Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 17., szerda GAZDASÁG — TÁRSADALOM Tervekről és árakról Mától előfizethető a négyütemű Wartburg A BMW 316i-ből az idén 72 érkezik. Ha elkel — egy lakás áráért —, a Merkur a jövőben is biztosítja az utánpótlást (Fotó: Szántó György) A Merkur hétfői sajtótájékoztatóján a szocialista gyártmányú autókról érdeklődtek leginkább az újságírók. Ennek a magyarázata egyszerű, hiszen bármenynyire is tetszetősek, takarékosak a nyugati csodamasinák, a hazai kereslet a Ladákat, a Skodákat, a Wartburgokat igényli. Maradjunk is mindjárt az NDK-ipar imént említett termékénél. Dr. Hellner Károly, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy május 17-től, azaz mától fizethető elő a négyütemű Wartburg. Az alaptípus ára 200, a speciálé 210, a kombié pedig 221 ezer forint. A most előjegyzett autókat várhatóan 1991-től kapják majd meg az igénylők. A Wartburg és a Trabant motormodernizálása tízmilliárd keletnémet márkát emésztett fel, s mivel az NDK partner az állami költségvetésből több pénzt nem kap a fejlesztésre, így nincs kilátás arra, hogy a közeljövőben változtassanak a karosszérián. Gyakorlatilag tehát a Wartburg a régi külsővel kerül forgalomba, ám ennek ellenére a karosszériaelemek nem csereszabatosak. Az idén összesen 37 ezer Trabant és Wartburg érkezik, ez utóbbi szállítása már júniusban megindul. Ugyancsak mától lehet befizetni az Opel Kadett 1300-as LS-re, a Volswagen Golfra és a BMW 316i-re is. Ezeknek az autóknak az ára már nem a magyar átlaghoz méretezett, hiszen 645, 670 ezer forintba, illetve az injektoros BMW 1.160.000 forintba kerül. Az egy hétig tartó akció során lehetőség nyűik a típusmódosításra is, vagyis akiknek már van a Merkúrnál sorszáma, azok jelentkezhetnek az új Wartburgra, illetve az imént említett három nyugati típusra. Sokakat érdekelt a legújabb Skoda, a Favorit, melynek híre jóval korábban megérkezett, mint akár a tesztkocsi. így kevés információval szolgált a Merkur vezérigazgatója. Mindenesetre annyit elmondott, hogy a Favorit küllemre nagyon elegáns, ám a motornál már felmerültek problémák. Mivel a gyár a nyugati piacon is felkínálja az új autót, ettől is függ, hogy mennyit kapunk. A Favorit legalább 40 százalékkal lesz drágább elődjénél, vagyis 250 ezer forint körül mozog majd. A Lada Samara ötajtós változata már „kopogtat az ajtón”. A Merkur erőlehaladott tárgyalást folytat a szovjet partnerrel, s ha ez eredményre vezet, valamint megoldott lesz az alkatrészellátás is az utolsó negyedévtől a hazai utakon is megjelenhet ez az autó. Az új Moszkvics tesztelése befejeződött, várhatóan az őszszel ez a típus is forgalomba kerül. Igaz elég borsos áron, mintegy 300 ezer forintért. A tájékoztatón megemlítették azt is, hogy miért volt szükség a Lada 1200-es, a Skoda 105-ös és a Zastava előjegyzésének megszüntetésére. Ezt az intézkedést az indokolta, hogy e három személygépkocsit a Merkur már nem forgalmazza, vagy csak nagyon kevés érkezik belőlük. A felajánlott típusmódosítási lehetőségeket a befizetőknek csak a fele fogadta el. így akik nem választottak, vagy visszakapják a pénzüket, vagy olyan kocsira kérhetnek módosítást, amely szerepel az ajánlati listán ám ekkor új sorszámot kapnak. Az indiai gyártmányú, három- hengeres, 800 köbcentis Maruti- ról megtudtuk, hogy az idén kétezer darabot importál a Merkur, melynek az egyharmada a napokban megérkezik. A kisautó 345 ezer forintba kerül. A sajtótájékoztatót követően a Hungaroring betonján kipróbálhattuk a kocsikat. Fotós kollegámmal egymás kezébe adtuk a volánt. S hogy egy-egy kör erejéig kiszabott tesztünk milyen eredményt hozott? Mindkettőnknek tetszett a Favorit „kidolgozása”, fürgesége, az első három fokozatban tapasztalt gyorsulása. Ugyanezt már nem mondhatjuk el a Moszkvicsról, amely hármasban padlógázzal is csak lomhán mozgott. A román Oltcit sem nyerte el igazán a tetszésünket. A Samara a tőle megszokottat nyújtotta, a plusz két ajtó végsősoron csak a kényelmet szolgálja. A Wartburg stabilitása mintha javult volna, ám az új motor talán hangosabban berreg a vártnál. Kis „termete” ellenére férős a hely a Maruti utasterében. A kocsi mozgékonyságát elsősorban a városi forgalomban lehet kamatoztatni. Természetesen a nyugati csodákba is beültünk. Ezeket hagytuk utoljára, már csak azért is, hogy maradandó élményekkel távozzunk a Hungaroringről. Mi tagadásba BMW és két „társa” lenyűgözött bennünket. Jóllehet, árukat sok honfitársunkkal egyetemben nem ránk méretezték... Budai Ferenc Bervai beszélgetés Volt egyszer egy tnunkaverseny(?) „Központilag” is bejelentették: megszűnik a munkaverseny hazánkban.” — A rádióból hallottunk róla, de nekünk a vállalatnál mostanáig sem szólt senki erről, így eszünkben sincs, hogy feloszlassuk a csapatunkat. Tavalyi eredményeink alapján nemrégiben kaptuk újabb bronz fokozatú kitüntetésünket a két ezüst, illetve egy arany után, üzemünk ’’kiváló” címét pedig éppenséggel a napokban ünnepeltük. A cég versenyszabályzatát is most, a tavasszal dolgozták át, hogy egy kicsit „felújítva”, korszerűsítve, jobban a változó körülményekhez igazítva, még inkább a kedvünkre legyen... Megszoktuk, megszerettük egymást, többségünkben már hosszú évek óta együtt dolgozunk. Jóban-rossz- ban összetartunk, mindig azon voltunk, hogy ne étje szó a „ház elejét”. S így akarjuk ezután is. A Finomszerelvénygyár egri, három műszakra osztott Schön- herz Zoltán szocialista brigádjának néhány tagjával, egy-egy harmad képviselőjével beszélgetünk a témáról: — A targoncagarázs a munkahelyünk, a belső, kis szállító- járművek karbantartása, javítása a feladatunk — lapoz élőszóban a társaság krónikájába Haisz Ferenc géplakatos, csoportvezető. — Hét taggal alakult a gárda annak idején, s tizenhét targoncát bíztak a kezünkre. Most kilen- cünknek már negyveneggyel van dolga. Ez a csoport egyben a brigád is, amely lényegében ugyanazt a tevékenységet folytatja, mint kezdetben. A műszakokban mindössze annyi a különbség, hogy időközben kicserélődött a kocsiparkunk, s van benne olyan is, amit magunk csináltunk. Jó érzés tudnunk, látnunk, hogy ma, sok esztendő után is használják a kazánházban, s még a televízióban bemutatott modern technika sem tudta kiszorítani. — Negyvenegy motoros furik megbízható gazdájának lenni önmagában sem kevés!Ám gondolom, a Bervában sem csak azért adják az elismeréseket? — A zökkenőmentes üzemeltetés természetesen korántsem minden — válaszolja Szél Zoltán autószerelő, a brigád vezetője. — Gyárunkban is figyelik, hogy miként sikerül újra meg újra eleget tenni a mindennapi megbízásnak. Cseppet sem mindegy, hogy mibe kerül a targoncák üzemképes állapota. Értékelik, ha munkánk közben például importot tudunk megtakarítani, vagy hulladékanyagot, alkatrészt, miegymást újrahasznosítani. Nos, nálunk ez is rendszeressé vált, sőt, sorozatosan túlteljesítettük, amit ígértünk... Dolgoztunk kommunista szombatokon is, s az ezeket felváltó társadalmi műszakoktól sem idegenkedünk. — Ugyanekkor a társadalmi munka egyéb területeihez is kedvünk van — veszi át a szót Varga János villanyszerelő, a brigád korábbi vezetője. — Segítettünk például a vállalatnál váratlanul mozgásképtelenné vált egyik dolgozó „talpraálh'tásában”. Amolyan kondibiciklit készítettünk a számára, hogy a szobában is megpróbálhassa újra használni a lábát. S van egy makiári patronáltunk is, akinek nemcsak az építkezését könnyítettük részvételünkkel, hanem mellette maradtunk mindmáig. Ott könnyí- tünk az életén, ahol csak tudunk. Gyakorta teszünk-veszünk valamit a háza körül vagy benne, s szívesen látjuk magunk között is egy-egy közös rendezvényünkön... Önkéntes akcióink közül azonban talán a véradást tartjuk valamennyien a legtöbbre. Volt idő, hogy egy év alatt négyszer is tű alá tartottuk a karjainkat. S társaságunk többsége ma sem hagyott fel vele, összesen tizenötször — hússzor megjelent már a vöröskeresztesek gyűjtőnapján. — Szolgálat után, három műszak mellett, családos embereknek ilyenekre is futja? — Azon vagyunk, hogy ezekre is teljék — folytatja a villany- szerelő. — Eljutottunk már nemegyszer máshová is. Jártunk BNV-ken, budapesti, székesfehérvári tapasztalatcserés kiránduláson, no meg egy sor más, közös „megmozdulásunk” emlékét is őrzi a brigádnaplónk. Vetélkedőkön, versenyeken vettünk részt, s szórakoztunk is, persze. Kollektív mozi- vagy színházlátogatásra ugyan nem nagyon törekedtünk, de például az elmúlt télen vettünk a brigádpénzből egy hízott sertést, amit levágtunk, s amikor szétosztottuk, a maradékból csaptunk egy kedves disznótort, amit azóta is emlegetünk. — Kulturális vállalásainknak megpróbáltunk parancs, előírás nélkül eleget tenni — magyarázzák szinte egyszerre. — Nem egy- egy elolvasott könyv után húzkodtuk a strigulákat, hanem inkább a szükségesebbnek tartott szakmai felfrissüléssel, megújulással törődtünk. S úgy érezzük: így a jobb. — Miért csinálták, miért csinálják? — Körülöttünk mindenki bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe, csupán a mi üzemünkben, az üzemfenntartási főosztályon, közismertebben a tmk területén tizenhat vagy tizenhét brigád dolgozik — mondják —, így egyszerűen nem hagyhattuk ezt figyelmen kívül. Aztán — mi tagadás? — ösztönözték is ezt a mozgalmat. Több-kevesebb pénz járt a különböző eredményekért, helyezésekért, s a forintokból mindig tellett valami olyanra, amihez mindannyiunknak kedve volt. Ha meg nem, hát megtoldottuk a magunkéból egy kicsit. Saját elhatározásból. Önszántunkból egyébként sok mindent tettünk. Kevésbé vártuk a biztatást, az ötleteket. Seregnyi említésre méltót talán akkor is bejegyezhettünk volna a naplónkba, ha a brigádunk „csak” a régi munkacsoport marad. 5 biztosan tudunk akkor is emlegetni egyet s mást, ha a szocialista munkaversenyről már nem beszélnek! (gyóni) Megkérdeztük: Miért nincs kölcsön, ha egyszer jár? Egy hölgy hívta fel a minap a szerkesztőségünket, s a következőket mesélte el. A fia nevére Évgyűrű-biztosítást kötöttek. Ez lehetőséget ad arra, hogy egy meghatározott idő után — természetesen, ha rendesen fizetik a biztosítási összeget — bizonyos nagyságú kölcsönt vehessenek fel. Nos, ők eleget is tettek kötelezettségeiknek, ám az Állami Biztosító fiókjánál mégsem jártak sikerrel. Ott ugyan elismerték, hogy jogosultak a kölcsönre, de ilyet adni ennek ellenére sem tudtak, mivel — mint mondták — elfogyott az erre szolgáló keret, vagyis nincs pénz. Érdeklődésünkre dr. Varga József, az Állami Biztosító Heves megyei igazgatója arról tájékoztatott, hogy mindez valóban így van, ugyanis olyan nagyságrendű volt a pénzkiáramlás az említett biztosítási formával kapcsolatosan, hogy a kölcsönfolyósítás ténylegesen akadályokba ütközik. Végleges elutasításról tehát szó sincs — tette hozzá —, ám a hölgynek — csakúgy, mint esetleges sorstársainak — várnia kell. Mit fűzhet hozzá mindehhez e sorok írója? Csupán annyit, hogy — úgy tűnik — a megállapodások nem egyformán vonatkoznak mindkét félre. Kíváncsi lennék, mit szólnának ahhoz az ÁB képviselői, ha ügyfeleik nem fizetnének időben, hanem arra kérnék a céget, legyenek nyugodtak. S főként: türelmesek... (sárhegyi) Kiosztották a BNV-díjakat Kiosztották a tavaszi BNV díjait. A beruházási javak seregszemléje alkalmából kilenc termék kapott nagydijat. Nagydíjas lett a Csepeli Szerszámgépgyártó Rt. Ultraturn UP elnevezésű precíziós esztergája; a Ferbau Fertői Építőkomponens Kft. Hung — Velux márkájú tetősíkablakja; a Kontakta Villa- mosszerelési Vállalat Propama- tic-rendszere; a Magyar Államvasutak sín- és nyomkarimakenő berendezése, valamint SK-680 jelű kenőolaja; a Pietra Épületkerámia-ipari Vállalat mázas kő- agyag-burkolólapja; a Tatabányai Szénbányák kapilláris ultraszűrője; a Tiszai Vegyi Kombinát felületkezelt ammóniumnitrátja; Werling Géza kisiparos elektrokémiai korrózió elleni védőrendszere. Vásárdíjban tizenhárom termék részesült. Videotex és Minitex a postán Folyamatosan bővíti szolgáltatásait a Magyar Posta. Februártól 30 ezer oldalnyi információhoz juthatnak az előfizetők az újonnan bevezetett Video- tex-rendszerből. Megkezdte működését a Minitex üzenettovábbító-rendszer is, amely zsebre tehető termináljaival akár az utcai telefonokon keresztül is használható. Megkezdte működését a Videotex-rendszer a postán (MTl-fotó: Pataky Zsolt) TUteáf 'Hafi hm | } Francia szakácskönyv ff Most, hogy az van — „ami”, az ember kétszer is meggondolja, bekapcsolja-e a tévét, kinyissa-e az újságot, mert úgy érzi, teljesen felesleges izgatnia magát, egyébként sincs befolyása a dolgokra. És talán érzi is, hogy folyamatosan hazudnak neki, az igaz persze, hogy mások: mások, mint azelőtt. Szóval ilyentájt a nyugalom, a csend, a fölény és az elegancia rendkívül nagy kincs. Hogyan is juthatnánk hozzá ezekhez? A megoldás egyszerű. Mindez megtalálható egy francia szakácskönyvben. (Máshol kár is keresgélni.) Néhány hete legkedveltebb olvasmányom a „Francia finomságok dióhéjban" című kötet, kiadja a Mezőgazdasági Kiadó. Mikor estére már összekeveredik a fejemben 8 — 10 nyilatkozat és vagy 14 állás- foglalás, én már nem izgatom magam. Leveszem a polcról a szakács- könyvet, hátradőlök a fotelban, és csak lapozgatok. Bevallom, a legjobban a tengeri portékákat taglaló fejezetet szeretem. A kagyló nyárson vagy a tengeri rákkal töltött őszibarack címszavaknál teljesen új dimenzióban érzem magam. Egy távoli — stiláris szempontból is igen vonzó —, mondhatni csodavilágban. A receptek — például di- joni sült békacomb, vagy a borjúmirigy bankámé módra — olvastán felszakad minden gát és kötöttség, az ember szabadnak érzi magát, olyannak, akinek a kezében van minden lehetőség. Igaz viszont, hogy a könyv magyar olvasóknak íródott, így találhatók henne kompromisszumok, úgymond kelet-európai kitételek. Mikor a hozzávalókat sorolják a szerzők, néha különös megjegyzésekre figyelhetünk fel. Ilyenekre, hogy: borjúláb (elhagyható), cal- vados (pótolható cseresznyepálinkával), vagy az, hogy — lehet konzerv is... Mindezek ellenére a kötet szinte irodalmi élményt nyújt. A mű csúcsa egyébként, mikor a receptek után ajánlatok hangzanak el az italt illetően, hogy mi illik az adott ételhez. Egy helyen vörösbort ír a szakirodalom, majd hozzáteszi: lehetőleg portóit... Ez a két szó szerintem a könyv legfontosabb része. Benne van minden, ami miatt az ember kiemelkedett az állatvilágból, ami miatt kulturált, civilizált lénynek tartjuk magunkat. Az elegancia. Szóval, ebben a francia szakácsműben benne van minden, ami — ma — nálunk hiánycikk. Én négy éve — itt a lap hasábjain — egyszer libamájjal töltött pisztrángot ajánlottam a hét vége asztalára. Kaptam is érte „kritikát”, hogy ebben a helyzetben (lám, már akkor is ilyen volt a helyzet) ilyet ajánlani, ejnye! Ma pedig mégis azt mondom, nem a töltött pisztráng idegesíti az embereket, hanem az, hogy nincs. A minőség, a magasabb szint önmagukban nem rossz dolgok, és hát legalább lássuk, legalább olvassunk róluk. Most, hogy gasztronómiai gondolatokat vetek papírra, megéheztem kissé. Azt hiszem, ha befejezem az írást, kimegyek a konyhába. Enni fogok. Jó vastag kenyeret szelek, és rárakok tán még két szelet parizert is. Aztán arra gondolok majd: milyen jólenne meginni hozzá egy pohár bort. Lehetőleg portóit... Havas András
