Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

4.

KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS

NÉPÚJSÁG, 1989. május 15., hétfő

Mire elég az iskolai segélykeret ?

Ismeretes, hogy február 1-jé- től megváltoztak a gyermekétkeztetési térítési díjak, a nyersanyagnormához igazítva egységesen napi 28 Ft-ban állapították meg azokat. Az eltelt néhány hét tapasztalatai alapján már számba vehető, hogy az intézkedés — a szociálpolitikai kedvezmények ellenére — milyen társadalmi hatást váltott ki. Erről kérdeztük Kelemen Elemért, a Művelődési Minisztérium alapfokú nevelési főosztályának vezetőjét.

— A térítési dijak emelése az életviszonyok általános romlása, a gyermeknevelés növekvő költségei közepette nagy feszültséget teremtett a szülők körében és valóságos ostromállapotot idézett elő az iskolákban — mondta Kelemen Elemér. Az intézkedés példa arra, ahogyan a költségvetési kiadásokat csökkenteni kívánó állam a terheket különböző pénzügyi manőverekkel a szülőkre akarja áthárítani. A piacosítást — tehát a tényleges ráfordítást tükröző árak alkalmazását — ott akaijuk elkezdeni, ahol más, fejlettebb országok abbahagyják. Piacfikciókhoz kapcsolódva próbálunk megoldani problémákat, amihez azonban nincs meg a fizetőképes kereslet.

— Melyik réteget érintette hátrányosan ez az intézkedés, s az eddigi információk szerint hányán mondták le a napközis ellátást?

— A díjemelés az alacsony jövedelmű rétegeket érintette. A nehéz anyagi körülmények között élő egy- és kétgyermekes családok, s főleg a gyermekeit egyedül nevelő szülők esetében gyermekenként átlag havi 70 — 160 Ft-tal növekedett a kiadás. (De például, aki eddig egyedülállóként 360 Ft-ot fizetett havonta, az most 560 Ft-ot fizet egy gyermek után.) Figyelmeztető jel, hogy a létminimum, illetve a társadalmi minimum szintjén élők 20 százaléka neveli gyermekeink 40 százalékát. Ebben a rétegben tapasztalható egyébként a legnagyobb idegenkedés a segélykéréstől, az ezzel együttjáró bürokratikus, olykor megalázó tortúráktól. Tapasztalataink szerint a napközis ellátásban országosan 8—10 százalékos a lemorzsolódás. A szélsőségek azonban igen nagyok. Súlyos gond, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik nemcsak a napköziből, hanem az étkezésből is kimaradnak. Itt az iskoláknak a hagyományos gyermekvédelmen kívül operatív feladataik is vannak.

— Elegendő az a szociálpolitikai segélykeret, amelyet az iskolák felhasználhatnak ?

— Semmi esetre sem! A 100 millió forint információnk szerint az igények egyötöd — egyha- todát fedezi. Ennél lényegesen több pénzre lenne szükség. A megyei jelzések ezt igazolják. Például Fejér megyében az igények egyharmadát, Csongrád- ban egyötödét, Somogybán egy- hatodát tudják az iskolák a segélykeretből kielégíteni. Ebből következően a rászorultság elvének érvényesítése komoly feszültségekhez vezet az iskolák és a szülők között.

Egyébként vannak olyanok is, akik nem jelentkeznek segélyért, a már korábban említettek miatt. Ezek a rászorultak egy — két százalékát teszik ki. Meg kell említenem, hogy az iskolák nagyon későn kapták meg a lebontott pénzügyi keretet, s félő volt, hogy a kedvezményeket esetleg költségeik terhére kell biztosítaniuk. Joggal érezhették tehát, hogy a költségvetési kiadások csökkentése a helyi feltételek romlásával jár majd. Vagyis az iskolai működés feltételeit kell feláldozniuk az intézkedés hatásaként. Ezért hivatkoztam az ostromállapotra.

— Mit lehetne tenni azért, hogy a szülők terhei legalább ezen a területen csökkenjenek?

— A kérdés megnyugtató megoldását csakis a pénzügyi és a szociálpolitikai szempontokat, valamint a társadalompolitikai kedvezményeket együttesen mérlegelő, távlataiban az ingyenesség felé haladó megoldásokban látom. Első — ma reálisan megvalósítható — lépésként a jelenlegi 100 milliós pénzügyi keretet kellene 5 — 6-szorosára növelni. Ezzel meg lehetne teremteni a gyermekvédelmi szempontokat is felelősséggel kezelő és bürokráciamentes iskolai szociálpolitika pénzügyi alapjait. Olyan iskolai költségkeretre gondolok, amelyből a helyi viszonyok ismeretében rugalmasan, gyorsan és közvetlenül a gyermeket érintő módon lehetne segélyezni ott, ahol szükség van rá. Végleges megoldásnak azonban csak a teljes körű ingyenességet tartom. A gyerekeknek alanyi jogon járjon a szociálpolitikai kedvezmény!

— Itt említem meg, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztériummal közösen ezt a javaslatot kívánjuk még ebben az évben a kormány elé terjeszteni.

Sz. B.

Kölyökrádió

Fletente háromszor jelentkezik Kölyökrádió címmel az ifjúsági osztály műsora, amelynek készítésében a felnőttek mellett gyerekek is részt vesznek.

Martos Eta műsorvezető, Fenyő Katalin felelős szerkesztő, valamint Knízner Péter és Gál Bori diákok

(MTI-fotó: Hámor Szabolcs)

Az Ifjúsági Ház gyermekszínházi előadást rendezett. Ősbemutatóként láthattuk György Ágnesnek, Gombatündér eltűnik című kétrészes mesekrimijét. Mindez május hetedikén történt, délelőtt.

. Azért mondjuk, hogy mindezt láttuk, mert ez a csaknem kétórás iskolások által lepörgetett mesejáték jóval több annál, mint amit végignéztünk, végighallottunk. Elsősorban is egy darab, amit a Gárdonyi Géza Színház dramaturgja írt és rendezett. Az Ifjúsági Ház gyermekszínjátszói, az I. sz. általános iskola énekkara és SZŐTTES néptánccsoportja — a pedagógusok dr. Tasiné Tóth Etelka, Vágásiné Vajda Rózsa és Kovács Tibor — belefogtak valamibe, aminek a terhét, értékét talán az első pillanatban maguk sem fogták fel egészen. Színházat játszani olyan felelősséggel, mint a felnőttek vagy még nagyobbal, egyáltalán megerőltető munka a gyerekeknek. Akik a mai agyonzsúfolt időbeosztásukban szinte könyökvédős tisztviselőként élnek az iskola és a szülői ház közötti ingajáratban. Sok mindennek meg akarnak felelni, amit a nyakukba önt a rosszul szervezett és megoldatlan kérdéseivel egyáltalán nem szórakoztató oktatás. Hogy a mélyebb értelmű, az átgondolt nevelés hiányáról most ne ejtsünk szót.

Akkor jön egy dramaturg, és elhatározza, hogy a lelkiismeretére hallgatva elindít valamit. Kiválaszt jó néhány tehetséges gyereket meg a helyet, ahol az ötletet befogadják, és eljátszat egy csaknem kétórás darabot — a gyerekekkel. Aki fogfalkozott valaha is színházzal, az tudja igazán értékelni ezt a fáradozást. Itt a legkevesebb gond talán a bájos darab megírásával lehetett. Ezeket a gyerekeket ugyanis el kellett vezetnie a rendezői feladatot is vállaló György Ágnesnek a kedves mese, a tiszta jellemek megértéséig. Addig is, amíg elfogadták, hogy ők most nem szerepelnek, nemcsak egy iskolai feladatot oldanak meg, nem azért állítják a reflektor elé őket, hogy anyuka meg apuka nézhesse őket — bár ez sem értéktelen szempont az ügyben: be kell lát- niok, hogy itt mindenki fontos, mindenki nélülözhetetlen. A játéknak éppen az a szépsége, hogy az első mozzanattól az utolsó gondolatig mindenki egy célnak veti magát alá, éspedig: a kisközösség összetartó erejét kell elhitetni azokkal, akik netán manapság végleg elszoktak volna az érzelmi kötődésektől. Netán a szeretettől. Életképek váltják itt egymást, „humanizálva” az állatvilágot, a természet és az élet legnyilvánvalóbb törvényeit, a lélekben végbemenő események szimbolikáját kell itt megjeleníteni, hogy aztán végül is láthatóvá legyen: akkor van — ha csak múló percekre is — az a nyugodalom, béke a kicsinyke kis világban is, ha rend van. És ez a boldogság maga. A mese-krimi Gomba Tündi eltűnése és megtalálása körül forog. Itt nemcsak a jó vég, a játék megnyugtató befejezése a lényeg; sokkal inkább az, amit közben a gyerekek megtanulnak, átélnek. Ä szeretet parancsa nem legenda, legalább is nem szabad, hogy azzá legyen. Miközben logikailag is jól felépített dikciókat tálalnak a gyermekszínészek egymás elé, maguk is értik, honnan fúj a szél. Vagy legalább is azt, honnan kellene fújnia.

Reméljük, az Ifjúsági Ház, a szerző és rendező György Ágnes

László színművész látta el, a zenei feldolgozást Kátai László vállalta. A többi a gyerekeké. Volt, mint Tabódi Zsuzsi, Menyhárt Zita, Magyar Éva, Kormos A netta és Fridél Veronika, aki két alakítással is kirukkolhatott. Átvenni és cserélni a felnőtt szerepek logikáját, a jellem, a hivatás jellegzetességeinek megmutatását — számukra igencsak tanulságos próbatétel lehetett. Dobróka Zita tündérségét és életét szolgálták-féltették még Hliva Mari — ő képviselte a játék logikáját —, Berzeviczy Judit, a két Kleszó-testvér, Mariann és Tündi, Kulcsár Anikó és Nagy Krisztina.

A közönség és az iskola most fedezte fel ennek a nagy hagyományú iskolai színjátéknak az erejét, nevelő hatását. Azért neveznénk ezt a játékot alkotó-nevelő moralitásnak is, mert szeretnénk hinni, hogy ez az újrakezdés virágba szökik. A diákok és nemcsak az általános iskolások, felfogják, mit jelent belebújni egy játék erejéig egy addig ismeretlen ember leikébe és bőrébe, megélni azt, ami velünk is mindannyiunkkal megtörténhetik.

Farkas András

(Jakab

László

felvételei)

kellőképpen felmérték, mekkorajelentőségű lehet ez az indítás. Mert itt nem többről van szó, de nem is kevesebbről, mint az iskoladráma meghonosításáról. Újólag. Mert ebben a városban, a XVIII. századtól kezdve fel egészen a második világháború végéig mentek az iskoladrámák. Tudunk nagy sikerű darabokról, sőt olyanról is, amikor az egri gimnáziumban a századelőn — lévén kéznél zenekar is, énekesek is — operakivonatokat láttat- tak-szólaltattak meg a színházért, a zenéért, az esztétikáért és a minden irányú nevelésért sokat áldozó szerzetes atyák. És évente! Nem maximalista nézet, ha azt mondjuk, ma is ráfér a színi játszadozás a diákságra. Megtanulja az irodalmi nyelvet, felismeri, hogy a jellem nem papírra írt szöveg, hanem létező valóság, és minél jobban megismerjük ezt a valóságot, annál jobb nekünk. Megtanulják a mozgást, a gesztusok értékét- és egymáshoz fűződő kapcsolataik rendjét.

Mindezzel György Ágnest és az Ifjúsági Házat dicsérjük. És a pedagógusokat, akik szövetségeseivé váltak az alkotóknak. A Beszélő szerepkörét Bicskei Kiss

Az Ifjúsági Ház színpadán

Iskoladráma, moralitás?

Angyal Banditól Vidrócki Marciig

Küllős Imola: Betyárok könyve

Minden korban voltak és vannak a társadalmon és törvényen kívül élő emberek. Egyik tipikus képviselőjük a betyár. Alakja köré Európaszerte gazdag folklórhagyomány — monda, dal, ballada ép népi hiedelem — kapcsolódik, de előfordul a népművészeti ábrázolásokban, irodalmi és képzőművészeti feldolgozásokban is. A néphagyományban eszményített kép maradt fenn róla az utóbbi 150 évben, amelyben legendás hősként jelent meg, akit az Isten is azért teremtett, hogy a szegények jogaiért kiáll- jon, és sorsán — mégha törvény- sértő módon is — könnyítsen. Romantikusan, de mindenképpen rokonszenves figuraként jelent meg a pusztában vágtázó, a pandúrok üldözte, a csárdában mulatozó vagy a börtönben, siralomházban búsuló betyár a XIX. század magyar képzőművészetében (pl. Jankó János és Munkácsy Mihály rajzain).

Küllős Imola saját gyűjtései, múzeumi adattárak ismeretlen forrásai és törvényszéki, levéltári anyag felhasználásával foglalja össze mindazt, amit e törvényen kívüliekről tudunk vagy sejtünk. A költészet és valóság együtt szerepel a könyvben, ezáltal kaphat reális képet az olvasó erről a társadalmi rétegről. Egy történeti bevezetőből megtudhatjuk a jellegzetesen magyarnak tartott betyárokról, hogy Európaszerte megtalálhatók. A feudalizmus korában szinte minden népnek volt ilyen, a fennálló társadalmi rend ellen lázadó rétege (Robin Hood, Juraj Jánosik stb.), s ezek Közép- és Kelet-Európábán az idegen elnyomók elleni harc szimbólumaivá is váltak. Magyarországon a XIX. században élte fénykorát a betyárvilág. Kialakulásának főbb okai között az általános elszegényedést és létbizonytalanságot, az idegen elnyomó hatalom hadseregében való

katonáskodás megtagadását, valamint a függetlenségi harcok (Rákóczi-szabadságharc, 1848/ 49-es szabadságharc) leverése után bujdosást említhetjük. A XIX. század végi megszűnésében a kapitalizálódó gazdasági körülmények mellett a jól szervezett bűnüldöző és igazságügyi apparátus is közrejátszott.

A betyár szavunk jelentésváltozatainak vizsgálata után a szerző a népdalokban és balladákban megjelenő betyárképet mutatja be. Megállapítja, hogy ezek gyökere a XVII.-XVIII. századi latorköltészetben is megtalálható. A dalokban, balladákban és epikus énekekben három különböző konfliktushelyzet kulcsfigurája: hol magános lázadóként, független személyiségként ábrázolják; hol a társadalmi igazságtalanságok ellen lép fel; vagy mint a szociális igazságszolgáltatás képviselője szerepel.

A könyv második, terjedelmesebb része az országos hírnek mellett a helyi ismeretségiű betyárok alakját is bemutatja. A főbb életrajzi adatok után a népköltészeti alkotásokat, a törvényszéki iratokat és a ponyvairodaimat is felhasználja a szerző egy-egy porté; jellemrajz megalkotásához. így hosszabb fejezet foglalkozik a Palócföld leghíressebb alakjával, Vidrócki Marcival is, akinek emlékére 1986-ban fejfát állítottak az egri Rókus temetőben, ahová 1873-ban eltemették.

A sok új forrásanyagot felhasználó, összehasonlító-törté- neti szemléletű kötet a költészet és valóság együttes vizsgálatával hoz új eredményeket. Ugyanakkor a bőséges népköltészeti és irodalmi példák, rajzok és nép- művészeti illusztrációk révén az érdeklődő olvasó számára is élményt jelenthet. (Mezőgazdasági Kiadó)

Petercsák Tivadar

N

N

»1

!

5

• ■ •*

I

;

<

k

S

5

c

ff

I

u

h

•u

1

d

u

c