Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

12 NÉPÚJSÁG, 1989. március 15., szerda Sport és nemzeti büszkeség M árcius a tetszhalott természet feltámadásának, az ifjonti hév fellobbanásának hava. A hol didergetőbben, hol si- mogatóbban fűjdqgáló böjti szelek már a tavasz ígéretét duru­zsolják fülünkbe. Évről évre ismétlődő, mégis megunhatatlan új­jászületés ez, mindig más színekkel, vágyakkal, reményekkel. Ilyenkor megrezdül a lélek húrja, már nem tűri magán a régi megkopott gúnyát, a legszívesebben újra cserélné azt. Ez idő tájt sokunkat valami bizsergető belső nyugtalanság „sarkantyúz”, érzéseink kiolvadnak jégcsapos dermedtségükből, távoli mesz- szeségek felé hajtva minket. Bizonyára a márciusi ifjak is átélhettek ehhez hasonlót, az ismeretlen jövő felé tolva az ország szekerét. Históriaformáló erejüket megsokszorozhatta a mindent átölelő megújulás vér­pezsdítő tavaszi tánca. A ránk hagyományozott 48-as nemzeti büszkeség legnemesebb örökségeink sorába tartozik, amely — hol vastagabb, hol vékonyabb hamuréteg alatt —, de ott parázs­lik bennünk. Többek között a mind nagyobb térségeket átfogó olimpiai mozgalom reneszánsza is elősegítette már-már kihúnyóban lévő nemzeti identitástudatunk felébresztését, lefújva egy nemzet önérzetéről a ráboruló szürke leplet. Immár történelmivé mere­vedett, kétségbevonhatatlan tény, hogy az ötkarikás játékokon felcsendülő győzelmi harsonává váló Himnusz minduntalan erősítette magabízásunkat, a magyar sportolók sikere erőt, hitet kölcsönzött nekünk a legkülönfélébb viszontagságok elviselésé­hez. Miért volt ekkora ereje, befolyása a sportnak? Minden bi­zonnyal azért, mert kissé naivan úgy véltük, hogy a tiszta eszkö­zökkel folyó, az igazságot kidomborító elszánt küzdelem egyszer csak kitör a sportpályákról, szétáramlik az életbe, megnemesítve mindennapjainkat. Tagadhatatlan, hogy önértékelésünknek is biztos támpontot nyújtott a más nemzetek fiaival, lányaival ví­vott vetélkedés. Keblünket dagasztotta a helsinki, tokiói és mexi­kói fényes diadal A múlt idő használata azért jogos, mert mintha valami meg­roppant volna, erjedés tapasztalható. Az élsport napjainkban már képtelen betölteni sajátos tisztítótűz szerepét, mivel egyre inkább szórakoztató iparággá válik, elüzletiesedik, beszennye­ződik, mássága semmivé foszlik, a becstelenség ide is betör. Hová tűnt már a szeplőtelen tisztaság, a küzdés csupán a győzelemért felmagasztosító elve? A szöuli érmek még megdo­bogtatták szívünket, de az árnyékok már hatalmassá növeked­tek, az önfeledt öröm alig élte túl az olimpiai láng kialvását. A legnagyobb baj az, hogy a tápláló hit bástyái omladoznak, mar- dosó kétségek emésztenek bennünket. Vajon nem csupán egy látványosan, értő kézzel megrendezett színjáték szemlélői va- gyunk-e, amely immár alig-alig különbözik attól, amiben lép- ten-nyomon csalódnunk kellett? Vajon visszatalálunk-e valaha is elveszített eszményeink­hez? Tagadhatatlan, hogy a sport ereje még így eltávolodva alap­eszméitől is, óriási, lenyűgöző. Mindannyiunk kötelessége, hogy őrizzük még meglévő értékeit. Nehogy végképp belepje a hamu... Buttinger László Nézőcsalogató Vasárnap a DUSE ellen elő­ször lépett pályára hazai környe­zetben tavasszal az ESE labdarú­gó-csapata. A mérkőzést meg­előzően majd egy teljes napig szakadt az eső, kellemetlenül csúszós, mély pálya fogadta a küzdőfeleket. A nézők lassan gyülekeztek, az időjárás, na meg az eddigi gyenge szereplés miatt nem tódultak az emberek a lelá­tókra. Talán érezték ezt a játékosok is, s bizonyítani akartak. Rég nem látott színvonalas mérkő­zést vívtak. Mindkét oldalon lát­hatóan a győzelemre törekedtek, a bátor támadójátéknak köszön­hetően a kapuk felváltva forog­tak veszélyben, az egyik percben itt, a másikban ott adódott egy- egy helyzet. A vendégek egy pil­lanatra sem álltak be védekezni, s ez a hazaiaknak kedvezett. A síkos gyepszőnyeg különö­sen az alacsony termetű Simon­nak, valamint Mundinak és Fo­dornak okozott a legkevesebb gondot. Ők hárman fogták össze a csapatot, egy-egy megmozdu­lásuk élményszámba ment, s em­lékezetes perceket szereztek a mintegy 600 főnyi publikumnak. Sajnálatos, hogy a negyedik egri gól után Simon piros lapot kapott, így Bánkuti edző egy-két fittig biztosan nem számíthat rá. Kár, pedig az eddig látottak alap­ján úgy tűnik, a felkészülési idő­szakban sikerült összerázni a tár­saságot. Erőnlétük sokat fejlő­dött — különösen szembetűnő ez néhány olyan játékosnál, akik köztudottan kevésbé bírták szuf- lával —, de a játékuk is gyorsabb, célratörőbb lett. Bár a két találkozó alapján még dőreség lenne messzemenő következtetéseket levonni, de reméljük, a kezdeti lendület to­vább folytatódik, s láthatunk még hasonlóan izgalmas, közön­ségcsalogató meccseket hazai győzelemmel. Recsk: Hegyi — ... Már tizenkét esztendővel ez­előtt is Hegyi István nevével kez­dődött a Recski Ércbányász csa­patának összeállítása, hiszen az inkább alacsony termetűnek mi­nősíthető kapuvédő is tagja volt annak a gárdának, amely először feljutott az NB III-ba. Talán soha nem számított prímhegedűsnek az együttesben. Sokszor koptatta a kispadot, tett egy kitérőt is, de amikor újból főszerephez jutott becsülettel helytállt. Mindannyi­szor bebizonyította, hogy van ér­zéke a gyakorta idegtépő szak­mához, persze a kapusok sorsa őt sem tudta elkerülni alkalman­ként. A Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság sorsolása Sikeres dosszié Mint egykori klubtárs kíván­csian vártam a Sike(r)-dosszié című könyv megjelenését, amely Sike András Egerből indult olimpiai bajnok birkózó nagy­szerű eredményének állít emlé­ket. Aztán úgy történt, hogy kéz­be vettem a könyvet, és egyetlen este kiolvastam. Azért, mert bő három órába belefér az elolvasá­sa, és azért egy este, mert a feje­zetek folyamatosan tartották éb­ren bennem a kíváncsiságot. Röviden summázva, tetszik a könyv. Könnyedén szórakoztató, szinte sugárzik belőle a hiteles­ség. Aki szót kap, nem valami nagy dolgot akar mondani, ha­nem nemes egyszerűséggel, köz­vetlen hangvétellel hozza olvasó, illetve emberközelbe a főhőst. Azt, aki érezhetően megőrizte olimpiai aranya mellett korábbi szerénységét, akit mintha nem is lehetne sztárolni. Gratulálok a szerzőknek, hogy széles keretbe, mégsem bő terjedelembe foglal­ták a bemutatást, a háttér mind jól példázza, mennyi minden szükséges (valójában még úgy sem biztos), egy olimpiai siker­hez. Kellemes estét szerzett szá­momra a könyv. Külön öröm an­nak bemutatása, hogy a sport mi­lyen emberi