Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

4, NÉPÚJSÁG, 1989. január 2., hétfő a KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Egy kiállítás margójára Mi van a látvány mögött? Az Egri Ifjúsági Házban az év végéig láthatták az érdeklődők az Ózdi Vizuális Csoport „Jö­vőnk elveszett emlékei” címet vi­selőképzőművészeti anyagát. Ez a tárlat egyúttal megnyitása is annak az új kiállítóteremnek, amelyet az intézmény saját erejé­ből, egy étterem megszüntetése kapcsán teremtett. Kultúrpoliti­kai hőstettnek is nevezhetnénk ezt a tényt 1988-ban. Maga az, hogy az ózdi amatő­rök bemutatkoztak Egerben, any- nyit is jelent, hogy a közel-távoli szomszédság szellemi-művészi- társadalmi törekvései iránt kez­dünk fogékonyabbak lenni. Ta­lán azért is, mert annyi minden kezd elérhetetlen lenni szá­munkra! Ezért is keressük egy­másban és egymásért az élmé- riyeket adó alkotásokat. Szeret­nénk nyakon fogni ezt a gyorsan elfutó időt is, amelyben lelki és szellemi forrongását éli meg ez az ország. Keresi a közösség, de az egyén is, az egyéniség is a maga igazságát, mert érzi, elszámolni- valója van. Beszámolási kötele­zettsége izgatja. Hiszen senki, még a legegyszerűbb lélek sem akar eltűnni jeltelenül, a rögök közé. A tárlaton elsősorban a kö­zösségjelenléte hat ránk. Egyet­len alkotáson sem tüntetik fel az amatőr nevét, mindenért közö­sen állnak helyt. Mert ez az együttes, ez a vállalás szellemi testvériséget, közös lelkiismere­tet, közös célokat, különféle for­mákban, módokban megélt jele­ket, jelzeteket, irányra mutató elgondolásokat, tetteket tartal­maz. Ez a vizuális csoport kutatásra szánta el magát. Jeleket keres és talál a világban, amelyek igazol­ják őket, mondhatnánk úgy is: egybeesnek azzal a szemlélettel, amit ők magukénak vallanak. Valamilyen panteisztikus meg­hittséggel élik meg létüket, kör­nyezetüket, azzal a tisztasággal, ahogy Szókratész is beszélt az ő daimonionjáról, az istenségről, amely a belső hanggal irányította őt. Ezek az amatőrök járják a föld felszínét, jeleket vesznek észre, az erdő szélére, a bánya bejáratához kívánkozó vagy on­nan leolvasott imádságokat is. A fák törzsében felfedezik a múló­átalakuló, végtelen változások sorozatának is tekinthető termé­szetet. Azt a jelzést is, hogy a for­ma tökéletes, mert tartalmát ki- vallja. Ezzel a vallomással az a gárda példát is ad nekünk a sze­mélytelenségre, a nagy jelenség­sorozatba való beolvadásra. Ami a látványon, a névtelen, de meg­szívlelendő jó tanácson túl fon­tos, ami a természetből kiolvas­ható, minden más csinált, egyéni hiúság. Nekünk is az a felada­tunk, hogy a teljes alázat, a név­telenség birtokában adjunk jelet magunkról az utánunk jövők­nek. És ezt a szándékot annak el­lenére kiolvassuk a kiállításból, hogy a grafikai jelek, ezek a lelki­séget árasztó, nagyobb méretű piktogramok, jól megmunkált grafikai vallomások, a vonalak és színek, a látomások és érzések komoly tartalmai. (És itt nem­csak a Requiem-sorozatra gon­dolunk!) A bejáratnál, a fő helyen áll az asztalon egy nagy befőttesüveg. Abban szabályos méretűre fűré­szelt gallyak. Alatta a látvány cí­me: Unokámnak. Aki tehát ezt a befőttesüveget a beléje táplált pár centis gallydarabkákkal az unokájának üzeni, hiszi és tudni akarja, hogy ez a jelzet eljut az ő személyes üzeneteként a követ­kező évezredbe. Ahhoz a gene­rációhoz, amely így is értesül a nagyapja korának, korszakának lelki, szellemi, társadalmi állapo­táról. Csakhogy ez az üzenet — a maga puritánságában — sok is, meg kevés is. Hiszen a befőttes­üveg, a maga pár literjével nem képes visszaadni azt a bonyolult képletet, ami az ember maga! Kosztolányi szerint minden em­ber „egyedüli példány” ebben a folyton változó, zúgolódó mene­telésben. A fadarabkák szabá­lyosra fűrészelve már mértéket adnak. Talán ahhoz a rendhez, amit szavak nélkül, a látvány ere­jével közvetít, innen, a XX. szá­zad utolsó harmadából egy em­ber. Aki szerény és alázatos, bele akar simulni a jövőbe azzal a hit­tel, szeretettel is, hogy hátha az utána jövőnek jól esik majd a rá-, a felismerés. És mert ezt a szem­léletet a tárgyak, a megmunkált fémdarabok, a kivágott, gúzsba kötött fatörzsek, ágak, grafikai jelrendszerek bármelyikéről is el lehetne mondani, áttételesen és közvetetten vallomásnak tekin­teni az alkotásokat, támad is a szemlélőnek az az érzése, hogy ez az ózdi csoport sokkal mé­lyebb filozófiát érint a feltárt anyaggal, mint amiről a pante­isztikus szemlélet említésénél gondoltunk. Itt a hitnek, a lélek erejének keresnek külső formát. A jelzet, a jelek a felhőkig, a fel­hőkön túlra is mutatnak, mint rövid eligazítások; hiszen a ván­dor nemcsak az égtájat keresi, hanem a napokban, a percek­ben, az években azt is, ami belső rendjét megalapozhatja. Angyal Mária megnyitójából kell idéznünk az alábbi monda­tot: „A művészethez két egyen­rangú faktornak: a szelleminek és a gyakorlatinak, a gondolati­nak és az anyaginak, az abszt­raktnak és a konkrétnak a meg­felelő találkozása kell.” Nem dicséretükre — erre ne­kik nincs szükségük — ide sorol­juk a csoport tagjait: Deme Fe­rencet, Dobosy Lászlót, Kozma Józsefet, Kustor Gyulát, Kurta Zsuzsát, Lakatos Mihályt, Mu­rányi Róbertét és E. Szabó Ist­vánt. Ők vannak a látvány mö­gött, rejtőzve-szemérmesen, mert közösséget képeznek. Farkas András Könyvforgalom 1988-ban Új lap: Gazdapress A könyvárak emelkedése elle­nére az 1987. évihez képest hat százalékos forgalomnövekedést könyvelhet el idén az Állami Könyvterjesztő Vállalat. A kimutatások szerint 1988- ban összesen 1 milliárd 790 mil­lió forintért vásároltak könyve­ket, s ez mintegy 100 millió fo­rinttal több, mint az előző évben. Ezért az összegért megközelítő­en 23 millió kötet könyv kelt el. Egy vásárlás során átlagban 160 forintot hagytak a könyvüz­letekben, igaz, egy könyv átlagá­ra 1988-ban 90 forint volt. Érde­mes megemlíteni, hogy tíz esz­tendővel ezelőtt átlagosan még csupán 39 forintot kellett egy könyvért fizetni. Az idei kiadói kínálatot meg­felelőnek ítélték az ÁKV szak­emberei. A választékbővítést se­gítette, hogy idén több olyan kö­tetet is forgalmaztak, amelyek nem állami kiadó gondozásában vagy pedig magánkiadásban je­lentek meg. Gazdapress címmel indított folyóiratot a Mezőbank Rt., a Tszker Agrárszövetkezetek Ke­reskedőháza, a TOT Oktatási Központja és a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítás- technikai Közös Vállalat. A havonta megjelenő újság a mezőgazdasági üzemeket érintő banki kérdésekről, az agrárke­reskedelem, az ügyvitelszerve­zés, a szakoktatás, továbbképzés időszerű tudnivalóiról nyújt tájé­koztatást. A lap a mezőgazdasá­gi szövetkezeti szektor üzemi ve­zetőinek, az érdekképviseleti szervezetekben és a szakirányí­tásban dolgozóknak készül. A napokban megjelenő első szám­ban több cikk foglalkozik az ér­dekképviseleti szervezetek meg­újításával, ezekben áttekintést adnak arról, hogy miként alakul az agrárszférában dolgozók ér­dekképviselete más szocialista, valamint a nyugat-európai tőkés országokban. Papírtrombita (Szilveszteri naplórészletek) Délután. 2 óra Nem akarok ünneprontó lenni. Szeretem a szilvesztert. Hiszen önmagát általában min­den ember szereti, s számomra az év utolsó napja a névnapo­mat is jelenti. Áz utcán jóked­vűen sétáló emberek, a háziasz- szonyok pótbevásárlásra siet­nek a közértbe, a körúton rám mosolyog egy papírtrombita­árus, szimpatikus, derűs képű ember. Hangszereit kínálja el­adásra. Veszek tőle egy négyle­velű lóherét. Azt nem kell fújni. Zongorázni tanultam, de senki sem kívánhatja, hogy papír- trombitán játsszam. 3 óra Olvasom a népszerű étterem feliratát: Ma estére minden asztalunk foglalt. S ekkor egy ötven év körüli siheder papír- trombitával a fülembe fúj. Ej­nye: Bemegyek kedvenc trafi­komba cigarettáért. A trafikos- nő elfelejt viszaadni a húszas­ból, de papírtrombitát ragad és ő is a fülembe fúj. 4 óra Még korán van ahhoz, hogy felmenjek Rezsőékhez, akik­hez meg vagyok híva. Tavaly fordított piknik volt náluk. Reggel vette észre a háziasz- szony, hogy ki-ki elvitt valamit. Beülök egy presszóba. A kávé elég gyenge, de a kávéfőzőnő erősen a fülembe trombitál. 6 óra A körúton már nagy ember­áradat hömpölyög. A fele trombitál, a másik fele még hallgat. Felmegyek Rezsőék­hez, hogy ott töltsem a szilvesz­tert. Az ajtóban cédula fogad, melyen közlik, hogy disznótor­ra utaztak Paksra, majd jövőre találkozunk. 9 óra Minden mellékutcában min­denki trombitál. Fülsiketítő a nyivákolás. Én, aki imádom Beethovent, Csajkovszkijt, sőt Fényes Szabolcsát, Horváth Jenőt, most menekülni szeret­nék a zene elől. Lehet, hogy fé­nyes az ízlésem, de a trombita nálam Benny Goodmannél kezdődik. 10 óra Az egész város trombitál. 11 óra Taxi fékez mellettem. Trom­bitáló szerelmespár száll ki be­lőle. A kocsiba ugróm: a Ka­mara-erdőbe legyen szíves. Ki a rengetegbe, szelíden suttogó fák közé. Végre, fékezünk az első bükkfánál. Á sofőr trom­bitával köszöni meg a borrava­lót. Aztán hűs, ózondús levegő csapódik az arcomba, majd egy másodperc múlva trombita­hangversenyt hoz felém a kósza szél. Hova tudnék menekülni, ahol nincs trombita, csak félde­ci van? 0 óra 1 perc Ismét a körúton vagyok. Ezt a viszontlátást meg kell ünne­pelni. Egy szerencsepatkó- árusnál kéz alatt veszek egy fél törkölyt. Egészség! Egy vadi­degen, lódenkabátos férfival összecsókolózom. Általában az emberek puszizkodnak az ut­cán. Tán olyan is van, aki a saj át feleségével csókolózik. Hurrá! Éljen 1989! Egészségiekre! Odarohanok az ismerős papír­trombita-árushoz. Óriási szemcsém van. Még az utolsót sikerült megkapnom. Igaz, hogy felárral. Aztán belefújok a papírtrombitába. Hát olyan gyerek vagyok, akiben nincs kollektív érzés? Azt hiszitek, én kivonom magam a közös­ségből? Veletek együtt fújom, embertársaim, amíg lehet. Elő­re, huszárok!... Nem igazi ma­gyar, aki ma éjszaka nem trom­bitál! Galambos Szilveszter Mitol függ...? A mozi je Évek óta sokakat érintő téma a mozijegyek viszonylag magas ára és előadásonkénti változása. Ha ma egy család meg akar nézni egy filmet, bizony kétszer is meg­gondolja, hogy milyen legyen az, mondván: nem telik rá minden héten. Mitől függ hát, hogy bizo­nyos filmek felemelt és kiemelt helyárúak? Erre a kérdésre vála­szolt Okos Oszkár, a Heves Me­gyei Moziüzemi Vállalat forgal­mazási igazgatóhelyettese. — Jelenleg áraink 1987. janu­ár 1-től vannak érvényben, ame­lyeket a Művelődési Minisztéri­um Filmfőigazgatósága által fel­állított mozi- és filmkategória is szabályoz. A filmszínházak há­rom csoportba tartoznak: a 35 milliméteres, 16 milliméteres filmszélességűek és a videomo- zik. Ezt az osztályozást persze a műszaki, technikai feltételek és a műsorellátás is befolyásolja. Vannak államilag dotált és járu- lékoltatott filmek. A különböző kategóriákban a jegyárak így 3-50 forintig terjedhetnek, s ezen belül mindig a helyi mozi­üzemi vállalat dönt a pontos ösz- szegről. A nagyobb mozikban három helyárövezet van, míg vi­déken a nézők számának csök­kenésével ezek már megszűntek.« — Megengedhetik-e a válogatást a filmrendeléseknél, vagy kimon­dottan csak sikereket vetítenek? — Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a nagyközönséget vonzó, a kimondott kommerszek kapják a a kiemelt árbesorolást, tehát ezek a legdrágábbak, de a leglá­togatottabbak is. Ezzel szemben az értékek iránt nincs olyan nagy érdeklődés. így nekünk az igé­nyekhez igazodva kell leadnunk megrendeléseinket. — A jelenlegi gazdasági hely­zetben van-e mód kedvezmények adására? gyek ára — Véleményünk szerint álta­lában nem drágák a jegyek, ha nem egy adott kategóriában néz­zük, hiszen 200-ból körülbelül 20 százalék a kiemelt helyárú. Kedvezményekre van lehetősé­gük a diákoknak és sorkatonák­nak, csoportos látogatás esetén. A tanulóknak klubokat is szer­vezünk, amelyekben nem érik el a felemelt helyárak szintjét. A nyugdíjasok tízszelvényes bér­lettel kapnak engedményt. — Ma, amikor a tévé és video korszakát éljük, mi van a Mokép tarsolyában, hogy visszacsalo­gassa a nézőket a vetítővásznak elé? — Kísérletképpen január el­sejétől az egri Vörös Csillag mo­ziban és a gyöngyösi Puskinban növeljük az előadások számát. A vetítések tehát 3,5,7 és 9 órakor kezdődnek majd, mely időpon­tok meghatározzák a filmek mű­faját is. Ezzel egy időben a video- mozik 4, 6 és 8 órától vetítenek, így egy nap hét előadás kerül majd sorra. Itt, Egerben hétköz­nap a délelőtti műsorok beveze­tése elképzelhetetlen, hiszen kis város lévén, látogatók nem len­nének. — Hogy látja a mozi jövőjét, mivel az emberek egyre keveseb­bet tudnak szórakozásra költeni? — Sajnos, a mozi veszteséges, és az is marad. Nagy szükségünk van az állam támogatására, külö­nösen az értékes, de kis látoga- tottságú filmeknél. Általában azonban nem áll fenn az a ve­szély, hogy megszűnnének, eset­leg csak a kisebb községekben. Biztos vagyok benne, hogy ha ja­vítjuk az ellátást és jobban köze­lítünk az igényekhez, hosszú tá­von is életképesek maradnak a filmszínházak. Búzás Zsuzsanna Negyvenből—az elmúlt tizenöt Könyv jelent meg az egri főiskoláról 1948 nevezetes év a magyar felsőoktatás történetében. Ék­kor hozták létre a debreceni pe­dagógiai főiskolát, amely 1949- ben Egerbe költözött. A főiskola születésének 25. évfordulója al­kalmából 1973-ban látott napvi­lágot „Az általános iskolai tanár­képzés 25 éve az egri tanárképző főiskolán” című kötet. Ebben az évben a rangos intézmény negy­venedik születésnapját ünnepel­te. Ebből az alkalomból jelent meg a „Negyvenéves az egri főis­kola 1948-1988” című kiadvány. Mivel 1973-ban a főiskola ne­gyedszázados históriájának rész­letes történetét vehette kézbe az olvasó, ezért most dr. Szűcs László főigazgató csak az azóta elmúlt tizenöt év bemutatására vállalkozott. A főigazgató emlékezését az oktató-nevelő munka eredmé­nyeinek méltatásával- kezdte, majd a nappali és a levelező hall­gatók létszámának alakulásáról adott számot. Ezt követően szólt a tanszékek, a tanszéki csopor­tok és a felvehető szakok számá­nak növekedéséről. Utalt arra, hogy az elmúlt tizenöt évben a képzés terve háromszor válto­zott. A nevelőmunka izmosodá­sát jelentette, hogy négy-öt éven­ként megújították a nevelési ter­veket. A nevelés ügyét jól szol­gálták 1971-től az ifjúsági parla­mentek is. Tovább javult a kollé­giumi nevelőmunka színvonala. A tanulmány készítője részle­tesen szólt a tanári kar létszámá­nak gyarapodásáról, az oktató­gárda szakmai és politikai kép­zettségének növekedéséről. Név szerint sorolta fel a tanszékveze­tőket, a főigazgatót, a főigazga­tó-helyetteseket, az intézmény párttitkárait, szb-titkárait, KISZ-titkárait, a gyakorlóisko­lák vezetőit. Nem feledkezett meg az elhunyt tanárokról sem. Ä bevezető tanulmány szerző­je hangsúlyozta, hogy a főiskola oktatói a lehetőségektől függően az elmúlt tizenöt évben is színvo­nalas tudományos munkát vé­geztek. Ezt bizonyítja az is, hogy 1973 és 1987 között két tudomá­nyok doktora, 22 kandidátusi és 92 egyetemi doktori cím szüle­tett az intézményben. Az emlí­tett időszakban a tanárok tollá­ból 6.625 különböző publikáció látott napvilágot, amelyek közel egynegyede módszertani jellegű volt. A tanulmány további része­iben olvashatunk a főiskola hazai és nemzetközi kapcsolatairól, sportéletről, a különféle rendez­vényekről, a tanári munka eis- meréséről. A dolgozat a gyakor­lóiskolák munkájának rövid ér­tékelésével zárul. A főiskola elmúlt tizenöt éves történetét elemző tanulmányt a tanszékek, a tanszéki csoportok és a könyvtár negyvenéves törté­netének a bemutatása követi. Nagy István és dr. Varga János az állattani, dr. Szokolay Károly az angol, Ary Tibomé az ének-ze­ne, Kovách Lászlóné és dr. Patkó György a fizika, dr. Bodnár László a földrajz, dr. Nagy Sán­dor az irodalomtörténeti, dr. Szűcs László a kémia, Vargáné dr. Raisz Rózsa a magyar nyelvé­szeti, dr. Tóth Balázsné a mar- xizmus-leninizmus, dr. Pelle Bé­la a matematika, dr. Nagy Andor a neveléstudományi, dr. Suba Já­nos a növénytani tanszék bemu­tatására vállalkozott. N. László Gabriella az orosz, dr. Baskai Emőné és Nagy Ernő a rajz, dr. Radics Lajos a techni­ka, dr. Szabó Béla a testnevelés, dr. Nagy József a történelemtu­dományi tanszék történetét fog­lalta össze. Dr. Thiel Miklós az önálló ok­tatástechnológiai csoport, dr. Perge Imre a számítástechnikai csoport tevékenységét vázolta. Rátkai István a főiskolai könyv­tár életét mutatta be. A könyvben külön fejezetet kapott a 2-es és a 4-es számú gyakorló általános iskola törté­nete. Az adatokban gazdag kiad­ványt két fénykép-illusztráció zárja. Az egyiken a főiskola első tanári testületé, a másikon az Eg­ri Tanárképző Főiskoláért kitün­tetést elnyertek arcképei látha­tók. Nagy kár, hogy az értékes kö­tet mindössze 500 példányban — bizonyára a kellő anyagiak híján —, igénytelen külsővel jelent meg. dr. Szecskó Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom