Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 27., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Az igazi nyári szezon előtt is érdemes eltölteni egy pár napot a jugoszláv tengerparton. Ilyenkor nem olyan nagy a zsúfoltság, és még szállást is talál az ide érkező. Megyénkhez a Rijekai-öböl van a legközelebb. Talán a legszebb része a partnak az innen északra elterülő Istriai-félsziget. Opatijától nem nagy távolságra helyezkedik el Pula és Ro- vinj, a két festői város. A szikrázó, kék tenger pálmafáival, idillikus szigeteivel, templomaival, ősi városfalaival méltán csalogatja évről évre a kikapcsolódni vágyókat. * (Szántő György képriportja) Strandolok az Istrián Ajándékárus A pulai amfiteátrum Nyugalomban a hajók a rovinji kikötőben Vitaklub Prágában Alit a kam n fiatalok? A közelmúltban tartotta második összejövetelét a prágai ifjúsági vitaklub, amely megalakulását a fővárosi ifjúsági szervezetnek köszönheti. Csaknem négyszázan vettek részt és fejtették ki véleményüket — hol lelkesedéssel, hol indulatosan — á mai Csehszlovákiát érintő kérdésekről, jelenségekről. Legtöbben főiskolai hallgatók, egyetemisták voltak, de eljöttek középiskolások és munkásfiatalok is. Habár a foglalkozás témája „A fiatalság életkezdése” címet viselte, a résztvevő szakértőknek azonban számos más kérdésre is válaszolniuk kellett. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a helyi tömegtájékoztatási eszközök mellett a teremben forgatott a brit BBC is. Mire is szerettek volna választ kapni a fiatalok? Az egyetemisták például arra: miért buijánzik a protekció a felvételi vizsgák során, és hogyan lehetne megszabadulni ettől a jelenségtől. Az illetékesek szerint a protekció mindaddig működni fog, amíg az emberek közötti kapcsolatok szubjektivek lesznek, s mellesleg ez nemcsak a szocialista rendszerre jellemző. De szerintük ennél is fontosabb lenne tisztázni, hogy miért végezheti el csaknem mindenki az egyetemet, hiszen ezáltal csökken a felsőfokú végzettség értéke. Szakmunkástanulók arra keresték a választ, miért kell nekik még a tanulmányok ideje alatt aláírni a szerződést, amely kötelezi őket egy adott gyárban dolgozni, abban, amely a taníttatási költségeket fizeti. Hívő fiatalok és nem hivatalos szervezetek képviselői pedig éles kritikával illették a felsőoktatási intézményekben a marxista — leninista filozófia kötelező oktatást, amely ellentmond meggyőződésüknek. Egyúttal követelték, hogy ez a tantárgy a jövőben választható legyen. Nem titok, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva minden évben több fiatal tagadja meg a fegyveres katonai szolgálatot Csehszlovákiában is — hangzott el a klubban. Néhányan a felelősség kérdését is feszegették, Kifejtették: el kellene érni, hogy mindenki személy szerint olyan felelősséget viseljen munkájáért, döntéseiért, mint amilyet egy munkás visel az általa megmunkált anyagért. Amennyiben nem leplezzük le azokat, akik személy szerint felelősek a környezet kedvezőtlen helyzetéért, az elöregedett termelőbázisért, akkor még húsz év múltán is itt ülhetünk és „határozhatunk” ezekről a problémákról — hangzott el nem is egyszer a prágai vitaklubban. Figyelemre méltó, hogy a vita során megdőlt az az előítélet, hogy a fiatalok csak a pénzről fognak beszélni, csakis ez a gondolat vezérli őket — miképpen vélte ezt az idősebb nemzedék jó néhány képviselője. Az értékek rangsorában — legalábbis a prágai vita alapján — a csehszlovák fiatalok főiképpen négy dolognak adnak elsőbbséget. 1. Tudásuknak megfelelően, kiváló gépekkel és műszerekkel óhajtanak dolgozni. 2. Harmonikus családi körben kívánnak élni. 3. Szerintünk szükséges, hogy kedvezőbbek legyenek a környezeti hatások. 4. Időben, mindenről tájékozódhassanak. És bár a fiatalok nézetei igen széles skálán mozogtak, a vita mindenképpen megerősítette, hogy a vélemények cseréjét folytatni kell. Az ifjúság, a jövő nemzedéke kielégítő választ akar hallani kérdéseire, mert csak ez esetben lehet őket a csehszlovákiai peresztrojka oldalára állítani. V. V. Diákélet nálunk és külföldön Ballagás cigányzenével — Diákbokréta a menet élén — Sörbíróságok és egyéb tisztségek Tegyük szívünkre a kezünket és valljuk, hogy kellemesen emlékszünk a boldog ifjúkor diákéveire. Egy-két pohár jó bor vagy sör, és máris kinyílnak lelkünk zsilipjei: se szeri, se száma a régi történeteknek, sztoriknak, diákcsínyeknek, amelyeknek részesei voltunk. Minek is tagadnánk! Ezek az emlékek holtunkig élnek bennünk, mindig szívesen gondolunk reájuk. Kiváltképpen így van ez azok esetében, akik híres, nevezetes iskolákban, diákvárosokban élték le fiatalságukat, olyan helyeken, ahol szinte tobzódtak a régi hagyományokban, szokásokban, és a városnak volt „diákatmoszférája”, a diákság hangulata, megmozdulásai, tettei rányomták bélyegüket az egész városi életre. Híres iskolák közötti futballmeccseken, sportvetélkedőkön, rendezvényeken részt vett a polgárság apraja-nagyja, izgalommal várt eseménynek számított valamennyi. Eger, Sopron, Sárospatak, Debrecen diáksága fontos tényezője volt a városkormányzásnak, a kulturális, a kereskedelmi, a társadalmi életnek. * Tekintsünk ki a világra, vessünk egy pillantást Európára, és máris kiderül, hogy a diákhagyományok gyökerei nagyon mélyre, messzire nyúlnak, az ifjak nélkül sem politikát, sem gazdaságot, kultúrát sem lehetett csinál- ni. __ Úgy tűnik, hogy a német diákélet volt a legszínesebb, a leggazdagabb, így nem véletlen, hogy Nyugat-Magyarország diákvárosainak szokásai, hagyományai jobbadán ezekre hasonlítanak. Sopron, Magyaróvár, de még Selmecbánya erdész-, bányászfiatalsága is innen merített, ezekhez vonzódott gyakran közös rendezvényekkel. Selmecbányán, az erdészeti és bányászati főiskola hallgatói körébe a német származású tanárok és bányatisztek vitték be a kedves, jó hangulatú szokásokat. Ezek közül is a legszívhezszólóbb volt a végzett növendékek, „valettán- sok” búcsúzása. Hosszú sorokban, összekapaszkodva járták be a várost. A sor elején a legidősebb valettáns bot végén hatalmas virágbokrétát vitt, amelyet a város lányai kötöttek. A búcsúzok után az alsóbb osztályú diákság vonult, kezükben bányászlámpával, foltokból összevarrt bányászruhában. A menetben — hosszától függően — két-három cigánybanda is muzsikált az ünnepeiteknek és az ünneplő nagy- közönségnek. Ez a ballagás valódi népünnepély volt, ezen a napon Selmecbányán egyéb, említésre méltó esemény nem történhetett. Debrecenben, Nagyenyeden, Kolozsvárott, Zilahon „préto- rok,” vagyis helytartók képviselték a diákság önálló szervezetét a hatóságok előtt. Ezekben a főiskolai városokban a diákság tevékenyen részt vett a városok életében,"az ifjak hallatták hangjukat, tiltakoztak is, ha erre szükség volt. Ezeken a helyeken a diákság rangfokozatbeli megkülönböztetése fontos volt. Az első diák a már említett prétor volt, alattuk egy rangfokozattal lejjel a „skri- bák”, majd a „kontraskribák”, és a legalsó fokon álltak a „meídi- kánsok”, az elsőévesek. Kevesen tudják, hogy száz esztendővel ezelőtt Debrecenben a diákok vállalták a cívisváros tűzoltói feladatát, megtanulták az iskolában a tűzoltás mesterségét, és ha felhangzott az „ad arma”, vagyis fegyverbe kiáltás és a vészharang kongása, a „nagybotos” vezényletével vízágyúkkal felfegyverkezve rohantak a vörös kakas, a tűz színhelyére. A legfiatalabb diákok úgynevezett gerundiumokat, hosszú botokat vittek magukkal, és azokkal verték le a korabeli házak nád- vagy zsúptetejét, az égő fapalánkokat. A német diákok kifejezetten különálló testületnek tekintették magukat, és közös életük, a becsület, a társadalmi kötelezettségek tiszteletben tartása mindennél fontosabb volt. A diákegyesületek zászlói lógtak a házak falán, mecénásaik — többnyire volt gazdag diákok — gondoskodtak arról, hogy pártolják az iskolát, az iskolai szervezeteket, a sportot. Berlinben, Budapesten inkább a politika felé fordult a fiatalság, Münchenben, Jénában, Bonnban inkább a művészetek, az ősi hagyományok iránt érdeklődtek, ezeket kutatták, tárták föl és ápolták. A rajnai iskolavárosok a csodálatos tájak természetvédelmét tűzték zászlajukra már száz-százötven évvel ezelőtt is, mindemellett jelezték, hogy a gondtalan diákélet nem semmittevésből áll, lényegében előkészület az életre. Természetesen játékokban, viccekben, beugratásokban, sőt virtuskodásban sem volt hiány, hiszen pezsgett, forrt az ifjú vér. Tudunk színpompás, sok évtizedes hagyományokkal rendelkező utcai'álarcos menetekről, nagyszabású farsangi bálokról, amelyekről hetekig cikkezett a sajtó, jelmezes karneválokról, amelyek némelykor vagyonba kerültek, de természetesen nem a diákok bukszáit terhelték. A mecénások versengtek: kinek a diákjai lesznek a legszebbek? A diákélethez mindenütt Európában — Hollandiában, Dániában, Franciaországban és hazánkban is — hozzátartozott a csapszékek, a „kneipe” gyakori látogatása. A nagyobb diákegyletek saját italboltokkal, sörözőkkel rendelkeztek, és tulajdonképpen családi körben folyt a kneipolás. Előkerültek a legkülönbözőbb diákdalok, ahol minden strófa után fel kellett hajtani egy pohár sört. Ittak, nevettek, gúnyolódtak, és ha nagy volt a botrány, jött a börtön, a „kar- cer”. Az iskolai fogság volt közülük az egyik legsúlyosabb, amely több napig is eltarthatott, persze vízen és kenyéren. A fogda fölött ez a felirat volt olvasható az egyik Rajna menti városban: fogadó az egyetemi szabadsághoz. El ne feledkezzünk a becsületükre, illetve a kedvesük becsületére oly sokat adó diákpárbajokról. A sértések többnyire a csapszékekben történtek italozás közben, ilyen csapszék volt a kö- nigsbergi Fischer nénié, aki semmiféle újdonságot el nem fogadott: nem használt gyufát, nem ült vonatra, és kiüldözte a bajor sört. A csapszékben kötelező volt a tegezés, és mindenki bort ivott! Nem borivó vagy sörös be sem tehette a lábát. — „Három- emberitta” tréfaházi bor — ez volt a színvonal. Ettől már csak a még jobb borok következhettek. Amint erről már szó volt, a tüzes diákvér, a diákbecsület nem tűrt sértést. Gyakran megesett, hogy kihívták egymást párbajra, karddal, pisztollyal, segédekkel, vagyis a párbajozás korabeli kellékeinek pontos betartásával. A diákbecsület nem tűrt magánfol- tot, azt vérrel kellett lemosni, ehhez természetesen elegendő volt már egy-két csepp vér is. Ennek láttán a bírák nyomban leállították a kakaskodást, befejezettnek nyilvánították a párbajt, az eredményt kihirdették. A német diák — a régi írások szerint — elengedhetetlennek tartotta, hogy mire elhagyja az alma matert, arcát, testét néhány becsületesebb heg tarkítsa. A vívóhelyeket természetesen jól ismerte a rendőrség, és miután a hölgyek az eseteket már jó előre elpletykálták, ők is megjelentek a tett színhelyén, és vigyáztak arra, hogy túl komolyra azért ne fajuljon az ügy. Többnyire karddal a kezében — egy-két vágással — el lehetett intézni az ügyet, amelyről aztán volt sok szóbeszéd, írhattak róla a diáklapok, a hölgyek kedvenc témája lett néhány gavallér kakaskodó ifjú hőstette... Híresek voltak a szabadban megült diák május elsejék. Ez Európa-szerte így volt, de különösen francia és német honban, ósi körtáncokat lejtettek fáklyafény mellett, de különösen ezúttal is kedvelték az utcai álarcos meneteket, nemkülönben híresek voltak a sörivóversenyek, mulatságos nyilvános játékok, bohózatok, amelyek mellett a politikus diákok elvonultan, szinte inkognitóban maradhattak, tárgyalhattak, politizálhattak a hatóságok tudta nélkül. A diákok bekapcsolódtak az egyházi ünnepek körüli mozgalmas jelenésekbe is. így szintéh német szokás volt a húshagyó keddi banzáj. A jelmezesek ilyenkor csodálatosan díszített lovaskocsikon utazgattak ide- oda, közben megálltak a nyílt utcákon felállított csapszékek, pecsenyesütők előtt, ahol kedvükre — több helyen — ingyen ettek, ittak, temették a böjtöt. A nyílt utcán ilyenkor — húshagyó kedden — megengedték a hatóságok, hogy a diáknótákat hangosan, kiabálva énekeljék. Nem lehet nem szólni a sportról, amely az iskolai nevelés egyik alappillére volt, a legjobbak vetélkedői pedig népi látványosságnak bizonyultak. A közeli múltból ki ne emlékezne az egri prepakerti futballmeccsekre, a természetjáró túrákra, a különböző versenyekre, amelyek még néhány évtizedé is megdobogtatták a város lakóinak a szívét. Ott aztán volt lelkesedés, a jó hírnév, a nimbusz mindennél fontosabb volt! Sokat tudott volna ezekről mesélni Bakonyi tanár úr, L énárt, Szokolovszky, Merő és a többiek, akik közül legtöbben már örök álmukat alusszák... Kolozsvárott, Enyeden, Selmecbányán a vívás, a szertorna és a füleslabda járt az élen a sportokban, az úszás, a korcsolyázás is dívott, de az előkelő német, olasz iskolákban a lovaglás hódított tért. A diákélet előkelőségéhez tartozott egy-kétszáz esztendővel ezelőtt, hogy minden diák tudjon lovagolni. A tübingeni egyetemen még azt is megengedték, hogy a diákság lovaglócsizmában hallgassa az előadásokat. Egy 1690-es feljegyzés a diákegyesületeknek elengedhetetlennek minősítette a magas szinten való lovaglást és annak minden válfaját. Ma is élnek, sőt — szerencsére — felelevenítenek diákszokásokat. Az iskolai ballagás manapság is népünnepély, sőt családi szertartás rangjára emelkedett. Reméljük, tudatos gyűjtőmunkával még tovább el lehet jutni a hagyományok homályba vesző útján. Szalay István Opatija esti fényei A jugoszláv • tengerparton
