Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

8.

EMLÉKEZÜNK

NÉPÚJSÁG, 1989. március 15., szerda

Petőfi megbuktatása

Nincs még egy írónk, akinek az életében annyi, társadalmi és történelmi helyzetekből adódó, nagy összeütközés és közben annyi tragédia zajlott volna le, mint Petőfiben. Ebben a rövid, olyan zaklatott, de a magasztos eszmékhez oly csodálatosan hűséges, önfeláldozó életben a drámai feszültség egyik csűcspontját a szabadszállási követválasztás jelentette.

Erről az első magyar képviseleti választásról ismertük eddig is masuknak a főszereplőknek a nyilatkozatait. Petőfi szenvedélytől izzó újságcikkében már a választás napján megírta: „Sohasem ostromolta szemtelenebbül a becsületességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben”, s hogy itt olyan „ördögi gonoszság” történt, amire nincs kifejezésünk, amire „egy új szót kellene feltalálni". Leírta megbukásának körülményeit is. Azt, hogy milyen esztelen rágalmakkal illették, a felszólalástól eltiltották; követválasztási prokla- mációja miatt „tolakodó”-nak nevezték; republikánus elve és ki- rályellenessége miatt olyan embernek tüntették fel, akinek agyonverését a minisztérium is szívesen venné; Kunszentmiklóson már előre agyonkövezéssel, Szabadszálláson maga a választási elnök agyonlövéssel fenyegette; s végül a lerészegített néppel erőszakosan megbuktatták: a mellének vasvillát szegezve űzték ki Szabadszállásról, párthíveinek fegyveresek állták el az útját, a városba be sem mehettek.

A költő közléseit az ellene szórt hazug vádakról, fenyegetésekről, erőszakosságokról, a nép leitatásáról mirid megerősítette Petőfi fő támogatójának, Bankos Károly- nak szintén közvetlen a választás után megjelent nyilatkozata és az a százhetvenhat aláírással ellátott petíció, amelyben a kunszentmik- lósi és kiskunlacházi választók kijelentették: „a június 15-én tartott szabadszállási kerületbeli ország- gyűlési követválasztást nem ismerjük el törvényesnek, miután számtalan törvénytelen lépés kö- vettetett el”, s ezzel „legszebb joguk tapodtatott meg”.

Közvetlenül Petőfi cikkének olvasása után „nyertes”, követté választott Nagy Károly is megírta a maga válaszát. Kétségtelen, hogy a választás utáni toliharcban az ellenfél személyes sértegetését Pető1 fi kezdte. Többek közt „gőgös, buta ember” jelzőkkel illette a szavazás nélkül kikiáltott követet. Nagy Károly sem maradt adós. Több szerkesztőtől visszautasított és végül is a Pesti Hírlap hirdetményei közé a szerkesztők tudta nélkül belopott cikke „a Pegazus farkába... fölkapaszkodott” költőt „hígvelejű”-nek merte nevezni, „pusztai betyár”-hoz, „fertőbe hevert disznó”-hoz hasonlította. Erre Petőfi részéről már csak a párbajra való kihívás következhetett.

Végül néhány nagyon keserű kifakadás után a sebzett lelkű költő megbuktatása után egy hónappal ezt írta: „ Végre ami a követséget illeti, annak megszerzése véged soha és sehol egy lépést sem teszek többé az életben... nem érdemli meg Magyarország, hogy képviseljem". Az apostolban megrázóan írta le csalódottságát, a mártírok sorsát, de a csúfos követválasztásról nyíltan többé egy szói sem ejtett. Csak lopva tér vissza írásaiban egy-egy gondolat, mely a szabadszállási kudarc hatását tükrözte, mint például a Szemere Bertalan miniszterelnökhöz 1849 júniusában írt levelének az a sora, hogy ő „buzgó és szakadatlan hazafiúi fáradozásáért még nem kapott egyéb jutalmat mint lelki sebeket...”

Petőfi követjelölt ellenfele a választásról írt cikkében olyan bejelentést és ígéretet .tett, amelynek teljesítésével mindvégig adós maradt. Nagy Károly-ugyanis Petőfi Sándorhoz már 1848. június 21-én megírt Szózat-ában a választás „hiteles” közzétételét jelentette be, s hogy nyomán: „A közvélemény, mint igaz bíró, értesülvén hitelesen a választás folyamáról s ön feltolakodásáról, — kimondja ön felett az ítéletet...” ígérte azt is, hogy „a választás folyamát, ä kö- . vetválasztási bizottmány jegyzője terjedelmesen közölni fogja”. Mindebből nem lett semmi. A közvélemény természetesen inkább Petőfi nyilatkozatának adott hitelt, hisz ezek is váltak közismertekké, a Nagy Károly cikkét ismerőkben azonban jogosan élt a kíváncsiság: mit is tartalmazhatott a követválasztásról felvett hivatalos

és „hiteles” jegyzőkönyv? Hogyan is folyt le ez a választás? Eddig a Petőfi-életrajzi irodalom a követválasztásról a választás főszereplőinek nyilatkozatain kívül levéltári okmányt, dokumentációt nem ismert.

Két ilyen igen fontos jegyzőkönyvet itt most közlünk.

Az egyik a Szabadszálláson 1848. június 12-én, három nappal a követválasztás előtt tartott képviselőtestületi közgyűlés jegyző- könyvi részlete. A választás „tisztaságára” a szöveg tartalmánál is jellemzőbb az az eljárás, amit ezzel az üggyel, közgyűlési tárgyalási ponttal kapcsolatban elkövettek. A Kecskeméti Állami Levéltárban őrzött 1848. évi letisztázott és bekötött jegyzőkönyvi példányban ugyanis hiába kutattam a követválasztásról szóló legkisebb adat után is. Végül is a hitelesített jegyzőkönyvből kihagyott pontot a be- kötetlen, fogalmazványi jegyzőkönyvben — mely Szabadszálláson, Tóth Sándor gyűjteményében van — találtam meg. Az a tapasztalat érvényesült itt, hogy a bűn elkövetése után a tettesek a bűnjeleket igyekeztek eltüntetni. Mert ez az áthüzogatott, az utókor számára szánt jegyzőkönyvből kihagyott, a június 12-i közgyűlésen azonban 326-os tárgysorozati pontként tárgyalt jegyzőkönyvi szöveg valóságos bűnjel. A szabadszállási város- és választásvezetőknek ezt a tárgysorozati pontot teljes egészében el kellett tüntetniük, ha csak nem akarták írásos emlékét hagyni annak, hogy ők a követjelölt Petőfit városukból valóban kitiltották! .

Mindaz, amit itt Petőfiről mondtak és írtak egy határozatban kapott kifejezést: „Ezennel elha- tároztatik, hogy Petőfinek é város keblébeni megjelenés szorossan megtiltassék, s é tilalomról Bankos Károly, mint ä ki ezt tudtára adhatni fogja, értesíttessék.”

A 326-os sorszámot ezután a következő, a nemzetőrség megszervezését, felfegyverzését tárgyaló ügynek adták át, átjavítva ennek eredetileg 7-es, utolsó számjegyét 6-osra.

A Petőfi elleni határozatot meghozó közgyűlésen a főbírón kívül hat tanácsnok és huszonöt városi képviselő, összesen tehát harminckét személy vett részt. Fóris Gergely volt a főbíró. A jelenlevő képviselők sorát Nagy Sámuel helybeli református főesperes és az ő követjelölt fia, Nagy Károly nyitotta meg. Negyediknek Szeles László következett, aki a három nap múlva megtartott követválasztáson az elnöki tisztet töltötte be. Ő volt egyébként az a „kicsapott nótárus”, aki az egyik népgyűlésen Petőfit agyonlövéssel is fenyegetette. Vagyis már a Petőfit kitiltó határozat meghozásában a legérdekeltebb személyek vettek részt. Név szerint nem írták ki, hogy kik voltak azok, akik ellene az indítványt megtették, de hogy ennek sugalmazása is Nagy Ká- rolytól, az apjától és Szeles Lászlótól eredt, egészen bizonyos. Ezek az értelmiségi vezetők ismerhették Petőfi szereplését az 1848. évi tavaszi hónapokban annyira, hogy á közgyűlésen előadhatták: Petőfi beszédei, tetté, s némely irataiból a honra nézve veszélyes elvek, me- rények és törekedés tettszik ki”. Maga Nagy Károly sem tagadta, hogy a „nem kaputos választók” Petőfi republikánus voltának és Petőfinek „májusi napokban a Museum-téren tartott népgyűlésben a ministerium iránti csúfos bizalmatlanságot hirdetett beszéde előálh'tásával vonattak pártomra.” A kaputos, értelmiségi városvezető réteg tudott tehát Petőfi pesti fellépéséről, s emlékeztették most a szabadszállási közgyűlést és választókat, hogy a Kiskun Kerület csak olyan egyént küldhet az országgyűlésre „népképviselőül, ki mentes minden izgatási, s néplází- tási merényektől, tiszta elvű és jellemű fija é hazának, hű alattvalója ä Királynak, s ötje az alkotmány- ' nak”. Feltételként hangoztatták még, hogy „egyszersmind elegendő képességgel bírjon fölléphetni ä követi pályára.” Mindez szerintük nem volt meg Petőfiben. Nem titkolták aggodalmukat, hogy „a népnek általa el tsábíttatott kis töredéke meg vetését, gyalázatot, sőt elláthátlan veszélyt” is hozhat „Petőfi követté választásával, ön maga, s talán az egész hon fejére.”

Feltűnő itt az az ellentmondás, hogy míg egyrészről úgy írnak, hogy Petőfi a népnek csak kis töredékét vonta a pártjára, másrészt követté választásának veszélyességét helyezték kilátásba. Vagyis elismerték, miként tudjuk is, hogy a nép mellette állott, hogy számolni kellett Petőfi megválasztásának lehetőségével. Ezért gondolták ellenfelük lehetetlenné tételének legegyszerűbb módjául a választás helyéről való kitiltást.

Petőfi maga is idézte nyilatkozatában ennek a „Szabadszállás város bírái” aláírással ellátott és Bankos Károlynak megküldött levélnek egyes készleteit, de a közgyűlési kitiltó határozat jegyző- könyvi szövege csak most vált ismeretessé. Minden tervezett eltüntetési kísérlet ellenére bizonysága ez a költő igazának és cáfolat Nagy Károlynak azzal az állításával szemben, hogy a választás törvényes eszközökkel történt.

A második okmány a választási visszaélés leleplezésére maga a követválasztási jegyzőkönyv. Az Országos Levéltárban, az 1848-i belügyminisztériumi irattárban bukkantam rá. Ide futottak be ugyanis az összes követválasztással kapcsolatos jelentések.

E jegyzőkönyv fő érdekessége és legnagyobb hamisítása az, hogy Petőfi neve és fellépte még csak említve sincs benne. Ellenben megtudjuk belőle, hogy Szeles László választási elnök intézett a néphez „hatályos, s korszerű beszédet”. Ebben figyelmeztette a megjelenteket „s követválasztás fontosságára”, s több ízben felhívta őket: „szabadon bár kit is követül ajánlani”.

Csak éppen előzőleg Petőfit kitiltották a városból, és mikor ő a tilalom ellenére is megjelent, életét fenyegetve, erőszakosan eltávolították!

Az igazságot itt is Petőfi vágta a cselszövő és erőszakos vezetők, követválasztási elnök szemébe: „Valóban gyönyörű! így értelmezik önök a szabadságot? így gya- lázzák meg önök saját városukat, melynek neve Szabadszállás!”

Az a választási komédia, hogy Nagy Károlyon kívül a kaputosok követjelöltnek ajánlottak még hat kaputost — csak éppen Petőfit nem ajánlhatta senki! — , s ezek mindjárt vissza is léptek, hogy így Nagy Károlyt egyhangúlag kiálthassák ki megválasztott követnek, már csak a törvényesség látszatának felmutatása érdekében történt.

Be kell végül még röviden mutatnunk két személyt: Szeles Lászlót, a választás elnökét és Kerek Józsefet, a választás jegyzőjét. Mindkettőnek a neve ott szerepel Petőfinek azon a listáján is, amelyet legfőbb ellenségeiről készített.

Nem ismeretlenek ezek a nevek a Petrovics család szomorú történetében. Egy évtizeddel előbb fontos szerepük volt az apa megbuktatásában. Szeles László, akkori főjegyző vette rá Petrovitsot csalárdul egy olyan ötezer forintról szóló kötelezvény aláírására, amelynek következtében ellene a végrehajtást elrendelték, és hosz- szas huzavona után meg is tartották. A periratokban, Petőfi atyjának panaszaiban többször olvasható a neve. Fortélyai, erőszakosságai, embertelenségei miatt a per folyamán feljelentést is tettek ellene. Kerek József kunszentmiklósi ügyvéd pedig egyenesen Petrovits István perbeli ellenfelének, előbbi bérlőtársának és székálló legényének, Matulay Andrásnak volt a „tejhatalmú megbízottja”, ügyvédje. A költő atyját jellemében is megtámadta a peres ügy sikere érdekében.

Kilenc év múlva ugyanezek intézték a szabadszállási választás ügyét a bukott mészáros fia ellen és az egyik legnagyobb vagyonú birtokos, a szabadszállási főesperes fia érdekében. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Petrovits István „elkótyált” birtokából a saját fáradságos munkájával szerzett háztelke, miután az 1838. évi árvíz a család hajlékát ledöntötte, éppen a követjelölt apja, Nagy Sámuel református lelkész birtokába került.

Az újabban felkutatott források ismeretéből kiderül, hogy nem volt ebben a választásban semmi érthetetlenség, semmi logikátlanság, mint ahogy némely életrajzírók vélték. Csak a reakció és az erőszak sorakozott fel a forradalmár hírű Petőfivel szemben, és a megbuktatására minden eszközt felhasznált.

Mezősi Károly

A magyar hadsereg Pákozdnál szeptember 29-én visszaveri a támadó Jelasicsot

Kossuth Lajos Egerben

A kápolnai csata után vármegyénk Tiszán inneni része Windischgrätz serege által elárasztva, az osztrákok által tartatott megszállva. A megyei hatóság Tisza-Füreden folytatta ez alatt működését. A márcz. 6-án tartott bizottmányi ülésen jelentetett, hogy az ellenség egerváro- sát megszállotta, megsarczolta, oda új tisztikart nevezett ki, és és ennek élére polgármesterül Scheidl Adolf nyugalmazott őrnagy helyeztetett, egyesek javai zár alá vétettek. Ezen ülésből meghagyatott Almásy Sándor- főszolgabírónak, hogy megse- messítvén az ellenség minden intézkedését, szigorú vizsgálatot tartson, és a kik az ellenségnek szolgálatot tettek, állítsa rögtönítélő bíróság elé. Az osztrákok márcz. 1-én gróf Török őrnagy vezetése alatt szállották meg Egervárosát, és 35 ezer frt. sarc- zot vetettek a városra. A várban lobogó nagy nemzeti zászlót, mely vastag czölöpön volt a föld. be erősítve, vérteseivel vágátta ki, miután városbeli nem vállalkozott e munkára. Egerből márcz. 13-án húzódtak ki az osztrákok, és e napon az általok kinevezett polgármester öngyilkossá lett. A szolnoki csata után ugyanis, az érintetlen és győztes magyar hadsereg nyomban megkezdette nagy felvonulását a ti- száninneni hadi műveletre. Görgey márcz. 9-én Tokajba, innen Miskolczra ment hadtestével, márcz. 18-án már Mezőkövesd és Szihalom alatt, 20-án Besse- nyő és Erdőtelken táborozott, úgy hogy márcz. 30-án az eger— gyöngyösi országút már ismét a magyar hadsereg által volt megszállva, s ezzel vármegyénk területe, az osztrák foglalás alól mentessé lett. Dembinszky helyett most Vetter vezette a magyar hadsereg felett a fővezérletet. E napokban azonban súlyosan megbetegedett, mire Kossuth Lajos, a ki márcz. 28-án Tisza- Füreden időzött, 30-án Egerbe

jött, hogy a következő hadműveleteket megállapítsa. Itt folytatott tanácskozásból folyólag bízta meg Görgeyt a főhadparancs- noksággal.

Kossuth Lajosnak Egerben márczius 30-án történt megjelenése az egri népnek vele született, ősi hazafias érzelmei páratlan megnyilatkozásra adott alkalmat. E nap alkonyán nemcsak a polgárság, de a tanuló ifjúság és az egri nők külön-külön csoportban, égő fáklyákkal felvonulva, a lelkesedés, fenséges manifestatiójával fejezték ki a haza iránti áldozatkészségöket, úgy hogy a nagy hazafi az üdvözlő szónoklatokra mélyen meghatva fejezte ki: „itt nem hirdetni, itt csak tanulni lehet a hazafi- ságot. ”

(Részlet Szederkényi Nándor Heves vármegye története (III. kötet 1891) című könyvéből).

A trónfosztás aláírója Gyöngyös képviselője

Heves megye másodalispánja bejelenti a trónfosztást. A megye április közepén tért vissza Tiszafüredről Egerbe. A bizottmány április 26-án tartotta az első ülést. Halasy Gáspár másodalispán akkor jelentette be a debreceni trónfosztó nyilatkozatot. „Hatalmas éljenzés reszketteté meg a léget.” A gyűlés lelkesedve köszöntötte Kossuthot, hogy „a nemzetgyűlés, megtörve a Habs- bürg-Lotaringiai ház századokon át reánk neheződött rabláncát, függetlenné és szabaddá tette hazánkat.” A trónfosztó nyilatkozatot, Gyöngyös képviselő-. je, Almásy Pál, Heves megye volt első alispánja írta alá, mint a nemzetgyűlés elnöke.

Eger május 1-én zajos népünnepélyt rendezett függetlenségünk kivívása örömére. Tábori misével kezdődött a nevezetes nap. Este a várost kivilágították. (Részlet Kolacskovszky Lajos: Az 1848—49-es szabadságharc idején című munkájából)

Emlékezés a kápolnai

140 évvel ezelőtt, 1849. február 26—27-én megyénk területén zajlott le az 1848—49-es forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb csatája, Kápolna falu térségében. Ma, amikor a korábbi évtizedeknél sokkal nagyobb érdeklődéssel fordul közvéleményünk 1848—49 hagyományaihoz, illő megemlékezünk erről a nevezetes, bar számunkra vesztes csatáról is.

1849 elején a magyar hadvezetés célja az volt, hogy megteremtse a császári fősereg elleni ellentámadás feltételeit. Ennek érdekében az erdélyiek kivételével az összes magyar csapatokat a Tisza bal partján összpontosították. A csapatok összevonása 1849. február közepére fejeződött be. A Tisza baí partján ekkor egy ötvenezer fős, a császári főerőkkel létszámában nagyjából azonos magyar haderő összpontosult.

A magyar főhadsereg élére Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány jóváhagyásával a lengyel származású Dembinszky Henrik tábornokot nevezte ki. A főparancsnokra ekkor az a feladat hárult, hogy támadó hadműveletet indítson a főváros visszafoglalásának előkészítésére. A cél elérése érdekében a főparancsnok Eger környékén akarta döntő ütközetre kényszeríteni az osztrákokat, hogy az ellenséget ezzel eltávolítsa hadműveleti bázisától, fővárosunktól. Vereség esetén a lengyel tábornok terve a Tisza mögé

való visszavonulás volt.

A főparancsnok tervét azonban áthúzta, hogy 1849. február közepén az osztrák hadvezetés is támadó hadműveletbe kezdett. Windischgrätz császári fővezér február 18-án Gödöllő közelében kezdte el seregének összevonását. Majd tizenhétezer fős katonaságával Gyöngyös felé indult. A csapatok zöme február 25-én érkezett a városba, s a következő napon tovább indultak Kál és Kápolna felé.

A magyar főparancsnok hírt szerzett a császáriak közeledéséről, de azt nem tudta, hogy már ennyire közel vannak. Ekkor a Tama folyó mentén Verpelét és Kál között tizenhétezer fő magyar haderő tartózkodott. A magyar és az osztrák csapatok tehát azonos létszámot képviseltek.

A csata előtti napokban a magyar főparancsnok az egri nagypréposti palotában (ma megyei könyvtár) tartózkodott. Itt tartották a csatát megelőző első haditanácskozást, amelyen részt vett Görgey Artúr és Klapka György tábornok is.

Február 26-án volt a csata első napja, amely eldöntetlenül végződött. Sajnos, ezen a napon a magyar hadvezetés két olyan hibát is elkövetett, amely a következő napi küzdelemre döntő hatással volt. Az egyik gond az volt, hogy a főparancsnok hadparancsa késéssel jutott el a második vonalban lévő erőkhöz, ennek következtében másnap az ellenség erőfölénybe került. A máso-