Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-30 / 25. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. január 30., hétfő Egy zseniális bohóc halálára ...; <-■■■' ''' ----------------------------! — — l—! .. _ li É n abban különbözöm a többi bolondtól, hogy nem vagyok bolond— ez volt a kedvenc mondása korunk egyik legkülönösebb művészfigurájának, annak a zseniális bohócnak, akit á világ Salvador Dali néven ismert, s akit csak imádni vagy csak gyűlölni lehetett, de akinek festői nagyságát századunkban csak Chagallhoz, Picassóhoz, Csontvázhoz lehet mérni. Mi volt Dali titka? A kisujjában volt a mesterség minden fortélya, a klasszikusokkal is fel tudta venni a versenyt, ugyanakkor nem volt senki, aki ennyire szabadon el merte volna engedni fantáziáját: ő vászonra vetette azokat a csodákat és rémségeket, amelyeket a legtöbb ember még az agyából is elhesseget. Egyszerre volt lelkében mélységesen katolikus és a perverzségig szabados. Ha kellett, gúnyt űzött mindenből és mindenkiből, de nála alázatosabb művész nemigen létezett. Hátborzongató volt és játékos, szentimentális és groteszk, s legbonyolultabb művén sem érződött semmi erőltetett- ség. Imádta a pénzt és bőkezűen szórta vagyonát, ha általa tehetségesnek tartott művészeket, modelleket karolhatott fel. Dali 1904-ben született a ka- talóniai Figueras-ban, szigorú nevelést kapott, . elsősorban édesanyjához kötődött, anyakomplexusától később sém tudott szabadulni. A madridi egyetemi évek alatt olyan évfolyamtársai voltak, mint Federico Garda Lorca, Rafael Alberti és Luis Bunuel. A húszas évek közepén Párizsba ment, megismerkedett a szürrealista mozgalommal és ez eldöntötte további pályáját. Ekkor találkozott az orosz származású Gálával (akkor Paul Eluard felesége volt), és a művelt, erotikával teli, óriási kisugárzású nő élete végéig egyetlen szerelme és múzsája lett. Egy kettévágott szem, döglött szamártetemek és felakasztott papok egy zongorán, földbe ásott emberek, pisztollyá átváltozott könyvek, tenyérből előmászó hangyák: az ”Andalúziái kutya ” című film képei, amelyet Bunuellel közösen készített. Dali ezzel a művel vált világhírűvé, miközben kiteljesedett szürrealista festői világa: a különleges színek, a képek, amelyen a legkisebb alaknak is jelentősége van, az olvadó és feldarabolt figurák, a szömyalakok sokkoltak, nevettettek és gyönyörködtettek egyszerre. És bár’André Breton az „Andalúziái kutya” forgató- könyvének eladása miatt „kiátkozta” őt a mozgalomból, végül az „áruló” Dali volt az, aki a képzőművészek közül leginkább hű maradt a szürrealista alkotói szabadság eszméjéhez. Erősen hatott művészetére a freudizmus, erről több szürrealista tanulmányt is írt. Ma már klasszikusok olyan alkotásai, mint a ”Polgárháború előérzete” vagy a ”Szétfolyó idő”, ám a barokk legnemesebb hagyományait idézik fel vallási tárgyú képei, az ”Utolsó vacsora” vagy a „Krisztus a kereszten”. De ez csak Salvador Dali egyik arca volt: állított ki élő szobrokat, homárba öltöztetett lányokat, megfestette Sárkányölő Szent Györgyöt amerikai képregénystflus- ban, Goya nyomdokaiba lépett az ”Isteni színjáték” vízfest- mény-illusztrációival. Leheletfinom tollrajzokkal elevenítette meg Don Quijote szomorú történetét és Arthur király lovagjainak kalandjait, saját mellszobrát babérkoszorú helyett arany kávéskanalakkal díszítette. A Figueras-ban néhány éve létrehozott múzeumában felépített olyan szobát, amely — ha egy tükrön keresztülnézünk — a 30-as évek szexszimbólumának, Mae West- nek vonásait adja. Égyszer még önmagát is „kiállította” egy salátával teli autóban. Gala szinte állandó modellje volt, királynő és céda, forró szerető és játszópajtás képében jelent meg. Ezt a korlátlan virtuozitást a magyar Dali-szerelmesek is megcsodálhatták tavaly év végén a Nemzeti Galéria csodálatos, szinte befo- gadhatatlanul gazdag kiállításán. Salvador Dali, aki pödrött baj - szávai, ezerféle maskarájával, kígyófejes botjával, háziállatként tartott hangyászmedvéjével és szerénynek nem nevezhető nyilatkozataival a társasági élet és a bulvársajtó kedvence volt, valójában esendő, végtelenül gyámoltalan ember volt, olyan gyerek, aki képtelen volt felnőni. A 78 évesen is alkotó mester egyik napról a másikra omlott össze, amikor 1982-ben meghalt Gala, aki igazi alkotótársa volt. Utolsó éveiben már teljes visszavonult- ságban élt, és ekkor mutatta meg a világnak belső énjét, amelyet egész életében önfeledt és halálosan komoly játékkal palástolni tudott. Göbölyös N. László 0 Naplórészlet Gárdonyi Gézáról Óvatosan, gyengéden próbálok bevilágítani a sötétbe; főleg azért, nehogy más, aki idegenebb volt hozzá, tarka, közönséges, kíméletlenül éles fényű, kegyetlen lámpával keresgéljen élete titka után, s különösen nem valami hamis nyomon, rossz mesék alapján. Már én is hallottam nyakatekert, fantasztikus, hihetetlen történeteket Gárdonyi szellemi életéről. Hogy később, öregségére volt-e valami, amiről nem tudok - lehet. Körülbelül 1910-12 óta nem láttam. Elbújt előlünk; majd elmondom később, hogyan és miért. Hanem attól az időtől fogva, hogy Pestre érkezett, egészen elvonultságáig semmi komoly szerelmi esemény nem volt az életében — két szép, hozzánrnagyon közel álló, Margithoz fűződő szerelmi álmán kívül — az bizonyos. Egyik szerelem se végződött jól. Pedig egyikben se a nők voltak a hibásak; az elsőnél gyáva volt, a másodiknál vak. Az első szerelem a férfi, az életerejében élő férfi nagy, szenvedélyes szerelme. A második csak álom, délibábokra, holdvilágsugárra épített álom, nem a férfi, de a költő álma. Mind a két szerelmét Margitnak hívták. Az első: a legjobb barátnőm, a második: az unokahúgom (Árpád húga). Nem volt tehetsége a szerelemhez. Szegény Gárdonyi! Tán ma is élne, megelégedett, boldog ember volna, — ha... Szép, nagyon szép, barna hajú, nevető, barna szemű, kacagás, napsugárkedélyű leány volt. Eleven, beszédes, mesés táncosnő, csupa tűz, élet és temperamentum. Sokan voltak belé szerelmesek, más híres emberek is. Pedig szegény és egyszerűen öltöző, vidékről felkerült tanítónő volt. És szemérmes, becsületes — hihetetlenül becsületes. De a két szemének nem tudott parancsolni; és az kacagott, ragyogott és hódított. Ennek a lánynak nem a ruha, a külső megjelenés volt a fontos, hanem a lélek. Hódoló érzéssel fogadta Gárdonyit; nem a furcsa, ádámcsutkás embert, hanem a nagy írót látta benne, aki olyan bájos és gyengéd módon közeledett a szép és szegény leányhoz, nem úgy, mint sokan mások. Mindenki, aki közelebbről ismerte, szerette, tisztelte őt; és aggódva leste ennek a szép szerelmi regénynek a fejleményeit. Persze Görének fogalma sem volt róla, hogy valakinek is sejtelme van kettőjük titkáról. Hisz még jóformán a leánynak se merte megmondani, mit érez iránta. Pedig legalább húsz jó barát tudta és látra, mi történik (azaz mi nem történik?); húsz jó baráti lélekben ott volt a néma biztatás: „Bátorság. — Göre, kérd meg, siess, az idő múlik, tedd boldoggá ezt az édes leányt.” És ezt a biztatást Gárdonyi kiolvashatta volna minden baráti tekintetből. Tíz méternyire leolvashatta róla akárki, hogy szerelmes. Pirult, sápadt — mint egy kisdiák. Ha Margit belépett a szobába, falfehér lett; szinte aléltan dűlt vissza székébe; lehunyta a szemét; percekig nem tudta kinyitni; az ajka remegett; az egész ember álomkórszerű részegségbe bódult; néha eltelt egy félóra, míg magához tért. Ha sokan voltak körülöttük, sohase ment a lány közelébe. Csak messziről leste, figyelte, elhaló, gyönyörködő szemmel. Ha mással beszélt és táncolt — az ember lényén ott ült a belső vergődés, a néma szenvedés. Hogy szerethette meg úgy ezt a leányt — mikor úgy utálta a nőket? Talán, mert faluról jött tanító volt ő is — mert rajta érezte még a mezők, erdők illatát, üdeségét, frissességét? Margit ugyan jól öltözködött, de sose voltak túl divatos, túl ragyogó ruhái; és Gárdonyi ösztöne megsúgta, hogy ennek a leánynak a lelki frissességét még nem destruálta a nagyváros illata, buja, színes, — de romlásból fakadt orchideaillata. És mégis! Mégis kínlódott — múltak az évek —kínlódott, kínozta magát és kínozta a másikat... Miért nem szólalt meg bátran? Miért nem vallotta be szerelmét? Miért nem vette el? Rá is illik, amit egyszer Med- nyánszkyra mondtam: sok volt az ő rejtélye. Állítólag — így mondta Margitnak — felesége nem akar válni; és ügyvédje szerint ő nem nyerheti mgg a válópert. (Folytatjuk) Hatvani Galéria- naptár Madách festői idézése — Pályázat középiskolásoknak — A tékozló fiú — Társasutazás Újvidékre Igen kedvező fogadtatásban részesült Réti Zoltán balassagyarmati, illetve Várkonyi János békéscsabai festőművész múlt hét végén megnyílt kiállítása a Hatvani Galéria termeiben. Miként dr. Pogány Ö. Gábor és Tóth £7emér műtörténészek szavaiból is kicsendült: Réti különösképpen Madách „Az ember tragédiája” című röűvéhez készített színes akvarelljeivel hat leginkább a szemlélőre, míg Várkonyi kicsit mesébe hajló vagy inkább archaizáló embertípus-;vi- lágával fogja meg közönségét. A két neves, külhonban is sokat szerepelt festőművész kiállítása egészen márciusig nyitva tart és segíti a nézőket tájékozódásukban a több reprodukcióval, életrajzokkal megjelent katalógus. E naptárban fordul a galériavezetés a hatvani középiskolák irányítóihoz, rajzszakos nevelőihez és diákjaihoz egy újszerű kezdeményről szóló híradással. „Az ecsettel megidézett Madách” címen ugyanis pályázatot hirdet az intézmény. Eszerint Réti Zoltán két akvarellsorozata — a Tragédia, illetve a Mózes című drámák — képi vetületének vállalkozó szellemű elemzőitől hosszabb-rövidebb, de legfeljebb öt gépelt oldalnyi dolgozatok beérkezését várják február 28-ig a galériában. -A művészeti írók által legjobbnak ítélt pályamunkák diákszerzőit értékes képzőművészeti könyvekkel, illetve kétnapos nyári társasutazással (Szeged, Vásárhely) jutalmazza a galéria. Folytatódik az intézmény emeleti termében a „Biblia és a művészetek” című szabadegye- ten)i előadás-sorozat is, amelynek a vezető — előadója dr. Rei- singer János, az MTA tudományos munkatársa. Diavetítéssel, zenei betétekkel gazdagított programján ezúttal A tékozló fiú példázata szerepel, s a február 10-én, pénteken tartandó előadás este fél 6 órakor kezdődik. Február hónapban, éspedig 25-ig lehet jelentkezni a galériabusz vajdasági — Szabadkára, Újvidékre vivő — útjára is, amely egyébként május 19-20-21. napjaira esik. Az utasok a kint töltendő két és fél nap során megtekintik az említett városok történelmi emlékeit, művészeti nevezetességeit, találkoznak magyar írókkal, költőkkel, ellátogatnak a vajdasági képtárba és színházi előadáson .vesznek részt. Újvidéken a galériabusz útja alkalmából bemutatkozik szomszédainknak a Délsziget című hatvani folyóirat is, mégpedig a Fórum Kiadó és a „Radio Novi Sad” magyar szekciójának vendégeként. A „délszigetes” írók, költők műveit a műsorban újvidéki színházművészek szólaltatják meg, miközben Domokos Lász- ló beszélget Moldvay Győző szerkesztő-kiadóval a hatvani „illetőségű” lap múltjáról, jelenéről. Madách fái közt (Réti Zoltán olajfestménye) Megnyílik a Lenau-ház Pécsett a Nikolaus Lenau Néniét Közművelődési Egyesület kezdeményezésére, széles körű hazai és külföldi támogatással az idén megnyílik a Lenau-ház, amely a magyarországi német kultúra központja lesz. A délszlávok hasonló intézménye, a pécsi August Senoa Klub az idén emlékezik meg névadójáról, a nagy horvát íróról, születésének 150. évfordulója alkalmából. A délszláv nemzetiségi szövetség szervezésében országos ifjúsági találkozót rendeznek Pécsett, az országszerte működő délszláv klubok vezetői pedig Mohácson tanácskoznak majd. A német nemzetiségi szövetség országos táncfesztiváljának Komló és Mohács ad helyet. A megyeszékhelyen konferenciát tartanak a nemzetiségi kutatásról. Tavasszal nemzetiségi filmnapokat szerveznek a megye német és délszláv településein. Pécsett ismét sor kerül a-németek pünkösdi találkozójára.
