Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 8., szombat 5. Kakasok földjén Az idősek szívesen vállalják a parkosítást Átányi csendben A búbos kemence Négy fertályban, de ha kell — egy lélekkel Körséta Átányban A borongós, esőre hajit) kora tavaszi nap Átányban is házaikba űzi az embereket. Csak a fémkakas forog a szélben szenvtelenül a református templom tornyának csúcsán. Szép időben a harangok mellől Hevesig is ellátni. Most legfeljebb egy tűz füstjét észlelnénk a faluban. Szerencsére a lángok is a helyükön maradnak. Ám ha mégis fellobbannának, az itt élőknek elég lenne néhány kondítás, máris rohannának a helyszínre. A település mind a négy fertályának saját harangjele van. A lakók pedig ilyenkor sietnek segíteni. így szokták meg: össze kell tartani elemi csapás idején. No és máskor? Nyugdíjasok a parkokért A Bem út elején koros férfiak szorgoskodnak, dacolva a csípős hideggel. — A nyugdíjasklub tagjai vagyunk — világosít fel Lányi István. Előző szombaton a takarék- szövetkezet melletti területen dolgoztunk. Tujákat, fenyőket ültettünk. Ezúttal pedig a tanács parkját gondozzuk. — Mindenkinek megéri — toldja meg a csoport vezetője, Síké Miklós. — A tanácsnak azért, mert valakik elvégzik ezt a munkát is, nekünk pedig, mert tiszteletdíj jár érte, azzal, valamint az asszonyok készítette csigatészta árával pedig kirándulhatunk. — Merre jártak eddig ily módon? — Legutóbb a szolnoki színházban néztük meg a Marica grófnőt — sorolja Ötvös Imre—, de voltunk már a debreceni virágkarneválon, Pesten a cirkuszban is, idén nyáron pedig Szegedre szeretnénk eljutni, a szabadtéri játékokra. Valamennyien dicsérik a helyi téesz jelengi vezetőit, akik sokat segítenek klubjuknak kedvezményes autóbusz biztosításával, más apró figyelmességgel. Ez még arra is gyógyír, hogy bizony szűkösen vannak a művelődési házban esténként. S mindjárt további gondokat is említenek: nincs elég pénz a Templom út portalanítására, holott ott sok öreg lakik, ám rossz időben a mentő sem tud bemenni. A Rákóczi úton az áfész hosszúkás épületében jó lenne egy melegkonyhás kisétterem. — Másutt fiatalokkal végeztetik a parkosítást! — tesszük szóvá. Erre többen is megjegyzik: az ifjúság nemigen foglalkozik ilyesmivel. Nincs aki összefogja őket. — Úgy vélik, önöktől, az idősebb nemzedéktől tanulhatnának összetartást? — Példa lenne rá — így Sike Miklós —, hiszen a faluban például minden ház kalákában épül. Nem kell kérni senkitől a segítséget. Ha netán valaki mégsem így tenne, azt bizony kiközösítik! Az is igaz, az összefogás jó lenne, ha sok másban is hasonló lenne... A szomszédasszony, özv. Együd Imréné Tiszta udvar, rendes ház Végig halad az idegen Átányban, és szembetűnő, mennyi lakóház viseli a fenti dicséretet. így van ez a Kossuth utcában is, ahol legalább 15—20 épület falán hirdeti fémlapocskán a felirat: itt nagyon ügyelnek a környezetükre az emberek. A 19. szám alatt a kapuban Juhász Lajosnétszólítjuk meg. — Ön szerint is kizárólag csupa rendes ember lakik Átányban? — Hogy mindenki ilyen lenne — feleli —, azt természetesen nem tudhatom. Egy biztos, dolgos emberek az átányiak. Én a férjemmel 1959-ben alapító tagja voltam a termelőszövetkezetnek. Hajdanán mi asszonyok répát egyeltünk, fejenként 800 négyszögölt. Nem volt könnyű munka. Özvegység után, két házasságból öt gyermeket neveltem fel. Mindannyian tanultak. A lányom például most Egerben, az állatkórházban dolgozik, mint főkönyvelő-helyettes. Áz az igazság, a fiatalok már elvágynak innen. — Mégis, mit kell tenni ahhoz, hogy a táblácskát kiszögezhessék? — ezt már a szomszédasz- szonytól, özv. Együd Imrénétől kérdezzük. Készséggel válaszol: — Fontos, hogy takarva legyen a házi hulladék, tető kerüljön az ásott kútra, a kinti vécére. Ha valaki állatott tart, rendezett legyen az ól. S persze, csinosítani kell a ház előtti árkot, a portát is. — Hány évre szól ez a megtisztelő cím? — Ötre. Nekünk négy éve adták. De sajnos, van, ahol már 15 esztendeje függ ez a felirat, holott már többször is cserélődött a tulajdonos... Hitetlenkedve mosolygunk. Hisz az utca végében a keresztbe futó út névtáblája mellett ez áll: Kakas Sámuel 1857-ben épült háza Tiszta utca. Tovább lépdelünk, s az utca túlsó végén már szeméthalmok sorakoznak, mintha meg akarnának győzni bennünket a „rendességgel” kapcsolatos felemás képről. Kakasok, Együdök, Ötvösök Százharminckét esztendős emléket őriz középpontjában a község. Kakas Sámuel 1857-ben emelt nádtetős, tornácos házát. A Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága 1977-ben állíttatta helyre, s a naplókönyv bejegyzései arról tanúskodnak: nyaranta jócskán akad látogatója — köztük sok dán, nyugatnémet, holland — ennek a sajátos műemléknek. A tájház gondnoka, Együd Károlyné szívélyesen mutatja a szünnap ellenére is az érdekességeket. Köztük a konyhai kemencét, amelyben nemcsak a kenyeret sütötték, hanem amivel a szobát is fűtötték. A hosszú lócákat a törpe lábú asztalka mellett. A szószéket. S a kredenc oldalán függő, 1934-es kiadású Hangya naptárt, amely mára szólóan is hasznos tudnivalókat tartalmaz a háztartás körül serénykedőknek. A két fiát nevelő Együd édesanya egyébként más módon is tenni igyekszik a közért: nap mint nap hordja az óvodából az ebédet az időseknek. így azután jó ismerője a falubelieknek. Amint hirtelenjében számbavesz- szük az átányi családneveket, egyhamarjában nyilvánvalóvá válik, hogy a Kakasok mellett az Ötvösök és az Együdök találhatók nagy számban. Saját családja például a ,,szódás ’’előnevet viseli. Persze, ma már egyre ritkábban használják így. A falu akár egy nagy család is lehetne. De főleg akkor, ha nem kellene tartani az elöregedés veszélyétől. A tatárdúlástól napjainkig — Az okmányok szerint kétséget kizáróan ez a település a tatárjárás korából való — mondja Nagy Kálmán, az iskola igazgatója, miközben kimutat az ablakon. — Ezen a részen, amit látunk, s ahol most a templom és a mi udvarunk van, hatalmas temetőt tártak fel abból az időből. Amikor újra benépesült a falu, akkor jött létre a négy fertály. Természetesen itt is voltak ellentétek a község al- és felvége között, de például árvíz esetén azonnal minden konfliktust félretettek. Az sem okozott nagy bajt, hogy bár javarészt reformátusok laknak itt, de megférnek jól a katolikusokkal. — Bennünket a maiakról is érdekelne a véleménye. — Az iskolába 217 gyerek jár. Igazán segítőkészek. Ez a kapcsolatépítésben is jól kamatozik: mi a faültetésben, a kukoricatörésben veszünk részt, cserébe a tsz ad nekünk kedvezményeket. Igazán sokat vállalnak magukra a faluért a labdarúgó-szakosztály tagjai, s a sportkör elnöke, Ba- ráth György. — Az idősebbek arról beszélnek, nincs, aki összefogja a fiatalokat, illetve a községben tartsa őket. A kérdésre a a közművelődési igazgatóhelyettes, Ötvös Júlia ad feleletet: — Szeretnénk jó klubéletet teremteni, ám a többség igénye kimerül a diszkózásban. Rendeztünk előadást az adózásról, a fiatalkori bűnözésről, egészségügyi kérdésekről, de nem volt túl nagy az érdeklődés. Sajnos, a művelődési házunk felszereltsége sem a legjobb. Heves közelsége is meghatározó, inkább odajárnak szórakozni. Nálunk azért nagy keletje van a zártkörű báloknak, bár azokra is főképp a közép- korosztály jön el. Röpke óhaj is elhangzik az igazgatótól: jó lenne, ha a kultúrával foglalkozóktól több támogatást kaphatnánk. Egyetértünk. Az egyetlen nagyüzem A helyi Búzakalász Termelő- szövetkezetben egy pillanatra meglepődtek vendéglátóink, amikor azzal állítunk be, hogy szinte az egész település őket dicséri. — Az egyetlen nagyüzem a miénk a faluban — mondja utóbb Kaja Árpád, Átány és a tsz párttitkára —,tehát kell, hogy segítsünk. Már csak azért is, mert 240 lakó aktív tagunk. Bartos Károly elnök ezután egyszuszra sorolja: több, mint 3 ezer hektáron gazdálkodnak, a szarvasmarha- és a baromfitenyésztésben is jó eredményeket mondhatnak magukénak, a szántóföldi növénytermesztés mellett. A seprőkötő üzem 32 asszonynak ad munkalehetőséget, s átlagosan évi 10 millió forintos árbevételt hoz a gazdaságnak. A tavalyi esztendő nem volt sem kiemelkedő, sem rossz — 3 millió forint nyereséget könyvelhettek el. Nagy gondot fordítottak 1988-ban a tsz fejlesztésére. Az átalakított tehenészeti telep révén szabadtartásra és fejőházas fejésre tértek át, ezzel jobb minőségű tejet tudnak forgalomba hozni. Kétszáz hektáron az intenzív kukoricatermeléssel kapcsolatos beruházást kezdték már meg. — Mennyire kötődnek egymáshoz az átányiak? — tesszük fel nekik is a kérdést. — Régebben erősebb volt a szál a falubeliek között, mint ma — mondja határozottan Kaja Árpád, s mint szinte legtöbb beszélgetőtársunk átányi körsétánkon, ő is az elöregedés veszélyére fordítja figyelmünket: — Tipikusan városkörnyéki kis falué a mi helyzetünk. A fiatalok továbbtanulnak, s már nemigen jönnek vissza. Érdekes megfigyelni, mintha az öregek a saját csapdájukba esnének: szorgalmazzák, hogy gyermekeik képezzék magukat, másutt teremtsenek jó lehetőségeket. Most viszont, amikor már támogatásra lenne szükségük, az ifjúság kiröpült. Atánynak se jó ez, hiszen az itt éveken át nehéz munkával gyűjtött jövedelmek máshová vándorolnak el! így a település fejlődése is megkérdőjeleződik. Szöveg: Szalav Zoltán Kép: Perl Márton Juhász Lajosné:,,...dolgos emberek az átányiak.”
