Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-06 / 31. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1989. február 6., hétfő Szovjet lapok Sevardnadze pekingi tárgyalásairól Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kínai hivatalos tartózkodása alatt a Tienanmen téren megkoszorúzta a Népi Hősök emlékművet Paraguay Új korszak kezdődik? Paraguayban 90 napon belül választást tartanak és a jövő héten feloszlatják a diktatúra által fenntartott parlamentet — jelentette vasárnap az asuncioni Ultima Hóra című lap hivatalos forrásból. Megfigyelők megjegyzik: a közlésből nem derül ki, vajon a választáson részt vehetnek-e a diktatúra alatt betiltott pártok, köztük a polgári ellenzék és a baloldali erők. A polgári ellenzék szóvivői szerint a választások ilyen gyors kiírása a kormányzó Colorado pártnak kedvez. Úgy vélekedtek, hogy Andres Rodriguez tábornok szavatolni akarja a Colorado uralmát egy újabb időszakra. Justo Pastor Cuquejo, Asuncion segédpüspöke a vatikáni rádiónak szombaton adott telefoninterjújában ezzel szemben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Paraguayban új korszak kezdődik, és az országban kezdetét vette a demokratikusfolyamat. Van remény azzal együtt is, hogy a. jövőt még nem látni tisztán — mondta. Miguel Angel Bestard, Paraguay Buenos Aires-i nagykövete szombat esti sajtóértekezletén azt mondta, hogy országában nem államcsíny történt, hanem Stroessner mondott le. A diplomata, aki — állítása szerint — Rodriguez tábornoktól kapott felhatalmazást kijelentéseire, elmondta, hogy Stroessner nem Chilében akar letelepedni, hanem az Egyesült Államokban, Miamiban. Raul A Ifonsin argentin és Jósé Sarney brazil elnök szombaton üdvözölte a paraguayi diktatúra megdöntését, és reményét fejezte ki, hogy ott is helyreállítják a szabadságjogokat, és minden párt részvételével választást tartanak. MTI A kétoldalú kapcsolatok normális mederbe való terelése a Szovjetunió és Kína népeinek alapvető érdekévé vált — állapítja meg Sevardnadze szovjet külügyminiszter pekingi tárgyalásait kommentálva vasárnapi számában a Pravda. A cikkíró rámutat: a szocializmus megújhodásának feladatai sok mindenben azonosak a két országban, s így természetes a fokozott érdeklődés egymássikerei, illetve kudarcai, a reformok megvalósítása terén szerzett tapasztalatok iránt. A vasárnapi szovjet lapok rendkívül bő teljedelemben foglalkoznak a szovjet külügyminiszter pekingi tárgyalásával, csaknem egy teljes újságoldalon számolva be Sevardnadze megbeszéléseiről, illetve sajtókonferenciájáról. Az SZKP KB központi napilapja kommentáijá- ban külön kiemeli, hogy sikerült megállapodni a szovjet — kínai csúcstalálkozó helyében és időpontjában. A tárgyaló felek megerősítették azt a törekvésüket, hogy Mihail Gorbacsov tárgyalásai Teng Hsziao-pinggel, illetve más kínai vezetőkkel a szovjet — kínai kapcsolatok teljes rendezéséhez vezetnek, új fejezetet nyitnak a két szomszédos ország kapcsolatainak történetében. A moszkvai és pekingi külügyminiszteri látogatások újólag bizonyították azt a kölcsönös szándékot, hogy a csúcstalálkozót gyakorlati eredmények fémjelezzék. A szovjet — kínai csúcs előkészítése alapján megállapítható, hogy a két ország hasonló politikai-filozófiai nézeteket vall a világ fejlődésének problémáiról. Az új nemzetközi politikai rendről a közelmúltban Pekingben megfogalmazott koncepció lényegét tekintve összhangban van a Moszkvát vezérlő új politikai gondolkodásmóddal — állapítja meg a szovjet lap, utalva e politikák konkrét céljaira, kezdve a leszerelési kérdésektől egészen a regionális konfliktusok rendezéséig. A kommentár szerint széles területeken bontakozhat ki együttműködés a két szocialista nagyhatalom között, így a határon való katonai szembenállás szintjének csökkentése, az ázsiai térség biztonságának megszilárdítása terén, ahol a Szovjetunió és Kína lépéseiket egyeztetve, illetve párhuzamosan is cselekedhetne. A megújhodás, az átalakítás és a reform ügye követelte meg, hogy a két ország nekilásson kapcsolataik átalakításához is. A kétoldalú kapcsolatok rendezése elősegíti a nemzetközi légkör enyhülését — írja végezetül a Pravda. Bécsi operabál Az év egyik legpompázatosabb bécsi társadalmi eseményét, a híres operabált az idén is utcai rendzavarások kísérték. Az osztrák főváros utcáin a hét végi esemény alkalmából csaknem ezren tüntettek a „fényűző kulturális rendezvény” megtartása ellen. A tömeg összecsapott a rendfenntartó erőkkel; nyolc rendőr, három újságíró és több felvonuló (összesen huszonegy ember) megsebesült. Az idén is számos magas rangú közéleti személyiség, neves művész volt jelen az eseményen, ahová a jegyeket 170 dollár értékben árusították. Képeink tanúsága szerint, amíg az ötezer vendég káprázatos körülmények között (balra) ünnepelt, az utcákon a tüntetők „egyétek meg a gazdagokat” kiáltásokkal vonultak fel. A glasznoszty új síkban Most az atlanti szövetségen a sor Az információ részt vesz az elrettentésben — született a felismerés a merev katonai szembenállás időszakában. A hatalmaknak eszerint tudatniuk kell egymással, milyen túlélő megtorló kapacitással rendelkeznek. Ez az ismeret segít megítélni a győzelem esélyeit és árát, a várható nyereség és áldozat arányát, ily módon ésszerűséget feltételezve a termonukleáris háború kirobbanása ellen hat. A katonai titkolózás akkor és azóta is támadó szándékkal kapcsolatos gyanakvást keltett, a idegesség és a túl- fegyverkezés irányában hatott. Az új politikai gondolkodás eleme, hogy a katonai értelemben vett nyitottság az enyhülést, a bizalmat erősíti, kiszámíthatóbbá, megjósolhatóbbá teszi a szembenálló felek magatartását, egyengeti az ésszerűen elégséges védelem megvalósításának útját. Január 30-án monumentális adathalmazt zúdított a Varsói Szerződés a világra. Talán a szocialista országok lakossága is először tudta meg hitelesen, hogy hadseregeink milyen erőkkel és eszközökkel rendelkeznek. Eddig hagyományszámba ment ugyanis, hogy mindkét tábor katonai értelemben többet tudott ellenfeléről, mint saját magáról. A hét VSZ-tagállam állami és pártvezetése s a vezérkarok igen nagy munkát végeztek, hogy át- fogásban, hitelességben messze jobb összeállítást tegyenek közzé, mint amilyenekhez Washingtonból és Brüsszelből hozzászoktunk. Ott a szelektív célzatosság azokat a területeket részesítette és részesíti előnyben, ahol Kelet fölénye vitathatatlan és általunk is elismert. Említés sem történik a haditengerészetről, amely pedig legalább ezer kilométer mélységben befolyásolja a kontinentális katonai viszonyokat. Ugyancsak kifelejtik táblázataikból a csapásmérő légierőt a maguk oldalán, miközben a Varsói Szerződés légvédelmi erőit a támadó lehetőségekhez sorolják. A NATO katonai „nyíltsága” elsősorban azért jelentkezett időben jóval előbb, mert rendeltetése az európai aszimmetriák, egyensúlyhiányok egyoldalú bemutatása volt. Amikor a szocialista országok közösen egyeztetett adatközlést javasoltak, az atlanti tömb néma maradt: ilyesmihez nyilván nem fűződik érdeke. Múlt novemberi publikációja nem kisebb visszatetszést keltett a tárgyilagosságra érett Európában, mint az amerikai hadügyminisztérium évről évre kibocsátott „szovjet évkönyve”. Persze, a „számháború” egyre inkább a térben, időben és az alkalmazott eszközökben korlátozott háborúk jegyeit viseli magán. A létszámviták és az eszközhasznosítási polémiák korlátozása ott haladt előre a legjobban, ahol egyszerűnek tűnt az ellenőrzés. Másfél évtizede kap a nemzetközi közvélemény egyeztetett adatokat a szovjet és az amerikai hadászati fegyverrendszerekről. Teljes egyeztetett statisztika készült a két nagyhatalom felszámolásra kerülő közepes hatótávolságú, valamint hadműveleti harcászati rakétaeszközeiről. Tárgyalásokon alakultak ki tehát a kölcsönösen elfogadott számoszlopok a korlátozásra, csökkentésre, illetve a megsemmisítésre kerülő fegyverekről. Mind a publikálást, mind az adategyeztetést, mind a megegyezéshez vezető tárgyalásokat segítette, hogy a szóban forgó eszközök nemzeti technikai eszközökkel — elsősorban a kozmikus térségből —, viszonylag megbízhatóan ellenőrizhetők, illetve kialakult a helyszíni ellenőrzés olyan korrekt gyakorlata, amely nem a bizalmatlanságot erősíti. A „harcászati” szint már sokkal bonyolultabb ellenőrzési, azaz szavahihetőségi problémákat tartogat, s ha a Nyugat a propagandát előbbrevalónak tartja, mint a tisztességes kölcsönös ellenőrzést, akkor a bécsi közép-európai haderő-csökkentési tárgyalások nem pozitív tapasztalataikkal, hanem a kudarc másfél évtizedének ballasztjával torkollnak bele az új európai leszerelési eszmecserébe. y A Varsói Szerződés Honvédelmi Miniszteri Bizottsága az 1988. július 1-jei állapotot tükrözte adataiban. A NATO-ra vonatkozó „leülepedett” adatok hírszerzési forrásból származnak. Mindazonáltal a Varsói Szerződés január 30-i közlése a kölcsönösség és az egyeztetés készségének kifejezője, „szándéknyilatkozat”, amelyet nemcsak a haderő- és fegyvernemek operatív egységének szemszögéből kell tekinteni. A VSZ tagállamai által bejelentett egyoldalú erőcsökkentések, amelyek a személyi állományt, az eszközöket és a katonai költségvetéseket egyaránt érintik, a szovjet állomásoztatott erők visszavonásának megkezdése, és ezzel együtt a két szövetség európai katonai potenciáljára vonatkozó kiegyensúlyozott, tárgyilagos adatközlés — mindez szervesen összekapcsolódik már 1989-ben olyan változtatásokkal, amelyeket Nyugat a „nem provokatív” védelemre való áttérésként emleget és reklámoz. Az információ ma még valóban részt vesz az elrettentésben, de •egyre számottevőbb mértékben részt vesz a bizalom építésében, a politikai és katonai enyhülés összehangolásában, a biztonság lélektani és tárgyi alapjainak erősítésében. A NATO első elutasító és becsmérlő reflexei igazolják, hogy a Varsói Szerződés saját előtörténetéhez és tárgyalópartner ellenfelének gyakorlatához képest is „új időszámítást” kezdett. Most az atlanti szövetségen a sor, hogy készségből és korrektségből vizsgázzon. Pirityi Sándor Egyesült Államok: Mennyit keressen a törvényhozó ? Lehetséges, hogy az amerikai képviselőház tagjainak fizetése február 8-án 51 százalékkal emelkedik. Az egyetlen feltétel, hogy a törvényhozók ne szavazzanak: akkor az emelés érvénybe lép... A fizetésemelési javaslat, amely a 435 képviselő mellett kiterjed a száz szenátorra, valamint a felső bíróságok tagjaira és a vezető kormánytisztviselőkre is, még a Reagan-korszak utolsó szakaszából származik. A kormány úgy érezte, hogy nem kockáztat sokat, ha visszavonulása küszöbén javasol emelést. Ez egyébként rég időszerű: az említett kategóriákban a fizetések réggóta nem tartanak lépést az inflációval, másrészt eleve jóval alacsonyabbak, mint amennyit hasonló képzettségű emberek a magánszektorban keresnek. Míg például egy amerikai miniszter évente — bruttó — százezer dollárt kap, addig egy nagy- vállalat vezetője ennek legalább a négyszeresét viheti haza. Egy kezdő fiatal ügyvéd többet keres, mint egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező felsőbírósági tanácselnök. Az emelés hívei szerint ez rossz takarékoskodás, hiszen a viszonylag alacsony keresetek miatt nem a legjobb erők kerülnek az állam szolgálatába. A közvéleménynek nem is ezzel a szám szerint kisebb csoporttal van gondja, hanem a honatyákkal. Emlékeztetnek rá, hogy napjainkban szinte lehetetlen sikeresen megvívni egy választási kampányt milliós anyagi források nélkül. A törvényhozók, főként a szenátorok többsége gyümölcsöző üzleti pályafutás után kerülhet csak be a kongresszusba. ( George Bush például annak idején akkor fordult a politika felé, amikor már milliókat keresett texasi olajüzleteivel.) Vannak természetesen vagyontalan képviselők is, akik azzal érvelnek, hogy munkájuk miatt két otthont kell fenntartaniuk: választókerületükben és Washingtonban. A főváros pedig közismerten rendkívül drága, s gyermekeik taníttatása magániskolákban és egyetemeken évente tízezrekbe kerül. Eme anyagi gondok is indokolják, hogy a törvényhozók — vitatható módon — gyakran vállalnak előadásokat különböző szervezetekben, vállalatoknál, magas tiszteletdíjért. Ez ugyan nem szabálytalan — de mit mond a honatya, ha legközelebb az a szervezet vagy cég kér tőle közbenjárást, akitől mondjuk húszezer dollárt kapott egyetlen előadásért?... A .fízetésreform híveinek egyik fő érve éppen így hangzik: adjanak megfelelő fizetést a törvényhozóknak, egyúttal viszont tiltsák meg, hogy bármifajta többletjövedelemhez jussanak. Mindez eléggé ésszerűnek tűnik, ám különböző állampolgári szervezetek is felemelték szavukat, mondván: milyen alapon szavaznak meg maguknak a honatyák 51 százalékos fizetésemelést, amikor a munkások és az alkalmazottak reáljövedelme évek óta stagnál? Mi indokolja, hogy a köz szolgálatában álló képviselők és szenátorok négyszer any- nyit keressenek, mint amennyi az átlagbér? A kérdésre nehéz válaszolni, s az ügy érthetően kínos a kongresszus számára. A jogrend szerint: amennyiben a kormányjavaslatával nem foglalkoznak, az február 8-án automatikusan életbe lép. A szenátorok alkalmasint hallgatnak majd, ám a képviselők, akiket 1990-ben újjáválasztanak, ezt nem engedhetik meg maguknak. S aki az emelés mellett szavaz, az kockára teszi újjáválasztását, hiszen a felmérések szerint a lakosság 85 százaléka ellenzi a tervet. így lehet, hogy mégsem lesz fizetésemelés a Kapitóliumon. Sok honatya ez esetben azzal vigasztalódhat, hogy végső soron jobban járt: változatlanul tarthatnak előadásokat, helyet foglalhatnak — igen magas tisztelet- dijakért — bankok és nagyvállalatok felügyelőbizottságaiban. S még panaszkodhatnak is a választóknak, hogy húsz éve egyfolytában csökken a fizetésük. Heltai András
