Heves Megyei Népújság, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-24 / 71. szám
1989. március 24., péntek A Nap kél: 5.40 órakor — nyugszik: 18.02 órakor. A Hold kél: 20.33 órakor — nyugszik: 6.00 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GÁBOR, KARINA nevű kedves olvasóinkat Az óhéber nyelvben a GÁBOR és GÁBRIEL alapszava a „geber” „férfi” szó volt, és így tulajdonképpen — az Ádámhoz hasonlóan, melynek alapszava „embert” -t jelent — nem is tekinthető eredetileg személynévnek. Egy híres magyar költőről tesz említést Arnoldus de Bavaria 1492-ben Kölnben megjelent krónikája, akit Gábornak hívtak. A híres Gáborok közül Bethlen Gábort, Gábor Áront, a szabadságharc ágyúöntőjét és mártírját említhetjük. A múlt évben először kapott helyet a naptárban a KARINA név, amelynek „csinos” a jelentése, és három nyelvből származik: az olasz „Cariná”-ból és a Katalin svécfés dán formájából, a „Karin”-ból. A napsütéses déli származására emlékeztetve tarka tulipánnal, a ködös északira gondolva pedig gerberával lepjük meg névnapján Karinát. ^g2b[időjárás Várható időjárás az ország területére ma estig: Előbb nyugaton, majd másutt is beborul az ég, és egyre több helyen lesz eső, zápor. Csökken a felhőzet, mindenütt kisüt a nap, majd késő délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között várató. Távolabbi kilátások szombattól keddig Változékony marad az idő. A hét végén szeles, majd többnyire napos idő várható. A jövő hét elején gyakran megnövekszik a felhőzet és kisebb eső, záporeső kialakulhat. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte +3, +8, majd +5, +10 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 11,16, majd 13,18 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék nem várható. Csonka sonka Hírül adta a miskolci rádió, hogy az üzletekbe került a pénztárcánkhoz jobban alkalmazkodó, kisméretű kötözött sonka. Kellemesebb lenne a hús vét, ha a pénztárcánkat alakítanák a tavalyi sonkához! (n.j.)- A MEZŐGAZDASÁGRÓL. Tegnap délután ülést tartott Heves Megye Tanácsa mezőgazdasági bizottsága. Elfogadták ez évi munkatervüket, melyet dr. Asztalos Miklós, a bizottság elnöke terjesztett elő. Ezt követően beszámoló hangzott el megyénk tanácsainak 1988. évi gazdálkodásáról.- FINN FAJÁTÉKOK. Szombaton délelőtt 10 órakor érdekes kiállítás nyílik Egerben, a Megyei Művelődési Központban. Az intézmény galériájában a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum anyagából a „Finn fajátékok” című gyűjtemény kerül közönség elé.-VÁROSKÖSZÖNTŐ. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1989. március 1-jei időponttal várossá nyilvánította Füzesabonyt. A városi tanács ma délután 14 órától ünnepi tanácsülést tart ebből az alkalomból. Ekkor kapja meg a település a várossá nyilvánításról szóló oklevelet. Az esemény után a helybéli Állami Zeneiskola növendékei adnak koncertet.- SZEMÉTSZÁLLÍTÁS HEVESEIN. A Heves városi kommunális üzem közli, hogy EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HEaz ünnepek miatt átalakul a szemétszállítás rendje. Március 27-e helyett 28-án, április 3-a helyett 1-jén, illetve április 4-e helyett 5-én történik a szemét- szállítás.- VIDRÓCZKI-SIKER. Hosszú évek egyenletesen magas színvonalát ismerte el az a nívódíj, amelyet a közelmúltban a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes kapott az Országos Köz- művelődési Központban. Ezt az elismerést évente a legeredményesebben működő amatőr művészeti csoportok részére adományozzák.- TOJÁSFESTÉS. A matyó hímes tojásfestéssel ismerkedhetnek ma az Egri Ifjúsági Házban az érdeklődő gyerekek. A foglalkozást — amely délután 2-4 óráig tart — Tóth Gyuláné vezeti.- KONCERT GYÖNGYÖSÖN. Ma este 6 órától a gyöngyösi zeneiskola koncerttermében a Krysztof Scieranski-trió ad koncertet. A dzsesszmuzsika kedvelői valódi csemegében részesülhetnek, mert az együttes vezetője a basszusgitárjáték meg- újítója. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^1 ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL. — MÁRA A Megyei Művelődési Központ klubjában A cukorbetegek egészségmegőrzéséért A lakosság a hagyományos címerre szavazott Ülést tartott Eger Város Tanácsa Eger Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága dr. Varjú Vilmos elnökletével tanácsülést tartott. Az előteijesztések, javaslatok, tanácstagok interpellációs kérdései között kapott helyet a lakás- és telekgazdálkodás helyi szabályairól szóló tanácsrendelet egyes rendelkezései módosításának előkészítése, amelyet dr. Gyula Zoltán vb-titkár adott elő. Amint már többek előtt ismeretes, a városi tanács urnákat helyezett el az Ifjúsági Házban, a Hazafias Népfront városi bizottságán, valamint a városi tanács ügyfélszolgálati irodájában, ahol a lakosság szavazott a városi címerről. Ezenkívül a Bródy Sándor Megyei Könyvtár is önszántából gyűjtött voksokat. Most a kiértékelés szerint 1280 állampolgár közül 1250-en a régi, 1903-as városi címerre szavaztak. Az április 27-i rendkívüli tanácsülésen ezek alapján döntenek városunk szimbólumának sorsáról. Április 30-ig Patkányirtási akció Gyöngyösön Mint a városi tanács, a Köjál és a mentesítési akciót végző szakemberek tájékoztatták lapunkat, Gyöngyösön a budapesti Rozmaring Tsz helyi Rotox-ágazata megkezdte a tervezett ütemezésnek megfelelő patkányirtási tevékenységet. A korábbi akciók tapasztalatai bizonyították, hogy az eljárás nyomán a rágcsálók szaporodása öt ezrelék alá szorult. Ezt az állapotot kívánják továbbra is tartani, ezért kerül sor 1992-ig a rendszeres patkányirtásra. A korábbi időszakban ehhez a lakosság a gócok, a fertőzött területek, a nagyobb arányú szaporulatok jelzésével sokat segített. Ezért kérik az illetékesek, hogy a mostani mentesítő akcióban is támogassák a munkálatokat végzőket. A bejelentéseket a Rotox kirendeltségén, az Alkotmány utca 11-ben, illetve a 12- 288-as telefonon tehetik meg. Nem anakronisztikus-e eleve betegeknél egészségmegőrzésről beszélnünk? — kérdezhetnénk elöljáróban. Dr. Petheő István egri főorvos válasza egyértelműen: nem. Ez tűnik ki abból a tanulmányból, tervezetből, mely a megyeszékhelyen nemrég beindított gyermek és serdülő diabe- tes-klub alapelveit, céljait fogalmazza meg. A betegség romlásának, a szövődmények kialakulásának megakadályozása vagy késleltetése feltétlenül egészségmegőrzésnek fogható fel, még akkor is, ha a kezeltek egészsége nem százszázalékos. A Megyei Művelődési Központ és a megyei kórház által létrehozott klub keretében orvosok, diétásszakemberek, pedaElkészítette névjegyzéktervezetét az Eger Város Tanácsa V. B. lakásügyi társadalmi bizottsága, amely az 1989. évi szociális tanácsi bérlakásra, valamint az ifjúsági garzonházra vonatkozik. Ezt a tervezetet az érdeklődők március 23-tól, azaz csütörtöktől megtekinthetik a városi tanács hirdeSokan fordulnak érdeklődéssel környezetük néprajza felé. A népi kultúra hagyományos mintái, kincsei hosszú évszázadok alatt alakultak ki, tökéletessé csiszolódtak az eltelt idő során. Hírt adtunk arról a szilvásváradi tanácskozásról, amely az elmúlt esztendőben a Bükk-vidék népi kultúrájával foglalkozott. A TÉT Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Heves megyei szervezete rendezte a tájkonferenciát, melynek gógusok, pszichológusok és népművelők segítik a fiatalokat a helyes életmód kialakításában. Minden hónap harmadik vasárnapján délelőtt tíz órától tartanak foglalkozásokat, ahol kiscsoportokban foglalkoznak külön a betegekkel és hozzátartozóikkal. A munkában résztvevők anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak. A működés egyéb feltételeit pályázatok útján kívánják biztosítani. Áz első találkozókon már felmérték a betegek állapotát, s étrendi, pszichológiai tanácsokat adtak a szakemberek. Az áprilisi összejövetel előtt még folyamatosan elfogadnak jelentkezéseket. (Cím: Eger, MMK, Knézich K. u. 2. Tel.: 11- 954.) tőtábláján. Harminc napig kerül közszemlére ez a lista. A kifüggesztés ideje alatt — szerdai napokon — 9 — 16 óráig a lakásügyi társadalmi bizottság tagjai fórumnapot tartanak az ügyfél- szolgálati irodában, ahol a névjegyzéktervezettel kapcsolatban észrevételeket lehet tenni. most nyomtatásban is közreadták az anyagát. Az elhangzott előadásokból tájékozódhat az olvasó az erdőháti lakodalom sajátosságairól, a népi erdőbirtoklás formáiról, a legeltetésről és a pásztorokról, a Szilvásvárad környéki népművészetről, de még a népi orvoslás titkairól is. Az érdeklődők a Dobó István Vármúzeumban szerezhetik be ezt a kiadványt. Kitüntetett tartalékosok Obsitosztó ünnepség Egerben A Heves Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság — számos munkahellyel és társadalmi szervezettel közösen — tartalékosbúcsúztató ünnepséget rendezett tegnap délután Egerben. A Helyőrségi Művelődési Otthonban tartott eseményen a Himnusz elhangzása után Ronkó Pál alezredes, a parancsnokság párttitkára köszöntötte a hadkötelezettség felső határát elért tartalékos és nyugállományú tiszteket, majd Zám /(fese/alezredes, a kiegészítő parancsnokság parancsnokhelyettese köszönte meg a honvédelemben végzett eredményes tevékenységüket, a haza szolgálatát. Az obsitosok közül többen vehették át a honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetést. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta meg Pólyák György, az ezüst fokozatát érdemelte ki Kormos Miklós és Váraljai Pál, míg a bronz fokozatban Visnyóczki Antalt részesítették. A Honvédelmi Érdemérem 25 év után járó fokozatával Ródi Józsefet tüntették ki. Tanfolyam a fa F § * ifjúsági közösségek vezetőinek Vezetőképző tanfolyamot indít ifjúsági közösségek irányítói számára a Megyei Művelődési Központ és a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya. A nyolcvanórás képzésen az ifjúsági kultúra terén nagy tapasztalattal bíró szakembergárda oktatja a jelentkezőket, akik a kurzus végén „C” kategóriás klubvezetői engedélyt szerezhetnek. A határidő március 31., addig érdeklődhetnek az MMK-ban azok, akik III. vagy IV. osztályos középiskolai tanulók, vagy már rendelkez1 nek érettségi bizonyítvánnyal. Az első foglalkozás Egerben április nyolcadikán lesz, majd június tizenegyedikéig szombatonként találkoznak majd a hallgatók. Izgalmas olvasnivaló Névjegyzéktervezet a tanácson A Bükk-vidék népi kultúrája doztam arról, hogy egyszer kirakatrendező leszek. Különösen akkor, amikor az OTP-ben dolgoztam adminisztrátorként. Szenvedtem az íróasztaltól, az aktáktól, a hivatali légkörtől. Amikor a második fiunk megszületett, és a gyes után újra munkába kellett állni, tudtam, hogy csak olyasmibe szabad kezdenem, amit szívesen csinálok. Szerencsém is volt, mert akkoriban költöztünk ide Egerbe, és azonnal felvettek a dekorációs szakmába. Dolgoztam az iparcikk-, s az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál is, de végül az áfésznál állapodtam meg. — Ez nagyon népszerű szakma, és sok a jelentkező erre a szakra. Önt nem riasztotta meg ez a tény? — Úgy alakult, hogy én először a gyakorlatban mérettem meg. Sok önálló munkát kaptam már a kezdet kezdetén is. Ereztem, hogy van hozzá tehetségem, és ez önbizalmat is adott. Egyébf&ßntöhi AI' I I I n ortrénk: A kirakatrendező A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett nemzetközi kirakatrendező-versenyen Farkas Gáborné, az egri áfész kirakatrendezője második helyezést ért el. Ennyi a rövid hír, amelynek nyomába eredtünk. Az elegáns fiatalasszony mosolyogva mondja: — Imádom a szakmámat, és minden olyan feladatot, munkát, aminek szemmel látható eredménye van. Ezért szeretek kertészkedni, varrni is. Sokat álmoként jelenleg Debrecenbe járok egy ilyen jellegű szakkurzusra. — Milyen ötlettel jelentkezett a versenyfelhívásra? — Egy bőrdíszműszaküzlet kirakatát választottam, annál is inkább, mert van egy barátom, aki gyönyörű, egyedi darabokat tervez és készít. Külön kérésem volt tehát, hogy ezek a tárgyak is bekerülhessenek áruként a bolt készletébe. Természetesen meglepődtek ezen a kívánságon, de nem volt nehéz dolgom, hiszen míves kollekcióról volt szó. így a kirakat is ezekhez igazodott. Nagy felületű nyers marhabőrök és fehér filcanyag alkották a hátteret, és bekerült egy szép formájú faállvány is, aminek segítségével készültek a dísztárgyak. A négerbamára pácolt termékeket sugár alakban helyeztem el. A feliraton pedig a „Marha jó bőr” szöveg szerepelt. A nemzetközi reklámszövetség elnöke jót derült a fordításon. — Mit szóltak a családtagok és a kollégák az eredményhez? — Mindenki nagyon örült, sőt a munkatársak ott izgultak velem az eredményhirdetésen. (barta) NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KÖÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz- bcsítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.