Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-10 / 83. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. április 10., hétfő 3 GAZDASÁG — TÁRSADALOM Demokráciát az alkotmányozásban Az alkotmányok mindig a for­dulópontok idején jönnek létre. A gondolat — amelyre a történe­lem számos példát szolgáltatott — Kulcsár Kálmán igazságügyi minisztertől származik. Napja­ink politikai forrásában különös­képp igaz ez a mondás. Ma már az 1949. évi XX. törvény — mó­dosításaival együtt — nem állja az idő próbáját. Épp a társada­lom nyugalma érdekében kell megteremteni az új alaptörvényt — tartják a jogalkotás szakembe­rei. S rendre hozzáteszik: megal­kotása elképzelhetetlen a valósá­gos demokráciát jellemzőfeltéte­lek, körülmények híján! Azok az elgondolások, külön­féle kételyekre válaszokat kereső tételek, amelyek most a készülő alkotmány koncepciójában ta­lálhatók, igazán akkor válhatnak hatásosakká, ha az országban minél szélesebb körben megis­merhetők, megvitathatok. Ez vezérelte a szervezőket a Heves Megyei Főügyészségről és az MSZMP megyei oktatási igazga­tóságáról, hogy nyíft eszmecseré­re biztosítsanak lehetőséget helyi szakembereknek olyan alkot­mányjogászokkal, mint dr. Schmidt Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékve­zető egyetemi tanára, dr. Kuko- relli István, a tanszék docense és dr. Takács Imre, a Jogi Tovább­képző Intézet igazgatója. Kérdések és kételyek Az alkotmányozás szakava­tott értői nem pusztán gondolat- ébresztőnek szánják kérdéseiket, kétségeiket most, az előkészítés időszakában. Az viszont tény, a szakma nyelvén ők képesek le­ginkább megfogalmazni vala­mennyiünk kívánalmait. Schmidt professzor például ezt: vajon hol húzható meg a határ a társadalom állami rendszere és annak az államtól való megvédé­se között? Mi a garanciája an­nak, hogy változzék a képviselet helyi szerepe, formája, egyálta­lán megjelenhessen a pluraliz­mus a politikai életben, az új alapjogszabályban ? S ott a jogállamiság. A múlt­ból indul ki Takács Imre nézete, amely szerint a jogintézmények tekintélyvesztése nálunk a szo­cialista berendezkedés kialaku­lásánál gyökerezik. Történelmi okai vannak, hiszen a munkás- mozgalom törekvései egykoron beleütköztek a régi intézmé­nyekbe. Ez magával hozta szük­ségszerű felváltásukat újakkal. Csak hát nem biztos, hogy ez minden esetben helyénvaló volt. (A bíróságokkal szemben még ma is tapasztalható idegenkedés például abból az időből való, amikor a szocialista eszmék mi­att sokan elítéltettek...) Ugyan­akkor — nyilvánvalóan — lebe­csült érték lett a jog társadalom­szervező ereje is. (A tulajdonjog így veszítette el jelentőségét. Mi­ként sok más, egyébként hasznos megoldás...) A jelenlegi koncep­ció a szilárd jogintézmények mel­le //teszi le a voksot! Garanciákat akar adni az állampolgároknak például a bírói hatalom függet­lenné tételével, a közigazgatási bíráskodás bevezetésével. A létező hatalmi struktúra le­bontása és az új felépítése. Ez az a folyamat, amelynek ma az alkot­mányozás során végbe kell men­nie. Kukorelli István ezt látja leg­fontosabbnak. Egyelőre azonban kétségek között: lehetséges-e ez békésen? Elképzelhető-e, hogy teljes körű alkotmányozásban gondolkozzunk? A békés útra most alapot ad a mai nemzetközi környezet, a gyülekezési és egye­sülési, valamint a párttörvény ré­vén is meglévő honi civil társada­lom, a politikai nyilvánosság fej­lődése, és nemkülönben az, hogy mind erőteljesebb az MSZMP re- formszámya. Ami pedig a teljes­körűséget illeti, vélhetően és lát­hatóan: nincs más választásunk! A hatalom embere ­Emberi jogainkból fakadó igény: a készülő alkotmány szer­kezetében elsődlegessége legyen a népszuverenitás, az állampol­gári jogok deklarálásának. Ez­után következzék csak a közha­talom kifejezése. Nem mellékes a jövő szem­pontjából az egyén és a hatalom viszonya. Manapság főleg elő­térbe kerül ez a problémakör — épp a jogállam megteremtésének kapcsán. Vajon meddig terjed az állami szervek hatalma? Ki ala­kítja ki az államhatalmat korlá­tozó jogi hatalmat? Kérdések, kérdések. Korántsem feleslege­sek. Mert mondjuk, ha a hatalmi apparátus és az állampolgár kö­zött összeütközés van, természe­tes lenne a követelmény, hogy ne az előbbi állapítsa meg önhatal­múan, mely jogosultságok illes­sék bármelyiküket is. Az ilyen vi­ták tisztázására álljon ott — az el­képzelések szerint — a közigaz­gatási bíróság. Napjainkban szintén gyakori felvetés: szükség van-e egyáltalán ekkora létszá­mú apparátusokra? Tény, hogy a leépítés már megkezdődött, ám ebben is a racionális érvek kere­sendők. Világossá kell tenni, me­lyek azok a funkciók, amelyeket ma államilag el kell látni. Még pontosabban: hol váltható fel az állam a társadalmi autonóm mozgással? S ha már a hatalmi viszonyok­ról esik szó, megfontolásra érde­mes Schmidt Péter gondolata: a A félelem nélküli Az Országgyűlés kapcsán óhatatlanul felmerül egy újabb kérdés: a jelenlegi parlament al­kalmas-e — mindenekelőtt ösz- szetételét tekintve — az új alkot­mány létrehozására? A körültekintően gondolko­dók és cselekvők válasza egyér­telmű: nem! Leginkább azért nem, mert az 1985-ben megvá­lasztott parlament nem képes visszatükrözni a társadalom egé­szének véleményét. Jó néhányan felemlítik egy társadalmi kon­szenzus szükségességét, amelyet nem feltétlenül a felségjelvények milyenségében kell megteremte­- az ember hatalma kelet-európai szocialista orszá­gokban a szerkezeti gondok nem mai keletűek. Itthon például az 1968-as gazdasági reform magá­val hozta a politikait is. Majd 1986-87-re egyértelművé vált, hogy a reformok zsákutcába ju­tása, a hatalmi centrum változat­lansága szembekerült az önálló gazdasággal. Ezt egyébként a ta­valyi pártértekezlet is kimondta. Ugyancsak figyelemre méltó kérdés: létezhet-e hazánkban — úgymond — profi képviselet? Az egyre inkább bebizonyosodó tény, hogy manapság mind na­gyobb teher hárul a honatyákra. Elég megemlíteni, hogy amíg a pangás éveiben a parlament évente átlagban három-négy tör­vényt alkotott, az elmúlt eszten­dőben már huszonhatot, erre az évre pedig 4p-50, magas rendű jogforrás megszületése várható. Egyszóval, a hivatásos képviselő kétségkívül nagyobb összponto­sítással, ismereteinek folytonos gyarapításával, s ily módon meg­fontoltabban vehetne részt az or­szág sorsának alakításában. Ma még azonban az is felvetődik: a jelenlegi képviselők közül sokan töltenek be fontos gyár- és intéz­ményvezetői posztokat, illetve végeznek lényeges tevékenysé­get saját területeiken. Egy csa­pásra tehát „profivá” nemigen válhatnának. A holnap problé­májáról van szó, de abban egyet­érthetünk: elkerülhetetlen do­logról. élet alapszabálya ni, sokkal inkább abban, ki gya­korolja a hatalmat. Félő, hogy e téren még kevés az igazán tuda­tos törekvés. Mint ahogy nagy horderejű feladat — és nem is tá­voli — a különböző pártok meg­egyezésén alapuló új választójo­gi törvény megalkotása. A szakemberek úgy vélik: az alkotmányozást nem szabad el­kapkodni. Legalább egy esztendei előkészítés felelne meg annak a természetes igénynek, hogy olyan alaptörvényünk szülessen, amely biztosítéka lesz a demokrácia lé­nyegének: a félelem nélküli élet­nek. Szalay Zoltán Gazdaságpolitika — feszültségpontokkal (111/1.) „A pártmunka tartalma és formája átalakulóban van..." Avagy: mit tartalmaz az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottságának helyzetértékelése? Izgalmas olvasmánnyá vál­tak napjainkban azok a többnyire terjedelmes je­lentések, beszámolók, elő­terjesztések, amelyek — jócskán eltérve a korábbi gyakorlattól — nem az író­asztalnál születtek, hanem a szó szoros értelmében az Élet kényszerítette ki őket. Figyelemre méltóak e hely­zetértékelések, mert min­den soruk ezernyi szállal kötődik a hétköznapjaink­hoz. hűen tükrözve a gaz­daság, a társadalom, a köz­élet mai állapotát. Az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottsága egy korábbi ülésén is ilyen értékelést vitatott meg, s tárt a nyilvánosság elé, hiszen a mátrai városról, a körzetébe tar­tozó 23 településről, s az ezen a területen tevékenykedő jelentős gazdasági egységek eredményei­ről, gondjairól volt szó. Arról, hogy szűkebb hazánknak ez a te­rülete sem mentes gazdasági éle­tünk feszültségeitől. Ebből kiin­dulva vettük sorra ezeket a fe­szültséggócokat Tóth Istvánnal, a városi pártbizottság titkárával, hogy felvázoljuk a testület, a párttagság álláspontját, teendőit a sürgető kérdések megoldásá­ban. Naprakész értékelés A naprakész értékelés kiindu­lási pontja egyértelmű: miként fogalmazta meg a közelmúltban lezajlott városi pártértekezlet a körzet gazdaságpolitikai helyze­tét? — Az országos helyzethez vi­szonyítva kiegyensúlyozott a gazdaság, válságágazat nincs, alapvető foglalkoztatási nehéz­ségek nem jelentkeznek, de itt is vannak nehéz helyzetben lévő vállalatok. Meg kell állapíta­nunk, hogy a gazdaságirányítási rendszer ellentmondásai és saját munkánk gyengeségei miatt a város és környéke gazdaságában a tervezett fordulat nem követke­zett be. A legnagyobb vállalatok, gyárak helyzete, jövője kimon­dottan ellentmondásos. Ennek az oka döntően a következetlen vagy a hibás gazdaságpolitikai döntésekre, illetve a vállalati központok és a körzetben lévő gyárak együttműködési zavarai­ra vezethető vissza — utalt rá a pártértekezlet megállapításaira Tóth István, majd kiemelte: a termelőszférában a munka fo­lyamatos, de a termelés szerény mértékben fejlődött. A gazdasági egységek közül néhány vesztesé­gessé vált, s jelenleg — és várha­tóan — egyre több likviditási gondokkal küzd. Ez a helyzet körültekintő lépéseket kíván mind a gazdasági vezetéstől, mind pedig a felelős pártszer­vektől és szervezetektől. — Milyen álláspontra helyez­kedett az értékelés kapcsán a vá­rosi pártbizottság? — Munkamódszerében a pártbizottság az elvi orientálásra helyezte a hangsúlyt, kerülte a termelésbe való operatív beavat­kozást a politikai feszültségeket okozó gazdasági problémák fel­tárásában. A megoldásban szük­ségesnek tartotta azonban a ko­ordinációs szerep vállalását. A gazdaságpolitikai munka tartal­ma és formája napjainkban át­alakulóban van, bizonyos szem­pontból érthető tehát, hogy ta­nácstalanság, útkeresés, eseten­ként félreértés vagy elbizonyta­lanodás tapasztalható... A gazdasági nehézségek alapjai Mint szó volt róla, a pártbi­zottság eddig sem volt — s ezután sem lesz — a konkrét beavatko­zás híve, de a visszahúzó ténye­ket politikai kérdésként kezelik akkor, ha már olyan intézkedé­seket igényelnek, amelyek ösz- szességében több területet is érintenek: például az árak és bé­rek, a felvásárlási és fogyasztói árak ellentétei, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar eltérő érde­kei, a központi vállalatok és az üzemegységek közötti informá­cióáramlás hiányosságai stb. Fel­tétlenül jelezniük szükséges a maguk lehetőségeihez képest — s a vállalati, üzemi pártbizottsá­gok, szervezetek önállóságának keretein belül — a területen ki­alakult feszültségek alapvető okait. — Melyek azok, amelyek nö­velik a gazdasági nehézségeinket Gyöngyös térségében ? — Sorba szedve néhányat ezek közül: a tiszta jövedelem el­vonása az ár- és adórendszer út­ján, a műszaki fejlesztést, a