Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-19 / 116. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 19., péntek 4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS .............................................................."•.....................-...........................<........................z....................................................................................................................| N yílt, demokratikus, pluralista műsorpolitika Beszélgetés Agárdi Péterrel, a Magyar Rádió elnökhelyettesével — A tömegtájékoztatás egyik legfontosabb eszköze a rádió. Napjaink változó világában miként alakul a rádió szerkezete, műsorpolitikája ? — Jelenleg a Magyar Rádiónak három nemzeti programja van, a Kossuth, a Petőfi és a Bartók, ezen túlmenően működik a német és magyar nyelvű Danubius kereskedelmi adás, és mire ez az interjú megjelenik, elindul a hasonló célzatú Calypso-873 — Budapest is. A hazai rádiózásban a regionális adások is sokat fejlődtek. Stúdiók működnek Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szolnokon. Az előrelépés ellenére jogos viták vannak a reggeli helyi adásokkal. Ezek elsősorban az adott térség aktuális kérdéseivel foglalkoznak, és műsoraikat többnyire a Kossuth rádió ultrarövid-hullámhosszán is sugározzák, így hétköznap reggelente — ahol vételi nehézségek vannak a középhullámon — a hallgatók számára nincs tényleges választási lehetőség. Sajnos olyan műszaki korlátái vannak a magyar rádiózásnak, hogy ezt a gondot rövid távon véglegesen megoldani nem tudjuk. így aztán nem a műsoridő növelése, hanem elsősorban a programok minőségének javítása, az önálló arculatuk erősítése a cél, mind az országos, mind pedig a regionális adásokban. A kihívástól nem kell megijedni — Egyre többet hallani arról, hogy önálló helyi, illetve országosan sugárzó közösségi rádiók megjelenésével is számolni lehet. Hogyan készül erre a versenyhelyzetre a rádió? — A meglévő sajtótörvény, de még inkább a most kidolgozás alatt álló tájékoztatási törvény alapján az ilyen rádiók meglétével, alakulásával természetesen számolni kell. Városok, nagyközségek, egyetemi centrumok, egyéb közösségek saját anyagi erőforrásaik mértékében alapíthatnak rádiókat. Ez kihívást, versenyhelyzetet, konkurenciát jelent, de nem szabad tőle megijedni. — A Magyar Rádió — ha kívánják — segítséget, szakmai tanácsot ad ezek műszaki beindításához, „műsorpolitikai” üzemeltetéséhez, de nem akarja őket semmilyen módon uralni, irányítani, s még kevésbé hosszú távon integrálni. — Ilyen rádió működik már Veszprémben, megszületőben van Tatabányán. Állítólag szerveződik a budapesti ifjúsági rádió, és néhány nagyobb lakótelep is kísérleteket folytat. — A Magyar Rádió miként birkózik meg az egyre nagyobb költségekkel? — A korszerűsödő műsorpolitikához korszerűbb gazdasági szemlélet is kell, miközben egyre szorítóbbak a költségvetés korlátái, főleg a Magyar Rádió iránt támasztott új és új társadalmipolitikai, kulturális igények miatt. Érvelünk tehát a parlamenti pénzügyi támogatás növeléséért, ugyanakkor — házon belül — szó van bizonyos vállalkozói gondolkodásmód térhódításáról is. Ezt tükrözi a már említett két kereskedelmi adás is. Műsoraink alapján lapokat indítottunk (Válaszlevelezőlap, 168 óra), könyvkiadással foglalkozunk, és hosszabb távon tervezzük saját felvételű hanglemezek, kazetták forgalmazását is. Alapvető feladatunknak természetesen a köz- szolgálati rádiózást, a nemzeti programokban a hiteles tájékoztatást, a kulturális értékközvetítést, a szolgáltatást tartjuk. Ehhez azonban fel kell tárnunk és mozgósítanunk kell belső szellemi és gazdasági tartalékainkat. Nyilvánosság — konfliktusokkal — A rádió szervezeti felépítése megfelel ezeknek a szélesedő feladatoknak, korszerűsítési terveknek? — Bármennyire nehéz egyszavas ítéletet mondani: nem. Éppen ezért alapos viták folynak a rádióban a fejlesztés lehetséges útjairól. A döntés során mérlegelni kell azt a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatot, amelyben élünk, és amely végső soron a rádió műsorpolitikájával szemben is egyfajta kihívás. Ugyanakkor olyan belső reform kell, amely a gazdálkodás, a műsorstruktúra, a szervezet, a gyártás területeit szerves egységbe alakítja át, bizonyára nem fájdalommentesen, de a lehetőség szerint humánusan, s biztosítva a folyamatos működőképességet is. — A „kihívás” a társadalmi, politikai pluralizmusban, a nyíltságban, a demokratikus elemek szélesedésében jelentkezik? — Ha a rádió műsorpolitikájáról objektiven akarunk véleményt formálni, akkor meg kell állapítani, hogy az a korábbi időszakokban is — tehát az egypárt- rendszer direkt irányítású mechanizmusában is — viszonylag széles nyilvánosságot igyekezett biztosítani a különböző társadalmi igényeknek, kulturális értékeknek. Korábban elsősorban azért bíráltak bennünket igazságtalanul, mert — úgymond — túl nagy nyilvánosságot biztosítottunk bizonyos „nem támogatandó” nézeteknek. — A gond ma talán az, hogy a pluralizmus jegyében igen sok érdekcsoport véleménye úgy kap hangot, hogy az MSZMP-t, a kormányt támogató kiállásokra (ami nem azonos egy-egy vezető megszólalásával) olykor alig jut idő. — A nemzeti rádió természetesen nyilvánosságot kell hogy biztosítson a kormánnyal vitatkozó, akár éles álláspontoknak is. Ugyanakkor felügyeletét a kormány gyakorolja, amelynek jogos a kívánalma, hogy — miként Pozsgay Imre is hangsúlyozta — saját programját is visszahallja a rádióban, s nemcsak konkrétan egy-egy műsorban, egy-egy nyilatkozat erejéig, hanem az egész műsorpolitikában. E „kettősség” konfliktusokat is okoz, de nem összeegyeztethetetlen vagy megoldhatatlan feladat. Szakszerűen, hitelesen — A politikai tájékoztatás, valamint az érdek- és véleménypluralizmus kifejezése is fontos, de csak egy feladat a sok közül. Az a széles körű szolgáltatás és szórakoztatás is meghatározó fontosságú, amely felöleli a mindennapi élet egészét, a Napközben című műsortól az Ötödik sebességig szól, s benne van a helyi és az általános informálás is. Hogy jelentősen fejlődött a műsorpolitikánk, akkor ez éppen ennek a „szolgáltatáscentrikusságnak” köszönhető, melyben kiemelt figyelmet fordítunk a társadalom hátrányos helyzetben lévő, lemaradó, súlyos gondokkal küzdő rétegeire. — A rádió műsoridejének csaknem ötvenöt — hatvan százaléka zene. Nem lehet jogos például az olyan politikai vagy intézményi csoportigény, amely — a pluralizmusra és az aktualitásra hivatkozva — ennek az aránynak a radikális csökkentését irányozná elő. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a különböző zenei műsorok belső arányai miként alakuljanak, s hogy miként korszerűsödjön a zenei ismeretterjesztés. — A rádió műsorpolitikájában a pluralizmust, a sokszínűséget, a demokratikus nyilvánosságot nem szabad a pártok, szervezetek, csoportok közötti politikai harcok megnyilatkozásaira szűkíteni. S főleg nem lenne jó az értékteremtést, a funkciók sokirányú kötelezettségeit, a rádió „alaphangját” ezekkel szétszabdaltatok A szakmai berkekben tevékenykedők, főként a reumatoló- gusok már eleve kétkedve fogadták a nyugdíjas dr. Márkus József professzor hipotézisét, azt, hogy a csontritkulás a reuma és az ízületi fájdalmak előidézője, kiváltója. Szerinte, ha ezt a kórt felszámoljuk, akkor megszűnnek az olykor már elviselhetetlen következmények is. Ezt a rendkívül felkészült, megnyerőén szerény, szellemesen disputázó személyiséget hívta meg nyilvános riportra az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület, hogy felsorakoztassa érveit, s tényekkel bizonyítsa állításainak hitelességét. Maradandó élményekkel gazdagodtam beszélgetés közben, így vélekedett az a majd ötszáz érdeklődő is, aki részben a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának földszinti nagytermében, részben az emeleti tantermekben — videolánc révén — tanúja lehetett a diskurzusnak. A vendég elmondta — s ezzel mindenkit rögvest megnyert —, hogy az ötletet akkor rajtoltatta, amikor már lezártnak tekintette pályáját, s kizárólag a segítség- nyújtás szándéka vezérelte. Ezért vállalta — erre számított is — az értetlenkedést, a maradiak, a vérbeli konzervatívok csipkelődését, emiatt nem lankadt türelme. Higgadtan viselte el a csakazértis időhúzást, a tisztes akciót megbuktatni szándékozó aktatologatást. Közben kitartóan munkálkodott. Többek között azért, mert hitt a nyilvánosság erejében. Nem bizakodott feleslegesen, ugyanis az újságírók, a tévések rá voksoltak, népszerűsítve humánus töltésű kezdeményezését. Hamarosan levelek ezreit postázták neki. Szép számmal akadtak köztük olyanok is, amelyeket a köszönet sugallt, ugyanis olyan embereket gyógyított meg mész- terápiájával, akik korábban csak tüneti kezelésben részesültek, akik továbbra is szenvedtek, akik joggal örvendeztek, hogy nem kell gyötrődniük a mozgásképtelenség miatt. így aztán érthető, hogy szinte záporoztak a kérdések. Ezekre válaszolva számos jó hírt is megfogalmazott. Például azt, hogy egy kft. jött létre, amely megszervezi a tömeges gyártást, azaz néhány hónap múlva bárki hozzájuthat a ma még hiába keresett medicinához. Sokan most még beszerezhe- tetlen receptre, illetve használati utasításra vártak, mindehhez tanácsokat, biztató szavakat is remélve. (Fotó: Gál Gábor) Utóbbi óhajuk teljesült is, s előbbi kívánságuk sem kielégíthetetlen, hiszen a Hevesi Szemle júniusi számában megtalálják majd az útmutatót. A tudós azt is megígérte, hogy — még júniusban — készséggel találkozik ismét a „mentőövre” szorulókkal. Célzott a jövőre is, hangsúlyozva azt, hogy gyakorlattá válhat a megelőzés. Elképzelhető az is — ilyen jellegű tárgyalások is folynak —, hogy a különböző élelmiszerekhez is társul ez a bűvös por. Az is biztos, hogy a ma betegei — a kortól függően hosszabb vagy rövidebb idő alatt — eldobhatják a botot, s gyarapíthatják az egészségesek népes táborát. Eddig persze hosszú út vezet, mert a feltalálónak bizonyítania kell a gyógyhatást, a készítmény gyógyszervoltát. Terhes procedúra lesz. Annál is inkább, mert ez a hetvennyolc esztendős férfi egyedül áll ki a porondra. Hadd tegyük hozzá: mégsem magányos, mert százezrek sorakoznak fel mögötte. Azok, akiket felkarolt, akiket meggyőzött, akiknek bajait orvosolta. Önzetlenül, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Pécsi István Bizonyított a Márkus-féle mészterápia jVleghatral c* reuma eveleim között keresgélek, emberi sorsokat, vallomásokat olvasgatok. Azokat, amelyekből már „mentettem”, piros befőt- tesgumival szorítom össze, a kék gumik azokra kerülnek, amelyek „talán” közérdeklődésre tarthatnak számot, a zöldek a legközelebb állnak a szívemhez. Róluk szólni kell, ezeket nem szabad elhallgatni! A feketék is itt vannak, a gyászvitézek, amelyekre személyesen, levélben válaszoltam, de ilyen-olyan okok miatt nem tűrnék a nyomdafestéket... A maga nemében páratlan házi archiválás. Ceruzajeleimet a személyes ismerősök mindig megcsodálják, de megfejteni nem tudják, ezek afféle titkok. Ezúttal a zöld gumi fogságából szabadul fel egy asszony, egy anya levele, aki még címet is adott az írásának: Valahol elrontottam. Milyen egyszerű lenne most újra elolvasni a levelet, aztán megjátszani a bölcs bagoly szerepét és tanácsokat osztogatni. Ám többnyire minden levél egy út, egy személyes találkozás... Berregő csengőszó helyett kedves melódiát játszik a dallamcsengő, fülbemászó akkordjai közepette nyílik az ajtó, szélesre tátja előttem a háziasszony. — Le ne vesse a cipőjét! Nálunk vendégek esetében ez nem szokás. A dallamcsengő tovább működik, már a fotelban ülünk, amikor elhallgat. Háromszobás városi lakás. A berendezése olyan, mint a legtöbbé, az ilyen és ehhez hasonló lakótelepeken, Majomszeretet mégis körülvisz, megmutat mindent a vendéglátóm. — Ez itt az Őrs szobája! Kisebb stúdió látszatát kelti a berendezés, video, hifi-torony, kazetták garmadával: padlón, állványokon és a szekrény tetején. — Ez a mindene! Ezekbe bolondult bele... — És a férje? — Ma délutános, de Őrs jön nemsokára. Fogalma sincs arról, hogy vendéget várok... Kedvelem, jól is esik a tejszínhabos kávé, és ez a kis szünet arra is jó, hogy oldódjon a feszültség, meghittebbé váljon a hangulat. — Ő az egyetlen! Egészségi okok miatt nem lehetett másik, később változott ugyan a helyzet, de akkor már én nem akartam. A férjem különös ember! A munka megszállottja, irtózik a konfliktusoktól, tőle a fiacskája akár cigánykerekeket is hányhat a lakásban. — Mi a baj a fiúval? Szemét elfutja a könny, idegesen hunyorgatja. — Szemtelen, esetenként pimasz, és nem tanul. A tévé, a videózás a mindene! Itt, kérem, éjjel-nappal ordít valami. A szomszédok már decibelt is mérettek a hatóságokkal. Bolondokháza vagyunk, amint a levelemben is írtam... Új indulót játszik a dallam- csengő, a mama ajtónyitására belép Őrs. • — Vendéged van? — Csupán látogató — válaszolok a mama helyett, és kezet nyújtok a közel kétméteres, sápadt legénynek. — Miért csöngetsz, amikor van kulcsod? — Nincs időd ajtót nyitni? Eny- nyit csak megtehetsz! Keményen csattan a szobaajtó. — Ez az ő stílusa, amikor finom! De — ha megengedi — egy picit egyedül hagyom, el kell készítenem az uzsonnáját. Bámészkodom, majd megjelenik anyuka egy tálcával, rajta kettévágott vajas zsemlék, retek, paprika, paradicsom. — AÍig eszik valamit! Pedig még a zsemlét is megkenem neki... — Rosszul teszi. A szobában hangos szóváltás, az ordítozást a zene nyomja el, röpül a tálca a mama után, a félig nyitott ajtón. — Honnan tudod, hogy vajas zsemlét eszem? Nekem most pa- rizerre fájt a fogam. Miért? Mert nekem még tejfogaim vannak. A zene őrjítő, kiabálni kell, hogy megértsük egymást. — Ez van! Évek óta az idegorvoshoz járok és nyugtatókon élek. A drága fiacskám tavaly háromból bukott, jelenleg osztályt ismétel, és ha leérettségizik, gavallér leszek Szent Antalhoz... Könnyeivel küzd minden szónál. — Maga a hibás! Már megbocsásson a kegyetlen őszinteségért. Zokog! — Nagyon akartam szeretni... — És tönkretette! Lehet, hogy az egész családot... — Vannak barátai? — Barátai? Nem is tudom, minek nevezhetem ezeket a magafajtákat. A múlt hónapban — kora tavasszal — felhozott egy kis kurvát. A fodrásznőm tanulóját, de kizavartam az első alkalommal. Utána három napig nem láttuk. A végén feladtam a rendőrségre. Egy padlásszobában találtak rá a cafkájával... Indulok! Minél hamarabb a levegőre. Benyitok a fiú szobájába, és a fülébe kiabálom: — Szeretnék tőled elköszönni! Rám bámul, hitetlenül kérdezi: — Elköszönni? Bólintok. — Lekísérhetem? — Köszönöm. Szemtől szembe állunk egymással, mondani készül valamit, de fölnéz, és a második emeleti erkélyen megpillantja az anyját. Nem szól, de búcsúzáskor megszorítja a kezemet... Szalay István < I 5 \ ► í [ í í í 5 k r * 'í * p t f í u í