Heves Megyei Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-17 / 41. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. február 17, péntek Ma este a Gárdonyi Géza Színházban Brődy Sándor: A tanítónő A héten már a második színházi bemutatóra kerül sor a megyeszékhelyen. Kedden láthattuk először a Megyei Művelődési Központban Füst Milán és Szép Ernő egyfelvo- násosait, ma este 7 órától pedig a Gárdonyi Géza Színházban gördül íel a függöny. Bródy Sándor „A tanítónő” című alkotása kerül színre ezúttal, melyben a főbb szerepeket Oláh Zsuzsa, Sziki Károly, Szatmári György, Blaskó Balázs, Csendes László, Berek Kati, Tunyogi Péter, Bárdos Margit, M. Horváth József és Kóti Árpád alakítja, Piros Sándor jelmezeiben, Csányi Árpád díszletei között. A két főszereplő: Oláh Zsuzsa és Sziki Károly Július közepén sírfeltárás — Hétmilliós fedezet Folyik a szervezett munka Tallózás a Petőfi Bizottság terveiben — Ez a bemutató is szervesen illeszkedik abba a törekvésünkbe, hogy a színház nyelvén szóljunk korunk kérdéseiről — mondja Gáli László igazgató-főrendező. — Tavalyi első bemutatónkban, az Egy lócsiszár virág- vasárnapjában a porszem igazságán keresztül a demokrácia kérdéseit vizsgáltuk. A Figaróban arra kerestünk választ: kivonhat- ja-e magát a művész korának küzdelmeiből. Idén a Haramiákban arra igyekszünk figyelmeztetni, hogy veszélyes dolog az értelmiséget mellékvágányra taszítani. Ugyancsak a fiatal értelmiség helyzetére figyelmeztet Bródy Sándor alkotása is. Aktualitása éppen abban rejlik, hogy ez ma a legégetőbb társadalmi kérdések egyike. Különösen élesen jelentkezik' ez a pedagógusoknál, hiszen ez az elégedetlen, megnyomorított réteg nem fog kiegyensúlyozott nemzedékeket nevelni, ha méltóságát nem kapja vissza. Ez is következménye annak a vulgármarxista hagyománynak, mely a társadalmat produktív és improduktív szférára osztotta, és az utóbbinak csak filléreket juttatott, arra hivatkozva, hogy nem termel semmit. Épp jelenünk mutatja, hogy ezt a szemléletet gyökeresen meg kell változtatni. Természetesen általánosabb érvényű egy szakma gondjainál a darab: hivatás és emberi integritás összefüggéseiről beszél. Felmutatja, milyen következményekkel jár, ha a társadalom visz- szaél ezzel, és a személyiség védelmének fontosságára irányítja a figyelmet. A bemutató ezúttal úgy is kötődik Egerhez, hogy a szerző, Bródy Sándor városunkban is élt és alkotott. A könyvtárosok tapasztalatai szerint művei máig is nagyon népszerűek a megye- székhely olvasóinak körében, és a színháziak is tapasztalják a bemutató iránti fokozott érdeklődést. így nagy vehemenciával készültek a magyar drámairodalom egyik legjelentősebb művének színpadra vitelére. Annál is inkább, mert jelentős alakításokra ad lehetőséget, ugyanakkor erőltetett aktualizálások nélkül képes a ma emberének is fontos tanulságokat közvetítem. (koncz) December végén országszerte ismertté vált, hogy Budapesten megalakult a hozzáértő szakemberekből verbuválódott Petőfi Bizottság, amelynek tiszteletbeli elnöke Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Bizottság tagja lett. Azt is jeleztük, hogy a testület elhatározta: megteremti a szervezett, precíz, menetrend szerinti munka nélkülözhetetlen feltételeit. A havonta megrendezett üléseken nemcsak a szibériai vélt Petőfi-sír feltárásával összefüggő gyakorlati teendőket vitatják meg, hanem arra is vállalkoznak, hogy átgondoltabbá formálják az eddigi, meglehetősen szétszórt kutatásokat. Az utolsó expedícióig ugyanis tisztázni kell néhány, még vitatható kérdést, mert a fehér foltok feltérképezése csak megerősítheti az egyébként sem kis esélyű hipotézist, amely szerint neves poétánk a Burját ASZSZK-beli Barguzin temetőjében nyugszik. A legutóbbi összejövetelen megválasztották a tisztségviselőket. Alelnökként dolgozik Morvái Ferencfeltaláló, a Megamorv Kazánfejlesztő és Kutató Iroda tulajdonosa, illetve vezetője, a nagyszabású akció menedzsere, aki hétmillió forintot áldozott a kiadások fedezésére; dr. Kiszely István professzor, világhírű antropológus, dr. Oláh Pál, a kiskőrösi Petőfi Társaság elnöke. A titkár Sárái Ferenc, a Szabad Föld munkatársa, a gazdasági ügyek intézője, Bíró Sándor, a vajai Vay Ádám Múzeum főkönyvelője, sajtófőnök, szóvivő, Pécsi István lapunk olvasószerkesztője. ó és Zahemszky László, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola adjunktusa hangolja össze a további búvárkodást. Mindez elismerése, méltatása annak, hogy három és fél esztendővel ezelőtt a Népújság vetette fel ezt a teóriát. Az érintettek abban is megegyeztek, hogy május 4-én — a már említett Zahemszky László vezetésével — öthetes tájékozódó „portyára” indul a Szovjetunióba egy háromtagú csoport. A megfelelő előkészítés után, a nélkülözhetetlen engedélyek birtokában szétnéznek azokban a levéltárakban, ahol érdekes, talán perdöntő dokumentumokra is akadnak. Találkoznak az ottani vizsgálódások irányítóival, mindenekelőtt Tivanyenkóval, a történelemtudományok kandidátusával, az összoroszországi műemlékvédelmi szervezet helyi tagozatának vezetőjével, akinek alapvető érdeme — s ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni —, hogy ez a ma már sokakat foglalkoztató ügy ilyen pályára terelődött. Elutaznak Irkutszkba is, hogy személyesen is meggyőződjenek arról: valóban a poéta dédunokája-e az a vegyészprofesszor, aki írásban már jelezte, hogy ő a bizonyára számos kuriózumot szolgáltató rokon. Az elkövetkező hetekben-hó- napokban koordináltan zajlik majd a magyarországi oknyomozás, amely egyértelműen hitelesítheti a segesvári eltűnést, a fogolysorsot. Kideríthető, hogy száz százalékban igazat mon- dott-e Svigel Ferenc nyomdász, aki az első világháborúból hazatérve rukkolt ki meglepetést keltő nézetével, azzal a rejtéllyel, amelynek megfejtésén most ez a gárda fáradozik. Kétségkívül előfordulhatnak még kisebb-nagyobb zökkenők, de az tény, hogy olyan kollektíva fogott össze, amely egyöntetűen áldozatkész, azaz mindenki arra törekszik, hogy ellenszolgáltatás nélkül járuljon hozzá a valószínűleg utolsó nekibuzdulás sikeréhez. Ez mindenképpen figyelemre méltó. Akkor is, ha nem a honi és a világliteratúra kiválóságának földi maradványait hántolják ki. Borúlátásra azért semmi ok, mert bizonyítékok regimentje utal arra, hogy jó nyomon járnak. Negatív eredmény semmiképp sem születhet, hiszen már eddig is izgalmas adalékokra derült fény. Elég csak a mindeddig vitatott hadifogolyjegyzéket említeni. S az sem érdektelen, hogy ki lehetett az, aki annak idején, a múlt század ötvenes éveinek elején Petőfinek titulálhatta magát ott, ahol mit sem tudtak honunkról, a szabadságharcról. Egy már biztos: július közepén olyan együttes lebbenti fel a titkok fátylát, amelyben a hazaiakon kívül nemzetközileg ismert tudósok is szorgoskodnak. Mindenesetre ez a team már tanulmányban rögzítette eddigi megállapításait — ezekből majd egy későbbi időpontban részleteket is közzéteszünk —, s ezek garantálják a tévedések kizárását, azt, hogy egy legendával feltétlenül kevesebbek leszünk. Remélhetőleg egy szenzációval gazdagabbak is. Pécsi István A házasságok, gyermekek védelmében Családvédelmi szövetség Nyolc tagszervezet részvételével alakult meg nemrégiben az első egri családvédelmi kongresz- szuson a Heves Megyei Család- védelmi Szövetség. A társulás célja, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel, társadalmi összefogással segítse a napjainkban szethullóban lévő családi közösségeket. Javaslatokat dolgozzon ki egy korszerű szociálpolitikára, közreműködjön a gyermekek nevelésében, segítse a fiatalok munkábalépését, s az egészséges életvitel gyakorlati módszereit népszerűsítse. A Heves Megyei Családvédelmi Szövetség elnöke, Szokodi Ferenc, a megyei tanács elnök- helyettese, titkára dr. Szegő Imre, a hevesi szociális gondozó főorvosa, szervezőtitkára Gulyás Mária, az EDSZ helyi képviselője. A vezetőségben ott Vannak a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt, az egyház tisztségvselői. A szövetség tiszteletbeli tanácstagokat is választott, egyebek mellett Árvái Lászlóné országgyűlési képviselőt és Morvái Ferencet, a Megamorv kazánfejlesztő iroda tulajdonosát. A vezetőség már hozzá is fogott a munkához. Tegnap délután Egerben az SZMT székházban tartották alakuló ülésüket, amelyen részletesen kidolgozták az idei esztendő teendőit, javaslatokat tettek a létesítendő öt szakbizottságra. Amerikai professzorok - tapasztalatcserén Kéttagú egyesült államokbeli delegáció látogatta meg tegnap az egri Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolát. Richard Stein- manés Margaret Veake/profesz- szorok, a Maine állambeli Portland egyetemének munkatársai a megyei tanács művelődési osztályának meghívására az országban elsőként, kísérleti jelleggel megalapított humán foglalkoztató tagozaton folyó oktatást tanulmányozzák. Megismerkednek a tantervekkel, a különféle tantárgyakkal, a pedagógusokkal és nem utolsósorban az itt tanuló diákokkal is. Március közepén újra visszatérnek, ekkor az Egyesült Államokban folyó hasonló tevékenységről tartanak előadást, illetve módszertani segítséget nyújtanak magyar kollégáiknak. Derby — a táncdráma Az Erkel Színházban egy hete mutatták be Vukán György „Derby” című táncdrámáját, amely McCoy „A lovakat lelövik, ugye?” című regénye alapján készült. Koreográfus- rendező: László Péter. Felvételünkön a második szereposztás táncosai: Hágai Katalin, Szilágyi Gyula. (Fotó: Földi Imre - MTIj Nevetés és sírás az élet C saba, Ignác és Szabolcs, így nevezik Kiss Ignácné három fiát, akik közül a legnagyobb egyetemre készül, a legkisebb, Szabolcs még óvodába sem. Tizenhat hónapos! Az alig elkészült családi házuk Szihalmon egy kődobásnyira van a budapest — miskolci vasútvonaltól, behallatszik a házba minden fütty, minden robogás. Márta harminchat esztendős. A mosolygós arc, a bájos tekintet közel tízet eltüntetni látszik a suhanó évekből, pedig munkája akad esőstől az öttagú családban. Kezét — amint kaput nyitni szalad — madárszámyként tálja széjjel, annyi ideje sem volt, hogy a mosástól vizes, szappanos ujjait megtörölje. — Valóban írni akar rólam? — Ha lehetne — mopdom és restelkedve kérek elnézést, hogy éppen mosás közben zavarom. Ignác, a középső fiú karján tartja a picit, aki gügyögve nézi az idegent, majd eltörik a mécses, és nem nyugszik addig, amíg a mama karjaiba nem kerül. — Szabolccsal vagyok gyeden, és ha az letelik, akkor gyesre megyek háromesztendős koráig. Vonat robog az ablak alatt, a tizenegyes budapesti gyors, meg sem áll, nem is lassít, magunkra hagy bennünket gondolatainkkal. Központi fűtés még nincs, így a kályha melege gyűjt össze minket az új házban, amelynek már a felemlegetése is egy szakadt sóhaj a kismama szívéből. — Iszonyatosan sokat dolgoztunk a férjemmel együtt ezen a házon! A kövekkel együtt a falba raktuk, cementbe ágyaztuk a fiatalságunkat is, és még mindig sok minden hiányzik! Mellékhelyiségek, ólak, minden, ami csak a falusi élethez hozzátartozik... Márta asszony szeméből látom, hogy miközben a múltat említi, a jövő tartja fogva minden gondolatát, az építkezés befejezése, a legnagyobb fiú egyetemi felvétele, és ez a pénz, a drágaság, a megélhetés. Tekintete bár derűs és mosolygós, ám az élet kegyetlen szobrász, nyomokat hagy a mégoly fiatalos arcon is, Ictörölhetetlen ráncokat rak a homlokra, nem feledtetve a puszta lét keservesen elért örömeit, és az elröppent ifjúságot. — Hevesen a szakmunkás- képzőben ismerkedtünk össze a férjemmel. Nagy reményekkel, gyerekes ábrándokkal vitt el magával Szabolcsba, a szülői házhoz, ahol a szerelmünk volt az egyetlen nászajándékunk. Én szegény voltam, ők nyolcán testvérek. Panyola! Talán hallotta már ezt a nevet, hiszen akkoriban ott mindent elpusztított az árvíz. A házunk összedőlt, nem sokkal később az ínséglakás, amit kaptunk, a lángok martaléka lett. Szó szerint értse: tűz és víz pusztított el minket, ezért — ösvényt keresve a szakadékok között — hazajöttünk az én falumba szerencsét próbálni. A férjem gépszerelő szakmunkás volt, így a tsz szolgálati lakás címén kiszorított nekünk egy régi cselédházat. Könny csillan a szemében, és mégis nevetve öleli magához a legkisebb fiát, akit lekenyerezek egy szemüvegtokkal, tehát újra csend van, folytatódhat a beszélgetés. — Ahol nincs pénz, ott minden hiábavaló! — mondja kipróbált bölcsességgel és a hajótöröttek reménységével, olyan puhán, lágyan ejti a szavakat, mintha a felemlegetett szörnyűségek nem is vele történtek volna meg, hanem csupán egy rossz álmot mesélne el egy idegen embernek. — Jeles tanuló voltam, tejkezelőként később én is a tsz-be kerültem, és amint tapasztalja, újra nekivágtunk... A lélekábrázolás gazdag tárházában eleget tallóztam már, de olyan „alakítást”, mint * Márta esetében, még alig tapasztaltam. Élethűségét a valóság adja, amelyben van nevetni- és sími- való is. — És a középső fiú? Arca elkomolyodik, visszaadja a fiúnak a babát, csitítgassa, babusgassa csak tovább, hadd játsszon, és ne sírjon a pici... — Ő kicsi korától beteg. Epilepsziás. Kisegítő iskolába jár... Most nem bánnám, ha jönne egy újabb vonat, dübörögve és fütyülve, legalább arra figyelhetnék. — Mennyit keres a férje? — Hét-nyolcezret, az én pénzem háromezer alatt van, és ezekhez jön a családi pótlék, a négyezer-nyolcszáz forint. — És a kiadások? — Három OTP-részletünk van, mert az új házban bútor is kellett. Manapság megijed az ember, ha számolásra és tűnődésre adja a fejét, de azok, akiknek krajcárra be kell osztaniuk a forintot, szinte fejből idéznek mindent. — Tudja, nálunk rengeteg tej elfogy, sajt és túró szintén. A húsárakról nem is beszélek. Egy öttagú családnak ennie kell... Kiss Ignácékat szorgalmas, iparkodó embereknek ismerik. Márta örömmel újságolja, hogy karácsony előtt nem feledkeztek meg róla, és a kismamapénzt kiegészítették, nőnapra, zárszámadásra mindig meghívót kap... — így lesz a semmiből valami! Ezt írom be utoljára a jegyzetembe, miközben hittel és bizakodással keresem Márta szemében a válaszokat a fel sem tett kérdéseimre. Értjük egymást! E pillanatban a jövő csupán reménykedésekből rakható össze és nevekből : Csaba, Ignác, Szabolcs... Szalay István