kapcsolatokat felté­telez, hányféle akadályt kell le­győzni, amíg valaki a dobogóra állhat. Sportkönyv a Sike(r)- dosszié, de bármilyen érdeklő­désű embernek hasznos, szóra­koztató olvasmány lehet. Ezért ajánlom mindenkinek, de feltét­len a fiatal sportolók figyelmébe. Szabó Julianna volt kézilabda-játékos Most azonban szóljunk in­kább bravúrjairól, melyből né­hányat a Bag elleni mérkőzésen is bemutatott. Némileg különös, hogy ezúttal saját védőtársai tet­ték főleg próbára képességeit, a rosszul sikerült hazaadásoknál minden tudására szükség volt, más alkalommal vészhelyzetben éles reflexe jóvoltából spárgázva hárította a gólba tartó labdát. Nehéz lélektani teher nyomta közben a vállát, hiszen a mérkő­zés nagy részében csupán egyet­len gól volt csapata előnye, a há­rom pontra pedig rendkívül nagy szüksége volt, a táblázat alsó har­madában tanyázó bányászok­nak, melynek megszerzése végül sikerült. Hegyi egyébként jó érzékkel tudja hárítani a 11-eseket is, ami nem utolsó szempont ebben a büntetőktől ráadásos világban. Ősszel több csapatnak is megke­serítette ezzel az életét, a H. Kö­teles csatárainak kivédte a „sze­mét”. Feltehetően tavasszal sem nélkülözheti kapusa jó tulajdon­ságait az Ércbányász. Ilyen szempontból jól nyitotta az idényt, és „lehúzta a rolót” a ba- giak előtt, a recskiek portása. (fesztbaum) Bravúr Nagyrédén Ismét a rédei csapat nevétől hangos a megyei labdarúgó-baj­nokság, de ezúttal csak az elis­merés hangján szólhatnak telje­sítményükről. A tavaszi első for­dulóban hazai pályán fektették kétvállra azt a Honvéd Gáspár SE-t, amely a pontvadászat so­rán mindeddig még nem hagyta el vesztesen a játékteret. Döntet­lent is csupán kétszer engedé­lyeztek ellenfeleiknek, így külö­nösen nagy fegyverténynek szá­mít a katonák skalpjának be­gyűjtése. Tudósítónk jelentése alapján ugyan a rédeiek végig irányítot­ták a 90 percet, de Fortuna nehe­zen fogadta kegyeibe őket, há­Az időjárás szeszélyeitől füg­getlenül március 19-én felharsan a tavasz kezdetét jelző sípszó a Gyöngyös körzeti labdarúgó­bajnokságban szereplő csapatok pályáin. Rögtön az első forduló ígér érdekes összecsapásokat. Ilyenek: Heréd — Boldog, Adács — Ecséd, Karácsond — Csány. A pontvadászat június 11-én zárul. I. forduló, március 19. (15 óra): Adács — Ecséd, Gyön­gyöspata — Szűcsi, Heréd — Boldog, GYSE II.-Gyöngyös- tarján, Karácsond — Csány, Visznek — Domoszló, Rózsa- szentmárton — Visonta. II. forduló, március 26. (15): Visonta — Heréd, Domoszló — Rózsaszentmárton, Csány — Visznek, Szűcsi — Karácsond, Gyöngyöstarján — Gyöngyös­pata, Ecséd — GYSE II., Boldog _Adács I II. forduló, április 2. (15.30): Gyöngyöspata — Ecséd, Kará­csond — Gyöngyöstaiján, Visz­nek — Szűcsi, Rózsaszentmárton — Csány, Heréd — Domoszló, Boldog — Visonta, GYSE II.- Adács IV;forduló, április 9. (15.30): Adács — Visonta, Domoszló — Boldog, Csány — Heréd, Szűcsi — Rózsaszentmárton, Gyön­Váltófutás Hatvanban Nemzeti ünnepünk, március 15-e tiszteletére a Hatvan Városi Tanács ifjúsági és sportosztálya, valamint a helyi diáksport bizott­ság váltófutást szervez általános- és középiskolás csapatok részé­re. A rajt ma 14.15-kor a vízto­rony szomszédságában lévő 48- as emlékműtől lesz, míg a célba- futás a Kossuth téren történik meg. A győztes csapatok a városi tanács ISO, a Bajza DSK és a Damjanich SE által alapított vándorserleget kapják. romszor találták el a kapufát, mi­előtt a hálót megzörgették volna. Ott, ahol nemrégiben még a botrány hullámai csaptak a ma­gasba (az ősszel dulakodás miatt félbeszakadt a Nagyréde — Selyp találkozó, s az eredményt törölték. Az újrajátszott mérkő­zésen a Nagyréde 2-0 arányban győzött), most nagyszerű bra­vúrnak tapsolhattak a mérkőzés­re kilátogató szurkolók. De nemcsak Nagyrédén örül­tek a tsz-csapat sikerének, a győ­zelem hallatán Gyönyöshalá- szon is magasba emelkedtek a kezek. A Gáspár SE már-már behozhatatlannak tűnő ötpontos előnye háromra apadt, s újból ki­élezett küzdelem várható a baj­noki címért. Egy esetleges újabb kudarc nehéz helyzetbe hozhatja a hatvaniakat. Az elsőség szem­pontjából lefutottnak vélt tavasz tehát nem várt fordulatot hozott, így érdekes, izgalmas párharc várható a folytatásban a két élen- álló között. (molnár) A forduló válogatottja A 16. fordulóban az NB 111. Mátra-csoportjának legjobbjai: Nagy (Bélapátfalva) — Józsa (Romhány), Mákos (Nagybá- tony), Sági (SBTC), Gyetvai (Balassagyarmat), — Tóth Zs. (SKSE), Bencsik (Recsk), Sza- kolczai (Apc), — Horváth Zs. (Recsk), Kovács L. (Apc), Kölln (SBTC). A megyei bajnokság 16. fordu­lójának legjobb tizenegye: Ko­vács M. (Pétervására) — Baranyi (Selyp), Király (Tarnaörs), Hu­szár (Nagyréde), Juhász (Selyp) — Deme (Nagyréde),_ Kovics (Nagyréde), Szabó L. (Gy.ha- lász) — Báder(Kompolt), Antal (Gy.halász), Vízi (Petőfibánya). gyöstaiján — Visznek, Ecséd — Karácsond, GYSE II.-Gyön- gyöspata. V. forduló, április 16. (16): Visznek — Ecséd, Rózsaszent­márton — Gyöngyöstarján, He­réd — Szűcsi, Boldog — Csány, Visonta — Domoszló, Kará­csond — GYSE II., Gyöngyös­pata — Adács. VI. forduló, április 23. (16): Adács — Domoszló, Csány — Visonta, Szűcsi — Boldog, Gyöngyöstarján — Heréd, Ecséd — Rózsaszentmárton, GYSE Il.-Visznek, Gyöngyös­pata — Karácsond. VII. forduló, április 30. (16): Heréd — Ecséd, Boldog — Gyöngyöstarján, Visonta — Szű­csi, Domoszló-Csány, Visznek — Gyöngyöspata, Rózsaszentmár­ton — GYSE II., Karácsond — Adács. VIII. forduló, május 7. (16.30) : Adács — Csány, Szűcsi — Domoszló, Gyöngyöstarján — Visonta, Ecséd — Boldog, GYSE II.-Heréd, Gyöngyöspata — Rózsaszentmárton, Kará­csond — Visznek. IX. forduló, május 14. (16.30) : Visonta — Ecséd, Do­moszló — Gyöngyöstarján, Csány — Szűcsi, Rózsaszent­márton — Karácsond, Heréd — A Heves megyei Autó- és Mo­torsport Szakszövetség közel­múltban megtartott ülésén az idei év rangosabb versenyeiről esett szó. Ezek szerint három olyan sporteseményt rendez a szervezet, amely nemzetközi ér­deklődésre is számot tart. A sort május 20-21-én a Jó- szomszédok-kupa autócross via­dal nyitja. Ezt a versenyt az oszt­rák szövetséggel karöltve bonyo­lítják le, s várhatóan a magyar I-II. osztályú mezőny mellett 9-10 osztrák vasszöcske is rajt­hoz áll az egri Töviskes-völgy- ben. Ez az erőpróba egyben baj­noki futam is lesz mind a hazai, mind a „sógorok” pilótáinak. Két év múltán ismét Duna — Alpok-kupaként hirdetik meg a mátrai autós hegyiversenyt. A Gyöngyöspata, Boldog-GYSE II., Visznek — Adács. X. forduló, május 21. (17): Adács — Szűcsi, Gyöngyöstar­ján — Csány, Ecséd — Domosz­ló, GYSE Il.-Visonta, Gyön­gyöspata — Boldog, Karácsond — Heréd, Visznek — Rózsa­szentmárton. XI. forduló, május 28. (17): Csány — Ecséd, Szűcsi — Gyön­gyöstaiján, Heréd — Visznek, Boldog — Karácsond, Visonta — Gyöngyöspata, Domoszló — GYSE II., Rózsaszentmárton — Adács. XII. forduló, június 4. (17): Adács — Gyöngyöstarján, Ecséd — Szűcsi, GYSE II.-Csány, Gyöngyöspata — Domoszló, Karácsond — Visonta, Visznek — Boldog, Rózsaszentmárton — Heréd. XIII. forduló, június II. (17): Gyöngyöstarján — Ecséd, Bol­dog — Rózsaszentmárton, Vi­sonta — Visznek, Domoszló — Karácsond, Csány — Gyöngyös­pata, Szűcsi — GYSE II., Heréd — Adács. . * Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a Rózsaszentmárton és a Visonta visszalépett, ezért a ve­lük kisorsolt csapatok szabad­naposak lesznek. tervek szerint július 29-én OB- futamra és szabadedzésre kerül sor a 24-es út Parádsasvár és a galyatetői elágazó közötti szer­pentinen, míg másnap újabb ma­gyar bajnoki és a nemzetközi fu­tamot kísérhetik figyelemmel a nézők. Az előzetes felmérés alapján úgy tűnik, hogy olasz, nyugatnémet, osztrák, esetleg csehszlovák, jugoszláv verseny­zők színesítik majd a mezőnyt. A Töviskes-völgy augusztus 20-án nemzetközi motocross versenynek ad otthont. (Bár ami az időpontot illeti, még lehet vál­tozás az Alkotmány-napi ren­dezvények torlódása miatt.) Ezen a magyarok mellett minden valószínűség szerint csehszlovák és szovjet „porfelhő lovagok” in­dulnak el. ezúttal Józsa Péter, a Jelsőt ár- kánvi Sziklaforrás Fogadó fel­szolgálója tippel. Három éve töltötte ki az első szelvényt, s az idén már sikerült 13 + 1 ta­lálatot elérnie. Kedvencei az angol csapatok, játékstílusuk és keménységük miatt.-totózóban 10. hét 1. Karlsruhe-FC Köln .12 2. Kaiserslautern— Bayer München .... X 2 3. Frankfurt—Uerdingen . 1 4. Dramstadt— Blau Weiss 90 ............ 2 5 . Essen—Düsseldorf . 1 X 6. Osnabrück—Meppen . 1 7. Mainz—FC Homburg .2 8. Lazio—Napoli ....... X 2 9 . Pisa—Roma ............... X 1 0. Avellino—Genoa ..IX I ff 11. Barletta—Udinese .... X 12. Sambenedettese— Bari ........................ . X 2 1 jU / é 13. Taranto—Empoli . ...... 1 P ótmérkőzések: 14. Sampdoria— Internazionale ..... ...... 1 15. Licata—Parma...... .... X 16. Monza—Piacenza ...... 1 A Népújság kérdése: Hányadik volt az idei Népújság-kupán az ESE. 1. Második 2. Harmadik X. Negyedik A válaszokat a lapból kivágott, felragasztott ESE-emblémával levelezőlapon kérjük a következő hét keddjéig március 21-ig la­punk címére (Eger, Beloiannisz út 3.) beküldeni. A helyes válasz­adók között 3x6 db két hasábos Toto-szelvényt sorsolunk ki, me­lyet a nyertesek az ESE totózóban (Kis Dobó tér belső udvar) ve­hetnek át. (Mivel nyerteseink között nemcsak egriek vannak, a nyeremény nem évül el, a szelvényeket bármikor át lehet venni.) Elmúlt heti kérdésünkre a helyes válasz: Simon Antal kezdte pályafutását Debrecenben. Nyerteseink: Ferencz Józsefné (Eger, Szalapart 10.), Ipacs Ilo­na (Éger, Kertész út 38.), Pózvári Enikő (Eger, Szarvas Gábor út 7. III. em. 39.). A nyerteseknek gratulálunk, a Tótó-szelvényeket személyi iga­zolványuk felmutatásával vehetik át. A Töviskes-völgyben és a Mátrában Lóerők versenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom