Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-21 / 44. szám

4, KULTÚRA — NÉPÚJSÁG, 1989. február 21., kedd Egy hét. Derű, minden mennyiségben Gyorsan változó, de minden­képpen egészséges megtisztu­lást, demokratizálódást ígérő napjainkban — ezt kár lenne ta­gadni — bizony ritka vendég az önfeledt kikapcsolódás, a hábo­rítatlan derű, s az annyira sóvár­gott gyógyító nevetés. Nos, az elműlt szombat este — az 1-es csatornán — ebben sem szűkölködtünk. A Hipolit és a többiek című Nóti Károly-est ugyanis valamennyiünket elbű­völt fordulatosságával, lendüle­tes cselekményvezetésével, re­mek színészi alakításával, ötletes rendezésével. Dicsérnünk kell minden köz­reműködőt, de légióként azt a szerzőt, azt a tréfamestert, akiről önhibánkon kívül megfeledkez­tünk, akinek önzetlen ajándékait igazságtalanul leértékelte az öt­venes évek szűk látókörű kultúr­politikája. Mostani reneszánsza bizonyí­totta, hogy ez az adósságtörlesz­tés a mi javunkat szolgálja. Rá­adásul — s ez sem mellékes — szakmai tanácsadás is azok szá­mára, akik nem méltányolták kellőképp örökzöld értékeit. Nem vitatjuk: mondandója egyáltalán nem közéleti. Sebaj, hiszen vidám percek és órák nél­kül aligha töltődnének fel küz­dőképességünket motorizáló ak­kumulátoraink. Tévedés ne es­sék, történetei mégsem habköny- nyűek, mivel az elé a tükör elé rendel bennünket, amely nem torzít, amelyből visszaköszön esendőségünk, olykori csetlé- sünk-botlásunk, nem egészen ártatlan hamiskodásunk, csalá­sunk és csalattatásunk. Nemcsak elnézve mosolygunk hibáinkon, hanem valamiféle diszkrét katar­zis arra is sarkall minket, hogy le­hetőleg korrigálni bakijainkat, pallérozzuk itt-ott pettyes jelle­münket, azaz megértőbbekké, toleránsabbakká váljunk egy­más iránt, s űzzük messze az eti­kai, a lelki környezetünket igen sértő rémeket. De félre az okoskodással, hi­szen az efféle gondolatok csak a produkció megtekintése után formálódtak. Ekkor minősítet­tük jeles érdemjeggyel a stáb tag­jainak remeklését, a frappáns ke­retjátékot, a nívós dal-, illetve kuplébetéteket. Korábban „csak” hahotáz- tunk, élvezve a rafmáltan elbű­völő Könnyűműzsa ritka, nem gyakori leleményeit. Épp ezért az alkotót készség­gel invitáljuk újabb találkozókra. Bízva — többek között — abban is, hogy humoristáink tanulnak tehetséges „tanáruktól”, aki ta­lán ráveszi őket arra,hogy ügyes bohózatokkal, poénokban sem szűkölködő jelenetekkel vará­zsolják szebbé szabad percein­ket. Hallgassanak rá, mert amit ajánl, olyan kurzus, amely adott­ságaik — ezeket sose kérdőjelez­tük meg — szárba szökkenését garantálja. Érdemes, mivel mi sem járunk rosszul, mert azok a fénylő pilla­natok százezreket, sőt milliókat szabadítanak meg a sűrűn átvo­nuló gondfelhőktől. Csoda-e, ha szomjúhozzuk őket? pécsi Őrültek Életveszélyes foglalkozásnak mondta a regényírást Németh László, amikor az Őrültek című kötete sorait vetette papírra, amely később Égető Eszter cí­men látott napvilágot. Azért fo­galmazott így, mert legbensőbb gondolatait, érzéseit jelenítette meg, szinte megszállottként for­málta a főhős figuráját. Az 1948-ban fogant mű csak 1956 áprilisában jelenhetett meg, mert a kultúrpolitikusok rájöttek, hogy az író sajátos szo­cializmusfelfogását rejtette a so­rokba. Németh László elképze­lései között valóban az a fajta mi­nőség állt a középpontban, ame­lyet a csodálatos nőalak: Égető Észter testesít meg. Ó az, aki a vi­lág őrültségei között harmóniát akart teremteni. Makacsul tö­rekszik célja felé, amelyet soha­sem érhet el, mert örökösen ku­darcot vall. Az ötvenes évek vé­gén Németh úgy érezte, hogy ez az alkotása fejezi ki leghívebben és legvilágosabban világnézetét, így ír hősnőjéről: „A paradi­csombontó Évával szemben a paradicsomalapító Éva ő, aki fá­radhatatlanul készítgeti a hálóit szétszaggató embereknek a bol­dogságot.” Különös visszhangot kapnak most Németh László elképzelé­sei, mert a regény végén azzal a reménnyel tekint a jövő felé, hogy az embereket összetartó „kohéziót”, amelyet a kapitaliz­mus világának nem sikerült lét­rehozni, a szocializmus „teremti újjá”. A közösségi lény magatar­tásával erkölcsi példát állít fel az író. Ezért aztán jó választás volt a televízió részéről, hogy ez a soro­zat éppen most került képernyő­re. Zaklatott társadalmi és politi­kai életünkben ezek a gondola­tok termékenyen hathatnak. Amikor sok régi fogalom meg­kopott, értékválságról beszé­lünk, kapaszkodót kínál az Ége­tő Eszter képviselte erkölcsiség. A rendező, Hintsch György jó érzékkel ragadta meg a fő cso­mópontokat, s lassú sodrású, de erőteljes filmet alkotott. Gondolom, nem kis problé­mát jelentett a címszereplő kivá­lasztása. Nem azért, mert hiány volna nálunk tehetséges színész­nőkben. De mégsem akad min­den „bokorban” egy ilyen for­mátumú alak. A legjobb döntés volt, hogy Inna Csurikovát bíz­ták meg a szereppel, aki Törő- csik Mari hangján szólal meg. Bírja erővel, energiával, belső melegséggel. Valóban élménnyé változtatja ezt a sorozatot. Mit is nevezett Németh László őrültségnek? „A belátással nem mérsékelt akarat...”-ot, amelyből mostanában megint több van, mint kellene. Vajon sikeres lesz- e ma az a teremtő, alkotó szán­dék, amely Égető Eszter lelké­ben munkál? Reméljük, célt ér az az üzenet, amelyet Németh László ebben a csodálatos nő­alakban küldött számunkra, akiknek már nem cseng idegenül a szocializmus és a minőség fo­galmainak összekapcsolása. Gábor László Életmódtábort szerveznek Hatvanban Egy hét egészséges életmód — ezzel a céllal szervezte meg az el­múlt évben az általános iskolá­sok speciális táborát a vöröske­reszt hatvani városi vezetősége. Mint Juhász Gábor titkártól megtudtuk, a kezdeményezés­nek nagy sikere volt mind a szü­lők, mind a gyerekek körében. Erre alapozva kezdtek hozzá a napokban az idei turnus szerve­zéséhez, amely a fiatalok újabb csoportját érinti. A júniusi tábor­nak a tervek szerint ötven lakója, résztvevője lesz a 14 éven aluli hatvani és környékbeli iskolások közül. A napi programjuk a ta­valyihoz hasonlóan alakul: sze­repel benne egy 15 kilométeres kerékpártúra, amelyet műemlé­kek megtekintésével, természeti szépségek bejárásával, ismeret- terjesztő sétákkal kötnek össze. A szabadidős órák után különfé­le előadásokat, vetélkedőket tar­tanak, klubfoglalkozásokon vesznek részt, hogy elsajátítsák az egészséges táplálkozás, a megfelelő napi tisztálkodás alap­elveit, s élvezzék a sportolás adta örömöket, az állandó mozgás le­hetőségét. A tábor szervezéséhez a szü­lők mellett hozzájárulnak az is­kolák, a különböző társszerveze­tek, vállalatok. Gyógyítás, gyógyszer nélkül Sokszemközt Schirilla Györggyel A Népújság és a Hevesi Szemle Közéleti Klnbjának tagjaiból alakult Egri Egész­ség- és Környezetvédő Egyesület ven­dége volt — február 13-án, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — Schirilla György, a neves sportember, a közismert természetgyógyász és vegetá­riánus, akit több mint kétszázan hallgat­tak meg, aki számos kamatoztatható öt­lettel lepte, ajándékozta meg a résztve­vőket. A vendégel „leli ház” várta Közvetlensége, nyíltsága min­denkit rögvest megnyert. A vé­letlen úgy hozta, hogy csupán néhány órával a nyilvános riport készítése előtt találkozhattunk, szimpatikus vonásainak köszön­hetően azonban hamar közös nevezőre jutottunk, s a közönség előtt már úgy beszélgettünk, mintha régi jó barátok lennénk. Igazolta: ideális partner, aki nem riadozik az olykor provoka­tívnak tűnő kérdésektől sem. Valamennyien meggyőződtünk arról, hogy egyáltalán nem szemellenzős, elvakult megszál­lottja az általa vállalt, népszerű­sített ügynek. Mindössze arra tö­rekszik, hogy érveivel hasson, hogy mindnyájunkat segítsen, hogy elhitesse velünk: elsősor­ban rajtunk áll, hogy kiegyensú­lyozottan, bölcsen, másokért is munkálkodva éljünk. Felidézte pályájának állomá­sait. Utalt arra, hogy gyermek­kori betegségeitől akaratereje, szívóssága révén szabadult meg. Konkrét eseteket említett, hogy jelezze: gyógyszer nélkül is léte­zik gyógyulás. Méghozzá min­denféle káros mellékhatás mel­lőzésével. Praxisából sorakoztatta fel a példákat. Bármennyire hihetet­lenül hangzik, mégis tény, hogy számos súlyos, magas vérnyo­mástól szenvedőt kezelt sikere­sen. Mindössze türelmet, kitar­tást várva tőlük. Nem hiába kopogtattak nála azok az érszűkületesek, akiknek az orvosok már csak az amputá­lást javasolták. Nos, többségük megszabadult ettől a végül is ha­lállal fenyegető kórtól. Nem titkolta: a hamisítatlan emberség által sugallt szolgálatra esküdött. Magyarán fogalmazva ez azt jelenti, hogy a rászorulók­tól, a mentőövet remélőktől egyetlen esetben sem fogad el ho­noráriumot. Általában havonta egyszer fogadja őket a lakásán, persze nem elégszik meg ennyi­vel, hanem rendszeresen felkere­si az általa kezdeményezett klu­bokat — tizenhét közül csak ket­tő budapesti s előadásaiban a prevencióra, a megelőzésre, az egészségvédő alapállásra hívja fel a figyelmet. Ezt tette nálunk is, hangsú­lyozva azt, hogy nincs kiúttalan helyzet, azaz mindenki meglel­heti azt az ösvényt, amely lelki és fizikai megújulásához vezethet. Az előbbi higgadt világlátást, egymás iránti türelmet, megér­tést szül, az utóbbi pedig reno­vált kondíciót, plusz esztendőket garantál mindazoknak, akik hisznek önmagukban, s abban a tengernyi tapasztalatban, amit okos elődeink hagyományoztak ránk. Azok a méltatlanul elfele­dett, azok a tiszta karakterek, akik a jövőért is serénykedtek, s azt hirdették, hogy adni, örömöt okozni-semmi mással nem pótol­ható érzés. Azt hiszem, ez indokolja, hogy törekvéseit szakberkekben sem nyilazzák, s hívei ebből a né­pes gárdából is toborzódnak. A holnapok magvetőjeként egy új iskolai tantárgy bevezeté­sén fáradozik, azt szeretné, ha a hetedikesek és a nyolcadikosok fogódzót kapnának ahhoz, hogy miként váljanak testileg, illetve emocionálisan edzettekké, hogy az elkövetkező időben ne iránytű nélkül tébláboljanak, hanem okos információkkal, illetve ma­gas erkölcsi útravalóval felvér­tezve birkózzanak meg majd a rájuk leselkedő — ezt aligha ke­rülhetik ki — nehézségekkel. Nem búcsúztunk végleg, mert tagja lett a csoport választmá­nyának, azaz jó néhányszor meg­fordul még körünkben, hogy együtt dolgozzunk közös célun­kért: felhőtlenebb hétköznapja­inkért... Pécsi István Népújság-hét „Szerelem, szerelem. ••• Több mint négy éve járja az országot „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem ” című műso­rával a debreceni Kun házaspár. A férjet, Kun János előadómű­vészt és feleségét, Kunné Nagy Valéria pszichológust telefonon kerestük meg otthonukban, hogy egri vendégszereplésük előtt néhány szóban bemutassák tevékenységüket. Véleményük szerint az iijúság nevelésének egyik legnagyobb problémája, hogy sem a család­ban, sem az iskolában nem fog­lalkoznak megfelelően az érzel­mi és a szexuális életükkel. Ezért vállalták ők azt a missziót, hogy programjukban összekötik az igényes, erotikus szépirodalmat és a szexuálpszichológiát. Vállal­kozásuk sikeresnek mondható, hiszen az eltelt időben mintegy huszonötezer ember hallotta már őket. Főleg középiskolások körében népszerűek, de előadá­saikkal fellépnek már a nyolca­dik osztályosok előtt is, és szere­peltek már pedagógusoknak tar­tandó továbbképzésen és szülői értekezleteken is. Nemcsak az ismeretterjesztés­ről van ilyen alkalmakkor szó. A rendezvények után minden eset­ben leülnek a hallgatósággal kö­tetlen beszélgetésre. Tapasztala­tuk ezzel kapcsolatban az, hogy mivel ők minden témáról kendő­zetlenül szólnak, ez a hangvétel hasonló nyíltságot eredményez a diákok körében is, nincs szükség arra, hogy papírfecniken, névte­lenül juttassa el valaki hozzájuk a kérdéseket. Legfontosabb erejüknek a személyes kontaktust tartják, s úgy vélik, műsoruk videokazet­tán, magnószalagon nem érné el a kívánt hatást. Átfogják a sze­xuális fejlődést a csecsemőkortól az ifjúkorig, s mindig mindenről szólnak, ám a helyszíntől függ, hogy melyik időszakra helyezik a hangsúlyt. A költők, írók közül megszó­laltatják többek között Catul- lust, Szabó Lőrincet, Janus Pan- noniust és Mezei Máriát, vala­mint idézik egy írástudatlan moldvai csángó asszony szóbeli elbeszélését a házaséletéről. * A Kun házaspár ma két alka­lommal is az egri diákközönség elé lép. Előbb 15 órától az Alpári Gyula Közgazdasági Szakkö­zépiskolában szerepelnek, majd a Neumann János Gimnázium és Szakközépiskolában 18 órától mutatják be a műsorukat. (kovács a.) Kérdések kereszttüzében (Fotó: Szántó György) Cécile Lemon Farsangkor mindent szabad (11/2.) — Hello — válaszolta köny­nyedén, elváltoztatott hangon, és érzékien rámosol ygott. Robby faképnél hagyta a rab­szolganőt. Martina Robby után ment a táncparkettre. Kisvártatva a karjaiban feküdt, és bókjait hallgatta. Gyors ritmus következett. Martina meglepetten követte Robby mozgását. Ilyennek egyáltalán nem ismerte a férjét. Keringett, forgott vele, s töké­letesen hozzá igazodott. Robby hódoló pillantásai lenyűgöz­ték. Ezután egy lassú, érzéki szám jött. Robby kitárta a kar­ját, s magához vonta Martinát. A nő lehunyta a szemét. Még soha nem élte meg ilyen tuda­tosan Robby testét, még soha nem élvezte ennyire ezt az ér­zést. Amint a zene abbamaradt, Robby átölelte derekát. — Mit innál? Pezsgőt? Martina bólintott. Igen, most frontosán pezsgő kellett! Robby egy palackkal és két po­hárral jött vissza. — Szeretnék egyedül lenni veled, gyere. Magával húzta egy kis oldal­szobába, és bezárta maguk után az ajtót. — Hogy hívnak? — Messalina — suttogta Martina. Robby levette az álarcát. Sö­tét szemében olyan tűz lobo­gott, hogy Martinán édes bor­zongás futott végig. — Szeretnélek álarc nélkül látni... És jelmez nélkül. Martina meggyújtotta az asztalon álló viaszgyertyát, és eloltotta a villanyt. Lassan kez­dett vetkőzni. Robbynak elakadt a lélegze­te, amint meztelenül meglátta maga előtt. — Vedd le az álarcot! Martina némán megrázta a fejét. A következő pillanatban a testén érezte Robby ajkát, és akarat nélküli bábbá változott a kezében. Robby szenvedélyes­sége őt is magával ragadta. Há­zasságuk hét esztendeje alatt soha nem érezte ilyennek a fér­jét. Ajka, keze mindenütt jelen volt. Mindez abszolút új volt a számára, és mégis annyira is­merős, meghitt. Robby úgy szorította, hogy már fájt. Nem volt többé vissza­út. Martina már nem tudott gondolkodni, egész lénye csu­pa érzés és szenvedély volt... Mikor vasárnap délelőtt ha­zaért, Robby a konyhában reg­gelizett. Csak futólag pillantott fel, mikor a felesége belépett. — Beszélnem kell veled, Martina. Martina — fején divatos ken­dő, amely teljesen elfedte áruló hajfürtjeit — leült Robbyval szemben: — Hű, de komolyan hang­zik! — Az is. — Robby mély lé­legzetet vett: — Tegnap egy partin voltam, és megcsaltalak. Életemben először... — Úgy, úgy — ingatta a fejét Martina. Robby tovább beszélt: — Nincs többé értelme, hogy együtt maradjunk. Bele­szerettem abba a nőbe, meg­őrülök utána. Bár még a nevét sem tudom... — Felállt: — Ki kell mennem a levegőre. — Egy pillanat! — Martina kézen fogta, és a konyhából maga után húzta az elsötétített hálószobába. Felkattintotta az éjjeli lámpát, amelybe előzőleg vörös égőt csavart. Az ágy mellett, a vörös fény­ben levette fejéről a kendőt. A ragyogó hajcsoda a vállára om­lott. Lassan kezdett vetkőzni. És ekkor Robby előtt megje­lent Messalina. A férfi másodpercekig der- medten állt, aztán a kaijába kapta, és az ágyra fektette. — Messalina, Martina, cso­dálatos kedvesem — suttogta két csók között, és Martinát végtelen boldogság hullámai öntötték el. Az egész vasárnapot az ágy­ban töltötték. Vége Zahemszky László fordítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom