Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-04 / 103. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. május 4., csütörtök „Van honnan szökni...” „Hogy hasít arra a szél...” Úgy mondják, hogy Debrecenben már fogalom az Ifjúság út 2. Ott található ugyanis — egy bölcsődéből átalakítva — az áttelepülők ideiglenes otthona. Tekinthetjük szimbolikusnak, hogy éppen az Új Élet parkban található a szállás, amelyet a tanács tart fenn. Ez mintegy előszolgál- tatás, hiszen a tanács segélyezéssel már csak akkor foglalkozik, amikor a menekült letelepedett a környéken és munkát vállalt. Ilyenkor jön az egyszeri segély, egyedülállóaknak 1200, gyerekeseknek 3000 forint. Hozzájárulnak az albérleti díjhoz, 3 — 4 hónapig átvállalják annak felét. Mivel sok nyugdtjaskorú érkezik, nekik is biztosítanak szociális segélyt. Győrfi Istvánná tanácsos, a szociálpolitikai csoport vezetője szerint a munkaképes kordáknak nincsenek elhelyezkedési gondjai, átképzéssel sem igen kell foglalkozni, a legtöbben képesítésüknek megfelelően találnak helyet maguknak. Főleg szakmunkások jönnek, de a kevés számú diplomás sem marad munka nélkül. Az első napok azonban az Ifjúság út 2-ben telnek. Szabó Ferenc otthonvezető szerint eddig közel 2800 ember fordult meg náluk. Az elmúlt év júliusában volt a csúcsidőszak, amikor 140- en is tartózkodtak egy időben ott. A határőrség, a rendőrség hozza ide őket, s hivatalosan legfeljebb 7 napot töltenek itt, szállást és étkezést kapva. A faliújságon hirdetmények munkahelyekről, az ország minden tájáról. A folyosói asztalokhoz fémtálcákkal érkeznek a vendégek. Ma tarhonyáshús az ebéd. Cifra Irén és Kaszáli Sándor Nagyváradon szomszédok voltak, s együtt szöktek öt napja. Készségesen nyilatkoznak, hozzájárulnak, hogy fényképezzük őket. Azt mondják, nekik már nem eshet bántódásuk, ők már itt vannak. — Hat hónapja csak erre készülünk — mondják. — November elején egyszer már elindultunk, fizettünk 22 ezer lejt egy útmutatónak, de mikor ő otthagyott bennünket, akkor eltévedtünk, s vissza kellett fordulnunk. Más megoldás nem kínálkozott, három éve benn van az útlevélkérelmünk, de az reménytelennek látszott. Van Váradon egy idős néni, ő szervezi az utakat kisebb csoportoknak. Rövidesen ő is átjön. Sok emberrel suttogtunk, amíg hozzá eljutottunk, s ő 8 ezer lejért biztos idegenvezetőt adott mellénk, aki 100 százalékosra garantálta a sikert. El is indultunk vele, s egyszer azt mondta: menjetek el a vasúti sínig, majd még haladjatok vagy 150 métert, s akkor már biztonságban vagytok. Megfogadtuk a tanácsot, de rövidesen román hangokat hallottunk és lehasaltunk. Fél héttől éjjel fél egyig tartott az út, étlen-szomjan kúsztunk- másztunk, mikor valami csillogó fényt láttunk. Akkor már rohantunk, mert láttuk magyarul kiírva, hogy olajfinomító. Megöleltük, megcsókoltuk a táblát, s szerencsére már jöttek is határőrök. Nagyon el voltunk ázva, bevittek minket a nyírbátori őrsre, ahol rettentően kedvesek voltak, adtak pénzt. Rövidesen továbbutaztunk Debrecenbe, s a Szent Anna-plébániáról irányítottak ide, az Ifjúság utcába. — Hogy miért jöttünk el? — kérdezi a férfi. — Nekem például itt él a vélt jövendőbelim. Eddig nem tudtunk összeházasodni, leveleztünk, meg ő járt hozzám. De most, amikor csöngettem nála, kiderült, hogy összeköltözött egy másik férfival, s a mi ügyünk már nem aktuális. Most felutazom az öcsémhez Pestre, ő a tévénél dolgozik, talán tud segíteni. . — Nekem sokáig kevés bajom akadt — veszi át a szót a nő—, az első féljem román volt. De miután elváltunk s a leánykori nevemet használtam, a legrosszabb munkahelyeken kellett dolgoznom. Itt azonnal jól éreztük magunkat, mindenki kedves, megértő. — Egyetlen megoldás az, hogy átjöjjünk. Ott csak az a kevés ember marad, akinek megvan az anyagi biztonsága. Ismerjük az itteni