Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-24 / 120. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. május 24., szerda Megalakult az Anyanyelvápolók Közelebb az igazsághoz Sütő András anyanyelvűnket védő gondolatait idézte Bánffy György színművész, országgyűlési képviselő az Anyanyelvápolók Szövetségének alakuló közgyűlésén. Már az anyanyelvápolók is szövetségbe tömörülnek? — kapja fel a fejét az érdeklődő újságolvasó, amikor naponta értesül újonnan alakuló szervezetekről, egyesületekről, baráti körökről, szövetségekről. Kétségtelen, hogy az önszerveződések, a különféle célú és tartalmú közösségekbe való tömörülések korát éljük. Érvényt szerezni az anyanyelv jogának, az Országgyűlés iktassa törvénybe az anyanyelv ápolását és védelmét — sürgették többen már az alapszabály tervezetét megvitató fórumon, ahol nemcsak pedagógusok, hanem jogászok, írók, újságírók, nyelvészek, közgazdászok mondták el véleményüket, javaslataikat. A jelenlévők egyetértettek a szövetség azon szándékával, hogy az anyanyelv kellő ismerete és igényes használata mindenfajta tudás megszerzésének és a társadalmi, szellemi megújulásnak nélkülözhetetlen feltétele. Ezért a szövetség együtt kíván működni minden olyan hazai és külföldi intézménnyel, szervezettel, közösséggel, amelyek tevékenységéhez az anyanyelvi kultúra terjesztése, a magatartáskultúra méltó gyakorlata kapcsolódhat. Anyanyelvűnk ügye — nemzeti program A szövetség megfelelő feltételeket kíván teremteni azok számára, akik a nyelv gondozásával és védelmével egyúttal a hazához tartozást, a múlt hagyományainak ápolását, egymás értékeinek * fontosságát, valamint a magyar szellemi élet megújhodását átfogó társadalmi és szellemi reformmal akarják szolgálni, és ezzel a magyar anyanyelv ügyét nemzeti programmá tenni. Az okok, amelyek a szövetség létrehozását indokolták — sajnos ismeretesek. Beszéd- és magatartáskultúránk — sok értékes hagyomány és nemes törekvés ellenére — megromlott, a társas kapcsolatok és az emberi érintkezési formák eltorzultak. Pedig a különféle kezdeményezésekből a múltban sem volt hiány. Működik számtalan anyanyelvi bizottság — az Akadémia, a TIT, a HNF támogatásával — évek óta felelősségteljes munkát végezve. Ugyanakkor voltak, vannak különféle mozgalmak, amelyek az anyanyelv ügyét szolgálják. Csak néhány ezek közül, a kezdeményezések sokszínűségét igazolva: Beszélni nehéz körök az alsó- és középfokú iskolákban, Kazinczy nevével fémjelzett verseny Győrött, az Édes anyanyelvűnk verseny Sátoraljaújhelyen, a Verseghy-verseny általános iskolásoknak Szolnokon, az Anyanyelvi őrjárat nevű pályázat kereskedelmi, vendéglátóipari tanulóknak, vagy Szépen magyarul, szépen emberül mozgalom, amelyet a tiszta, durvaságtól mentes beszéd és magatartás becsületének megerősítése érdekében indított az újpalotai Árendás közi általános iskola. Teremtő együttműködés Az Anyanyelvápolók Szövetsége sokféle kezdeményezés csiholok, erjesztőit, terjesztőit szeretné együttműködést teremtő szövetségbe szervezni. Az egységbe kovácsolódás közben lehetségessé válik majd, hogy á sok kis akarat és munka az országot, a társadalmat, a nemzetet mozgató és befolyásoló akarattá és cselekvéssé terebélyesedjék. Grétsy László, a megválasztott főtitkár ehhez szükségesnek tartotta a további kapunyitást, azaz, foglalkozástól függetlenül valóban megtalálja az értelmes cselekvés lehetőségét. A felelősség nem csekély, a tennivalók egyre sokasodnak. Füst Milán szavait idézve: „...Ó, jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok, s azt meg kell védened!” Egyetlen nemzet sem feledkezhet meg arról, hogy a beszéd- és a magatartáskultúra színvonala egyúttal állampolgári értékmérője annak is, hogy a nemzet, a társadalom mennyiben tisztességes. Bánffy György, a szövetség elnöke Széchenyit is idézte: „... Az anyanyelv a nemzetnek az, mint fognak a zománc. Ha az egyszer megromlik, a belső csont is bizonyosan utána rothad.” A másfél évszázaddal ezelőtti gondolatok nemcsak a mának, de a jövő nemzedékének is tanulságot szolgálhatnak. Az Anyanyelvápolók Szövet- ségénék több évtizedre szóló, embert és személyiséget formáló feladatai is vannak. Annak bizonyságául, hogy végül is e kezdeményezés ne tűnjön el a közösségi szerveződések sokaságában, a megválasztott elnökség számít mindazokra, akik felelősséget éreznek az egyetemes magyarság anyanyelvi kultúrájáért, és ehhez tettekre, cselekvésre készek. Az érdeklődőket a Hazafias Népfront Országos Tanácsa címén várják. Maróti István Ha akarjuk, ha nem, politizálnunk kell. Zúdul ránk az infor- mációözön, s mi nem tehetünk mást, mint azt, hogy mérlegeljük a felsorakoztatott tényeket, a különböző adalékokat megfosztjuk szubjektív, indulati töltésüktől, s a tiszta szellemi útravalót beépítjük tudatunkba. Oda, ahol szintén nélkülözhetetlen a nagytakarítás, a régi fogalmak átértékelése, azaz valódi tartalommal helyettesítjük a megkopott, a hamisított egykori gondolati magot. Ezért élvezem a 168 óra programjait, hiszen az itt dolgozó kollégák nemcsak felelősségérzettől sarkallva munkálkodnak, hanem arra is törekszenek, hogy minden lényeges mozzanatot kiemeljenek, s megkönnyítsék számunkra az eligazodást abban a labirintusban, amit egyre áttekinthetetlenebbnek érzünk. Talán ennél a szintnél is többet nyújt a Vasárnapi Újság, amelynek kollektívája napjaink jelenségeit úgy elemzi, hogy a közelmúlt krónikájának felidézésére is vállalkozik. Méghozzá tárgyilagosan, felsorakoztatva a pro és kontrákat egyaránt. Nincsenek tabu témáik. Azt vallják: kötelességük feltérképezni a fehér foltokat, mert ennek hiányában aligha tervezhetünk felhőtlen jövőt. Néha kétségkívül megdöbbentenek. A legutóbb ilyesféle hatást váltott ki belőlünk a Fass Zoltánnéval készített interjú minden részlete. Ebből ugyanis kiderült, hogy még a hetvenes esztendők elején is elfogadott gyakorlat volt a problémás kérdések sztálinista megközelítése. A nyilatkozót, illetve politikus- íróféijét meghurcolták amiatt, hogy kiadatni nem kívánt kéziratának egy példányát nem szolgáltatták be a publikálást ellenző illetékeseknek. Akkoriban aligha sejtettem — másokkal együtt —, hogy létezik efféle irodalmi diktatúra, hiszen valamennyi fórumon az oldódást, a „terebélyesedő” demokratizmust, a folyvást nyíltabbnak hirdetett légkört propagálták. így aztán felrázó erejű ez a memento, s arra int, hogy sose hallgassunk a fecsegő felszínre, hanem kizárólag a mélység titkait fürkésszük. Az igazság után nyomozva. Hűvösen. Hidegen. Ebben az adásban megszólalt az az amerikai Kelet-Európa- szakértő, aki szinte hihetetlen tájékozottsággal taglalta a mostani magyarországi helyzet jellemzőit. Utalt arra, hogy lejárt a szavak ideje, a tetteknek kell főszerepet kapniuk. Ráadásul igen gyorsan, másképp aligha lábalhatunk ki a mindnyájunkat gyötrő gazdasági-társadalmi, eszmei, erkölcsi válságból. Ha akcióképtelenek leszünk, akkor az út még lejjebb vezet, s oda, ahonnan hiába küldjük már az S. O. S.-t. Bármennyien. A késés és a többi... A hétfői Jó reggelt! egyes blokkjai az előbbi okos javaslatot nyomatékolták. Havas Henrik könyvismertetőjében Domány András Go- mulka című munkáját méltatta. Kiemelte: a szerző árnyalt portrét festett; olyat, amely többek között azt illusztrálja, hogy egy pozitív karakter miként torzulhat el a hatalom bűvöletében. Ugyanakkor azt is sajnálta, hogy az elviselhetetlenül hosszú nyomdai átfutási idő miatt ma már nyilvánvaló tények hiányoznak a munkából, megnyirbálva rangját, hitelességét. Nem szabad hát késni. Semmilyen fronton, mert önmagunkat károsítjuk a céltalan téblá- bolással. Nagy Bandó Andrást sikeres kabarészáma kapcsán faggatták a humor megváltozott küldetéséről, s ő nem tagadta, hogy mostanság törvényszerűen nyert polgárjogot a kesernyés mosolyt fakasztó, a lényegfeltáró írásmód. Ez persze nem valameny- nyiünket ajándékoz meg kikapcsolódással, ám missziója mégis dicséretes, hiszen arra serkent bennünket, hogy nézzünk szembe a cseppet sem szívderítő valósággal, s keressük-kutassuk azokat a nem devalválható kincseket, amelyek nélkül elbizonytalanodnánk. • Értesültünk arról is, hogy végre egyesületté alakult a SZETA, a Szegényeket Támogató Alap, amelynek budapesti hívószáma 654-282, amelynek gárdája azért szorgoskodik, hogy enyhítse a bajbajutottak keserveit, hogy megszervezze az egyedülálló időskorúak felkarolását. Szép, elismerendő feladatkör. Annál is inkább, mert azt sugallja, hogy a humánum sem idegen tőlünk. Szívmelengető reménysugár ez, az olykor már-már fojtogató ridegség- és közömbösségdöm- pingben... Pécsi IstvánFőfoglalkozásként nyugdíj as imák taxiul Van egy ház Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központ. Annak van egy igazgatója, Szívós József. Illetve: mostanában már csak — volt. Hja, az idő elszalad. — Mit csinál az utóbbi időben? — Nyugdíjasnak tanulok. Nem könnyű, de muszáj. Időnként bejárok a művelődési központba. Az év elején a tavalyról elmaradt szabadságomat töltöttem, most pedig a felmentési időmet. — Mikor kezdi tényleges nyugdíjas éveit? — Május 19-én. — Miért megy nyugdíjba? Nem bírná tovább? — Még öt év benne volna az energiámban. De ez a mostani felbolydult világ, a szélsőséges vélemények, indulatok és nézetek nem megnyugtatóak a számomra. — A politikáról beszél? —* Csak szakmai jellegű kérdésekre gondoltam. Itt is vannak szélsőséges, kevésbé megalapozott elképzelések. — Avantgárdista jellegű törekvésekre gondol? — Nem. Az újító elképzelések kipróbálásával soha nem volt baj. — Annak idején a személyével összefüggésben is mindig az újszerűség kérdése hangzott el. Miért ellenzi akkor ma ezt a törekvést? — Azokról van szó most, akik nem tudják pontosan, mit akarnak és hogyan akarják. Ez ami nekem nem tetszik. — Tehát a nyugdíj...? Hogyan tudja elviselni majd ezeket az éveket? — Itt lesz a nyár, az gyorsan elszalad. De utána...! Egy biztos, a kapcsolatom a közművelődéssel nem fog megszakadni. Vannak elképzeléseim, de addig nem akarok azokról beszélni, amíg ténylegesen nem válnak időszerűvé. — Lehet az valamilyen irányítás vagy menedzselés? — Elsősorban menedzselés. Valamilyen színházzal összefüggő tevékenység, tehát olyan, amivel foglalkoztam egész életemben. — Az előbb említette, még tudna öt évet dolgozni. Kin múlott, hogy mégsem így lett? — Azt hiszem, rajtam. Megértem hatvan évet. Minek kell nekem egy rizikótömeget vállalnom a nyakamba?' Talán még egészségileg is. — De nem érzi: „Most szép lenni katonának...!? — Ez már az utódaim dolga lesz. Ők megfelelő tapasztalatokkal és gyakorlattal is rendelkeznek már ehhez. ■ — Konfliktusai a korábbi években is voltak. Gyöngyösön is. Hogyan emlékezik ezekre vissza? — Szeretném hangsúlyozni, hogy az Egerben eltöltött egy évtizedem csodálatosan szép volt. Akkor konjunktúrája volt a művészetnek, a kultúrának. Meg én is fiatal voltam. — De akkor sem tapsolt mindenki magának? ' — Azt hiszem, majdnem mindenki, mégha volt is ellenlábasom. — Irigyek is voltak. Nem ? — Nem én mondtam ki. Gyöngyösre azért hívtak, hogy az új művelődési központ felépítésében vegyek részt. Akkoriban a politikai irányító személyek közvetlen belebeszélő gyakorlatát nem tudtam elviselni. Ezzel volt baj. — De végül „megúszta”. Igaz? — Le akartak minősíteni igazgató-helyettesnek. Ezt a (Fülöp Tünde felvétele) rendelkezést a szakmai eredményeim alapján megvétóztam. Kénytelenek voltak belátni, hogy Szívósnak ugyan nagy a hangja, de dolgozik és eredményeket ér el. — Mi az eredeti foglalkozása? — Magyar-történelem szakos tanár. A honvédségnél fedeztem fel, fedezték fel, hogy van valami képességem a szervezéshez. A leszerelés után szülővárosomban, Jászberényben kezdtem el az előadó-művészettel foglalkozni. Gimnazista koromban már nagy versmondó voltam. Előbb-utóbb így el kellett jutnom a színházi munkához. — Említene néhány nevet a hőskorból, Hatvanból? — Sajnos már néhányan nem élnek közülünk. De vannak olyanok, akik ma civil életükben jól ismertek. Például a megyei bíróság elnöke, dr. Rip- ka Kálmán. Nagy szellemi meghatározója volt az irodalmi színpadnak. Vagy dr. Halmos Béla, dr. Halmos Tibor és Ángyán Zsóka. — Hogy lehetett őket megnyerni annak idején? — ők maguk is akarták csinálni. Igényük volt önmaguk kifejezésére. Voltak később visszhangok, hogy miért bohóckodik egy jogász a színpadon egy ipari tanulóval? — Ma miért nem lehet neves személyeket megnyerni az amatőr színészkedésnek ? — Mert ma már hetvenedrangú a kultúra, a művészet. Most a hatalomért folyik a harc. — Csak az egyén anyagiassága távolítja el az embereket a művészettől, a kultúrától? — Devalválódik a kultúra. Erről már rengeteget beszéltek. A mai új törekvéseknek is hatodrangú kérdés a kultúra. — Miért lehetett mégis Gyöngyösön szép eredményeket elérni? — Mert meghatározó volt a város lakosságának az igénye és igényessége. Az intézményünkben lévő lehetőségeket ki tudtuk használni. A lakosság érdeklődése az, amely nem hagyja magát lesöpörni. — Megszállottak nem kellenek ehhez? — Nélkülük talán nem is menne az ügy. Olyan emberek kellenek, akik együtt tudnak élni a közművelődés dolgaival. — Hogyan minősíti életpályáját? — Erre a kérdésre senki sem azt mondja, amit gondol. Ebben egészen biztos vagyok. Én azt tudom, hogy nagyon boldognak érezhetem magam. Azt csinálhattam, amit szerettem, ami a szenvedélyem. Hibáimmal együtt, azt hiszem, eredményes munkásságot láthatok magam mögött. — Van-e olyan nagy álma, amit nem sikerült elérnie? — Azt hiszem, nincs. Mindig fel tudtam mérni a képességeim határát. Csak olyan cél vezérelt, amit el is tudtam érni. — Mit sajnál itthagyni? — Azt, amit még meg tudtam volna csinálni. Például: kimászni ebből a mostani, kilátástalan közművelődési korszakból. — Van valami személyes jellegű „mániája ”? — Nincs. Nem is volt. Igaz, mindig vágytam egy kertes házra, de a mostani lakásom is nagyon kényelmes. Az apósomnak van egy hobbykertje. Ott eltevékenykedtem eddig is, ezután majd gyakrabban megyek ki oda. — Abban a reményben, hogy még sokáig fogunk találkozni és kedélyesen elbeszélgetni, köszönöm ezeket a mostani pereceket. — Amíg kezet fogtunk egymással búcsúzóul, az jutott az eszembe, hogy Szívós Józsefet lehetett dicsérni, lehetett nem kedvelni, de egyet nem lehetett — tudomásul nem venni. Egy „öreg harcos” megkapta az obsitját, és ha teheti, elmondja, miket tapasztalt eseményekben gazdag élete során. Érdemes rá figyelni: hasznosítható gondolatokat közöl. G. Molnár Ferenc jTwzr