ter­mékszerkezet-váltást akadályo­zó forráshiány, a nem helyi köz­pontú gépipari egységek sajátos helyzete, a szabályzók teljesít­mény-visszatartó szerepe, a vál­lalati stratégiák elbizonytalano­dása, a váltók korlátozott pénz­funkciója vagy a szerződéses fe­gyelem lazasága. De jelentősen befolyásolja az adott gazdaság eredményességét a vezetői mun­ka színvonala, a szakemberhi­ány, a belső érdekeltségi rend­szer léte és működésének haté­konysága. Vagy az utóbbi időben nem kellően egyeztetett ipar- és energiapolitikai koncepciók végrehajtásának következmé­nyei, s nem utolsósorban az ag­rárpolitika és az ágazat gazdasági környezetének ellentéte. Tu­dom, kissé száraznak tűnik mindez, de mint általános jel­lemzőkre, mindenképpen utal­nunk kellett. A térségben meglé­vő — s a későbbiekben konkré­tan elemzett — példák viszont igazolják majd, hogy a gazdasági gondok mindegyike tévedhetet- lenül visszavezethető ezekre. Akár az ipart, akár a mezőgazda­ságot, vagy netán a lakosság han­gulatát befolyásoló településfej­lesztést tekintjük is... (Folytatjuk) Szilvás István Viták és dilemmák ... hogy ismét húzóágazat lehessen! Éveken át úgy tartottuk számon, úgy beszéltünk róla, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság húzóágazata a népgazdaság­nak. Kétségtelen, az 1970-es években így is volt, és nemzet­közileg is elismerést vívott ki. Ám a nyolcvanas évek első felében előtört válság, a kedvezőtlen tünetek, amelyek az egész népgazdaságot elérték, a mezőgazdaságot és az élel­miszeripart sem hagyták érintetlenül. Az ágazat fejlődési folyamata megtört, amely különösen az elmúlt két eszten­dőben éreztette kedvezőtlen hatását. Ezért is nagy jelentőségű, hogy az MSZMP Központi Bi­zottsága február 20 — 21-i ülé­sén megtárgyalta az agrárpoliti­ka helyzetét, és megfogalmazta erre vonatkozó új elképzeléseit. Ez utóbbiakat országos vitára is bocsátotta. Ezekben a hetekben tehát viták és polémiák részesei lehetünk megyeszerte is. Politi­kusok, üzemi szakemberek, tu­dományos kutatók, oktatók — elsősorban az említett terület szakértői — mondanak véle­ményt a párt új agrárpolitikai té­ziseiről, javaslatokkal, kiegészí­tésekkel látják el. Ha történelmi léptékkel vizs­gáljuk, az MSZMP 1957-es ag­rárpolitikai tézisei hosszú távon jól segítették a magyar mezőgaz­daság és élelmiszeripar fejlődé­sét. Jelentős szakaszai, állomásai vannak ennek, ám számtalan hi­bája, gondja is akad. Mindezeket korrekt szándékkal, a megújítás reményében feltárták az új ag­rárpolitikai elképzelések. Miről is van szó? Mindenekelőtt a fő cél továbbra is az, mint az elmúlt évtizedekben, hogy a magyar ag­rárpolitika tegye lehetővé a la­kosság élelmiszerekkel való ki­egyensúlyozott ellátását, az ága­zat biztosítson aktív export-im­port egyenleget, miközben ter­mészeti környezetet védve nö­velje a termelés hatékonyságát és jövedelemtermelő képességét. Nem kevésbé járuljon hozzá a falvak népességmegtartó képes­ségének fenntartásához. Manapság, amikor a szocia­lista piacgazdaság megteremté­sén munkálkodunk, nem képzel­hető el, hogy az agrárágazat eb­ből kimaradjon. Sőt, a fejlesztés hosszabb távon is a többszektorú mezőgazdasággal, így az állami gazdaságokkal, a termelőszövet­kezetekkel, a magán- és vegyes tulajdon jelenlétével képzelhető el. A nagyüzemek tehát megtart­ják vezető szerepüket, de bennük és mellettük terjednek a csopor­tos családi és egyéni vállalkozá­sok. A belső érdekeltségi rend­szert tehát úgy kell alakítani, hogy az a csoportokat és egyéne­ket szolgálja, munkájuk eredmé­nyein keresztül. Az új társasági törvény jó le­hetőséget kínál arra, hogy a jövő­ben elmélyültebbé váljon a me­zőgazdasági alapanyag-terme­lés, a feldolgozás és az értékesí­tés folyamata, egymásra épültsé- ge, a kölcsönös kockázatvállalá­son alapuló kapcsolatok fejlesz­tése. Ez pedig feltételezi az agrár- termelésen belül is a szerkezet- váltást, nem kevésbé az élelmi­szer-ipari feldolgozás korszerű­sítését, az eladható, jó minőségű és megfelelően csomagolt termé­kek körének bővítését. Vita van arról, hogy a földnek legyen ára, forgalmi értéke, tehát a valóságos piaci viszonyok has­sanak rá. Mint a mezőgazdaság alapvető termelőeszköze, nyil­ván a forgalom tárgya lesz, sze­mélyes használata és tulajdonlá­sa is megvalósulhat. Ezt legin­kább a társasági törvény adta le­hetőségek ösztönzik majd. Elen­gedhetetlen az is, hogy az élelmi­szer-gazdaság szabályozása il­leszkedjen a népgazdaság általá­nos rendszeréhez, de továbbra is vegye figyelembe a termelés sa­játosságait, tehát az árak átlagos­nál alacsonyabb jövedelemtar­talmát, a termelés szezonalitását, eszközigényességét, a befekteté­sek hosszabb megtérülési idejét. Örvendetes, hogy az új agrár- politikai elképzelések is megkü­lönböztetett figyelmet fordítanak a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú területek fejlesztésére, ame­lyet egyébként össztársadalmi feladatnak tekint! Fontos, hogy a tartósan pénzügyi gondokkal küzdő gazdaságok helyzetét központi intézkedésekkel segít­sék. Ahol viszont a huzamos gaz­dasági egyensúly nem teremthe­tő meg, ott az adott terület más szervezeti formában való hasz­nosítására törekedjenek. Ahhoz, hogy élelmiszer-gazdaságunk is­mét húzóágazat lehessen, elen­gedhetetlen az anyagi-műszaki ellátás javítása, hogy a modern agrártudomány eredményei: a nemesített növény- és állatfajták, a kialakított speciális technológi­ák, sőt a biotechnológiai mód­szerek az eddigeknél gyorsabb alkalmazást nyerjenek. Ebben természetesen a nemzetközi együttműködésre is szükség van a hazai eredmények hasznosítása mellett, alapozva a mezőgazda­ságban és az élelmiszeriparban dolgozók munkakultúrájára, vállalkozókészségére. Az új agrárpolitika tehát lé­nyegében egész társadalmunkat érinti. Nagy horderejű döntés vi­tájánál tartunk. Fontos, hogy széles körű egyeztetés, párbe­széd alapján formálódjon, majd pedig váljon mindannyiunk hasznos nemzeti programjává. Mentusz Károly Osztrák gépekkel kokszosítják Rizs­héjból deviza Karbonrizs Kft. néven a rizs­héj devizát hozó értékesítésére alapított vegyes vállalatot a Szol­nok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat egy bécsi székhelyű osztrák céggel. A vál­lalat karcagi üzemében évente a rizs hántolásakor mintegy ötezer tonna élelmiszeripari hulladék keletkezik, amelyet eddig a tég­lagyárak vásároltak meg az ége­tett termékek porózusságának biztosítására. ' Szilíciumdioxid tartalma miatt azonban ennél sokkal többet ér, csupán e vegyü- let hasznosításának a módját kel­lett megteremteni. Ehhez ad az e területen szakmai tapasztalatok­kal rendelkező külföldi partner berendezéseket, technológiát és működötökét, amely a vegyes vállalat huszonötmillió forintos induló vagyonának több mint negyven százalékát teszi ki. A karcagi hántolóüzemben kelet­kező rizshéjat a jövőben osztrák gépekkel kokszosítják, s azt vá­sárolja meg a bécsi cég, évente karbantartott, garantált áron a Szolnok Megyei GMV-től. A kokszosított rizshéjat egyébként az NSZK-ba exportálják, ahol a nagy tisztaságú, szilíciumtartal­mú acélok előállításánál hasz­nálják fel. A cégbírósági bejegyzés után Karcagon azonnal hozzákezde­nek a rizshántolási technológiá­hoz szorosan kapcsolódó beru­házás kivitelezéséhez, s már az idei rizstermés feldolgozásakor megkezdik e tevékenységüket. A számítások szerint a vállalkozás mintegy tíz százalékos hasznot hoz majd deviiában a vegyes vál­lalatnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom