Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-09 / 107. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 9., kedd 5. Nagyfalusi Gabi „ nagy dobása ” Nincs hálásabb feladat egy vidéki tudósító számára, mint községe sportjának sikereiről beszámolni. Méltán lehet büszke Párád sportszerető lakossága Nagyfalusi Gabriellára, aki az országos egyéni serdülő tekebajnoki cím tulajdonosa. Gabi jelenleg az egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet első osztályos tanulója. A Nagyfalusi név talán már ismert a sportág berkeiben, hiszen Ági testvére országos második helyezéssel dicsekedhet, ám a kis húga most őt is fölülmúlta. A sikerhez vezető útról érdeklődtünk az „aranyos" leánytól. — Az Egerben megrendezett megyei versenyen nyertem először, majd a szegedi vidékbajnokságon sem találtam legyőzőre. Számomra már ez óriási siker volt, hiszen olyan ellenfeleket előztem meg, akik közül már többen nagy csapatok játékosai voltak. Az országos döntőn már csak a becsületes helytállást tűztem ki célul magam elé, 400 fás teljesítményre taksáltam magam. — Cseppet sem izgultál? — Azt azért nem mondhatom, a versenyláz természetesen hatalmába kerített. A döntőben a második szakaszba 236 fával fordultam, ez már sejtetett valamit. A folytatásban is jól gurítottam, így az álom valósággá vált, országos bajnok lettem. A friss emlékek, a győzelem íze előcsalták szeméből az örömkönnyeket. Elcsuklott a hangja, érthető, hiszen nem akármilyen teljesítménnyel dicsekedhet. Gembiczki Béla A verekedés is siettette... Mogilnij buffalói Vasárnap először válaszolt az újságírók kérdéseire disszidálása után Alekszandr Mogilnij (20), aki Stockholmban, a világbajnokság befejezése után hagyta cserben az aranyérmes szovjet jégkorong-válogatottat. Mint ismeretes, a fiatal játékos Gerry Meehan, a Buffalo Sabres csapatának menedzsere társaságában az Egyesült Államokba repült, ahol vasárnap megtartotta első sajtóértekezletét. Meehan azzal kezdte, hogy már alá is írták a szerződést, amely Mogilnijt a Sabreshez köti. Az is kiderült azonban, hogy az észak-amerikai profi liga, az NHL még nem adta áldását a szerződésre, a tárgyalások csak ezután kezdődnek meg John Zi- eglerrel, az NHL elnökével. Mogilnij azokra a kérdésekre nem adott választ, amelyek szökése körülményeit, előzményeit firtatták, csak annyit árult el, hogy ő hívta fel Stockholmban a Sabres képviselőjét. sajtóértekezlete — Már körülbelül egy éve foglalkoztam azzal, hogy az NHL-ben folytassam a pályafutásomat — mondta Mogilnij. — Az utóbbi időben már minden gondolatomat ez töltötte ki, talán emiatt is ment gyengébben a játék a világbajnokságon. Mogilnij a szovjet csapat 10 mérkőzésén egy gólt sem ütött, viszont három gólt előkészített. — Sokan kérdezik, miért szántam rá magam erre a lépésre — folytatta a játékos. — Először is már felnőtt vagyok, tudok dönteni a saját sorsomról. Másodsorban pedig gondoskodnom kellett a jövőmről, arról az időről, ami a sportpályafutásom befejezése után következik el. Mogilnij még azt is elmondta, hogy siettette döntését az a büntetés, amellyel nemrégiben sújtották. Egy szovjet bajnoki mérkőzésen verekedésbe keveredett, ezért tíz találkozóra felfüggesztették a játékjogát, elvették egyhavi fizetését, és megfosztották sportmesteri címétől is. Heves — Gyöngyös A beküldő neve: Címe: Az újságból kivágott szelvényeket levelezőlapra ragasztva, péntek délutánig kérjük szerkesztőségünk címére (Eger, Beloiannisz u. 3.) beküldeni. A helyesen tippelők között a Csuvas étterem 3 db 200 forintos vacsorajegyét sorsoljuk ki. Az elmúlt heti nyerteseink: Gyurkó Zoltán Füzesabony, Dobi u. L, Felföldi Gabriella Eger, Móricz Zsigmond u. 31. és ifj. Szirmai László Apc, Ady Endre út 31. A vacsorához jó étvágyat kívánunk, kérjük nyerteseinket, ne felejtsék el magukkal vinni személyi igazolványukat! így áll... a labdarúgó NB I. a 24. forduló után: 1. Bp. Honvéd 24 12 6- 6 32-23 48 2. FTC 24 13 2 3 6 38-28 46 3. MTK-VM 24 10 7 2 5 34-29 46 4. Videoton 24 14 — 3 7 49-27 45 5. RábaETO 24 12 3 2 7 38-27 44 6. Vác 24 10 4 4 6 30-24 42 7. Tatabánya 24 10 3 5 6 31-26 41 8. Békéscsaba 24 10 3 2 9 33-28 38 9. Siófok 24 7 3 5 9 28-31 32 10. Veszprém 24 6 6 2 10 19-30 32 11. ZTE 24 6 4 4 10 33-31 30 12. Pécs 24 6 3 6 9 28-32 30 13. Haladás 24 6 4 4 10 25-34 30 14. Ú.Dózsa 24 7 2 4 11 29-29 29 15. Vasas 24 4 2 7 11 24-48 23 16. Dunaújváros 24 2 5 4 13 23-47 20 A góllövőlista élcsoportja: 17 gólos: Petres (Videoton), 13 gólos: Fischer (FTC), Kámán (ZTE). 12 gólos: Szabadi (Vasas). 10 gólos: Kiprich (Tatabánya). a vízilabda OB /.: 1. Vasas 17 4 1 281-204 38 2. Szolnok 14 5 3 251-215 33 3. Ú. Dózsa 15 2 5 224-175 32 4. Szentes 15 2 5 265-231 32 5. FTC 13 5 4 272-217 31 6. Szeged 11 2 9 177-170 22 7. Tatabánya 10 2 10 188-202 22 8. Eger 9 2 11 201-214 20 9. Bp. Spart. 8 2 12 246-240 18 10. OSC 7 3 12 198-207 17 11. Tungsram 7 2 13 229-233 16 12. BVSC 5 3 14 207-236 13 13. Bp. Honv. 5 2 15 182-245 12 14. KSI —- 22 203-335 0 Négy kupát nyert a hatvani mm "" 5-os Hatvanban a közelmúltban több érdekes diáksportrendezvényre is sor került, kispályás fociban és kézilabdában. A hatvani 5- ös iskolások ugyancsak kivágták a rezet, hiszen négy ízben vehették át a tornák fődíjául szolgáló kupákat. Eredmények. Teremfoci-kupa 5 — 6. osztályosok részére: 1. hatvani 5-ös sz. isk. (Paraszt, Péter, Svába, Rankó, Kiss Z., Nagy P., Szalmás, Balogh, Oláh, Go- hér, Smidt, Zsigri. Testnevelő: Monori Géza), 2. 6. sz. isk., 3. hatvani 3. sz. isk. Barátság kézilabda-torna 7 — 8. osztályos lányok részére: 1. Hatvani 5. sz. isk. (Gugyela K., Maku, Molnár, Gugyela A., Fekete, Hényel, Szulágyi, Király, Toman, Szabó, Kanzler, Tari, Loska. Testnev.: Monori Géza), 2. hatvani 3-as sz. isk., 3. hatvani 4-es sz. isk. Fiúk: 1. hatvani 5. sz. isk. (Csikós, Horti, Balázs, Tóth, Bodó, Máté, Halmos, Lévay, Czuppon, Nagy, Valló, Füzér, Tamás. Testnev.: Monori Géza.) 2. hatvani 1-es sz. isk., 3. hatvani 4-es sz. isk. Felszabadulási kézilabda-kupa 5 — 6. osztályos lányok részére: 1. hatvani 5-ös sz. ált. isk. (Kozá- ri, Füzér, Balogh, Bencze, Takács, Hajdú, Zólyomi, Krajcsik, Hanza, Papp, testnev.: Monori Géza), 2. Zagyvaszántó, 3. hatvani 4-es sz. isk. Fiúk: 1. hatvani 6- os sz. isk. (Serfőző, Micsonai, Batskó, Csizi, Kis, Berkes, Oláh, Géczi, Báti, Kourine, testnev.: Jagodics István, 2. hatvani 5-ös sz. isk., 3. hatvani 3-as sz. isk. Megyei labdarúgó-bajnokság Továbbfut a Kisköre szekere A megyei labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának mérkőzéseiről az alábbi jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: H. Gáspár SE — Poroszló 2-0 (2-0) Hatvan, 200 néző. V.: Répás. H. Gáspár SE: Szászi — Fü- lep, Kun, Vona, Komjáti, Kovács S., Szabó L., Kovács L. (Sütő), Rácz, Csanády, Szabó Z. (Sípos). Edző: Stupek István. Poroszló: Veres — Sándor, Varga A., Kiss, Varga I., Rajkó, Németh, Nagy, Tóth, Habóczki, Kökény. Edző: Varga István. A hazaiak középszerű teljesítménye is elégségesnek bizonyult a két pont megszerzéséhez, a kapura jóformán semmi veszélyt sem jelentő vendégek ellen. G.: Szabó L., Komjáti. Jók: Kun, Vona, Szabó L., Komjáti, ill. Veres, Varga A., Habóczki. Stupek István Kisköre — Egercsehi 2-0 (00) Egercsehi, 200 néző. V: Somogyi. Egercsehi: Péter — Dorkó II., Punka L., Bajzáth, Nagy G., Torma, Balázs, (Kalvács), Boldizsár, Józsa, Tókos, Telek. Edző: Sulyok László. Kisköre: Varga — Nagy, Kovács, Sinka, Tóth, Csonka, An- dorfi, Mezei, Csomós, Lóié, Simon. Edző: Kiss Ferenc. Az első 45 percben jobbára a két 16-os közötti területen folyt a küzdelem. A második játékrész elején a bányászvédelem egyik rossz hazaadását Simon elcsípte, és a vendégek megszerezték a vezetést. A gól után nagyobb sebességre kapcsolt a hazai gárda, ám egy ellentámadás során Tóth nagyszerű egyéni akcióval eldöntötte a két pont sorsát. Az utolsó negyedórában ugyan még voltak helyzeteik a házigazdáknak, de ezeket rendre elpuskázták. G.: Simon, Tóth Jók: Nagy, Kovács, Tóth, Sinka. A hazaiak közül senki nem érdemel dicséretet. Ifik: 1-0 Boza Albert Pétervására — Gyöngyöshalász 1-0 (1-0) Pétervására, 400 néző. V.: Mohácsi. Pétervására: Kovács M. — Papp, Ivády P., Árvái, Nagy P., Ivády A. (Gál), Kosa, Pusomi, Lininger (Kifusz), Utassy, Földi. Edző: Bocsi Attila. Gyöngyöshalász: Horváth A. — Veres, Tóth Gy., Győri, Szabó B., Szabó Gy., Antal, Szabó L., Mészáros (Márkus), Asztalos, Bándi. Edző: Bársony József. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen, formás támadásokkal fektették két vállra a hazaiak a Gyöngyösön rendezték meg a Héliosz-kupa országos korcsoportos teniszversenyt. A közel húsz egyesületből több mint 140 nevezés érkezett, s a mezőny a fiúknál és lányoknál egyaránt, mindhárom korosztályban erős volt. A Heves megyei versenyzők eredményei. Lányok, gyermek: 1. Molnár Eszter (Eger SE). Újonc: Ambrus Andrea (GYSE). Ifjúsági: 1. Újvári Judit (Eger SE), 2. Bóta Renáta (Eger SE), 3 — 4. Ambrus Andrea (GYSE), Dér Henriett (Eger SE). A pontversenyben a Gyöngyösi SE lett az első, megelőzve az egrieket és a Rákosligeti TC-t. vendégeket, és megszerezték a számukra nagyon értékes két pontot. G.: Nagy P. Jók: Ivády P. (a mezőny legjobbja), Nagy R, Lininger, Utassy, ill. Horváth A., Veres, Szabó L. Ifik: 0-5 Szántó H. György Tarnaörs — Atkár 1-0 (1-0) Atkár, 200 néző. V.: Bakos. Tarnaörs: Sütő — Csömör, Király, Esvég, Mága J., Bangó, Bodonyi, Lőcsei, Agócs, Fodor, Mága L. Edző: Meleghegyi Béla. Atkár: Nagy L. — Fülöp, Szekrényes, Benei Cs., Gáspár, Nagy J. (Csordás), Kiss I., Kala- fut, Kiss A. (Bella), Nagy József, Benei J. Edző: Szabó Gábor. A jól kezdő hazai csapat két kimaradt helyzet után teljesen visszaesett, játékosainak ezen a délutánon semmi sem sikerült. A viharos szélhez jobban alkalmazkodó vendégek rászolgáltak a két pontra. G.: Agócs. Jók: Mága J., Lőcsei, Esvég, ill. a hazaiak közül senkit nem lehet kiemelni. Ifik: Atkár — Tarnaörs 5-0 Benei Bertalan Sírok — Petőfibánya 1-0 (1-0) Sírok, 300 néző. V.: Cserven- ka. Sírok: Hajdú — Szalai, Szántai, Erdélyi B., Hossó, Gulyás, Szabó Z., Szabó I. (Sajbán), Doktorcsik, Hangonyi (Jánosi), Erdélyi F. Edző: Abuczki Béla. Petőfibánya: Rozmaring — Molnár, Berki, Jakab, Kotrócz (Hajdú), Papp, Szabó L., Huszár, Jancsó, Tóth (Szabó J.), Móczár. Edző: Imre Domonkos. Közepes színvonalú, de jó iramú találkozón a több helyzetet kidolgozó vendéglátók megérdemelten nyertek a mezőnyben jó teljesítményt nyújtó, de a kapura veszélytelen bányászcsapat ellen. G.: Szabó Z. Jók: Szalai, Szántai, Erdélyi B., Szabó Z., ill. Rozmaring, Molnár, Szabó L., Huszár. Ifik: 6-1 Varga Tibor Füzesabony — Tarnalelesz 4-1 (1-1) Füzesabony, 250 néző. V.: Darók. Füzesabony: Kiss (Korózs) — Polgár, Mudriczki, Szabó L., Vinczepap, Székely (Győri), Tamási, Csóka, Jónás, Farkas, Bocsi. Edző: Káló Mihály. Tarnalelesz: Józsa — Mogyorós, Orosz Z., Suha, Tumpek, Síké, Orosz G., Danó, Berki (Kovács), Ferencz, Radics. Edző: Kovács K. Béla. Jóllehet, a lelkesen játszó vendégek szerezték meg az első gólt, de szünet után állva hagyták őket az időnként tetszetősen játszó abonyiak, akik ilyen arányban is megérdemelten nyertek. G.: JóGyöngyös város teniszbajnokságának eredményei. Lányok, gyermek: 1. Bengyel Edina (1. sz. ált. isk.). Újonc: 1. Ambrus Andrea (5. sz. ált. isk.). Serdülő: 1. Ambrus Andrea (5. sz. ált. isk.). Ifjúsági: 1. Sípos Tímea (Berze gimn.). Felnőtt: 1. Ambrus Andrea (5. sz. ált. isk.). Fiúk, gyermek: Kisszőllősi Sz. Krisztián (5. sz. ált. isk). Újonc: 1. Pu- nyi Gábor (7. sz. ált. isk.). Serdülő: 1. Punyi Gábor. Ifjúsági: 1. Kincses Attila (Berze gimn.). Felnőtt: 1. Szabó Miklós (Mg. fő- isk.). Felnőtt, páros: 1. Reviczki Ervin — Balogh György. nás 2, Bocsi, Farkas (11-esből), ill. Orosz G. Jók: Polgár, Mudriczki, Csóka, Jónás, ill.: Tumpek, Orosz G. Ifik: 6-0 Szigetváry László Selyp — Kompolt 3-1 (0-0) Selyp, 200 néző. V.: Polonkai. Selyp: Kökény — Baranyi, Tóth, Zelnik, Szabalics, Molnár, Tordai, Farkas, Hepp, Kerepesi (Buda), Kurucz. Edző: Nagy László. Kompolt: Ancsán — Klein Z., Klein F, Schmidt (Lázok), Gál, Parádi, Bari, Báder F., Grabecz, Váczi, Antal. Edző: Klein Ferenc. A sportszerű mérkőzésen közepes iramú és színvonalú játékot láthattak a nézők. Az első félidőben a vendégek még ellenálltak a házigazdák nagy nyomásának, a szünet után azonban szép gólokkal biztosan nyert a cukorgyári gárda. G.: Tordai, Farkas, Buda, ill. Bari (11-es- ből). Jók: Tóth, Tordai, Farkas, ill. Klein Z., Parádi. Ifik: Kompolt — Selyp 4-2 Nógrádi Béla Nagyréde — Gyöngyösoroszi 5-1 (1-0) Nagyréde, 250 néző. V.: Ba- rankovics. Nagyréde: Berta — Bágyi, Nádudvari, Bekecs, Csáki, Molnár, Kovács (Szécsi), Bárdos (Budai), Nagy, Jerem, Labanc. Edző: Szén József. Gyöngyösoroszi: Tóth — Méhes, Marosvári, Landor, Molnár, Ludányi, Baranyi E., Rácz, Baranyi J., Sőregi, Kiss (Lakatos). Edző: Nagy István. A jól játszó hazaiak helyzeteik alapján akár nagyobb különbséggel is győzhettek volna. G. : Labanc, Nagy, Molnár, Nádudvari, Bágyi, ill. Baranyi E. (11- esből). Jók: Nádudvari, Bárdos, Molnár, Labanc, ill. Méhes, Marosvári, Baranyi E. Ifik: 3-0 Molnár A ndrás A bajnokság állása: 1. H. Gáspár SE 24 20 3 1 68-11 43 2. Nagyréde 24 16 5 3 48-15 37 3. Gy. halász 24 16 3 5 51-27 35 4. Sírok 24 16 2 6 61-24 34 5. Selyp 24 15 4 5 46-22 34 6. F. abony 24 12 7 5 43-25 31 7. Kompolt 24 8 7 9 29-30 22 8. T. lelesz 24 8 6 10 37-48 22 9. P. bánya 24 7 5 12 49-39 21 10. Atkár 24 8 4 12 18-41 20 11. Poroszló 24 6 7 11 40-55 17 12. Egercsehi 24 5 6 13 22-44 16 13. P. vására 24 5 5 14 22-38 15 14. Tarnaörs 24 5 5 14 24-45 15 15. Kisköre 24 5 3 16 31-68 13 16. Gy. oroszi 24 2 5 17 20-73 9 Megjegyzés: a versenybíróság korábbi döntése értelmében a Poroszlótól két pont levonva. Totónyeremények A 18. heti — nem hivatalos — totónyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 163 012 forint, 13 tatálatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 581 506 forint, 12 találatos szelvény 202 darab, nyereményük egyenként 31 317 forint, 11 találatos szelvény 3272 darab, nyereményük egyenként 1933 forint, 10 találatos szelvény 28 663 darab, nyereményük egyenként 331 forint. Teniszhírek állásajánlatai: FINOMSZERELVÉNYGYÁR, Eger: Felvételt hirdet vasipari szak- és betanított munkások részére, jó kereseti lehetőséggel, váltó műszakos munkarendbe. EGRI NYOMDA: Eger, Vincellériskola u. 3. Alkalmaz kontírozó könyvelői munkakörben ipari gyakorlattal rendelkező, számítógépes adatfeldolgozásban jártas munkaerőt, TMK üzemébe elektroműszerészt, gépi forgácsolót, valamint feldolgozó munkakörbe betanított munkásokat. BUBIV EGRI GYÁRA: Eger, Faiskola u. 7. Felvételre keres betanított munkásokat, valamint asztalos szakmunkásokat. KAEV10. SZ. GYÁRA: Eger, Kistályai u. 6. Felvesz lakatos, esztergályos, marós, hegesztő, forgácsoló szakmunkásokat, valamint anyagmozgató segédmunkást. HEVES MEGYEI ZÖLDÉRT: Eger, Klapka u. 9. Egri Hűtőháza felvesz gépkocsival rendelkező asztali árust. Jelentkezni lehet: Eger, Külsősor u. 8. ÉPÜLETKARBANTARTÓ KISSZÖVETKEZET: Eger, Vöröstüzér u. 3. Felvételt hirdet kőműves, ács, festő és asztalos szakmunkások részére. VILATI EGRI GYÁRA: Eger, Faiskola u. 9. Felvesz felsőfokú végzettséggel gyártástechnológust, gyártmánytervezőt, rendszerszervezőt, számítógép üzemeltetőt és számítógép programozót, géplakatos, esztergályos, lemezlakatos, marós szakmunkásokat, érettségizett betanított minőségi ellenőrt, targoncavezetőt, kertész- parkgondozó szakmunkást, valamint elektroműszerész szakmunkás nőket nyomtatott áramkörő kártyák szerelésére. HEVES MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT: Eger, Sas út 94. Felvételt hirdet asztalos főüzemébe vezetőkönyvelői munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, illetve mérlegképes könyvelői tanfolyam. Bérezés: 10.000-11.000 Ft. Jelentkezni lehet: részletes önéletrajz benyújtásával a fenti címen a személyzeti és oktatási osztályon. f HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA I 3301 EGER, KLAPKA U.9. a 36/13-149