Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-29 / 124. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. május 29., hétfő POSTAFIÓK 23 5. Jogi ábécé Üzen a szerkesztő „Név és cím nélkül" Névtelen levelet kézbesített a posta. Az újság a levél másodpél­dányát kapta, azt a bizonyos indi­gósat, míg az eredeti a levél címzé­se szerint a megyei rendőrfőkapi­tánynak szólt. Csak az elejéről pár mondat: „A Népújságban a cigá­nyok mellett tett pártoló nyilatko­Í zatot. Erre az alábbi észrevételt te­szem: Költözzön a cigányok közé. Abból egyen kenyeret, amit a cigá­nyok megtermelnek.” És így to­vább. Sem a goromba hang, sem a névtelenség'nem vette el a ked­vünket attól, hogy az indulatokat regisztráljuk a nyilvánosság előtt is. Elsősorban etikai okok miatt. Nem jó, ha egy-egy népcsoportot, fajtát, nemzetiséget sommásan ítélünk el és meg. Ha azt mondom, hogy XY bűnös és meg is mon­dom, mit vétkezett, méltó a bünte­tésre. De ha azt mondom, cigány és ezért ítéljük el őt, igazságtala­nok vagyunk. Amikor a türelmet, a toleranci­át, a másik embernek a megérté­sét, mint erkölcsi alapelvet hirdet­jük, a társadalom összetartó erejé­re, azokra a szabályokra utalunk, amelyek nélkül a rendet fenntarta­ni nem lehet. Legyenek a rend őrei határozottak a rend megsértői el­len, a szabályok szerint. Kedves névtelen levélírónk! Csak a bőre színe miatt kiközösíte­ni embereket a társadalomból, vagy a perifériára szorítani — ká­ros. A témát azért hoztuk a nyilvá­nosság elé, mert végiggondolásra érdemes. S. K.-né .. On kézzel írott magánlevelet I küldött szerkesztőségünk egyik munkatársának, aki éppen érdek­lődési körénél fogva azokról a té­makörökről jelentet megjegyzete­I ket lapunkban, amellyel ön foglal­kozik egy állami intézmény kere- I tében. Es önnek vannak is ered­ményei. pzeket dokumentálja is azokkal a megjegyzésekkel, ami­ket a meghívói műsorokhoz fű- í zött. Azt hiányolja, eléggé ingerül­ten, miért nem veszi észre a lap b munkatársa az önök igyekezetét, I országosan is értékelhető eredmé- ; nyeit, és miért teszünk különbsé- ;; get az amatőrök és a profik kö- | zött? Érdemben nem megyünk most bele a szakmai vitába. Azt azonban mindenképpen furcsá­nak tartjuk, nemcsak a nyilvános- j: ságot érintő állampolgári fegye­Í lem bizonyos fajta lazaságának, ha egy intézmény felháborodott elő­adója, Személyre szólóan kifogá­sol. Elfogultsággal vádolja a lap munkatársát, mert az önök ered­ményeit eddig nem méltatta. Túl azon, hogy ennek több oka is lehet (pl. nem kap meghívót!), azért mégis csak az lett volna ebben az esetben az indokolt, ha az intéz­mény vezetője — mi az intézmény­nyel és a vezetőjével is kifogásta­lan barátságban állunk — szólt volna idejében, ha valami jelentő­sét nem vettünk volna észre. Közé­leti kultúránk fejlődéséhez tarto­zik ezúttal az, hogy erről a magán­levélről a közszellemet javító szán­dékkal újuk le sorainkat. A formai hibák ugyanis sokszor a lényeg ál­lapotát is hírül adhatják. Kezesség Kezesség alatt azt értjük, hogy a kötelezett tartozásáért egy más személy — a kezes — felelősséget vállal olyképpen, hogy ha a köte­lezett nem egyenlíti tartozását, a jogosult a kezestől követelheti a teljesítést. Kezesség csak írásban köthető ki. A kezességnek két fajtája van. A közönséges kezes csak akkor köteles fizetni, ha az eredeti kötelezetten a követelés nem hajtható be. Ahhoz tehát, hogy a jogosult a kezes ellen for­dulhasson, igazolnia kell, hogy a kötelezett ellen sikertelen végre­hajtást vezetett. A készfizető kezestől viszont a jogosult azonnal követelheti a teljesítést, ha az esedékes tarto­zásnak a kötelezett nem tett ele­get. A kezest általában csak ak­kor terheli készfizető kötelezett­ség, ha ezt kifejezetten kikötöt­ték. A kezes kötelezettsége ah­hoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért kezességet vállalt. És kötelezettsége nem válhat terhe­sebbé a körülmények alakulásá­val sem, mint amennyiért kezes­séget vállalt. Lehetetlen szerződés Szóljunk most erről a köztu­datban kevéssé használt polgári jogi szakkifejezésről, a lehetetlen szerződésről. Meg kell külön­böztetni egymástól azokat a szerződéseket, amelyek eleve nem jöhetnek létre, és amelyek lehetetlenné válnak, vagyis meg­hiúsulnak. Azt mondja a jogszabály, hogy a lehetetlen szolgáltatásra irá­nyuló szerződés semmis. Ami a lehetetlenség fajait illeti, az lehet objektíve (tárgyilag), vagy csak a kötelezettre (vagyis alanyilag) A Népújság május 18-i számában megjelent Mikor hozzák rendbe az egri Eszperantó-sétányt? című írásra az alábbiakat szeretném megjegyezni. A szerző telefonon érdeklődött a műszaki osztály mélyépítési csoportvezetőjénél, aki más elfoglaltságára hivatkozva egy későbbi időpontéit beszélt meg az infor­mációt kérővel. így tehát nem igaz az a megállapítás, hogy a tanácson nem tud­nak arról, hogy a terv mikor készül el. Mellesleg megjegyzem, hogy az érintett szakasz mellett nem a városi, hanem a megyei tanács épülete látható. Ami pe­dig a támfalat illeti: a terveket a műszaki Az egri Rákóczi út 8-10-12 és a Kiss Lajos utcai lakásokban élő kismamák írtak levelet szerkesz­tőségünk olvasószolgálatához. Ebből idézünk: „Abban a reményben fogtunk tollat, hogy gondjaink nyitott fü­lekre "találnak. A környéken lévő egyetlen játszótér ügyében kér­nénk a nyilvánosság segítségét, amely a Csebokszári városrész talán a legtöbb gyerek által hasz­nált, s egyben a legelhanyagol­tabb tere. A kismamák saját erő­ből és pénzből tartják rendben (festés, hinták javítása, takarítás, deszkák pótlása). Sajnos erőnk és pénztárcánk véges és homo­lehetetlen. A gyakorlatban az objektív lehetetlenség leggyako­ribb esete a jogi lehetetlenség. Például: egy ház bontási anyagát adták el, a vevők vállalták a le­bontási munkát is, a hatóság azonban a bontási kérelmet a szerződéskötés előtt elutasította. Jogi lehetetlenség miatt érvény­telennek tekinti a bíróság azt az eltartási szerződést, amelyet a la­kástulajdonos hozzájárulása nél­kül kötöttek személyi tulajdon­ban lévő lakásra. A szerződéskötés szubjektíve akkor lehetetlen, ha valaki olyan szolgáltatásra vállalkozik, amelyre eleve képtelen. Amikor a szerződés lehetetlenné válik, meghiúsul, véglegesen eldől, hogy a szerződés nem teljesed­het. A meghiúsulás a következő esetekben áll be: ha maga a telje­sítés válik lehetetlenné. Ez lehet természeti értelemben vett lehe­tetlenség, például a termést elve­ri ajég. Lehet a kötelezett későb­bi képtelensége is a szolgáltatás­ra, amikor egyebek közt bebizo­nyosodik, hogy a tervezőintézet nem képes a megadott paramé­tereknek megfelelő gép tervezé­sére. A meghiúsulás gyakorlatilag legfontosabb esete az, amikor egy más szerződésszegés fordul át meghiúsulásba: a jogosult a kötelezett késedelme vagy minő­ségi hiba miatt eláll a szerződés­től. A meghiúsulás következté­ben a szerződés eredeti tartalma megszűnik: a jogosult nem köve­telhet teljesítést, a kötelezett nem követelheti a szolgáltatás átvételét és kifizetését. Ha a meghiúsulás valamelyik félnek felróható, ez köteles a másik ká­rát megtéríteni. osztály megrendelte a Keviterv egri iro­dájánál. A szakvéleményhez szükséges további feltárások elkészítése, amit 1989. június 20-ig ad be a városgondo­zási üzem. A kivitelezési, megerősítési munkák kezdéséről, nagyságrendjéről ennek ismeretében lehet dönteni. A műszaki osztály mindent elkövet annak érdekében, hogy a helyreállítás, a jelen­legi állapot felszámolása mihamarabb megtörténjen. kot már nem tudtunk szerezni, ami a legfőbb probléma. Több éve kéijük a tanácstól, hogy vég­re hozzanak egy kis homokot ide, mert a gyerekek már csak a kavicstörmeléket kaparásszák, ígéretet sokat kaptunk, de ho­mokot egy lapáttal sem. Lehet, hogy a tanács úgy gondolkozik, hogy a gyerekek lassan már kinö­vik az efféle játékot, de azt nem veszik figyelembe, hogy az itt lé­vő garzonház mindig tele van ki­csikkel. Úgy érezzük, hogy prob­lémánk nem egyedülálló, s jó lenne, ha több figyelmet fordíta­nának a jövő nemzedékére. Aki tud, segítsen! ” Válaszol az illetékes Mihamarabb felszámoljuk... Farkas Imre a városi tanács műszaki osztályának vezetője Kisebb-nagyobb bosszúságok Mi lesz a játszótérrel? A kocsonyától a kaszinótojásig Hidegkonyhai üzem Egerben A Heves Megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vállalat egri, Széchenyi utcai üzemében nyolc szakács, 80-féle hideg- konyhai terméket készít. Az ízletes eledelekkel Heves és Szolnok megye félszáz kereskedelmi egységét látják el (Fotó: Szabó Sándor — MTI) A tanítás gyönyörűsége Lassan húsz éve vagyok pedagógus, de még ma is ugyanazzal a semmi máshoz nem hasonlítható izga­lommal lépek be egy-egy órára, mint a kezdet kez­detén. Számomra az évek során a tanítás nem csupán egyfajta foglalatosság a sok közül, hanem az életem jobbik felévé vált. Minden perc, amit a tanulókkal együtt töltök, valamiféle gyönyörűség. Néhány hete úgy alakult az életem — rajtam kí­vülálló okok miatt —, hogy már nem tanítok teljes óraszámban. Egy kolléganőm a változás után meg­jegyezte: — Ugye, sokkal jobb, hogy nem kell azokkal a rossz gyerekekkel bajlódni! Legalább nem jársz örökké a dolgozatfüzetekkel. Percekig döbbenten álltam, válaszolni pedig a mai napig sem válaszol­tam. Fejemben kuszán kavarogtak a gondolatok, s a szívem mélyén féltve őrzött emlékképek remegtet- tek meg. Eszembe jutott Olgi néni és Giziké néni, akik az általános iskolában próbáltak a tudás med­rébe terelgetni. Vajon ők mit válaszoltak volna? A gimnáziumi évekből Tóth tanár úr, akit a háta mögött Cicerónak hívott mindenki, mért számunk­ra felfoghatatlanul sok nyelven beszélt. Sajnos, ő már régen az igazi Ciceróval társalog a tudás örö­méről, de szavai végigkísérik immár életemet. „Ha valamibe belekezdenek, soha ne adják föl! Azokkal ne törődjenek, akik kinevetik magukat megszállottságukért.” És én valóban megszállott lettem! Szerettem volna mindig valami szépet, jót adni magamból. Hiszem, hogy a pedagógus az egyetlen ember, aki minél többet ad magából, annál inkább gyarapodik. Olyan ajándékokat kap, amit soha senki más! Mivel is lehetne összevetni azt az örömkönnyet, ami a 14 éves Zoli szemében csillant meg, amikor élete első névnapi ajándékát megkap­ta tőlem. Ő biztosan nem fogja soha elfelejteni, mi­kor van a fia névnapja. Vagy a felnőtté válás küszö­bén álló Pista köszönőszavait; azét a Pistáét, akitől soha senki egy kedves szót nem kapott annak előt­te. Kálmán mindig huncut tekintetét, amikor a bi­zonyítványosztás után évről évre az első útja hoz­zám vezetett, hiszen nyolcadikban egy majdnem bukáskor megígérte, hogy jó jegyeket szerez a szak­munkásképzőben . Beváltott ígéretek, hálakönnyek, kedves szavak, egy-egy üdvözlet távoli tájakról és egy agyonhasz­nált nyelvtankönyv, melynek borítója alá az osztály minden tanulója beírta a nevét. Apróságok, sem­miségek talán egy kívülállónak, de nekem minden­nél többet érnek! És ahol nem érzik ezt a pedagógusok, ott nem biztos, hógy a nebulókban van a hiba! Tanítani, ne­velni csak ott lehet, ahol a tantestület minden tagja egymást segíti egy közös cél érdekében. Ahol nincs összetartás, ahol valaki egyedül marad, ott az világ­talanként botorkál. Célt érni így nagyon nehéz! Szaggasd meg egy pacsirta tolláit; talán nem hal bele, de szárnyalni, énekelni nem fog többé. Igaz, a táplálékát, a fészkét a földön is megtalálja, de vala­mit, ami számára a legtöbbet jelentette, elvették tő­le. De a megtépett pacsirta soha nem válik csirkévé; amíg él, pacsirta marad! Arra kellene törekednünk, hogy ne legyenek bo­torkáló, szárny aszegett pedagógusok; senki ne ma­radjon magára. S akkor talán kérdés nélkülivé válik a válasz: tanítani a legszebb! Rákóczi Jánosné Nagyréde Mit kell tudni a munkakönyvről? A munkakönyvre vonatkozó szabályokat az 1/1988. számú ÁBMH-rendelkezés tartalmaz­za, amely augusztus 1-jén lépett hatályba. Mindenkit érint, a következő bekezdés: munkakönyvét annak a tizennegyedik életévét betöl­tött személynek lehet kiállítani, aki a külön jogszabály szerint munkaviszonyt létesíthet, ide nem értve az alap- és középfokú nevelés-oktatási intézmény nap­pali tagozatos tanulójának szün­idő alatti munkavállalását. Kül­földi állampolgár vagy hontalan személy részére — ha jogszabály másként nem rendelkezik — munkakönyvét akkor lehet kiál­lítani, ha munkavállalási enge­déllyel rendelkezik. A dolgozó részére legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor, ha pedig a munka alól korábban felmentik, az utolsó munkában töltött napon ki kell adni a mun­kakönyvét, valamint a munkavi­szonyra vonatkozó szabályban meghatározott igazolásokat. Ha a dolgozó a munkaviszony meg­szűnésekor munkakönyvét szó­beli felhívásra nem veszi át, a munkáltatónak a dolgozót írás­ban kell szólítania az okmány át­vételére. Ha a dolgozó a munkakönyvét felszólítás ellenére sem veszi át, a vállalat (illetve a munkáltató) egy évig köteles azt megőrizni. Nem lehet a munkakönyvét azon a címen visszatartani, hogy a dolgozó nem tett eleget elszá­molási kötelezettségének. ' A munkáltató arra sem hivatkoz­hat, hogy a munkakönyv kezelé­sével megbízott dolgozó váratla­nul megbetegedett, és így a mun­kakönyvek őrzését szolgáló pán­célszekrényhez nem tudott hoz­záférni. A dolgozót kár érheti a mun­kakönyv visszatartása miatt, mi­vel őt munkakönyv nélkül nem alkalmazhatják (még azzal az ígérettel sem, hogy majd megér­kezik a munkakönyv). Kárát, a keresetkiesést, ha bizonyítja, a szabálytalanul eljáró munkáltató köteles megtéríteni. A dolgozó nem nézheti tétlenül azt, hogy munkakönyvét a volt munkahe­lyén nem adják ki, ennek érdeké­ben neki is el kell járnia. Ha en­nek a kötelezettségének nem tesz eleget, kárának egy részét vi­selnie kell. Pályázati felhívás! I A Heves Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szerződéses üzemeltetésre * I ■ ** átadja Gyöngyös, Kossuth u. 14 sz. alatti 95.sz. játéküzletét. A pályázatokat 1989. június 22-ig lehet benyújtani. A versenytárgyalás 1989. június 27-én, 9 órakor lesz a vállalat központjában. (Eger, Cifrakapu u. 158.) A pályázatokhoz szükséges adatokat és bővebb felvilágosítást a közgazdasági osztály ad. A mátraderecskei téglagyár értesíti Tisztelt Vásárlóit, hogy helyi befizetéssel, azonnali szállítással a hőszigetelési követelményeknek megfelelő HB 36-os falazóblokk kiszolgálását tudja biztosítani. Szükség esetén más termékek árukapcsolására (km. tégla, FB 60-as födém, cserép) is van lehetőség. \z Egyedül nem megy? Fogjunk össze! Milyen feszitő problémákkal küzd nap, mint nap, azt Ön tudja a legjobban. Hogyan lehet ezeken a számítástechnika segítségével úrrá lenni? Ehhez ajánlja fel nemzetközi és hazai tapasztalatait a HEMINGWAY COMPUTING. FOGJUNK ÖSSZE! Egyedül nem megy. Hemingway Computing Nemzetközi Kft Egri Iroda, 3300 Eger, Petőfi u. 11. Telefon: 12-359

Next

/
Oldalképek
Tartalom