Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 27., szombat PANORÁMA 5 Óhalász elsüllyedt — Újlórincfalva 111 éve született Innen már csak néhány kilométer a Tisza, a víztározó. A falu egyetlen Múltja egyben a gát is, róla csak néhány köz ágazik lefclé/Úsend honol mindenütt, s csupa-csupa zöld a táj, a házak közt is méter magasan leng a fii. Az újlőrinefalvi őslakosok tán háromszázan sincsenek, viszont egyre több az új telektulajdonos. A régi parasztházak most nyaralóként szolgáinak, a messzi vám- sokból vonzza az üdülőket a nyugodt vidék, a közeli horgászparadicsom. Ahogy halljuk az emberektől, nemcsak budapestiek, egriek, dunántúliak és alföldiek vettek itt házikót, ma már osztrák telektulajdonos is van a faluban. Hogyan született Újlórincfalva? Az ezernyolcszázas évek végén volt egy kis település: Óhalász. A gyakori árvíz miatt azonban az egész falu kénytelen volt áttelepülni a magasabb, biztonságos területre, s a régi szép nevet újra cserélték. Az árterületen még mindig áll néhány «»mos ház, őrizvén Óhalász emlékét. S őrzi egy kereszt is, rajta a felirat: Az Isten dicsőségére állíttatott e község települése utáni 15. esztendőben, 1893. évben... Kedden tizenöt levél érkezett... Az aprócska falunak tenyérnyi a központja is. Mi lehetne más, mint az egyetlen vegyesbolt meg az italbolt? Az előbbi ma épp leltározik, de azért beengedik a vevőket, az élet nem állhat meg, nincs másüvé menni vásárolni. A postás, Ruthner Ernőné, ha ide eljön, több kézbesítést is „letud”, hiszen itt sok emberrel találkozik, nem kell házhoz vinni az újságot. — Igaz, nem olyan sok lap jár Újlőrincfalvá- ra: Népújságból tizenkilenc, Népszabadságból kilenc. Most a Szabad Nép vezet a listán, nagyobbrészt ezt szeretik az öregebb falusiak, meg nem is olyan drága. — Levelek? — Mindennap érkezik, ha nem is garmadával. De jön Amerikából, Dániából, Angliából is. No meg a gyerekek írnak a szülőknek. Ök még ittmaradtak. Bár közel van Poroszló, azért valahogy eldugott ez a kis falu, kevesen építkeznek, olyanok, akik itt akarják leélni az életüket. Inkább a nyaralók fedezték fel maguknak ezt a helyet: olcsó a telek, a ház is. — Posta van? — Hogyne. Az elöljáróság meg a tűzoltószertár mellett. De telefon csak három-négy, no meg a segélykérő. De orvoshoz Poroszlóra kell menni, oda járnak az iskolások is. Van viszont két templom, katolikus meg református, de pap nem lakik a faluban. Ruthner Ernőné: — Amerikából is érkezik levél — És a postás újlőrincfalvi? — Igen, hetvenkettőben jöttem ide férjhez, Hatvanból. Megszerettem a csendet, lehet kertészkedni, állatot tartani. A férjem a téeszben dolgozik, a nagyobbik lányom meg Füzesabonyban tanul, a postaforgalmiban. „Milyen világ jön az öregekre?” A Petőfi utcában, az ódon ház udvarán találjuk Tóth Ea- josnét. Madárcsontú kis öregasszony, fekete ruhában... — Tépelődöm, hogy eladnám a házat a füzesabonyi, az egerlövői lányom is hív magukhoz. Igen jó gyerekeim nekem, szívesen látnak. Csak hát hatvan éve lakom itt, tizenhét évesen hozott el az uram. Most már negyedik éve, hogy a temetőben van, ha itthon vagyok, mindig kimegyek hozzá, odahúz a szívem. Igaz, ami igaz, a kerttel én már egymagám nem bírok, télen a fűtés is nehéz. Meg kell szokni a gondolatot, hogy elhagyom e helyet, de hát hetvennyolc évesen, tudja kedves, nem olyan könnyű. — Teljesen egyedül tetszik lenni... Nehezen telnek a napok? — Szerencsére az egészség még megvan, főzögetek is magamnak. Az ember az emlékeiből él, jó időt töltöttem a párommal. Elfoglal a varrás, még mindig kész ruhák kerülnek ki a kezem alól. És hát itt vannak a szomszédok is. Este átmegyek Ambruzs László- néhoz, özvegyasszony szinTóth Lajosné: — Hatvan évet hátam mögött hagyni, azért nagyon nehéz tén, vagy Molnár Andrásné- hoz, elbeszélgetünk a régi életről, a mai dolgok folyásáról. Az emberek mondanak sok mindent, hogy félhetünk, milyen világ jön az öregekre. De hát az a kis nyugdíj csak megvan, nekem már nem kell sok. — Jobb volt-e régen? — Bizony, együtt volt a család. Fiatal, erős voltam. Most meg a rádióban hallgatom a híreket, elég sok rosszat rhon- danak. Meg felidegesíti az embert a magány... Mennék is, nem is. A dédunokák, igen a két dédunoka a legnagyobb öröm. Ragaszkodnak hozzám, a „mamához”... A hosszú, boldog házasság titka Hamarosan kezdődik a szezon. Benépesül a víziparadicsom, leköltöznek nyárra az üdülők, a hétvégi házak lakói. Nagyüzem lesz az egyébként igen kulturált italboltban is, amelyet a füzesabonyi áfész üzemeltet, szerződésben. Az üzlettárs két fiatalember: Csapó István és Horváth Sándor. Sándor feleségét is itt találjuk, egyébként szintén pesti, de már építkeznek Üjlőrinc- falván. — Végképp leköltöznek? — Ó, nem — mondja a fiatalasszony. — Az én munkám a fővároshoz köt, egy számítástechnikai szakcsoport elnöke vagyok. A szezont itt tölti a férjem, én csak hétvégeken jövök le. — Távházasság? — Ó, már megszoktuk. Pesten is annyi munkánk volt, hogy ritkán töltöttünk együtt huzamosabb időt. Ez a hosz- szú, boldog házasság titka. — Egyáltalán, hogy találtak rá erre a falura? — Három éve lejöttünk pihenni, és nagyon megtetszett itt. Mások az emberek, mint a nagyvárosban. Nyugodtab- bak, kedvesebbek, itt nincs Horváth Sándorné: — Már három éve megszerettük ezt a helyet A falu főútja egyben a gát is Száger Róbert: Nem is olyan rég, itt még legelő volt A műanyagfeldolgozó gyár már megkezdte a próbaüzemet (jobbra) „idegbaj”. Úgy hogy megvettük a nyaralót, a féljem a barátjával most építgeti tovább. Csapó István elmondja, hogy már most nagy a forgalom az üzletben. Nyáron reggel hattól este tízig tartanak nyitva, meleg étel is lesz. Reggelenként már most jönnek a mezei munkások, a halászok, a horgászok. Állítólag nemcsak a szesztilalom feloldása csalogatja őket, de a híresen jó kávé is... Üzem a pusztában A Poroszló felé vezető út mentén már kinőtt a földből egy üzemcsarnok, a másikon az utolsó simításokat végzik. Az ábra leegyszerűsítve: a Budapeti Fundaplast Kisszövetkezet egy komplett műanyagfeldolgozó gyárat vett. Száger Róbert elnök dióhéjban elmondja: — Két éve, hogy szakcsoportból kisszövetkezetté alakultunk. Már akkor itt béreltünk a poroszlói téesztől két épületet. Mint kisszövetkezet — megismerkedvén a holland Nijhof céggel — az elsők között voltunk, akik önálló külkereskedelmi jogot kértünk. Felvettük a közvetlen kapcsolatot a holland partnerrel: lízing keretén belül tizennégy műanyagfeldolgozó gépet és 150 gyártóeszközt — szerszámot — kaptunk. Most még a próbaüzemelés folyik, de 150 féle háztartási terméket fogunk gyártani. A Multibox összecsukható szállítórekeszből például öt évre biztos exportunk van, a többi gyártmányunk húsz százalékával pedig importot váltunk ki. — Ez úgy hangzik, mintha menne minden, mint a karikacsapás... , — Azért nem könnyű egy másfél hektárnyi területen, a „semmiből” gyárat teremteni infrastruktúrával együtt. Segített a téesz, a megyei tanács munkaügyi osztálya is: munkahelyteremtő, exportfejlesztő beruházásra 4,4 millió forint állami alapjuttatást javasolt. Az ÁBMH jóváhagyta, bár a pénzt még nem kaptuk meg. Nem mondok újat azzal, manapság sokat kell kilincselni, futkosni, szervezni egy elnöknek... — A tervek? — Eddig hatvan ember foglalkoztatását vállaltuk, szeptemberben műanyagfeldolgozó szakmunkásvizsgára felkészítő tanfolyamot indítunk. 1989 a „felfutás” éve, a jövő útja: közel 1300 tonna anyagot dolgozunk fel évente. Jól alakulnak a külkapcsola- taink, holland-magyar vegyes vállalat létrehozását tervezzük. De van szerződésünk belga, nyugatnémet cégekkel exportra, s tárgyalunk dán és izraeli cégekkel is, gyártóeszközök szerzése céljából. Jövőre már készen áll minden, akkor érdemes lesz eljönni, szétnézni itt. A 77 éves Gőz István és 4 éves unokája, Albert Jutka, elválaszthatatlanok egymástól... A falu születésének 15. évfordulójára állították a keresztet Szöveg: Fotók: Mikes Márta Perl Márton
