Heves Megyei Népújság, 1989. április (40. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. április 22., szombat 5. Ez itt a megyehatár. A falutól pár lépés már Nógrád, igaz, ha idegen mostanság errevetődik, ugyancsak törheti a fejét, merre hány méter. Valaki ugyanis „vicces kedvében” megfordította a határjelző táblát... Hogy miért, rejtély. A szederkénypusztaiaknak láthatóan nem jelent gondot, amolyan kétlaki életet élnek: ugyanis sokan járnak a szomszédos megyébe dolgozni, például Zabarra, a salgótarjáni tűzhelygyár szerelőüzemébe. Szeszélyes áprilisi szél fogad a falucskában, valóban apró a település, háromszázan se lakják. Mégis, olyan élénk a délelőtt, nyoma sincs a szokásos ki- haltságnak. Igaz, az egyetlen vegyesbolt elé most jutott be a kenyérszállító, a tejesautó — ha ezen a napon késve is, mert lerobbant a kocsi. így aztán csak tíz után jöhetnek vásárolni. Kérdezzük a biciklivel arra kari- kázó asszonyságot: jött-e hűs? „Á, mihozzánk azt nem hoznak, ahhoz túl kicsik vagyunk!” — kapjuk a választ. Lankás dombok, hegyek öveznek körül, teleszívjuk a tüdőnket friss levegővel, gyönyörködünk a tájban. Aztán nyakunkba vesszük a falut: mi újság szerdán, Szederkénypusztán? Szeszélyes szélben... szerdán Szederkénypusztán (SZÖVEG: MIKES MÁRTA, FOTÓ: PERL MÁRTON) Messzi hallik a harangszó... A harangozó — meglepetésünkre — itt a gyengébbik nem képviselője. Sótér Viktorné ugyancsak korán kel mindennap, hisz az első kongatás hajnali ötkor „ébreszt”. Délben öt percig zúg a harang, majd este nyolckor megintcsak felbaktat az asszony a dombtetőre a haranglábhoz. A templom itt ugyanis a régi iskolaépületben van, ahol a könyvtárral együtt kap helyet. A mise kezdetére széthúzzák a tolóajtót, s összegyűlhetnek a hívek... — Sokáig fent, az erdő szélében volt a harangláb, vagy tíz éve hozták beljebb a falu közös akaratából, hogy könnyebb legyen felmenni — mondja Sótérné. — Mikor fordul az időszámítás, fordul a harangszó is, most egy órával később kondítom meg. Litániára, egyházi ünnepeken gyakrabban, meg ha temetés van. — Esküvőre? — Hát, az már kevés van a faluban, évben, két évben, ha egy- egy. Nemigen telepszenek ide a fiatalok, húzza okét a város, Eger, Salgótarján. Nagyon a végen vagyunk mi, jobbára a középkorúak, az öregek ragadnak itt. — A fizetség? — Az úgy van, hogy a tanácstagok beszedik a pénzt, minden partól száz forintot. Szilveszter napján aztán idehozzák nekem. De bizony, sok van, aki özvegyként fizet már... Az itteni „slágerlistán” a Bros vezet Mikor születik az unoka ? Köböl Józsefet véletlenül találjuk itthon: traktoros brigádvezető a bodonyi tsz-ben: — Hát buszozok eleget, egyórás az út oda, egy vissza, három húszkor a sihta vége, fél ötre érek haza. Utána a kert, a ház körüli munka, jószágetetés, van baromfi, disznó. Igaz, most az ünnepek alatt rossz volt az idő, nem lehetett rámenni a földre. — Közelebb nem akadt munkalehetőség? — Az az igazság, hogy szeretek ott dolgozni. Elköltözni meg nem akarunk, a feleségem itt italboltos. Nem mondom, ez aztán elég apró falu, elöljáróság sincs, csak négy tanácstag. — Mi az, ami leginkább foglalkoztatja most a gondolatait? — Napok kérdése, és megszületik az unoka.Ha minden igaz, pont a születésnapomon... Ottjártunkkor „kitört” a tavaszi szünet, az iskolások nagy örömére. Itt is, ott is találkozni gyerekekkel, két kislány tart felénk, fiúcska fékez bicajával mellettük. — Istenmezejére jártok iskolába? — Oda, csak a harmadik ősz-. tályt végeztem itt — mondja Bó- di Mari. Ő már nyolcadikos nagylány, Egerben tanul tovább, a közgazdaságiban. És ha elvégezted, visszajössz ide? — Á, nem. Irodában szeretnék dolgozni, és városon lakni. Itt nincs kedvem. A városban, ott több a lehetőség, Szederkénypusztán a könyvtár is csak szombaton nyit ki. — A szünetben mit csináltok? Én focizok, a lányok meg kimennek az erdőre ibolyát szedni — kapjuk meg a választ Murányi Andristól. — Kár, hogy rövid a szünet, nemsokára megint mehetünk a fél nyolcas busszal az iskolába. — Este? Tévéztek, magnóztok? — Magnózni nagyon szeretünk! —jön kórusban a válasz. — De színes tévénk is van. — Ki a kedvenc együttesetek? Megintcsak egyszerre fújják: — A Bros. őszre megnőnek Megbolydul a falu, fejkendős asszonyok szaladnak kosárral, papírdobozokkal: megérkezett Pestről a maszek furgonja, teli sárga pelyhes kislibákkal. — Százért vettem darabját, most még hetesek, de őszre szépen kihíznak, — mondja özvegy Papp József né. — Most még zöldet kapnak, később tömöm őket. — Piacra viszi mind a nyolcat? — Dehogy, kedves, nagy a család, karácsonyra már nem is marad. Két lányom van, négy unokám, meg két dédunoka. Az egyik gyerekem a salgótarjáni Tüzép-telepen, a másik is Nógrádban, Tótújfalun, a varrodában dolgozik. — Tősgyökeres szederkénypusztai tetszik lenni? — Hát, én Szlovákiában, Medveshideg- kúton születtem, harmincháromban települtem át. A párom bányász volt, négy éve, hogy meghalt. Hogy milyen a falu? Én már megszoktam itt, megragadtam. El nem mennék, a szomszédok is jók, a gyerekek meg gyakran jönnek. — Futja-e, amire kell, a nyugdíjból? — Futja ám, ha még mellette dolgozik az ember. Most is, ha hazamegyek, indulok a hegy másik oldalára, a Völgyverőre. Fenyőcsemetét ültetünk a tsz-nek, napszámban. Este lesz, mire hazaérek... Hol vannak az értelmiségiek? Murányi Gábor majd egy évtizede ment nyugdíjba, mint tsz- elnök, de ma is friss, tevékeny, fiatalos. És mint igazi jó gazdát, nyugdíjasként is foglalkoztatja a szövetkezet sorsa, ő maga mondja, nemcsak az irodára jár be, hanem kinéz a földekre, az állatokhoz. Tanácsot is szívesen ad. — Nyugdíjasként is gazdálkodom, fólia alatt termelek, de én már a szívem mélyén nem tudok elszakadni a tsz-től. Annak idején állami támogatás nélkül, kiváló eredménnyel gazdálkodtunk... Most is vannak jó mezőgazdasági szakemberek, de azért akad, amit másképp csinálnék... Jó közösség ez a kis falu, de amióta megszüntették itt az iskolát, bizony hiányzik legalább egy pedagógus házaspár, aki itt is lakna. Nincs, aki a fiatalokkal törődjön, foglalkozzon. Azelőtt itt élénk kulturális élet volt, két kórus, néptánccsoport, irodalmi színpad... Most egyetlen KISZ- klub, de hát az nem az igazi. Nincs, ami hasznos szórakozást nyújtana, közösségi életre adna lehetőséget. Csoda, ha a fiatalok nem telepednek le...? Aki ittmaradt... Az Istenmezejei Béke Tsz cipőüzemében mintegy ötvenen dolgoznak, a Minőségi Cipőgyárnak készítenek felsőrészt. Mint megtudtuk, nemcsak a munkalehetőség miatt érdemes fenntartani a kis részleget, a gazdaság konyhájára is hoz. Abban, hogy hitel nélkül gazdálkodnak, a folyamatos árbevétel is segít. Fülöp Antalné Istenmezejéről jött át, a varrodából: — Hiába volt közel a munkahely, mégis jobb, hogy helyben dolgozhatok. Itt tanítottak be, teljesítménybéresek vagyunk. A kereset az nem olyan sok, ritka, ha összejön a négyezer. — De az is ritka itt a faluban, hogy fiatal létükre itt maradtak. .. — Az az igazság, hogy már megvolt a szüleim háza, van hol élnünk. Építkezésre nekünk nemigen tellett volna. A féljem Zabaron dolgozik, a kisfiúnkat Istenmezejére visszük mindennap az óvodába. Még jó, hogy itt van a szomszédban, nagy néha szórakozni, baráti társaságba is odajárunk... Késve érkezett a tej
