Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-27 / 49. szám

1989. február 27, hétfő A Nap kél: 6.29 órakor — nyugszik: 17.25 órakor. A Hold kél:------órakor — nyugszik: 8.34 órakor. S zeretettel köszöntjük névnapjukon ÁKOS nevű kedves olvasóinkat. A mai ÁKOS nevünket Bőd Péter munkájában felvette az ősmagyar eredetű nevek közé, és szerinte a két nép érintkezése folytán a török nyelvből került hozzánk. Jelentését a török nyelvből származtatva „fehér sólyom”-nak véli. A másik magyarázat szerint a görög nyelvből ered, és „Achatius” volt az ottani eredeti formája. Ez a név viszont az „achát” féldrágakő nevéből származik. ||fe[ldőjárás] .Várható időjárás ma estig: Hétfőre felszakadozik a felhő­- MÜNNICH FERENC TÁRSASÁG MEGYÉNKBEN IS. Megalakult a Münnich Fe­renc Társaság Heves Megyei Szervezete. Az ideiglenes bi­zottság a belépni szándékozók jelentkezéseit a 13-575-ös tele­fonon várják csütörtökön és pénteken délelőtt 8-10-ig, dél­után pedig 14-18 óráig.- MÁTÓL „ZÖLDHI- TEL”. Négy kereskedelmi bank kezdi meg mától a mezőgazdasá­gi nagyüzemeknek — központi intézkedés nyomán — az eddigi­eken felül juttatott, a tavaszi munkákhoz, beszerzésekhez szükséges úgynevezett zöldhitel folyósítását. A mezőgazdasági termelési eszközökre, anyagokra fordítható 3 milliárd forintos, pótlólagos refinanszírozási hitel­ből a jegybank döntése szerint az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. egymilliárd 500 millió forinttal, a Magyar Hitel Bank Rt. 800 millió forinttal, a Buda­pest Bank Rt. 600 millió forint­tal,míg a Magyar Külkereskedel­mi Bank Rt. 100 millió forinttal rendelkezik.- EMLÉKEZÉS MÁTYÁS KIRÁLYRA. Kiállításokkal, tu­dományos tanácskozásokkal emlékeznek meg jövőre ország­szerte Mátyás király halálának 500. évfordulójáról. A kulturális és tudományos rendezvények ko­ordinálására, illetve előkészítésé­re a közelmúltban Köpeczi Béla elnökletével emlékbizottság ala­kult. Az elképzelések között sze­repel többek között, hogy Szé­kesfehérvárott felavatják az új Mátyás-emlékművet, Melocco Miklós alkotását. EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: esté 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­zet, a felhőátvonulásokból többfe­lé várható újabb záporeső, a he­gyekben futó hózápor is előfordul­hat. A várható hőmérséklet plusz 10 fok körül várható.- KIUGRÓ KONCERTEK. Már a jövő év zenei programjait tárgyalják ma délelőtt az egri Ál­lami Zeneiskolában az Országos Filharmónia szakemberei. Az 1989-90-es zenei évad a jelek szerint kiugró koncertekkel ajándékozza meg a Heves me­gyei publikumot. A zenebarátok számíthatnak a Magyar Állami Énekkar fellépésére, Jandó Jenő zongoraművész, Pege Aladár és együttese, valamint a szovjet Viktor Tretyakov hegedűművész és Kobayachi Ken Ichiro vendég- szereplésére is.- VÉRADÓNAP HEVE­SEN. A hétvégén véradó napot szerveztek Hevesen a Rákóczi Tsz-ben és az Állami Gazdaság­ban. Ezen közel 140-en vettek részt, s tettek eleget emberbaráti kötelezettségüknek.- A CSALÁD SZEREPÉ­RŐL. A szülői mesterségből kaphatnak ízelítőt azok, akik részt vesznek ma Egerben a Le­nin űt 19. szám alatti Szociális Szolgáltató Központban szerve­zett előadáson. Ä 17 órakor kez­dődő program címe: A család szerepe, hatása a gyermek fejlő­désére. Bimbó Zoltánné előadó azokat a szülőket várja, akiknek 6 évesnél fiatalabb gyermekük van.- VADÁSZBÁL. Március 3-ig jelentkezhetnek azok az ér­deklődők a megyei Vadász Szö­vetségnél, akik részt óhajtanak venni az egri SZOT Gyógyüdü­lőben 10-én sorra kerülő vadász ­bálon. A 19.30-kor kezdődő ösz- szejövetel kínálatában szerepel vadásztotó, házaspárbaj és úgy­nevezett tojásszorító verseny. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg űt 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orr vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Dobozos oxigén Idióták ezek a japánok — gondoltam magamban, amikor • olvastam, hogy egyre nagyobb az igény a szigetországban az SB Foods Co. cég dobozos oxigénje iránt. Merthogy havonta már több mint 15 ezer tasakfogy el ebből. Az utóbbi napok történéseit figyelembevéve, amikor is ful­dokoltunk a szmogtól, portól, felül kell, hogy bíráljam ma­gam. Úgy tűnik, ahogy mindenben, úgy ebben is előttünk jár­nak. (h.j.) & ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA Szövetkezeti számvetések Jó évet zárt a verpeléti Heves megye 12 áfésze, 15 ta­karék- és 22 lakásszövetkezete ezekben a hetekben küldöttgyű­léseken vet számot tavalyi eremé- nyeivel és határoz idei terveiről A mintegy 200 ezer tag képviselői elégedetten összegezhetik, hogy az alapvető célkitűzések az el­múlt esztendőben is teljesültek, s az áruellátás, a gazdálkodás ko­rábbinál nagyobb gondjai ellené­re egyetlen szervezet sem zárt veszteséggel. Elsőként — az elmúlt hét vé­gén — a verpeléti takarékszövet­kezetnél mérlegelték a teljesít­ményeket, szóltak a továbblé­pésről küldöttgyűlésen, ahol Kiss Sándor, a megyei pártbi­zottság első titkára, Zsidei Ist­vánná országgyűlési képviselő és dr. Sumi A ndárs Mészöv-titkár is megjelentek. Az igazgatóság be­számolóját tolmácsoló Polgár Józsefné elnök — a többi között — elmondotta, hogy továbbra is dinamikusan tudták növelni a betétek állományát — megha­ladták már a 226 millió forintot — s közel felével nőtt a kölcsön. Bővültek szolgáltatásaik; javul­tak működésük körülményei, lé­nyegesen hatékonyabbá vált min­dennapi munkájuk. Mindezek következtében — nyereségüket megduplázva — az egyik legsike­resebb évet hagyták maguk mö­gött, ami tovább erősítette a tag­ság bizalmát s most reménnyelpá­lyázhatnak a kiváló címre. Méltatta az igyekezetei a me­gyei pártbizottság első titkára, s hasonlóan vélekedtek, a műkö­dési terület bővítését, a tevékeny­ség szélesítését támogató más fel­szólalók is. Végül pedig a küldöt­tek módosították a takarékszö­vetkezet alapszabályát. _-----------------------------------------------------------------­M egkérdeztük: Került-e szennyező anyag a porfelhőbe? Házmagas hullámok az Atlan- vasárnap délelőttre már az Észa­Hol tartanak a Petőfi- kutatásek? Nyilvános riport Gyöngyösön Lapunk hasábjain többször ír­tunk már Petőfi vélt szibériai sír­jának rejtélyéről, s azt is megem­lítettük, hogy az ennek feltárásá­ra alakult bizottságot hétmillió forinttal menedzseli Morvái Fe­renc nagyrédei feltaláló, akinek kulturmissziós tevékenysége or­szágszerte elismerést váltott ki. Áz érdekes témáról készít vele nyilvános riportot március má- sodikán, csütörtökön öt órai kezdettel — a Mátra Művelődési Központ és az Egri Egészség — és- Környezetvédő Egyesület szervezésében — Pécsi István, újságunk olvasószerkesztője az intézmény színháztermében. Emellett persze szó lesz a vendég pályájának állomásairól, küzdel­meiről, a vállalkozás még megol­dásra váró nehézségeiről is. Méghozzá a konszenzust, a köz- megegyezést elősegítő hangvétel­ben. ti óceánon, tomboló orkán Spa­nyolországban, havazás Angliá­ban, fagyhalál Floridában. Az időjárás sokfelé szolgál megle­petésekkel ezekben a napokban. Sajnos, nálunk is. Mogyoró- színű porfelleg borította be a me­gyét vasárnapra virradóra. A le­vegő fojtogatóvá vált, az ember majdhogynem meggondolta, lé­legezzen-e. — Mi lehet az oka ennek- a nemkívánt természeti jelenség­nek? — kérdeztük Pálmási Jüdí­tőt, a meteorológiai intézet elő­rejelző osztályának ügyeletesét. — Szombaton viharos szél tombolt a dél-Alföldön. Később ez átterjedt az Alföld egész terü­letére. Mi több, délutánra, illetve Időközi tanácstagi választáso­kat tartottak szombaton a me­gyénkben azokon a helyeken, ahol az elmúlt választások óta megüresedett a tanácstagi poszt. Egerben a 6-os számú választó- kerületben Csutorás Ágnes lett a tanácstag, míg a póttanácstag Rózsa László. Apcon a 17-es vá­ki-Középhegység egészét is be­borította a por, s ez okozta a szennyeződést. — Most vasárnap délelőtt 11 óra van. Mikorra várható a leve­gő felfrissülése? — A prognózis szerint már va­sárnap délutánra megérkezik az eső, s ez megoldja a gondot. — Egyesek attól tartanak, hogy valamilyen szennyező- anyag került a levegőbe. — Mint mondottam, a por­szennyezést az alföldi szélvihar okozta. Persze nem kizárt, hogy a föld felszínén lévő szennyező anyagokat is felkavarta, de nem hiszem, hogy ez az átlagosnál ká­rosabb lehet. (homa) lasztókerületben Szabó Sza­bolcsnak szavaztak bizalmat, míg a póttanácstag Gyurkó Sán- dorné lesz. Ugyanitt a 24-es vá­lasztókerületben Gémes Gábor szerezte meg a voksok többségét, míg a másik jelölt nem kapta meg a póttanácstagsághoz szükséges szavazatok 25 százalékát. Mát­Heti lapszámainkból KEDD Egy pártvezető emlékei Miként emlékezik Pjotr Se- leszt egykori ukrán pártve­zető HruScsovra, Brezs- nyevre és a többiekre? SZERDA Abasári helyzetkép — borháború után S akkor beütött a „krach” CSÜTÖRTÖK Már a jövőt nézik Mire készül a gyöngyösi vá­rosi tanács? PÉNTEK A sarudi hagymától... ...nemcsak a háziasszonyok „sírnak” Csokonai és a vetretze Mit üzent a költő Somogyi- nénak? SZOMBAT A Népújság interjúja Spéter Erzsébettel A díjról, a Nemzeti Színház­ról és a bizalomról Súlyos baleset Jánosházán február 25-én 11 órakor, Vácz János 59 éves tanár, budapesti lakos Dacia gépkocsijá­val az egyik útkereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget és ösz- szeütközött a Trabant gépkocsival közlekedő Mison Arnotdné 35 éves szombathelyi lakossal. A Tra­bant utasai közül a helyszínen meghalt Mison Amoldné és 14 eves fia Arnold valamint özvegy Schermann Istvánné 57 éves nyug­díjas, a Trabant egy másik utasát és a Dacia vezetőjét és egyik utasát ugyancsak kórházba szállították. Az ütközés körülményeit a rendőr­ség vizsgálja. raderecskén a 20-as számú válasz­tókerületben Szőnyi Ferenc ezután a tanácstag, míg a póttanácstag Szabó István. Átányban a 13-as vá­lasztókerületben Török Istvánné a tanácstag és Barna Józsefei pótta­nácstag,- míg Tiszanánán a 16-os- ban Tolnai Jánosnéíett a tanácstag és Kovács Kálmán.a póttanácstag. Egerben és négy községben Időközi tanácstagi választásokat tartottak Megyénkben: Kevesebb tűz — kevesebb kár (A Merkúrtól jelentjük Az 1987-es évhez képest úgy a tüzek száma, mint kárértéke 1988-ban jelentősen csökkent Heves megyében. Az esetek szá­ma 32-vel, a kár közel 6 millió forinttal volt kevesebb. Ilyen jellegű balesetek követ­keztében tavaly három fő vesztet­te életét, és 17-en szenvedtek kü­lönböző fokú égési sérüléseket. Az esetek többsége — 81 száza­léka — a magánszektorban kelet­kezett, a társadalmi tulajdonban lévő értékekben bekövetkezett tüzek viszont az összkár 47 szá­Gyökérből sütnek kenyeret Indonéziai gyerekek lehántják a kazszava ne­vű trópusi növény gyö­kerének a héját, hogy kenyeret süssenek belő­le. * (Telefotó - MTI Kül­földi Képszerkesztőség) zalékát (azaz mintegy 6 miihó 200 ezer forintot) érte el. Az iparban az esetek száma majdnem csupán a fele az előző évinek, a mezőgazdaságban úgy az esetek, mint a kár jelentősen csökkent. A lakóházi esetek szá­ma hattal volt kevesebb, azon­ban maga a kár egymillió 336 ezer forinttal nőtt. Áz egyéb ága­zathoz (közlekedés, kereskede­lem, szolgáltatások) tartozó te­rületeken a tüzek száma 11-gyei nőtt, míg a kárérték 860 ezer fo­rinttal esett vissza. Ezekben a számokban egyéb­ként tükröződik a tűzvédelmi hatóságok következetesebb pro­paganda- és ellenőrző munkájá­nak hatékonysága is. Meg kell azonban jegyezni, hogy az állam­polgárok egy részénél nem javult a fegyelem. A felvilágosító tevé­kenység ellenére sem tartják be az elemi tűzvédelmi előírásokat. Különösen vonatkozik ez az elektromos berendezések, sza­bálytalan szerelésére, használa­tára, a tüzelő- és fűtőberendezé­sek elhelyezésére és használatá­ra, a pb-gázkészülékek kezelésé­re, valamint a dohányzásra is. Trabant Lim. Hyc. Bp. 1200 Trabant Combi Hyc. Bp. 152 Trabant Lim. Spec. Bp. 17930 Debrecen 14842 Trabant Combi Bp. 6302 Debrecen 5228 Wartburg Standard Bp. 4271 Debrecen 2763 Wartburg Special Bp. 5622 Debrecen 4425 Wartburg Spec. tt. Bp. 17381 Wartburg Tourist Bp. 4842 Debrecen 2780 Skoda 105 S Bp. 12889 Debrecen 9632 Skoda 120 L Bp. 31687 Debrecen 18221 Lada 1200 Bp. 48638 Debrecen 34424 Lada 1300 S Bp. 24470 Debrecen 17928 Lada Szamara Bp. 5785 Debrecen 4214 Lada 1500 Bp. 17502 Debrecen 12628 Lada Combi Bp. 1355 Debrecen 421 Lada Niva Bp. 851^ Polski Fiat 126 Bp. 6063 Debrecen 3891 Dacia Limousin Bp. 17637 Debrecen 12822 Dacia Combi Bp. 5383 Debrecen 3692 Dacia TLX Bp. 9991 Debrecen 6465 Zastava — 20538 Opel Kadett — 543 YUGO - 186 Volkswagen Golf — 501 Volga Limousin — 1680 Volga Combi — 1694 NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LE VENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz űt 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz űt 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vi- j déki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa űt 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkéz- j besítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Fh'rlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel űt 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola űt 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom