Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-07 / 56. szám
a/|lepuitaq kérdez — válaszol: Csorba László, az Egerszalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke „A kedvezőtlen termőhelyen gazdálkodók támogatása nem nemzeti ajándék..” A gazdasági-társadalmi feszültségeket magán viseli élelmiszer-gazdaságunk is. Nemrég az MSZMP Központi Bizottsága közzétette agrárpolitikai téziseit az ágazat megújítására, és a legfontosabb kérdések megvitatását szolgálta — amint lapunkban is beszámoltunk róla — a termelőszövetkezetek napokban tartott országos konferenciája. A Heves megyei delegátusok között volt Csorba László, az Egerszalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, aki nagy visszhangot kiváltó felszólalást tett. Vele beszélgettünk a konferencia jelentőségéről, mondanivalójának időszerűségéről. Kié az állami vállalat? —Milyen érzésekkel készült a szövetkezeti mozgalmat érintő nagy jelentőségű fórumra? — Meghívottként voltam jelen. A Heves Megyei Teszöv Elnökségének felkérésére a felszólalást is vállaltam. Bennünket, szövetkezeti vezetőket is hosszú ideje foglalkoztat az ágazat sorsa, azoknak az összefüggéseknek a feltárása, amelyek a megtorpanást, a visszaesést okozták. Elmondhatom, hogy a konferencia elérte célját, nagyon aktív, kritikus, lényegretörő vita alakult ki. Sok észrevétel hangzott el, például a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának munkájáról is. Elismerték az eredményeket, de kendőzetlenül feltárták a hibákat. Nagyon reális párbeszéd volt, melynek végén úgy döntöttünk, hogy a termelőszövetkezetek VI. kongresszusát előrehozva, egy éven belül összehívják. — Milyen problémákra irányította rá a figyelmet felszólalásában? — A konferencia második napján harmincnyolcadikként kaptam szót. Mondanivalóm súlypontja tulajdonképpen kapcsolódott Váncsa Jenő, mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter előzetes felszólalásához, aki hangsúlyozta, hogy az ágazat továbbra is stabilizáló szerepet kell, hogy betöltsön a népgazdaságban. Elsősorban a gabonára és a húsra meghatározó szükség lesz. így a kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek termékeire is, a belső ellátásban, illetve az exportban. Ez minket, az egerszalóki szövetkezetét is érinti, hiszen átlagosan nyolc aranykorona értékű földeken gazdálkodunk. Megyénk 53 termelőszövetkezete közül pedig tizennyolcban 14 aranykorona alatti, 14 üzemben pedig 14—19 aranykorona közötti értékű területeken termelnek. Elmondtam, hogy árkiegészítést kapunk a növénytermelés és az állattenyésztés termékeire. Ugyanakkor nincs szégyenkeznivalónk, hiszen 1988-ban, abban a nehéz gazdasági évben, a 14 aranykorona alatti földeket művelő üzemek több mint 7 millió forinttal többet fizettek be az állami költség- vetés javára, mint amennyi árkiegészítést kaptak! Ez a mi szövetkezetünkben 18 milliót jelentett. Tehát nem az állam tart el bennünket, mint ahogy ezt sokan hangoztatják, hanem mi magunkat. A kedvezőtlen termőhelyi adottságok közepette is gazdaságos a búzatermelés, és amikor országunk ilyen nagy konvertibilis adósságállománnyal küzd, akkor nem kegy az állam által nyújtott árkiegészítés. Nem nemzeti ajándék ez a támogatás, miután a gabonát és a húst például jó áron értékesíthetjük. A másik konkrét javaslatom az volt, hogy azok juthassanak földhöz, akik a leggazdaságosabban hasznosítják. Tehát ebben legyen esélyegyenlőség a nagyüzemeknek és a kisgazdaságoknak. Elmondtam, hogy kérjük, szüntessék meg a monopóliumokat, például a gabonaértékesítésben. Azok kapják az exportban a világpiaci és a belföldi árak közötti különböze- tet, akik a közvetlen termelők. Más cégeknek is teremtsenek jogot gabonakivitelre, természetesen figyelembe véve a belföldi felhasználás igényeit. Azt is szóvá tettem, hogy ma a mezőgazdasági termelés során a felhasznált anyagok, eszközök 65—70 százaléka ipari eredetű, ugyanakkor az agrárárak nem követik az ipari árakat. Noha a gép-, műtrágya- a növényvédőszer-gyár- tók igyekeznek elismertetni költségeiket. Szeretnénk, ha az exportáló nagyüzemek is rendelkezhetnének a konvertibilis valutabevétel 35—40 százalékával, amelyből modern technikát vásárolhatnának. így valós versenyt kényszerítenének ki a hazai és a külföldi cégek termelőeszköz-piacán. Az MSZMP agrárpolitikai téziseiben kulcskérdésként szerepel a tulajdonosi szemlélet erősítése. Nos, ez kedvező politikai szándék, ám a jelenlegi szabályozórendszer ennek ellentmond. Nagyon megadóztatják a nyereségesen végzett munkát, illetve a tagsági hűségjutalmat. Ez pedig a vezetőket és a beosztottakat egyaránt sújtja. Kértem Szabó Istvánt, a TŐT elnökét és Váncsa Jenő szakminisztert, hogy közvetítsenek a szabályozók felülvizsgálatában. Tegyék lehetővé, hogy az utóbb említett üzemekben a megérdemelt részesedést az adómentes nyereségből fizethessék ki. Régi sérelmünk és zárszámadáskor egyik traktorosunk is felvetette, hogy ők kulcsfontosságú- munkát végeznek, és sokszor az egészségüket is feláldozzák ezért. A társadalom tehát ismerje el a korkedvezményes nyugdíjazásukat, úgy mint a bányászokét, a kohászokét 55 éves kortól. Ezt a felvetésemet sokan meg is tapsolták a konferencia résztvevői közül. Végezetül szóvá tettem, hogy a szőlő- és gyümölcstelepítés ma nagyon költséges. Bár van rá állami támogatás, mégis a többi kiegészítő részt az üzemnek az adózott nyereségből kell biztosítania. Ez pedig nem ösztönzi, hanem visszafogja a telepítési szándékot. Pedig, ha azt szeretnénk, hogy a jövőben is több új ültetvény legyen csak úgy képzelhető el, ha a fejlesztés a költségek terhére történik. — Milyen válaszokat kapott előterjesztésére? — Úgy érzem, a konferencia elérte célját. Olyan alapvető kérdéseket tisztáztunk, minthogy kell-e nagyüzem, vagy pedig inkább farmergazdasagok legyenek. Megerősítettük az MSZMP Központi Bizottságának agrár- politikai téziseiből azt, hogy a jövőben is szükség lesz a mezőgazdaság sokszínűségére. A meglévő nagyüzemi kereteket viszont célszerű megtartani. Ahol az nem képes megfelelő megélhetést biztosítani, ott a célszerűségnek megfelelően legyenek kistermelők, szakszövetkezetek vagy szakcsoportok. A többség véleményét tükrözte, hogy parasztságunk együtt kíván maradni a jövőben is. Ami pedig felvetéseimet illeti, örülök, hogy elmondhattam. A választ írásban kapom meg minden bizonnyal rövid időn belül, hiszen az illetékesek megvizsgálják, ezt ígérték! Persze a választ, ha kell, ki is követeljük, és ebben az érdekképviseletnek nagyon fontos szerepe lesz. A szövetkezeti tagság mindenképpen többet akar. Tehát fontos, hogy a következő kongresszusig meghatározzuk azokat a teendőket, amelyeket az érdek- képviselet javításáért is szándékozunk tenni. — Köszönjük a beszélgetést! Mentusz Károly — Bombaként robbant a hír a gazdasági életben: ötven hazai vállalatot ajánlott fel a kormányzat a külföldi tőkének részben vagy egészben eladásra. Az eladó magyar vállalatok adatait az év elején betáplálták a Deutsche Bank számítógépébe, ahol mintegy húszezer tőketársulásra ajánlkozó cég adatait őrzik. A lista máris megtette hatását, értesülések szerint naponta 4—5 cég kér további információt a bonni magyar nagykövetségen. A meghirdetett ötven vállalatból húsz iránt már komoly érdeklődés mutatkozik. Eközben a kezdeményezés hazai fogadtatása láttán egyes szakértők azt a maliciózus megjegyzést teszik — s nem alaptalanul — hogy ennek a vállalatki- ajánlási akciónak az a legnagyobb kockázata, hogy sikeres lesz... Nálunk ugyanis elvben teljes a nézetazonosság abban, hogy a magyar gazdaság kátyúba került szekerét a nyugati működőtőke közreműködése nélkül aligha sikerül kimozdítani, ám már a megvalósítás első lépései is áthághatatlannak látszó akadályokba ütköznek. A potenciális külföldi befektetők első konkrét kérdésére ugyanis, hogy kitől lehet részben, vagy egészben megvásárolni egy magyar állami vállalatot, nincs egyértelmű válasz. Egyelőre vita folyik minisztériumok és főhatóságok között arról, hogy ki a kezelője az állami vagyonnak; egyáltalán meg lehet-e vásárolni egy állami vállalatot, mik a jogosítványai ebben a kérdésben a vállalati tanácsoknak. Igazából azt sem lehet tudni, ki jogosult a vevőkkel tárgyalni, a vállalati tanácsoknak ugyanis elvben nagy a szabadságuk, ám a valóságban ma is működik a főhatósági felügyelet, amelyet „illik” egy ilyen horderejű kérdésben tájékoztatni. Az ipari miniszter a napokban ezzel kapcsolatban egy interjúban kifejtette: amíg nincs tisztázva, hogy az állami vállalatok tulajdonosi joga konkrétan kit illet meg, minden olyan szervnek egyet kell érteni a vállalat eladásával, amelynek az ügyben valamilyen érdekeltsége, szerepe van. Tehát a funkcionális és ágazati miniszternek, a bankoknak és magának a vállalatnak is. Az ő egyeztetett véleményük alapján végül a minisztertanácsnak vagy a miniszterelnöknek kell dönteni. Márpedig a befektetőnek könnyen elmehet a kedve, ha megtudja milyen hosszú utat kell végigjárnia ahhoz, hogy egyáltalán tárgyalhasson. A kereskedelmi miniszter, aki NSZK-beli útján a közelmúltban találkozott a befektetőkkel, arról számolt be, hogy a nyugatnémet üzletembereket sokkal kevésbé zavarja az, ha az eladásra felkínált magyar gyár jelenleg veszteséges, mint a tulajdonlás tisztázatlansága. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy míg a magyar ajánlatban csupán hat esetben szerepel a többségi részesedés lehetősége, ag eddig érdeklődő nyugatnémet befektetők kizárólagos tulajdonként akarják megvásárolni a magyar vállalatokat. A máris kibontakozott heves sajtópolémiában miniszterek, vállalatigazgatók, szakszervezeti vezetők, jogi szakértők, ország- gyűlési képviselők voksolnak a vállalateladások mellett — elvben, és ugyanők sorolják a gyakorlati lépések számtalan gátját. Túlságosan leegyszerűsítenénk azonban a kérdést, ha az itt tornyosuló akadályokat kizárólag a bürokratikus áílamigazgatás, az indokolatlanul túlszabályozott gazdaságirányítás számlájára írnánk. Valószínűleg sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerek, a szocialista gazdaság működésének alapproblémáihoz. Az állami vállalatok tulajdonlásának jelenlegi gyakorlatát ugyanis egyszerűen nem lehet megmagyarázni a valódi árviszonyokhoz szokott külföldi vállalkozóknak. Mindenekelőtt azért, mert a mostani zűrzavaros helyzet ahhoz a számukra felfoghatatlan végeredményhez vezet, hogy a magyar állami vállalatok vezetői sok mindenben érdekeltek, ám legkevésbé a vállalati vagyon gyarapításában. Márpedig hosszúbb tavon kizárólag ez az érdekeltség garantálhatja az eredményes, hatékony gazdálkodást. Miképpen az is mind nyilvánvalóbb, hogy a hazai szimulált piac nem kepes valódi piaci hatásokra, a szimulált árak nem a hatékonyabb termelésre, hanem az áremelésre ösztönöznek, a vállalati vagyon tényleges nagysága pedig csak a valódi tőzsdén derülne ki. P. É Szeressük-e az adószékházat? Nyílt pártnap az APEH dolgozóinak Még a nagy vihart keltett, a Népújság február 25-i számában megjelent nyílt levél előtt megszervezték az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal dolgozói számára a pénteki rendezvényt. Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán viszont már nem elsősorban a korábban megfogalmazott „időszérű politikai kérdések” foglalkoztatták a mintegy 200 fős hallgatóságot, hanem az, hogy mi is lesz az épülő APEH-székház sorsa. Nyilván érzékelte is ezt az előadó, Kiss Sándor, a megyei pártbizottság első titkára, s a meghívott Rajki Sándorné, azMSZMP KB tagja, a gyöngyösi városi pártbizottság első titkára. A találkozás első felében Kiss Sándor elemezte hazánk helyzetét. Szólt a gazdasági és politikai válságról, s az 1988 májusában megtartott országos pártértekezlet óta végbement változásokról. Hangsúlyozta a gazdaság és a politika kölcsönhatását, s azt, miként vált el most a két terület reformjának üteme egymástól. Elemezte a nagy vitát keltett bejelentést, amelyet az MSZMP KB történelmi albizottságának tanulmánya alapján tett Pozsgay Imre. Leszögezte, hogy fontos dolog múltunk tisztázása. Az MSZMP vállalja a politikai versenyhelyzetet, a többpártrendszert. Beszélt az alternatív szervezetek szerepéről. Kitért a megyei pártértekezlet tanulságaira. Szólt a közelgő március 15-i ünnepségek előkészületeiről. Válaszolt a nagyüzemi munkásságra, illetve az értelmiségre vonatkozó kérdésekre is. A figyelem akkor élénkült meg igazán, amikor az APEH- székház körül kialakult vitára tért rá. Mint elmondta, ebben az ügyben nem született testületi állásfoglalás, de nem is szükséges, hogy ilyen kialakuljon a székházról, illetve a hivatalról. A korszerű gazdaság fontos tényezője az adórendszer, kedvezően hathat, még akkor is, ha siettetetten vezették be. Ha viszont létezik az erre kialakult szervezet, akkor megfelelő létszámúnak kell lennie. Azt tükrözik az összehasonlító elemzések, hogy nem nagy a hazai apparátus: más országokban lényegesen többen végzik el ugyanazt. Ehhez a munkához normális feltételeket kell teremteni, a hivatal dolgozói, illetve az állampolgárok számára is. Mint a megyei pártbizottság első titkára hangsúlyozta: nagyra becsüli ezt a tevékenységet. Nem tartja feladatának a megyei pártbizottság vezetése, hogy eldöntse: kell-e APEH-székház vagy sem. A közhangulatra viszont figyelni kell: Gyöngyösön, Egerben és még Hevesen is felmerült az a kérdés, hogy nem fényűzés-e a jelenlegi körülmények között százmilliós költséggel székházat építeni. A Rajki Sándorné által megfogalmazott nyílt levélre válaszolt dr. Kovács Sándor, az APEH megyei igazgatója, és kifejtette, hogy amennyiben ingyen kapnak egy megfelelő épületet, lemondhatnak az építkezésről. Akadt, aki meg is nevezte, hogy az oktatási igazgatóságot kellene átalakítani. Ez azonban oktatási célokra készült, átépítése sok pénzbe kerülne. Elmondta, hogy töprengenek jobb kihasználásán, elsősorban olyan módon, hogy az ne igényelje az intézmény nagyobb átalakítását, ugyanakkor enyhítsen a meglévő feszültségeken. A megyei tanács és a párt vezetői 1987-ben egyeztettek abban, hogy szükséges a székház. Az előkészítéséhez hozzá is kezdtek. Ezért is minél hamarabb le kell zárni ezeket az újabb vitákat, s érvelni kell a születendő döntés mellett. Mint hangsúlyozta, dr. Kovács Sándorral megbeszélte, hogy mint a hivatal vezetője, szívesen ellátogat párt- szervezetekhez beszélni az APEH feladatairól, problémáiról. Ezután az APEH dolgozóinak sokszor szenvedélyes hozzászólásai következtek. Elsőként azt kifogásolták, hogy miért a vezetőjüknek kell kiállni értük, szerintük a pártbizottság munkatár-. sóinak is érvelniük kellene a hivatal elemi érdekeiért, ha még oly népszerűtlen feladat is ez. Meg kell értetniük, hogy milyen nyomorúságos körülmények között dolgoznak most, szinte lehetetlen viszonyok között, s miért szükséges az építkezés vagy valamilyen normális elhelyezés. Az is megfogalmazódott, hogy nem biztos, hogy olcsóbb lenne bérbe venni helyiségeket vagy egy egész épületet. Rajki Sándorné elmondta: annak a kezdeményezője, hogy az egri APEH-székházra szánt ösz- szeget a kékestetői szanatóriumra fordítsák, a gyöngyösi pártbizottság volt, illetve személyesen ő. Azt kérte, hogy a jelenlévők gondolkozzanak állampolgárként: a társadalom és az állam által létrehozott intézmények közül sok nehéz körülmények között dolgozik. 1987 óta sokat változott a gazdasági helyzet, százezrek élnek rossz anyagi viszonyok között. Az emberek nem szeretik a székházakat. Ha összefogna a politikai és állami vezetés, bizonyára lehetne szerencsésebb megoldást találni. A közhangulatot ismerni kell és tolmácsolni, de befolyásolni is. Gyöngyösön például összeköltözik a városi pártbizottsága városiKISZ-szel, hogy visszaadja az utóbbi helyiségeit közcélra. Nem lehet úgy gondolkodni, hogy miért nem lehet valamit megcsinálni, hanem inkább a jó megoldásokon kell töprengeni. Ha a székház megépítése a legésszerűbb, azt is el lehet magyarázni az embereknek, s el is fogadják. Dr. Kovács Sándor azt fogalmazta meg, hogy nekik nem feltétlenül új irodaház kell, hanem olyan körülmények, -melyek között jó munkát végezhetnek. Fenntartja, amit nyílt levelében megfogalmazott: abbamaradhatnak a munkálatok, ha térítés- mentesen kapnak valahol megfelelő elhelyezést. Az építkezés egyébként tovább folyik, senki sem állította le. Hozzátette: szívesen elmegy — ígérete szerint — mindenhová, hogy elmagyarázza az adózás és az adóapparátus szükségességét, illetve a megfelelő feltételek fontosságát, de a párt is álljon ki értük. Ezután újra az APEH munkatársai következtek. Kifejtették a többi között, hogy tisztességes munkahely kell számukra, ahol nem az utcán állnak sorba az ügyfelek. Nem kell őket arra biztatni, hogy állampolgárként gondolkodjanak, mást sem tesznek: alapelv náluk, hogy az ügyfél lehet ideges, de az ügyintéző nem. Azt sem tartották megfelelő megoldásnak, hogy az újságban jelent meg a nyűt levél: lehetett volna másként is a lehetőséget keresni a jobb megoldásokra, számba véve, hogy milyen szervezetek „húzódjanak össze”. Egyébként is: Medgyessy Péter is a KB tagja, ott is találkozhatott volna vele Rajkiné. Nem a székház, pontosabban szólva — a szerényebb szó jobban kifejezi a lényeget — az irodaház építése a fontos, hanem az, hogy ne a mostani áldatlan állapotok között dolgozzanak. Nem népszerű az adó, könnyű megtámadni a hivatalát: a tiszti lakások vagy a színészház építését bezzeg senki nem kifogásolta. Akadt, aki számokkal is érvelt: egy munkatársra jelenleg három négyzetméter sem jut a bérelt helyiségekben. Amikor tíz és tízezrek gondját kell megoldani, nem lehet ilyen körülmények között dolgozni. A felvetés időzítését sem tartották megfelelőnek, részben mert mostanában nem szeretik túlságosan az adóhivatal munkatársait, részben pedig a gyöngyösi és a kékesi egészségügyi intézmények problémái nem újkeletűek. Ha szükség volt erre a hivatalra, akkor álljanak is ki érte. Más úgy fogalmazott, hogy hol is van már az a százmillió, az előkészületekbe is beleölték már egy részét. A maradékból bizony nem lehetne megoldani a megye akut nehézségeit. Többen szóltak a munka nehézségeiről, ellentmondásairól, s leszögezték: azzal, hogy az újság így foglalkozott ezzel a témával, politikai kérdéssé vált. Egy közintézmény 180 munkatársának olyan elhelyezéséről van szó, amely a feladatuknak megfelelő. Ha leállítják az építkezést, számot kell vetni a már ráfordított pénzzel, új épületet kell találni, s az átalakításra keresni kell a megfelelő összeg forrását. Ez nem biztos, hogy megtakarítást jelent. Rajki Sándorné nem vonta vissza az álláspontját, szerinte nem Heves megyei kérdés ez, hanem az egész országban kell gondolkodni. A gyöngyösi pártbizottság számba vette a legfontosabb feszültségpontokat a körzetében, s igyekszik megoldást keresni. Valahol el kell kezdeni a másfajta gondolkodást, ennek a jegyében született meg ez a nyílt levél. Aláhúzta, hogy tisztességes munkahelyet kíván az adóhivatalnak, de a pazarló gazdálkodásnak véget kell vetni. Kiss Sándor összegzésül elmondta, hogy nem tekinti elfecsérelt időnek a vitát, az irodaház — mert végül is arról van sző — sorsa politikai kérdéssé is vált, abban az értelemben, hogy a kialakult vita minél előbb megnyugtatóan lezáruljon, s az adóhatóság dolgozói megfelelő munkakörülmények között tevékenykedjenek, s az állampolgárok is kulturált körülmények között intézhessék ügyeiket. Az adóhatóság szükséges, a működésének feltételeit is meg kell teremteni. Nem biztos, hogy az az olcsó megoldás, amely az első pillanatban annak látszik. Felparázslottak az indulatok ezen a péntek délutánon. A közvélemény első hallásra megütközött a százmilliós beruházáson. De mint mindennek, ennek a kérdésnek is több oldala van. E beszélgetés során több nézőpontról is hallhattunk, amelyek segíthetnek a megfelelő ítéletünk kialakításában. Szeressük-e az adószékházat? Végül is itt egy irodaházról van szó, amely közcélokat szolgál. Szeretni nem kell, de hasznosságát, szerepét el lehet ismerni. Akárhogy is döntenek a felelős hatóságok, érezni kell, hogy nem szubjektív tényezők miatt alakul ki végleges álláspontjuk. Érthető a gyöngyösi pártbizottság szándéka is, mert meg kell hallani, hogy miről beszélnek az emberek. Gábor László
