Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. február 4., szombat ^HÉTVÉGE kérdés válasz Király Zoltán: „Ha az őszinte szó fenegyerekeskedés- nek számít, vállalom a minősítést” — Halló, kedves Király Zoltán! Mit szól ahhoz, hogy Grósz Károly és Pozsgay Imre után ön következik az év reformembereinek sorában? — Nos, nem is tudom. Végül is nagyon jó érzés, mert jelzi, hogy figyelnek az emberre a parlament ülésein, s nyilván az ottani szereplésem váltotta ki ezt a szimpátiát irántam. Igaz, az a botrány, ami e körül a Reform című lap által meghirdetett verseny — pontosabban a szavazás — körül most dúl, némileg csökkenti a dolog értékét. Az ügyet csak felületesen ismerem, ám úgy vélem, hogy ez sajnos egyrészt hozzátartozik a bulvárlap- stílushoz, amellyel én nem szimpatizálok, másrészt annak sem örülnék, ha a szenzációhajhászás miatt az újságírói etika csorbát szenvedne. Hogy manipuláltak-e a szavazatokkal, azt nem tudom. Tény viszont, hogy a helyzet változott: eleddig túlzott egyköz- pontúság volt, mindenbe beleszóltak, mindent cenzúráztak, s az öncenzúra is keményen működött. Ez sem volt jó, de most kicsit átestünk a ló másik oldalára. Úgy hiszem, az önkontroll- nak, a jó értelemben vett öncenzúrának működnie kellene. — Sokan állítják, hogy ön a parlament fenegyereke. Osztja ezt a véleményt? — Ha az, hogy az ember kö- . vetkezetesen, őszintén, néha naivan igyekszik mondani a magáét, nos, ha ez fenegyerekeskedésnek ■ számít, akkor vállalom ezt a minősítést. Miért ne vállalnám? Arról van szó, hogy amit gondolok, ami a mondanivalóm, azt nem vájtfülűeknek formáltam meg, hanem nyíltabban, populá- risabban fogalmaztam, s legfeljebb emiatt ragasztották rám ezt a címkét. Jómagam inkább tapasztalatlanságommal magyarázom, hogy — különösen az elején — sarkosabban fejtettem ki nézeteimet, mint az szokásos. Bár, akkor talán jobb is volt így. Ma már esetleg lehet finomabban, nyugodtabban, még ha zavarosabbnak is tűnik a helyzet. — Amint az köztudott, a közelmúltban létrejött a független képviselők csoportja, amelynek ön is tagja. Miben látja ennek jelentőségét? — Ezt már korábban elkezdtem — én akció-frakciónak neveztem —, amikor az Országgyűlésben a 300 milliós letelepedési alapot indítványoztuk, mégpedig négy képviselőtársammal együtt. Aztán ott volt a demokrácia csomagterv, amikor Bihari Mihály szakmai irányításával fogtunk össze tizenöten. S hogy mi a dolog lényege? Az, hogy ne legyen olyan kötelezettsége egyikünknek sem, mint akár a „pártfrakciónál”, hogy tudniillik, ha valamit megszavazott a KB, akkor a párttagoknak azt kell képviselni. Nálunk az emberek személyükben függetlenek, azaz ha akarnak, csatlakoznak valamihez, ha nem, akkor nem. Ha konszenzus teremtődik adott kérdésben, akár együttesen is felléphetünk. Más ugyanis, ha úgy állok fel, hogy azt mi megbeszéltük a csoportban, s annak tagjai zömmel mögöttem vannak. Tehát nem a frakció szószólójaként mondok valamit, hanem képviselőként, aki nem csupán feltételezi, hanem konkrétan tudja is, hogy sokak támogatását búja. — Kérte-e már vagy kéri-e majd, hogy vizsgálják fölül a pártból való kizárását? — Én fellebbeztem. Ebben nem azt kértem, hogy vizsgálják fölül, hanem azt írtam, hogy a fellebbezésem csak formai kény- szerűség. Ezzel is visszautasítom ezt az egész koncepciózus pártfegyelmit, ami rágalmakat, hazugságokat, „félrecsúsztatáso- kat” tartalmaz, s ami feltételezésekre épül. Ezt tehát eleve visz- szautasítottam... — Okozott-e már konfliktust, hogy ön egyfelől közéleti ember, másfelől pedig riporter? — Soha semmit. Csupán kevesebbet jelenek meg a képernyőn, mivel sokan keresnek meg, s mivel a képviselői munka igencsak felgyorsult. A két területet sem kell szétválasztanom, mert képviselőként csak effajta dolgokról beszélek, s ezeket nem hozom be a szakmámba. Jóllehet, nyilván nem csinálok riportot a saját választókerületemben. — Hírlik, hogy önt akarják Szeged tanácselnökévé választani. .. — Amikor megkeresett a Népfront azt mondtam, mindehhez van egy elvi megközeh'tésem. Szerintem ugyanis az ősszel olyan választójogi törvényünk lesz, amelyben külön lesz a képviselői, s külön a tanácstagi választás. Utóbbinál számomra teljesen egyértelmű, hogy népszavazással kell megválasztani a polgármestereket. Szerintem Szegeden addig meg kellene bízni valakit a tanácselnöki teendők ellátásával, hogy az apparátus addig is dolgozni tudjon. Ezen idő alatt a potenciális jelöltek tervszerűen, szisztematikusan felkészülhetnének, kidolgoztathatnák programjaikat. Ez egyébként óriási lehetőségeket kínál, azaz a helyi önkormányzatnak egy új modelljét lehetne kialakítani. Tehát nem kellene beleug- rani egy új elnökválasztásba, hanem a jelenlegi helyzetet átmenetinek kellene tekinteni. S később majd álljanak elő a leendő jelöltek városi programmal, ezt „fürdessék meg” , a közvéleményben, azaz álljanak ki ezzel a sajtóban, a rádióban, a televízióban, hadd vitassák meg az emberek. Ennek utána népszavazás döntsön. Meggyőződésem, hogy a „befutó” így olyan bizalmi tőkével indulhat, amivel már lehet mit kezdeni. — Ha ez így történne, vállalná e tisztséget? — Nos, ezt nem fogadták el. De hogy mi lenne, ha majdan mégis így lenne, azt nem gondolom végig. Most mindenesetre nem szállók be ilyen jelölésbe. Egyrészt azért, mert tisztességtelennek tartanám, hogy valaki azért mondjon le a tanácstági posztjáról, hogy én indulhassak. Másrészt pedig ilyen „adj uram isten” alapon nem vagyok hajlandó belevágni a dologba. Ha mindez úgy lenne, ahogy én szeretném, akkor már meg lehetne gondolni... Sárhegyi István Fiatal fókák szabadon bocsátása Az Északi-tengeren bekövetkezett hatalmas arányú fókapusztulás óta először fiatal fókákat engednek szabadun a pieterbureni fókamenedékhely dolgozói az ország északi részének tengerparti szakaszán (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Kijöttek az erdőből Kayapo-háború A világ nem sokat tud a kaya- po törzsről, mert a világ saját magával van elfoglalva. A kayapók azonban ebbe nem nyugodtak bele, kijöttek az erdőből — egyébként Brazília dzsungelei- ben élnek —•, és e mulasztásra a maguk módján kívánják figyelmeztetni az emberiséget. Főnökük, egy bizonyos Paulinho Payakan ezekben a hetekben Nyugat-Európa fővárosait járja, és szövetségeseket keres egy minden bizonnyal elszánt harchoz. „A kayapóknak — így az indián törzsfőnök — 1989-ben is mindössze kétféle fegyverük van: az íj és a szó.” Az előbbivel mostanáig mesterien bántak Amazóniában, az utóbbi, a küldetés céljának ismeretében, valljuk be, nem látszik hatékonynak. Payakan ugyanis arról szeretné meggyőzni a világbanki kölcsönök odaítélésében érintett politikusokat és pénzembereket, hogy ne szavazzák meg a Brazília által kért félmilliárd dolláros hitelt, mert ezzel őket, a Xingu folyónál élő indiánokat teszik földönfutóvá. A tervezett erőműhöz ugyanis az első szakaszban 7200, a másodikban 18 ezer négyzetkilométernyi őserdőt árasztanak el. Payakan tehát Londonban, Párizsban, Rómában, Bonnban, Hágában és Brüsszelben felvette a főnöki szavakat nyomatékosító jelképet, a tollakat, kifestette az arcát, és tudatta, hogy népe „megkezdte a harcot a fehér ember ellen.” Miért is? Indián mivolta megőrzéséért. „A brazil kormány azt mondja, hogy én nem is vagyok indián, hiszen portugálul beszélek. Mi azonban tudjuk, hogy mi vagyunk az igazi brazüok, mert időtlen idők óta miénk az erdő. Már akkor is ott Naktunk, amikor a fehér ember még be sem tette a lábát. Aztán egy napon zajt hallottunk, megjelent a fehér ember, és irtani kezdte az erdőt. Aki tehette, elmenekült, aki maradt, rabszolgává vált.” Oly kevés is elég mér Ülök a rendelőben, várom, hogy hívjanak. Szólítják sorban a várakozókat. Férfinév hangzik, mondjuk Kovács János. Senki. A huszonegynéhány esztendős kis asszisztenslány megismétli. Még mindig senki. Végül is feltűnik a várócsarnok végéről egy nehezen járó, botra támaszkodó idős férfi. Kezében egy könyv. Igyekszik sietősre venni a lépteit, valószínűleg csak a második felszólítást hallotta. Meglehet, hogy a kezében tartott könyvet olvasta, de az is lehet, hogy a hallása sem jobb a lábainál. Igyekszik, odaér. A fiatal nő, aki talán a dédunokája is lehetne, végigméri és jó hangosan megszólal: — Könyvet otthon olvasunk! Érti?! Érti; hogyne értené... Ugyanezen a napon busszal igyekszem haza. Át kellene szánnom, és éppen utolérjük azt a buszt, ami hazáig vinne. A vezetőfülke ajtaja nyitva, a vezető jó iramban megy. Tudom: „A vezetővel beszélgetni tilos”, de azt is tudom, nemegyszer utazok úgy kilométereket, hogy a vezető valamelyik ismerőse, akárkije áll az ajtajában, és bizony végigcsevegik az utat. Próbálom tréfásra venni: —Látom, megy a motor. Utolérjük a másikat?! Megvetően válaszol: — Ha utolérjük, hát utolérjük, de mit gondol, nem jön következő? Gombóc a torkomban, és úgy érzem, direkt lassabbra veszi. Nem tudja eléggé, de ha már utolértük, nem igyekszik az ajtónyitással, pedig ott állok mellette, egyszem leszállni készülőként. Nyit, én le. Éppen akkor csukja be az ajtót az a busz, amit utol kellett volna érnünk. Nem is tudom, hogyan veszi észre a vezető, hogy odaigyekszem. De észreveszi. És kinyitja a már becsukott ajtót. Nem veszített semmit, a lámpa piros, amúgy sem indulhatna. Előremegyek, megköszönöm. Bólint, hogy szívesen. Amikor jó negyedóra múltán leszállók, odanézek, ő kedvesen mosolyog, és utánamszól: — Szívesen, máskor is. Csak ennyi kell, és máris szebb a világ... (sárdi) A szakiparosok címjegyzékétől, a menetrenden át... Mindennapi információink Közművelődési információs hálózatot hói létre a Művelődési Minisztérium. Ä működéshez szükséges számítógépeket Budapesten vették át az intézmények képyiselői — olvashattuk a közelmúltban a sajtóban a híradást. De mi is az a közművelődési információs hálózat? Mit fognak csinálni ezek az intézmények, és ki látja tevékenységüknek hasznát? A kérdésekre Schiffer dános, a Művelődési Minisztérium Közművelődési Koordinációs Titkárságának osztályvezetője válaszol: — A fenti eseménynek vannak előzményei, ugyanis néhány ’év- . vei ezelőtt a minisztérium Számítástechnika a közművelődésben címmel hirdetett már egy pályázatot. Ennek célja a számítás- technika közművelődésbeli * lehetőségeinek felmérése, a technikával való ismerkedés volt. Ezután jött létre például Budapesten a Közhasznú Információs Szolgálat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, a Petőfi Csarnokban. A Budapesti Művelődési Központban megindult az egész fővárosra kiterjedő közművelődési munka feltárása. • — Ezt követte az 1987-es pályázat. Azért hirdettük meg, hogy felmérjük, hol adott a számítógépesítés szubj ektív háttere. Azaz hol vannak olyan közművelődési szakemberek, akik szívesen bekapcsolódnának a programba, és milyen konkrét elképzeléseik, terveik vannak ezeknek az intézményeknek a számítógép hasznosításáról. A beérkező 139 pályázatból 69-et értékeltünk úgy, hogy „szakmai érdeklődést mutat”. Hatvan közművelődési intézmény (könyvtár,' művelődési ház, klub, múzeum, levéltár) kapott 1988 novemberében egy- egy IBM XT kompatibilis számítógépet. A cél az, hogy ezek az intézmények megteremtsék a saját alapbázisukat, majd kapcsolatot építsenek ki. így a helyi igények alapján tárolt adatok mellett az emberek hozzájuthatnak olyan információhoz is, amely ott helyben nincs meg. Ezért fontos á hálózattá fejlődés, a párhuzamosságok elkerülése érdekében a téma szerinti munkamegosztás. A hálózat nyitott, bárki bekapcsolódhat, ha rendelkezik. már számítógéppel. Ennek a szolgáltatásnak óriási jelentősége lehet a mindennapi életben Budapesten is, de elsősorban vidéken, kisebb településeken. Gondoljuk el; a szakiparosok címjegyzékétől kezdve a menetrenden át az: orvosi ellátásig sok mindenre választ kap majd a kérdező. És mindezt térí- . tési díj nélkül, ingyen! Ugyanis a Művelődési Minisztérium nemcsak a beinduláshoz szükséges számítógépesítést, hanem egyelőre 1989 végéig ezeknek a szolgáltatásoknak a költségét is fedezi közművelődési alapjából. A munkát a Közművelődési Koordinációs Titkárság fogja össze, szakmai szempontból a Közművelődési Információs Intézet és az Országos Közművelődési Központ Közösségszolgálata irányítja. INFORMATÉKA a hálózat neve, és újabb közművelődési intézmények csatlakozhatnak hozzá, ugyancsak pályázat útján. Jelenleg a fővárosban 14, Pest megyében 6, Somogy megyében 5, Szolnok, Zala,' Győr-Sopron, Békés- és Vas megyében 4-4, Baranya, Borsod, Tolna, Veszprém megyében 3-3, Hajdú-Bihar és Fejér megyében 2-2, és Bács-Kiskun, Nógrád és Szabolcs megyében egy-egy tagja van a hálózatnak. Az 1989-es év'nagy jelentőségű eseménye lesz a nagyszámítógéppel rendelkező VIDEOTEXT rendszerhez való kapcsolódás lehetősége. Ennek során telefonhálózaton keresztül információ lehívására, illetve saját információ bevitelére lesz módjuk a közművelődési intézményeknek. Természetesen ennek a szolgáltatásnak a teijedését a telefonvonalak mennyisége, minősége nagyban befolyásolja, de reméljük, hogy a közhasznú információhoz jutás lehetősége ezáltal is bővül mindennapi életünkben. R. Á.
