péter — Dorkó L, Bajzáth (Szabó), Nagy, Dorkó II., Punka, Tó­kos, Boldizsár, Józsa, Telek (Deák), Torma. Edző: Sulyok László. Meglepetésre a vendégek kezdtek úgy, ahogyan a házigazdáknak illett vol­na. Magabiztosan, bátran ostromolták Rozmaring kapuját, és játékuk alapján nem érdemeltek vereséget. G: Papp L., Jancsó, Dorkó I. (öngól), ill. Boldizsár, Józsa. Jók: Molnár, Papp, Berki, ill. Punka, Boldizsár, Torma, Józsa, Telek. Ifik: 9-0. Novák József A bajnokság állása: í. H. Gáspár SE 25 21 3 1 69-11 45 2. Nagyréde 25 16 6 3 50-17 38 3. Sirok 25 17 2 6 64-24 36 4. Gy. halász 25 16 4 5 53-29 36 5. Selyp 25 15 4 6 46-23 34 6. F. abony 25 13 7 5 45-25 33 7. T. lelesz 25 9 6 10 38-48 24 8. P. bánya 25 9 5 11 52-40 23 9. Kompolt 25 8 6 11 29-31 22 10. Atkár 25 8 4 13 19-43 20 11. Poroszló 25 6 712 40-54 19 12. Tarnaörs 25 6 5 14 25-45 17 13. Egercsehi 25 5 6 14 24-47 16 14. P. vására 25 5 5 15 22-39 15 15. Kisköre 25 5 3 17 31-70 13 16. Gy. oroszi 25 2 5 18 20-76 9 Hatvan—Ózd A beküldő neve: Címe: Az újságból kivágott szelvényeket le­velezőlapra ragasztva, péntek délutánig kérjük szerkesztőségünk címére (Eger, Beloiannisz u. 3.) beküldeni. A helye sen tippelők között a Csuvas étterem 3 db 200 forintos vacsorajegyét sorsoljuk ki. Az elmúlt heti nyertesünk: Koncz József Bélapátfalva. A vacsorához jó étvágyat kívánunk, kérjük nyertesünket, ne felejtse el magával vinni személyi igazolványát! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! 0 A GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ 1989. július 1-jétől az alábbi egységeket SZERZŐDÉSES üzemeltetésre átadja 1994.Június 30-ig. 97. sz. Élelmiszerbolt Mátraszentistván, Vaskút u. (jj 110. sz. Bőr- és Cipőkellék-szaküzlet Gyöngyös, Rózsa u. r-j 315. sz. Vendéglő Gyöngyössolymos, Szabadság u. 62. • 319. sz. Italbolt Szűcsi, Petőfi u. 49. . 331. sz. Bisztró Atkár, Fő u. 14. 343. sz. Italbolt Vámosgyörk, Vöröshadsereg u. 37. 352. sz. Italbolt Adács, Bajcsy-Zs. u. 21. 353. sz. Italbolt Adács, Hársfa u. 1. 355. sz. Büfé Adács, Kossuth u. 40. 361. sz. Bisztró Visznek, Szabadság u. 2. 362. sz. Büfé Visznek, Szabadság u. 117. A pályázatot 1989* június 10-ig kell benyújtani a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ központjába Gyöngyös, Fő tér 7. sz. y A versenytárgy alás 1989* június 19-én 10 órakor lesz az ÁFÉSZ központi irodájának tanácstermében. ^Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet hálózatirányítási osztálya ad. ra ra ra n n n n n'n n n ’rW^'-ra riri n n WÉí ni - ni i-á ra n m rmh

Next

/
Oldalképek
Tartalom