Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 5. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 6., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Már csak beseperni lehet, adakozni nem Milyen legyen a költségvetés struktúrája? — Az elmúlt húsz esztendő során a pénzügyi szervek szerepe, társadalmi megítélése alapvetően megváltozott. 1968 után a Pénzügyminisztérium lett a legfontosabb operatív gazdasági irányító, amely vállalati szintig és konkrét termelési célokig hatóan bűvészinasként használta a pénzügyi ösztönzőket, mint akkor hívták, „emeltyűket”. Ezek elsősorban egyedi adókedvezményekből és dotációkból álltak. A népgazdasági terveknek megfelelő célok érdekében a minisztérium tisztviselői vállalati szinten módosítgatták a költség- vetési kapcsolatokat. A vállalatok hamar felismerték, hogy pénzügyi helyzetük sokkal jobban függ a költségvetési kapcsolatoktól, mint a jó vagy gyenge munkájuktól. A bűvészinas seprűje addig sikerrel seperte ide-oda a pénzt, amíg bőven futotta a külföldi hitelekből. 1988-ra azonban kiderült, hogy már csak beseperni lehet, adakozni nem. Elérkezett a tényleges reformok ideje. Mostanra azonban a reformok bajnokának tekintett pénzügyi apparátus a mindenki közös ellensége szerepébe került. Mindenki hangosan követeli, hogy tőle kevesebbet vegyenek el, és neki többet adjanak. A Pénzügyminisztérium tekintélye a mélypontra süllyedt. Nem is ez a fő baj, hanem az, hogy a reformok jövőjét fenyegeti az a szituáció, amelyben minden ágazat, minden érdek- képviselet csak kapni akar, áldozatokat hozni nem. A növekvő költségvetési hiány mellett meg- fékezhetetlen infláció származik abból, hogy mindenki kevesebb adót akar fizetni, de mindenki több költségvetési juttatásra tart igényt. A veszély annál nagyobb, minél gyengébb a központi hatalom. Sürgőssé vált tehát olyan költségvetési reform, amelyben az újraelosztási feladatok megoldása nem úgy történik, hogy a Pénzügyminisztérium egy nagy kalapba begyűjti az adókat és ebből aztán a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően eloszt. A jelenlegi és a belátható jövőn belüli erőviszonyok ugyanis nem biztosítják sem a megfelelő ösz- szeg begyűjtését, sem a túlosz- tozkodás megakadályozását. Olyan rendszert kell tehát teremteni, amelyben közvetlenül szembekerülnek egymással azok, akik fizetnek, és azok, akik kapnak. Ennek érdekében a költségvetést három alapvető részre kellene felosztani: — Az államháztartás költség- vetése; — A munkaerő újratermelése során felmerülő társadalmi feladatok költségvetése; — A vállalkozási szektor költsegvetese. Az államháztartás költségvetésébe tartoznának az államapparátus és a hadsereg fenntartásával járó költségek. A munkaerő újratermelése során felmerülő feladatok költségvetése két csoportba sorolandó: a.) A munkaerő újratermelési költségeihez való állami hozzájárulások. Ide tartozik az egészség- ügyi ellátásnak, kultúrának, sportnak az a része, amit a társadalom közös feladataként kell finanszírozni. b.) A társadalom szociális feladatai, amelyeket a szociálpolitika állami feladatnak tekint. Ide tartozik a nyugdíjnak az államilag garantált része, a családi pótlék és minden olyan szociálpolitikai támogatás, amit a társadalom feladatának tekintünk. A fenti felsorolás a költségvetési kiadások oldaláról történik. Jóval problematikusabb a források hasonló alapokon történő szétválasztása. Márpedig az a feladat, hogy a felhasználási célokkal a források közvetlenül álljanak szembe. Abból lehet kiindulni, hogy a munkaerő újratermelésével kapcsolatban felmerülő költségvetési kiadások forrásait a munkaerő újratermelési költségeként kell felfogni. Ebből fakadóan annak forrásai a munkaerő költségeiként merüljenek fel, vagyis béljárulékként kerüljenek kivetésre. Ha például az oktatást mint a munkaerő újratermelési költségét kell felfogni, akkor az a bérköltségek százalékában legyen kivetve a munkaerő hasznosítóira. Egyértelműen így kellene kezelni az egészség- ügyi ellátás, az állam kulturális, tudományos és sportcélú feladatainak forrásfedezetét is. A nyugdijakat úgy kell felfogni, mint a munkaerő aktív korában kiérdemelt ellátási kötelezettségét. Ezért a nyugdijak fedezetét szintén a munkajövedelmekre kell kiróni. Ebből a szempontból a családi pótlék is a munkaerő újratermelését biztosító kiadás, tehát fedezetét a munkerőnek kell megfizetnie. (Nem kell hangsúlyozni, hogy a munkajövedelmekre kivetett minden adót végső soron a dolgozók fizetik, az csak technikai különbség, hogy a munkaadó vagy a dolgozó köteles a konkrét befizetésre.) Az első esetben a dolgozók nettó munkajövedelmet kapnak, a másik esetben bruttót. A gyakorlatban mindenütt valamiféle középút a jellemző. Például ma a nyugdíjjárulékból a dolgozók fizetnek körülbelül egyharmadnyit, a kétharmadnyi rész pedig a munkaadók bérjutalékából kerül fedezésre. Problematikusabb az állam- háztartás fedezetének elkülönítése. A fentiekből következően erre elsősorban a személyi jövedelemadó szolgálhat fedezetül. Ezért érdemes volna a szorosan vett állami kiadások forrásának tekinteni. Ez azzal járna, hogy az államapparátus fenntartásának terheit a jól kereső rétegek éreznék elsősorban, ezek a rétegek emelnének szót a drága állam gyakorlata ellen. Az átlagosnál lényegesen jobban kereső értelmiségiek, kisvállalkozók jelentik azt a legdinamikusabb politikai erőt, amely sikerrel veheti fel az államapparátus növekedése, az állami bürokrácia elleni politikai harcot. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez az a réteg, amely a legkevésbé ad hitelt az olyan ideológiáknak, amelyek a társadalom problémáinak a megoldását a nagy újraelosztó szerepét vállaló, központosított államtól várja. A vállalatok nyereségadója nyújtana fedezetet az állam gaz-> daságpolitikai céljait szolgáló dotációkra, támogatásokra. Ebben az esetben a vállalati szektor tiltakozna az ellen, hogy a vállalati szektor nem gazdaságos részei jelentős dotációt élvezzenek. Kopátsy Sándor Már kereskednek is... A Patyolat új utakat keres Köztudott, hogy az egyes cégek számára leglényegesebb dolog az eredményes gazdálkodás. Nem lehet hát csodálkozni azon, ha ennek érdekében mindent meg is próbálnak. Sokan talán meglepődnek azon, hogy mire is „vetemednek” néhány helyen. Jómagam is így voltam ezzel, amikor meghallottam, milyen vállalkozásokba fogott a Heves Megyei Patyolat Vállalat. E kezdeményezésekről beszélgettünk Dér Károly igazgatóval. — Az az igazság — mondja —, hogy az alaptevékenységünk — mosás, vegytisztítás — lakossági tekintetben egyértelműen ráfizetéses. Már a korábbi esztendőkben is — pedig akkor még létezett a dotáció — minimális, mintegy három százalékos nyereségtartalmat produkálhattunk csupán, 1987-ben pedig veszteséggel zártunk. Ismeretes, hogy a tavalyi évtől kezdődően megvonták tőlünk az állami támogatást, ami a mosásnál 75 százalék volt. Ezt ugyan mi az árainkban érvényesítettük, azaz áthárítottuk a lakosságra, ám ez sem oldott meg minden problémát. Hogy miért? Legfőképpen azért, mert nálunk afféle szerkezeti módosulás történt: míg korábban a piperemosás dominált — amely a magasabb árkategóriába tartozik —, addig mostanság a kilós mosásé a főszerep. Utóbbi aránya durván 70 százalék. Ennélfogva hiába emeltük az árainkat, nem tettünk szert akkora ösz- szegekre, mint annak előtte. — Ez érthető, hiszen az embereknek kevesebb van a pénztárcájában... — Pontosan. Ez is oka annak, hogy a mosással kapcsolatban az 1988-as évre a lakossági szféránál 30-35 százalékos visszaeséssel számoltunk. Ez azonban — szerencsére — csak 17 százalék körül alakult. A vegytisztításnál 10 százalékot kalkuláltunk be, s itt nem is tévedtünk. — Úgy vélem, ilyen körülmények közepette aligha sokat fordíthatnak műszaki fejlesztésekre... — Ez tény. Az eszközállományunk meglehetősen elavult, vagyis a gépek cseréjére feltétlenül szükség lenne. Ott van mindjárt a mosodai terület, amelynek berendezései átlagosan 15 esztendősek. Csakhogy annyi pénzünk messze nincs, mint ameny- nyi kellene. A megújítást saját erőből kell elvégeznünk, ami azzal jár, hogy csak rendkívül apró lépésekben haladhatunk. Miért baj, hogy nem jut elég a technika felfrissítésére? Egyrészt azért, mert így nagyobb költségekkel dolgozunk, mint az indokolt lenne, másrészt azért, mert a lakosság igényeit sem mindig a legmagasabb nívón elégítjük ki. — Ez a pénzszűkös helyzet mire sarkallta önöket? — Arra, hogy mi is megkíséreljük a több lábon állást. Többször is átgondoltuk a dolgot, s úgy ítéltük meg, hogy a kereskedelemben van a legtöbb fantázia, vagyis ez lehet számunkra a legkifizetődőbb. E tevékenységgel nem most kezdtünk el foglalkozni, hanem már 4-5 esztendővel ezelőtt, ám a tényleges felfutásra 1986-tól került sor. Pillanatnyilag a 17 felvevőhelyünkből 12- ben már vásárolhat is a lakosság. Sokféle árunk van: értékesítünk import bálás termékeket, aztán afféle „turkálós” holmikat, emellett olyan maradék méterárukat, amelyeket közvetlenül a termelőktől szerzünk be. De megtalálhatók még az ágyneműk, a felsőruházati cikkek, a cipők, vagyis minden olyan dolog, amit el lehet adni. Az ötlet persze nem tőlünk ered, hiszen más Patyolat vállalatoknál is belevágtak mindebbe. — Ha jól tudom, azzal is kísérleteznek, hogy maguk keressék fel a vevőket... — Valóban. Nemrégiben indítottuk azt az akciót, amelynek keretében áruinkat elszállítjuk egy-egy gyárba, üzembe stb., s ott értékesítjük. S bár még nem rendelkeztünk a kellő tapasztalatokkal — tehát hogy milyen propaganda szükségeltetik, milyen portékákat keresnek az emberek —, az már most is látszik, hogy mindezt megéri csinálni. A felvevőhelyeken való árusítást vizsgálva is biztató a kép, különösen ami a jászsági területet illeti. S a kereskedelemnek van még egy másik előnye is... Amikor az alaptevékenység nem ad elegendő elfoglaltságot, akkor még mindig ott van ez. Ráadásul — a jutalékok következtében — dolgozóinknak is lehetőségük van arra, hogy plusz jövedelemhez juthassanak. Azt le kell szögeznem, hogy az igazi kereskedelemmel nem tudunk és nem is akarunk konkurálni, csak éppen mi is szeretnénk az eddiginél jobban megélni. — Amiről ez idáig beszélgettünk, azt még értettem, hiszen ez az „ adok-veszek ” az önök profiljába vág. De mi a helyzet a dieseladagolókkal? — Nos, tavaly szeptembertől foglalkozunk ezek beszabályozásával és javításával. Ez a szolgáltatás ugyan egyáltalán nincs semmiféle összefüggésben a Patyolattal, de miért ne végeznénk, amikor az ehhez szükséges munkaerő, -eszköz és szaktudás a rendelkezésünkre áll. Ezeket vétek lenne parlagon hagyni. Mellesleg, az első két hónap forgalmi adatai minket igazolnak. De említhetnék mást is... Elvként jelenik meg nálunk, hogy a már meglévő területekkel is úgy sáfárkodjunk, hogy azokról minél több jövedelem „fusson be” . így például tervezzük a gyöngyösi szalon célszerűbb hasznosítását: ott ugyanis akad hely egy söröző számára is. Igaz, ez még csak afféle vázlatos elképzelés. — Mit mutatnak az 1988-as számadatok? A múlt évi 800 ezer forintos veszteséghez képest feltétlenül előreléptünk. S visszakanyarodva a fentebb elmondottakhoz... Célunk, hogy a meglévő vagyonnal úgy gazdálkodjunk, hogy az minél több hasznot hozzon. Nem félünk az új utak keresésétől, sőt, már el is indultunk azokon. Reméljük, ezek elvezethetnek bennünket a sikerekhez. (sárhegyi) A rendezvények kapui — az idén először — nyitva állnak minden érdeklődő előtt MunkásŐT-egységgyűlések Az év első hónapjában országszerte egységgyűléseket tartanak a munkásőrök. A 60 ezer tagot számláló testület hagyományos évzáró-évnyitó rendezvényein értékelik a tavalyi feladatok teljesítését, s a kibontakozó gazdasági-politikai reformfolyamathoz kapcsolódva kijelölik az idei feladatokat. A hétvégeken, munkaidőn kívül megrendezett egységgyűlésekre meghívót kaptak a pártszervezetek, az állami szervek vezetői, ott lesznek a munkahelyi kollektívák képviselői, illetve a társadalmi szervezetek és a társ fegyveres testületek vezetői. A meghívott vendégek mellett a rendezvények kapui — az idén először — nyitva állnak minden érdeklődő előtt. Az elmúlt esztendő tapasztalatait összegezve, a munkáső- regységek mindenekelőtt számba veszik, hogy tagjaik miként járultak hozzá a májusi országos pártértekezlet állásfoglalásainak valóra váltásához, s a munkahelyeiken hogyan segítették a gazdasági-társadalmi stabilizációskibontakozási folyamatot. Nem kevésbé fontos követelmény a munkásőrökkel szemben a tevékeny közéleti szerepvállalás. A felpezsdült magyar közélet tavaly minden eddiginél jobban igényelte az aktívan politizáló, közösségi gondolkodású munkásőrök részvételét a különféle társadalmi vitákban, a politika formálásában. Erre ösztönözték a testület tagjait a Munkásőrség vezetői is: az országos parancsnok ezzel kapcsolatos állásfoglalása szerint a munkásőrök bármely olyan társadalmi szervezetnek, alternatív szerveződésnek tagjai lehetnek, amely a szocializmus talaján áll. Ami a szolgálati feladatok ellátását illeti, a munkásőrök tavaly egyéb feladataik mellett 700, jelentősebb közbiztonsági akcióban segítették a rendőrség munkáját, s közreműködtek határőrizeti, illetve fegyveres biztosítási feladatok ellátásában is. Összességében mintegy kétmillió órát töltöttek szolgálatban, túlnyomórészt munkaidőn kívül. A népgazdaság terheinek csökkentése érdekében tavaly 72-ről 31 órára csökkentették a munkásőrök kötelező kiképzését. Ez annak köszönhető, hogy a jelenlegi kiképzési tervnek megfelelően jobbára csak olyan feladatok ellátására készítik fel a testület tagjait, amelyek a Munkásőrség mai gyakorlatával összhangban vannak. Az egységgyűlések hagyományos eseményeként országszerte köszöntik a leszerelőket, elbúcsúznak a 25, 30 éves szolgálatuk végéhez érő idősebb munkásőröktől, s hozzátartozóik, munkatársaik jelenlétében esküt tesznek a testület soraiba lépő munkásőijelöltek. Az idén háromezer leszerelőtői háromezer „újonc” veszi át a fegyvert a Munkásőrségnél. Az utánpótlás kétharmad része fiatal jelöltekből áll, akiknek több, mint 70 százaléka pártonkívüli. Az évértékelő rendezvényeken vehetik át kitüntetéseiket, elismeréseiket a legkiemelkedőbben tevékenykedő munkásőrök, illetve munkásőrközössé- gek. A testület legmagasabb kollektív kitüntetését, a Kiváló egység címet az idén a Brodorics Ferenc nevét viselő körmendi egységnek adományozta a Munkásőrség országos parancsnoka. Nádaratás a Velencei-tó környékén Felújított malom A Veszprém megyei Devecserben mintegy 80 millió) forintos költséggel felújították a malmot. A tizenkét új, dupla hengerszéken most naponta 100 tonna búzát tudnak megőrülni. (MTI-fotó: Arany Gábor) A Sárszentmihályi Állami Gazdaság dinnyési nádüzeme megkezdte a nád aratását. Egyelőre a Ve- lencei-tó körül a parti nádat vágják. Az üzem az 1988 — 89- es évben mintegy 2 millió kévét termel ki a Dunántúl egyes telepeiről és az Alföld néhány vidékéről. A kitermelt nád 80 százalékát tőkés piacokon értékesítik. Felvételünkön vágják a nádat a Velencei-tó környékén. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) ,-í