helyzetet is, lehet fogni Romániában, a határ közelében a magyar tévét. De itt azért jobb a vezetés, nem olyan szegények az emberek. Oda viszont — bármi lesz is — már csak látogatóba megyünk vissza. Pedig én Brassó mellett születtem, ott nőttem fel. Hogy hasít arra a szél... — Akit a román határőrök elkapnak szökés közben, abból többé nem lesz ember. Vannak ugyan katonák, akik némi pénzért szemet hunynak, de a többségük hétosztályos surmó, akiket az ország másik részéből hoznak. Nekik megmondják: három nap szabadságot kapsz, ha valakit elfogsz. ők aztán szemfülesek is, a foglyot ütik-verik, és lepisilik, ha elájul. Közben az áldozatnak magyarul kell énekelnie: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék... Mégis vállaltuk az utat, mert nem volt más választásunk. — Itt elég lenne, ha fedél lenne a fejünk fölött, bárhol elhelyezkednénk. Dolgoznánk akár Í2 órát is naponta, csak ne bántson senki. Eddig voltunk három templomban, mindenütt egyforma segítséget kaptunk. — Romániában reménytelen a helyzet. Volt ugyan egy-két lázadás, de ezeket leverték. Senki nem mert nyíltan szólni a Ceau- sescu-család ellen. Aki mégis ilyet tesz, az eltűnik egyik pillanatról a másikra, vagy a bolondok házába kerül. Pedig a villamoson, az utcán egymás között még a milicisták is szidják a rendszert. Hiszen nincsenek ünnepnapok sejn, még karácsonykor is dolgoztunk, s a szaloncukor újév után jelent meg. Magyar könyvek, újságok alig jutnak át. Magyarországot horthystának, fasisztának nevezik. Az ottani lapok csak Ceausescuval vannak tele. A 71. születésnapján megszámoltam: a hat oldalon 21 kép ábrázolta őt. Ilyenkor nincs az újságban apróhirdetés, még a halálhíreket sem közlik. Nem raboljuk tovább az idejüket, Kaszáliék ismét nyakukba veszik a várost, s mi is továbbál- lunk a másik magyar menekültkapu, Gyula, Békéscsaba felé... (Folytatjuk) Kovács Attila „...bármi lesz is, már csak látogatóba megyünk haza” (Fotó: Gál Gábor) Felgyorsultak a politikai és szükség az eligazodáshoz- Sze- társadalmi változások. Egyre retnénk hozzájárulni ahhoz, bonyolultabb a helyzet, ezért hogy olvasóink minél több ol- mind több információra van dalról tájékozódhassanak. Ezért csütörtökönként olyan összeállítással jelentkezünk, amelyben különböző megnyilatkozásokat, állásfoglalásokat, nyílt leveleket közlünk, köztük olyanokat is, amelyekkel nem, vagy csak részben értünk egyet. Reméljük, segítséget nyújthatunk ahhoz, hogy teljesebb képet alkothassanak magukban, különböző kérdésekkel kapcsolatban. Az APEH-székházegyeztető fórum állásfoglalása I. A Magyar Demokrata Fórum Egri Szervezetének kezdeményezésére 1989. április 29-én Egerben megyei kitekintésű fórum foglalkozott a megyei APEH minden igényt kielégítő elhelyezésének kérdésével, Eger városában. Ennek a fórumnak elsődleges célja az volt, hogy a nyilvánosságot, Heves megye városainak és falvainak népét bevonja a népet érintő döntések előkészítésébe és ellenőrzésébe, megvizsgálja a lehetséges alternatívákat, eloszlasson közérzetmérgező kétségeket és társadalmasítsa azt, ami egy torz mechanizmusban egy szűk kör kiváltságává vált. Eger, Gyöngyös, Hatvan és egész Heves megye közvéleményében ellenérzést keltett, hogy 100 millió forintos költséggel — noha nem a Heves megye számára kimért keretből, de mindenképpen az ország adófizető polgárainak pénzéből — adóhivatali székházat építenek a megye- székhelyen, miközben a kormány rendszeresen szűkíti és elvonásokkal csökkenti magának a megyeszékhelynek a költség- vetését, a megyei egészségügy és a nemzet jövőjét biztosító közoktatás pedig nem kapja meg a legszükségesebb költségek fedezetét sem. A megye népe egyetértett az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságából kiindult kezdeményezéssel, mely a pénzügyekre felügyelő miniszterelnök-helyettes kedvező válasza szerint utat nyitott annak a lehetőségnek, hogy az új APEHszékház építésére szánt összeg hasznosabb célra a megyében maradjon. n. A fórumon szembesültek a különböző érdekek, melyek közül vitathatatlan az APEH meg- t felelő elhelyezésének igénye és a közvélemény jogos követelése, hogy ellenőrizze a befizetett adó optimális felhasználását olyan körülmények között, amikor az ország újra meg újra megközelíti a fizetésképtelenség állapotát. Ugyancsak vitathatatlan az egészségügy és a közoktatás legszükségesebb fejlesztésére való igény, melynek kielégítése parancsoló prioritás az országos és a megyei beruházási politikában, megelőzve minden adminisztratív költségigényt. A rossz döntési struktúra mellett tovább nehezíti az optimális megoldásokat a városi önkormányzat hiánya, a primitív hierarchia, mely az egyoldalú, felülről való függéssorozattal a városok lakosságának képviseletét, a városi tanácsokat a saját városukban való cselekvésképtelenség megalázó helyzetébe hozza. Ennek következtében az Egri Városi Tanács nem intézkedhetik saját hatáskörében a városban működő hivatalok és adminisztrációs szervezetek racionális elhelyezéséről, miközben a város lakossága jogos igényekkel lép fel. Ennek az anomáliának a megszüntetése az alkotmányozási folyamat feladata. III. A fórum ezért kijelenti, hogy az új APEH-székház építése a jelen körülmények között sérti a megye népének igazságérzetét. A fórum úgy foglal állást, hogy alakuljon társadalmi bizottság a kérdéskomplexumnak a megye népét megnyugtató és a valóságos demokratikus átalakulást dokumentáló megoldására, melyben helyet foglalnak a megyei tanács, a városi tanácsok, az MSZMP, a megyei független politikai szervezetek és az APEH képviselői. Ez a bizottság az optimális megoldásról — ennek indoklásával együtt — 1989. május 31-ig tájékoztassa a közvéleményt, és javaslatot dolgozzon ki a döntés meghozatalára képes államigazgatási szervek számára, hogy a megkezdett építkezés a legracionálisabb célra folytatódhassák, és az APEH elhelyezése se szenvedjen késedelmet. Egyben felkéri a városi televízió munkatársait, hogy rögzítsék a jelenlegi állapotot. Végül a fórum határozottan leszögezi azt a követelményt, hogy a jövőben minden jelentős megyei és városi döntés előkészítése a széles nyilvánosság bevonásával és a társadalmasított döntés-előkészítés időigényének figyelembe vételével történjék, addig is, amíg ezt az életbe lépő új alkotmány intézményesen biztosítja. Eger, 1989. április 29. Az Érdekegyeztető Társadalmi Bizottságot a 200 résztvevő 4 ellenszavazattal, 13 tartózkodással hívta életre, az Állásfoglalást a fórum II ellenszavazattal, 19 tartózkodással fogadta el. Van, akinek világos — van, akinek nem Kinek van igaza a HAF-fal kapcsolatban? A sajtóban megjelent írásokból már annyi információhoz jutott az érdeklődő, amennyi tökéletesen elég a bizonytalansághoz. Ezt mutatja a leendő HAF-üzem területén dolgozók helyzete is. Miután az üzem építése politikai síkra terelődött, a gyöngyösi pártbizottság e témával kapcsolatos állásfoglalása után a munkahelyi pártalapszervezet is kialakította álláspontját, amelyben megfogalmazta egyet nem értését a pártbizottság álláspontjával. Szakmai kérdésekben sem akkor, sem most nem kívánunk véleményt mondani, mert az a szakemberek feladata. A gyors és pontos (tárgyilagos!) információról viszont ugyanúgy, mint a térség többi lakója, az itteni kollektíva sem mondhat le. A tájékoztatást mindenekelőtt a vállalat vezetőitől várjuk, de — minden ellenkező híresztelés ellenére — fogadókészek vagyunk a szakemberek véleményére, és az alternatív szervezetek aggódó kérdésfelvetéseire és javaslataikra is. Ezt bizonyítja a Kövikor Kft. szakvéleményének és dr. Wiltner Willibald — a Népújságban 1989. április 14-én megjelent — nyílt levelének a fogadtatása. Az itt dolgozók túlnyomó többsége mindkét anyagot örömmel nyugtázta. A Népújság 1989. április 20-i számában közzétett gyöngyösi pártbizottság nyílt levele újból borzolta az itteni párttagság kedélyét, mert a kért önkritikának semmi nyoma sincs. Ugyanis a március 22-i alapszervezeti állásfoglalásunkban többek között az alábbiakat állapítottuk meg, illetve kifogásoltuk: A PB állításával ellentétben az üzem előkészítő tárgyalásain a megyei tanácson túl a városi pártbizottság képviselője (tisztségviselője) is jelen volt, és „megítélésünk szerint a városi pártbizottság álláspontjának tartalmaznia kellett volna mindazt — ha az kritikával vagy önkritikával jár is —, ami a döntés (beruházás) kialakításánál meghatározó vagy befolyásoló tényezőként közrejátszott. Ugyanis az üzem tervezett műszaki, munka- és egészségvédelmi, valamint környezetvédelmi paraméterei és előírásai a PB eddigi támogató álláspontja óta nem változtak.” A nyílt levélből — amely „helyére teszi” Bodó Mihályt, a megyei tanács környezetvédelmi titkárát — az alapszervezet azt a következtetést vonhatja le, hogy a pártbizottság továbbra sem hajlandó önkritikára (ilyen már volt!). A nyílt levél 2. pontjában ezt írja: „A korábbi városi párt- bizottság, sem annak végrehajtó bizottsága nem foglalt állást semmilyen értelemben a hasz- náltakkumulátor-feldolgozó üzemről. Ezért irattárunkat hiába forgatjuk fel, mint ahogy azt a megyei környezetvédelmi titkár számunkra javasolja.” Ez nem igaz. Az új PB nem akarja tudomásul venni, hogy az irattárában és az alapszervezeteknél az 1989. február 22-i felülvizsgálat után is ott van és érvényben van a 156. számú határozata, amelyben ez olvasható: „Az OÉÁ Gyöngyösoroszi Körzeti Üzemben az ütemezettnek megfelelően valósuljon meg a bányakiszerelési munka és a használtakkumulátor-feldolgo- zó üzem, a környézetvédelmi előírások mellett.” Az idézett testületi döntésből következik, hogy a pártbizottság választott tisztségviselője nem kifejezetten kóborlovagként járt Gyöngyösorosziban. Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy a jelenlegi, 1988 novemberétől funkcionáló pártbizottság tagjainak megközelítően a fele — köztük Rajki Sándorné — tagja volt az előző testületnek is, így annak döntéseiről közvetlen tudomása vo//.Most nem a HAF létéről vagy nemlétéről van szó, hanem a politikáról. A múlt év közepén mi is a városi pártértekezlet megtartását szorgalmaztuk (igaz, mi a rendkívüli kongresszust is javasoltuk, amit manapság egyre többet hallani), és ezzel együtt az irányító testület és a politika megújulására is szavaztunk. Ebből adódik: mi nem azt kifogásoljuk, hogy az új PB nem tartja magára nézve kötelezőnek az előző testület döntését, hanem azt, hogy megalapozott kritika vagy önkritika nélkül történik a változtatás. Szükségesnek tartjuk az indoklást is, ami miatt meg kell változtatni egy álláspontot, a HAF-üzem esetében egy támogató határozatot. A változtatás indoklása ne az legyen, hogy „csak”, mert ez egy politikai párt ötletszerűségét és kiszámíthatatlanságát mutatja. Ez nem jó sem a párttagoknak, sem a partnerként kezelendő alternatív szervezeteknek. Már láthatók biztató jelek, de mint a fentiek mutatják, a következetességen még van javítani való. Ugyanezt várjuk el a párt felső szintű vezetésétől is. Az elért eredményeket ismerjük, következetesen tárják fel a párt által elkövetett hibákat (mint ahogy azt Nyers Rezső március 15-én tette) és határozzák meg a párt programját, hogy a jelenlegihez hasonló helyzet ne fordulhasson elő, és hogy a párttagság el tudja dönteni hovatartozását. Ilyen szellemű politizálást várunk Rajki Sándornétól és az általa vezetett testülettől. Gyöngyösoroszi, 1989. április 26. Martinecz János Az OÉÁ mátrai üzemei alapszervezeti párttitkára, a vezetőség megbízásából t ( 'i sl '7 i c < 4 X
